2018. február 18., vasárnap

The Secret of the Silver Blades, avagy Az Ezüst Pengék titka

The Secret of the Silver Blades, avagy Az Ezüst Pengék titka



  Na, végre rávettem magamat, hogy folytassam a négy részes sorozat [pont a leghosszabb SSI Goldbox sorozatot kellett nekem is kiválasztanom...] harmadik részével. A szintén az AD&D [Advanced Dungeons & Dragons] Forgotten Realms (Elfeledett Királyságok) világában játszódó számítógépes szerepjáték (CRPG) egy évvel a második rész után, 1990-ben jelent meg Commodore 64-re, meg DOS-ra. A többi számítógépre csak egy újabb évvel később adta ki az SSI. Akkor hát, ahogy ez előző részeknél is tettük, tekintsük meg a dobozt kívül-belül!


[Borító szemből.]
  Amint látható, az aranyszínű doboz megmaradt, illetve az is, hogy ismét a C64-es változattal foglalkozunk. Azt hozzáteszem, hogy ez lesz az utolsó az SSI aranydobozos szerepjátékaiból, amelyet a jó öreg "kenyértartón" játszani fogok. Ugyanis a negyedik részt már csak modernebb számítógépekre jelentették meg.
[Az eredeti festmény. Sajnos nem a
legjobb tömörítésű JPG.]
  A dobozon szokásosan a hagyományos papír-ceruzás AD&D szerepjátékokhoz alkotó egyik művész, Larry Elmore munkája látható. A festmény nem teljes alakjában szerepel, hanem le lett vágva a tetejéből, az oldalaiból, meg az aljából is. Ez így elsőre egyébként fel sem tűnik a nézőnek, mert akárki csinálta, jó érzékkel a lovas orkot tette nagyjából középre, így az megragadja a tekintetett. További érdekesség még a festménnyel kapcsolatban, hogy a Savage Frontier (Szilaj Határvidék) címet viseli, és készült 1991-ben egy SSI játék, egy másik aranydobozos, kétrészes sorozat, amelynek az volt a címe, hogy Gateway to the Savage Frontier (Átjáró a Szilaj Határvidékre). Ahhoz a játékhoz persze nem ezt a képet használták fel. Egyébként a Szilaj Határvidék Faerûnnak [Toril bolygójának e fő kontinensén játszódik a Forgotten Realms kalandok nagy többsége.] egy létező régiója.
[Borító hátulról.]
  Na, de most akkor fordítsuk meg a dobozt! A szokásos hangulatébresztő képeket kapja a leendő vásárló. Amelyből amúgy csak az első kép készült a C64-es változatból, a másik kettő pedig a PC-s konverzió egy-egy jelenetét ábrázolja. Ezt az információt diszkréten, természetesen nagyon apró betűkkel írták a képek a szélére.
  A képek mellé pedig illő reklámszöveget kapott a vásárló, így néhány sor után szinte maga is a játék helyszínére "délibábozódik". Na, de lássuk mit is írtak oda:

  A Sárkánygerinc-hegység fagyos völgyei az elkeseredett bányászok esdekléseitől visszhangzanak: "Elfeledett Birodalmak hősei, mentsetek meg minket a gonosztól!"
  Akaratlanul ástak a szentségtelen földbe, és egy ősi kripta nyugalmát zavarták meg, kiszabadítva szörnyű lakóit. Temérdek rémség fertőzi most az aknákat, a fenti világot szökésükkel fenyegetve.
  Neked s hőseidnek meg kell találnotok a módját, hogy e veszedelmet megfékezzétek! Minden remény azon múlik, hogy képesek lesztek-e felfejteni egy ősi rejtély szálait, amely e gonosz fertőztetéshez kötődik.

