Tárna helyett Tyr temploma

Tárna helyett Tyr temploma

  Embereim a kerekes felvonóval a mélybe ereszkedtek hát. Az első szintre érkezvén érdekes helyre jutottak ám. [A játék ezt a templomszintnek nevezi, szóval elméletileg ez nem a bánya első szintje még...] Az akna amelyben a felvonó közlekedett éppen egy kereszteződés közepében volt. A négy járat ugyanúgy nézett ki, mintha csak egy labirintus részei lettek volna. Csapatom éppen a keletre nyúló járatba tekintett. Így hát kiszálltak a felvonóból, majd elindultak erre. Azonban zsákutcába jutottak. Így hát megpróbálkoztak a maradék három járattal is. Egyedül a déli járattal volt szerencséjük.

  Hamarosan rájöttek, hogy még nem jutottak le a bányába, hanem valamilyen templomi szintre ereszkedtek csak. Ám mielőtt még ezt felismerhették volna, útjukat egy csapat szörnyeteg állta, akik úgy tűntek, mintha a Fekete Kört szolgálták volna. Kalandoraimnak a pedig teli volt már a csizmája a Fekete Körrel meg a követőikkel. Még Tyranthraxus talpnyalói sem volt számukra ennyire dühítőek! Ezért hát rögvest megtámadták őket (Attack).
  Az őrség nyolc minótauroszból és nyolc fényferdítő fenevadból (Displacer Beast) állt. De partim ezúttal a fehér bábukkal játszott, azaz náluk volt a kezdeményezés. Fegyverforgatóim rögvest az élre álltak, falanxot alkotva. Mögöttük pedig ott voltak a varázslóim meg az íjászom. Phixidorous mérte az első csapást, mert amint Gorvenál mögé állt a szörnyek közé eresztett egy vesszőt. Ám a fényferdítők ügyesen elugrottak előle. Aztán rájuk rontottak. Papjaim ügyesen védekeztek, sőt Odónak még az egyik vakmerő minótauroszt is sikerült rögvest leszúrnia. Erre a szörnyek megdühödtek olyannyira, hogy egyetlen áradattal próbálták elsöpörni vitézeimet. Ám ahogy a habok is csak hosszú évszázadok sora alatt tudják a sziklákat lerontani, amelyeknek csapódnak, úgy a bestiák rohama is megtört csapatom falanxán. Aztán Acantha, majd Móg hajított mögéjük egy-egy tűzlabdát, amellyel elapasztották az ellenség számait. A maradékkal pedig könnyedén leszámoltak.
  Egyedül a minótauroszok után maradt rengeteg kacat, de ezekre senki még csak rá sem nézett, oly hitványak voltak.
  Az őrségen túl terebélyessé tárult a tért, a déli falon pedig egy kétszárnyú kapu terpeszkedett. Beléptek hát rajta (Enter). Egy templom pitvarába jutottak, hol a mennyezet kísérteties fényt árasztott. Azonban bajnokaimra mégis különösen hatott. Jóérzéssel, jósággal töltötte el őket a hely szelleme.
  Így aztán úgy döntöttek, hogy a pitvarból a templom hajójába lépnek. A hajó végében lévő kápolna igen takaros kis kápolna emelkedett. Előtte két oszlopban, padok sorakoztak egymás mögött. Aztán embereim átsétáltak a hajón, és elérték az oltárt. Hatalmas volt, rajta pedig ott feküdt egy kiegyensúlyozott serpenyőjű mérleg, amely egy pöröly fején állt.
  Már tudták Tyr templomába érkeztek, mert ez volt az igazság istenének szimbóluma [Tyr, a "megcsonkított isten", egy főbb istenség Faerûn, azaz Elfeledett Királyságok (Forgotten Realms) földjén. Azért nevezik megcsonkított istennek is, mert jobb kézfejét leharapta Kezef, egy ősi masztiff kinézetű istenség, szemeit pedig Lord Ao {ejtsd: éjó} nyomta ki.  – Lord Ao amolyan istenek istene. – Azért vakította meg Tyrt, mert az kétségbe vonta azt a döntését, hogy minden isten büntetést érdemel, amiért nem sikerült megakadályozniuk Bane-t, hogy ellopja a Sors Kőtábláit.]. Kalandoraim körbejárták az oltárt, sasszemeiket nyitva tartva [kapcsoljuk be a kutatást (Search), ha még nem tettük volna]. Ekkor vették észre, hogy az egyik ólomüveg, mely az oltár mögött magasodott, valójában nemcsak egy ékítő ablak, hanem ajtó is.
  Ám hiába feszültek neki, nyílni nem akart. Vonakodtak Tyr templomában fegyvert rántani, ezért inkább Acantha egy zárnyitó igét (Knock) mormolt el. S lám a titkos ajtó kinyílt. Szűk, rejtett folyosóra érkeztek, amelynek nyugati meg keleti végében egy-egy ajtó állt. Először benéztek hát a nyugati mögé. Lévén az esett közelebb hozzájuk. Azonban csak kegytárgyak szertárául szolgált a kamra, amelyet az ajtó mögött leltek. Így hát odahagyták, hogy a keleti ajtóval próbálkozzanak.
  Az már érdekesebb egy helyiség volt. Mert a templom kincstára volt. Mivel eleddig senkivel sem találkoztak, úgy gondolták, hogy a templom elhagyatott. Éppen emiatt úgy találták, hogy az 50 ékkőre meg 200 csecsebecse ékszerre nekik nagyobb szükségük van, mint egy elhagyatott templomnak. Ezért hát elosztották maguk között a talált jószágot.
  Miután erszényeiket megtömték, visszatértek a titkos folyosóra, onnan pedig a templomhajóba. Ekkor vették észre, hogy a hajónak a dél részén is nyílik egy-egy ajtó, keletre meg nyugatra. Vitézeim a nyugati ajtót választották először újfent, hiszen ismét az esett a közelükbe. Ahogy megközelítették, hallották amint zárja hangosan kattant. Habár másra számítottak, a kilincs mégis engedett.
  Egy folyosóra léptek, amelynek nyugati falán számos ajtó sorakozott. Rájöttek, hogy a templom paplakába jutottak. Azonban az is feltűnt nekik, hogy túlságosan is jó állapotban volt minden ahhoz, hogy elhagyatott legyen. Kezeiket hát fegyvereik markolatára helyezték majd úgy indultak el felfedező útjukra, északnak a folyosón.
  Az első ajtó mögött, amely legközelebb volt hozzájuk, egy kicsiny előtérbe jutottak, honnét további öt ajtó nyílt. Mind zárva volt. Azonban Odo mindegyiket berúgta (Bash). Annyira már nem feszélyezte, hogy templomban van. Négy mögött kicsiny cella helyezkedett el, olyasféle, amelyben az akolitusok avagy az oltárszolgák szoktak lakni. Az egyikben egy ládára is leltek, amelyben egy ékszer volt, meg húsz drágakő. Ezeket elosztották maguk között, majd tovább kutakodtak. Az ötödik ajtó mögött egy paplak volt. Lényegesen nagyobb, mint az oltárszolgák cellái.

