Ahogy ígértem ezúttal ismét a Videoton vállalat TV Computer nevezetű mikroszámítógépére írt játékokat válogattam be e csokorba. És most nem bízván a Gugliban, kézileg tettem közzé ezt a bejegyzést.
Csokrunk első szálának egy kártyajátékot gondoltam bekötni, de aztán ezt az elhatározásomat megváltoztattam, és inkább hármat teszek egybe. Ami összeköti ezt a három a számítógépes adaptációját e kártyajátékoknak, azon kívül, hogy magyar pakliból kerülnek ki a lapok, azaz 32 lappal vannak játszva, az alkotójuk személye. Aki pedig nem más, mint Bertók Zsolt alias Berysoft, illetve SiL azaz Software in LUX. Hogy mikor készültek, azt nem tudom elmondani. De lehet, ha megint erre jár a programozó, akkor megsúgja nekünk ezt, már ha még emlékszik az év(ek)re. És erre járt a szerző, saját elmondása szerint pedig 1986 és 1987 környékén készültek ezek a kártyajátékok, bővebb információt a hozzászólásban találhat a kedves olvasó! Azonban haladjunk névsorrendben! A szokásos elemzést a három program ismertetése utánra hagyom, lévén mindhárom hasonló, ha nem ugyanazt a "grafikus motort" használja.
Elsőként kezdjük a 21 című kártyajátékkal. A név lényegében elárulja a játék célját, azaz, hogy lapjaink összege 21 legyen, se több, se kevesebb. Ez gyakorlatilag Blackjack, magyar kártyával játszva [Amely elméletileg spanyol eredetű, mert hogy Don Quijote atyja, Cervantes – ki maga is nagy hazardőr volt – írt róla először valamikor még a XVII. században, egyik novellájában, amelynek címében, Rinconete y Cortadillo, már benne van a "hamiskártyás" (Rinconete) szó, lévén az egyik szereplő ilyesmivel foglalkozik, illetve ez a beceneve, amelyet a műben szereplő bűnszervezet, a féllábú huligánok bandájától kap.] Itt sem lehet 16 alatti lapszámösszeg alatt megállni, kérni kell még kártyát. A különbség talán csak az, hogy ha két ászt húzunk, akkor rögtön megnyerjük a játszmát. Ha esetleg valaki nem ismerné, akkor a magyar kártyában az alsó (a) 2; a felső (f) 3, a király (k) pedig 4 pontot ér, az ász (Á) pedig 11-et.
Másodiknak jöjjön hát a Színre színt című program. Miként a 21 esetében, itt is a cím elárulja a kártyajáték főszabályát, azaz, hogy azonos "színre", mármint azonos sorozatú lapra azonos sorozatút, illetve azonos figurára azonos figurát lehet tenni csak. Például bármilyen királyra lehet bármilyen királyt, ha van nálunk ilyen lap. Illetve tök "színre" bármilyen tök kártyát tehetünk. Kezünkben összesen öt lap lehet, a játék célja pedig, hogy ezeket mind lerakjuk. Ez természetesen nagyon egyszerűen hangzik, de előfordul, hogy nem tudunk mit lerakni, ilyenkor a láthatatlan virtuális pakliból kell felhúznunk egy újabb kártyát, de legfeljebb csak öt darab lehet nálunk egyszerre. Amennyiben ez után is húzni kényszerülnénk, akkor az ellenfél eldobhat egy lapot a sajátjai közül. Ez természetesen visszafelé is igaz. Ha a gép már nem tud több lapot felvenni, akkor mi dobhatunk el egy kártyát. Természetesen mindez addig folytatódik, míg feloldódik a patthelyzet így vagy úgy.
A harmadik program, amely szintén az ördög magyar bibliájához köthető pedig nem más, mint a Zsír. Ez az egyetlen a három közül, amelynek címe úgy abszolúte nem árul el semmit a szabályairól. A Zsír cím itt valójában a két pontértékkel bíró lapfajtára vonatkozik: a tízesre meg az ászra. Mindkét lap 10 pontot ér, a hetesen kívül a többi lap nem ér semmit valójában. Ugyan a hetesnek nincs pontértéke, viszont ez a játékban szereplő adu, amellyel ütni/vinni lehet a lapokat. Értelemszerűen érdemes ezt a zsíroknál felhasználni. Összesen négy lapot tarthatunk a kezünkben. A lapokra, ha van nálunk olyan, ugyanolyan figurát kell raknunk, akárcsak a másodikként említett Színre színt-ben. Amennyiben nem ugyanolyan lapot teszünk rá, akkor az ellenfél viszi, ha pedig ugyanolyat, mi visszük a lapokat. A célunk, hogy mire elfogy a pakli nekünk több pontunk legyen, mint az ellenfélnek. Összesen nyolcvan pont szerezhető.
Most pedig térjünk rá a három kártyajáték elemzésére! Grafikailag mindegyik teljesíti szerintem a minimumot, amely ezekhez a programokhoz kell. A kártyák és betűik jól felismerhetőek, habár az elején még összekeverhető igen könnyen az alsó és az ász. Az előbbi kis a, míg az utóbbi nagy Á betűvel van jelölve kizárólag, mert a lapokon külön grafika nem található. A megjelenítés lassú ugyan, de nem zavaróan. A hangrészleg egyszerű sípolásokból áll csak, illetve kapunk rövid melódiát, ha nyerünk, ha vesztünk. Mindhárom játék irányítása roppant egyszerű, mert billentyűzetről történik. A 21-ben a képernyő felső részén láthatjuk, hogy melyik gombbal mit tehetünk. A másik kettőben pedig a kurzor gombokra és a "Return", azaz modern rendszereken az Enter billentyűre lesz csak szükségünk. A játékélmény pedig jó. Főleg akkor, ha nincs kivel játszani ezeket a játékokat. A Színre színt leszámítva, nem éreztem úgy, hogy a gép nagyon csalna. Bár nem túl látványosak, mégis van ezekben a programokban valami vonzó. Szóval, ha a géppel van kedvünk kártyázni, érdemes betölteni őket!
Csokrunk második szálával pedig bemutatkozik nekünk Ubul. Mondanám, hogy ő olyasmi figura lehetett volna, mint Lambert a teletexten, Horace a Spectrumon, vagy Commodore 64-en meg Plus/4-en Cuthbert, habár az utóbbi gépeknek annyi figurája volt, hogy igazság szerint ez a hasonlat sántít, mert egyik sem volt hivatalos "címerállat", mint Mario a Nintendónak vagy Sonic a Segának. De a lényeg, hogy Ubul lehetett volna akár a TVC "kabalaállata" is... azonban nem lett. Sőt a most bemutatásra kerülő Ubul és a pince című játékról gyakorlatilag nem lehet tudni semmit. Se a készítés időpontját, se készítőjét, illetve az alkotás körülményeit sem, de még történetet sem kapunk mellé!. Egyébként egy útvesztős mászkálós játék, ahol a gyakorlatilag az egyetlen ellenfelünk a lábbelink, lévén folyamatosan kopik, és ha elkopott, Ubul nem tud tovább gyalogolni pincéjének labirintusában, ahol nem csak az a célja, hogy megtalálja a kijáratot, hanem az is, hogy előtte megszerezze a kulcsot hozzá, amelyet a térkép is jelez számunkra. Mivel története nincs e programnak, rátérnék az elemzésére!
A játék grafikája szerintem nem rossz, főleg, hogy kapunk egy önrajzoló térképeket is. A megjelenítés akadós picit, de nem rossz. A hangrészleg egyszerű zörejekből áll, amikor feltehetőleg Ubul lépked, illetve, ha elkopik a csizmánk, vagy megtaláljuk a kijáratot. [Az utóbbit egy nagy E-betű jelzi, feltehetőleg az Exit, azaz kijárat szó rövidítése.] Az irányítás roppant egyszerű, lévén csak a nyilakra lesz szükségünk, hiszen az egyetlen ellenfél maga az útvesztő ebben a programban. A játékélmény ennek megfelelően nem való mindenkinek. Aki szeret egy labirintusban bolyongani, mászkálni, azoknak ajánlatos az Ubul és a pince, a többiek inkább keressenek mást, mert ez nem nekik való. A mászkálás-rajongóknak meg még annyit tennék hozzá, hogy az útvesztő nem véletlenül generált, csak a kulcs helye változik. A kijárat eddig nekem mindig ugyanott volt.
