Játékcsokor #053

Játékcsokor #053

  Ahogy ígértem, visszatértem egy újabb csokorral, amelyet Commodore 64-es játékvirágokból kötöttem. Miként az utóbbi bejegyzésekben, úgy ebben is két új, két régi/régebbi programot választottam. Azonban most lássuk őket!

 

[Ilyen borítóval szerin-
tem ma már nem
jelenhetne meg.]

Szagoljunk akkor bele az első szoftvervirágba, melynek fűszerillata letűnt korokba és álomszerű, képzeletbeli helyekre repít bennünket. Egy olyan egzotikus világba, amely talán éppen az Ezeregy éjszaka meséinek fantáziától zsíros fekete földjéből nőtt ki. 1984-ben megjelent a Jinn Genie - Arabia Mania (kb. Dzsinn géniusz, vagy Dzsinn zseni, habár igazság szerint a két szó ugyanazt is jelentheti angol nyelven. Illetve itt a géniusz nem feltétlenül azt jelenti, hogy nagyon okos, hanem hogy szellem) vagy ahogy magában a programban megjelenik a cím: Jinn-Genie című játék, amelyet a a Dalali Software Ltd. fejlesztett és amelynek kiadását a Micromega gondozta. A játék programozója egyébként egy bizonyos Hanan Samara volt, aki nem tudom milyen módon volt köthető a fejlesztő céghez, de azt gyanítom, hogy csak simán eladta nekik az ügyességi-árkád programját. Cserébe pedig feltüntették a nevét a borítón. Egyébként a hölgy, már ha a neve az arab és nem a zsidó Hanan, mert az utóbbi esetben az úr, sok más mindent nem készített, hogy nevével kelljen fémjelezni a programokat. [Összesen két programról tudok, amelyhez a neve köthető, az egyik szintén a Dalali Software Ltd-nek készített mikulásos-télapós ügyességi, illetve az Atari mikroszámítógépeire írt kereskedelmi repülőgépszimulátor.] És most, hogy a hivatalos meg egyébként roppant száraz információkat megtudtuk a programról, lássuk a történetét! 

  Arábia rejtelmes napjainak idején az Aranyvárost a gonosz ifrít [ez egy afféle gonosz dzsinn, bár a dzsinnek sem feltétlenül jók. Korábban már volt szó egy ifrítről itt a blogon, Szamir Ahwal néven, aki a vámpírok elűzésében segítette kicsiny csapatomat...] hatalmába kerítette. Az ő mágikus őrei felügyelik a város környékét, védik a paloták udvarait és tartják a folyosókat sötétségben. Az ifrít maga pedig Belső Szentélyben lakozik, és ott tartja fogva a bölcs öregembert is, miközben féltékenyen őrködik legbelsőbb birodalmának folyosóit. Te, az ifjú hős, kinek csak egy repülőszőnyeg meg egy varázslat áll szolgálatára, megesküdtél, hogy felszabadítod az Aranyvárost. [A játékban több is van, nem csak egy...] Először is a Feledés Gömbjével meg kell küzdened a repülő ördögökkel a város körül, hogy biztonságban földet érhess a palotánál. Aztán meg kell másznod az udvar magas falait, miközben azt az ablakot keresed, amely kinyílik számodra. De vigyázz! Mert a falakat is őrzik! Az őrök  a létrafokokat is kiszedhetik, csak azért, hogy téged gátoljanak. Ha bejutottál a folyosókra meg kell gyújtanod a fáklyákat, hogy megtaláld a varázsüstöt! [Azt hiszem itt már egy kicsit hatással volt a szerzőre a kelta mondavilág is...] Az egyetlen edényt, amely képes foglyul ejteni és elűzni az ifrítet. Azonban a varázserőd itt már gyengébb, csak megbénítani tudod az őröket, akik megpróbálják majd eloltani az általad meggyújtott fáklyákat. Ha megvan az üst, akkor vár rád a Belső Szentély. Először is a kulcsot kell itt majd megszerezned, hogy kiszabadítsd a bölcs öregembert, majd rá kell venned, hogy megbűvölje a varázsüstöt, amellyel már elfoghatod az ifrítet. De siess hamar lefedni az üstöt, különben az ifrít ismét kiszabadul! Aztán szőnyegeddel repülhetsz tovább, hogy egy másik ügyes ifrítet győzz le. [A szöveg elején még csak egy Aranyvárosról volt szó hékás!]

