A Fekete Kör négyszögesítése... II.

A Fekete Kör négyszögesítése... II.

  A hivatalnoknőt követve embereim egy újabb kanyargó folyosóra jutottak. Melynek végében egy az előzőhöz hasonló helyiségbe jutottak. Csak hogy itt, az egyik falról, egy hatalmas száj dörgött rájuk: "Forduljatok vissza! Meg adjuk nektek az esélyt a menekülésre, ha most rögtön távoztok!" Mivel csapatom már jól ismerte az ilyen nagylelkű fenyegetéseket, amelyek általában a fenyegető gyengeségét próbálták elkendőzni, – igen rosszul – ezért nem is igazán figyeltek rá, hanem folytatták volna útjukat (Continue). Ám ekkor a száj felsikoltott: "Akkor pusztuljatok!"
  A sikítás rezdülő hangfoszlányainak nyomában pedig megjelent egy újabb, majdnem szokásos összetételű őrjárat. Az egyetlen kivétel az volt, hogy ezúttal egy valódi varázsló (Wizard) is a halottidézőkkel (Necromancer) tartott. Mivel az őrjárat a helyiség másik végében volt, ezért tapasztalt kalandoraim, ahelyett, hogy nekik rontottak volna, mint hullámok a part menti szikláknak, a nyitányt inkább a varázslóikra bízták. Acantha s Móg tűzlabdákat hajított az ellenfélre, alaposan meggyengítve őket. Majd Gorvenál átkozta el (Curse) őket, hogy tovább lankadjon harci kedvük. Az ellenségnek esélye sem volt igéket rebegni, mert addigra már a halál fogta be csontos ujjával a szájukat. Akadt egy-két tapasztaltabb hadfi ugyan az ellen soraiban, de ezek sem árthattak sokat, noha sikerült megsebezniük egy-két harcosomat. Eddigre az ellenség katonái is rájöttek, hogy ha együtt tartanak, nagyobb az esélyük. Így aztán számszeríjaikkal lövöldéztek partimat. Acanthát zavarta a sok lövedék, amely ugyan egyiküket sem találta el soha, de bosszantóak voltak. Ezért hát megbűvölte (Charm Person) az egyik őrt, aki így saját társaira. A csata vége felé a legtöbben inkább megadták magukat. A zabra pedig a szokásos dolgokból állt.
  Miután vitézeim felkerekedtek, a déli ajtón át távoztak. Üres, romos helyiségbe jutottak, ahonnét rögtön tovább álltak egy újabb folyosóra. Itt, mielőtt elkanyarodott volna, két kamrára leltek, de poron, omladékon kívül mást nem leltek bennük. Így hát követték inkább a folyosót.
  A végében, egy ajtó mögött pedig beléptek egy tágas terembe, hol a mágia ördöngös szférája ülte meg a teret. [A játék, amint a jobb oldali képen is látható, a Dweomer {ejtsd kb.: duimör v. dwimör; itt a "w" az angol w-ként ejtendő, amely hang a magyar nyelvben nem létezik.} szót használja. Ez egy középkori angol szó, a "dwimmer"-nek egy változata, amely illúziót, csalódást, (bűvész)trükköt meg varázslatot jelentett. Azonban az AD&D-ben úgy használják e szót, mint a varázstárgyakat körbeölelő aurát. Amely szerintem kissé hülyén egy helyiség levegőjének esetében, ezért én inkább a szférát használtam rá.] Mert ez volt a varázslók gyakorlóterme. Katonák meg varázslók várták hőseimet, lesték minden mozdulatokat, hogy vajon távoznak (Leave), vagy rájuk támadnak-e (Attack)? Csapatom természetesen támadott, közben pedig Phixidorous meg Acantha helyet cserélt, lévén, hogy a mókás íjászomnak üres volt a puzdrája, így többet segíthetett, ha kardjával előrébb állt.
  A négy hullaidéző kemény ellenfélnek bizonyulhatott volna, de Tarfejű Gorvenál rögtön a távolabbi kettőhöz ugrott, hogy ne tudjanak varázsolgatni. Igaz ezzel a csapások nagy részét is magára hárította. Acantha meg Móg tűzlabdákkal segítette, de azér így is alaposan elpáholták papomat. Végül a Fekete Kör két utolsó lordja maradt már csak a teremben, de ezek is inkább megadták magukat, mikor látták, hogy a nem győzhetnek. A gyakorlótermet aztán kipihenve hagyták el.
