Játékcsokor #015
Ahogy a legutóbb ígértem ebben a csokorban a Spectrum meg az Amstrad CPC modern, idei játékkínálatából fogok szemezgetni.
Kezdjük akkor előbb a ZX Spectrumra írt játékokkal. Ennek a brit gépnek ugyanis legalább akkora a rajongói tábora, mint a C64-nek. Így hát minden évben bőséges rá a "termés". Kezdjük akkor egy olyan játékkal, amely egy másik gépen, egy konzolon, a Nintendón, vagy NES-en már legendává vált. Ez pedig a Ninja Gaiden. Spectrumra 2018-ban jelent meg Ninja Gaiden Shadow Warriors címmel. És elmondható róla, hogy nagyon jó lett, mert sikerült megőriznie a hangulatot, meg a játszhatóságot, anélkül, hogy dühöngő vadállattá tenné a játékost, mint az eredeti.
A játék kizárólag 128K-s Spectrumon hajlandó futni, ha nem ilyen gépen próbáljuk elindítani, akkor ezt a progi közli velünk, a játék átvezetőiből kölcsönzött kép alatt, ahogy az jobboldalt látható is. Közben pedig az eredeti Ninja Gaiden egyik dallamát játssza. Szóval hacsak azt szeretnénk hallgatni a Spectrum tolmácsolásában azt is megtehetjük.
Azonban ha átállítjuk az emulátort a megfelelő gépre rögvest élvezhetjük ezt a remekművet. Mert meg kell mondanom, hogy ritkán látni ilyen jól megírt játékot Spectrumra.
A Ninja Gaiden grafikája remek, noha kissé a kvarcjátékokat idézi ezzel a kerettel. Sőt olykor hangulatilag a Ninja Gaiden Gameboyos változatát is kölcsönzi, főleg a fehér hátterek előtt. Habár a keretre gondolom az a mentség, hogy csak így lehetett megoldani, hogy a grafikai megjelenítés gyors legyen a rajzolt hátterek előtt. Bár olykor még így is NES-játékokra jellemző csaláshoz kellett fordulnia a készítőknek, a sprite-villogtatáshoz.
A játék irányítása nagyon egyszerű, irányokkal mozgunk, felfelével ugrunk, a varázslatot pedig a Spectrum Enter billentyűjével lőjük el. Hogy varázslatot tudunk elhasználni, azt energiánkat jelölő négyzetek mellett találjuk. Az utolsó indikátor, a nindzsafej pedig életeink számát mutatja. Játszhatóság szempontjából pedig ideális a Ninja Gaiden - Shadow Warrior. A pályák fokozatosan nehezednek, de én nem tapasztaltam azt, amit az eredetiben. Azaz a készítők részéről jövő szemétkedést. Így a játékot azok is élvezhetik, akik most először próbálnak ki egy Ninja Gaiden részt.
A játék hangja szintén első osztályú, mind a zene, mind az effektus terén. Ugyanis mindkettőt egyszerre hallhatjuk. A klasszikus melódiák pedig nagyon "fülbemászóak". Mondhatnánk igazi slágerek. Szóval a játék végig remek hangulatot ad e zenéknek köszönhetően.
Ez volt tehát a Ninja Gaiden - Shadow Warriors, aki nem tette még próbálja ki, mert remek perceket tölthet majd el vele.
A második ZX Spectrum játék, amelyet szemügyre veszünk, szintén idei, 2018-as. Ám ezúttal nem kell ölnünk, pusztítanunk, hogy megmentsük a világot. Sőt feladatunk egyáltalán nem is a világ megmentése. Célunk sokkal önzőbb, hogy jól lakjunk Répa Bobbyval. A játék valójában egy úgynevezett "demake", azaz egy olyan feldolgozás, ahol az eredeti játékot egy gyengébb gépre írják át. Esetünkben ez a Spectrum. Eredetileg pedig mobiltelefonokra készült [azt hiszem néhány Samsungon afféle előretelepített játék volt], illetve valamelyik része még a Nintendo Wii-n is elérhető volt.
A Bobby Carrot létezik 48 illetve 128K-s változatban is. A játék valójában egy fejtörő, amely kezdetben igen könnyű, de aztán egyre nehezedik, ahogy újabb és újabb pálya elemekkel találkozunk. Célunk, hogy a pályán lévő összes répát felszedjük, majd a céltábla mintázatú kijáraton elhagyjuk a pályát. Ha lehet minél kevesebb lépéssel, minél kevesebb idő alatt oldva meg a pályát. Azonban semmiféle gátat nem szab nekünk a játék, tehát az óra nem visszafelé számol. Emellett módunkban áll úgynevezett "Húsvéti Tojás" (Easter Egg) módot bekapcsolni, mikor is Bobby tojásokat hagy maga után. Viszont a tojásokra nem léphetünk.
