A hősök visszatérnek

A hősök visszatérnek

  Igen, jól ismert hőseink ismét előbújnak gépem merevlemezének homályos szektoraiból, hogy új kalandokat éljenek át. Azonban ahogy már az előző résznél, meg Lankamesszi (Hillsfar) esetében is megemlítettem, itt is meg kell sajnos: az előző játékból nem a már feltápolt karaktert hozhatjuk át, hanem csak az alap énjét. Azaz kezdeti tulajdonságaival, fegyverek, pénz meg miegyebek nélkül. Szóval hőseimet ismét újra kell alkotnom. Már csak azért is, mert gonosz erkölcsi/vallási beállítottságú (evil alignment) karakter nem lehet egy csapatban a paladinnal [mert ugye ő amolyan grál lovagszerűség az AD&D-ben]. Na, de a további részletekről a maguk idejében és helyén!

[A demóból láthatjuk, hogy végre
szerződtettek jobb digitális
illusztrátorokat is.]

  A fentebbi szabályváltozáson kívül a játék motorját is tovább optimalizálták, mert a menükben való mozgás is még gyorsabbnak tűnik. És ahogy a korábbi részeknél, úgy itt is az eredeti játékról készült lemezképekkel játszom majd, annak is az 1.0-ás verziójával. Így a másolásvédelemről is tudok írni. Ami egyébként eddig a legrosszabb a többihez képest. Ugyanis vagy háromszor kellett újratöltenem a játékot, hogy végre elfogadja a válaszomat. Lévén, ahogy az előző bejegyzésben említettem volt, itt már nem kódkereket kell tekergetnünk, hanem a Szabálykönyv (Rule Book), illetve a Kalandornapló (Adventurer's Journal) megadott oldalszámán található, megadott bekezdés, megadott szavát kell beírnunk jelszóként. Ez eddig nekem egyszer sikerült. Igaz, első próbálkozásomkor én balga azt hittem, hogy a 32. naplóbejegyzés után a 33. következik, de egy térkép miatt valójában a 34-ben kerestem a jelszót. Ám hiába javítottam tévedésemet, már nem fogadta el azt sem a játék... időközben aztán rájöttem, hogy nem a bekezdés szövegéből számolja a szavakat, hanem a már címéből! Mert ebben a részben már a naplóbejegyzéseknek címe is van.
  Egyelőre legyen elég ennyi a nyavalygásból, lássuk hát a játék háttértörténetét, amelyet amúgy csak a külön megrendelhető Útmutató Füzetből (Clue Book) tudhatunk meg:

[Nem tudom, hogy szándékos e színek
használata, vagy a PC változat egyik
CGA-s képét konvertálták át ide.]

  Háromszázhetvenöt évvel ezelőtt egy ikerpár, a harcos Oswulf s a mágus Eldamar, várat emeltetett a Sárkánygerinc Hegyek egyik völgyében. Egy fertályévszázad elteltével pedig a vár lábánál megalapították Patina (Verdigris) bányászvárosát. A testvérek vezetése alatt a városka pedig felvirágzott.
  Ám ahogy Eldamar öregbedett, úgy lett a halhatatlanság megszállottja is. Ezért hát tanulmányozni kezdte a varázspraktikákat, amelyekkel liccsé (lich) válhatott. [Jöjjön akkor a lics (lich) magyarázata, annak, aki nem olvasta egy korábbi bejegyzésemben a jelentését: A lich szó – amelyet egyébként "lics"-nek ejtenek – angolban az ógermánból ered, ahol líknek írták, németül Leiche, hollandul pedig lijk rokonszavakkal azonos. Ha valaki jártas e nyelvekben, az már tudja, hogy e szavak mind csak annyit jelentenek, hogy hulla, vagy tetem. Az angolban is ezeknek egy szinonimája volt eredetileg, ám amikor a hetvenes évek derekán megjelent a D&D ott már szándékosan az élőholtak egy különleges fajtájára használták. Ezek a licsek gyakorlatilag olyan varázslók, vagy mágikus lények voltak, akik a halhatatlanságot akképpen érték el, hogy saját lelküket egy amulettbe, talizmánba, filaktériába (a görögeredetű szó sok mindenféle tárgyat jelenthet: imaszíjat, vmilyen vallási vagy mágikusnak vélt tárgyat, tekercset, tekercsdarabot tartalmazó bőr- vagy fémdobozt, stb.; például a zsidóknak is van ilyenjük, amelyet tefilinnek vagy tefillahnak neveznek, és a homlokukra, vagy fejükre szoktak kötni, de hogy milyen alkalmakból, azt már nem tudom.) zárták.  Azonban e varázstárgy elpusztításakor maguk is meghalnak. Azóta szerepjátékos körökben a lics már ezt a mágikus teremtményt jelöli.] Mikor már mélyen elmerült e tanokban, testvére is kifürkészte szándékát. Oswulf megkísérelte lebeszélni Eldamart e gonosz szertartásról, azonban szavai süket fülekre találtak. És egy zimankós téli éjjelen Eldamar átváltozása végbement. Licsként tért vissza.