  Egy kisebb, rozogább könyvtárba jutottak, ahol ellenben találtak néhány tekercset, amelyet természetesen magukkal is vittek. Ezek közül az egyik papi igéket tartalmazott. A könyvtárat elhagyva egy üres szobába jutottak, honnét egy újabb folyosóra értek.
  Amint kiléptek, figyelmüket valamiféle zaj ütötte, rögvest irányába fordultak, és látták amint egy varázsló befejezte mágiáját, melynek köszönhetően egy vakító villanást követve különböző szörnyek serege vágtatott feléjük. A szorongó tömegben mindenféle fertelem volt: voltak köztük drókok (Drider) [ezek valójában drauuk, azaz sötét elfek, akik elbukták Lolth próbáit vagy felmérgesítették ezt az istennőt, aki a sötét elfek egyik legbefolyásosabb istensége. Emiatt büntetésük az volt, hogy félig pókká torzította őket. Azaz deréktól lefelé alakjuk megfelel egy pók potrohának, vagy utótestének s torának az ízelt lábaival együtt. Az eredeti angolban a Drider nevet kapták, amely a Drow meg a Spider szavak összevonásából képeztek; így ezt az elvet használtam én is.], barna melákok (Umber Hulk) [ezeket a lényeket úgy kell elképzelni, mint egy gorilla meg egy bogár kereszteződését, négy szemmel és hatalmas rágókkal, görnyedt testtartással, majomszerű, de kitinnel borított testtel], meg vörös sárkányok.
  Móg azonban átlátott ezen az ócska trükkön. Így hát azt javasolta, hogy állják a helyüket (Hold ground), ne fussanak el. Valóban, a seregnyi fertelem aztán hamar szertefoszlott, és nem maradt mögöttük más csak a mágus néhány őr. Bajnokaim rögtön rájuk rontottak! Nem is ütköztek különösebb ellenállásba. Ráadásul az utolsó őr megadta magát. Nem maradt utánuk csak kacat meg véres cafat.
  Tovább haladtak hát a folyosókon, boltívek alatt sétálva el. Aztán az egyik kanyarulatban újabb őrökbe ütköztek. Elsőre a szokásos összetételű őrjáratnak tűnt az ellen, de a szokásos két boszorkánymester mellett ott volt még egy halott idéző is a harcosokkal. A varázslattal élőkkel gyorsan végzett a csapatom. Majd jöttek a harcosok, akiknek nagyon nem tetszhetett Gorvenál tar feje, mert csak őt ütötték. Talán attól tartottak, hogy a fején megcsillanó fény elvakíthatja őket. Azonban nem sokáig kellett ettől tartaniuk, mert embereim hamar végeztek velük. Csak a két tapasztalt hadfi maradt meg belőlük. Az egyiket ugyanis Acantha csábította el, hogy társaira támadjon, a másik megadta magát. Utánuk is csak vacak kacat maradt. Miután kipihenték magukat újfent, ismét követték a folyosó kígyószerű tekergését.
  Aztán egy újabb kanyarulatban, újabb őrjáratba ütköztek. Acantha és Móg könnyedén a sarokba szorított őrök oldalába került, onnét szórták őket mennykővel, varázslövedékkel. Harcosaim pedig közelebbről ismerkedtek velük. Fegyvereik zúgását általában csontropogás, fájdalom gyújtotta kiáltás követte. Végül ismét a két tapasztaltabb hadfi maradt életben, mert ezek megadták magukat. Ismét csak kevésbé értékes holmi maradt az őrök után.
  Szokásos verekedést követő pihenőjük után ismét felkerekedtek, roppantmód bosszankodva a túl hosszú folyosó kanyargása miatt.
  Egy utolsó bolthajtás alatt aztán megpillantottak egy ajtót. Hosszúkás, de üres helyiségbe vezetett, amelynek végében további két ajtó volt. Beléptek hát azon, amely közvetlen velük szemben volt.