Csokrunk utolsó szoftverszálával pedig fellebbentem a fátylat arról, amiről a második játékkal kapcsolatban beszéltem, hogy Ubul lehetett volna a TVC kabalája. Ugyanis e csokorban az utolsó program, nem más, mint az Ubul's ball című alkotás. Hogy egyáltalán van-e valami köze ennek az Ubulnak a pincében bolyongó, hóna alatt aktatáskát és kalapot viselő Ubulhoz? Fogalmam sincs. De lássuk, hát akkor Ubul golyóját labdáját! A játék a saját "bevallása", azaz introképe szerint 1988-ban látott napvilágot és Ubisoft fejlesztette meg feltételezem gondozta a kiadását. Igen erős a gyanúm, hogy ez az Ubisoft nem azonos azzal a francia Ubisofttal, amelynek olyan játékokat köszönhet a világ, mint a Zombi, a Rayman-sorozat vagy a Tom Clancy által teremtett Splinter Cell sorozat. Az az elméletem, hogy talán a készítőt hívták Ubulnak, és becenevéből alapította a "kiadóját". Hacsak nem kerül elő az alkotó a múlt ködéből, addig csak a feltételezések és alátámasztatlan teóriák maradnak számunkra. Azonban lássuk végre az Ubul's ball elemzését, mert faltörő játék lévén nincs története. [Habár az Arkanoidnak volt, de az egy más szinten mozgott...]
A játék grafikája nem rossz, habár a háttérszín lehetett volna nyugtatóbb is, mint ez a CGÁ-s rózsaszín vagy magenta. Sajnos a megjelenítés akadós, mintha BASIC-ben vagy olyan nyelven lett volna írva, amely nem fér hozzá közvetlenül az erőforrásokhoz, hanem még valaminek át kell fordítania az utasításait, ám emiatt lelassul minden. A hangrészleg is igen szegényes, mert csak akkor kapunk egy effektust, ha a labda hozzáér egy színes téglához. Ha nem sikerül az ütővel visszapattintanunk a labdát, akkor is kapunk valami hanghatást, illetve akkor is ha elfogy minden életünk, de zene egyáltalán nincs. Az irányítás megfelelő és egyszerű. Lényegében csak a kurzornyilakra meg a space-re (szóköz) van szükségünk. Az utóbbival indítjuk a labdát. A játékélmény pedig nagyon közepes. Ennek leginkább a lassú megjelenítés meg a különös színválasztás az oka számomra. Mondjuk a labda pattogása is hagy némi kívánni valót maga után... viszont az ütő különböző részei, különböző erővel és fokban verik vissza a labdát, akárcsak egy jó faltörőben. Sajnos azonban a TVC-re nem volt ebből a típusú játékokból nagy választék, így ez még mindig a minőségibb lehetőségekhez tartozik, emiatt talán érdemes kipróbálni is.
Ennyi volt hát a 77. csokor, amelybe játékokat kötöttem. Hogy mivel jelentkezem legközelebb? Még magam sem tudom, de addig is jó játékot mindenkinek!
Persze a guglinál megint hegesztenek valamit, mert megint nem működött az automatikus közzététel... Ám ahogy legutóbb ígértem, jöjjön akkor most egy csokornyi házi készítésű és remake program! Egészen pontosan 2 remake és egy, angolul homebrew-nak is nevezett, házi készítésű játék. Lássuk hát őket!
Elsőként kezdjük talán a nem remake programmal! Ennek címe: Solar Gladiators (kb. Napgladiátorok vagy Szoláris gladiátorok). A játékot 2 évvel ezelőtt, 2020-ban ugyanaz a Locomalito készítette, aki egykoron a l'Abbaye des Morts című mászkálós-ügyességi kalandot is, amelynek a C64-es változatáról már írtam még a 26. Játékcsokorban. A zenéért meg a hanghatásokért, mint Locomalito sok programjában, úgy ezúttal is Gryzor87 felelt. A Solar Gladiators pedig műfaját tekintve egy ügyességi lövöldeszerűség, amelyben egy hozzánk mindig visszatérő diszkoszt/csakramot kell hajigálnunk az ellenfelekre egy kozmikus űrarénában/űramfiteátrumban. Mert hát ugye a gladiátorok mégiscsak a tömegszórakoztatás részei. A program igyekszik afféle MSX-es grafikát megidézni a játékosnak. [Érdekesség, hogy ennek az ázsiai piacokra szánt mikroszámítógépnek a neve mai napig vitatott. Mármint, hogy mit jelent az MSX rövidítés. Egyébként erre a gépre készültek el először a Metal Gear széria első részei, mielőtt még a NES általános elismertséget szerzett volna.]
[A vonalazás/interlace kikapcsolha- tó. Illetve ablakban is futtatható a játék.]
És akkor most lássuk a Solar Gladiators történetét! Méghozzá a borítón található fordítás(om)nak köszönhetően:
A Nap Háborúk lezárásának megünneplésére és az eljövendő generációk figyelmeztetésére, hogy miféle szörnyűségekkel járhatnak a bolygóközi konfliktusok, a Helios Űrkolosszeum ismét megnyitja kapuit a napgladiátoroknak! Üdvözöljük a legjobb a csata-show-ban!
A Solar Gladiators egy felülnézetes, rögzített képernyős harci játék. Használd a pattogó diszkoszod fegyverként és gurulj el a támadások elől. Nézz szembe tizenöt ellenféllel és tanuld ki az egyedi támadási mintázatukat, hogy végül győztesként emelkedj ki közülük ebben az ősi versenyben!
Az egész játék egy rögtönzési gyakorlatnak indult még a Covid-19-es lezárásokkor. A program az MSX1 számítógépek különös korlátait tartja tiszteletben.
[A holdi hős ellenfele a titáni Nyálkadék (Slimo).]
És akkor most térjünk rá a Solar Gladiators elemzésére! A játék grafikája szép a korlátozás ellenére, a megjelenítés pedig természetesen nagyon gyors. Nem is lehet rá panasz. A hangrészlegre szintén nem lehet semmi rosszat mondani, hiszen kapunk hanghatásokat és zenét is. Az utóbbi természetesen nagyon fülbemászó, ahogy egy ilyen játékhoz illik is. Az irányítás egyszerű, de sajnos nem testre szabható. Illetve, ha a géphez valamilyen játékvezérlő, és itt gamepadra gondolok, van csatlakoztatva, akkor a Solar Gladiators azt fogja alapértelmezettként használni. Az F3-mal tudunk billentyűzetre váltani, vagy onnan vissza a gamepadra. Billentyűzeten a kurzornyilakkal illetve két további gombbal vezéreljük gladiátorunkat. Az A-val támadunk, azaz eldobjuk a diszkoszunkat/csakramunkat, míg az S-el vetődünk. P-vel tudjuk szüneteltetni a játék. F1-el kikapcsolhatjuk a kép vonalkázását, interlace-es megjelenítését. F2-vel a teljes képernyős illetve az ablakos megjelenítés között válthatunk. A játékélmény viszont az előre megadott irányítás ellenére is kiváló. Az ellenfelek fokozatosan nehezednek és igen változatosak. A harcok alatt pedig sokat nem fogunk unatkozni, mert a siker érdekében érdemes folyamatosan mozogni. Szóval, aki megáll, az meghal. A fedezékül szolgáló tárgyak/akadályok, amelyeket elpusztíthatunk dobófegyverünkkel pedig pénzt, egészségügyi csomagot, illetve a potencianövelőt rejthetnek. Ezért érdemes szétverni őket. Szóval csak ügyességünkön múlik leginkább, hogy meddig jutunk. Érdemes, kipróbálnia mindenkinek. Innen, az oldal legaljáról, letölthető.
[A remek OBS valami miatt levágta a kép tetejét.]
Csokrunk második szála pedig egy itt blogon nem is olyan régen bemutatott játék remake-je lesz. Ez pedig a tolvajoktól tolvajló tolvaj, Fingers Malone 1986-os Commodore Plus/4-es program lesz, amelyet még a Játékcsokor #074-be kötöttem első szoftverszálként. A remake ráadásul hazai alkotás, feltételezem egy Plus/4-es tulaj ujjaiból pattant ki a modern kódsor, amely ezt a felújított Fingers Malone-t lehetővé tette. Mind a grafika, mind maga program HomeGnome keze munkáját dicséri, míg a zenéért Vincenzo/Fresh!Mindworkz tehető felelőssé. Az Exploits of Fingers Malone remake pedig 2009-ben készült el, de modernebb Windows rendszereken is simán fut. Természetesen a gépigénye nem nagy. [Mivel a játék automatikusan naplóz, ráadásul magyarul, megtudtam belőle, hogy másodpercenként átlagosan 824 képkockát jelenít meg a gépem. Ami több, mint elég az élvezetes játékhoz.] Mivel a játék történetét már ismertettem korábban, erre most külön nem térnék ki, hanem lássuk az elemzését!