[A demóból azt is megtudhatjuk, hogy
merre találjuk majd a szörnyeket.]

  Oswulf bár elborzadt, de nem vitte rá szíve, hogy megölje testvérét. Elhagyta hát a várat, hogy kalandozókból kovácsoljon egy szövetséget, amely képes lesz majd Eldamar gonoszságát megfékezni. E lépés után Eldamar még jobban remegett saját életéért, mert meg volt győződve róla, hogy fivére sereget toboroz, hogy őt lemészároltassa. Válaszképpen felvette az Iszonyatúr (Dreadlord) nevet, s gonosz teremtményeket idézett segítségére.
  Még abban az esztendőben Patina városkája elhagyatott romhalmazzá lett, amelynek utcáin borzalmas lények kóboroltak. Közben pedig az Iszonyatúr azzal törődött, hogy várát csapdák útvesztőjévé alakítsa, senkinek sem fedve fel titkukat. Midőn Oswulf hírét vette, hogy városkáját miféle rémek látogatják, csapatának élén – kiket úgy ismertek mint az Ezüst Pengék (Silver Blades) – felkerekedett, hogy felszabadítsa Patinát. Az Ezüst Pengék véres harcok hosszú során sikeresen visszaszorították a szörnyeket a városka romjaiból a vár védművei mögé. Hanem Oswulfnak még ekkor sem volt szándékában lemészárolnia fivérét. Így hát az Ezüst Pengék papjai, mágusai inkább más megoldást kerestek. Kikísérleteztek egy új varázsigét, melyet mikoron elmondtak, az egész völgyet egy jégmezőt zárta le. Minden megfagyott, amit csak beborított, ugyan senki sem halt meg alatta, de arról sem tudtak, hogy életben voltak.
  Hanem az Iszonyatúr néhány híve e varázslat határán kívül esett, ezek pedig rögvest terveket szőttek, miként tudnák áttörni a jégpáncélt. A századok során megannyi akadályba ütköztek. Tizenöt esztendővel ezelőtt azonban e hívek utódai, kik a Fekete Körnek (Black Circle) nevezték magukat, sikeresen megtörték a varázslatot. A jégmező töpörödni kezdett.
  Ám a Patina Völgy (Verdigris Valley) körüli bércek sok bányásznak adtak otthont, akik nyomban felfedezték, hogy a régi Patina bányák tárnái előbukkantak a jég alól. Hónapokon belül megalapították Új Patina városát, a völgy bejáratánál. A bányákat felújították, az ércek, kövek fejtése pedig újraindult. Mindeközben pedig a jégmező egyre visszább húzódott a távolban.
  Hónapokkal ezelőtt pedig a Fekete Kör mágusainak sugallatára a bányászok kiterjesztették tárnáikat a legmélyebb szinteken. Rémülve fedezték fel, hogy betörtek a vár kazamatáiba (dungeon). A beáramló levegő pedig magához térítette a már háromszáz éve szunnyadó teremtményeket. Ahogy e lények egyre több és több tárnát foglaltak el, úgy hullottak a bányászok is.
  Elkeseredettségükben a hevérek felhalmozott vagyonukat a Tudás Kútjába hajították. A drágakövek zápora hullott a mélyébe. Ugyanis úgy tartották, hogy aki kincset vet belé, annak valóra váltja kívánságait vagy híreket közöl. Ezt követően a bányászok azt kívánták a kúttól, hogy adjon nekik vitézeket, kik majd megvédik őket a szörnyektől. Mennydörgés rázta meg a levegőt, ahogy a hősök feltűntek a színen. Ám a fonák kívánságokra jellemzően fegyvereik meg felszerelésük nélkül érkezett a hősök csapata. Így hát majd a hevéreknek kell őket mindezzel ellátniuk...