  Egy széles medencébe léptek kalandoraim. A medence túlfelén, délen, ott nyílt a Fekete Kör belső szentélye. Ám ebben a pillanatban medencében lévő víz, vagy akármi folyadék, színét bíbor villanások fodrozták. A medence tele volt vörös sárkányfiókákkal (Red Dragon Hatchling). Partim előtt két lehetőség kínálkozott: megfutamodnak (Retreat), vagy előre törnek (Go Forward). Ez utóbbit választották. Le akartak számolni most már végre a Fekete Körrel! [Ajánlatos előtte a tűztől védő (Resist Fire) imákat elmondani a papjainkkal. Itt a medencében, minden egyes lépésünk után sárkányfiókákba botlunk. Így igyekezzünk ne sokat időzni itt. Ellenben nekem a harcok után sikerült felgyógyítani az harcosaimat a táborozás (Encamp) meggyógyít (Fix) parancsával. Tehát a gyógyító varázslatokat inkább a medence túloldalán lévő végső összecsapásra tartogassuk! Ám ha megfelelő védelemmel rendelkezünk, a fiókák nem tudnak sokat sebezni.]
  A nyolc sárkányfióka, amely a medence levéből előtört, szabályos falanxban rontott neki hőseimnek. A sárkányivadékok egyedül Gorvenálnak meg Odónak okoztak gondot, mert az ő csapásaikat könnyedén elkerülték. A fiókák lángoló lehelete ugyan nem kímélte egyetlen vitézemet sem, de különösebb kárt nem is okoztak bennük, hála papjaim imáinak. A túlerőt egyébként Acantha fordította meg, mikor a fiókák oldalába kerülve, mennykövet hajított rájuk, amely végigcikázott a hüllőivadékok legtöbbjén, megölve őket.
  Mielőtt a belső szentélybe léphettek volna, azonban ismét fiókák támadtak rájuk, de ezek már csak maroknyian és sokkal félénkebbek voltak. Így hát csapatom könnyedén elbánt velük.
  Aztán a medence túlpartján megpihentek, mielőtt benyitottak volna a belső szentélybe. Odabent pedig egy öt-hat varázsló meg a kíséretükül szolgáló harcosok készülődtek. Ám bajnokaim, ha nem is lepték meg őket, de valamennyire készületlenül érték őket. Harcosaim nem rontottak nekik, hanem az én varázslóimra hagyták a kezdeményezést. Ezt az egyik nekromanta megakadályozta volna, de Móg egy varázslövedékkel lehűtötte lelkesedését.
  Egy varázsló kivált társai sorából, ekkor Odó meg Phixidorous nekirontott. Közben varázslóim tűzlabdákat kezdtek dobálni az ellenfél tapasztalt hadfiaira meg a Fekete Kör egyéb uraira (BC Lord). Miután a varázsmormolókkal végzett a partim a harcosoknak, már akik még éltek, menten inába a szállt a bátorsága. Sietve adták meg magukat, de nem mindegyikük részesülhetett e kegyben.
  A zsákmány, amely a Fekete Kör vezérei után maradt, egészen tűrhető volt: 1500 platinum érme, 100 ékkő, hat ékszer egy ördöngös öv meg mágikus alkarvédők, pajzsok, fegyverek, vértek sokasága. Miután a zabrát összeszedték embereim, még találtak a szentélyben egy iratot, amely a Fekete Kör terveit vázolta [Naplóbejegyzés 53]:

[A belső szentély]

  Az Ikrek Kastélyához vezető út felfedtetett, mikor Oswulf vallomását is felfedezték. Oswulf a végső vallomását saját papjának tette, még azelőtt, hogy a jég beborította volna a völgyet. A Mágia Rettegett Légiója pedig rávette a papot, hogy írja le a vallomást. A légió vezetői aztán pedig kibővítették, magyarázatokkal látták ezt az iratot. A gleccser gyors átfúrásának reménye azonban megsemmisült, mikor a légiót majdnem elpusztították Hamvasgázlónál (Ashbenford). A vallomást elveszettnek hitték.
  Mi a Fekete Kör vagyunk a Mágia Rettegett Légiójának utódai, és most hogy a vallomást ismét megkaparintottuk, terveink folytatódhatnak. Megtörtük a gleccsert, a jég pedig lassan visszahúzódik. Az Ezüst Pengéknek végük, így hát nincs ki meggátolhatna bennünket, hogy az Iszonyaturat felszabadítsuk. Ez már csak idő kérdése.