  Így hát a hosszú folyosón tovább mentek északra. Benéztek a második ajtón, ahol szintén egy előtérbe jutottak, szintén négy cellával meg egy paplakkal, de semmi érdekeset nem leltek. Hanem az utolsó, legészakibb ajtó mögött, az északnyugati cellába lépve különös dologra figyeltek fel. Mintha az a szobácska teljesen új lett volna, mintha soha senki nem használta volna. Körbenéztek hát alaposan, majd véletlenül egyikük nekidőlt az északi falnak és felfedezett egy rejtett átjárót, amelyen át aztán egy titkos gyűlésteremre meg fegyverraktárra leltek. Azonban csak üres falikarok árulkodtak arról, hogy egykor vérteket, fegyvereket fogtak. Mindegyik üres volt, úgy tűnt ezeket elvitték.

  A helyiség északkeleti végében azonban egy kémlelőnyílásos ajtóra leltek. Belenéztek hát a nyílásba (Use). Azt látták, hogy úgy tíz minótaurosz kutakodik egy teremben. Majd az egyikük megszólalt: "Láttam őket bejőni ide." Erre vezére körbenézett, majd válaszolt: "No, én nem látom őket... szóval megpihenek inkább." Ezzel rögtönzött tábort vertek, majd egyiküket kinevezték őrnek, hogy figyelje az ajtót, amely a helyiségből kivezetett.
  Hőseim csak erre vártak. Benyitottak az ajtón, amelyen a kémlelőnyílás is volt. E tettükkel aztán alaposan meglepték a minótauroszokat, akik nem győztek csodálkozni, hogy csapatom miként került elő a fal mögül.
  A tíz bikafejű bestiának Phixidorous nyila sziszegte el bajnokaim üdvözletét. Rögtön bele egyikük fülébe, átütve azt. Aztán Odo ugrott oda egyikükhöz, és egyetlen kardcsapással megfelezte a minótauroszt. Acantha egy tűzgolyót hajított közéjük. Az izzó lánglabda aztán halálra perzselt vagy hat szörnyeteget. Papjaim levágtak még kettőt, az utolsó szívét Phixidorous nyila járta át.

  Embereim ügyet sem vetettek a kacatokra, amelyek a bikafejűek után maradtak, mentek is volna vissza paplakba, ám ekkor a semmiből két éterszolgáló (Aerial Servant) [Ezek valójában ilyen félig intelligens levegő elementálok, akiket papok szoktak megidézni] tűnt fel a semmiből, majd miután eltakarították a hullákat, ugyanúgy el is tűntek.
  Partim megpróbált visszatérni oda, ahonnan jöttek, azonban úgy tűnt a rejtekajtót csak a másik oldaláról lehetett kinyitni. Így hát visszatértek a hajóba, majd onnan a paplak folyosójára ismét. Mivel északnak már végignézték az összes termet, ezúttal délre fordultak. A paplak nyugati falán már csak egy ajtó maradt, amely mögé még nem néztek be.
  E mögött is a szokásos elrendezés előszoba fogadta őket. Az első cellában, amely a délkeleti volt nem találtak semmit. A másodikban a főakolitus tágasabb cellájára leltek. Más egyéb említésre méltó felfedezést azonban nem tettek. Így visszatértek a folyosóra. Amely, csak most vették észre, körül ölelte a templom hajóját. Déli falán is sorban ajtók álltak. Ezért aztán rögtön benyitottak az elsőn.
  A főpap szobájába léptek be. Minden rendezett és kifogástalan állapotban volt. A szoba délnyugati sarkából egy újabb ajtó nyílt. E mögé is benéztek. Egy távkapu ásított odabent. Átléptek rajta, mert sejtették, hogy a Tudás Kútjához vezeti majd őket, így helyreállíthattak egy újabb járatot a Kút megannyi teleportja között. Ám utána rögvest vissza is tértek a templomba.
  A folyosóra visszatérve, a következő ajtóhoz mentek. Ez egy kétszárnyú ajtó volt. Beléptek hát rajta. A templom refektóriumába léptek. Széles padok, hosszú asztalok helyezkedtek el benne, azonban mindezt leszámítva üres volt. Kaladoraim nem haboztak, visszaléptek hát a folyosóra, majd sétáltak tovább keletnek. A következő helyiség a konyha volt. Ezt is elhagyták, majd követték a folyosót. De legnagyobb meglepetésükre nem találtak több ajtót.
  A folyosó kanyarulatában viszont észrevették, hogy mintha a keleti fal furán izzott volna. Megtapogatták, s egy titkos ajtóra leltek. Átléptek hát rajta. Újabb folyosóra jutottak. Jobbjukon, délnek, rögtön egy ajtó állt. Először ezen léptek át. Tágas edzőterembe léptek be. Amelynek északkeleti sarkában, az északi fal különösen festett. Legalábbis Acantha számára, így ezt is megtapogatták. Egy újabb titkos rejtekhelyre leltek. Gorvenál meg is jegyezte, hogy ez a templom egy kész talány, amelynek titkos magvát rejtély palástolja [Ezt így Churchill után szabadon...]. A kis kamra valójában egy rejtett fegyvertár volt. Miután magukhoz vették az ördöngös fegyvereket, vérteket meg főzeteket, visszatértek a rejtett folyosóra.
  A folyosó északnak kanyarodott, két oldalán öt-öt ajtóval. Az ajtók mögött tágas szobák nyíltak, de ezek mind üresen kongtak. Ahogy a benyitottak minden ajtón, és mindenhol ugyanezt lelték, félúton a folyosón, fojtott zajok ütötték meg füleiket. A folyosó végéből jöttek. Azonban nem rohantak rögtön oda, elébb még végignézték a szobákat, de semmi említésre méltót nem találtak egyikben sem. Mikor elég közel jártak már a folyosó északi végéhez, úgy erősödött a zaj is. Hamarosan vitézeim rájöttek, hogy az folyosó végében lévő ajtó mögött valaki beszél, azt hallják, hallották. Még közelebb mentek, és feltűnt nekik, hogy a szavak róluk szólnak. Mikor pedig az ajtóhoz léptek, a hang így szólt: "Na végre, épp időben..." Ez meglepte őket. De aztán a hang folytatta: "Mire vártok még? Talán írott meghívóra? Lépjetek be!"
  A felszólításnak eleget téve hőseim benyitottak az ajtón. Mögötte pedig egy "vén" [nem értem, hogy az eredeti szövegben miért van idézőjelek között] törp fogadta őket, papok öltözetében. Bajnokaim szóba álltak vele (Talk), mert a törpe sem fegyverrel rontott rájuk. Alighogy csapatom üdvözölte őt, nyelvén feloldotta a kötőféket: "Végre, hogy ide értetek! Azóta várok rátok mióta megérkeztetek Patinába. Talán ólomból van a lábatok, hogy ilyen sokáig tartott? Ráadásul elég siralmas egy bagázs vagytok. Eh, de mindegy, be kell érnünk veletek..." Ekkor egy pillanatra elapadtak szavai, mert még a legnagyobb folyamok is olykor kénytelenek lelassulni medrükben. Odo szólni akart, de Gorvenál vállára tette a kezét, hogy ne szakítsa félbe a törpöt (No). Az pedig folytatta: "Markos Derf a nevem, én vagyok a templom gondnoka. Sok dolog van itt, melyről tudnotok kell." [Naplóbejegyzés 18]: Derf hátradőlt székében, majd folytatta: "Háromszáz évvel ezelőtt élt két fivér errefelé: Oswulf a paladin és Eldamar a mágus. Mindketten igen hatalmasak volt és Tyrt, az igazság istenét imádták. Ahogy Eldamar öregedett, egyre jobban megszállottja lett a halhatatlanságnak, mert Tyr szolgálata már nem elégítette ki igényeit. Megtébolyodott, majd elbarikádozta magát az Ikrek Kastélyának felsőbb szintjein. Ott pedig aztán lassan kikísérletezte a titkos varázslatot, amely ahhoz kellett, hogy liccsé válhasson. Oswulf ugyan rájött erre, de már nem tudta testvérét eltántorítani tébolyától.
  Előrelátván, hogy a lics mire lesz majd képes, Oswulf elhagyta a várat és tizenkét hős felkutatására indult. Ezeket aztán egy kompániába kovácsolta, s az Ezüst Pengéknek nevezte el őket. Mire Oswulf visszatérhetett e völgybe, Eldamar is befejezte a varázslatot, és újjászületett, mint lics, kit az Iszonyatúrnak neveztek. Az Ezüst Pengék számára ádáz küzdelem vette kezdetét Patina házai között. A város elpusztult s sok hős is elesett. Akik megmaradtunk, visszaszorítottuk gonosz hordát a kastély kapujáig.
  Oswulf nem akart tovább nyomulni, hogy saját testévérét lemészárolja. Helyette mágusaink és varázslóink oly igét mondtak, amely véglegesen befagyasztotta a völgyet egy gleccserrel. Az Iszonyatúr hadai azonban ellentámadtak, miközben az igét elmondták s Oswulf bennünket óvva esett el. Teste a fölöttünk lévő szinten nyugszik, de lelke még mindig a kastélyt őrzi, hogy meggátolja az Iszonyatúr ébredését. Mint az utolsó Ezüst Penge, úgy döntöttem, hogy itt maradok, óvni a templomot meg őrt állni.
  Most azonban az Iszonyatúr hívei visszatértek. A Fekete Kör sikeresen szétfoszlatja a varázslatunkat. Sajnos már a templomhoz vagyok kötve, így nem szállhatok szembe velük. Gyűljetek hát az Ezüst Pengék lobogója alá és vessetek véget az Iszonyatúr fenyegetésének egyszer s mindenkorra!
  Az Iszonyaturat meg kell állítani, de előtte még bizonyítanotok kell, méltóak vagytok, hogy Ezüst Pengévé emelkedjetek. Mielőtt Oswulf meghalt, pálcáját nyolc darabra törte, és elrejtette e darabokat e bánya első nyolc szintjén. Hozzátok el nekem e darabokat, ezzel bizonyítva, hogy méltóak vagytok."
  Ez után a törp kötekedően partimra tekintetét, majd megszólalt: "Na, mi az? Talán írásba is adjam?" Majd pálcájával embereimet az ajtó felé lökdöste. Majd miközben kinyitotta az ajtót, ismét megszólalt: "Az első szinten haladjatok nyugatnak! S itt van ez is." Mondta, miközben Senpeh kezébe nyomott egy gyűrűt, amelyen Tyr szimbóluma volt látható. "Ez majd világít, ha az egyik darabnak a közelébe kerültök." Ezzel a vén törpe kizavarta kalandoraimat a folyosóra.
  Azonban mielőtt vitézeim a bánya első szintjére ereszkedtek volna, visszatértek Új Patinába megvizsgáltatni a fegyvereket, s eladni azt amelyre nem volt szükségük. Azonban ez már egy másik bejegyzés története...