  Gondolom nyilvánvaló, hogy azok a hősök, kiket a kút megidézett, illetve elrabolt, a mi hőseink lesznek. Azonban mielőtt kitérnék már jól ismert embereimre, elébb még jöjjön a játék előhangja, amelyet a Kalandornapló első oldalán találhatunk, egy levél formájában, s amelyet Fafnirnak címeztek. [Én úgy emlékszem, mintha találkoztam volna ilyen nevezetű karakterrel valamelyik korábbi részben. Ám meglehet tévedek, mert ez a név annyira nem egyedi, hogy olvasatán rögvest egy dzsinn hős jutott eszembe a Heroes of Might and Magic III-ból. :) Habár a skandináv mitológiában is van egy törpe, aki egy átok miatt sárkánnyá válik, őt is Fafnirnak nevezik.] Akkor most lássuk is ezt a levelet, illetve fordítását:

  Drága Fafnir,

  Talán igazad volt, mégsem kellett volna a tébolyult kalandorokat követnem. Oly fiatal bolond voltam! De hát mindenáron szabadulni akartam attól a fontoskodó írnoktól, a bárdok dalai pedig ott zsongtak fejemben a hősökről, kik elpusztítottak a Fényesség Tavát.
  Ám te is tudod milyen idők jártak akkoriban. Mindenki csak róluk beszélt: a küzdelmükről a vámpírral, hogy miként tisztították meg a folyót, hogy miként rontottak a Zhentil Toronynak s így tovább. Minden legény lázban égett, hogy kardot ragadjon, és a nép megmentőinek nyomdokaiban járjon!
  Én magam sem voltam kivétel.
  Midőn meghallottam, hogy Tilvertonban bukkantak fel, bódultan s valamiféle azúrbéklyókkal megátkozva, nem tudtam többé fékezni magamat. Hőseimhez kellett sietnem, rohannom, hogy segítségükre lehessek, miként ők segítettek mindannyiunknak.
  Attól a naptól fogva azonban életem merő kín. Mert akárhogyan is próbálkoztam, sohasem érhettem utol őket. Hanem a balszerencse engem nem csak utolért, de szüntelen kísért utamon végig, minden alakban, amely csak elképzelhető: idomított majmok vágtak úgy kupán, hogy eszméletem kicsordult belőle, majd egy elragadó félszerzet zsebem metszette, majdnem feláldoztak emberevő növények hitvány istenségének, hogy aztán egy levegőben úszó szemgolyópaca kergessen rémületbe!
  Most pedig arról értesültem, hogy hőseim valahol a Sárkánygerinc Hegyek zúzmarás fertályán bukkantak fel, meztelenül, ájultan. Napok óta ballagok már utánuk. S bár fázom, éhezem meg kimerültem, csak most, hogy e sorokat írom, döbbentem rá, hogy a kaland a véremben van. Láttam megannyi csodát, úrrá lettem borzalmas viszontagságok felett, s megízleltem az élet erős fűszeres zamatát akként, ahogy csak kevesek tehetik.
  Azt hiszem öreg barátom, hogy a világ nem fog egy, vagy akár száz írnokot sem hiányolni! Hanem a világ, főleg e különös korban, nem veszthet el egyetlen kalandort sem! Így hát hajnalhasadtakor folytatom utam, szívemben érezvén, hogy hamarosan hősök társaságában találom majd magamat.

Barátod,
Rolf

  A levelet a Kalandornaplóba, amúgy olyan írhatta, akinek volt írói tehetsége. Ráadásul lényegesen jobban van megfogalmazva, mint általában a szövegek a játék füzetkéiben. Ahogy szoktam természetesen magyarítottam, illetve kiegészítettem a fordítást [mint például "kicsordul az eszmélet a kupájából", noha a kupa, mint tájszó inkább fejet, tarkót jelent nem ivóalkalmatosságot. Ám úgy vélem így szebb meg főleg egyedibb a költői kép], hogy élvezhetőbb legyen, mert most úgy éreztem meg volt hozzá a mentális kapacitásom.