Grafikailag Spectrumhoz képest elég szép. Azonban az egyetlen problémám vele, hogy ez is afféle enyhén akadós játék, nem tűnik folyamatosnak. Bár ez egy ilyen négyzetrácsos pályán annyira nem zavaró.
A hangrészleg viszont meglepően jó! Kellemes kis nyugtató, bár talán kissé melankolikus zene szól a háttérben, miközben azért a hangeffektusok sem maradnak el. Az egyetlen probléma, hogy végig ugyanaz a zene szól, így aztán egy idő után inkább már zavaró.
Az irányítás támogatja az összes Spectrumos irányítást, így a háromféle joystickot meg a billentyűzet nyomkodást is. Ellenben nem túl barátságos. Most nem tudom, hogy ez afféle nehezítés, vagy csak abból adódik, hogy a játék, ahogy fentebb írtam, enyhén akadós. A baloldali gifen, a névbeírásnál például látni, hogy a kurzor nem ott áll meg, ahol én szeretném.
Mindenesetre a játék a hibái ellenére nagyon is élvezhető. Remek kis fejtörő bármely korosztálynak, főleg, ha nem rendelkezünk se régi Samsung, se új almás telefonokkal vagy Wii-vel.
Harmadik, egyben utolsó ZX Spectrumos játékunk pedig legyen egy 2017-ben készített mászkálós, ügyességi platform játék, a Code Zero. Paul Jenkinson készítette, és elfut mind a 48, mind pedig 128K-s Spectrumokon. Mielőtt részletesebben kitérnénk rá, lássuk a történetét:
2077: Az emberiség tökéletesen elpusztította a Föld felszínét. A megújuló energiaforrások már nem tudták fedezni az igényeket. Ezért a nukleáris energia vált a legelfogadottabbá és mikor egy új izotópot felfedeztek rögtön gyártani is kezdték azt.
Mire a DCR rájött a veszély mértékére már késő volt. Az egyetlen próbaüzem már elhagyatottan áll, és az a veszély fenyegeti, hogy berobban, elpusztítva az egész bolygót. Az üzem már sugárzástól mentes, de igen kevés idő áll rendelkezésre, mielőtt a katasztrófa bekövetkezne. A fő számítógépeket le kell kapcsolni egy vírus segítségével, amely képes megkerülni a kibervédelmet. Most hogy a személyzet minden tagja halott vagy éppen kórházban van, minden alkalmas ügynöknek elküldték a Zéró Kód riadót.
Te vagy a legközelebb. Az üzem területeit elektronikus ajtók választják el egymástól, amelyek kulcskártyákkal nyithatóak. Ezeket a menekülő személyzet hátrahagyta. Használd ezeket, hogy elérd a fő számítógépeket és lekapcsold a reaktort, mielőtt túl késő lenne!
Nem éppen szépirodalmi fordítás, de azért megteszi egy kis hangulatkeltő bevezetésként a Code Zerohoz. Hangulata pedig lesz a játéknak. Talán egyesek a liftezés miatt afféle Impossible Mission-érzést is tapasztalnak majd. De akkor lássuk, mit kínál nekünk a játék a kulcskeresésen kívül.
Grafikailag egészen sokat. Egyszerűségében nagyszerű, és emellett igazán finoman is mozog az egész játék. Élvezet nézni.
A hangrészleg viszont elég sovány. Néhány primitív effektus és kész. Zene egyáltalán nincs.
Az irányítás pedig roppant egyszerű. A játék a billentyűzeten kívül még támogatja a Kempston joystickot. Mivel lövöldöznünk nem kell, csak elkerülni az ellenfeleket, veszélyeket így leginkább majd a joystickot kell mozgatnunk. Tűzgombra pedig csak a liftből való kiszálláskor lesz szükségünk.
A játék nagyon egyszerű, mégis szórakoztató tud lenni, de csak azoknak, akik szeretik az efféle egyszerűbb ügyességi platformokat, amelyek valójában inkább labirintusos játékok, csak itt nem a kiutat kell megtalálnunk, hanem a kulcskártyákat.
