Ígéretemhez hűen ezúttal Sir Clive Sinclair gépére írt játékokat kötöttem a 37. csokorba. Ezúttal azonban igyekeztem több érát is átölelni e szálakkal. Szóval lesz itt régi és új ZX Spectrumos játék egyaránt. Nézzük is meg őket!
Most kivételesen menjünk időrend szerint, ne pedig fordítva! Csokrunk első szála a nyolcvanas évek alkonyán fakadt. Egészen pontosan 1988-ban, a brit Martech Games Ltd. gondozásában jelent meg. És egy bizonyos The Light nevezetű csapat készítette, amely Neil Harris-ből, John Anderson-ból és Richard Allenből állt. Tudtommal más Spectrumos játékban nem működtek közre. Az első két úriember a programozásért felelt, míg az utolsó a grafikáért. A Rex, bár egyesek talán Zenith néven ismerhetik elég híres meg sikeres is lett. Sőt olyan jónak találták, hogy nem csak kazettán, de lemezen is kiadták. Műfaját tekintve a mászkálós lövöldék közé tartozik. A játék mind 48 s 128K memóriájú gépeken futtatható. Azonban most már ismerkedjünk meg a játék történetével!
 |
[A főmenünél néha megjelenik egy-
egy ellenfél a nevével és értékével.] |
Rex a vastagbőrű zsoldos eljött, hogy elvégezzen egy munkát. Azért jött a Zenith-re, hogy eltegye láb alól az embereket, akik az Óriás Torony (Great Tower) köré építették vagyonukat [Ezt nem én fordítottam félre, tényleg
fortunes szerepel az eredeti szövegben, bár írhattam volna azt is, hogy "megélhetésüket"]. Az eddig még nem látott legkorszerűbb fegyverrendszerekkel felszerelkezve, mely egy rakás ágyúból, lézerekből, különböző szóró pisztolyokból (spray guns) és okos bombákból (smart bombs) áll, Rex barlangból barlangba szökell egy tébolyult villámtámadás közepette, hogy pusztítást hozzon választott ellenségeire. Akik látványos színek s hangok közepette robbannak szét, nem hagyván maguk után mást, mint energiabuborékukat. Az Óriás Toronyban új kihívásokkal kell majd Rexnek szembesülnie. Ez a játék egy többpályás és látványos árkád műremek, hőskölteményekhez illő nagysággal.
 |
[Itt látható, hogy hol is van az első
összeszedhető fegyver. |
A játék grafikája pazar! Természetesen ZX Spectrumos szinten. Nem csak színes, de gyors is, lassulást nem tapasztaltam. Pedig a robbanások is igen látványosak. Valóban jó ránézni, sőt nézni az egészet. Zenéje nincs, a hanghatások ugyan nem rosszak, de kevés van belőlük. Az irányítás egyszerű, már csak azért is, mert a játék alapból támogat többféle joysticket is. De ezek mellett használja a billentyűzetet is, például az okos bombát a szóközzel (space) aktiváljuk. Szüneteltetni a H betűvel tudjuk, tűzgombra pedig folytathatjuk a játékot. A játékélmény pedig nagyon jó, annak ellenére, hogy a Rex nem könnyű játék. Annak ellenére, hogy "rino-sapiens" hősünk rendelkezik védőpajzzsal is, amely véges energiával bír csak, és amelyet a joystick lefelé húzásával aktiválhatunk. De azért még éppen azon a határon belül van, ahol az ember ezt kihívásnak tekintheti, nem pedig felkérésre egy a gép, illetve képernyő felé intézett őrjítő dühtől fűtött körbepörgő rúgásra. Azt el is felejtettem megemlíteni, hogy többféle fegyvert is találhatunk majd elszórva, ezeknek az erejét pedig a felszedett energiabuborékokkal növelhetjük. Azonban a buborékok nem maradnak hátra sokáig. Végszónak pedig annyit, hogy mindenképpen érdemes kipróbálni a Rexet, ha egyszer Spectrumot akarunk emulálni.