A Fingers Malone grafikája értelemszerűen sokat javult az eredetihez képest. Persze ez inkább csak azt jelenti, hogy sokkal több színt alkalmaz, illetve egyáltalán nem pixeles már, mint az eredeti Plus/4-es változat. Viszont a sprite-okat, pályákat HomeGnome másban nem változtatta meg. Főhősünket ugyanúgy egy szemmel-szájjal ellátott koffer jelképezi az ellenfeleink is hasonlóan furcsa teremtmények. Tehát a játékban megmaradt ez a rajzfilmes hangulat. És ahogy fentebb említettem a megjelenítés természetesen vízfolyékonyságú. A hangrészleget pedig szintén dicsérni lehet. A hangszerek megválasztása szerintem nagyon jól sikerült. Az irányítás megmaradt továbbra is nagyon egyszerűnek, kizárólag a kurzornyilakra meg a szóközre (Space) lesz szükségünk; az utóbbival a liftet hívjuk, illetve a széfet nyitjuk, ha nálunk van már a kulcs.. A játékélmény is megmaradt olyan hektikus, de mégis szórakoztatónak, mint amilyen az eredetié volt. Talán a finomabb futás miatt, még élvezhetőbb is, mint az eredeti. Ezért, akiknek Fingers Malone nagy kedvence volt még a Plus/4-en érdemes kipróbálnia ezt is, mert adhat valami plusz élményt is. A programot innen letöltheti a kedves olvasó.
Végső szoftverszálnak pedig egy igazi stratégiai klasszikus remake-jét hagytam, amelyhez ugyan szükségünk lesz bizonyos eredeti fájlokhoz is, az eredeti játékból. Ez pedig nem más, mint a Dune Legacy. Ez a program az 1991-es DOS-ra készült Dune II: The Building of a Dynasty című valósidejű stratégiai játékot "újítja fel", illetve teszi lehetővé, hogy modern rendszereken is időnket töltsük vele. A Dune Legacy nyílt forrsákódú, míg az eredeti Dune II jogai nem jártak le, így ezért bizonyos fájlokra szüksége van ennek a felújításnak. Azt is érdemes tudni róla, hogy 2016 óta nem készült hozzá semmiféle frissítés, habár még 2022-ben is érkeztek a fejlesztési kívánságok. Azonban úgy tűnik így is működik rendesen, és ami talán egyeseknek fontos lehet: támogat hálózati játékot is, LAN-on is. Ha esetleg valaki nem ismerné a Dune II-t, akkor röviden annyit róla, hogy a modern stratégiai játékok egyik atyjának tartják. Lévén számos, mai napig használatos szabályokat-konvenciókat hozott létre. Történet és világ szempontjából pedig lazán kapcsolódik Frank Herbert által kitalált sci-fi világhoz, a Dűnéhez. Illetve a három választható oldal közül, az Ordos Ház (House Ordos) nem szerepelt Herbert könyveiben. Ezt az egykori fejlesztőcég a Westwood találta ki, hogy változatosságot adjon a programnak, mert úgy vélték, hogy a sivatagos bolygó meg a két választható oldal nem lenne elég sokszínű és csökkentené az újrajátszhatóságot is. A háttértörténetbe most nem mennék bele, mert elég szövevényes, akárcsak a könyvek, de a lényeg, hogy a három ház az Arrakis nevezetű bolygó feletti teljes irányításért küzd.
[Másfélszeresére gyorsított GIF.]
Inkább áttérnék a remake elemzésére! A program, ahogy fentebb említettem igényli az eredeti fájlokat, mert ezek tartalmazzák a sprite-okat, hangokat, stb. amelyeket használ. A grafika így az eredetihez nagyon hű, ugyanakkor nagyon kicsi is. Ugyan alapból támogat mindenféle skálázó technológiát, de természetesen ez nem egy csoda, így némi kompromisszumra mindenképpen rá kell fanyalodnia az embernek. A megjelenítéssel viszont nem lesz gond, mert sokkal finomabban, sokkal gyorsabban mozog minden, mint az eredetiben bármikor is. A hangrészleg, mivel az eredeti fájlokat használja ez is, éppen olyan, mint volt, de feltételezem a remake alkotói némi interpolációt ráengedtek ezekre, hogy ne legyenek annyira, fémesen élesek vagy ropogósnak a mai fülnek már. Az irányításon nagyon sokat javítottak, illetve némileg átalakították. Ugyanis a hagyományos Westwoodos bal gombos irányításról a jobb gombosra tértek át. Ez annyit jelent, hogy bal egérgombbal inkább a kijelölést végezzük, míg a parancsokat jobbal osztogatjuk. Az eredeti játékkal ellentétben már több egységet is kijelölhetünk, emellett pedig van lehetőségünk számokkal is ellátni a kijelölt csoportjainkat. Változtathatjuk a közelítés mértékét (Zoom) játék közben is, időt és sebességet gyorsíthatunk, stb. A játékélmény pedig változatlanul jó, sőt jobb az újításoknak köszönhetően, mint az eredetié. Akinek tetszett az eredeti, de nincs kedve DOSBoxszal babrálni azoknak ajánlom. Mert telepítés után csak az eredeti fájlokat kell bemásolni a program gyökérkönyvtárába [habár Linuxon lehet máshová is]. A Dune Legacy innen tölthető le, egy eredeti Dune II CD-s változatot már megtalálhat a kedves olvasó akár az Archive.orgon is.
Ennyi fért ebbe a csokorba. Legközelebb ismét TVC programokkal jelentkezem, addig is jó játékot mindenkinek!
A 75. játékcsokorba ezúttal DOS-programokat vágtam. Méghozzá olyanokat, amelyek hazai földben termettek, mint egykoron Pannóniában a szebbnél szebb dalok. Szóval, ha a kedves olvasó most grafikailag lenyűgöző dolgokra számít, sajnos ki kell ábrándítsam. Azonban lássuk hát végre ezeket a játékokat! [Mielőtt rátérnénk, azonban még elnézést kérnék, de az automatika nem tette közzé ezt a bejegyzést a múlt héten, amikor kellett volna neki, úgyhogy ez erre a hétre csúszott.]
Elsőként kezdjük is egy "szimulátorral", persze itt most a kedves olvasó ne jármű-, üzleti-, gép- vagy hasonló gyakorlóprogramra gondoljon, hanem sokkalta egyszerűbb dologra! Ugyanis ezzel az 1996-ban készült, az OP Software Studio által kiadott 1.06-os verziószámú szoftverrel nem mást, mint a hatos lottót szimulálhatjuk! Joggal merül fel a kérdés az olvasóban, hogy minek az ilyet szimulálni? Erre a kérdésre magam sem tudom a választ, de én csak bemutatom a "játékot". [Jól felmentettem magam, mi? :) ] A 6-os LOTTÓ szimulátort bizonyos Pé M készítette. A program azonban nem úgy működik, mint a Szerencsejáték ZRt. által rendezett lottó. A számok húzásának "izgalma" elmarad, helyette másféle "excitációt" kap a kedves játékos. Ugyanis olyasmivé adaptálta a szerző a játékot, mintha Torpedóznánk. Csak persze itt hat, illetve pótszám esetén hét számot kell eltalálnunk. De olvassuk el inkább a programhoz mellékelt "Olvassel"-t, azaz ebben az esetben a lotto.!!! kiterjesztésű fájl egy részletét:
[Helyes találat.]
Az intro képek után,mikor megjelenik az egérkurzor,valamelyik számra kell kattintani. Ekkor megjelenik egy lóhere a képernyôn,a színével jelezve,hogy eltaláltuk-e a számítógép által generált számokat,ezután ugyan ezzel a színnel,egy X kerül a kiválasztott négyzetbe.Összesen 6 lehetôség van. Ezután vége a játéknak,majd a képernyô tetején megjelennek a generált számok. Természetesen az újabb játékban nem a régi számok élnek... Ahogy az olvasó láthatja, itt aztán nem fog héten át ugyanazokkal a számokkal játszani, miként "gépi" számokat sem kérhet majd. Mi több, még a lottószelvény sem hasonlít a fizikai papírdarabra. Persze cserébe nem is kell legalább 300 forintot fizetnie egy lottózóban vagy telefonon/applikáción keresztül.
[Vége a "játéknak".]
Azonban térjünk át e program elemzésére! A 6-os LOTTÓ szimulátor grafikailag egyébként nem rossz. Mármint, ha azt vesszük, hogy Pé M megcsinálhatta volna mindezt egyszerű szöveges felületen is, grafikai helyett. Sőt az intróképek kivilágosodnak, besötétednek, ahogy továbbküldjük őket. A "játéktér" pedig vidám, barátságos hangulatot áraszt. Emellett, ha van hangkártyánk, márpedig DOSBoxban olyan van, amilyet szeretnénk, akkor kapunk zenét is! [MOD-minőséget.] A "játék" irányítása roppant egyszerű, mert kizárólag egeret használ. A játékélmény, ha van benne ilyesmi, hát ö... nincsenek rá szavak. Feltehetőleg, mert a szerző sem gondolta komolyan, hogy ezzel valaha, valaki úgy igazán játszani fog. Valószínűleg ezt inkább programozói képességeinek edzésére meg persze önnönmaga szórakoztatására hozta létre. De úgy véltem, mint érdekesség nem rossz.
Alap DOSBox beállításokkal tökéletesen futott a játék, változtatásokra nem volt szükség, még a hangkártyát alapból felismerte.