Komputer Kalandor

Új Patina veszélyes utcái...

Új Patina veszélyes utcái...

  Csapatom visszatért Új Patina városába, hogy megszabaduljanak mindattól, amelyet a Fekete Kör tagjainak holttestéről hoztak el, vagy éppen élettelen kezeikből csavartak ki. Ezért első útjuk a káptalanba (Vault) vezetett, hogy náluk lévő platina érméket ékkövekre váltsák. Sejtették ugyanis, hogy a sok garabonciás dologért, sokat fizetnek majd az amúgy igen pórias fegyvertárban. Annyit, hogy utána egymás közt elosztani is alig tudják majd.
  Miután megkapták a néhány szikrázó, különböző formájú, színű követ, miket egymás között elosztottak, elindultak hát a fegyvertárba. Alig haladtak egy két keresztutcányit, mikor az egyikből feltűnt nekik a feléjük hömpölygő tömeg. A Fekete Kör egy utolsó csatára küldte ostoba híveit. Ám ezúttal embereim nem magunkban, hanem a város népével együtt néztek farkasszemet az ellenséggel. Ezúttal azonban nem a szokásos harcedzett talpasokat küldték, hanem egy varázslóval a hátuk mögött, öt darab rémköpő (Margoyle) érkezett. [Az Azúrbéklyók átkában, a sorozat második részében már találkozhattunk a rémköpőkkel, de hogy ne kelljen azt felkeresni, idemásolom onnan a gondolataimat: A Margoyle a vízköpő (gargoyle) meg a márr szavak összetétele, gondolom én. A márr egy afféle gonosz szellem v. manó volt, aki az alvó emberek mellkasára guggolva, térdelve hozott rájuk rémálmokat. Henry Fuseli, XVIII. századi festő, egyik leghíresebb képén látható amúgy egy ilyen lény, a Rémálom címűn.  Az angol nightmare (rémálom) szóban például a mar az pontosan ezt lényt jelöli, nem pedig kancát, mert hogy e szónak ma már ez az elsődleges jelentése. Ezért előfordul, ha van valamilyen kitalált lény, amelyet rémálomnak neveznek angolul, azt általában egy fekete lóként ábrázolják. De a német Nachtmahr, a francia cauchemar (mindkettő rémálmot jelent), szintén a mahr v. mar, a fentebb említett ülő-térdeplő lényt jelöli. Érdekesség még, hogy Pócs Éva néprajzkutató szerint ez inkább a görög moroszból származik, amely szó "halált" jelent. Szóval fordításomban én inkább az észak-európai néphagyományokra támaszkodva fordítottam e lényt rémköpőnek.]
  A rémköpők nem voltak méltó ellenfelei kalandoraimnak. Ám így is sikerült az egyik városlakót leölniük. Azonban egyedül Seneph-ben tudtak kárt ejteni, mert egyikőjüknek hátát mutatta, miközben a varázsló felé igyekezett bárdjával, hogy megakadályozza igéjének elmondásában. Mikor pedig e szörnyek egy vonalba rendeződtek, Móg, villámgyorsan oldalukba kerülve villámot hajított közéjük. A mennykő végig cikázott mindegyik rémköpőn. Utána úgy elgyengültek, hogy még Acantha is képes leszúrni egyiküket.
  E kis kaland után aztán betértek a fegyvertárba, hogy eladják a sok ördöngös holmit, amire nem volt szükségük. Miután Odó megszabadult a nála lévő kacatoktól, annyi pénzük volt, hogy el kellett menniük a káptalanba felváltani ékkövekre. Aztán a káptalanból visszajövet a Fekete Kör újabb kis bizottságot küldött eléjük. Egy újabb varázsló, öt darab sárkánykakast (Cockatrice) hajtott maga előtt. [A Cockatrice egy mitológiai, két lábú sárkánygyíkszerű lény volt, kakas fejjel. Az érett középkorban úgy tartották, hogy olyan tyúktojásból  kel ki, amelyet egy varangy v. kígyó termékenyít meg. Egy időben a baziliszkusz szinonimájaként is használták magát a szót. Aztán a késő középkori utazók v. éppen önmagukat annak vallók e szót használták a nílusi krokodilra. Magyarul általában simán lefordítják sárkánynak v. sárkánygyíknak. De a lényeg, hogy kakasfejű.]
  Vitézeimnek ezúttal semmi bántódása nem esett, a sárkánykakasok nem voltak ellenfelek számukra. Azonban a bestiák így is megöltek egy városlakót. Miután végzett az ellenséggel, partim sejtette, hogy kinek köszönhetik ezeket a látogatókat. Úgy döntöttek, hogy még ráérnek eladni a kacatokat, hanem előbb meglátogatják Marcus-t, a Fekete Kör helyi varázslóját. Üzletébe nyitva, ismét az őrei fogadtak, akik ócskaságot akartak hőseimre sózni, miután visszautasították, akkor pedig megkérték őket, hogy távozzanak. Természetesen nem távoztak. Erre az egyik helyiségből még több fogdmeg özönlött a folyosóra, és ezúttal igen fenyegetően kérték meg csapatomat, hogy távozzanak. Mert az őrök békeszeretők ugyan, de szeretik a magányt. Nahát erre az arcátlanságra bajnokaim fegyvert rántottak. [Válasszuk a "Nem" (No)-t.]
  Marcus őrei már vérpezsdítő harccal szolgáltak. Ugyanis mindegyikük a Fekete Kör egy-egy ura  (BC Lord) volt, harcedzett, tapasztalt férfiak voltak. Mágikus fegyverekkel. Gorvenált alaposan helybenhagyták, de papom állta a sarat. Egyetlen egy menekedett csak meg az ellenségből, az is megadta magát. Varázslóim minden ártó igéjüket elmondták erre az őrségre, mire embereim végeztek, az egy kivételével, mindegyikkel. Miután ellátták sebeiket, úgy döntöttek, hogy igéket mormolnak még egy picit. Azonban néhány óra elteltével nyugalmukat igen durván megzavarták.