  Ám lássuk hát hőseim metamorfózisát!
  Odo de Ridefort megmaradt ember paladinnak, mivel sok helyen olvastam, hogy a GoldBox sorozat e része sokkal inkább harcra van kihegyezve, ezért úgy véltem nem árthat egy ilyen kiváló küzdő a csapatba.
  Tarfejű Gorvenál szintén emberi pap (cleric) maradt. Meglepő módon amúgy egész jó értékeket sorsolt ki most a játék a legtöbb emberemnek, így nem is változtatgattam ezeket.
  Seneph, miként a Fényesség Tavában (Pool of Radiance) ismét fél-elf lett. Harcos/Pap (Fighter/Cleric) osztályúvá változott vissza.
  Móg az Áldás is visszaváltozott eredeti fél-elffé, Harcos/Varázsló (Fighter/Mage) osztályúvá. Na, de persze ennek meg lesz ám a foganatja, mert a varázslók ugye nem viselhetnek páncélt, mármint akkor, ha varázsolni is szeretnének.
  Acantha Loraran ismét elffé lett, Varázsló/Tolvaj (Mage/Thief) osztállyal. Ugyanis, ahogy a fentebbi háttértörténetből is kiderült, a vár tele lesz csapdákkal, amelyeket a tolvajok érzékelni, illetve hatástalanítani is tudnak.
  Phixidorous pedig azért nem lett fél-elf tolvaj, mert megmaradt erdőkerülőnek, erdőőrnek, csősznek (Ranger). Sajnos olyan kevert osztály, hogy Erdőkerülő/Tolvaj nem volt. Az erdőkerülő pedig nyomokat tud olvasni, és úgy olvastam ő rá is szükség lesz.
  Szóval ezek a változások történtek a partiban. Akkor hát útnak is indítom őket. Lássuk hát az intrót, amely sok szövegből, de leginkább a baloldali képből áll csak:
  A békétől eltelve, megunva azt, hőseink új kalandokra szomjaztak, mikor álomszerű bágyadtság lett úrrá rajtuk. Oly benyomást keltett bennük ez a különös fáradtság, mintha magasan a föld felett repültek volna. Egy völgy bontakozott ki alattuk, melynek fenekén egy kicsiny erődített város gubbasztott. Felette egy tárna tátongott, amelyet romok öleltek körül. A völgy tetején pedig csillogó jégmező terült el. A jégmezőre tekintve embereimet a nyugtalanság enyhe lehelete csapta meg. Szemüket hunyorítva felfedezték, hogy a vakító jégbe burkolva, a gleccser szívében egy vár emelkedett. Biztosak voltak benne, hogy valami rájuk les ott, valami hatalmas és gonosz.

[Természetesen az újrahasznosítás
ebből a részből sem maradhatott el.]

  Váratlanul ekkor vitézeim a romok felé kezdtek zuhanni. Ősi kút tűnt fel előttük, amelynek partján emberek álltak. Majd egy villanás, s bajnokaim bódultan feküdtek a földön. Mielőtt eszméletlenségbe merült volna elméjük, még látták az arcokat, amelyek rájuk bámultak.
  "Üdvözlet! Örülök, hogy magatokhoz tértetek. Priamosz vagyok [Angolul Priamnak nevezik Priamoszt, de lehet a készítők egyáltalán nem Trója királyára gondoltak, amikor felmerült bennük e név. Meg mintha valamelyik korábbi játékban lett volna már egy ilyen nevű karakter...] Új Patina polgármestere és házigazdátok. Sajnálom a kényelmetlenségeiteket, de igen komoly a mi szükségünk.
  A Tudás Kútjától kértünk vitézeket, akik majd megvédhetnek bennünket. S ti érkeztetek meg hozzánk, noha fegyver meg felszereléstől fosztottan." [Most jön a Naplóbejegyzés 37] "Hevérek városa a mienk, mely szörnyen szoros helyzetbe került. Három hónappal ezelőtt megnyitottunk egy új tárnát, honnét szörnyek özönlöttek elő." [Eddig tartott a Naplóbejegyzés] "Összekapartunk nektek némi pénzt meg felszerelést, ám sajnos csak ennyink volt.
  Házamat használhatjátok menedékként, hadi sátratokként honnét csatába indultok. Városunkban pedig fegyvertárra s egy mágusra is bukkanhattok, ahonnét, akitől még több felszereléshez juthattok." [Mert a nyereség még mindig fontosabb, mint a saját életük...] "A környéken olykor felbukkannak a könyvszagú mágusok is kik azt mondják, hogy a Fekete Kör tagjai. [Jól választanak ezek is barátokat...] Nem kell félnetek tőlük, egyikük még varázstárgyakat is árul itt városkánkban. Azonban csak a feltérképezett utcákat járjátok, mert ki nem ismeri a romokat, annak egy útvesztő a sok sikátor.
  Házam legészakibb pontján lelhettek a távkapura (teleport), amely még mindig működik s a Tudás Kútjára nyílik. Ez a leggyorsabb módja, hogy elérjétek a kutat. A romok között található krétanyilak pedig a városkánkhoz vezetnek, úgy nagyjából."