Csokrunk második szála, egy ügyességi játék, – igen ezúttal valódi játékról lesz szó – amelyhez minden figyelmünkre, összpontosításunkra szükségünk lesz. Lévén, ha ez nincs meg, akkor csúnyán elbukunk. Az egyszerűen csak JATEk című program műfaját tekintve azok közé az ügyességi játékok közé tartozik, ahol az általunk irányított akármivel be kell járnunk/színeznünk az egész pályát, miközben egy valami/szörny/rém üldöz. A programot Kolozsi András programozó matematikus készítette, és ő is gondozta a kiadását, már ha ez valaha valóban megjelent hivatalosan és nem csak ismerősei körében terjesztette, hogy ezzel hívja fel magára a figyelmet. Ugyanis a szerző közli a játékossal, hogy kicsoda, jelenleg [elméletileg 1991-ben értendő] munkanélküli, van egy AT-386-os számítógépe és leginkább grafikus szoftverekkel szeretne foglalkozni. Még a címét is közli a kép alján, hogy az esetleges érdeklődő levelet küldjön vagy személyesen is felkeresse, Szegeden a Petőfi Sándor sugárút 17-es szám alatt. Egyébként ez a cím már nem létezik [elméletileg], viszont a Gugli térkép így is megtalálja és megjelöli a Béke utca 6-os számot, Szegeden. Ahol feltehetőleg már nem lakik Kolozsi András. Ha a kedves játékos vár néhány másodpercet, akkor a képernyő vált egyet és rögtön egy ellentmondásba ütközik. Ugyanis ott Kolozsi András már mint a Cédrus Rt. Csongrád megyei kereskedelmi képviselője. Szóval, Kolozsi úr néhány másodperc alatt talált munkát. Mondjuk egy programozómatematikust nem is kell félteni, de azért ez mégiscsak rekordidő! Azonban ennyi badarság után lássuk a játékot, akarom írni: a JATEkot!
A program CGÁ-s grafikát használ, abból a türkiz-rózsaszínes palettát. És bár nem olyan színes, mint a lottószimulátor, a megjelenítésre nem lehet panasz, mert elég gyors, bár olykor villognak a sprite-ok. Viszont a sebesség nincs a processzorhoz kötve, szóval minden beállítással ugyanúgy fut majd a program. Emellett a hangrészleg sincs elhanyagolva! Igaz, nem SoundBlaster muzsikát kapunk, csak egyszerűbb hanghatásokat, melódiákat a speakerből, de azért ez is valami. Az irányítás természetesen billentyűzetről történik, amely azonban nem szabható saját igényeinkre, merthogy előre megadottak, amelyet a program közöl a főképernyőjén. A játékélmény pedig nagyon árkád, emiatt nagyon nehéz is. De nincs vele gond egyáltalán. Talán még híres is lehetett volna a program, ha nyolcvanas években készül el, nem pedig a kilencvenesekben.
Alap DOSBox beállításokkal tökéletesen futott, és ahogy fentebb írtam ciklusszámtól függetlenül, ugyanolyan sebességgel.
[Egy ma már nem létező áruházmárka reklámja.]
Csokrunk utolsó szála pedig egy igen régi játék, a dominónak egyik fajtája lesz. Méghozzá az a fajta, amelyet anno, mikor még a közszolgálati csatorna nem propagandát öntő csatorna volt, a TV-ben lehetett játszani, telefonon keresztül. Dominó játék volt a címe, ha a kedves olvasó ide kattint, akkor megnézhet néhány partit ebből a fajta dominózásból. A játék népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy szerintem a Magyarországon beszerezhető számítógépes platformok szinte mindegyikére elkészült: TVC-n, Commodore gépeken és természetesen az akkor még IBM PC-nek nevezett DOS-t futtató személyi számítógépekre is. Itt most természetes az utóbbiról lesz szó. Ez a Dominó című program 1990-ben jelent meg, és (ábécésorrendben) a következő emberek voltak: Barczi Imre, Gerényi Gábor és Rostás Attila. Hogy az urak közül, ki miért felelős sajnos nem sikerült kiderítenem. Mindenesetre a programot többé-kevésbé remekül átültették a TV-ről az otthoni gépre. Feltételezem az alapvető dominó szabályait mindenki ismeri, így erre nem térek ki, hanem kezdjük is a program elemzését!
[Kétszeresére gyorsított GIF.]
A játék grafikája remek, noha a képernyő teljes felületét nem használja ki. A megjelenítéssel sincsenek különösebb problémák, noha megjelenik egy számsor a játéktér mellett, amelynek értelmére nem jöttem rá. Azonban Kolozsi András programjával ellentétben a Dominó nem ciklusfüggetlen, így minél nagyobb a ciklus, úgy annál gyorsabb a program megjelenítése is. [Meglepő módon az óra nem számol gyorsabban.] A hangrészleg viszont elég fejlett, noha csak a speakert használja, így is kapunk hanghatásokat meg melódiákat, melyek a TV-s Dominó játékot idézik. Az irányítás egyszerű és többnyire magától értetődő. Ugye előbb megnyomjuk azt a betűt, amelyik öbölből szeretnénk a dominót a játéktérre helyezni, majd beütjük a mező adott számát [ehhez használhatjuk a numpadot is, illetve beírhatjuk simán, hogy mondjuk C4 meg azt is, hogy C04, lévén mindkettőt elfogadja a program]. Az üres öblökbe szintén a betűk megnyomásával kérhetünk dominókat (de ilyenkor -100 forint a büntetés). Jokert pedig a "j" gomb megnyomásával kérünk, majd ismét a játéktér mezejének számát írjuk be. Emellett még használni fogjuk az "1"-es és "2"-es gombokat. Az egyessel a dominó alacsonyabb értékével, míg a kettessel a dominó magasabb értékével helyezi majd el a gép lapot joker mellé. A játékélmény egyébként nagyon szórakoztató. Persze az is igaz, hogy nem túl sokáig. [Egy-egy "menet" legfeljebb 2 percig tarthat.] Legalábbis azt hiszem, hogy sokak nem tudnak majd néhány többször játszani a Dominóval, mert ha nem is unalmassá, de újdonság nélkülivé válik számukra a program. De mindenesetre érdemes kipróbálni!
Egyedül a ciklusszámot kell kézileg megadnunk DOSBoxban, hogy a program megfelelő sebességgel működjön, én nekem 800-as ciklus működött.
Ennyi fért hát ebbe a játékcsokorba. Legközelebb ismét házi készítésű/remake játékokkal jelentkezem. Addig is jó játékot mindenkinek!
E játékcsokorban az olvasó már tapasztalni fogja a változást, amelyet az újraindítás után ígértem. Ez a változás pedig nem más, mint hogy a csokorba ezúttal nem négy, hanem csak három szoftverszálat fogok kötni. Ez a változás a jövőbeli csokrokat is érinti majd, szóval innentől kezdve már csak három játék ismertetését fogják tartalmazni. A 74. csokorba ezúttal Commodore Plus/4-es szoftverszálakat válogattam. Haladjunk hát időrendi sorrendben!
Elsőként térjünk vissza a hőskorba, a nyolcvanas évekbe! Egészen pontosan 1986-ba. Mi történt ekkor? Elég sok minden, például az angolok és franciák megállapodtak, hogy megépítik a Csalagutat; megkezdődött a Mir űrállomás építése; Gorbacsov Magyarországra látogatott; Kádár hivatalosan is tagadja válsághelyzet lenne hazánkban; a Halley-üstökös a legközelebb járt bolygónkhoz. Emellett számos tragédia is történt: az Egyesült Államokban felrobbant a Challenger indítása után; Európában a Csernobili atomkatasztrófa történt. De voltak jó pillanatai is ennek az évnek: Isaac Asimovnak új könyve jelent meg: Alapítvány és a Föld címmel; a Queen telt házas koncertet adott Budapesten; a mozikba került a Bolygó neve: Halál (Alien), a Top Gun meg a Fantasztikus labirintus. Meghalt talán a világ egyik legnagyobb szellemi kútmérgezője: L. Ron Hubbard. Persze a szektája a mai napig velünk maradt. És még ezen felül Doug Turner, egy személyben a British Software, mely meglepő módon egy angol cég volt és csak két játékot alkotott összesen a C+4-re, elkészítette The Exploits of Fingers Malone (Fingers Malone hőstettei), vagy Fingers Malone című fogócskázós ügyességi játékát. A program kiadását nem más, mint a szintén brit, és zsebpénzbarát [leginkább kazettás] szoftverek értékesítésével foglalkozó Mastertronic gondozta. A játék természetesen elindul Commodore 16-on is, ahol hasonló szórakozást nyújt.
