Játékcsokor #050
Ahogy ígértem, itt az ötvenedik játékcsokor két mikroszámítógépre, a ZX Spectrumra és az Amstrad CPC-re írt progikkal! Lássuk hát őket!
Kezdjük akkor talán az újdonsült Amstrad játékokkal! Elsőként mondjuk egy nem is oly régen, de még idén megjelent progival kezdjük szaglókörutunkat a csokorban. A Kyd Cadet - The Eyeburx Plee valójában egy átirat. Méghozzá egy másik modern játék átirata, amely még ZX Spectrumra jelent meg 2014-ben. Ott Kyd Cadet 3 címmel futott, mert egy sorozat harmadik része volt. Műfaját tekintve, mind az eredeti, mind a CPC változat megegyezik, egy ügyességi lövöldéről van szó, amelyet legjobban talán az
Exolonhoz tudnék hasonlítani. Azzal a különbséggel, hogy a Kyd Cadetben visszaléphetünk az előző helyszínekre is, ha úri kedvünk úgy tartja. A CPC-változatnak nincs története, viszont a Spectrumosnak van, így hát azt ismertetem itt:
A Xembántók (Eyeburx) anyabolygóját egy ismeretlen értelem támadta meg. Kyd kadétot pedig elküldték, hogy derítse ki, miről is van szó. Az első puhatolózások után egy összeesküvésre bukkant, amelynek az volt a célja, hogy pusztítást kedvelő (destruction-happy) Droidand faj meghódítsa az egész galaxist. Csakhogy azt is kiderítette, hogy e hódítás hamarosan kezdetét veszi, amelyet a Droidandok anyabolygójáról irányítanak egy központi számítógépéről irányítanak majd. Mivel már nem maradt ideje, hogy jelentést tegyen a bázisán, a kadét egyedül nézett szembe e kihívással, de útközben még egy könnyű impulzuskarabélyt is magához vett. Alighogy megérkezett a bolygóra, Droidand robotok rohanták meg, de új küldetését teljesíteni kellett. Az oxigén pedig ritka kincs volt arrafelé, Kydnek csak kis tartaléka volt belőle. Azonban szerencséjére itt-ott elszórtan talált néhány oxigénpalackot.
Ennyi volt az eredeti történet. A játék egyébként grafikailag az elmegy kategóriát üti meg, legalábbis, ami a látványt illeti. Viszont a sprite-ok mozgatása nagyon finom, nagyon folyamatos, még belassulás esetén is. A robbanások pedig igen látványosak. A sprite-ok ütközés érzékelése viszont hagy kívánni valót maga után. A Kyd Cadet legnagyobb hátránya viszont a hangrészlegben leledzik. Lévén ilyenje nincs. Se hanghatás, se zene, se semmi. Pedig azokhoz a robbanásokhoz horzsoló ropogás illene, fegyverünk is sikíthatna valamiképp, de sajnos ilyesmit nem kapunk. Az irányítás könnyű, és akár billentyűzetről meg joystickról is történhet. A játékélmény egyébként nem rossz. Csak a hangok hiánya miatt nincs az Exolon szintjén. Emiatt egy picit olyan félkész hatást is kelt. De ezt leszámítva jó játék.
Csokrunk második Amstrad játéka 2019-es. Clevermind (szó szerint: Okos elme; műfordításomban: Éles Elmenóra) a címe, és műfaját tekintve egy logikai játék, abból a fajtából, amelyekben általában meghatározott lehetőségekből kell a pályán található összes mezőt, vagy hát ebben az esetben az összes levelet eltüntetni, a főszereplővel, egy katicabogárral. Természetesen különböző levelek, akadályok nehezítik ezt a célunkat. A játékot egyébként a
CPC-Power "adta ki", és egyébként az a bizonyos Kukulcan írta, többek közreműködésével, akinek az elég jó kis kazamatás CPC szerepjátékot, a
Shadows of Sergoth-ot is köszönhetjük. [Amelyből egyébként készül egy Amigás változat is mostanság.] A zeneszerző, Rayxamber pedig szintén a dolgozott a Shadows of Sergoth-on. A grafikáért pedig CED és Christophe Petit volt a felelős. Mindemellett a Clevermind három nyelven is élvezhető: angolul, franciául és spanyolul. Habár ez nem igazán az a játék, ahol oldalakat kellene olvasgatnunk...