[Ismét felgyorsítottam a GIF-et,
hogy fel tudjam tölteni.]

  A játék grafikája nagyon jó. Akárcsak a megjelenítés sebessége, igazi árkád élményt nyújt. A sprite-ok is remekül néznek ki. Főhősünk turbánt hord, míg az őrök keffijét hordanak, illetve ők nem egy buggyos nadrágban, törökül salvárba vagy régiesen salaváriba meg mellénybe öltöztek, hanem disdásába, amelyet magyarul szoktak még szobnak [magyarban nincs az a pösze "th", mint angolban, arabban, stb.] hívni. Habár a bölcs öregember engem mindig is egy vén banyára emlékeztetett, bár lehet ez inkább annak tudható be, hogy ugyebár errefelé általában banyák vagy boszorkányok machinálnak az üsttel. A hangrészleg szintén nagyon jó, mert kapunk remek hanghatásokat és zenét is. Mondjuk ez utóbbit leginkább csak a kezdőképernyőn, amely váltás nélkül indítja a játékot. Ez szerintem nagyon jó megoldás volt Hanan Samarától. Az irányítás történhet billentyűzetről, kétféle kiosztással [X / <  - balra; C / > - jobbra; P / W - fel; L / S - le; Space (szóköz) - tűz / másik "szereplő" mozgatása; szereplő lehet az üst is]. Illetve egy joystickkel a kettes portból is vezérelhetjük főhősünket. A játékélmény pedig nagyon jó! Ez a különböző pályarészek változatosságának köszönhető. Gyakorlatilag többféle minijátékot játszunk a Jinn-Genie-ben. Szóval mindenképpen érdemes kipróbálni, ha még nem tettük volna.

  Csokrunk második szálának műanyag illata pedig a Közel-Kelet fantáziavilágából a Nyugat egyik sci-fi világába juttatja elménk. Ugyanis második bemutatásra kerülő játék a Thunderbirds (Viharmadarak). 1985-ben jelent meg a Firebird gondozásában, amely általában elég jó játékokat dobott piacra. A programot egyébként egy bizonyos Kevin A. Moughtin alkotta meg C64-re, illetve egy bizonyos J. F. Cainnek pedig a ZX Spectrumra. A Thunderbirds műfaját tekintve lényegében egy logikai-ügyességi. Afféle akciófejtörő, minimális stratégiai elemekkel. De ezt a játékot nem csak úgy kitalálták, hanem volt már ennek előzménye, egy hatvanas évekbeli brit bábfilm sorozat, amelynek a címe szintén Thunderbirds volt [A címre kattintva megnézhetjük az első részt]. A részletesség, a látvány meg a történetek miatt egyébként elég nagy sikerű lett ez a TV-sorozat. [Engem mondjuk kissé taszít ezeknek a zsinóron rángatott marionetteknek a kinézete meg az egész animációja, de azt el kell ismernem, hogy akik készítették nagyon jó munkát végeztek és minden részletre nagyon figyeltek.] Lényegében egy különleges csapatról van szó, amely különböző speciális, űrrepülő, repülő vagy éppen úszó járművekkel rendelkezik. A csapat egyébként egy család, egy volt űrhajós és felnőtt fiai, akik különböző mentőakciókat szerveznek, de persze azért van ellenségük is. Ennyit hát a program hátteréről, most pedig lássuk a történetét!

[Az elég jellegzetes Viharmadár 2.]