  Mégis szükségtelen késedelmek ingerelnek bennünket. Ravaszan rászedtük a hevéreket, hogy utat nyissanak a kazamatákba. És most olyan teremtményeket toborzunk, kik tüzek használói, hogy segítségükkel felfelé olvasszunk új utakat magunknak. A szörnyek kiket kiengedtünk azt a célt szolgálják, hogy elriasszák a betolakodókat.
  Ám sok alacsonyabb rangú mágusunk életébe került a rébuszok megfejtése, melyekkel az Iszonyatúr kazamatái telve vannak. Az illúziók már számos felderítőt az akaratlan halálba küldtek. Haladunk, de talán gyorsabbak is lehetnénk, ha uralhatnánk a Tudás Kútját. Bölcsessége és a távkapuk feletti uralma igazán nagy segítségünkre lehetne. Ezen kívül még Eldamar amulettjét is keressük, amely segíthet átjutni a Szentély három nagy kapuján. Jövendöléseink azt mutatják, hogy egy harmadik tárgyra is szükségünk lesz, hogy elérjük az Iszonyaturat. A jelek azt mutatják, hogy Tyr valamiképpen kapcsolatba hozható ezzel a tárggyal, de semmi sem biztos még. A bányában lévő templomban semmi értéket nem leltünk.

  A belső szentélyből, aztán egy újabb távkapu nyílt. Csapatom átlépett rajta, csakhogy összekössék a Tudás Kútjával. Majd visszatértek a Fekete Kör belső szentélyébe, hogy átkutassák a keltető medencét.
  Amint visszaléptek a keltető medencébe, észrevették az északi fal sarkában a harmadik ajtót. Legutóbb háttal álltak neki, így nem láthatták. Most azonban beléptek rajta. Egy folyosóra nyílt, melynek végében egy átjáró tátongott.
  Átléptek hát ezen is, a túloldalán pedig a csillagos ég tekintett alá rájuk, ismét Ópatina düledék utcáin voltak. Úgy döntöttek, hogy gyalog mennek vissza a Tudás Kútjához. A Fekete Kör odújából egyenesen keletnek vágtak át az udvaron, majd a sikátor végében beléptek az nyíló ajtón. A kis fülkéből a délre nyíló kijáraton át távoztak egy újabb kutyaszorítóba. Ezt követve egy ház oldalában találták magukat hamarosan. Itt a szokásos krétával rajzolt nyilat fedezték fel, amely észak felé mutatott. Elindulta hát északnak, azonban a boltív alatt nem léptek át, hanem betértek a viskó keletre nyíló ajtaján. Addig haladtnak keletnek, mígnem ismét az éj palástja terült el felettük, idő- meg patkányrágta gerendák által tartott tető helyett. Egy szűk sikátorban találták magukat, nyomorult épületek között. Északnak tartottak ezúttal míg az út el nem kanyarodott keletnek, mert utána választaniuk kellett: északkeletnek vagy délkeletnek mennek tovább. Északkeletnek fordultak, és követték a sikátor tekergőzését, mígnem egy T-elágazáshoz értek. Itt újfent keletnek fordultak.
  Egy ajtóhoz közelítettek, ahol különös látványosságban volt részük: a Fekete Kör egy megmaradt csapatnyi pribékje egy nőt készült elvonszolni. Jobban megnézve, kalandoraim látták, hogy az a nő bizony a phlani hivatalnoknő volt. Fegyvert rántottak hát, és a megmentésére siettek (Rescue Her).
  Azonban nem a szokásos őrjárattal volt dolguk ezúttal: két boszorkánymester meg két halottidéző volt a harcosok mellett. Azonban Acantha tűzlabdája rögtön az elején meg is felezte a létszámát ezeknek a varázsmormolóknak. Aztán Gorvenál meg Phixidorous végzett a maradékukkal. A kardforgatók egy részét pedig partim maradéka vágta le, üldözte el, mert voltak kik megadták magukat.
  A hölgy pedig amint kiszabadult fogságából, így kiáltott fel: "Na most aztán már elég! Elég a hősökből meg a kalandozásokból! Megyek is vissza Phlanba!" Ezzel elviharzott, még csak meg sem köszönte vitézeim segítségét. Csapatom, a szokásos harcot követő pihenője után indult tovább.