Sok története nincs, de az legalább rajta van a borítón. Mármint ez afféle kedvcsináló reklámszöveg, mint történet igazából. Lássuk akkor mi is ez:
Éles Elmenóra egy rakoncátlan katicabogár, aki utálja a vizet. Ám mégis szereti megenni a folyam felszínén úszkáló faleveleket. Légy elmés te is, és vezesd át e bogárszépséget az ötven pályán keresztül elnyúló többfogásos étkezésen. Mert egyik pálya étvágygerjesztőbb, mint a másik!
Ennyi lett volna hát a "története". A lemez/kazetta borítón ezt elolvashatjuk angolul, franciául meg spanyolul.Ugyanazokon a nyelveken, amelyeken a játék kommunikálni képes. De most már térjünk át az elemzésre!
A Clevermind grafikája egyszerű, semmi pompa meg látvány nincs benne, csak funkcionális de emiatt gyors is. Az intró, mint látszik az egyetlen igazi látvány benne. A hangrészlege sem rossz, bár hanghatásokat nem kapunk, de cserébe remek zenét hallgathatunk. Illetve az alapmuzsika remek, de a másik kettő nem az én ízlésvilágom. Ráadásul az első választható borzalmasan fülsértő hangokkal indít. Az irányítás egyszerű, joystickkel, illetve a billentyűzeten a kurzor vagy a QAOP gombokkal irányíthatjuk Éles Elmenórát. A játékélmény pedig mindezeknek köszönhetően nem rossz. A feladatok hamar nehezednek ugyan, de ez így ilyen játéknál nem feltétlenül baj, mert ellenkező esetben könnyen unalmassá válhat. Szóval, aki szereti az efféle logikai agytornát, az bátran próbálja ki, mert nem fog csalódni benne.
És ezzel pedig elérkeztünk a ZX Spectrum virágaihoz. Lévén csokrunk harmadik szála erre a brit mikroszámítógépre készült el, még 2012-ben. Az alkotója nem más volt, mint Paul Jenkinson. Talán az olvasóknak ismerős lehet név, mert egyszer-kétszer már felbukkant a blogon ez a bizonyos Jenkinfi Pál, hogy így magyarítsam nevét. Méghozzá először a
Játékcsokor #015-ben, a
Code Zero játék kapcsán, amely szintén az ő alkotása volt. Másodjára pedig a
Játékcsokor #029-ben, a
ROVR kapcsán. Ez utóbbi játékát az Arcade Game Designerrel vagy másnéven ADG-vel készítette. Akárcsak a most bemutatásara kerülő, Indiana Jones-szerű főhőssel bíró Antiquity Jones-t is. A játék egyébként egy ügyességi ugrálda, vagy más néven: platformjáték. Azonban úgy vélem, hogy ez a szerző korai alkotásai közül kerülhetett ki, de erről majd később. Még visszatérve a főhősre: úgy tűnhet elsőre, hogy Antiquity Jones egy totál alkoholista, mert az energiáját üvegekkel lehet feltölteni. De ezekben valójában víz van [gondolom én]. Azonban most lássuk a történetét, mert hogy van neki olyanja is...
Mélyen az egyetem alatt, egy poros szobában, Jones papírokat rendezgetett, mikor hirtelen megérezte valaki másnak is a jelenlétét a helyiségben. Lassan megfordult. Az ajtóban egy hosszú kabátos alak körvonalai látszódtak. - Már megint miről van szó? – Kérdezte Jones megvetően. –
Ugyanis legutóbbi kirándulása ezeknek az embereknek a megbízásából egy valóságos katasztrófa volt. Mert ez a szervezet, amely felbérelte őt s finanszírozta a legutóbbi expedícióját, lényegében sorsára hagyta messzi földön, meghalni.
- Én is örülök, hogy látom. – Mondta a férfi, ahogy a helyiségbe lépett. –
- Senki sem hívta be.
- Valóban. De el is mehetek, ha úgy kívánja. Azonban tudja jól Jones úr, hogy az ön szenvedélye pontosan az a játék, amelyet mi játszunk.