  Egyiptológusok egy csapatát elnyelte a Tutenmótin (Tootnmoughtin) [A készítőnek, Kevin A. Moughtinnek sikerült belecsempésznie magát a történetbe.] fáraó ősi sírja. Súlyos kőtömbök és egy roppant bonyolult útvesztőrendszer zárja el őket a külvilágtól. Levegőjük fogytán, mégis sikerült egy üzenetet elküldeniük. Valahol a Föld orbitális pályáján pedig a Viharmadár 5 fogta ezt a kétségbeesett SOS-t – és váratlanul, a Viharmadarak útnak indultak! (Thunderbirds are go!) [Ez volt a sorozat afféle mottója, amelyet természetesen küldetés előtt mondtak.] Következik Mr. Tracey [A TV-sorozatban a családot Tracy-nek írták.] bizalmas eligazításának átirata, amelyet Scotthoz és Virgilhez intézett...  "Nos, fiúk, úgy tűnik, hogy mind a Viharmadár 1-re, mind a Viharmadár 2-re szükség lesz ehhez a küldetéshez. John arról értesített engem, hogy az egyiptológusok mélyen az ősi labirintus-sírban rekedtek. Együtt kell majd működnötök, hogy elmozdítsátok majd a hatalmas kőtömböket, amelyek majd elzárják előletek az utat. Mindkettőtöktől elvárom, hogy a legjobb navigációs és logikai képességeteket felhasználjátok annak érdekében, hogy a bennrekedteket kiszabadítsátok – az oxigén ugyanis percről percre fogy. Olybá tűnik, hogy az előző expedíció üzemanyag lerakatokat és felbecsülhetetlen értékű kincseket hagyott hátra sírban. Az üzemanyagra szükségetek lesz, ha pedig a kincseket is el tudjátok hozni, az annál jobb. Mielőtt felszállnátok, válasszátok ki a felszerelést, amelyre szükségetek lesz! John nem adott semmiféle információt, hogy mire lenne szükségetek, így aztán a választásotok helyességét a vakszerencsére kell bíznotok. Számítok rátok fiúk..."

  A Thunderbirds grafikája inkább az egyszerűbb, funkcionálisabb kategóriába tartozik. Látványosabb, szemet gyönyörködtető dolgokat nem fogunk látni. Viszont cserébe minden nagyon finoman és gyorsan mozog. Lassulást, akadozást nem tapasztaltam. A hangrészlegre sem lehet panasz, mert például az introkép alatt/után, a "főmenübe" lépés előtt kapunk egy kis digidumát, méghozzá a TV-sorozat mottóját: "Thunderbirds are go!" Játék közben kapunk néhány hanghatást és rengeteg zenét. Habár ez utóbbi kissé unalmas, egyesek számára talán idegesítő is lehet egy idő után. Habár az F5-tel kikapcsolható. A hangrészleg kapcsán megjegyezném, hogy a játék ELMÉLETILEG támogatja a Covox Voice Master nevezetű kiegészítőt. A Thunderbirds irányítása viszonylag egyszerű, billentyűzetről is irányíthatjuk [Q - fel; A - le; Z - balra, X - jobbra, Space (Szóköz) - járműváltás]. RUN/STOP [Emulátorban: ESC] gombbal visszahelyezhetjük magunkat a piramis bejáratához, ha elrontottunk valamit. a CLR/HOME [Emulátorban: Home] kezdhetjük elölről. F3-al a zenét kapcsolhatjuk ki/be, míg az F5-tel pedig szüneteltethetjük/elindíthatjuk a játékot. + és - gombokkal pedig a sebességet állíthatjuk. De F7-et megnyomva, ha esetleg monokróm kijelzőn játszunk, átszíneztethetjük a grafikát, hogy a bizonyos dolgok jobban látszódjanak. A játékélmény pedig egészen jó. A logikai feladványok szórakoztatóak. Vannak bizonyos szabályok, például a kék színű tömböket csak a rakétaszerű Thunderbird 1-el tudjuk megmozdítani, míg a zöld tömböket csak a Thunderbird 2-vel, míg a sárga tömböket mindkettővel. a Viharmadarakkal való repülés is jó móka. Szóval érdemes mindenképpen kipróbálni! És még egy jó tanács: az elején magunkkal vihető dolgok közül vigyük el az extra üzemanyagot (extra fuel) is.

 

[Vanja Utne egyik remekműve.]