És akkor most térjünk hát át az Amstrad CPC játékokra! Elsőként kezdjük is talán az idei év legjobb CPC játékával. Kivételesen most nem egy ugrálda vagy lövölde következik, hanem egy klasszikus útvesztőben bolyongó szerepjáték. Ez pedig nem más, mint az idén májusban megjelent A Sergoth árnyai, azaz The Shadows of Sergoth. A játék két francia fickó Christophe Petit és Kukulcan programozta, de természetesen azért ennél többen dolgoztak rajta. Hiszen a grafikába is besegítettek nekik, miként a zenét sem ők szerezték. Ahogy fordítást sem ők végezték egyedül. Ugyanis a játék három nyelven: angolul, franciául és spanyolul is élvezhető. Tehát azok is figyelhetnek most, kik inkább az említett két újlatin nyelvet ismerik az angol helyett vagy éppen mellett. Figyelem! A játékhoz legalább 128 Kilobyte-nyi memória szükséges, különben nem hajlandó futni. Szóval az emulátort ennek megfelelően állítsuk be.
A Shadow of Sergoth-ot a legegyszerűbben a RUN"DISC paranccsal indíthatjuk, és utána rögtön töltődik is előbb a nyelv választás, amely jobbra látható. A kis zászlók között válogatva a megfelelő himnusz egy egyszerűsített részletét is hallhatjuk. Ha pedig megvan a nyelv, töltődik is az introkép, amely balra fent látható. Ha meguntuk a bámulását, és tűzgombot nyomunk átkerülünk a nem kevésbé látványos menübe. Ahol a főgonosz ujját mozgatva választhatjuk ki a megfelelő menüpontot. Mint például elolvashatjuk a történetet, mert a Játékos Útmutatója (Player's Guide/Guide du Joueur) nem taglalja, csak a játék szabályait, hátterét, indítását, stb. Szóval inkább a technikai részletekről értekezik, illetve tippekkel is szolgál a kezdők részére.
A történet dióhéjban annyi, hogy Chrisandia királysága hosszú évekig háborúban állt a gonosszal. Ám beköszöntött a béke korszaka, így eltűntek a gonosz és mágikus lények, melyek egykoron e földet kísértették. Aztán különös mód mindenki megfeledkezett ezekről a sötét időkről, mintha varázslat lett volna a dologban. Te, mint főhős nem hallottál e korról, de aztán egy galamoth-i kocsmában, egy korsó ser mellett furcsa történeteket hallottál. Eltűnt gyerekekről meg jószágokról. Ám a hatalmasok nem adnak hitelt ezeknek a szóbeszédeknek, így hát a saját szakálladra utánanézel a valóságnak, és amire lelsz az bizony ijesztő. Ezért úgy döntesz, hogy egy csapatot szervezel, ám senki sem kíván csatlakozni, így hát Kukulkán [egyébként az egyik készítő álneve, semmi köze a maja kígyóistenhez] isten papjait kéred meg, hogy különleges rúnákat égessenek beléd, amelyeknek segítségével felérsz akár négy emberrel is. Mert az erőd olyan lesz, mint egy harcosé, kitartásod, mint egy törpéé, ügyességed pedig, mint egy tolvajé. Sőt a mágia útja is megnyílik előtted. Nyomozásod tovább folytatod és rájössz, hogy a gonosz a fővárosból Cedicus-ból ered, ráadásul az uralkodó kastélyából, Sergoth-ból. De vajon miféle gonosz rejtezik a kastély árnyaiban? Mire lelsz majd? Egyáltalán van merszed szembeszállni a gonosszal, hogy megmentsd országodat?
A menübe érve, megnézhetjük a billentyűzetkiosztást, de akár újra is konfigurálhatjuk azt (The Keys). Ugyanitt kezdhetünk új játékot (Start New), vagy folytathatunk egy elmentett állást (Continue). Ha az új játékra nyomunk, akkor előbb ki kell választanunk a nehézségi szintet Kalandor (Adventurer), Harcos (Warrior), Bajnok (Champion). Utána természetesen kiválaszthatjuk hősünket, az alábbi fajokból: ember, elf/tünde, törp, fél-ork, gyíkember. Minden fajból két nem létezik, ha esetleg valaki nőnemű emberrel szeretne a labirintusban kószálni azt is megteheti. Természetesen a nemek és fajok vannak különbségek, így például az ember a legalkalmazkodóbb, ért a legtöbb dologhoz; az elf/tünde inkább messziről küzd és barátja a varázslatoknak, és így tovább. Karakterünk kiválasztása után még megváltoztathatjuk a nevét is, ha kívánjuk. Majd egy lemezcsere után jön a játék!