  Átléptek az ajtón, elhaladtak egy boltív alatt, majd újabb ajtó következett. Mögötte pedig egy újabb hosszú sikátor húzódott, amely elkanyarodott, de embereim odáig már nem érhettek, mert útjukat állta egy igen kellemetlen, szörnyű társaság. Négy-öt darab minótaurosz mögött három vörös sárkány üdvözölte őket, nem éppen barátian. Papjaim ilyemsitől tartva, még a csata előtt elmormoltak a tűztől óvó imáikat. Aztán Acantha megbűvölte (Charm Monsters) az egyik sárkányt, így már csak a másik kettő jelentett igazi veszélyt... mindenkire. Mert nem törődtek azok a bikafejűekkel, azokra is lángokat fújtak, csakhogy hőseimet elpusztítsák. De varázslóim kitartótan dobálták rájuk az ártó varázslatokat, és végül partim győzött. Csak a minótauroszok után maradt némi kacat.
  Alig mentek tovább, hogy lepihenjenek a sikátor végén, amikor újabb ellenfelekbe botlottak. Méghozzá a Fekete Kör híveibe. Egyetlen varázsló tartott a Fekete Kör uraival (BC Lord). Az urak igen kemény harcot vívtak, végül az utolsó kettő megadta magát. A többi pedig ott maradt a saját vérében. Bajnokaim már nem vettek magukhoz semmit, mert zsákjaik már új teli voltak a korábbi zabrával, hogy nem fért el bennük több.
  A folyosóról aztán egy ajtó vezetett egy kis alkóvba. Az alkóvból pedig egy újabb sikátorba jutottak. Ennek elmentek az északi végébe, ahol egy boltív alatt keletnek fordultak. Ott szintén végig mentek, majd egy ajtón át egy szűk kis helyiségbe léptek. Innen pedig északnak távoztak egy újabb sikátorba. Már kezdett elegük lenni a Ópatina romvárosából. Ezért hát beléptek az első és egyetlen ajtón, amely nyugatra nyílt. Egy terebélyes csarnokba érkeztek.
  Innen az északnyugatibb ajtón át távoztak, hogy egy újabb sikátorban bukkanjanak ki, amelynek végében egy hosszabb folyosó nyílt. Áthaladtak mindkettőn, majd mikor a kis L-alakú utcácskában voltak, már tudták hová jutottak. Beléptek az északi ajtón a Tudás Kútjának területére, hogy onnan térjenek majd vissza Új Patina városába...

Komputer Kalandor

A Fekete Kör főhadiszállása

A Fekete Kör főhadiszállása

  Vegyük most fel hát a históriánk fonalát ott, hol legutóbb álmos ujjaink közül kihullott! Ott tartottam volt, hogy embereim elindultak vissza Új Patinába, miután legyőzték a Bane papjait, kik vérgőzös indulatba jöttek, amiért partim megbolygatta a saroglyát, amelyben valamilyen szent tetemüket tartották.

  Kalandoraim amúgy akképpen határoztak, hogy nem azon a tekervényes útvesztőn mennek vissza, amelyen jöttek, hanem inkább a közeli Tudás Kútját ejtik útjukba, hogy ott egy távkapu segítségével térjenek vissza a városba. E kis kirándulásuk során aztán különös dolgokat tapasztaltak! Először arra lettek figyelmesek, hogy valamely veres forma röpült el felettük az égen. Majd miközben a düledék házak, paloták közé szorított sikátorokon át törtek előre, egyszer csak különösen kesergő nyögésre figyeltek fel, mely úgy szállt a romok között, akár egy kísértet.

  Majd midőn egy romházba értek, hol az egykori mennyezet volt a padozat, rájuk rontott a Fekete Kör egy kisebb falkányi csahos kutyája: két papjukat három harcosuk kísérte, azonban csak egyikük maradt életben. Habár az a fickó sem fog már többet rágni életében, hacsak fel nem keres valamilyen ördöngös javasembert, hogy növessze vissza kivert fogait. Ezt követően a "hazafelé" haladtukban, már nem akasztottak össze bajszot senkivel sem.