  Vörös köpenybe burkolt, maszk mögé rejtett arcú alakok lepték meg őket váratlanul. Orgyilkosokat küldött rájuk ezúttal a Fekete Kör, talán maga Marcus is. Partim egészénél már kezdett betelni a pohár a Fekete Körrel meg a talpnyalóikkal. Fegyvert rántottak hát most is, hogy szembeszálljanak hát a gyilkosokkal. Mert már ismerték a fajtájukat Tűzkések (Fire Knife) voltak. Ezekkel még akkor ismerkedtek, mikor karjaikra Tyranthraxus és csahosai azúrbéklyókat idéztek, abban reménykedve, hogy hatalmuk lehet majd fölöttük.
  Ám elég a nosztalgiából! Ezek a tűzkések is, akárcsak társaik, gyorsak s veszélyesek voltak. Halálos párosítás. Mivel kalandoraimat meglepték, ezért ők tették meg a kezdőlépeseket, de hiába. Tőreik elcsúsztak harcosaim vértezetein. Igaz, csapatom fegyverei is alig tettek kárt bennük. Egészen addig, míg titokzatos papom, Seneph el nem átkozta őket (Curse). Akkor aztán a pengéink húsukba haraptak, bátran íva vérüket. Egyedül Gorvenál csapásait kerülték el ügyesen, de a többiekét alig-alig. Így hát e lesvetésnek is hamar vége szakadt. Mivel Seneph már elmondta a garabonciát láttató igéjét (Detect Magic), így nem tudták megállapítani, hogy miféle bőrpáncél maradt a Tűzkések után. A csetepaté után, ismét lepihentek, hogy varázslataikat újra tanulják.
  Azonban pihenésüket újfent megzavarták. Ezúttal nem veresbe bújt orgyilkosok, hanem rémköpők, akiket a Fekete Kör egy magányos ura hajtott. De a zajra felfigyeltek a városiak is, így hőseim segítségére siettek. Ketten csak kárát látták e túlbuzgó segítségnek, mert a rémköpők végeztek velük. A Fekete Kör magányos ura aztán rögvest Odónak esett, itt-ott meg is sebezve őt, de Gorvenál elátkozta, míg Acantha a mögötte álló rémköpőt bűvölte meg, aki végzett is gazdájával.
  Végre aztán csapatom lepihenhetett úgy, hogy nyugalmukat már nem zavarta meg senki és semmi. Utána pedig, a folyosó végében, úgy döntöttek, hogy az északi ajtó nyitnak be. Amint beléptek, talpuk alatt különös jel izzott fel, mindegyiküket súlyosan megsebezve! [A legnagyobb sebzést a paladinom kapta 36-tal, míg a legkisebbet a varázslónőm, 20-al. Szóval készüljünk fel rá, hogy szemét harc következhet ez után már csak!]
  Miután káromkodásaik elhaltak, észrevették a szoba közepén egy székben ülő sötét mágust, aki halkan kuncogott, majd így szólt: "Örülök, hogy lábaitokkal a lábtörlőmet illettétek. Ami pedig bányákban meg a gleccserben történő változásokat illeti: ahhoz semmi közötök! Mert tudjátok meg, hogy én vagyok Marcus a Belső Körből. A szánalmas kis életetek pedig a kezemben van. Bujdossatok el valahol e kisvárosban s tán nem tiporlak el benneteket! Azonban addig is fogadjátok el e kis házi kedvenceket a szeretetem jeléül."
  Amint ezt kimondta, mindenféle szörny jelent meg Marcus körül. A mágus felkacagott, majd eltűnt. A "házi kedvencei" pedig rátámadtak kalandoraimra. Két medúza, három sárkánykakas meg három tűz óriás volt Marcus bestiája. Odo nyomban az egyik medúzához ugrott, annak húsába mártva kardját. Gorvenál, kit bekerítettek e szörnyek sietve áttört gyűrűjükön, mielőtt bezárult volna, fájdalmas ütéseket kapva a hátára, amelyekben majd' belepusztult, de azért sikerült társaihoz menekülnie. Közben pedig Acantha egy tűzlabdát hajított a bestiák háta mögé. Az tűzóriásoknak ez nem is árthatott, de a többieknek igen, a medúzák meg a sárkánykakasok elégtek. Az óriások ez után követ hajítottak varázslónőm felé, de el nem találták. Harcosaim az első tűzóriással hadakoztak, míg varázslóim mágikus lövedékekkel (Magic Missile) bombázták a másik kettőt. Aztán Odót elfogta a vérontás vágya, és legalább két óriást legyilkolt. A harmadikkal végül Acantha varázslövedéke végzett.
  Zsákmányul rengeteg platina érme meg varázspajzsok, tekercsek, illetve nyílvesszők maradtak. Ezeket vitézeim magukhoz vették, majd megpihentek, igékkel töltekeztek.