  Ennyi volt hát a játék kezdete, legközelebb majd a hősök első kalandjairól ad hírt a krónikás.

Komputer Kalandor

Kezdetek

Kezdetek

 Mielőtt megalkotnám kicsiny csapatom, vagy más néven a partim, először bemutatnám röviden az emulátort:

 Ez egy WinVice 2.4-es nightly build -- abból sem a legfrissebb -- a pontos verziószám látható a képen, amely nagy betűkkel hirdeti, hogy nem stabil. Én nem tapasztaltam összeomlást eddig még, szerencsére. Szóval jól működik. A kezelőfelülete megváltozott a hivatalos 2.4-eshez képest, mert itt már csak néhány legördülő menübe van ömlesztve minden. Most már sokkal inkább hasonlít a Linuxos változatra. De erről elég ennyit, ha kérdésed van, tedd fel kommentben!

 Akkor hát töltsük is be a játékot!

 Egy kérdés után, miszerint akarunk-e gyorstöltőt, kisvártatva megjelenik a címképernyő, s felcsendül egy hősi, indulós, mai divatos szóval élve: epikus dallam. Ezt a zenét egyébként David Warhol szerezte és úgy tűnik az egyetlen muzsika a játékban. Ugyanis kalandozás közben nem szól semmilyen zene! A játék hangulatához egyébként remekül illenek az úgynevezett Wagnerikus rock vagy power metal -- Magyarországon lovag metálként is ismert -- stílusú bandák szerzeményei, mint például az olasz Rhapsody, ami ma már Rhapsody of Fire néven lép fel a világban. Íme egy kis ízelítő belőlük: 

 Az intro után megkapjuk a készítők nevét, illetve egy választást, hogy most a demót szeretnénk megnézni, vagy inkább kezdenénk játékot. Ha nem csinálunk semmit, akkor automatikusan demózni fog. Lényegében körbevisz bennünket kicsit, megmutatja a harcot, a mászkálós részt, stb. Közben bőszen bizonygatja, hogy ez az élmény olyan, mint egy "igazi" D&D-élmény; buzdít a felfedezésre, hogy járjuk be a várost, a vidéket; végül élteti önmaga grafikáját, illetve egyéb hasonló gazdagságát. Amennyiben a játékot választjuk...

 Mint említettem az eredeti változat lemezképeivel (image) fogok játszani, így az kódot kér. Itt balra látható a helyes megfejtés illetve, hogy miként kell a kódkereket használni. Megnézzük, hogy mely Espruar és Dethek rúnákat keresi, ezeket egymás alá "tekerjük", majd közli, hogy mely vonalazás alatti szót írjuk be. Ha valamit elrontunk, akkor nem értelmes angol szó fog kijönni. Itt, mint az látható a "Beware", azaz "óvakodj" volt a kód, és már kéri is a harmadik lemezt.

 Ha sikeresen túljutottunk ezen a szoftver-Kerberoszon, akkor egy három pontos menübe dob bennünket. Az első menüpontban megalkothatjuk a karaktereinket, a másodikban hozzá adhatjuk őket a csapathoz, a partihoz. A harmadik menüpont pedig nem más, mint mentett játék visszatöltése. Lévén először játszok, rögtön gyúrok is magamnak embereket a virtuális agyagból.