De lássuk mit ír a borító e bizonyos hőstettekről, amelyeket majd a játékos irányíthat s így átélhet: Merő izgalom tizenöt szinten keresztül! Légy résen és légy gyors! Mert rajtad áll, hogy összegyűjtsd az ellopott pénzt, amely nem is oly régi bankrablásokból származik. Azonban nem leszel egyedül, mert a rablók maguk is üldözni fognak téged s megpróbálnak majd bármit, hogy megakadályozzák hogy megtaláld a szajréjukat! Amint ez a rövid leírásból is kiderül, a játék azt a kétes erkölcsi elvet követi, hogy tolvajoktól lopni nem bűn. Nyilván a tolvajok ezt nem fogják annyiban hagyni, így hát túl kell járnunk majd eszükön. És valóban nagy szükségünk lesz majd olyan képességeinkre, mint a helyzetfelismerés, helyzetudatosság. Azonban egyelőre ne szaladjunk ennyire előre, hanem térjünk rá az elemzésre!
[A sárgás oszlopokon/csöveken fel, míg a "ragyásokon" lefelé csúszhatunk.]
Habár a játék színei kissé tompák, mégis a grafikája így is eléggé rajzfilmesre sikeredett. Ez leginkább a főhős, Fingers Malone, meg a rablók ábrázolási formájának köszönhető. Ugyanis egyáltalán nem emberszerűek, ahogy az a GIF-eken is látható. Azonban, ami egy jó árkádjátékhoz elengedhetetlen, az a megjelenítési sebesség. Ez pedig kiváló ebben a programban. A hangrészleg viszont elég karcsú, lévén zenét egyáltalán nem kapunk, csak hanghatásokat, azokból is egyszerűbb zörejeket, de szerencsére ezek sem szaggatják dobhártyáinkat. Az irányítás egyszerű és történhet joystickről meg természetesen billentyűzetről. Az utóbbi esetében az alábbi gombokkal: A - Balra; S - Jobbra; P- Felfelé; L - Lefelé, Szóköz (Space) - Lift aktiválása, a széf kinyitása, kapcsolók használata; H - Szünet. Ahogy az irányításból kiderült, hősünk nem tud ugrani, csak különböző oszlopokon/csöveken közlekedik a platformok között, bizonyos irányokban. A Fingers Malone játékélménye pedig egésze jó. Ugyan nem a legkönnyebb játék, de benne van az a bizonyos "Még!"-faktor. Hogy hiába rontjuk el, érezzük, hogy megoldható a dolog, csak gyorsabbnak, ügyesebbnek kell lennünk legközelebb. Szerencsére a program maga is támogatja ez, mert elég sok élettel rendelkezünk. Szóval érdemes kipróbálnia mindenkinek!
Csokrunk következő szála pedig a kilencvenes évektől illatozik. Lévén 1995-ben készült, a címe pedig Ponk. Alkotója egy magyar programozó és grafikus, Proky. Akiről sokat nem tudtam meg, csakhogy ennek a játéknak a "kiadását" a saját csapata gondozta és ez volt az utolsó játéka. Egyébként a csapatát úgy hívták, hogy Monica Ullmann and her Flying Freecorps, röviden: MUFF. Azaz Ullmann Mónika és Repülő Szabadcsapatai. De visszatérve a programra: műfaját tekintve egy logikai játék, abból a fajtából, amelyben az a célunk, hogy a különböző szimbólummal ellátott köveket/csempéket/kártyákat úgy rakjunk le egymás mellé, hogy azok színben vagy éppen figurában egyezzenek. Ez persze elég könnyűnek hangzik, de a célunk, hogy bizonyos kombinációkkal minél több pontot érjünk el. Megadott idő illetve megadott számú Egyébként a szerző a leírásban maga is bevallja, hogy a Magic Tiles című C64-es programot "lopta". Egyébként, ha így rákeresünk, nem fogunk találni ilyen című programot, de Magic Tile-t már igen.
Mivel logikai játék, természetesen nincs története. Ezért térjünk is rá az elemzésére! A Ponk grafikailag nagyon rendben van amúgy. Nem túl látványos, habár egy ilyen programnak nem is kell annak lennie, lévén a grafika funkcionális. A hangrészleg bizonyára a +4-es rajongók fülének nagyon kedves, de az enyémet inkább hasogatta a TED-chipes muzsika. Amely zene egyébként szerintem a C64-es játék Nibbly '92-nek a zenéjének adaptációja. Mondjuk furcsa mód második betöltésre a program felajánlotta, hogy SID vagy TED zenét szeretnék-e hallani. Természetesen a SID-chipes interpretáció már lényegesen kellemesebb volt. Az irányítás roppant egyszerű joystickkel vagy a kurzornyilakkal és szóközzel (Space) működik. A játékélmény nem rossz, de nem is kiemelkedő. Habár a lopott zene sokat emel rajta, noha az egy sokkal akciódúsabb logikai program. De valahogy hiányzik belőle valami. Ettől függetlenül nem rossz játék, érdemes mindenképpen kipróbálni, ha éppen a Plus/4-re keresünk valamilyen könnyebb logikai játékot.
Csokrunk utolsó szála pedig egy igen friss, idei [2022] szoftver. Méghozzá kivételesen most nem a Commodore 64-ről, hanem a Commodore VIC20-ról lett konvertálva, természetesen azért a kedves alkotó a Commodore 16 és Plus/4 képességeihez igazította a programot. Ez pedig nem más, mint a Flood vagy Flood16 című mászkálós-ügyességi játék némi logikai elemmel fűszerezve. Ugyanis a játékban az a célunk, hogy erődök falát áttörve, illetve berobbantva, a bennük található "díjakat" összeszedjük. Ezek a díjak gyümölcsök. Csakhogy közben eső is esik vagy a talajvíz tör egyre feljebb, amely emberünk életére van káros hatással. És itt van a leheletnyi logikai elem, hogy mely erőddel is kezdünk. A Floodot Javier Gonzalez írta, akinek inkább a VIC20-as az alkotói felülete, de C16-on/+4-en sem vallott szégyent. Persze azért nem ez a legtökéletesebb program, de első próbálkozásnak szerintem egyáltalán nem rossz.
A Floodnak nincs története egyáltalán, így át is térnék az elemzésére. A játék grafikája nem rossz, de nem is igazán jó. Főhősünk sprite-jának háttere egyáltalán nem transzparens, hanem azonos színű a kerettel. Ez talán a szerző VIC20-as előélete miatt ilyen, ahol talán így tudott sporólni a memórián. Viszont ennek ellenére a megjelenítés kiváló. Nagyon gyorsan mozog a főhős, annak ellenére, hogy a képet folyamatosan árasztják a kék pontok, azaz a víz. A hangrészleg nem igazán gazdag, egy-két zörejt kapunk csak, mikor felrobbantjuk a falakat. Amúgy teljesen néma a Flood. Az irányítás ugyanilyen egyszerű: joystick és tűzgomb vagy kurzorgombok és szóköz (Space). A játékélmény szintén egyszerű, de mégis valahogy szórakoztató. Persze, ha egyszer végigvittük, nem valószínű, hogy valaha is újra betöltjük, de néhány percre el tud szórakoztatni bárkit ez az egyszerű program.
Ennyi fért hát a 74. csokorba. Még nem tudom mivel vagy mikkel jelentkezem legközelebb, de addig is jó játékot mindenkinek!
Ebbe a csokorba most a Commodore 64-re írt játékokat kötöttem, különösebb logika vagy téma nélkül. Szóval a válogatás teljesen véletlenszerű. Természetesen időrendi sorrendbe tettem őket azért, de most már lássuk végre őket!
Elsőként kezdjük is a Magnetron című játékkal. És itt rögtön pontosítani is kell, mert ezzel a címmel készült vagy három program a C64-esre. Amelyikről szó lesz pedig az a Magnetron, amelyet Cathryn Mataga készített Randy s Brian Wilson ötletéből és a Brøderbund adta ki 1987-ben. [És egyébként elméletileg ez a Cathryn Mataga eredetileg azonos azzal a William Matagával, aki a Shamus című, kereskedelmileg sikeres játékot írta, azonban valahogy időközben nevet meg feltételezem nemet is váltott.] Műfaját tekintve pedig egy ügyességi lövölde, azaz idegenszóval: multi-scrolling shoot'em up. Angolul értő olvasók ebből a meghatározásból már értik, hogy lövéseink meg a kép mozgása, "tekercselődése", nem kizárólag egy irányba fognak történni. Ugyanis űrhajónkra hat némi tehetetlenségi erő is. Célunk pedig majd, hogy elpusztítsuk az idegen megszállók ötven erődítményét az űrben. Ez azt jelenti, hogy a játék ötven pályával rendelkezik. A játékról, amúgy sokat nem lehet megtudni, mert feltehetőleg nem lett nagy siker. Azonban most már lássuk a történetét!