S meg kell mondanom, hogy az bizony fantasztikusra sikeredett! Grafikailag remekül kihasználja a CPC képességeit, amellett, hogy nagyon jól mozog is az egész. Például egy ajtó kinyitása szép folyamatos animációval történik. Igaz, közben nem tudunk mozogni, de mivel csak egy másodperces bénultságról van szó, ez nem is igazán zavaró. Amikor pedig sebződünk, az egész kép beleremeg. Egyszerű effektus, de mégis nagyszerű
A billentyűkiosztás ismeretében, amelyet magunk is személyre szabhatunk, mint azt fentebb említettem, nagyon könnyű a kezelés. Divatos szóval mondhatnám, hogy "intuitív". Igaz a hasonló játékokban megszokott képernyőn való nyúlkálást el kell felejtenünk. Ezért az elejtett vagy talált tárgyakra rá kell lépnünk, hogy felvehessük őket. Emellett a bolyongásukat egy automata térkép is segíti, amelynek egy kis szeletét láthatjuk is, de átléphetünk térképnézetbe is, ahol egy tekercsre rajzolva láthatjuk a már bejárt utunkat.
A hangrészleg pedig megfelelő. A játék alatt ugyan nem szól zene, vagy legalábbis annyit nem játszottam vele, hogy ilyesmit felfedezzek benne, de a hasonló játékok alatt soha nem is szólt. Az effektusokkal viszont nem volt semmi gond. Az ajtók nyikorgása, a fegyver suhogás remekül szólnak.
A játékot melegen ajánlom azoknak, kik egy klasszikus útvesztő-barangolásban szeretnének részt venni. Mert tényleg nagyon jól sikerült a Shadows of Sergoth.
És akkor most lássuk a második CPC játékot, amely szintén idei. Ez pedig a Galactic Tomb címet viseli. Ez a játék négy-öt ember munkája, akik mind spanyolok. Ezért a játék is spanyol. Bár közepes francia tudásom miatt értek valamennyit a játékból, sajnos a háttértörténetét már nem tudom megosztani, mert az már ennél komolyabb spanyol nyelvtudást igényelne. Azonban a játékhoz különösebb nyelvtudás nem szükséges, legalábbis én nem találkoztam benne bonyolultabb szövegekkel. A kezelő felületen megjelenő három szóból pedig csak kettőt kell igazán magyarra fordítanom, lévén a harmadik elég egyértelmű (Energia). A Vidas életeket jelent, a Puntos pedig pontokat. Na, de akkor lássuk is milyen a játék, ha már a háttértörténettel nem szolgálhatok.
Grafikailag a játék nagyon szép, igazán eleven színeket használ. Azonban a képernyő, illetve a sprite-ok mozgatása már nem az igazi, mert ezek akadnak. Nem élvezhetetlenül, de mondjuk egy hasonló Commodore-játékhoz képest roppant zavaróan. Azonban megszokható.
Irányítása roppant egyszerű, sőt testre szabható. Külön gomb van a zene kikapcsolására is! Ellenben a képernyő görgetésekor kissé zavaró lehet, hogy míg az irányítás ugyanaz marad, a mozgás lelassul.
Hangrészlege pedig kiváló, mert zene mellett hallhatunk hangeffektusokat is, azonban a zene nagyon hamar tud az idegeinkre mászni. A hanghatások egyszerűek, de remekül működnek.
A Galactic Tomb bár elég középszerűnek tűnik, szerintem mégis van benne valami vonzó. Feltételezem azt is, hogy jó néhány pályája lehet, különböző bolygókon, és ha a többi is olyan kidolgozott, mint az első, ahol gyilkos gejzíreket, meg hulló meteoritokat kell kerülgetnünk, miközben a háttérben tűzhányók láthatóak, akkor a látványra nem lehet panasz. Néha pedig az is elég.
A harmadik CPC-s játék, amelyet most megtekintünk még 2017-ben jelent meg. Sajnos ez is csak spanyol nyelven kommunikál a játékossal, de szerencsére ennek élvezetéhez sem különösebb nyelvtudás. Ugyanis az El Tesoro Perdido de Cuauhtemoc (Cuauhtemoc elveszett kincse) [Cuauhtémoc amúgy létező személy volt. Moctezuma, vagy ismertebb, de helytelen formájában: Montezuma unokaöccse és az utolsó azték uralkodó volt. Akit Cortés először megkínoztatott, majd később felakasztott, noha mikor bevette Tenochtitlant még tisztelettel bánt vele.] valójában afféle Rick Dangerous klón. Tehát Indiana Jones-szerű kalandor hősünkkel kell mindenféle csapdákkal teli, veszélyes barlangban ugrálni, hogy a címben említett kincset megszerezzük. És ahogy a Rick Dangerous-ben itt is töltényeink illetve dinamitrúdjaink száma véges. Sőt egyenesen fukarkodnunk mindennel. Ahogy a Shadows of Sergoth, úgy ez a játék is csak 128K-nyi memóriával hajlandó elindulni.