 Először dob nekünk a gép mindenféle tulajdonság értéket (ezeknek magyarázatát lásd a játék szabálykönyvében), amit vagy újradobathatunk vele, vagy elfogadhatjuk. Majd következik emberünk kinézetének megválasztása. Szerencsére ezt a későbbi részekből már kihagyták, ott már csak a hőseink ikonjait lehet változtatni, de itt még lehetőség adódik, hogy kiengedjük magunkból a tizenhárom éves énünket, s szakállas nőként ábrázoljuk a szerzetesünket, vagy bármelyik más emberünket. (Esetleg ha Conchita Wurst rajongó vagy, akkor őt is megalkothatod ;) De ha kedveljük Tim Robbins-t/Val Kilmert, akkor őt is létrehozhatjuk karakterünk avatárjaként. Ahogy az én fél-elf harcos/varázsló (magic-user)/tolvaj emberem is hasonlít az említett színészekre. Ha kiszórakoztuk magunkat, akkor mehetünk is tovább. Szükségünk lesz üres lemezre, amire elmenthetjük hőseinket, illetve adott helyzetüket a világban. Ilyet a WinVice-ban könnyedén fabrikálhatunk!

 Egész egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy a Fájl (File) legördülő menüben kiválasztjuk a Lemezképmás csatolása (Attach Disk Image) menüponton belül a #8-as Lemezegységet (Drive #8), majd amikor felugrik az új ablak, akkor beírunk egy fájlnevet, aztán alul, középen rányomunk a Képmás létrehozása (Create Image) gombra, és voilà, kész is az új formázatlan lemezünk. Lépjünk egy könyvtárral feljebb, s vissza, ha nem látnánk az új fájlt. Ezt csatlakoztatva a játék leformázza nekünk, illetve rámenti a karakterünk.

 Ha készen vagyunk embereinkkel, akkor hát küldjük őket a kalandok közé!

 Így tettem én is. Csapatom, partim a következő hőseimből álltak össze:

Két ember, egy harcos, Odo de Ridefort s egy szerzetes, Tarfejű Gorvenal

Egy elf hölgy, ki egyszerre harcos és varázsló, Acantha Loraran

Három fél-elf, kik szintén több karakterosztályba tartoznak, így van köztük harcos-szerzetes, a titokzatos Seneph, harcos-varázsló, Móg, az Áldás , s a Tim Robbins/Val Kilmer hasonmás harcos-varázsló-tolvaj, Phixidorous.

 Hosszú, kényelmetlen s dülöngélő hajóút után, melynek során átkeltek a Hold-tengeren, megérkeztek Phlanba. A városba, amelynek új urai egy új aranykor eljövetelében reménykednek. Éppen ezért mindenféle kalandort hitegetnek azzal, hogy mesés kincseket rejtenek Phlan szörnyektől, rablóktól hemzsegő, elzárt, régi kerületei. Miután a legény körbevezette a csapatom, első útjuk a legközelebbi fegyverkovácshoz vezetett, lévén erszényük teli, de kezük üres, testük pedig gyilok ellen védtelen. Kevert osztályú embereim szerencsére bármely fegyvert forgathatnak, ami nekik (nekem) tetszik.

 A boltban a választék fejedelmi volt. Odo, pikkelypáncélt öltött magára, fegyverül pedig egy másfélkezes "fattyúkardot" (bastard sword) választott.

 Tarfejű Gorvenal, jó szerzetesem, szintén pikkelypáncélt választott, és cséphadaróval meg pajzzsal fegyverezte fel magát.

 Seneph, a titokzatos szerzetes, egy háromágú szigonyt (trident) választott, mint egy római retiarius, testét pedig fémpikkelyekkel fedte ő is.

 Móg az Áldás, pikkelybe bújt szintén, de ő jobb szerette a távolságot maga s az ellenség között, így ő egy könnyű számszeríjat vásárolt, harminc lövedékkel (quarrel). Ha pedig ezekből kifogyna, arra az esetre egy remek handzsárt vett.

 Phixidorous, a mókás tolvaj, szintén távolról szerette eldönteni a harc kimenetelét, így ő egy rövid íjat vásárolt, ötven nyílvesszővel. Ha az ellenség mégis a közelébe keverednék, erre az esetre maga is egy gyors handzsárt választott.