Mikor a Helios felfedezőűrhajó visszatért hosszú útjáról a világűr mélyéből, legénységét kellemetlen meglepetés érte: idegen létformák szállták meg az otthonukul szolgáló bolygót, a Földet. Ötven óriási, mágneses erő fegyverekkel (Magnetic Force Weapons) felszerelt űrerőd keringett a planéta körül. Az emberiség egyetlen reménye pedig a Helios felfedezőűrhajó Photon vadászgépekből álló (Photon Fighter) kontingense volt. Mert más csillaghajókkal a Föld Védelmi Tanácsa nem tudta már felvenni a kapcsolatot. [Mint általában, az efféle játékoknak nincs hosszú története. Ezért térjünk is át a program elemzésére!]
[A GIF csökkentett FPS-száma miatt tűnik akadósnak csak!]
A Magnetron grafikája nem túl látványos, de nem is túl egyszerű, viszont talán éppen ezért a megjelenítése nagyon finom, kellemesen gyors, ahogy egy lövöldözős játékhoz illik. Legalábbis az első pályákon nem tapasztaltam különösebb akadást vagy lassulást. A hangrészleg is remek, kapunk zenét meg hanghatásokat is egyszerre a cselekmény közben. Az előbbi kissé lázító, mondhatnánk eposzi hangulatú, míg az utóbbiak kellemesen ropogósak. Az irányítás roppant egyszerű, mert minden a joystickről történik. De persze meg kell szokni, hogy amerre, toljuk-húzzuk a botkormányt a hajónk arra fordul és indul meg, csakhogy közben hat rá a világűrben tapasztalható tehetetlenség is, azaz sodródni fogunk tovább abba az adott irányba, amely felé először indítottuk a Photont. Tűzgombbal lövünk, illetve nyomva tartva, a védőpajzsot aktiváljuk, ha az ellenséges ágyúkkal parázs harcokba keverednénk, illetve szó szerint sodródnánk. A játékélmény pedig nagyon jó. Lévén nem csak esztelenül kell lövöldöznünk, hanem figyelnünk kell az üzemanyagunkra, arra, hogy merre tart éppen a vadászgépünk, és hát persze az ellenséges ágyukra is. Üzemanyagot könnyedén szerezhetünk a zöld ládákból. Emellett különböző falakkal épültek a pályák azaz az erődítmények. Valamelyik tömör falú, ezekbe belerepülve ripityára robban a Photonunk, de vannak olyanok, amelyekről visszapattanunk, de nem csak mi, hanem a lövedékünk is. Elméletileg a későbbi szinteken vannak olyanok ágyuk, amelyek csak ezt a visszapattanó hatást kihasználva tudunk majd elpusztítani. Szóval a Magnetron, akármilyen egyszerűnek is tűnik első pillantásra, azért elég összetett egy játék. Éppen ezért érdemes kipróbálni!
Csokrunk második szála egy autós játék lesz. Azonban nem a hagyományos értelemben vett versenyen kell benne részt vennünk, hanem lényegében időre menő próbákon, idegenszóval: teszteken. A program melyről szó van pedig az Autotest. Vagy olykor Autotest Simulator néven is futott ez a játék. Az utóbbit, a szimulátort szerencsére nem úgy kell érteni, mint a repülőgépek-helikopterek meg egyéb harci járművek esetében, szóval nem belülről kell játszani, hogy olyan borzalmas élményt nyújtson, mint a Hard Drivin' című katasztrófa. Itt a szimuláció sokkal inkább az autó életszerű viselkedésére próbált utalni. Az Autotest 1990-ben vagy 1991-ben jelent meg a Byte Back kiadó gondozásában, eredetileg pedig a Daisysoft fejlesztette, mely leginkább David Sorrell programozóból állt, de a család többi része is besegített neki, úgymint Debbie Sorrell, aki a grafikáért volt felelős, míg Duncan Sorrell pedig kitalálta, megtervezte az egészet. Műfaját tekintve egy autóversenyről van szó. Ám ahogy már fentebb említettem, itt nem egy körpályán fogunk száguldani, hanem különböző manőverek minél gyorsabb, ügyesebb végrehajtásával kell majd versengenünk a gép, vagy családtagok esetleg barátok ellen, egymást buzdítva, akárcsak egy bizonyos magyar navigátor/mitfárer. [Érdemes végignézni, ha esetleg anno kimaradt valakinek; pusztán szókincs gyarapítás végett is...]
Az Autotestnek nincs különösebb története, szóval erről nem is tudok mit írni, viszont idemásolom a borító hátuljáról a reklámszöveget: Vezesd körbe az autódat a pályán és próbálj meg minél jobb időt futni! Csinálj kézifékes meg csendőrkanyarokat (J-turn). Használd a váltó és tolató fogaskerekeket! [Ez nem teljesen világos itt mire gondolhatott a költő amúgy, de szó szerint azt írta, hogy "Use forward and revers gears." Ha valakinek jobb ötlete van erre a fordításra, nyugodtan írja meg.] Ahogy majd megpróbálsz kvalifikálni a következő körre, manőverezz a kocsiddal tűpontosan! Ennyi lett volna a kazetta hátoldalára írt rövid szöveg. Egyébként a borítón látható Leyland-Mini van a jtáékban, de nem pirosban [mert a Volkswagen Golf piros], hanem lilában. Ebből mondjuk az is kiderülhetett a kedves olvasó számára, ha ilyesmiben jártas, hogy ezt a játékot bizony britek készítették.
[A GIF duplájára van gyorsítva.]
Azonban most már térjünk át az elemzésre! Az Autotest grafikája jó. Az autók ugyan nem felismerhetők szerintem, de megfelelő változatosságot nyújtanak. S mivel tesztpályákon autózunk, ezért, felülnézetből, ezért olyan sok változatosságot sem fogunk tapasztalni a különböző színű abroncsokon meg a kapukon kívül. Ellenben a megjelenítés remek, folyamatos, amilyennek egy ilyen precíziós irányítást igénylő játéknak kell és szükséges is. A hangrészleg kimerül a járművek hangjaiban, meg egyéb hanghatásokban. Zenét nem kapunk. Szóval ezt úgy éppen csak átlagosnak ítélném, vagy átlagon alulinak, hiszen sok C64-es játék azért muzsikával is szórakoztat, viszont az effektusok nem fülsértőek. Az irányítást szokni kell. Emlékszem még valódi C64-en is nehézkes volt a menüben joystickkel mozogni. Magában a játékban az autó vezérlését pedig a pályák között vásárolható fejlesztésekkel javíthatjuk, amelyekre szükségünk is lesz idővel. Illetve a vásárláskor van egy dolog, amely nem fejlesztés, de mindenképp segítségünkre lehet: a bírók megvesztegetése. Ez mondjuk az egyik legdrágább lehetőség, mert 700 angol fontunkba fáj. Egyébként pedig verseny közben joystickkel irányítjuk az autót, a tűzgombbal aktiváljuk a kéziféket. Szóval a csendőrkanyarokhoz, farolásokhoz szükségünk lesz rá. Hamar elsajátítható a vezérlés, de azért több gyakorlás kell az igazán jó manőverekhez. Az Autotest [Simulator] játékélménye pedig a grafikai meg hangügyi szerénység ellenére is jó. A kapuknál általában betű jelzi, hogy az autó elejét (Front) vagy farát (Rear) kell betenni. Persze a kazettaborító hátoldalán lévő szöveg nem túlzott azzal a bizonyos tűpontossággal. Olykor valóban nagyon pontosnak kell lennünk, mert kicsi a hely, ez a játékban az igazi kihívás. Emellett afféle társas- vagy partijátéknak is felfogható, mert egyszerre akár négyen is szórakozhatnak vele, persze nem egyszer, hanem egymás után. Szóval érdemes kipróbálni, ha még nem tettük.
Csokrunk harmadik szoftverszála már nem a XX. század, hanem az új évezred illatát ontja magából. Lévén a Cascade (Zuhatag, lépcsős vízesés, zúgó) már 2002-ben készült. Ugyan a műfaja régebbi, mert korábban is léteztek hasonló játékok, de én személy szerint szintén a kétezres években láttam elterjedni ezt a fajta logikai játékot, amelyben célunk szintén az volt, hogy minél több lufit kipukasszunk úgy, hogy az azonos színűek afféle láncreakcióként durrannak szét. Célunk pedig az volna, hogy az összes lufit megsemmisítsük. A Cascade-ben nem lufik, hanem buborékokkal kell ugyanezt tennünk. A játékot teljesen egyedül Lars Hutzelmann alias a The Blue Ninja készítette. Ő programozta és a feldolgozás zenéjét is ő szerezte. [Lévén az eredeti művet Jan Hammer alkotta meg a Miami Vice című TV-sorozathoz, és amely később a Don Johnson által megformált Crocket nyomozó zenei témája (Crockett's Theme) s roppant népszerű muzsika is lett.]
[A GIF kétszeresére van gyorsítva. Illetve a mintázat nem "él", ezt valószínűleg a tömörítés okozza.]