A játék grafikája a telített színeivel nagyon szép. A hátterek, a víz mélyének sötétje, egyszerűen szemet gyönyörködtető. Már-már műalkotás. És mivel a teljes képernyő nem gördül, mint a Galactic Tomb-nál, hanem vált, ezért gyors is. Akadással nem találkoztam akkor sem, ha egyszerre több ellenfél volt az adott képernyőn.
Az irányítása roppant egyszerű, bár kissé lassú, így ha nem vigyázunk az ugrásokat elvéthetjük. Egyébként a négy irányt használjuk, meg a szóközt (Space). A space-szel lövünk, lefelé + space-szel pedig lerakjuk a dinamit rudunkat. A pálya bizonyos elemei robbanthatóak fel vele. A fegyverrel, ha éppen találunk hozzá lőszert, akkor a vadállatokat irthatjuk. De vigyázzunk, mert újrateremtődnek, ha elhagyjuk, majd visszatérünk a képernyőre.
A hangja pedig remek. A zenéje fülbemászó, bár tény, hogy nagyon rövid. Tehát lehet, hogy egy idő után álmosítólag hathat ránk. A hangeffektusok egyszerűek, de nem túl bőségesek, hiszen ebben a játékban nem kell annyit lövöldöznünk.
Szóval, aki szereti a Rick Dangerous-féle mászkálós-ugrálós-bolyongós-gondolkozós platformjátékokat az nagy örömét fogja lelnie a hosszú nevű El Tesoro Perdido de Cuauhtemoc-ban.
És ennyi volt a mostani játékcsokor. Legközelebb egy SEUCK szemlével jelentkezem majd, aztán meglátjuk.
Komputer Kalandor
 |
| [Ez a nindzsa nem görbelábú... ;)] |
A játék kizárólag 128K-s Spectrumon hajlandó futni, ha nem ilyen gépen próbáljuk elindítani, akkor ezt a progi közli velünk, a játék átvezetőiből kölcsönzött kép alatt, ahogy az jobboldalt látható is. Közben pedig az eredeti Ninja Gaiden egyik dallamát játssza. Szóval hacsak azt szeretnénk hallgatni a Spectrum tolmácsolásában azt is megtehetjük.Azonban ha átállítjuk az emulátort a megfelelő gépre rögvest élvezhetjük ezt a remekművet. Mert meg kell mondanom, hogy ritkán látni ilyen jól megírt játékot Spectrumra.
A Ninja Gaiden grafikája remek, noha kissé a kvarcjátékokat idézi ezzel a kerettel. Sőt olykor hangulatilag a Ninja Gaiden Gameboyos változatát is kölcsönzi, főleg a fehér hátterek előtt. Habár a keretre gondolom az a mentség, hogy csak így lehetett megoldani, hogy a grafikai megjelenítés gyors legyen a rajzolt hátterek előtt. Bár olykor még így is NES-játékokra jellemző csaláshoz kellett fordulnia a készítőknek, a sprite-villogtatáshoz.
A játék irányítása nagyon egyszerű, irányokkal mozgunk, felfelével ugrunk, a varázslatot pedig a Spectrum Enter billentyűjével lőjük el. Hogy varázslatot tudunk elhasználni, azt energiánkat jelölő négyzetek mellett találjuk. Az utolsó indikátor, a nindzsafej pedig életeink számát mutatja. Játszhatóság szempontjából pedig ideális a Ninja Gaiden - Shadow Warrior. A pályák fokozatosan nehezednek, de én nem tapasztaltam azt, amit az eredetiben. Azaz a készítők részéről jövő szemétkedést. Így a játékot azok is élvezhetik, akik most először próbálnak ki egy Ninja Gaiden részt.A játék hangja szintén első osztályú, mind a zene, mind az effektus terén. Ugyanis mindkettőt egyszerre hallhatjuk. A klasszikus melódiák pedig nagyon "fülbemászóak". Mondhatnánk igazi slágerek. Szóval a játék végig remek hangulatot ad e zenéknek köszönhetően.
Ez volt tehát a Ninja Gaiden - Shadow Warriors, aki nem tette még próbálja ki, mert remek perceket tölthet majd el vele.