És akkor most lépjünk át a XXI. századba! Méghozzá három évvel ezelőttre, 2017-be. Ugyanis ebben az évben Juan J. Martinez elkészítette a Rescuing Orc (Ork megmentése) című nagyszerű mászkálós kaland ügyességi játékot. A szerzőről annyit, hogy szerintem azonos azzal a Juan José Martinezzel, aki Amstrad CPC-re, még 2015-ben, a CPCRetroDev versenyre a Space Pest Control című ügyességi mászkáldát készítette, ahogy arról még a Játékcsokor #005-ben beszámoltam. [Ha játékra akarunk közvetlenül ugrani, akkor a címére nyomjunk, különben csak a bejegyzésre irányít át a hivatkozás.] Señor Martinez egyébként a hetedik helyet szerezte meg azzal a játékával a CPC-s versenyen. És úgy vélem, hogy a Commodore szcénán is előkelő helyre hozta magát a Rescuing Orc-kal. Megjegyzendő még, hogy e játékának szinte teljes egészét egymagad készítette. Egyedül a töltőképernyő dicséri más keze munkáját. Méghozzá az egyik kedvenc C64-es grafikusom készítette azt, a norvég Vanja Utne. A hölgynek egyébként nagyon aranyos grafikái vannak, de készített képregényeket is, amelyeket a Cheese Pirate (Sajtkalóz) nevű saját oldalán lehet megtekinteni, illetve megrendelni. Ám lássuk most már a játék történetét!

  Meddig mennél el, hogy megmentsd egy barátod?

  Mikor legkedvesebb barátod, Ork (Orc) (aki véletlenül tényleg egy ork) két hét után sem jött el teázni, már tudni lehetett, hogy valami nincs rendjén. Lépj be hát,  kiváló kardoddal az oldaladon, Mágika Világába (World of Magica), ahol nem minden az, aminek látszik. Például te sem: egy jó természetű goblin. E küldetésed arról regél majd, hogy miként derítetted ki, mi történt a barátoddal. Kezdve a Fekete Erdővel és öt másik terület átkutatásával, a veszélyes Sziklás Hegyektől (Rocky Mountains) a Kékköves Öregtöröny (Bluestone Keep) sötét folyosóin át.

  Fekete Erdő

  Ősi fák lombjai suttognak meséket errefelé a világról, amelyet évszázadok alatt láttak megváltozni. Elfek és egyéb teremtmények otthona. Mint például a zagyoké (slime), kik az erdő alatti bonyolult barlangrendszert fertőzik, vagy óriás denevéreké, kik a legsötétebb helyeken leselkednek áldozataikra. És ez az otthona legjobb barátodnak: Orknak is!

  Sziklás Hegyek

  Bonyolult ösvények kígyóznak keresztül a hegyeken, ahol gyíkemberek lesből támadnak azokra a kalandkereső utazókra, kik próbára teszik szerencséjüket a szűk csapásokon. A hüllőnép sziklákat dob, görget az óvatlan kalandorokra, hogy megcsússzanak, s aztán a hegyszoros éles szirtjeire zuhanjanak. Azt is beszélik, hogy e hegy sziklái elevenek, méghozzá gólemek alakjában, kik lassan csoszogva keresik-kutatják összezúzandó áldozataikat.

  Kékköves Öregtorony

  Valaha jóemberek bástyája volt, de ez az erődítmény már régóta megszégyenült. A kék kövek, amelyek emberöltőkön át a halhatatlan gonosz elleni küzdelem jelképei voltak, most titkokat rejtegetnek rabokkal és kínzásokkal teli kazamatáikban. Vannak bolondok, kik azt merészelik állítani, hogy a Király megtébolyodott, amiért reményeit és álmait varázslók kezébe meg misztikus képességeiknek hitébe helyezi. Mások azonban rettegnek katonáitól és lovagjaitól, kik őt magát, a Királyt és kincseit őrzik.

[Ork barlanglakásában...]

  És akkor most lássuk a Rescuing Orc elemzését! A játék grafikája remek. Nem csak szép, bár kissé nekem Amstrados, de nagyon gyors is! Különleges hatásokat ugyan nem kapunk, vagy legalábbis, én nem láttam benne ilyesmit, bár sokat nem játszottam vele. A hangrészlege szintén kitűnő! Kapunk zenét és hanghatásokat. A muzsika nagyon hangulatos, az effektusok pedig szintén illenek a játék sötéten jámbor atmoszférájához. Az irányítás roppant egyszerű vagy joystickkal a kettes portból, vagy pedig a billentyűzetről vezérelhetjük [Q - ugrás; O - balra; P - jobbra; Space (Szóköz) - Kardcsapás/Szöveg továbbküldése; A - Akció, azaz táblák elolvasása bizonyos helyek "ellenőrzése"; 1 - játék szüneteltetése; RUN/STOP - Kilépés a játékból]. Egyébként az irányítás ezek mellett, modern kifejezéssel élve: intuitív, azaz, ha már korábban játszottunk ilyesféle programmal, akkor magunktól rájövünk. A játékélmény pedig jó. Azért nem kiváló, mert a Rescuing Orc-hoz kell türelem. Amelyet egyébként az egész játék próbál sugározni felénk, de főhős goblinunk ugrásainak igen pontosaknak kell lenniük, hogy sikerüljenek. És akkor még a célkövető denevérekről még nem is beszéltem... ennek ellenére érdemes kipróbálni, mert nagyon jó játék!