  Új Patina falai között aztán megszabadultak a sok zsákmánytól, majd a holmikért kapott csengő-pengő érméket ékkövekre váltották. Aztán a kocsma előtt tanácsot ültek. Úgy döntöttek, hogy a Fekete Kör nagyon is zavarja már őket, ezért hát itt volt az ideje, hogy azt a Kört koporsó formájúvá alakítsák a tagjaik számára. Miután ezt megtárgyalták, újfent meglátogatták a vénembert, ki eddig is már sokféle dologról mesélt nekik. Most sem állhatta meg, hogy ne kezdjen egy kurta kis adomába [Naplóbejegyzés 12]:
  "Régen volt, tán igaz sem volt, hogy valamidőn az óváros igencsak virágzó település volt. A bánya már akkor is ott volt. A népeket pedig egy olyan fickó kormányozta, ki Tyrt imádta. Mert úgy vélte, hogy a hevérek megérdemlik Tyr oltalmát. Az emberek azt beszélik, hogy az istenség temploma még mindig áll. Ám csak a bátor szívűek kíséreljék meg kifürkészni azt a templomot! Mert a régen eltemetett dolgok általában kísérteteket rejtenek, amelyek nem állhatják, ha háborgatják őket." Eztán a vénember felállt, kinyújtózott, majd előre hajolt, hogy felhúzza az egyik padlódeszkát. Alóla, a sötétségből pedig egy poros posztót kerített elő. Mikor Móg kirázta, képe felvidult, mert bizony az egy fényferdítő köpeny (Cloak of Displacement) volt, rögtön vállaira is kanyarította. Aztán a vénember megosztotta vitézeimmel, hogy miként jutott a köpeny birtokába [Naplóbejegyzés 39]:
  "Nagytatám valamikor még paladin volt, kint Cormyr közelében, még Azoun király ideje előtt. A család azóta kissé lezüllött, de ez most nem érdekel senkit sem. Szóval érte, mármint a nagytatámért, egy nemes hölgy szíve dobogott. Harcos szűz volt, névrokona Azoun lányának, Nacaciának. Nos hát, a hölgy megpróbálta elcsábítani nagytatámat, hogy végre gyökeret eresszen s így tovább. Mert akkor ugyi nem mehetett volna veszélyes küldetésekre többé.
  Nacacia ezt minden különösebb nehézség nélkül elérte és végül e köpenyt adta neki, ajándékul. Azt is hozzátette, hogy ezzel a köpennyel egyszerre lehet itt meg máshol is. Az én atyám volt az ő fiúk, ki végül rám hagyományozta e köpenyt. Úgy hiszem, ez túl értékes ahhoz, hogy csak afféle családi ereklye legyen, – meg hát egyik gyermekem sem érdemli meg igazán – szóval használjátok valami jóra!" Eztán szokásához híven elszundikált az öreg, miközben csapatom macskaléptekkel elhagyta házát.
  Visszatértek a polgármester házába, hol a távkapun keresztül a Tudás Kútjához érkeztek. Tervük az volt, hogy a Kúttól indulva érik majd el a Fekete Kör főhadiszállását. A Kút környékét az északnyugati sarkán, a nyugatra táruló ajtón keresztül hagyták el. A szűk sikátort délre hagyták el, majd követték a kutyaszorítót, először nyugatnak, majd északra. Két boltív alatt is elhaladtak, hogy végén egy ajtón átlépve, Bane vakbuzgó híveibe botoljanak. Egy főpap, egy prelátus (Banite Prelate) vezette ezeket a fanatikusokat, aki mihelyst észrevette harcosaimat, dühtől nyáladzva, köpködve űzte, gyújtogatta híveit a harcra: "Halál a Fekete Körre!" Partim számára úgy festett, hogy a Bane hívének lenni egy betegség, amelyre csak a gyilkos acél lehet gyógyír.