  E stílusos bevezető után persze jön a szokásos kufárduma arról, hogy ez milyen jó játék, amely állítás mellett persze technikai okokat sorakoztat fel a szöveg. Meg persze megint hiteget azzal, hogy áthozhatod a karaktereidet, de persze ez nem azt jelenti, hogy a felfejlesztett hőseiddel küzdhetsz, hanem az alapszintű embereidet, akiket amúgy is újra megtudnál alkotni, használhatod ismét. Na, de elég is ebből, emeljük le a doboz tetejét, hogy lássuk mi van benne!
  A játék, akárcsak előző része három lemezen, azaz összesen hat lemezoldalon terpeszkedik. Ezek  5¼ hüvelykes, zollos vagy angolosan inches valódi, fekete hajlékony lemezek. 
  A floppylemezek mellett találunk még egy úgynevezett adatkártyát (Data Card), amely lényegében szinonimája a Gyors referenciakártyának (Quick Reference Card). Tehát a legalapvetőbb infókat tartalmazza a játék betöltését, kezelését illetően.
  Így megtudhatjuk, hogy a Commodore Escape billentyűje [az a bizonyos balra mutató nyíl, ←, amelyet az emulátorok a magyar billentyűzeten a nullára raknak, ahol volt kb. a 64 billentyűzetén is.] ezúttal már olyan, mintha a játék menüjében a Kilépés (Exit) menüpontot választanánk.
  Továbbá az egyik legidegesítőbb funkciónak, a harc automatizálásának (Quick), is van külön gombja, ez pedig a Q-betű, amelyet a szóközzel (Space) tudunk megszakítani. Illetve rendelkezésünkre áll majd egy széf, vagy stílusosan inkább káptalannak kéne neveznem, ahová elraktározhatunk tárgyakat. Ez szintén egy üdítő újdonság, mert így nem a legerősebb karaktereim lesznek a málháslovak. De majd meglátjuk, hogy miként működik ez a valóságban...
  Azonban nézzük meg, mi az a másik papír itt a dobozban! Áh, egy válasz levelezőlap, vagy levlap, ahogy akkoriban rövidítették. Ezt ingyenesen, már amennyiben az USÁ-ból küldték, visszaküldve a cég afféle közvélemény kutatást csinált, megszondázva a vásárlóközönség véleményét a termékükről, az ízlésükről, korukról, illetve, hogy hol vásárolták meg a progit. Akkoriban még így, "analóg" módon, bányászták az adatot.
  Mind e tartozékon kívül, a doboz legmélyén még ott lapul a két szokásos füzetecske is: a kézikönyv, amely már felvette a Szabálykönyv (Rule Book) nevet, illetve a szokásos Kalandor Napló (Adventurer's Journal), amelyet a korábbi részeknél lustán csak Kalandozó Naplónak fordítottam. E két füzetke segít majd nekünk jobban megérteni a játékot, hogy jobban elmerüljünk világában, illetve ez a Napolóbejegyzések a másolásvédelem kulcsai.
  A játékot azonban nem érdemes elkezdeni az anno külön megrendelhető Útmutató Füzet (Clue Book). Természetesen, ahogy korábban is, én ezt mellékeltem az innen letölthető tömörített fájlban, amellyel a végigjátszás némileg könnyebb lesz. Ezenkívül természetesen a RAR szokásosan tartalmazza a fentebbi dokumentumokat és Larry Elmore festményét is, sajnos nem túl jó tömörítésű JPG-ben.


  Ez volt hát a Secret of the Silver Blades dobozának bemutatása, a következő bejegyzésben pedig újragyúrom hőseimet a játék agyagából, hogy újabb kalandokban vegyenek részt.

Komputer Kalandor

2018. február 4., vasárnap

Játékcsokor #013

Játékcsokor #013



  A legutóbbi játékcsokorban TVC-s progikról értekeztem, s mivel nem is oly rég egy Videoton anekdotával gazdagodtam egyik YouTube-nézőmnek hála, ezért most ismét a TV Computerre írt szerzeményekből csemegézem. Akkor hát lássuk!


  Elsőnek kezdjük is azzal a játékkal, amelyről a lentebb ismertetett történet is szól majd! Ez pedig nem más, mint az 1991-ben megjelent Sajtvájó. Szerzője Vindics István alias STV azonban csak konvertálta egy másik magyar mikroszámítógépről, a Primóról, ahová 1988-ban jelent meg a játék. Egyébként a Sajtvájón érezhető a Primo hatás, mert nincsenek benne színek. Ugyanis a Primo fekete-fehér képet adott. A TVC-n pedig monokróm zöldben élvezhetjük a konverziót. Azonban ettől függetlenül akár jó játék is lehetett volna. De mielőtt ebbe belemennénk, lássuk milyen játék is a Sajtvájó!
  Műfaját tekintve ügyességi, elkerülősdi, amolyan kicsit Pacman, kicsit Boulderdash stílusban. Régi PC-sek talán emlékeznek az 1983-as, kanadai Digger című játékra, amelyben egy kocsival kellett összeszednünk gyémántokat [vagy ékköveket], miközben a földet fúrtuk meg a lényeket kerülgettük vagy éppen a pénzeszsákokat ejtettük rájuk [erről a címről pedig egy modern gépeken is elfutó változatát tölthetjük le].  A Sajtvájó nagyon hasonló ehhez, csak pénzeszsákok, gyémántok meg színek nélkül. :)
  Célunk itt a szörnyek kiirtása [space a tűzgomb emulátorban]. Ha pedig a benzineskannákat összegyűjtjük, akkor bónusz életet kapunk. A játék már az első pályán is kihívást jelenthet, mert az ellenfelek egyre gyorsulnak, minél többet lelövünk belőlük. Ám alapállapotban sem éppen lassúak. Irányíthatósága is jó. Szóval a játék is remek lenne, hanem ott lapul benne a "rém", amely csak a kitartó játékosokra csap le. Hogy miféle rém? Idézném MR MR személyes tapasztalatát a Sajtvájóval kapcsolatban, amely előtt még fellebbenti a múlt fátylát a TVC tulajok sorsáról:

Amikor új program jelent meg TVC-re, az Ünnepnap volt nekünk TVC-s srácoknak. Kb. 1990-től jelentek meg az általad is említett konverziók, amelyek Spectrum vagy Primo átiratok voltak, na azok sokkal minőségibb játékok voltak, mint a 90 előtt kiadott ún. hivatalos TVC játékok.  Ezeknek sokkal jobb grafikájuk, zenéjük és hosszú játékidejük volt (ELITE, Interkarate +, Nautilus, Spherical, Race Ace...) Emlékszem a Nautilusszal egy teljes napot játszottam szünet nélkül, és nem jutottam a végére (ez egy vektorgrafikás tengeralattjáró szim volt). Szóval a Sajtvájó az egy vicces sztori. Imádtam, és egyre jobb voltam benne. A játék úgy nehezedett, hogy egyre gyorsabb lett. Kb. a 20. pályán szonban mindig lefagyott. Írtunk levelet a haverommal Vindics Istvánnak a játék készítőjének, és ő visszaírt, hogy a játékot csak addig a pályáig írta meg, mert nem gondolta volna, hogy bárki el tudna odáig jutni a Sajtvájóval azon a sebességen. :)
  Ez volt hát a Sajtvájó és infokultúrtörténeti háttere, alant látható a videó a játékból:



  Akkor jöjjön a következő játék, amely mintegy MR MR állításainak megerősítésére törekedne, miszerint a 90-es évek előtti játékok nem éppen a kifinomult minőségükről voltak híresek. 1988-ban jelent meg, láthatólag a Centrum áruház támogatásával, és az "a stúdió" gondozásában, NASA & Guy & Koy készítésében a TV Ball című faltörő játék; egyesek szerint afféle Arkanoid klón. Bár kinézetre valóban észrevehető az említett árkád klasszikus hatása, azonban a játék viselkedésében, meg főleg élvezhetőségében ez cseppet sem mutatkozik meg! Ám mielőtt rátérnénk a TV Ball kivesézésére jöjjön előbb a története, mert az is van neki, amelyet egyébként a kazettaborítón olvashatunk:
2213-at Írunk. A hírhedt varázsló, a computermágus McKell Daughleny  [Ha angolul próbáljuk felolvasni nincs értelme, ezért maradjuk a magyaros kiejtésnél: mekkell dögleni] feldühödvén azon, hogy a boltban az orra elől vitték el az utolsó angol nyelvű Enterprise-t, varázsjoystick-ja egyetlen suhintásával betölthetetlenné tette az összes Enterprise programot. A rettegés szele söpört végig a világon. Mi lesz, ha nem játszhatnak soha többé szeretett programjaikkal? A varázsló azonban megkönyörült a szenvedő emberiségen. Készített egy játékot, és elküldte a világ legügyesebb játékosainak. Ha valakinek sikerülne teljesíteni a játék összes pályáját, a programok megszabadulnának a varázslat alól. A varázsló egy versikét is mellékelt a játékhoz:
"Indítsd el a játékot és engedd ki a golyót.
Össze-vissza pattog majd és üti a sok dobot.
Pattogása közben sokszor színes falnak rohan.
érintésétől a nagy fal szilánkokra robban.
Ilyenkor, ha szerencséd van, nagy csoda
történik. Baloldalon ajtó nyílik, mögötte kincs
rejlik. Ha a golyó magasan van, bemehetsz a
kincsért. Különleges tulajdonság jutalmad e
tettért. De ha nem jössz ki időben, bezárul az
ajtó. Bennmaradsz a kisszobában, s leesik a
golyó. Ügyességgel persze Te még ezt is
kivédheted. Meglököd a pályát, mire amaz
beleremeg. Remegése folytán irányt vált a
labda, s ebből a játékosnak van a legnagyobb
haszna. Ha e sok bajt kiheverted, már csak arra
figyelj, hogy a labda a gyémántot ne találja
el. Mert ha eltalálná, akkor véget ér a pálya.
S jutalomképp egy plusz élet mindenképpen
járna. Mikorra az ötvenedik pályát viszed
végig, újra jó lesz minden program s játszhatsz
sok-sok évig."
Jó játékot és kellemes szórakozást kívánnak a
szerzők:
NASA & GUY & KOY
[A bevezetőképernyő]
  Szóval verses formában kapjuk meg a kezelési útmutatót, hogy mi mire is jó valójában, illetve, hogy mely veszélyeket kell elkerülnünk. Már persze csak úgy homályosan, mert igazi konkrétumokat nem említ. Amúgy érdekes, hogy a játék bár faltörő kategóriájú, mégis az asztal megremegtetése, meg a golyó kiengedése inkább afféle flipperre emlékeztet. Igaz, kezdetben, még a nyolcvanas évek elején, a hetvenesek végén a számítógépes flipperek inkább voltak faltörők, de ez a játék már 88-ban készült! Szóval a három jómadár készítő kicsit retrográd elveket vallott a progi írásánál...
[A fehér téglák nem kiüthetők!]
  Nézzük az irányítást: emulátorban a lefelét nyomva engedjük ki a golyót, tűzgombot, avagy a space-t (szóköz) nyomva pedig rázzuk az asztalt. Természetesen jobbra-balrával mozgunk. Nagyjából ennyi is az irányítás. Ám ahogy legtöbb TVC játéknál, ennél is óvatosan nyomkodjuk a tűzgombot, mert könnyedén elszórjuk a rendelkezésünkre álló asztalremegtetéseket.
[Újrakezdés után teljesen más 2. pálya]
  Most akkor lássuk a játszhatóságot! A TV Ball e tényezője igen alacsony színvonalú, mert míg általában a jó/normális faltörőknél számít, hogy a golyó hova érkezik, itt egyáltalán nem. Az ütő bal vagy jobb széléről ugyanúgy pattan vissza, mintha a közepét érte volna. Ezáltal taktikázásra nincs esélyünk, az ügyességi rész meg kimerül annyiban, hogy az ütőt a golyó alá passzintsuk. Emellett még a pálya oldalain kapuk is vannak, amelyekben egy pillanat alatt tűnik el a golyó, hogy ugyanabban a lereagálhatatlan momentumban megjelenjen a túloldalon. Ráadásul a játék már a második pályán elkezd exponenciálisan nehezedni, mert amint kiengedjük labdánkat a karámjából, rögvest növekszik a sebessége is! Ezeken kívül a program sprite-kezelése is fura, mert hol lelassul, hol felgyorsul, mintha a proci nem tudná rendesen számolni a grafikát. S ha már így áttértünk a grafikára: a színek engem igen emlékeztetnek a CGA videokártyák színpalettájára [már amikor nem kompoziton adta a jelet a kártya, mert ezen a kimeneten tudott 16 színt is! Persze csak egy maroknyi játék támogatta ezt a megoldást...], noha itt, a magenta/rózsaszín helyett piros van.
  E fentebb említett dolgok miatt úgy gondolom, hogy ez a játék sem volt senki kedvence sem. Persze jobb híján biztos ráfanyalodtak a TVC-tulajok, de ha manapság gondolnak rá, szemük biztosan nem fog a nosztalgiától csillogni, hanem inkább a frusztrációtól lángol majd tekintetük.