- Lehet, hogy magának egy játék... – Felelte dühödten Jones, miközben fenyegetően a férfi felé fordult. –
- Nyugalom, nyugalom! Már megyek is. Majd keresek mást, akit esetleg érdekel Ku-rem Kár (Koo-Ram Kar) serlege, illetve a megtalálásával járó dicsőség.
- Ku-rem Kár? – Jones nyomban megfeledkezett dühéről, ahogy arra a férfi számított, és most már figyelt a mondandójára is. –
- Igen. De ha nem érdekli...
- Mikor? Hol?
- Peru. – Felelte a férfi. – Néhány napja egy nyomolvasó egy templom területjelzéseire lelt. Ismeri már a dörgést: zanzásított koponyák, tollas kreálmányok (feather contraptions) [fogalmam sincs mire gondolhatott a költő... lehet ezt tollas vagy ékes, mármint ékekkel működő szerkentyűnek is fordítani, de feltételezem itt inkább valamiféle tollas fejdíszre gondolt], rejtett vermek...
- Igen. – Sóhajtott Jones, miközben önkéntelenül is megsimogatta a nadrágját, amely alatt egy sebhely húzódott. –
- A nyomolvasók nem akarnak bemenni. Szükségünk van egy tapasztalt emberre.
- Ez bármilyen templom lehet. Arrafelé van belőlük vagy több száz!
A férfi felmutatott egy fotót kesztyűs kezével.
- Ku-rem Kár jele! – Suttogta Jones a fotóra meredve. –
- Igen. Van belőlük néhány a kövekbe vésve a templom külső határán.
- Ez az év legmelegebb szaka. Szükségem lesz ellátmányra, szállításra...
- Már minden el van intézve. A nyomolvasók rendszeres távolságokra helyezték az ellátmányt. Csak időben oda kell érnie. Mert ezek az ellátmányok csak arra elegek, hogy a következőhöz odaérjen.
- De hogy térek majd vissza?
- Jó kérdés. A legenda szerint, ki a serleget bírja, nem érez éhséget, sem szomjúságot [de attól még, hogy nem érzi, a testnek szüksége van ételre-italra. :)].
- Tehát ennek az egésznek a sikerét egy legendára alapozták?
- Egy legendára, amelyet éppen maga kutatott, Jones úr! Hány könyvet is publikált e témában? Kettőt, hármat...
- Négyet.
- Akkor most azt mondja, hogy hazudott? Hogy a kutatása mit sem ér?
- Nem, hanem azt, hogy...
- A repülőgép két óra múlva indul. Peruban már várni fogják. Elviszik a templom külső határáig. Onnantól magára marad. Találja meg a serleget, majd vigye vissza a teherautóhoz!
- Ezúttal – kezdte Jones némi éllel a hangjában – vissza is jöhettek majd?
- Természetesen Jones úr... már amennyiben megtalálja a serleget.
Ezzel a férfi sarkon fordult, magára hagyva Jones-t.
A játék történeteként szolgáló beharangozó szerintem sokkal jobb, mint az Antiquity Jones maga. :) De lássuk miért is mondom ezt! A játék grafikája elég részletes, gyors, de persze a Spectrumra jellemző színütközés (colour clash) jellemzi. A sprite-ok amúgy viszonylag egyszerűek, a legösszetettebb, amit a játékban láttam az maga főhősé volt. Hangügyileg sem teljesít túl az Antiquity Jones. Elfut ugyan egy 48K-s Spectrumról is, de hanghatásokat csak akkor kapunk, ha van mellé AY-chipünk is. Egyébként 128K-s Specctrummal alapból jár a hanghatás meg az a zeneféleség is, amelyet a menüben hallunk. Az irányítás többféle módon is történhet: billentyűzetről és kétféle joystickről is. Azonban ezzel nincs különösebb gond, mert csak mozognunk, ugrálnunk meg másznunk kell igazán. Különösebb dolgot nem követel meg tőlünk a program. A játékélmény viszont, hát... átlagon aluli. Jones nem hal meg azonnal, ha hozzáér valamiféle ellenfélhez, hanem csak az energiája csökken gyorsabban. Mert az folyamatosan csökken amúgy, tehát gyakorlatilag időre megy a játék. Méghozzá a már fentebb említett üvegekért. Egyébként a hangulata tetszik, de úgy vélem, hogy ebben az esetben ez nem elég. De feltételezem, ahogy már fentebb említettem, hogy ez a szerző korai játékai közül való. Ha valaki szereti az Indiana Jones-os, kaland hangulatot, akkor mindenképpen próbálja ki. Viszont másnak annyira nem ajánlanám.