  Kiléptek vissza a folyosóra, de nem hagyták el a boltot még, hanem benéztek a szemközti helyiségbe is. Odabent néhány orgyilkos élezte fegyvereit, illetve a polgármester házának térképét tanulmányozták. Amint partim betette közéjük lábát, a Tűzkések legott megtámadták őket.
  Ám erőfeszítéseik feleslegesnek találtattak. Még csak megsebezni sem sikerült hőseimet. Csapatom minden egyes tagja elkerülte pengéiket, szinte táncoltak a csata tébolyult viharában. Acantha tűzlabdát dobott az orgyilkosok mögé, akik ettől megvadultak, és berszerkerekként rontottak neki bajnokaimnak. Veszett dühüket kihasználva, Móg oldalba kapta őket egy mennykővel. Példáját Acantha is követte. Varázslataikkal így aztán megöltek egy-két Tűzkést. A többiekkel pedig harcosaim számoltak le. Ezek után is bőrpáncél maradt, s mivel titokzatos papom megtanulta a garabonciát láttató imát, így azt is kiderítették, hogy bizony ezek ördöngös vértezetek voltak. [Egyébként Marcus elűzésére és a Tűzkések kiirtására azért volt szükség, mert különben állandóan zaklatták volna a partimat. Az utcán Marcus emberei, pihenés közben pedig az orgyilkosok. Azonban e bajok forrását elzárva, kezeltük is a problémát.]
  Embereim csak annyira pihentek meg, míg újratanulták imájukat, igéiket. Éppen elhagyták volna Marcus boltját, midőn a falusiak eléjük álltak, majd így szólt egyikük: "Megtaláltuk Marcus elrejtett holmijait, és most eladjuk őket. Érdekelnek bennetek?" Odo bólintott. [Ez annyit jelent, hogy a helyiek átvették a szemét kalmártempót Marcus portékáit, így most már ők árulják, valamivel olcsóbban a varázsdolgokat. Sőt a cégért is rögtön kicserélik...] Miután vásároltak két tekercset, egyet a papoknak, egyet a varázslóknak, visszatértek Új Patina utcáira, majd onnan a fegyvertárba. [És ezzel megkezdődött a piszmogás a kacatok eladásával, majd befolyt összeg ékkővé tételével.] Miután eladták mindazt, amire nem volt szükségük, betértek az edzőterembe, hogy új dolgokat tanuljanak.
  [És akkor itt kellett szembesülnöm a játék legocsmányabb húzásával. Ugyanis Phixidorous-t nem tudtam fejleszteni. Merthogy fél-elf, és az ereje csak 17-es. Így aztán 7. szintűnél magasabb erdőőr, erdőjáró (Ranger) nem lehet! Miként Seneph, aki szintén fél-elf, nem lehet 5. szintűnél magasabb pap!  Miként Móg sem lehetett 8. szintűnél magasabb varázsló. Erre a szemétségre már csak ennyit lehet mondani! Erős késztetést éreztem ekkor, hogy fogjam, kiszedjem a karaktereket a lemezképekről, és egy hexadecimális szerkesztőben megkeresve a megfelelő bájtokat átírogassam, hogy elégtételt vegyek e szemét húzás miatt. De nem tettem meg.] Hármójuk tudott újat tanulni, a partim másik fele sajnos nem.
  Miután ezzel is megvoltak, varázslóim, papjaim még átmásoltak (Scribe) néhány igét, imát a saját varázs-, illetve imakönyveikbe. Miután ezzel is megvoltak, ellátogattak ismét az vénemberhez. Az öregúr pedig új történetet osztott meg velük [Naplóbejegyzés 17]:
  "Azt mondják, hogy az óváros mesés egy hely volt egy ideig. A testvérek uralták, akik közül az egyik tiszteletreméltó s egyenes harcos, míg a másikuk szorgalmas, de bizonytalan mágus volt. Egy nap aztán a mágus úgy határozott, hogy márpedig ő örökké fog élni.
  Testvére pedig úgy vélte, hogy ez az istenek káromlása, ezért megpróbálta megállítani. A háború belepte a völgyet, az óváros peniglen elpusztult. Az istenek pedig megátkozták e völgyet, s befagyasztották. Ezek az új szörnyek peniglen a völgy átkának részei. Mi csak várhatunk, s tűrhetünk, míg az istenek úgy nem látják, hogy feloldhatják ezt az átkot."
  Az utolsó szavait már alig lehetett érteni, mert lassan elhalt hangja, ő pedig álomba szenderült. Csapatom elhagyta hajlékát, majd betért a polgármester házába, hogy a távkapun keresztül a kúthoz jusson, újabb útmutatásért.
  A Kút elnyelte ékköveik nagy részét, majd méltóztatott megszólalni. Arról beszélt, hogy Eldamar amulettje, amelyet hőseim az egyik vörös sárkány teteme alól szereztek meg, megmutatja majd, hogy hol rejtőznek a kastély nagykapuinak kulcsai. Azt elmondta azt is, hogy e kulcsok miként festenek [Naplóbejegyzés 71]:
  "Eldamar amulettje felfedi előttetek a három kulcs helyét, melyeket a kazamatákban (Dungeon) rejtettek el. A kulcsok három ajtót nyitnak majd, amelyek az Iszonyatúr Szentélyét őrzik. Figyeljetek majd afféle kísérteties ragyogásra, mert az mutatja majd, hogy a kulcs a közelben leledzik."
  Ezzel a Kút elhallgatott, s mivel több ékkövet nem kívántak beleszórni a vízbe, ezért egy láthatatlan erő kitaszította őket a Kút környékéről. Még emlékeztek rá, hogy a kazamatákba a hevérek fúrták aknáikat véletlenül, így hát itt volt az idő, hogy maguk leereszkedjenek azokba a járatokba. Ezért aztán a Kút környékét a északnyugat-nyugati ajtón keresztül hagyták el.
  Ismét Ópatina kőszagú, romos szűk utcáin jártak. Délnek fordultak a sikátorban, ahová kilyukadtak. Követték a kutyaszorítót, két boltív alatt haladtak el, mígnem egy roggyant romházba jutottak. Onnét a szokásos háromosztatú udvar egyik szűk fertályába léptek, ahol is szörnyek rontottak rájuk!
  Négy minótaurosz meg egy otyugh fogadta őket a szűk fertályban. Ez utóbbit járta át Odo kardja oly erővel, hogy rögtön kettévágta. Lévén paladinom hordta azt az övet, amelyet korábban zsákmányoltak, és viselőjének az óriások erejét kölcsönözte (Girdle of Giant Strength).
  Acanthát pedig, bár elé ugrott egy minótaurosz, a bikafejű szörny nem láthatta, mert varázslónőm ujján ott volt a láthatatlanság gyűrűje (Ring of Invisibility). Így hát ő szépen kitért az ellenfél elől, biztonságba húzódott. Így aztán Phixidorous kénytelen volt kardját elővonni, noha puzdráját száz vesszővel töltötte meg. Mégis leginkább Odo meg Seneph volt az, aki leszámolt a szörnyekkel, már amelyekkel tudtak, mert az egyikük elmenekült. Majd miután partim ellátta enyhébb zúzódásait, ők is továbbálltak.
  Az északnyugati ajtón át távoztak. Onnan délnek fordultak, be egyenesen egy viskóba. Rozoga, omladék falára egy fehér krétanyíl volt rajzolva, amely nyugatra mutatott. Mivel az volt a másik kijárat viskóból, így arra mentek ők is. Azonban csak addig, míg kiléptek egy szűk utcába, mert ott rögtön délnek fordultak, majd a déli ajtón át, a sikátorokat követve haladtak volna tovább, ám újfent szörnyekbe ütköztek.
  A sikátorban négy-öt minótaurosz állta útjukat, kik mögött felbukkant egy fiatalabb vörös sárkány is. E tűzokádó hüllő miatt pedig csapatom rákényszerült, hogy varázsoljon. Móg hajított el egy villámot először, amely megölt két bikafejű szörnyet, a sárkány pedig alaposan megrázta. Azonban Acantha varázslövedéke végzett vele. Az utolsó minótauroszt pedig Odo vágta le, vagy inkább ketté...
  Miután varázslóim újratanulták igéiket, vitézeim továbbálltak ismét. Követték a sikátort, amely aztán elvezette őket a bánya lejáratához, ahol aztán a mélybe ereszkedtek, hogy elérjék a kazamatákat. Azonban ez már egy másik bejegyzés története...