  Most pedig hagyjuk magunk mögött a kellemetlen, befejezetlen játékokat, hogy jobb, a TVC-t képességeit merészebben kihasználó progikat vegyünk górcsövünk alá! A következő két játékot ugyanaz készítette, aki egyébként, úgy tűnik, értette, hogy miként kell szórakoztató szoftvereket írni. Még ha ezek iszonyat nehézségűek is voltak olykor. A szóban forgó alkotó pedig Bertók Zsolt alias Berysoft. Ő neki köszönhettük A bolygó neve: Halál című játékot is, amelyről a Játékcsokor #006-ban már beszámoltam.
[Az első animált intrójú TVC játék.]
  Berysoft most következő játéka pedig a Búvár címet viseli. Hogy mikori, azt sajnos nem tudjuk, mert készítésének évét nem írja ki a progi. De Bertók Zsolthoz híven, a játék céljáról részleges infót kapunk, még a "mozgó" introkép előtt, ahogy az fentebb is látszik. Tehát célunk a kincs felfedezése az elsüllyedt roncsban.
  Ehhez amúgy minden ügyességünkre szükség lesz, mert hős hidriótánkat ugyan egyszerű lesz kezelni – lévén csak az irányokat kell majd nyomkodnunk – azonban búvárunk buzgón úszik majd tovább is. Azaz békaemberünk folyamatosan mozog, kivétel, amikor megjelenik az újabb helyiségben. Ekkor nyugodtan tanulmányozhatjuk a kabint, amelybe éppen kerültünk, mert szerencsénkre ez egy olyan játék, ahol a vízalatti kincsvadász hozott magával elég levegőt a palackban, hogy az idővel ne kelljen törődnie. Ellenben ha bármihez hozzáérünk, legyen az csillár, láda, fal, tengeri herkentyű, nyomban végünk. Még a teknősbéka is halálos ebben a programban! Összesen háromszor próbálkozhatunk, mielőtt újrakezdődne a kalandunk.
[Ha elfogynak búváraink...]
  Ez így elmondva afféle kicseszős játéknak tűnik, de nem az. Az irányításhoz hamar hozzá lehet szokni, én is a második alkalomra már egész sokáig eljutottam. Tehát sikerélménnyel is kecsegtet a Búvár, miközben azért a kihívás is megmarad, hiszen a szó szoros értelmében végig kell navigálnunk a helyiségeket oda meg vissza. Így csak a legkitartóbbak lelhetik majd meg a kincsesládát. Szóval ezen a játékon látszik, hogy olyan írta, aki maga is játszott vele, sőt tetszett is neki.
  Szóval, ha egy egyszerű, hangulatos, de azért kihívást kínáló játékkal szeretnénk szórakozni, akkor a Búvár mindenképpen megér egy betöltést. Sok hangja nincsen, bár ezt lassan a TVC-s játékoknál már megszokhattuk. Íme mozgóképen a Búvár:



  Utolsó bemutatandó program ebben a Játékcsokorban pedig szintén egy ügyességi játék, amely már a TVC eleddig egyik [számomra] rejtett megjelenítési módját használja, és amely az Amstrad CPC színkavalkádjának a magasába emeli a magyar gép képességeit.
  Ahogy fentebb említettem, ez is egy Bertók Zsolt mű, amelynek Varázsgömb a címe. Műfaját tekintve azok közé az ügyességi játékok közé tartozik, amelyekben gondolkodnunk, terveznünk is kell, miközben az ellenfeleket kerülgetjük. Szóval van egy logikai oldala is a proginak, amely mellé rengeteg türelem is szükségeltetik. Ugyanis mindenre magunknak kell rájönnünk, mert a többi Berysoft játékkal ellentétben, itt nincs semmilyen információ.
  Annyit sikerült kitalálnom magamtól is, hogy gömbünk minél kisebb pályán pattog, annál több erőt gyűjt, ennek a maximális mértéke 50 lehet. Ebből következik, hogy minél nagyobbat pattanunk vele, annál közelebb kerülünk az életvesztéshez, amelyből csak három darab áll rendelkezésünkre. Halálunk esetén a program zenét játszik, egyébként csak effektusok hallhatóak. Célunk, gondolom, hogy eljussunk valahová három gömbünk, azaz életünkön belül, minél több pontot szerezve.
  Az irányítás roppant egyszerű, mert akárcsak a Búvár esetében itt is csak az irányokat kell majd nyomkodnunk a megfelelő pillanatban. Ugyanis gömbünk csak rögtön a becsapódáskor tud irányt váltani. Azonban nem csak a két fő irányba, fel-le meg jobbra-balra, hanem átlósan is pattoghatunk vele! [Erre mondjuk éppen most jöttem rá, miközben teszteltem a játékot.] Egészen érdekes kis játék, aki szereti az ügyességi-logikai játékokat annak biztos tetszeni fog ez is:




  Ez volt hát a 13. Játékcsokor, legközelebb már egészen biztosan újabb AD&D kalandokba vetem egykoron megalkotott hőseimet, addig is jó játékot!