Csokrunk utolsó szála egy bizonyos fajta féldrágakő nevét viseli, lévén azt kell gyűjtögetnünk benne. Ez pedig nem más, mint a turmalin, illetve a játék eredeti címe: Tourmaline. 2016-ban készítette a
RetroSouls nevezetű csapat, illetve hát jelenleg csak egy emberből áll, egy novoszibirszkitából, Denis Grachev, vagy magyaros átírással Denisz Gracsevből, de ha már így belelendültem, akkor le is fordítom a nevét: Gracsev Dénes, aki(k)nek egy korábbi programjukat/programját, a
Yazzie-t, már ismertettem itt a blogon, a
Játékcsokor #041-ben. A Yazzie, amely egy platform-ügyességi játék, a Yandex retroversenyére készült. A Tourmaline azonban egy kissé hasonló műfajú, de azért igen különböző játék. Lényegében egy Boulder Dash klón, némi Dyna Blaster v. Bomberman beütéssel. Ugyanis főhősünk tud rakni bombát is, amelyre továbbjutásunk érdekében mindenképpen szükségünk lesz. És akkor most lássuk a történetét!
A turmalin kristályokkal teli barlangok, mindig is vonzották a kincsvadászokat. Márpedig egy antigravitációs szkafanderrel meg némi jó minőségű dinamittal most te is gyarapítani fogod a soraikat. Azonban légy óvatos! Mert e barlangok és üregek ősi lakói nem kedvelik s nem értékelik a magadfajták társaságát. Mindent elkövetnek majd, hogy elrejtsék a kristályokat meg hogy elpusztítsanak téged! Ennyi lenne a hivatalos története a játéknak, most pedig még nem térhetünk ki még a játék elemzésére, hanem a Google Blogger ekézése következik. Régebben olyan jól meg oldották, hogy ne kelljen ilyen töltelék sorokat beillesztgetnem, mert csodák csodájára a rendszer magától elrendezte a szöveget, általában jól, sőt helyesen körbe is tudta futtatni a kép körül, ha az kellett. De ugye az arculaton újítani kellett, amihez pedig bele kellett nyúlni minden másba is! Ám legyen elég ennyi most, íme az elemzés:
A játék grafikája hihetetlenül jó. Mármint a ZX Spectrum szintjéhez képes, de abban viszont az elsők között szerepel. Nincs színütközés, amely a legtöbb játékot jellemzi ezen a mikroszámítógépen, ráadásul a sprite-ok nagyon jól mozognak, jól animálódnak. Hangügyileg a játék szintén a csúcson van. Kapunk remek zenét és kiváló hanghatásokat is! Habár gondolom, hogy ehhez minimum egy 128K-s Spectrum kell, de 48K-n nem próbáltam ki. Az irányítás többféle módon történhet: Sinclair és Kempston joystickekkel, illetve billentyűzetről az OPQAM meg Szóköz (Space) gombokkal is. Egyébként nem egy bonyolult az irányítás, tűzgombbal az engem inkább stilizált makkra emlékeztető dinamitot rakjuk le, az irányokkal értelemszerűen csak mozgunk. A játékélmény pedig pöpec. Régen eljátszogattam a Boulder Dash-sel, mert nem rossz, de nagyon hamar, nagyon szemét tudott lenni. A Tourmaline viszont nem. Lassan nehezedik, így van megvan a megfelelő sikerélmény is. Emiatt meg a látvány, a hangzás miatt pedig érdemes visszatérni hozzá.
Ennyi lett volna hát az 50. játékcsokor. Legközelebb nagy valószínűséggel VIC20-as vagy VC20-as játékokkal jelentkezem. Addig is jó játékot mindenkinek!
Komputer Kalandor