  Elsőnek Odo rántotta elő kardját, a mágikus acél pedig véres dalt zengett, mert egy méretes ogrével rögvest végzett is! A papok, egy őket őrző ogrével hátrább álltak a rangban, meg méltóságukban, is alattuk lévő egyszerű zelótáknál. Ezért hát Gorvenál sietve hozzájuk ugrott, hogy kézbesítse számukra a harc meghívóját. Cséphadarója új barázdákat vésett az egyik pap arcára. A másik papot Phixidorous nyílvesszeje köszöntötte. Közben a hetvenkedő hívek Acanthát próbálták körbevenni. S noha megsebezték, bekerítése mégsem sikerült, köszönhetően annak az ogrénak, kivel Seneph birkózott. Móg eközben megpróbálta a két papot meg testőr-ogréjukat egy mennykővel agyoncsapni, ám az egyik pap kitért előle, de a villám halálra sújtotta az ogrét, a prelátust pedig alaposan megrázta. Aztán odáig fajult a helyzet, hogy a prelátus gyilkos igéket kezdett mormolni, mellé a levegőbe pedig halálos jeleket rajzolt. A Seneph és Gorvenál már nem tudta volna, mielőtt befejezi a varázslatot, így aztán a legváratlanabb helyről, Acanthától érkezett egy varázslövedék, amely rögvest végzett a főpappal. Társa közben bénító igéhez fogott, de Phixidorous nyílvesszeje örökre beléfojtotta a varázsszavakat. Utána bajnokaim végre teljes figyelemmel fordulhattak a hetvenkedő, hitvány hívek (Swashbuckler) felé. Mikor látták, hogy fölényük úgy olvadt el, mint vaj a napon, futni próbáltak, de elbuktak. A prelátusnál embereim egy varázstekercset találtak, amely mágusok igéit tartalmazta nem papok imádságait. Meg találtak egy-két varázsfegyvert, az ostoba hívekről pedig lehúzták ördöngös bőrpáncéljaikat. A többi csak kacatnak volt jó, így hát otthagyták.
  Ezt követően sietve ellátták sebeiket, újratanulták igéiket, majd tovább is álltak a hátsó udvarról, ahová jutottak. Poros, düledék kis házba léptek be, amelyet el is hagytak volna, ám az ajtóban egy rakás szörny rontott rájuk: néhány minotaurosz meg egy otyugh. Embereim még azelőtt legyőzték ezt a hitvány népséget, mielőtt azok még rájöttek volna, hogy egyáltalán a harcba kerültek. Ám ennek ellenére, az egyik bikafejű kissé meghorzsolta fegyverével az én tarfejű papomat.
  A csata után ellátták sebét, majd pihentek volna egyet, hogy igéket tanuljanak, ám ejtőzésüket egy újabb adag lény zavarta meg! Három ogre meg egy dombháti óriás próbálta eltiporni őket, de ezek még csak meg sem tudták sebezni csapatom egyetlen tagját sem! Ezekkel a mosdatlan, ostoba teremtményekkel hamar leszámoltak kalandoraim. De legalább ezeknél nem kacatok voltak, hanem némi platinapénz. Miután elosztották egymás között a csatafiát, visszatértek pihenni. Nyugalmukat ezúttal már nem zavarta meg semmi és senki.
  A házból a már jól ismert fajtájú udvarra léptek, arra amelyet három boltív oszt fel. Ezúttal a délkeleti udvarrészben kötöttek, honnét egy boltíven keresztül kiléptek a nagyobb fertályba. Innét a három boltíven kívül, még egy ajtó nyílt, nyugat felé. Ezen kiléptek, egy délre nyújtózkodó sikátorba. Végigmentek hát rajta, hogy egy újabb romházba jussanak, hol egy nyíl volt az egyik roggyant falra rajzolva krétával, s amely nyugat felé mutatott. Miként a másik kijárat is arra nyílt. Újabb méretes udvaron kötöttek ki vitézeim, melyet a déli ajtón át hagytak el. Tekergőző sikátorba jutottak, amelyet addig követtek boltívek alatt, ajtókon át. Jobban mondva, csak követték volna, mert igen népes deputáció fogadta partimat.
  Hat darab mosdatlan ogre, kik házi kedvenceinket is hozták magukkal: két darab óriás krokodilust (Giant Crocodile). Régen esett már, hogy harcosaimnak ily egzotikus hüllőkkel volt dolga. Azonban nem ijedtek meg a különlegességektől. Gorvenál csapott először... a levegőbe. Mert az ogre, kit megcélzott cséphadarójával félreugrott előle. Ez a gyorsaság még Odót is meglepte, és az egyik ogre ezt megpróbálta kihasználni. Azonban paladinom macskaügyességgel kitért csapása elől, majd kardjával sietve támadója felé döfött. Az meg rögvest holtan rogyott össze. Seneph, titokzatos papom, alabárdjával egy másik bamba szörnyre támadt, sikeresen, mert az is porba csókolt menten. Phixidorous elé beállt egy mosdatlan rémség, így kénytelen volt íját hátára venni, s kardot rántani. Ogrét ugyan nem, de egy krokodilt leszúrt vele, azonban a másik hidegvérű hüllő eközben megharapta. Közben pedig papjaim legyőztek a maradék ogrét, akik túlélték Móg mennykőcsapását, de Ridefort pedig a krokodilussal végzett.