A második ZX Spectrum játék, amelyet szemügyre veszünk, szintén idei, 2018-as. Ám ezúttal nem kell ölnünk, pusztítanunk, hogy megmentsük a világot. Sőt feladatunk egyáltalán nem is a világ megmentése. Célunk sokkal önzőbb, hogy jól lakjunk Répa Bobbyval. A játék valójában egy úgynevezett "demake", azaz egy olyan feldolgozás, ahol az eredeti játékot egy gyengébb gépre írják át. Esetünkben ez a Spectrum. Eredetileg pedig mobiltelefonokra készült [azt hiszem néhány Samsungon afféle előretelepített játék volt], illetve valamelyik része még a Nintendo Wii-n is elérhető volt.
A Bobby Carrot létezik 48 illetve 128K-s változatban is. A játék valójában egy fejtörő, amely kezdetben igen könnyű, de aztán egyre nehezedik, ahogy újabb és újabb pálya elemekkel találkozunk. Célunk, hogy a pályán lévő összes répát felszedjük, majd a céltábla mintázatú kijáraton elhagyjuk a pályát. Ha lehet minél kevesebb lépéssel, minél kevesebb idő alatt oldva meg a pályát. Azonban semmiféle gátat nem szab nekünk a játék, tehát az óra nem visszafelé számol. Emellett módunkban áll úgynevezett "Húsvéti Tojás" (Easter Egg) módot bekapcsolni, mikor is Bobby tojásokat hagy maga után. Viszont a tojásokra nem léphetünk.Grafikailag Spectrumhoz képest elég szép. Azonban az egyetlen problémám vele, hogy ez is afféle enyhén akadós játék, nem tűnik folyamatosnak. Bár ez egy ilyen négyzetrácsos pályán annyira nem zavaró.
Az irányítás támogatja az összes Spectrumos irányítást, így a háromféle joystickot meg a billentyűzet nyomkodást is. Ellenben nem túl barátságos. Most nem tudom, hogy ez afféle nehezítés, vagy csak abból adódik, hogy a játék, ahogy fentebb írtam, enyhén akadós. A baloldali gifen, a névbeírásnál például látni, hogy a kurzor nem ott áll meg, ahol én szeretném.
Mindenesetre a játék a hibái ellenére nagyon is élvezhető. Remek kis fejtörő bármely korosztálynak, főleg, ha nem rendelkezünk se régi Samsung, se új almás telefonokkal vagy Wii-vel.
Harmadik, egyben utolsó ZX Spectrumos játékunk pedig legyen egy 2017-ben készített mászkálós, ügyességi platform játék, a Code Zero. Paul Jenkinson készítette, és elfut mind a 48, mind pedig 128K-s Spectrumokon. Mielőtt részletesebben kitérnénk rá, lássuk a történetét:2077: Az emberiség tökéletesen elpusztította a Föld felszínét. A megújuló energiaforrások már nem tudták fedezni az igényeket. Ezért a nukleáris energia vált a legelfogadottabbá és mikor egy új izotópot felfedeztek rögtön gyártani is kezdték azt.
Mire a DCR rájött a veszély mértékére már késő volt. Az egyetlen próbaüzem már elhagyatottan áll, és az a veszély fenyegeti, hogy berobban, elpusztítva az egész bolygót. Az üzem már sugárzástól mentes, de igen kevés idő áll rendelkezésre, mielőtt a katasztrófa bekövetkezne. A fő számítógépeket le kell kapcsolni egy vírus segítségével, amely képes megkerülni a kibervédelmet. Most hogy a személyzet minden tagja halott vagy éppen kórházban van, minden alkalmas ügynöknek elküldték a Zéró Kód riadót.
Te vagy a legközelebb. Az üzem területeit elektronikus ajtók választják el egymástól, amelyek kulcskártyákkal nyithatóak. Ezeket a menekülő személyzet hátrahagyta. Használd ezeket, hogy elérd a fő számítógépeket és lekapcsold a reaktort, mielőtt túl késő lenne!
Nem éppen szépirodalmi fordítás, de azért megteszi egy kis hangulatkeltő bevezetésként a Code Zerohoz. Hangulata pedig lesz a játéknak. Talán egyesek a liftezés miatt afféle Impossible Mission-érzést is tapasztalnak majd. De akkor lássuk, mit kínál nekünk a játék a kulcskeresésen kívül.Grafikailag egészen sokat. Egyszerűségében nagyszerű, és emellett igazán finoman is mozog az egész játék. Élvezet nézni.