Mivel története nincsen, lássuk hát az elemzését! Grafikailag igen egyszerű, de azért mégsem ronda egy játék, noha mondjuk a szerző megoldhatta volna, hogy a sprite-ok háttere transzparens legyen, ne pedig fekete. Viszont a kurzor mozgatása nagyon finoman működik, szóval remek benyomást nyújt. A hangrészleg kimerül a fentebb említett Crockett's Theme SID-chipes, egyébként kiváló adaptációjából. [Ha valaki a játék betöltése nélkül szeretné meghallgatni, ide kattintva megteheti.] Az irányítás, modern XXI. századi szóval élve: intuitív. Azaz magától értetődő: botkormányunk irányaiba mozdul a kurzor nyíl, tűzgombra pedig az épp a nyíl hegyénél álló buborékot pukkasztja ki. És ahogy már írtam, célunk, hogy minden buborékot kipukasszunk. A játékélmény nagyon jó. Egyszerű, gyors szórakozást ígér bárki számára. Ha a kedves olvasó szeretné kipróbálni, akkor a kiadó, Protovision, oldaláról letöltheti (Download), innen.
Csokrunk utolsó Commodore 64-es szála pedig egy egészen friss szoftvervirág, amelyet egy japán illető, Inufuto készített. Nem csak a C64-re ugyan, hanem általánosságban a mikroszámítógépekre. Így a játék megtalálható a Commodore gépein, Spectrumon, de még Apple-ön is. 2021-ben látott napvilágot a Lift című árkádjáték, lényegében afféle ügyességi-fogócska, melyben célunk a zászlók összeszedése megadott idő alatt, miközben a szellemet vagy szellemeket kerülgetjük. Ez a program, akárcsak a többi Inufuto szoftver, elméletileg MSX-re készült eredetileg és emberünk igazi megszállottsággal határos elhivatottsággal konvertálja át játékait más gépekre. Ha valakit érdekel, hogy a Lift hány másik gépre készült még el, ezen a hivatkozáson megtekintheti. [A konverziókhoz vannak videók is!] Amennyiben Inufuto oldaláról szedjük le a játékot, akkor az emulátorunkat állítsuk NTSC-s gépre, különben egyáltalán nem, vagy csak hibásan indul majd el. Viszont, ha a kedves olvasó szeretné, ha pontszámai lemezre mentődnének, emellett még PAL videorendszeren is működjön, akkor ajánlom a Lift Excess törését. [Ehhez még introkép is jár, mely a bekezdés elején látható.]
[1,3-szorosára gyorsított a GIF.]
Mivel a programnak nincs története, így nem tudjuk meg, hogy miért fontos összeszedni a zászlókat. [Bizonyos ázsiai, azt hiszem tibeti hiedelmekben egyébként a zászlóknak jelentőségük van a szellemvilággal kapcsolatban.] Azt sem fogjuk megtudni, hogy ugyan mit ártottunk a szellemnek, aki úgy tűnik nagyon is a fizikai síkon mozog, mert hát vonatkoznak rá is az élők világának szabályai, azaz a lifteket kell használnia, ahelyett, hogy átlépne az emeleteken. De lássuk a Lift elemzését! A játék grafikailag nem "nagy szám". A sprite-ok, divatos szóval élve, letisztultak és felettébb minimalista stílusúak. Viszont nagyon finoman mozognak, mintha egy valódi nyolcvanas évek hajnalán készült játékszekrény képernyőjén látnánk őket. A hangrészleg is az előbb említett minimalista stílusjegyeket viseli magán, de kapunk hanghatásokat is a végtelenített igen egyszerű zene mellé. Azonban ezekkel, ahogy a sprite-okkal sincsen semmi gond! Az irányítás roppant egyszerű, mert joystickkel történik, a tűzgombot pedig csak egy újabb játék elindításához fogjuk használni. A játékélmény pedig amilyen egyszerű, olyan kiváló! [Főleg, ha az Excess törésnek köszönhetően elmentődnek a pontszámaink.] Az ember, ha egy gyors fogócskára vágyik, mindig visszatér majd, mert élvezetes manőverekkel kerülhetjük el a szellemet. Szóval érdemes kipróbálni!
Ennyi fért most ebbe a játékcsokorba. Hogy legközelebb mivel jelentkezem, még nem tudom. De addig is jó játékot mindenkinek!
Ahogy ígértem: a 72. csokorba ezúttal Videoton TVC-s játékszálakat kötöttem, egy kivételével! Lévén az egy demó lesz, amely meglepő módon nem is oly régen készült a gépre. Úgy tűnik tetszhalotti állapotából ébredezik a TV-Computeres közösség is talán... Azonban most lássuk, mik vannak itt a csokorban!
[A résztvevők listája. Mi Pannonhalmi Tihamért irányítjuk.]
Elsőként kezdjük is egy Berysoft, azaz Bertók Zsolt-féle programmal, amelyben letűnt korok életveszélyes szórakozását eleveníthetjük fel. Ennek a fajta "mókának" és a játéknak címe pedig nem más, mint: Lovagi Torna. A történelem során vitás kérdések eldöntésére is használták az ilyen rendezvényeket, úgynevezett istenítéletként is értelmezték őket eleink, ami annyit jelentett, hogy a győztesnek igazat adtak és szabadon távozhatott, míg a vesztest elítélték vagy éppen otthagyta a fogát. Bár valószínűleg, ha akadt belőlük még ép, akkor mindenképpen hagyott ott belőlük néhányat, de itt úgy értettem, hogy ott halt meg. [Mellesleg, Az utolsó párbaj című tavalyi (2021) film a Francia királyság utolsó efféle "rendezvényéről" szól, és mivel Hollywood készítette, ezért ugye a mai korszellemnek próbáltak megfelelni benne, mely igyekezet a történelmiség rovására ment itt-ott. Persze ettől még egy nagyon is nézhető film. Amely mellesleg egy amerikai szerző és egyetemi tanár, Eric Jager azonos című könyvéből készült, amely megjelent magyarul is.] Viszont a játékra visszatérve: természetesen a programban nem vitás kérdések, bírósági ügyek eldöntéséért szállunk nyeregbe, harcba, hanem pusztán a "sport", a bajvívás kedvéért. Egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki.
Mivel a Lovagi Tornának nincs igazán története, ezért idemásolom, közbeszúrván saját okosságaimat is, a játék elején megjelenő, és rövid ideig látható leírást: A tornán 5 ellenféllel kell megküzdened a Bajnoki címért, egyre erősebb ellenfelekkel. Először lovon kell lándzsát törnöd, majd lóról leszállva kézifegyverekkel kell bizonyítanod tudásodat. [Nem szőrszálat akarok hasogatni – de azt fogom tenni :) – a lándzsa nem kézifegyver? Lévén egy ember elbírja, ráadásul a kezében hordozza, még akkor is, ha lóháton ül. Na mindegy...] Lovadat a joystick jobbra-balra mozgatásával tudod vágtára ösztökélni. [Ez ilyen barokkos túlzás, hogy vágtára ösztökéljük virtuális hátasunkat, de majd láthatja a kedves olvasó is.] A megfelelő pillanatban a tűzgomb, vagy a SPACE gomb megnyomásával lökheted le ellenfeledet a lováról! A gyalogos küzdelemben a jobbra-balra mozgatás érelemszerű, a TŰZ-és a SPACE gomb megnyomására szúrsz! [Hajjaj, itt még az egyszeri játékos nem is sejti, hogy ez miért baj...] A küzdelem pontozva van. [Ezeket a pódiumon láthatjuk.] Az nyer aki előbb eléri a három pontot! Sok szerencsét kíván a szerző: Bertók Zsolt!
[Minden bajvívó úgy néz ki, mint Ivan Dobrovnka, cseh vitéz.]
Akkor hát lássuk a Lovagi Torna elemzését! A grafika egyébként egész jó. A sprite-ok bár kicsik, viszont egészen kidolgozottak. Sajnos azonban minden ellenfél ugyanúgy néz ki. A háttér is stílusos, noha a pódium tetejére írt önreklám miatt kissé kilóg a lóláb. Azonban a megjelenítéssel már problémák akadnak. Lévén az a szokásos "törlés-kirajzolás" technikát használja, emiatt elég lassú is. A hangrészleget néhány primitívebb hanghatás meg a torna kezdetét-végét jelölő rövidebb melódia vagy effektus alkotja. Ezek átlagosnak nevezhetők. Az irányítás egyszerű, de úgy érzem, hogy van némi késés a gombnyomás és a valódi cselekvés között, amely általában a saját rovásunkra megy... természetesen. A játékélmény pedig ezt megsínyli. A megjelenítés lassúsága, az irányítás késedelme nagyon rombolja az élményt, a hangulatot. Szóval nem ez Bertók Zsolt legjobb programja... ezért csak az igazán türelmeseknek ajánlom a betöltését. Persze akadhat sikerélményünk is ezen a Lovagi Tornán, de akik híján vannak a türelemnek, azok szerintem kerüljék el. Lévén, hogy nekem egyetlen egyszer sikerült leütnöm a lováról az ellenfelet. [A videó készítésekor másodszor is megcsináltam...] A gyalogharc pedig dühítő tud lenni, főleg mivel, hogy az ellenfél a buzogányával messzebbről eltalálhat bennünket, mint mi őt a kardunkkal.