Komputer Kalandor

A Fekete Kör négyszögesítése... II.

A Fekete Kör négyszögesítése... II.

  A hivatalnoknőt követve embereim egy újabb kanyargó folyosóra jutottak. Melynek végében egy az előzőhöz hasonló helyiségbe jutottak. Csak hogy itt, az egyik falról, egy hatalmas száj dörgött rájuk: "Forduljatok vissza! Meg adjuk nektek az esélyt a menekülésre, ha most rögtön távoztok!" Mivel csapatom már jól ismerte az ilyen nagylelkű fenyegetéseket, amelyek általában a fenyegető gyengeségét próbálták elkendőzni, – igen rosszul – ezért nem is igazán figyeltek rá, hanem folytatták volna útjukat (Continue). Ám ekkor a száj felsikoltott: "Akkor pusztuljatok!"
  A sikítás rezdülő hangfoszlányainak nyomában pedig megjelent egy újabb, majdnem szokásos összetételű őrjárat. Az egyetlen kivétel az volt, hogy ezúttal egy valódi varázsló (Wizard) is a halottidézőkkel (Necromancer) tartott. Mivel az őrjárat a helyiség másik végében volt, ezért tapasztalt kalandoraim, ahelyett, hogy nekik rontottak volna, mint hullámok a part menti szikláknak, a nyitányt inkább a varázslóikra bízták. Acantha s Móg tűzlabdákat hajított az ellenfélre, alaposan meggyengítve őket. Majd Gorvenál átkozta el (Curse) őket, hogy tovább lankadjon harci kedvük. Az ellenségnek esélye sem volt igéket rebegni, mert addigra már a halál fogta be csontos ujjával a szájukat. Akadt egy-két tapasztaltabb hadfi ugyan az ellen soraiban, de ezek sem árthattak sokat, noha sikerült megsebezniük egy-két harcosomat. Eddigre az ellenség katonái is rájöttek, hogy ha együtt tartanak, nagyobb az esélyük. Így aztán számszeríjaikkal lövöldéztek partimat. Acanthát zavarta a sok lövedék, amely ugyan egyiküket sem találta el soha, de bosszantóak voltak. Ezért hát megbűvölte (Charm Person) az egyik őrt, aki így saját társaira. A csata vége felé a legtöbben inkább megadták magukat. A zabra pedig a szokásos dolgokból állt.
  Miután vitézeim felkerekedtek, a déli ajtón át távoztak. Üres, romos helyiségbe jutottak, ahonnét rögtön tovább álltak egy újabb folyosóra. Itt, mielőtt elkanyarodott volna, két kamrára leltek, de poron, omladékon kívül mást nem leltek bennük. Így hát követték inkább a folyosót.
  A végében, egy ajtó mögött pedig beléptek egy tágas terembe, hol a mágia ördöngös szférája ülte meg a teret. [A játék, amint a jobb oldali képen is látható, a Dweomer {ejtsd kb.: duimör v. dwimör; itt a "w" az angol w-ként ejtendő, amely hang a magyar nyelvben nem létezik.} szót használja. Ez egy középkori angol szó, a "dwimmer"-nek egy változata, amely illúziót, csalódást, (bűvész)trükköt meg varázslatot jelentett. Azonban az AD&D-ben úgy használják e szót, mint a varázstárgyakat körbeölelő aurát. Amely szerintem kissé hülyén egy helyiség levegőjének esetében, ezért én inkább a szférát használtam rá.] Mert ez volt a varázslók gyakorlóterme. Katonák meg varázslók várták hőseimet, lesték minden mozdulatokat, hogy vajon távoznak (Leave), vagy rájuk támadnak-e (Attack)? Csapatom természetesen támadott, közben pedig Phixidorous meg Acantha helyet cserélt, lévén, hogy a mókás íjászomnak üres volt a puzdrája, így többet segíthetett, ha kardjával előrébb állt.
  A négy hullaidéző kemény ellenfélnek bizonyulhatott volna, de Tarfejű Gorvenál rögtön a távolabbi kettőhöz ugrott, hogy ne tudjanak varázsolgatni. Igaz ezzel a csapások nagy részét is magára hárította. Acantha meg Móg tűzlabdákkal segítette, de azér így is alaposan elpáholták papomat. Végül a Fekete Kör két utolsó lordja maradt már csak a teremben, de ezek is inkább megadták magukat, mikor látták, hogy a nem győzhetnek. A gyakorlótermet aztán kipihenve hagyták el.
  Egy kisebb, rozogább könyvtárba jutottak, ahol ellenben találtak néhány tekercset, amelyet természetesen magukkal is vittek. Ezek közül az egyik papi igéket tartalmazott. A könyvtárat elhagyva egy üres szobába jutottak, honnét egy újabb folyosóra értek.
  Amint kiléptek, figyelmüket valamiféle zaj ütötte, rögvest irányába fordultak, és látták amint egy varázsló befejezte mágiáját, melynek köszönhetően egy vakító villanást követve különböző szörnyek serege vágtatott feléjük. A szorongó tömegben mindenféle fertelem volt: voltak köztük drókok (Drider) [ezek valójában drauuk, azaz sötét elfek, akik elbukták Lolth próbáit vagy felmérgesítették ezt az istennőt, aki a sötét elfek egyik legbefolyásosabb istensége. Emiatt büntetésük az volt, hogy félig pókká torzította őket. Azaz deréktól lefelé alakjuk megfelel egy pók potrohának, vagy utótestének s torának az ízelt lábaival együtt. Az eredeti angolban a Drider nevet kapták, amely a Drow meg a Spider szavak összevonásából képeztek; így ezt az elvet használtam én is.], barna melákok (Umber Hulk) [ezeket a lényeket úgy kell elképzelni, mint egy gorilla meg egy bogár kereszteződését, négy szemmel és hatalmas rágókkal, görnyedt testtartással, majomszerű, de kitinnel borított testtel], meg vörös sárkányok.