 Acantha Loraran ki egy harcos-varázsló volt, szintén a handzsár könnyedségében meg pajzs mögött látta a megfelelő védelmet, de hogy mielőtt még a veszedelem a közelébe érne, ellátta magát hajító tűkkel (dart). Finom idomait pedig, akárcsak Phixidorous, bőrpáncéllal fedte.

 A bevásárlás után embereim felkeresték a városházát, melynek falán a proklamációkat olvasgatták, és igen megtetszett nekik az, amelyben jutalmat kínáltak, siker esetén, azoknak a merész kalandoroknak, kik arra vállalkoztak, hogy megtisztítják a város pórnegyedét (slums). Rögtön útnak is indultak, Új Phlant, így nevezték a városnak ezt a részét, amely még civilizált volt, egy jól őrzött kapun keresztül hagyták el, ahol az őrök gyanakodva figyelték minden léptüket.

 A pórnegyedbe lépve, hangosan döngött mögöttük a kapu, amely odacsalt egy fogadóbizottságot is ám: egy kötekedő kobold különítményt. Miközben a távolban riadószó zendült. Embereim alábecsülték ellenfeleiket, így azok, bár jól kezdődött a csetepaté, komoly sérüléseket okoztak nékik. Seneph és Phixidorous úgy tűnt holtan estek össze ott a kapu előtt, mely mögül nem érkezett semmilyen segítség. Embereim feldühödtek társaik vélt elvesztésén, s pokoli dühvel rontottak a koboldokra. Pusztán ketten menekültek el.

 Mikor elült a csatazaj, kiderült, hogy Seneph s Phixidorous csak súlyos sebet kaptak. Az eldobált fegyvereket összeszedték embereim, kiválogatva mi nekik kellett (take), a pénzt egyenlően elosztották egymás között (share). A sebesülteket társaik visszavitték Új Phlanba, s a kapu túloldalán ott volt Sune temploma, ahol a papnő felkínálta a csapatnak, hogy meggyógyítja az elesett szerzetest, meg a tolvajt, de olyan arcátlan árat kért érte, 600 aranyat fejenként!, hogy inkább visszatértek a pórnegyedbe.

 Inkább ott hajtották álomra fejüket, s őrizték immár eszméletlen társaik álmát, miközben varázslatokat tanultak. S társaik gyógyulását várták, mely legalább tizenöt napot vett igénybe, azonban tizenhetet pihentek, mert elhatározásukat már nem voltak képesek megváltoztatni, amennyi napot kijelöltek maguknak, annyit aludtak, pihentek át. Ennek végével felkerekedtek, s folytatták kalandjukat.

 Hamarosan újabb koboldok állták útjukat, kik igen nagy túl erőben voltak, biztos az a két elmenekült szerencsétlen riasztotta a többieket. Az efféle gyáva lények pedig csak a nagy létszámban látják az erejüket. Azonban hiába érkeztek sokan, embereim végeztek mindegyikükkel, kíméletlenül, egy sem menekedhetett ezúttal. Megannyi kard, pajzs, egynéhány íj, meg némi pénz maradt csak hullájukon.

 Ám ekkor egy ork őrjárat fordult be a következő sarkon. Embereim nem hagytak időt ezeknek a disznófejűeknek, hogy egyáltalán felfogják, mi történik, azonnal támadtak. Visítva próbáltak menekülni, de igyekezetük hiábavaló volt, mert embereim utolérték őket. Nem volt ez csata, csak mészárlás, csapatom kissé meg is undorodott magától, de tudták, ha most egy is elszökik, akkor csak többed magukkal térnek vissza, mint a koboldok.

 Azonban az orkok már több pénzt hordoztak tarsolyukban, mint a koboldok. Fegyvereik is jobb minőségűek voltak, akárcsak páncéljaik. Odo de Ridefort lovag hátán a rövid kardok úgy voltak felnyalábolva, mintha csak efféle fémrőzsét szedett volna. Épp visszatértek volna Új Phlanban, amikor meglepte őket a kapu előtt egy újabb kobold csapat. Nem volt kegyelem. Acantha az ellenség nagy részét elaltatta, kiket így igen könnyű volt leszúrni, íjjal meg számszeríjjal átlőni. Abban a boltban adták el a jószágot, amelyből felszerelkeztek. Nem sok pénzt kaptak a sok lim-lomért, de azért kezdeti fizettségnek nem volt megvetendő...