  Miután ellátták Phixidorous sebét, meg az elhasznált varázslatokat újra tanulták, követték tovább a sikátort, egészen addig, míg elérték a bánya lejáratát. Egy mélységes aknát, amely fölé egy állványzat volt emelve, melyről kötelek lógtak alá. Az egyik ilyen kötélen pedig vesszőből font kosár himbálózott. Azonban sokáig nem nézelődhetett csapatom, mert a Fekete Kör tagjai jöttek fogadásukra, mezítelen karddal a kezükben.
  Bajnokaim sem tétováztak ám, fegyvert rántottak hát ők is, majd véres ölelkezésbe kezdtek az ellenséggel. Három edzett hadfi (BC Veteran) rontott rájuk először, mögöttük pedig két halottidéző (BC Necromancer), meg két minotaurosz érkezett. Gorvenál mérte szokás szerint az első ütés, amellyel sikerült is kivernie az előtte álló nekromantának a fogait. Közben oldalát Seneph meg Odó védte. Phixidorous közben gondoskodott arról, hogy a másik halottidéző ne mormolhasson igéket, mert nyila célba talált. Közben az egyik minotaurosz megkerült mindenkit, és paladinomnak rontott. Azonban Acantha vágott rá néhány újabb testnyílást varázstőrével. A csetepaté végére az egyik minotaurosz meg két hadfi megadta magát, a nekromanták pedig mind ott pusztultak. Persze embereim úszták meg sértetlenül, de ebcsont hamar beforr! Zsákmányul néhány varázspajzs jutott, meg nyilak Móg számszeríjába, a többi csak kacat volt.
  Szokásos csatát követő pihenésük után, tovább indultak, délnek. Egy boltív alatt elhaladva, két ajtó tárult eléjük. Egyik keletre, a másik nyugatra vezetett. A nyugatit választották. Majd mögötte lévő sikátorban északnak haladva elértek egy kicsiny viskót. Ebből a viskóból aztán ismét a már megszokott három felé osztott udvarra jutottak. Ennek az udvarnak aztán a délkeleti kutyaszorítójában, egy ajtón át egy házba jutottak. Amint beléptek a nyikorgó ajtón át, rögvest siető tappancsok zaja verte fel a csendet, aztán a félhomályból előkerült egy falka pokolkutya (Hell Hound), mögöttük pedig dombháti óriások verték fel a port dübörgő lépteikkel. Kalandoraim vérre szomjas acéllal várták a bestiákat!
  Seneph volt az első, ki az egyik korcsra csapást mért alabárdjával, súlyosan megsebesítve az állatot. [Figyeljünk, mert a pokolkutyák tudnak tüzet okádni, persze nem olyan súlyos sebzéssel járót, mint egy sárkány.] Odo viszont rögtön végzett is e kutyával, majd üstöllést az óriások előtt termett, nehogy azok használni tudják súlyos sziklákat hajító parittyáikat. Aztán Móg hajított egy tűzlabdát az ellenfél mögé, amellyel alaposan megperzselte őket. Gorvenálnak már csak le kellett csapnia a bestiákat. Az egyik óriással pedig Odó végzett. Egy másik kutya közben Mógra támadt, Seneph próbálta védeni több-kevesebb sikerrel. Mikor pedig a második óriást is leszúrta paladinom, tarfejű papom végzett az utolsó bestiával. Nem maradt más utánuk, csak rengeteg platina érme.
  Verekedés utáni fájrontjukat követően felkerekedtek ismét. A házból, délfelé, egy kis udvarra jutottak, amely egy nagyobbra nyílt. Három ajtón haladhattak innen tovább: azon amelyen bejöttek, egy délin meg egy nyugatin. A nyugatit választották. Hosszú sikátoron haladtak keresztül, mígnem elértek két délnek nyíló ajtót. A nyugatibbat választották. Az egy rövidebb kutyaszorítóba nyílt, amelynek végén ott magasodott a régi írnoksági ház (Administration Building). Beléptek hát, mert itt orrontották a Fekete Kör főhadiszállását... a legközelebbi bejegyzésben pedig kiderül, hogy mire is leltek ott!

Komputer Kalandor