  Móg azonban átlátott ezen az ócska trükkön. Így hát azt javasolta, hogy állják a helyüket (Hold ground), ne fussanak el. Valóban, a seregnyi fertelem aztán hamar szertefoszlott, és nem maradt mögöttük más csak a mágus néhány őr. Bajnokaim rögtön rájuk rontottak! Nem is ütköztek különösebb ellenállásba. Ráadásul az utolsó őr megadta magát. Nem maradt utánuk csak kacat meg véres cafat.
  Tovább haladtak hát a folyosókon, boltívek alatt sétálva el. Aztán az egyik kanyarulatban újabb őrökbe ütköztek. Elsőre a szokásos összetételű őrjáratnak tűnt az ellen, de a szokásos két boszorkánymester mellett ott volt még egy halott idéző is a harcosokkal. A varázslattal élőkkel gyorsan végzett a csapatom. Majd jöttek a harcosok, akiknek nagyon nem tetszhetett Gorvenál tar feje, mert csak őt ütötték. Talán attól tartottak, hogy a fején megcsillanó fény elvakíthatja őket. Azonban nem sokáig kellett ettől tartaniuk, mert embereim hamar végeztek velük. Csak a két tapasztalt hadfi maradt meg belőlük. Az egyiket ugyanis Acantha csábította el, hogy társaira támadjon, a másik megadta magát. Utánuk is csak vacak kacat maradt. Miután kipihenték magukat újfent, ismét követték a folyosó kígyószerű tekergését.
  Aztán egy újabb kanyarulatban, újabb őrjáratba ütköztek. Acantha és Móg könnyedén a sarokba szorított őrök oldalába került, onnét szórták őket mennykővel, varázslövedékkel. Harcosaim pedig közelebbről ismerkedtek velük. Fegyvereik zúgását általában csontropogás, fájdalom gyújtotta kiáltás követte. Végül ismét a két tapasztaltabb hadfi maradt életben, mert ezek megadták magukat. Ismét csak kevésbé értékes holmi maradt az őrök után.
  Szokásos verekedést követő pihenőjük után ismét felkerekedtek, roppantmód bosszankodva a túl hosszú folyosó kanyargása miatt.
  Egy utolsó bolthajtás alatt aztán megpillantottak egy ajtót. Hosszúkás, de üres helyiségbe vezetett, amelynek végében további két ajtó volt. Beléptek hát azon, amely közvetlen velük szemben volt.
  Egy széles medencébe léptek kalandoraim. A medence túlfelén, délen, ott nyílt a Fekete Kör belső szentélye. Ám ebben a pillanatban medencében lévő víz, vagy akármi folyadék, színét bíbor villanások fodrozták. A medence tele volt vörös sárkányfiókákkal (Red Dragon Hatchling). Partim előtt két lehetőség kínálkozott: megfutamodnak (Retreat), vagy előre törnek (Go Forward). Ez utóbbit választották. Le akartak számolni most már végre a Fekete Körrel! [Ajánlatos előtte a tűztől védő (Resist Fire) imákat elmondani a papjainkkal. Itt a medencében, minden egyes lépésünk után sárkányfiókákba botlunk. Így igyekezzünk ne sokat időzni itt. Ellenben nekem a harcok után sikerült felgyógyítani az harcosaimat a táborozás (Encamp) meggyógyít (Fix) parancsával. Tehát a gyógyító varázslatokat inkább a medence túloldalán lévő végső összecsapásra tartogassuk! Ám ha megfelelő védelemmel rendelkezünk, a fiókák nem tudnak sokat sebezni.]
  A nyolc sárkányfióka, amely a medence levéből előtört, szabályos falanxban rontott neki hőseimnek. A sárkányivadékok egyedül Gorvenálnak meg Odónak okoztak gondot, mert az ő csapásaikat könnyedén elkerülték. A fiókák lángoló lehelete ugyan nem kímélte egyetlen vitézemet sem, de különösebb kárt nem is okoztak bennük, hála papjaim imáinak. A túlerőt egyébként Acantha fordította meg, mikor a fiókák oldalába kerülve, mennykövet hajított rájuk, amely végigcikázott a hüllőivadékok legtöbbjén, megölve őket.
  Mielőtt a belső szentélybe léphettek volna, azonban ismét fiókák támadtak rájuk, de ezek már csak maroknyian és sokkal félénkebbek voltak. Így hát csapatom könnyedén elbánt velük.
  Aztán a medence túlpartján megpihentek, mielőtt benyitottak volna a belső szentélybe. Odabent pedig egy öt-hat varázsló meg a kíséretükül szolgáló harcosok készülődtek. Ám bajnokaim, ha nem is lepték meg őket, de valamennyire készületlenül érték őket. Harcosaim nem rontottak nekik, hanem az én varázslóimra hagyták a kezdeményezést. Ezt az egyik nekromanta megakadályozta volna, de Móg egy varázslövedékkel lehűtötte lelkesedését.
  Egy varázsló kivált társai sorából, ekkor Odó meg Phixidorous nekirontott. Közben varázslóim tűzlabdákat kezdtek dobálni az ellenfél tapasztalt hadfiaira meg a Fekete Kör egyéb uraira (BC Lord). Miután a varázsmormolókkal végzett a partim a harcosoknak, már akik még éltek, menten inába a szállt a bátorsága. Sietve adták meg magukat, de nem mindegyikük részesülhetett e kegyben.
  A zsákmány, amely a Fekete Kör vezérei után maradt, egészen tűrhető volt: 1500 platinum érme, 100 ékkő, hat ékszer egy ördöngös öv meg mágikus alkarvédők, pajzsok, fegyverek, vértek sokasága. Miután a zabrát összeszedték embereim, még találtak a szentélyben egy iratot, amely a Fekete Kör terveit vázolta [Naplóbejegyzés 53]:

[A belső szentély]