 |
[A valóságban gyorsabban villog,
úgy olvasható is, de epilepsziásoknak
nem ajánlott.] |
Csokrunk második szálával pedig átlépünk a kilencvenes évekbe, lényegében a XX. század utolsó évébe. Ugyanis a Netwalk 1999-ben jelent meg a ZX Spectrumra. Ez persze nem hivatalos megjelenés volt, mert a gépet már 1992 óta nem gyártották. A játékért egyébként egy bizonyos Faceoff Associations nevezetű csapat, vagy egyetlen ember tehető felelőssé. Sajnos a néven kívül semmiféle más információt nem sikerült kideríteni róluk. Még talán csak annyit, hogy valószínűleg egy oroszról vagy többről van szó. Legalábbis a kései kilencvenes években ők voltak azok, akik elárasztották új progikkal a Spectrumot. Azonban ők már leginkább lemezeket használtak, de nem kell megijedni a Speccy, meg a legtöbb emulátor ügyesen kezeli ezeket. Más emulátorok esetleg megkérdezhetik, hogy váltsanak-e Pentagon vagy Scorpion módra [ezek afféle ZX Spectrum klónok voltak, amelyek kezelték a TR-DOS formátumú lemezeket, amilyen lemezképen ehhez a játékhoz hozzáférhetünk].
 |
[A kiszolgáló, azaz a szerver csatlako-
zását is állítanunk kell olykor, a gép
aljára klikkelve.] |
A Netwalk egy logikai játék, amelynek első fajtájával én magam először csak Windows alatt találkoztam. Ugyanis egy bizonyos brit programozó, akinek a Putty nevezetű program is köszönhető, Simon Tatham készített egy logikai játékgyűjteményt. Azóta ez a gyűjtemény elérhető Linuxra és Androidra is. Ha rákeresünk a nevére, akkor például a Google Play kiadja. Azonban, ha a kedves olvasó
ide kattint közvetlenül is elérheti. Mivel a játéknak nincs története, ezzel a kis adomaféleséggel azt helyettesítettem.
 |
| [Az egyik jutalomkép.] |
A Netwalk lényege, hogy a hálózat számítógépeit rákössük a kiszolgálóra. Ehhez pedig a hálózat elemeit, illetve a kliensek, azaz a számítógépek csatlakozóit is forgathatjuk, sőt forgatnunk is kell! A Netwalk annyiban különbözik a Simon Tatham-féle változattól, hogy időre megy. Szóval sokat nem babrálhatunk egy-egy hálózattal. A játék grafikailag egész jó. A zene meg a hanghatások viszont kiválóak. A játékélmény is nagyszerű. Sőt a Netwalk minden sikeres pálya után megajándékozza a játékost egy női képpel. Mielőtt valaki félreértené: ezek portrék, nem pedig szexképek. És inkább a ZX Spectrum konverziós képességeit dicsérik. Ha valaki szereti az egyszerűbb logikai feladványokat megoldani egy enyhébb stressznyomás alatt, annak érdekes lehet a játék. De bárkinek, aki szereti a logikai feladványokat, érdemes kipróbálnia.
A harmadik bemutatandó játék is kizárólag lemezen, vagy hát inkább lemezképen "jelent meg" csak. Természetesen a megjelenés nem hivatalos, a formátuma pedig érthető, ha tudjuk, hogy az 2003-ban történt. A játékot egy bizonyos Studio Stall "adta ki", amely formáció orosz volt, és leginkább egy embert takart: Stanly Stallt. Azonban a Lethargy: The Apathetic Dream című játékban segítségére volt Capry Stall is. Ők ketten készítették ezt az árkád kalandjátékot, amely a tapasztalt játékosokat emlékeztetheti egy másik, jóval híresebb progira még a 80-as évekből. Nem véletlenül, mert a készítők nem rejtették véka alá, hogy sokat merítettek a M.Y.T.H. - History in the making című játékból. Ahogy elnézem annak a grafikusmotorját módosították, és lett belőle Lethargy.