Mivel az olajár nemrég sok mindenkit foglalkoztató téma lett – főleg azok körében, akik rendelkeznek valamilyen robbanómotoros járművel – ezért úgy véltem, hogy ehhez lazán kapcsolódó játékot választok szemrevételezésre. [Milyen rövid egy mondat lett... :) ] Olajsejk a címe; a készítési dátuma ismeretlen, viszont a készítője ismert. Miután kiválasztottam, csak akkor láttam, hogy ez ismét egy Bertók Zsolt program, ezúttal a Software in LUX álnéven kiadva. Amelyhez az ő itteni hozzászólásából idéznék: "A SiL, vagy Software in LUX név pedig részben onnan ered, hogy az akkori családi kutyánkat Luxinak hívták (ez pedig a Kántor nyomoz c. könyvből vettem, ha mond ez bárkinek is még bármit). A többi része pedig onnan jött, hogy egy ZX81 kazettán láttam egyszer egy "Printed in Hungary" feliratot, ami a nulla angol tudásommal megtetszett és ezt hasznosítottam újra a Software in LUX névben :) Később már BerySoft és Bertók Zsolt néven jegyeztem a TVC-s játékaimat." [Mondjuk erről most az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag című film egyik jelenete jutott eszembe.] Azonban most már térjünk vissza az Olajsejkhez! Műfaját tekintve egy árkád ügyességi játék, amelyben feladatunk a kőolajvezeték megóvása és karbantartása. Ha valakinek ismerős ez, az feltehetőleg nem a véletlen műve. Bertók Zsoltnak biztosan megtetszett a C64-en Super Pipeline [a hazai programozó csapat, a Coroners (Halottkémek) pedig elkészítette a Plus/4-es változatot] néven, Spectrumon csak simán Pipeline néven ismert játék és megalkotta a TVC-s adaptációját.
Története nincs, ezért inkább idemásolom a kezdőképernyőn olvasható rövid leírást a feladatunkról: Ebben a programban egy Olajsejket személyesítesz meg! Feladatot: hogy egy hordót megtölts olajjal. Vigyázz, mert ellenséged megfúrja az olajvezetéket! Ilyenkor oda kell menni a hiba helyére és kijavítani! Vigyázz a repülő kalapácsra is, el ne találjon! Kellemes szórakozást! Bertók azért némi változtatást is eszközölt az eredeti játékmeneten, mint az a szövegből is olvasható, hiszen főhősünknek nincsen társa, aki a vezeték hibáit javítaná, hanem a sejknek magának kell megreparálnia azt. Illetve az inspirációt képező Super Pipeline-hoz képest még az is újdonság, hogy akármilyen gazdag is a sejk, lőszer véges. Szóval csak úgy ne lövöldözzünk, különben nem marad töltényünk.
Azonban most már lássuk az elemzést! Először is lássuk a játék grafikáját szokásosan: a sprite-ok egészen kidolgozottak. A sejk valóban idézi a keffijét meg disdását, vagy magyaros átírással: szobot hordó szaudit. Az ellenfelünk mondjuk inkább egy útépítő munkásra emlékeztet, kezében a légkalapáccsal, de hát a leírásban nem szerepelt, hogy kicsoda ő. Szóval lehet akár egy indiai vagy bangladesi bevándorló is, akikkel a szaudiak elég kutyául bánnak általában, és a rajta esett sérelmeket azzal próbálja megtorolni, hogy éppen a mi olajvezetékünket rongálja ahol tudja. A kalapács tényleg kalapácsformájú. A megjelenítés ebben a játékban is törlős-újrarajzolós a sprite-ok esetében, emiatt kicsit akadós. Illetve ennek lassúságából ítélve, feltehetőleg ez a játék is BASIC-ben íródott. De talán majd a szerző megint megtisztel majd bennünket jelenlétével s többet is elárul majd erről. A hangrészleg szerintem egész jó. Zenét ilyesmit nem kapunk, viszont a hanghatások, melyek bár primitívek, de illenek a játékhoz. Az irányítás egyszerű, gyorsan elsajátítható. Az egyetlen, amit szokni kell, az a létrázás, mert míg sejkünk mászik le vagy éppen fel, nyomnunk kell az irányt is, hogy merre nézzen, mikor megérkezik. A játékélmény a megjelenítés akadozása ellenére is valahogy vonzó. Ráadásul a szintek között nem változik a vezeték formája. [Legalábbis a második szinten nem történt ilyesmi...] Persze nem ér fel a Super Pipeline szintjéhez, de hát nem is C64-en játszik az ember az Olajsejkkel. Szóval ha valaki árkád élményekre vágyik TVC-n, annak érdemes betöltenie az Olajsejket.
[Az autók és körök számát a joystick/kurzornyilak le-fel mozgatásával változtatjuk, míg a két lehetőség között jobbra- balrával váltunk.]
Csokrunk harmadik programja ezúttal nem adaptáció, hanem konverzió. Szerintem. Legalábbis engem kísértetiesen emlékeztet egy másik mikroszámítógépre megjelent azonos című játékra. Ez pedig nem más, mint a Hungaroring. Az eredeti változatot még az az Andromeda Software készítette, amely C64-re megírta a Scarabeus című kalandjátékot, illetve itt a blogon is bemutatott Space Tunnelt. Az eredeti Hungaroring ahogy elnéztem, még Commodore Plus/4-re készült el 1986-ban. Majd ezt követte az Enterprise-os változat 1987-ben, végül 1992-ben készült egy C64-es változat is. Viszont ahogy a grafikán is látszik majd, a TVC-s változat az Enterprise-os konverziója. Úgy tűnik, hogy hivatalos átirat, de lehet csak valaki önszorgalomból s a TVC-sek nagy örömére átkonvertálta. Feltehetőleg a 80-as években. Műfaját tekintve természetesen autóverseny. Amelyben természetesen a címben szereplő magyar pályán kell legjobbnak lennünk. Amúgy a Hungaroring 1986-ban készült el és azóta rendeznek rajta versenyeket, persze nem csak Forma 1-et. [Én a játékkal még a 90-es évek elején találkoztam, mikor átmentem az én Tamás barátomhoz, lévén nekik Enterprise-uk volt, és a hatalmas fadobozos Orion TV-jükre volt rákötve a színes gombos Enterprise. Egyébként én úgy emlékszem, hogy nála láttam először valamilyen Ataris Bruce Lee átiratot, de ő Spectrumos változat konverziójára emlékszik azon a gépen...]
Mivel a programnak nincs története, ezért inkább át is térnék az elemzésére rögtön. A játék grafikája egészen szép. Megkockáztatom, hogy a színek szebbek, mint az eredeti Enterprise-os változatban. Azonban a megjelenítés sebessége sajnos ugyanolyan, ha nem rosszabb, mint az eredetié [itt megnézhető az Enterprise-os változat]. Természetesen a Commodore változatok folyamatossága nincs meg, a mozgás úgy megközelítőleg szerintem másodpercenkénti 10 képkocka körül lehet. A hangrészleg viszont egész jó. Olyan igazi horzsoló mikroszámítógépesen szögletes hanghatásokat hallhatunk, amelyektől – kis túlzással – a 80-as évek hangos volt. Az irányítás is úgy tűnik, hogy kivételesen jól működik. Meglehet azonban, hogy a lassú megjelenítés miatt a beviteli késés nem tűnik fel. Mivel nem vagyok és nem voltam TVC-s sohasem, kívülállóként azt mondanám, hogy nem öregedett túl jól a Hungaroring. Viszont megértem, ha egy TVC-snek a mai napig tetszik ez a játék, mert túl sok autóversennyel nem voltak elárasztva, ez pedig egy igen tisztességes próbálkozás volt a konvertáló/kiadó részéről.
És ahogy az elején ígértem, jöjjön akkor most egy grafikai demonstráció, azaz demó a Videoton TVC-re! Az 8-bit Sunset című kép nagyjából idén (2022) februárjában került fel az itch.io oldalára a tíz soros BASIC versenyre (BASIC 10Liner), alkotója pedig FeCO. Valóban BASIC parancsokkal lett megrajzoltatva a kép és valóban tíz sorban. [Ha valaki még nem programozott BASIC-ben, az ne lepődjön meg, hogy kilistázva valójában több sorban jeleníti meg az utasításokat a gép. Lévén ebben az esetben parancssort kell érteni a "sorok" alatt. Egy sorba pedig több utasítást is tud kezelni a gép általában.] Bal oldalt látható a kép, illetve alant a videó is, amelyet a szerző maga készített alkotásáról:
.jpg)