  Az Ikrek Kastélyához vezető út felfedtetett, mikor Oswulf vallomását is felfedezték. Oswulf a végső vallomását saját papjának tette, még azelőtt, hogy a jég beborította volna a völgyet. A Mágia Rettegett Légiója pedig rávette a papot, hogy írja le a vallomást. A légió vezetői aztán pedig kibővítették, magyarázatokkal látták ezt az iratot. A gleccser gyors átfúrásának reménye azonban megsemmisült, mikor a légiót majdnem elpusztították Hamvasgázlónál (Ashbenford). A vallomást elveszettnek hitték.
  Mi a Fekete Kör vagyunk a Mágia Rettegett Légiójának utódai, és most hogy a vallomást ismét megkaparintottuk, terveink folytatódhatnak. Megtörtük a gleccsert, a jég pedig lassan visszahúzódik. Az Ezüst Pengéknek végük, így hát nincs ki meggátolhatna bennünket, hogy az Iszonyaturat felszabadítsuk. Ez már csak idő kérdése.
  Mégis szükségtelen késedelmek ingerelnek bennünket. Ravaszan rászedtük a hevéreket, hogy utat nyissanak a kazamatákba. És most olyan teremtményeket toborzunk, kik tüzek használói, hogy segítségükkel felfelé olvasszunk új utakat magunknak. A szörnyek kiket kiengedtünk azt a célt szolgálják, hogy elriasszák a betolakodókat.
  Ám sok alacsonyabb rangú mágusunk életébe került a rébuszok megfejtése, melyekkel az Iszonyatúr kazamatái telve vannak. Az illúziók már számos felderítőt az akaratlan halálba küldtek. Haladunk, de talán gyorsabbak is lehetnénk, ha uralhatnánk a Tudás Kútját. Bölcsessége és a távkapuk feletti uralma igazán nagy segítségünkre lehetne. Ezen kívül még Eldamar amulettjét is keressük, amely segíthet átjutni a Szentély három nagy kapuján. Jövendöléseink azt mutatják, hogy egy harmadik tárgyra is szükségünk lesz, hogy elérjük az Iszonyaturat. A jelek azt mutatják, hogy Tyr valamiképpen kapcsolatba hozható ezzel a tárggyal, de semmi sem biztos még. A bányában lévő templomban semmi értéket nem leltünk.

  A belső szentélyből, aztán egy újabb távkapu nyílt. Csapatom átlépett rajta, csakhogy összekössék a Tudás Kútjával. Majd visszatértek a Fekete Kör belső szentélyébe, hogy átkutassák a keltető medencét.
  Amint visszaléptek a keltető medencébe, észrevették az északi fal sarkában a harmadik ajtót. Legutóbb háttal álltak neki, így nem láthatták. Most azonban beléptek rajta. Egy folyosóra nyílt, melynek végében egy átjáró tátongott.
  Átléptek hát ezen is, a túloldalán pedig a csillagos ég tekintett alá rájuk, ismét Ópatina düledék utcáin voltak. Úgy döntöttek, hogy gyalog mennek vissza a Tudás Kútjához. A Fekete Kör odújából egyenesen keletnek vágtak át az udvaron, majd a sikátor végében beléptek az nyíló ajtón. A kis fülkéből a délre nyíló kijáraton át távoztak egy újabb kutyaszorítóba. Ezt követve egy ház oldalában találták magukat hamarosan. Itt a szokásos krétával rajzolt nyilat fedezték fel, amely észak felé mutatott. Elindulta hát északnak, azonban a boltív alatt nem léptek át, hanem betértek a viskó keletre nyíló ajtaján. Addig haladtnak keletnek, mígnem ismét az éj palástja terült el felettük, idő- meg patkányrágta gerendák által tartott tető helyett. Egy szűk sikátorban találták magukat, nyomorult épületek között. Északnak tartottak ezúttal míg az út el nem kanyarodott keletnek, mert utána választaniuk kellett: északkeletnek vagy délkeletnek mennek tovább. Északkeletnek fordultak, és követték a sikátor tekergőzését, mígnem egy T-elágazáshoz értek. Itt újfent keletnek fordultak.
  Egy ajtóhoz közelítettek, ahol különös látványosságban volt részük: a Fekete Kör egy megmaradt csapatnyi pribékje egy nőt készült elvonszolni. Jobban megnézve, kalandoraim látták, hogy az a nő bizony a phlani hivatalnoknő volt. Fegyvert rántottak hát, és a megmentésére siettek (Rescue Her).
  Azonban nem a szokásos őrjárattal volt dolguk ezúttal: két boszorkánymester meg két halottidéző volt a harcosok mellett. Azonban Acantha tűzlabdája rögtön az elején meg is felezte a létszámát ezeknek a varázsmormolóknak. Aztán Gorvenál meg Phixidorous végzett a maradékukkal. A kardforgatók egy részét pedig partim maradéka vágta le, üldözte el, mert voltak kik megadták magukat.
  A hölgy pedig amint kiszabadult fogságából, így kiáltott fel: "Na most aztán már elég! Elég a hősökből meg a kalandozásokból! Megyek is vissza Phlanba!" Ezzel elviharzott, még csak meg sem köszönte vitézeim segítségét. Csapatom, a szokásos harcot követő pihenője után indult tovább.
  Átléptek az ajtón, elhaladtak egy boltív alatt, majd újabb ajtó következett. Mögötte pedig egy újabb hosszú sikátor húzódott, amely elkanyarodott, de embereim odáig már nem érhettek, mert útjukat állta egy igen kellemetlen, szörnyű társaság. Négy-öt darab minótaurosz mögött három vörös sárkány üdvözölte őket, nem éppen barátian. Papjaim ilyemsitől tartva, még a csata előtt elmormoltak a tűztől óvó imáikat. Aztán Acantha megbűvölte (Charm Monsters) az egyik sárkányt, így már csak a másik kettő jelentett igazi veszélyt... mindenkire. Mert nem törődtek azok a bikafejűekkel, azokra is lángokat fújtak, csakhogy hőseimet elpusztítsák. De varázslóim kitartótan dobálták rájuk az ártó varázslatokat, és végül partim győzött. Csak a minótauroszok után maradt némi kacat.
  Alig mentek tovább, hogy lepihenjenek a sikátor végén, amikor újabb ellenfelekbe botlottak. Méghozzá a Fekete Kör híveibe. Egyetlen varázsló tartott a Fekete Kör uraival (BC Lord). Az urak igen kemény harcot vívtak, végül az utolsó kettő megadta magát. A többi pedig ott maradt a saját vérében. Bajnokaim már nem vettek magukhoz semmit, mert zsákjaik már új teli voltak a korábbi zabrával, hogy nem fért el bennük több.
  A folyosóról aztán egy ajtó vezetett egy kis alkóvba. Az alkóvból pedig egy újabb sikátorba jutottak. Ennek elmentek az északi végébe, ahol egy boltív alatt keletnek fordultak. Ott szintén végig mentek, majd egy ajtón át egy szűk kis helyiségbe léptek. Innen pedig északnak távoztak egy újabb sikátorba. Már kezdett elegük lenni a Ópatina romvárosából. Ezért hát beléptek az első és egyetlen ajtón, amely nyugatra nyílt. Egy terebélyes csarnokba érkeztek.
  Innen az északnyugatibb ajtón át távoztak, hogy egy újabb sikátorban bukkanjanak ki, amelynek végében egy hosszabb folyosó nyílt. Áthaladtak mindkettőn, majd mikor a kis L-alakú utcácskában voltak, már tudták hová jutottak. Beléptek az északi ajtón a Tudás Kútjának területére, hogy onnan térjenek majd vissza Új Patina városába...

Komputer Kalandor