Mivel a játék története oroszul van, amely nyelvet én nem beszélem, ezt most kihagynám, és közvetlen a véleményezésre ugranék. A Lethargy: The Apathetic Dream grafikája nagyszerű! Nem csak szép, kidolgozott, de folyamatos és gyors is. A hangrészleg csak az intróban, a játék végén meg természetesen halál esetén van jelen, ekkor ugyanis hallhatunk némi zenét. Azonban semmiféle hanghatás nincs a játékban! Végig síri csendben kell játszunk, már amennyiben magunk nem gondoskodunk valamiféle háttérzenéről vagy egyébről. Az irányítás nem bonyolult, de azért elég babrálós tud lenni olykor. A játékélmény nem rossz, azonban a tény, hogy szinte alig végezhetünk bármelyik ellenféllel, illetve, hogy a ládák kinyitásához, az üstök összetöréséhez pixelpontos távolságra kell állnunk, sokat ront az élmény összességén. Nem is igazán ajánlanám a Lethargy című játékot, csak abban az esetben, ha pusztán a hangulata miatt a játékos együtt tud élni ezzel az amúgy roppant bosszantó hátránnyal.
Csokrétánk utolsó szála, legalábbis első verziója, még 2013-ból való. Azonban most a v2.0-ról lesz szó, amely egy tavalyi alkotás, és lényegében a játék készítője Alessandro Grussu, feljavította, kiegészítette eredeti programját, az Apulija-13-at. Érdekességképp megemlítem, hogy e játék a szerző második programja volt, amelyet kedvenc játékára alapozott, a Laser Squadra. Aki nem ismerné ezt a remek programot: a Laser Squad egy kisebb csapat felszerelését, taktikai irányítását tette lehetővé a játékos számára, körökre osztva. Később ebben a műfajban elég híres programok születtek, mint például X-Com: Enemy Unknown, amelyet általában mindenki csak UFO néven emlegetett. Azonban visszatérve az Apulija-13-ra: ez a játék nincs körökre osztva, hanem valós idejű. Modern műfaji meghatározással élve: túlélő horror. Lényegében lövöldözős kaland mászkálda. Főszerepben pedig az a Jonlan tizedes áll, akivel a Laser Squadhoz kötődő játékokban már sokszor találkozhattunk. Ezzel pedig el is érkeztünk a játék történetéhez, kivételesen több bekezdésben:
Jonlan tizedes gondolataiba merült űrhajójának fedélzetén, amely sötét, fagyos s élettelen mindenségen siklott keresztül. A tizedes elmerengett azon, hogy mit árulhattak el arcvonásai, mielőtt Zanklé Lázadó helyőrségét, hogy megkezdje küldetését, amely nem csak fontos volt a Lázadók számára, de roppant veszélyes is az ő egészségére. Azonban Ő önként jelentkezett a feladatra. Nyomasztotta a sokat látott veteránt, hogy a szükséges információkért a Lázadók legjobb hírszerzői fizették meg a legdrágább árat.
Jonlan úti célja az Apulija-13 volt. Egy kisebb, sziklás bolygó a Rák csillagképben, amely az Omni Corporation egyik titkos bázisának adott otthont, ahol titkos s baljós kísérleteket végeztek. A Lázadóknak ez nem csak fenyegető veszélyt jelentett, hanem példa nélküli lehetőséget is, hogy a háború kimenetelét számukra kedvezően megváltoztathassák. Jonlannek az volt a feladata, hogy mint egy Omni ellenőr beszivárogjon a bázisra, majd ellopja azokat az adatdiszkeket, amelyeken a gonosz konglomerátum új tömegpusztítói tervei voltak. Továbbá az is feladata volt, hogy bázis működését helyreállíthatatlanul szabotálja. Ez utóbbi célja érdekében egy időzített bombát kellett elhelyeznie a komplexum generátoránál.