A hangrészleg viszont elég sovány. Néhány primitív effektus és kész. Zene egyáltalán nincs.
Az irányítás pedig roppant egyszerű. A játék a billentyűzeten kívül még támogatja a Kempston joystickot. Mivel lövöldöznünk nem kell, csak elkerülni az ellenfeleket, veszélyeket így leginkább majd a joystickot kell mozgatnunk. Tűzgombra pedig csak a liftből való kiszálláskor lesz szükségünk.
A játék nagyon egyszerű, mégis szórakoztató tud lenni, de csak azoknak, akik szeretik az efféle egyszerűbb ügyességi platformokat, amelyek valójában inkább labirintusos játékok, csak itt nem a kiutat kell megtalálnunk, hanem a kulcskártyákat.
 |
| [Azok a "zajpixelek" csak a gifben láthatóak a játékban nincsenek benne.] |
A Shadow of Sergoth-ot a legegyszerűbben a RUN"DISC paranccsal indíthatjuk, és utána rögtön töltődik is előbb a nyelv választás, amely jobbra látható. A kis zászlók között válogatva a megfelelő himnusz egy egyszerűsített részletét is hallhatjuk. Ha pedig megvan a nyelv, töltődik is az introkép, amely balra fent látható. Ha meguntuk a bámulását, és tűzgombot nyomunk átkerülünk a nem kevésbé látványos menübe. Ahol a főgonosz ujját mozgatva választhatjuk ki a megfelelő menüpontot. Mint például elolvashatjuk a történetet, mert a Játékos Útmutatója (Player's Guide/Guide du Joueur) nem taglalja, csak a játék szabályait, hátterét, indítását, stb. Szóval inkább a technikai részletekről értekezik, illetve tippekkel is szolgál a kezdők részére.
A történet dióhéjban annyi, hogy Chrisandia királysága hosszú évekig háborúban állt a gonosszal. Ám beköszöntött a béke korszaka, így eltűntek a gonosz és mágikus lények, melyek egykoron e földet kísértették. Aztán különös mód mindenki megfeledkezett ezekről a sötét időkről, mintha varázslat lett volna a dologban. Te, mint főhős nem hallottál e korról, de aztán egy galamoth-i kocsmában, egy korsó ser mellett furcsa történeteket hallottál. Eltűnt gyerekekről meg jószágokról. Ám a hatalmasok nem adnak hitelt ezeknek a szóbeszédeknek, így hát a saját szakálladra utánanézel a valóságnak, és amire lelsz az bizony ijesztő. Ezért úgy döntesz, hogy egy csapatot szervezel, ám senki sem kíván csatlakozni, így hát Kukulkán [egyébként az egyik készítő álneve, semmi köze a maja kígyóistenhez] isten papjait kéred meg, hogy különleges rúnákat égessenek beléd, amelyeknek segítségével felérsz akár négy emberrel is. Mert az erőd olyan lesz, mint egy harcosé, kitartásod, mint egy törpéé, ügyességed pedig, mint egy tolvajé. Sőt a mágia útja is megnyílik előtted. Nyomozásod tovább folytatod és rájössz, hogy a gonosz a fővárosból Cedicus-ból ered, ráadásul az uralkodó kastélyából, Sergoth-ból. De vajon miféle gonosz rejtezik a kastély árnyaiban? Mire lelsz majd? Egyáltalán van merszed szembeszállni a gonosszal, hogy megmentsd országodat?
 |
| [Gandalf/Mithrandir szavai olvashatóak a falról lógó tekercsen.] |
A billentyűkiosztás ismeretében, amelyet magunk is személyre szabhatunk, mint azt fentebb említettem, nagyon könnyű a kezelés. Divatos szóval mondhatnám, hogy "intuitív". Igaz a hasonló játékokban megszokott képernyőn való nyúlkálást el kell felejtenünk. Ezért az elejtett vagy talált tárgyakra rá kell lépnünk, hogy felvehessük őket. Emellett a bolyongásukat egy automata térkép is segíti, amelynek egy kis szeletét láthatjuk is, de átléphetünk térképnézetbe is, ahol egy tekercsre rajzolva láthatjuk a már bejárt utunkat.
A hangrészleg pedig megfelelő. A játék alatt ugyan nem szól zene, vagy legalábbis annyit nem játszottam vele, hogy ilyesmit felfedezzek benne, de a hasonló játékok alatt soha nem is szólt. Az effektusokkal viszont nem volt semmi gond. Az ajtók nyikorgása, a fegyver suhogás remekül szólnak.