  Csokrunk utolsó szála egy igazi, tőröl metszett árkád logikai-ügyességi játék. 2018-ban jelent meg, a címe pedig Shadow Switcher (Árnyékváltó) és egy bizonyos Dr. Wuro [talán Christian Gleisner az igazi neve...] fejlesztette, amelynek "kiadását" maga is gondozta Dr. Wuro Industries néven. Egy időben megvásárolható volt valódi lemezen, de mivel Dr. Wuro kifogyott a készletéből erre már nincs lehetőség. Viszont a játék virtuális változata még mindig elérhető, lévén teljesen ingyenes. Méghozzá a Shadow Switcher saját oldaláról tölthető le, mind a lemezkép, mind pedig a PRG változata. A készítő azt is ígéri, hogy hamarosan megvásárolható lesz majd belőle a cartridge-változat is. Pontos időpontot nem árult el. Dr. Wuro egyébként már készített más játékokat is C64-re, de csak kettőt, amelyek szintén egészen szórakoztató, többjátékos programok lettek. De ezeken kívül még írt böngészőből élvezhető és rendes PC-s játékokat is. Ezeket mind a Dr. Wuro Industries saját oldaláról érhetjük el. Azonban most már legyen elég a háttérből, és következzék az igen rövid "története" a játéknak:

  Futkározzál elhagyott helyeken és gyűjtsd össze a gyűrűket! De vigyázz! Mert a gonosz robotzombik téged üldöznek. Az árnyékod a titkos fegyvered, ha veszélybe kerülnél, csak nyomd meg a tűzgombot, hogy helyet cserélj vele. 40 izgalmas pálya várja, hogy mestere légy. Ráadásul: elkészítheted a saját pályáidat is a beépített pályaszerkesztővel! [Ez után Dr. Wuro még említi, hogyha tetszik a játéka, nyugodtan meghívhatjuk egy sörre, ha találkozunk vele az életben, de támogathatjuk is őt PayPalen keresztül.]

  A játék grafikája nem túl egyszerű, de nem is túl látványos. Viszont nagyon finoman, gyorsan mozog, ahogy az ember az efféle ügyességi játékoktól elvárja. A hangrészleg is majdnem remek, ugyanis kizárólag csak zenét kapunk, hanghatásokat nem. A zene nagyon hasonlít a New Order - Blue Monday című nyolcvanas évekbeli slágerre [ha az első ütemek még nem rémlenek, tekerjünk bele a szövegig]. Az irányítás remek, de úgy tűnik, hogy kizárólag joystickről történik. Ahogy a "történetben" olvashattuk, a botkormány tűzgombjára is szükségünk lesz, hogy zsebre dugott kezű hősünket irányíthassuk. A játékélmény pedig pompás! Nagyszerű a hangulata, nem túl nehéz, de azért így is tud kihívást nyújtani, mert nem csak a gyűrűket kell azért összegyűjtenünk, hanem kulcsokat is, hogy a rácsokat kinyithassuk. Aztán pedig irány a kijárat (exit)! Szóval, aki szereti a Lode Runner-szerű izgalmakat annak egyenesen kötelező kipróbálnia a Shadow Switchert. A többieknek is érdemes azért, mert valóban nagyon szórakoztató egy program.

  Ennyi lett volna hát az 53. játékcsokor. Legközelebb pedig megtöröm a Commodore-gépek uralmát, hogy ismét az egyik magyar mikroszámítógép, a TVC programvirágaiból kössek egy újabb csokrot. Addig is jó játékot!

Komputer Kalandor