 |
| [Tűzoltó készülék használata.] |
Az idő egyre csak múlt... Apulija-13 pedig a közelbe került. Ez a tény felébresztette Jonlant gondolataiból. A tizedes pedig behangolta a bázis rádió frekvenciáit, hogy engedélyt kérjen a leszállásra. Azonban a vezérlőpult hangszórói csak statikus zajtól sercegtek. A képernyőkön pedig semmi sem látszott. Jonlan további frekvenciákkal próbálkozott, de hiába... egészen addig, míg csak néhány másodpercre fel nem tűnt néhány gyorsan mozgó folt a képen. Egy kiáltás hallatszott: "Itt vannak! Jönnek! ÁÁÁ!" Fegyver ugatás, még több kiáltás követte az iméntit. Aztán a jel megszakadt.
A Lázadó habozott. Noha már sokszor megmenekült olyan helyzetekből, amelyeket elveszettnek hitt, most mégis úgy vélte, hogy talán bölcsebb lenne, ilyen bizonytalan körülmények miatt, megszakítania.
Kétségeit azonban egy erőteljes biopszichonikus energia sugár elsöpörte, mikor az Omni bázis egy ismeretlen pontjáról indítva eltalálta az űrhajóját. A leszálló automatikai meghibásodott. Jonlan deaktiválta hát az autopilótát és kézi vezérlésre váltott. Azonban a támadás következtében az űrhajó nanoreaktora megsérült, és a hajtóművek teljesítménye gyorsan csökkent. A kisbolygó felszíne egyre közeledett...
A tizedes végül megvetette lábát az Apulija-13 poros felszínén. Sikerült leszállnia élve, ám az űrhajója egy új nanoreaktor nélkül nem lesz képes felszállni. A futópályán végigsétálva, a bázis bejáratához érkezett. A bázis kapui tárva-nyitva ásítoztak, odabent pedig veszetten villogtak a vörös fények. A tizedes pedig a horizonton látható krátereken groteszk, emberhez hasonlatos formákat vett észre. Mind igen fenyegetően mozgott... egyenesen feléje közeledtek.
 |
| [A robot az egyik leggenyóbb ellenfél.] |
A hosszas történet ismertetés után térjünk rá a játékra! Az már a tapasztalt játékosnak elsőre feltűnhet, hogy a legtöbb sprite, beleértve a főhősét is, igen hasonlít az inspirációként szolgáló Laser Squadban láthatókéra. Sőt, amint a tizedessel megmozdulunk, az is feltűnhet, hogy milyen finoman mozog az egész. Ez még akkor sem változik igazán, ha egyszerre többen láthatóak a képen. Amennyiben a játék 128K-s változatát töltjük be, akkor kapunk háttérzenét is, amely remek hangulatfestő, de 48K-n csak a hanghatásokat élvezhetjük. Az irányítás egészen egyszerű, a mozgáson-lövésen kívül van egy leltár gombunk is. Kempston joyt választva ez a "h" betű. De ha, billentyűzetről játszanánk, akkor a gombokat újradefiniálhatjuk. A játékélmény pedig egész jó. Azonban kissé sekélyes, ez feltételezem amiatt van így, mert a progi az Arcade Game Designerrel írták. Persze ez nem jelenti azt, hogy eszetlen lövöldéről lenne szó! Tárgyakat is kell használnunk, illetve térképeznünk is kell. Sőt, ha végigvittük, akkor van egy extra kazetta is, amelyen beírva a játék végén kapott kódunkat valamilyen extra tartalomhoz férhetünk hozzá! Akárhogy is, az Apulija-13-at mindenképpen próbáljuk ki, mert jó szórakozásnak ígérkezik!
Ennyi lett volna hát e heti csokrunk, hogy legközelebb mivel jelentkezem, még magam sem tudom, de addig is jó játékot!