A játékot melegen ajánlom azoknak, kik egy klasszikus útvesztő-barangolásban szeretnének részt venni. Mert tényleg nagyon jól sikerült a Shadows of Sergoth.
És akkor most lássuk a második CPC játékot, amely szintén idei. Ez pedig a Galactic Tomb címet viseli. Ez a játék négy-öt ember munkája, akik mind spanyolok. Ezért a játék is spanyol. Bár közepes francia tudásom miatt értek valamennyit a játékból, sajnos a háttértörténetét már nem tudom megosztani, mert az már ennél komolyabb spanyol nyelvtudást igényelne. Azonban a játékhoz különösebb nyelvtudás nem szükséges, legalábbis én nem találkoztam benne bonyolultabb szövegekkel. A kezelő felületen megjelenő három szóból pedig csak kettőt kell igazán magyarra fordítanom, lévén a harmadik elég egyértelmű (Energia). A Vidas életeket jelent, a Puntos pedig pontokat. Na, de akkor lássuk is milyen a játék, ha már a háttértörténettel nem szolgálhatok.Grafikailag a játék nagyon szép, igazán eleven színeket használ. Azonban a képernyő, illetve a sprite-ok mozgatása már nem az igazi, mert ezek akadnak. Nem élvezhetetlenül, de mondjuk egy hasonló Commodore-játékhoz képest roppant zavaróan. Azonban megszokható.
Irányítása roppant egyszerű, sőt testre szabható. Külön gomb van a zene kikapcsolására is! Ellenben a képernyő görgetésekor kissé zavaró lehet, hogy míg az irányítás ugyanaz marad, a mozgás lelassul.Hangrészlege pedig kiváló, mert zene mellett hallhatunk hangeffektusokat is, azonban a zene nagyon hamar tud az idegeinkre mászni. A hanghatások egyszerűek, de remekül működnek.
A Galactic Tomb bár elég középszerűnek tűnik, szerintem mégis van benne valami vonzó. Feltételezem azt is, hogy jó néhány pályája lehet, különböző bolygókon, és ha a többi is olyan kidolgozott, mint az első, ahol gyilkos gejzíreket, meg hulló meteoritokat kell kerülgetnünk, miközben a háttérben tűzhányók láthatóak, akkor a látványra nem lehet panasz. Néha pedig az is elég.
A harmadik CPC-s játék, amelyet most megtekintünk még 2017-ben jelent meg. Sajnos ez is csak spanyol nyelven kommunikál a játékossal, de szerencsére ennek élvezetéhez sem különösebb nyelvtudás. Ugyanis az El Tesoro Perdido de Cuauhtemoc (Cuauhtemoc elveszett kincse) [Cuauhtémoc amúgy létező személy volt. Moctezuma, vagy ismertebb, de helytelen formájában: Montezuma unokaöccse és az utolsó azték uralkodó volt. Akit Cortés először megkínoztatott, majd később felakasztott, noha mikor bevette Tenochtitlant még tisztelettel bánt vele.] valójában afféle Rick Dangerous klón. Tehát Indiana Jones-szerű kalandor hősünkkel kell mindenféle csapdákkal teli, veszélyes barlangban ugrálni, hogy a címben említett kincset megszerezzük. És ahogy a Rick Dangerous-ben itt is töltényeink illetve dinamitrúdjaink száma véges. Sőt egyenesen fukarkodnunk mindennel. Ahogy a Shadows of Sergoth, úgy ez a játék is csak 128K-nyi memóriával hajlandó elindulni.A játék grafikája a telített színeivel nagyon szép. A hátterek, a víz mélyének sötétje, egyszerűen szemet gyönyörködtető. Már-már műalkotás. És mivel a teljes képernyő nem gördül, mint a Galactic Tomb-nál, hanem vált, ezért gyors is. Akadással nem találkoztam akkor sem, ha egyszerre több ellenfél volt az adott képernyőn.
A hangja pedig remek. A zenéje fülbemászó, bár tény, hogy nagyon rövid. Tehát lehet, hogy egy idő után álmosítólag hathat ránk. A hangeffektusok egyszerűek, de nem túl bőségesek, hiszen ebben a játékban nem kell annyit lövöldöznünk.
Szóval, aki szereti a Rick Dangerous-féle mászkálós-ugrálós-bolyongós-gondolkozós platformjátékokat az nagy örömét fogja lelnie a hosszú nevű El Tesoro Perdido de Cuauhtemoc-ban.
És ennyi volt a mostani játékcsokor. Legközelebb egy SEUCK szemlével jelentkezem majd, aztán meglátjuk.
Komputer Kalandor