Komputer Kalandor
A harmadik bemutatandó játék is kizárólag lemezen, vagy hát inkább lemezképen "jelent meg" csak. Természetesen a megjelenés nem hivatalos, a formátuma pedig érthető, ha tudjuk, hogy az 2003-ban történt. A játékot egy bizonyos Studio Stall "adta ki", amely formáció orosz volt, és leginkább egy embert takart: Stanly Stallt. Azonban a Lethargy: The Apathetic Dream című játékban segítségére volt Capry Stall is. Ők ketten készítették ezt az árkád kalandjátékot, amely a tapasztalt játékosokat emlékeztetheti egy másik, jóval híresebb progira még a 80-as évekből. Nem véletlenül, mert a készítők nem rejtették véka alá, hogy sokat merítettek a M.Y.T.H. - History in the making című játékból. Ahogy elnézem annak a grafikusmotorját módosították, és lett belőle Lethargy.
Mivel a játék története oroszul van, amely nyelvet én nem beszélem, ezt most kihagynám, és közvetlen a véleményezésre ugranék. A Lethargy: The Apathetic Dream grafikája nagyszerű! Nem csak szép, kidolgozott, de folyamatos és gyors is. A hangrészleg csak az intróban, a játék végén meg természetesen halál esetén van jelen, ekkor ugyanis hallhatunk némi zenét. Azonban semmiféle hanghatás nincs a játékban! Végig síri csendben kell játszunk, már amennyiben magunk nem gondoskodunk valamiféle háttérzenéről vagy egyébről. Az irányítás nem bonyolult, de azért elég babrálós tud lenni olykor. A játékélmény nem rossz, azonban a tény, hogy szinte alig végezhetünk bármelyik ellenféllel, illetve, hogy a ládák kinyitásához, az üstök összetöréséhez pixelpontos távolságra kell állnunk, sokat ront az élmény összességén. Nem is igazán ajánlanám a Lethargy című játékot, csak abban az esetben, ha pusztán a hangulata miatt a játékos együtt tud élni ezzel az amúgy roppant bosszantó hátránnyal.
Csokrétánk utolsó szála, legalábbis első verziója, még 2013-ból való. Azonban most a v2.0-ról lesz szó, amely egy tavalyi alkotás, és lényegében a játék készítője Alessandro Grussu, feljavította, kiegészítette eredeti programját, az Apulija-13-at. Érdekességképp megemlítem, hogy e játék a szerző második programja volt, amelyet kedvenc játékára alapozott, a Laser Squadra. Aki nem ismerné ezt a remek programot: a Laser Squad egy kisebb csapat felszerelését, taktikai irányítását tette lehetővé a játékos számára, körökre osztva. Később ebben a műfajban elég híres programok születtek, mint például X-Com: Enemy Unknown, amelyet általában mindenki csak UFO néven emlegetett. Azonban visszatérve az Apulija-13-ra: ez a játék nincs körökre osztva, hanem valós idejű. Modern műfaji meghatározással élve: túlélő horror. Lényegében lövöldözős kaland mászkálda. Főszerepben pedig az a Jonlan tizedes áll, akivel a Laser Squadhoz kötődő játékokban már sokszor találkozhattunk. Ezzel pedig el is érkeztünk a játék történetéhez, kivételesen több bekezdésben:
Jonlan tizedes gondolataiba merült űrhajójának fedélzetén, amely sötét, fagyos s élettelen mindenségen siklott keresztül. A tizedes elmerengett azon, hogy mit árulhattak el arcvonásai, mielőtt Zanklé Lázadó helyőrségét, hogy megkezdje küldetését, amely nem csak fontos volt a Lázadók számára, de roppant veszélyes is az ő egészségére. Azonban Ő önként jelentkezett a feladatra. Nyomasztotta a sokat látott veteránt, hogy a szükséges információkért a Lázadók legjobb hírszerzői fizették meg a legdrágább árat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése