Leszámolás a Tűzkésekkel

Leszámolás a Tűzkésekkel

  A búvóhely szokatlan néma volt, már-már nyomasztó volt a csend. Embereim csapdát sejdítettek e hangtalanság mögött. Ahogy elhagyták az első helyiséget, egy másik, hasonlóan kietlen szobába jutottak, innen pedig egy folyosóra értek. E folyosón először délnek majd nyugatnak fordultak. Az első északi ajtón benyitottak, de nem volt ott semmi. Így hát tovább mentek, amíg a kanyarulatnál bele nem futottak a Tűzkések őrjáratába. Az orgyilkosok azonnal rájuk rontottak! Ez fölöttébb ostoba elhatározás volt a részükről. Partim igen hamar legyűrte az orgyilkosokat, mert varázslóim kipróbálhatták újonnan tanult igéjüket, a villámcsapást (Lightningbolt) [Ezt a varázslatot úgy érdemes elsütni, hogy az ellenfelek egymás mögött álljanak, mert a villám végig megy mindegyikükön, a falról pedig egy mezőnyit visszapattan. Tehát az az ellenség, amelyik a fal mellett áll duplán sérül.] Phixidorous az összetűzés után pedig végre megtölthette puzdráját nyílvesszőkkel.

  Hőseim folytatták útjukat, s az első ajtón benyitottak. E teremből, azonkívül, amelyen bejöttek, három ajtó vezetett ki. Vitézeim az északi kijáratot választották elsőként.

  Különös látvány tárult a szemük elé: mint élő szobrok, harci mozdulatokba merevedett orgyilkosok álltak. Némelyikről már kezdett múlni az ige hatása, némelyek pedig a padozaton hevertek, igen ügyetlen pozícióban. Ez kiváló alkalmat nyújtott harcosaimnak, hogy kihallgassák az asszaszinokat, hiszen akár könnyedén végezhettek is volna ezekkel a kártevőkkel... Azonban bajnokaim nem vérengző fenevadak voltak. Így hát miután lefegyverezték a zavarba jött orgyilkosokat, alaposan kikérdezték őket. [Naplóbejegyzés 26]. E beszámolókból kiderítették, hogy egy magányos pap, ki megszállta a búvóhelyet egymaga, megbénított mindenkit. Szerencséjükre nem gyilkolni jött, hanem egy bizonyos nemes foglyot kiszabadítani, akit az orgyilkosfő termében tartottak, e helytől délebbre. Ám szerencsére, mármint az orgyilkosokéra, a pap fölé tudtak kerekedni a későbbiekben társaik.

  Csapatom, miután elengedte az ütődött orgyilkosokat, tovább állt a keleti ajtón. Odabent pedig majd megsüketültek a zajtól, amelyet kések egész förgetege keltett, ahogy a levegőben pörögtek, láthatólag varázslat által. Embereim várakoztak egy kicsit. Majd hallották, ahogy a levegőt kaszáló pengék sivítása suttogássá halkul, végül elhal. Miként a repülőkések maguk is áttetszővé fakultak és eltűntek. Ekkor láthatták hőseim, hogy akadtak itt bőven olyan flótások, akiket a mágikus fegyverek miszlikbe aprítottak. Vitézeim úgy döntöttek, hogy inkább visszafordulnak innét.
  Ezért aztán visszatértek abba a szobába, ahová először léptek a folyosóról. Itt pedig beléptek a legdélibb ajtón. Igen különös helyiségbe jutottak bajnokaim. Olyan volt, mint egy ispotály tetemnézője. Azzal a különbséggel, hogy itt a holtak fölé kicsiny táblácskát rögzítettek, hogy kiket érdemes feltámasztani, kiket kell majd elföldelni. Partim úgy döntött, hogy nem időzik itt sokat, hiszen nem is volt mit csinálni itt. Így hát továbbhaladtak délnek. Azonban a déli ajtó, ahogy sok másik is zárva volt. Odo de Ridefort már igen gyakorlott volt az ilyen makacs bejáratok megnyitásában, így hát most is az ő kezében volt a "kulcs".

  Az ajtó fülsértő reccsenéssel szakadt be, sőt egy pillanatra embereim úgy tűnt, hogy fel is sikoltott. Azonban hamar rájöttek, hogy nem a bejárat üvöltött fájdalmában. Ugyanis vitézeim egy kínzókamrába jutottak, amelynek falait gazdagon díszítették a kínzáshoz használatos szerszámok. A helyiség közepén pedig egy padon néhány Tűzkés éppen egy középkorú, igen acélos izomzatú férfin "dolgoztak". Az orgyilkosok annyira belemerültek a munkájukba vagy szemeik csillogásából ítélve inkább élvezetükbe, hogy észre sem vették csapatom érkezését. Bajnokaim elhűlve a kegyetlenségen, arcátlanságon, rögvest megtámadtak ezeket a hóhérokat.
  Varázslóim nyomban tűzlabdákat hajítottak az orgyilkosok közé. Ezek nyomban le is apasztották az asszaszinok létszámát. Azonban a Tűzkések íjaikkal támadtak vissza, ezért Gorvenál megbontotta a parti sorát, majd az ellenséghez futott, így kényszerítve azt közelharcra. Kettőt sikerült is lefoglalnia, azonban a harmadik menekülni akart. Phixidorous nyílvesszeje harapott a hátába, a Tűzkés pedig a kínzókamra vizes-véres padlójába. Tarfejű papomnak azonban túl ügyesek voltak az orgyilkosok, ám azok sem bírtak vele. Acantha egy varázslövedékkel ölte meg az egyiket. A másik menekülni próbált, de vele is egy nyílvessző végzett.
  Bajnokaim ezt követően menten kiszabadították a férfit a padról, aki az átélt kínoktól összeesett, mert erejének híján volt már. Ám enn
ek ellenére visszautasított mindenféle segítséget. Közben pedig azt suttogta, hogy: "Ne velem törődjetek! Mentsétek meg Nacaciát! Valahol itt kell lennie." Utána buzdította embereimet, hogy siessenek a hölgy megmentésére. Egyedül csak azt pörölyt akarta, amelyet kínzópadjának támasztottak. Erősködött, hogy csapatom induljon el nélküle. Így végül embereim eleget tettek kérésének, s kelet felé lévő ajtón keresztül távoztak.
  Egy szűk folyosóra tévedtek, ahonnan további két ajtó nyílt. Partim az ismét kelet felé nyílót választották. Egy üres helyiségbe jutottak, amely gyanúsnak tűnt számukra. Alaposan megvizsgálták a falakat, és az északkeleti sarokban egy rejtekajtóra leltek. A titkos járatban embereim megpihentek. Miután ellátták sebeiket, bemagolták igéiket tovább álltak kelet felé, amíg egy elágazáshoz nem értek. Itt délnek fordult, majd elhagyták a titkos folyosót.
  Azonban egy újabb korridorra érkeztek. Unván a szűk helyeket hőseim benyitottak a nyugatra lévő helyiségbe. Igen díszes egy szobába jutottak, amely úgy festett, mint valakinek, a Tűzkések között valaki magas rangúnak, a dolgozója. Vitézeim értesülésekre vágyva átkutatták e helyiséget. Egy rózsafa íróasztalban megannyi fontos papírost találtak. Az egyik ilyen iraton a következő jelet látták, alá pedig különös jegyzetek voltak biggyesztve:

1. Lángoló aura
2. Megszállhat más testeket is
3. Köze van a Fényesség Tavához

  Az iromány mellett akadt még némi pénz, egy tekercs, varázslóknak való, meg egy buzogány is. Bajnokaim úgy döntöttek délnek hagyják el e dolgozószobát. Ám ahogy az ajtóhoz léptek valaki hangját hallották odabentről: "Elmentem Kyborért, hogy kihallgassa a foglyunkat, de a szobáit felégették. Ez a hely el van átkozva!" A folyosóra lépve embereim orrlikait füst szaga csiklandozta meg. Hamarosan pedig előkerült egy Tűzkés őrjárat a folyosó túlsó végéről, akik azonnal megrohanták partimat. Vesztükre... mármint az orgyilkosokéra. Mert megpróbáltak végezni Móggal, hogy ne tudjon varázsolni, de nem számoltak Acanthával, aki egyetlen jól irányzott tűzgolyóval rögtön megölte hármójukat. A többiek ezután futni próbáltak, de számukra is késő volt már.

  Először a folyosó túlsó végén lévő szobába nyitottak be embereim. A berendezésből rögtön megállapították, hogy ez egy hálószoba volt, méghozzá nem is akármilyen! Mert olyan rend volt itt, hogy sajnos szókincsem cserben hagy lefestésére. Hőseim körbenéztek, de egy késdobálástól meghasadt bábun kívül, amely Azoun király képmása volt, nem találtak semmit. Mondjuk, nem mintha e báb értékkel bírt volna...
  Bajnokaim már épp távoztak volna, midőn látták szemük sarkából, hogy korábban észrevétlen szolgálók sürögnek-forognak most a szobában, hogy mindent ismét a helyére tegyenek, elrendezzenek.
  A folyosóra visszatérve már csak egyetlen szoba maradt, amelyet még nem kutatták át, így hát beléptek a nyugatra vezető ajtón. Odabent a füstszag igen erőteljessé vált, mert ez egykoron egy könyvtár lehetett, legalábbis a megfeketedett, elégett polcok, papírok ezt árulták el. A szoba közepén pedig egy megégett hulla feküdt, egyik kezében egy papirost tartva-óvva a lángoktól. Ezt vitézeim kifeszegették ropogós ujjai közül, majd elolvasták [Naplóbejegyzés 29], már ami megmaradt az írásból:

...szövetségesünk képes uralni a lángokat, testből testbe vándorolni,

és úgy tűnik hatalma e téren kívülről fakad. Mindebből arra következtetek,

hogy a Lángoló nem más, mint Tyran...

  Ahá! Tyranthraxus visszatért hát, ahogy ígérte. A tűzdémon nem járt sikerrel, amidőn nyomait próbálta eltüntetni partim elől. Csapatom éppen tovább hatolt volna a következő helyiségbe, amikor egy orgyilkos őrjárat támadt rá. Ezt gyorsan eltette láb alól, majd belépett a következő szobába. Illetve csak tette volna, mert a folyosón kívülről egy igen haragos hang üvöltött: "Kybor halott?! Peniglen az volt feladatotok, hogy megóvjátok őt! Hát akkor cserébe részetek lehet abban a megtiszteltetésben, hogy végezhettek Vangerdahasttal."

  Vitézeim nem sokat törődtek ezzel, hanem inkább beléptek a déli szobába. Ez volt valaha annak a Kybor nevezetű szerzetnek a vegykonyhája, de úgy tűnik Tyranthraxus lángjai ezt is éppúgy felemésztették, miként a könyvtárat. Embereim kicsit körbenéztek benne, de érték helyet csak hitványságra leltek benne. Lévén rájuk rontott egy orgyilkos őrjárat; már megint. Miután leszámoltak az asszaszinokkal embereim, a kísérteties csendben hirtelen a következőt hallották: "Ez a piperkőc senki se tud átverni. Legközelebb nemcsak emberszóra kéne őket hangolni..."

  Hőseim ez után elhagyták Kybor szobáit, majd visszatértek a titkos folyosóra, ahonnan jöttek, hogy ellássák sebeiket, igéket tanuljanak. Lévén ott bántatlanul megtehették.

  Kilépve a titkos korridorról, a folyosón folytatták kutatásukat, ám ezúttal nem Kybor szobái felé, hanem nyugatnak fordultak. Az első két északi szobában semmi érdekesre nem bukkantak. Hanem az első déli szobában egy ispotályra leltek. Azok az orgyilkosok, akik képesek voltak menekülni, megtették ezt a nyugati falon keresztül. Akik ott maradtak már nem árthattak hőseimnek. Morogtak ilyen-olyan dolgokat a maszkjaik, bajszaik alatt, illetve fájdalmaik közepette félrebeszéltek. Ám melyekből papjaim azt hámozták ki [Naplóbejegyzés 27], hogy valami pörölyös tébolyult rontott rájok, meg beszéltek repkedő pengékről, meg remélték, hogy vezéreik foglyai megérték áldozatukat, fáradságukat.

  Bajnokaim visszatértek a szerencsétlenek közül a folyosóra, nem üldözték a menekülőket. A harmadik északi ajtón léptek eztán. Ez egy raktár volt telis tele mindenféle kacattal. Azonban egy érdekes dolgot is észrevettek vitézeim. Afféle kínpadszerű bútor volt, szíjakkal, meg igen furmányos szerszámok voltak ráaggatva. Az egyik ilyen szerszámnak vége kékes színben játszott, azúrkékesen. Tehát az egyik pecsétet itt nyomhatták partimba! Értéket nem találtak embereim, így ismét visszatértek a folyosóra. A következő déli szobába léptek be ekkor, ám előtte még sikeresen észrevették a folyosó végén az ellenőrző pontot.

  A déli szoba volt a Tűzkések fegyvertára, ahol embereim rögtön kiszúrtak egy vasládát, amelyet rögvest fel is nyitottak. Volt abban mindenféle jó! S mind ördöngösnek tűnt, éppen emiatt csak magukhoz vették ezeket, de óvakodtak használni őket, mielőtt egy javasemberrel meg nem inspektáltatták ezeket. Hiszen nem tudhatták egyelőre melyik tárgy volt átkozott, melyik nem...

  A folyosóra visszatérve, nyomban megrohanták az orgyilkosok ellenőrzőpontját, mert hőseim már érezték, hogy hamarosan kijutnak erről a helyről. Az őrorgyilkosokkal végeztek, ám ennek ellenére visszatértek a rejtett folyosóra gyógyulni, magolni. Mikor ezzel megvoltak, beléptek hát az utolsó ajtón is...

  Odabent csapatomat a foglyokon kívül a Tűzkések vezére fogadta a következő szavakkal [Naplóbejegyzés 11]: Érkezéstek jól időzített. A király hamarosan bele esik a pótcsapdánkba. Mily kár, hogy a rossz célpontot támadtátok meg! De hadd mutassam be azt, kit megpróbáltatok éltétől megfosztani!" Ezzel a foglyok felé mutatott: egy vékony, szakállas férfire, meg egy szakadt, lila ruhás nőre, akik a falhoz voltak láncolva.

  "Az ember kivel végezni próbáltatok Giogi Sárkánygyíksarkantyú (Wyvernspur), egy kiváló majmoló." Ezzel Giogihoz fordulván így szólt hozzá: "Esetleg megmutathatnád a király hangját utánzó tudományod ismét!" Hőseimre tekintve Giogi elsápadt. "Továbbá hadd mutassam be azt a személyt, aki lehetővé tette a király érkezését: Nacacia hercegnőt." Ekkor a hercegnő mókusügyességgel kibújt láncaiból, majd egy közelben hagyott bunkósbottal jókorát sózott oda a vezér koponyájára. "Siessetek..." kiáltotta a hercegnő. "... legyőzni embereit mielőtt magához tér, és a béklyóitok hatalmánál fogva megidéz benneteket!"

  Ezzel igen ádáz harc kezdődött maroknyi bajnokom, meg a légiónyi orgyilkos között, akik között egy mágus is volt. Azonban ez a kutyalégió csak addig volt bátor, míg számbeli fölényét érezhette. Amint Acantha s Móg tűzlabdái elégették ezt az előnyüket, az orgyilkosok oroszlánoknak látszó hiénákból rögtön nyulakká gyávultak. Egy-kettőnek sikerült elfutnia, hanem a menekülők közül a legtöbb nyílvesszővel, vagy más egyéb pengevágással a hátában végezte be életét e világban. Nem maradt más utánuk, mint rengeteg fegyver meg vértezet, és annyi arany, hogy embereim nem is tudták elvinni mindet pedig eldobálták az eleddig ószeresként magukkal hurcolt fegyvereket, amelyek eladásából kívántak pénzre szert tenni.

  Közben a Tűzkések vezére is kezdett magához térni, ám igen meglepődött, amikor megérezte ádámcsutkájának szegeződő kés hűvös érintését. [Naplóbejegyzés 54] A hercegnő közben parancsot adott neki, amelyre csak annyit tudott brekegni, hogy: "Jól van, elengedem őket!" Ezzel elmondott néhány értelmetlennek tűnő szót, és a pecsétek közül az egyik semmivé foszlott:

  Ezt követően igen ördöngös dolog történt! [Naplóbejegyzés 53] A helyiség megrázkódott, mintha csak valamely istenség fordult volna az oldalára, majd hirtelen a mennyezet szertefoszlott. A magasból pedig Azoun király, udvari varázslója, Vangerdahast meg a testőrsége szállt alá a helyiségbe.

  Az egyik őr pedig rögtön hőseimre mutat így szólt: "Ők azok, kik megpróbálták megölni Fenséged." Azonban ekkor rögtön a király elé toppant a hercegnő, majd így szólt apjához: "A Tűzkések hatalma alatt álltak, nem tehettek mást. Emellett meg is mentették életem." A király ekkor vitézeimre emelte tekintetét, majd lányára, végül pedig fontoskodóan megszólalt: "Ám attól még tény marad, hogy éltemre törtek. És amint látom, karjaikat további mágikus pecsétek bélyegzik. Nem végeztetlek ki benneteket." Mily kegyes tőle, nem igaz? "Azonban Cormyr földjéről száműzlek benneteket!" A király pretóriánusai ekkor odaléptek csapatomhoz, hogy kikísérjék őket, de ekkor az ajtó kivágódott, s bizonytalan lépésekkel belépett a pörölyös, kínzott ember, Gondi Gharri. Miközben az őrség embereim lökdöste kifelé, még látták, ahogy a hercegnő odafut a férfihoz, akivel összeölelkeztek. Már-már kint voltak a búvóhelyen kívül, amikor még hallani lehetett, ahogy a királyi felség lányához szól: "Nacacia, itt az ideje, hogy elfogadd hercegnői kötelességeidet!" A további párbeszédek hangjai azonban elhaltak hőseim számára.

  Bajnokaimat a város határába, a falakon kívülre kísérték. Már épp indultak volna, amikor a városkapu kicsapódott, s Gharri meg a hercegnő, ki bajnokaimnak integetett, lóháton elvágtattak észak felé...

Mint patkányok a csatornában

Mint patkányok a csatornában

  Embereim átlépvén a forgófalon, Tilverton fojtóan bűzös miazmájú, sötét csatornájában találták magukat. Ahol a langymeleg iszapos bélsár cuppanva ejtette rabul az ember lábát, az alacsony boltozat pedig görnyedésre kényszerítette még a legbüszkébbeket is. A harc ilyen körülmények között igencsak visszatetsző dolognak tűnt, de hőseim tisztában voltak vele, hogy minden bizonnyal lesz benne részük.

  Gorvenál, kinél a térkép volt, rögtön megtekintette az elhunyt főtolvaj térképét e dögletes szagú helyről. Majd egykedvűen elhúzta száját, látván, hogy a kanális nem úgy tekereg, mint ahogyan azt a céhmester megrajzolt. Ettől függetlenül megindult dél felé a csapatom. Egyre mélyebbre hatoltak a kanális intestinumában, de alkalomadtán még elérte fülüket a fegyverek csörgése, amely a céhből jött. Megálltak az első sarkon, hogy pihenjenek, gyógyuljanak, majd rendületlenül haladtak tovább délnek.

  Egy ajtó állta útjukat legelőször idelent, amelyet Tarfejű zúzott szét, merthogy be volt zárva. Azonban az öreg szerkezet nem állhatott ellen papom akaratának, cséphadarójának (flail). Vitézeim már-már figyelmen kívül hagytak egy darabka papírt, amely a lábuk alatti fertelem fölé volt a falra szúrva, és amelyen ez állt:

A Kések megbízhatatlanok, a szektatagok szintúgy,

a varázsló tébolyult, T pedig nagyon veszélyesnek tűnik.

Ne bízz az Új Szövetség szavában, főleg ami a béklyós alanyokat illeti!

Ideje megszerveznünk saját megfigyelőcsapatunkat. Mint...

  T-betűt elolvasván partimnak egyetlen lény jutott eszembe: Tyranthraxus. Hiszen megígérte, hogy visszatér, s az efféle démonok nem csak úgy harsogják az ilyen fenyegetéseket. Azonban vitézeim folytatták útjukat. Azonban alig halattak előre, midőn egy fejük feletti nyílásban, valami csattogott. Senki nem tudta megmondani, hogy mi lehet az, de csak tolvaj lett volna oly ügyes, hogy felmásszon érte, így inkább otthagyták embereim. Majd az egyetlen délre vezető ajtón benyitottak. Innen az első kelet felé nyíló ajtón folytatták útjukat. Miután elhagyták a szűk járatot dél felé, ahová ekképpen érkeztek, különös zajra figyeltek fel egy kisebb gyűjtő teremben. E zaj olyannak hatott, mintha hatalmas lábak csoszogtak volna a mocskos kövezeten. E kisebb gyűjtő teremben, ahol mindenféle hulladék felgyülemlett, találtak egy zöld köpenyt is, de ezt csak úgy észrevették, mert különleges tulajdonsággal nem bírt a piszkos ruhadarab.
  E teremből nyugat felé vitt az utuk. A következő helyiségben azonban bajnokaim érzékeit fertelmesebbnél is fertelmesebb záposság rohanta meg s vette ostrom alá. Egy különösen undok szarhalom alól pedig még undokabb tüskés csápos, elefántlábú szörnyek törtek rá csapatomra. Ezek a mindenevő otyughok voltak, vagy ismerik még őket gulguthra néven is, szemekkel nem rendelkeztek, de szájukban veszélyes agyarsövényen át vezetett az út miazmáktól fertőzött gyomrukba. [Annyit érdemes tudni ezekről a lényekről, hogy háromszor támadnak egy körben. Ez a játékban úgy jelenik meg, hogy három sebzést visznek be.] Ám embereim nem kívántak e mondott helyre kerülni, ezért bármennyire nem akartak harcolni idelent a csatornában, most kénytelenek voltak.
  Előkerültek hát a fegyverek. Leggyorsabb, mint mindig Phixidorous volt. A nyílvessző átszelte a bűzhödt ájert, majd az egyik otyughba csapódott. A bestia szinte meg sem érezte. Seneph átkot szórt rájuk, emiatt az egyik csáp el is találta, alapos zúzódást hagyva vértezetén, testén is. A következő csapás Odo de Ridefort-ot érte. Meg is lepődött a támadás hevességén jó paladinom. Azonban válasza sem késett sokáig, mert kardcsapása nyomán felüvöltött az egyik bestia. Varázslóim ekkor tűzlabdákat hajítottak a csatorna rémségeire. A robbanás robaját is túlszárnyalta fájdalmas üvöltésük. A két varázslóm még egy-egy lövedékkel megsebezte a bestiákat, amelyek menekülőre fogták a dolgokat, lévén túlerejük odaveszett már.
  Hőseim örültek a szörnyek elbizonytalanodásának, mert maguk is igen kemény csapásokat szenvedtek el. Így hát rögtön lepihentek, mert sejtették, hogy a szörnyek e fertelmes óljába nem fog semmiféle orgyilkos vagy más egyéb ellenség keveredni. Így ellátták sebeiket, varázsigéiket memorizálták. Mikor eleget pihentek, dél felé hagyták el az otyugh ólat. A következő ajtó zsanérján pedig egy lila ruhadarabot fedeztek fel. A rongy igen finom kelméből készült, tán erre vitték el a király lányát a Tűzkések?
  Gorvenál a térképre nézett egy pislákoló pilács fényénél. A halovány derengésben szája mosolyra húzódott, mert látta, hogy jó helyen járnak, majd elmondta társainak, hogy csak a folyosó tekergését kövessék, ajtón most ne nyissanak be, egyelőre. Így is tettek hát. Mígnem egy hosszú járatban, dél felé egy a Tűzkések által felállított ellenőrző pontot nem vettek észre. Fegyvereiket elővéve haladtak bátran előre. Az orgyilkosok is elővették tőreiket, miközben a főcsahosuk azt követelte hőseimtől, hogy menten adják meg magukat. Vitézeim erre fegyvercsörgéssel válaszoltak. Így hát ismét harcra került a sor!
  Azonban ezek a Tűzkések nem voltak igazi ellenfélhez szokva, mert alig győzték le egyiküket embereim, máris menekülni próbált a többi. Kettőnek sikerült is kereket oldania. Ebből az egyik olcsón megúszta, a másik nyílvesszővel a hátában szedte a lábait. Hanem ezt követően fülsértő riadó kélt a odalent. Ezért partim úgy vélte, hogy jobb, ha kissé meghúzzák magukat. A helyiség, amely az egyetlen volt e hosszú egyenes folyosón, különös szobácska volt. Lévén tele volt az orgyilkosok hulláival, de oly erővel voltak összepréselve, hogy ezt pusztán emberi erő nem művelhette.
  Varázslóim a pihenésük alatt megtanulták igéiket, s papjaim már-már sebeik ellátásához néztek volna, amikor is a kis helyiségbe bezúdult egy hallom Tűzkés meg a vastag bőrű ölebeik: krokodilusok. [Azt hiszem a készítőkre nagy hatással volt a nyolcvanas évekbeli Aligátor című horrorfilm, hogyha a csatornában krokodilokkal lehet találkozni...] Alighogy legyőzték embereim ezeket a négy illet két lábon járó mocsokban hentergő hüllőket, máris újabb rémségek kerültek elő a kanális átkozottul fekélyes gyomrából.
  Otyugh-ok ismét! Azonban harcosaim már fáradtak voltak, igék híján, mi több már nem csak amolyan embernagyságú bestiák suhogtatták csapjaikat, hanem óriások is! [Neo-otyugh]. Szerencsére varázslóim egy-egy bűzfelhő varázslattal (Stinking Cloud), a "kicsiket" harcképtelenné tették. Közben pedig Phixidorous a két óriás szarzabálót lődözte szüntelenül. Azonban egy idő után az egyik "kicsi" bestia is felébredt. Ezt a titkozatos papom tartotta kordában cséphadarójával. Végül legyőzték bajnokaim ezeket az ocsmányságokat is. [Jobban mondva a két utolsó otyugh egy nagy s egy kicsi "megadta" magát (surrender). Továbbá azt is sikerült felfedeznem, hogy a játék hibás, mert Phixidorous kettesével lövi a nyilakat, varázslóim pedig hármasával hajigálták a dobótűket. Gondolom ezért is volt a játékból 1.0; 1.1; 1.2 és 1.3-as verzió is...].
  Csapatom sietve elhagyta e hullaházat, majd egy másik menedéket keresett, ahol erőben, igében feltöltekezhettek. Szerencséjükre ezt nyugodtan meg is tehették, majd újult erővel, bátorsággal folytatták volna útjukat, de az ajtóban egy hulla fordult ki a szennyből. Ez még nem is lett volna érdekes, hanem az alkarján épp oly pecséteket díszelegtek, mint saját vitézeim végtagján. Azzal biztatták magukat, hogyha a képesek voltak túlélni olyan nagy túlerőt, mint az otyugh-oké, akkor túlélik ezt a kalandot is, és nem jutnak e szerencsétlen flótás sorsára. Ezzel az elhatározással folytatták útjukat délnek.

  Az első ajtón kíváncsiságból nyitottak be. Odabent különös tetemdarabokra leltek. Troll végtagok, torzók meg persze fejek voltak mindenütt. Meg akarták ezeket vizsgálni embereim, ám ekkor ezek testrészek hirtelen, váratlanul összegyógyultak, majd három troll magasodott partim fölé félelmetesen. Papjaimat is meglepte ez a fajta gyors gyógyulás, de sokan nem töprenghettek rajta, mert a trollok igen vadak voltak. Móggal majdnem végeztek, de szerencsére embereim hamarabb végeztek ezekkel az átkozott szörnyekkel.
  Hanem ismét pihenniük kellett vitézeimnek, de szerencséjükre most sem zargatta őket senki. Felgyógyulva folytatták útjukat, s követve a folyosó kígyózását három ajtóhoz jutottak. Gorvenál nem nézett a térképre, de a baloldali ajtót választotta. Amint beléptek három trágyapiramist vettek észre maguk előtt. Az egyiken pedig valami csillogott. Különös módon e gúlák oldalaihoz dörgölődő otyughok nem támadtak rájuk, hanem azzal voltak elfoglalva, hogy ékítsék ürülékpiramisaikat. Hamarosan az egyik ocsmányság közelebb jött, óvatosan. [Válasszuk a Bargain (egyezkedés) menüpontot.] Harcosaim agyában egy telepatikus zümmögő hang szólalt meg: "A csillogó csecsebecséért kincseket kérünk! Innen délre élnek még a fajtánkból, kiknek két halomnyi illatos elemózsiájuk van. Azt hozzátok el nekünk!" [Egyezzünk bele az Agree menüponttal.] A hang ezzel elhalkult. Mivel innen nem vezetett dél felé kijárat, partim visszatért a három ajtóhoz majd belépett a középsőn.
  Két rövidke folyosóról pedig egy kisebb igen bűzös termecskébe jutottak. A bűz ismerős volt már embereimnek... jöttek is az otyugh-ok nyomban. Igen vad tusakodás kezdődött e bestiák és vitézeim között, mert nem volt hová elbújniuk embereimnek. Mógot emiatt majdnem meg is ették ezek a förmedvények. Szerencsére Seneph segítségével el tudott menekülni, majd tűzlabdát dobott az otyughokra. Szerencsére csak egy óriás példány volt e helyütt. Acantha öklendően büdös felhőt támasztott a szarevők között, amely még ezeket a bestiákat is megbetegítette, majd ő is egy tűzlabdát (Fireball) dobott rájuk.
  A szeméthalmok, amelyeket az otyugh-ok akartak láthatólag különbözött a többi kisebb hanttól. De embereim elébb lepihentek, mielőtt visszatértek volna a "fizetséggel". Miután új erőre kaptak, visszamentek a beszélő fertelmekhez. Amint megérkeztek ezek a szörnyek örömükben ugráltak vaskos, elefántszerű lábaikon. Rögvest hőseimhez hajították a fényes tárgyat, majd elvették szeméttömeget. Zümmögő telepatikus hang szólt ekkor hozzájuk ismét: "Szabadon távozhattok!"
  Ez a fényes tárgy egy igen finoman mívelt kis ékszer volt, amely a Zhentarim kompánia, azaz a Fekete Hálózat, jelére volt formázva. Az meglátszott rajta, hogy nem is oly rég még valakinek a nyakában függött. [A Zhentarim kompániáról már az előző részben, a Fényesség Tavában is szó esett, ott elolvasható, hogy mi is az. És a játék még mindig nem képes rendesen leírni az AD&D-s neveket úgy látszik, mert ezt is Zhentrimnek nevezi.] Ezen a kis medálián kívül még néhány egyéb encsembencsemet is kaptak hőseim, amelyet elosztottak egymás között.
  Tovább indultak délnek abból a kis helyiségből, ahonnan a szeméthalmokat elhozták. Elérték hát a kanális szekcióját. Az újabb teremből nyugatra lehetett kijutni, innen már nyílt ajtó délnek is. Azonban mielőtt ezen beléptek volna embereim, Seneph, a titokzatos papom, baljós sugallatra, egy morgott egy imádságot (prayer), hogy a következő csatában nagyobb eséllyel kerüljék el az ellenfél csapásait. Majd beléptek a következő helyiségbe.
  A boltozatról zöld mancsok nyúltak alá, majd egy öblös hang, így szólt: "Várjunk csak! Te nem is a Csontörlő vagy,.. de biztosan ízletesebb is leszel!". Vitézeimnek sikerült egy ilyen ragyaverte, nyűhes trollfészekbe jutniuk. A zöld ocsmányságok nyomban bajnokaimra is vetették magukat. A trollok oly gyors hirtelenséggel támadtak, hogy Gorvenál és Móg, majdnem otthagyta a fogát. Ám szerencsére, varázslóim eldugították a szörnyek nagy orrát bűzös felhőzettel. Phixidorous, kinek tegeze már régóta üres volt, vad szilajsággal rontott rá a trollokra handzsárjával.
  E rémeknél egyébként megannyi érdekes tárgyat találtak embereim, amelyeket természetesen magukhoz is vettek, mert hasznosnak vagy értékesnek tűntek.
  Miután kipihenték e veszedelmes csata fáradalmait, úgy döntöttek, hogy körbenéznek egy kicsit. Ezért nem dél felé, hanem a nyugati ajtón távoztak. A terem, amelybe benyitottak igen semlyés, ingoványos volt, lévén padozat híján bajnokaim mélyre süllyedtek benne. Azonban nem kerülték el azoknak a trolloknak a figyelmét, amelyek egy kis füves dombocskán üldögélve gurítottak nagy hús darabokat az iszapban hentergő krokodilusaiknak. "Újabb húsadag, s milyen hamar!" fordultak e szavakkal embereim felé a szörnyek. [Ez volt a legszemetebb csata, amelyet egy SSI játékban valaha is meg kellett vívnom. Hihetetlenül alattomos, szemét "intelligenciát" írtak bele a játékba. Olyan trükköket húzott elő, hogy azokat csak igen cifra, változatos jelzőkkel lehetne illetni. Szóval csak vigyázat! Ám az is lehet, hogy csak én fogtam ki...] A szörnyek baja után saját sebeiket látták el hőseim ebben az ingoványban.
  E mocsári teremből nyugat felé távoztak. A folyosóra kilépvén különös dologra figyeltek fel: az általános, már-már megszokott kanális bűz helyett bomló hús szaga terjeng a levegőben. A falra pedig valakik egy olyan szimbólumot égettek, amely egy tenyért ábrázolt, benne egy tátott szájjal. Seneph a titokzatos pap ismerte e jelet. A már-már elfeledett istenség, a Sötétséghozó, Moander szimbóluma volt ez. Úgy tűnt előkerültek a feledésből követői. Mivel már elegük volt az egész csatornából, embereim ezért elindultak délnek a folyosón.
  Ahogy partim együtt szédelgett a járattal, zajt hallottak, amely váratlanul elhallgatott. Nem tudták mire vélni ezt, ezért inkább folytatták útjukat. Azonban váratlanul lágy fuvallat fújta meg Phixidorous hátát. Így megvizsgálták a falat, amely valójában egy forgó ajtó volt. [A képen látható helyen egyet kell lépni előre, majd kelet felé fordulva átlépni a falon, de előtte használjuk a LOOK (itt azt jelenti, hogy megvizsgál) parancsot.] A rejtekajtó mögött pedig a tolvajcéh edzőtermére leltek, ahol gyakoroltak egy kicsit. Odo de Ridefort kivételével mindenki tanult valami újat, majd visszatértek a csatornába. [Lényegében a paladinon kívül mindenki hatos szintű lett.]
  Követve a folyosó kígyózását, hamarosan egy  ellenőrző ponthoz jutottak vitézeim, hol Tűzkések hullái feküdtek szerteszét. A félhomályból pedig egy lovag lépett elő. Páncélja alatt Myth Drannor városának libériáját viselte. Így szólt a harcos: "Látom, hogy a Tűzkések kék tetoválásait viselitek. Azonban úgy hallottam, hogy az átkozott Lángszülte arra használja az ilyesmiket, hogy embereket irányíthasson vélük. Kinek a pártján álltok?" Odo de Ridefort állva a harcos fürkész pillantását habozás nélkül felelte, hogy senkién (No one). A katona láthatólag megkönnyebbült, ezt követően így folytatta: "Egy kisvárosi folyóka ellenére e kloáka igencsak gazdag cselekményekben. Ha a Tűzkések búvóhelyére tartotok, akkor ne végezzetek a pörölyös pappal. Ő velem van." Ezt követően félre állt az útból, szabad utat engedve csapatomnak.
  Embereim követték a járat kígyózását, majd egy elágazásnál nem fordultak délnek, hanem az ottani ajtót törték be. Szerencsére mögött nem lappangott semmi és senki. Dél felé hagyták el ezt a helyiséget, s végre kiértek a csatornából. Megérkeztek a Tűzkések búvóhelyére, amelynek bejárata egykor ellenőrző pont lehetett, de láthatólag azt sietve elhagyták...

Tolvajcéh

Tolvajcéh

  A segítőkész tolvaj hamarosan saját céhmestere elé kísérte embereimet. A sunyi képű céhmester meglepő módon nem valami becstelenségre akarta rávenni hőseimet megmentésükre hivatkozván, hanem menedéket kínált. Igaz kicsit nyugtalannak tűnt eközben. Harcosaim tudták, hogy újabb kalandjaik még csak most kezdődnek, ezért elfogadták a lehetőséget, hogy sebeiket elláthassák. Habár való, hogy ezt nem minden kétség s gyanú nélkül tették, mert hát mégiscsak tolvajok között bujkáltak. De az is tény, hogy egy tolvaj nem gyilkolja le áldozatait, hanem csak meglopja őket.

  Pihenésük után embereim felkereste ismét a céhmester. Aki ezúttal elárulta, hogy a király lányát a Tűzkések az ő céhében rejtették el, abban bízva, hogy ezzel majd tőrbe csalhatják az uralkodót. Ebbe azonban a főtolvaj nem avatkozhatott bele közvetlen, de hírekkel szolgálhatott. Ám ekkor hatalmas robajjal beszakadt a helyiség ajtaja, majd mintegy mennydörögve egy Tűzkés orgyilkos rivallt a céhmesterre: "Áruló söpredék!" Aztán saját embereire kiáltott: "Elfogni mindőjüket!"
  Ám ahogy emberei szétterjedtek a helyiségben, mint valami légnemű anyag miazmái, a céhmester egy mérgezett kést hajított az üvöltöző orgyilkos felé. A penge nyakon találta, mikor a földre rogyott még nem halt meg, mert ott még rángatta tagjait a gyilkos szer, amelybe a tőrt mártották. Vitézeim, miközben fegyvereiket rántották elő, még látták, hogy a főtolvaj keblét egy nyílhegy járja át. Hja, így jár, aki orvgyilkosokkal paktál le... aztán megkezdődött a harc.
  Papjaim áldást s átkot osztottak, varázslóim a megfelelő pillanatban hajították el tűzlabdáikat, vad pusztítást okozva az ellenség sorai között. Az ellenséges tolvajok igen ügyes harcosoknak bizonyultak, mert embereim alig bírták eltalálni őket. Néhányszor még a két Tűzkés is elkerülte Phixidorous lövedékeit. Mókás tolvajom a csata folyamán ki is merítette puzdráját, így kénytelen volt handzsárjához, pajzsához kapnia, mielőtt belevetette volna magát e csata förgetegébe. Végül embereim meg a maréknyi szövetséges tolvaj győzedelmeskedett. A harc végeztével vitézeim a céhmesterhez siettek, de sebe halálos volt. Még vért köpve elmondta óhaját, hogy szívesebben lett volna most Yûlashban [ez egy Holdtengerparti város a Forgotten Realms világában, Lankamesszi s a Zhentil helyőrség között]. Végül kilehelte lelkét. Tetemét átkutatva hőseim egy térképre leltek, amely részelegesen ábrázolta csatornarendszert. Azért részlegesen mert csak utat mutatott a
céh meg valamilyen búvóhely között. Seneph lemásolta a térképet, majd embereim továbbálltak.
  Amint kiléptek embereim a véráztatta teremből, szemük egy vendégkönyvön akadt meg, amelyben az utolsó bejegyzés imígy szólott: "Bömbfazék O. [Ruskettle gondolom a rusty kettle-ből jött ami rozsdás fazekat jelent, de magyarul létezik ugye a repedtfazék kifejezés, de azért mégse legyen ilyen neve egy bárdnak, ezért változtattam Bömbölőfazékra, jobban mondva rövidítettem Bömbfazékra. Egyébként Olive Ruskettle egy hobbit, vagy inkább félszerzet. Clyde Caldwell is megörökítette az alacsony bárdnőt a Sárkánygyík Sarkantyúja (The Wyvern's Spur) című Forgotten Realms könyv borítóján. A mellékelt kép hátterében látható a hölgy.] Birodalmak bárdja - Ki a hárfámat érinti, karját veszíti."

  E fogadóteremből délre fordultak, egy hosszú folyosóra, ahol ismét tűzkésekbe botlottak bele. Újabb harc kezdődött, ám ezúttal az orgyilkosokkal tartott néhány bíborba öltözött mágus is. Embereim sérültek voltak ugyan, de roppant dühödtek is az orvtámadás miatt. Seneph kissé elvesztette fejét, majdnem szó szerint, de aztán megzabolázta indulatait. Acantha elaltatta a mágusokat, miközben papjaim és paladinom az orgyilkosokkal küzdött. Lassan, de biztosan bajnokaim utat vágtak maguknak a gyilkosok gazában. Az alja nép, látván, hogy fordult a kocka menekülni próbált. Ám Seneph megbénította őket, hogy Phixidorous-szal együtt lemészárolják őket. Ahogy így megnyílt előttük az út, úgy döntöttek, hogy pihennek egyet.
  Szerencsére pihenésüket nem zavarta meg senki. Így nem csak kipihente magát a partim, hanem még varázslatokkal is feltöltekeztek. Már épp folytatták volna útjukat, amikor a folyosón rohanó tolvajok közeledtek. Bajnokaim nyugodtan várták a vágtatva érkezőket, akik már messziről kiáltották, hogy a Tűzkések a csatornából törnek fel. "Akár a szennyvíz... no hisz oda is valók!" Jegyezte meg paladinom társai nagy gaudiumára. Csapatomat, azonban nem tántorította efféle figyelmeztetés.
  A folyosón tovább haladva, ahogy elérték az első a folyosó végén lévő kijáratnál látták ám, hogy egy hárfás félszerzet beugrik egy ajtón. Azonban nem törődtek efféle alakokkal most. Hanem, mivelhogy a bölcs, vagy inkább az útonálló, alaposan megmetszette erszényeiket a tolvajok kincsére fájt a foguk. Ezért megpróbálták felkutatni a kincseskamrájukat. E célból nyitottak be a folyosó keleti oldalán lévő első ajtón. Jobban mondva bezúztak azt...
  Odabent pedig egy Tűzkés nyomban rájuk is uszította a tolvajok vérebeit. Miután embereim a harci kutyák átmeneti gazdáját a túlvilágra küldték, az ebek is elvesztették kedvüket az acsarkodáshoz, de akkor már késő volt számukra. A helyiség egyébként a céh kutyaólja lehetett, mert megrágott pórázok s csontok hevertek mindenfelé a padozaton. Embereim elhagyták ezt az ólat, miután megpihentek egy kissé. A következő teremben azonban ismét csaholás ütötte meg fülüket. Újabb Tűzkések, újabb vérebeket uszítottak  a partimra!
  Azonban nem számoltak Acanthával, aki rögtön egy tűzlabdát hajított az ostoba orgyilkosok és még ostobább kutyáik közé. Hamar véget ért ez a harc is.
  Győzelmük után az első ajtót rögtön meg is próbálták kinyitni hőseim, de az úgy tűnt igencsak ellenáll akaratuknak. Azt gyanították, hogy esetleg egy ördöngös zárral van dolguk. Ezért Móg elmondott felette kopogó igét (Knock), s láss csodát, az ajtó kinyílt. Mögötte pedig ott lapult minden, amit eddig a tolvajok felhalmoztak. Pénzen kívül akadt még fegyver, páncél, tekercsek, varázsfőzetek. Egy igen különlegesnek tetsző por, és még egy vereslő Ioun kő is. [Ezek az AD&D-ben olyan varázskövek, amelyek amellett, hogy a használójának valamilyen pluszt adnak, annak feje körül keringenek. Ismeretes még a szerepjátékban Ioun köveként, illetve Congenio kavicsaként is. A most talált kő pedig a használójának az ügyességét növeli meg egyel, hacsak nem maximum (18) áll már.].
  Hamarosan Ioun köve már ott orbitált Seneph titkos tanokkal teli koponyája körül. Embereim, kihasználva az ördöngös zárral bíró ajtó védelmét, megpihentek. Varázslóim tanulmányozták a tekercseket, amelyeket tolvajok kincsei között, de sajnos a rajtuk lévő igéket nem tanulhatták meg, mert számukra még túl bonyolult volt. Ezt követően folytatták útjukat. Kiléptek a kincseskamrából, hogy ezen a folyosón haladjanak tovább. A korridor felénél azonban különös zaj ütötte meg füleiket. Az egymáshoz csapódó fémek csengése s szilaj bestiák morgása visszhangzott végig a folyosón. Félelmetes volt, de embereim szívébe nem plántált rémületet. Hallottak ők már sokkal rettenetesebbet is. Az északra vezető ajtón nem nyitottak be, hanem a délre nyílón távoztak e folyosóról.
  A kutyaólhoz hasonló kis terembe jutottak, amely telis tele volt oly ketrecekkel, amelyekben általában majmokat szoktak tartani. Azonban szerencsére nem akadt most itt egy sem az említett emlősök közül. Így hát embereim folytatták útjukat dél felé. A következő szobából két ajtó vezetett ki, hőseim a baloldalit választották. Közben olyan testeken léptek keresztül, amelyek halálos viadalban fonódtak össze, de immár élettelenül. Ekképpen haladtak egyre csak délre a céhben, mikor is a legutolsó ajtó mögött orgyilkosok rontottak rájuk.
  Ismét két varázsló volt az asszaszinokkal, az egyikük egy varázslövedékkel még meg is dobta Phixidorous-t, de több trükkre már nem volt alkalmuk. Az utolsó Tűzkés azonban alaposan kifogott embereimen, de ő sem kerülhette el sorsát. Mókás erdőkerülőm végzett vele, mivel a többiek csapásait ügyesen elkerülte az átkozottja!
  Embereim egy kicsiny helyiségbe jutottak, a dél felé lévő falakat átvizsgálva, felfedeztek egy rejtekajtót, amely a csatornába nyílt...

Új kezdet, új szabályok

Új kezdet, új szabályok

  Ahogy a cím is jelzi, itt már változtak a dolgok az előző játékhoz képest. Emiatt karaktereimet ugyan újragenerálom, de nevük megmarad, tehát hőseink kissé megváltoznak. Erre azért is van szükség, mert az új regulák miatt régi embereim gyakorlatilag életképtelenek lennének ebben a játékban. Ugyanis hőseinket az előző játékból nem az elért szintjük szerint hozzuk át, hanem ahogy kezdtünk velük. És mivel az Azúrbéklyókban a kevert osztályú karakterekre igen súlyos büntetéseket szabtak, ez a fentebb említett változtatásra kényszerít. Ráadásul olyan dolgokat is beletettek, miszerint csak az Erdőőrök (Ranger) tudnak páncélban varázsolni... Azonban kezdjük hát el!

  A játék, ahogy az előző része is, azzal indít, hogy felteszi nekünk a kérdést, hogy kikapcsolja-e a gyorstöltőt (fastloader). Majd, ha ezt megválaszoltuk, megjelenik a baloldalt is látható intrókép. Amely alatt pedig felcsendül egy [mű]pátoszos, indulós, lázítós SID-muzsika, amely illik e fantasy szerepjáték hangulatához. Mi több az előzőrészhez képest még hosszabb is. Ahogy az első részét, úgy ennek a zenéjét is Dave Warhol szerezte, ha pedig külön le szeretnénk tölteni hallgatni, akkor azt megtehetjük, ha meglátogatjuk a HVSC, azaz a High Voltage Sid Collection (Nagyfeszültségű Sid Gyűjtemény) oldalát, majd a keresőmezőbe (Searchbox) beírjuk a játék angol címét. Ha megvan a file utána már csak lejátszó kell hozzá, amelyeket szintén elérhetünk az említett oldalon, ha erre kattintunk, legyen operációs rendszerünk, Windows, valamilyen Linux disztró vagy akár MacOS.

  Ha nem hallgatjuk meg a zenét, akkor felsejlik rögtön a következő kép, amelyen elolvashatjuk az alkotók nevét, illetve a tényt, hogy a játék Kate Novak & Jeff Grubb írópáros könyvén az Azure Bonds, avagy saját fordításomban, az Azúrbéklyókon alapul. E könyv egyébként a Finder's Stone (Fürkészek köve) trilógia első kötete, amelynek borítója megegyezik a játék borítójával.

  A borítóval kapcsolatosan még annyit hozzátennék, hogy a magyar Commodore Világ, illetve a legtöbbek által csak CoV-ként ismert újság/magazin nyolcadik számának borítója is Clyde Caldwell eredetije alapján készült, több-kevesebb sikerrel, Kodreán Zoltán kezei által. A hölgy kissé szőrös mellű lett, a gyíkszerű lény pedig egy tőrt tart már a kezében egy igen komolytalan formájú kard helyett. Illetve a szőrös hölgy arányai kissé "furák". [Mondjuk mit vár az ember egy ötvenforintos újságtól? ;)] Azonban hagyjuk most ezt, mert nem műérteni vagyunk itt!
  Ha a Play game (játék) lehetőséget választjuk, akkor elébb meg kell válaszolnunk egy másolás védelmi kérdést, ahogy az látható. Nyugodtan használjuk a kódkereket ehhez, de ahogy a korábbi bejegyzésben említettem, ezúttal a játék nem egy szóra, hanem csak egyetlen betűre kíváncsi! A képen látható kérdésre egyébként az "o" billentyű volt a válasz, ha esetleg a kedves olvasó is ezt a két rúnát kapná.
  Ha helyesen válaszoltunk, akkor a jól ismert három pontos menübe jutunk, amelyekkel új hősöket alkothatunk (Create New Character), a csapatunkhoz adhatunk hősöket (Add Character to Party), illetve egy mentett játékot tölthetünk vissza (Load Saved Game). Ezúttal én újra alkottam hőseimet, lévén a játék nem tudta áthozni rendesen a karaktereimet [0 XP-jük volt] amelyet itt részletesen le is írok, hogy miként:

  Odo de Ridefort-ból paladint faragtam, hiszen eredetileg is lovagként említettem. Ennek az új osztálynak az az előnye, hogy már tud néhány varázslatot, így képes már gyógyítani, illetve a jelenléte megvéd a gonosztól (Protection from Evil).

  Tarfejű Gorvenál, akárcsak Seneph, megmaradt papnak (Cleric).

  Móg, az Áldásból, illetve Acanthából varázslók (Magic-User) lettek.

  A mókás tolvajom, Phixidorous pedig tolvajból, orzóból erdőőr (Ranger) lett, ezenkívül mindenki ember lett aki azelőtt elf/tünde volt.

  Szerencsére ettől a játéktól fogva megszabadultak a kínos avatárképektől, így azt ezúttal nem kell beállítanunk, ezáltal a karakterek menüjében nem kell megvárni annak betöltését sem. Igaz, a Fényesség Tavában ki lehetett kapcsolni ezt a luxust.

  Ha megvagyunk hőseink generálásával, akkor adjuk hozzá őket a csapathoz (Add Character to Party), majd kezdjük meg a kalandjainkat (Begin Adventuring).

  Hőseim különös álomból vagy sokkal inkább bódulatból keltek aznap. Kicsiny, jellegtelen szoba padozatán feküdtek. Ébredésük közben nem csak azt tapasztalták, hogy felszereléseiktől, de még nem is oly régi emlékeiktől is megfosztattak. Elvesztett értékeik, emlékeik okozta nyugtalanságot tovább táplálta a tudat, hogy mindnyájuk kardforgató kezére furcsa varázsmintákat tetováltak. Egy emberként ugrottak fel fektükből-ültükből, és rögvest fegyverükért tapogatták oldalukat, de ott nem volt semmi sem már. Övükön csekélyke szütyő lógott csak, amiben platinaérmék csengtek mozdulataikra. Így hát fegyver nélkül, de annál elszántabban rontottak ki a szobából, ahol ébredtek.
  Dúskeblű asszonyság köszöntette őket eképpen: "Istenek hoztak benneteket Tilverton jó városában!" Azonban látván hőseim mogorva tekintetét a kocsmárosné, mert hogy az volt belekezdett embereim érkezésének a történetébe [Naplóbejegyzés (Journal Entry) 31]: "Egy csapat veresköpenyes hozott benneteket a fogadómba, akik azt mondták, hogy az útmentén találtak benneteket, és már-már inkább a túlvilágon túl, semmint innen. Kifizették a szobátokat, azok különös tetoválások már akkor is ékítették karjaitokat, de talán Filani, a bölcs asszony segíthet nektek. Fegyverekre is szert tehettek az utca túloldalán, ha arra volna szükségetek." Hőseim megköszönték az útbaigazítást, s már indultak is volna, de különös zajt hallottak az egyik szobából.
  Benyitottak hát a saját szobájukkal szomszédos helyiségbe, ahol egy ágyon igen zilált fickó feküdt, akit éles fájdalmak kínoztak, rángattak fekhelyén. Nyögése sikolyba váltott hirtelen: "Lángoló óriás... Vérvörös mágus... Tőr villan... Növények, amelyek járnak... Ájjjájj!" Eztán hangja értelmetlen motyogásba halkult. Azonban fájdalomsikolyára előkerült a kocsmáros is, aki így szólt vitézeimhez: "Kérlek, hagyjátok e szerencsétlent! Ilyen nyomorult állapotban találtak rá a csatorna szájánál éppen azelőtt, hogy titeket meghoztak volna. Ej, szegény fickó!" Ezzel pedig hőseim elhagyták e baljós hangulatú fogadót.
  A kijárat egy sikátor szájára nyílt, az ajtó felett pedig ott nyikorgott a cégér: Fuvalomlord Fogadója. Innen hőseim nyugatnak fordultak, az utca túloldalára, ahol meg is találták a kocsmárosné által említett boltot, hol a fegyvereket árulták. Egy szép cégér hirdette, hogy Cormyr Fegyverkészítői [Cormyr egy ország a Forgotten Realms-ben]. Miután hőseim felfegyverkeztek, elindultak megkeresni a bölcs asszonyt, hogy tanácsot kérjenek a karjukon lévő azúrpecsétekkel kapcsolatban. [Mivel partim immár csak emberből, akik egy osztálya van kizárólag, így a fegyvertípusok nagy része csak Odo által használható.]
  Az utcán különös dolgokat hallottak bajnokaim: hol itt azt mondta valami polgár, hogy esküszik, hogy női sikolyt hallott a csatornából, máshol pedig egy járókelő arról beszélt, hogy a zöld köpönyeges nő tekintete a vakbuzgók tüzével lángolt. Az utca keleti oldalára visszatérve, első ajtó egy kocsmáé a volt, amelyet úgy neveztek, hogy Az Átok. Partim egyelőre a különös tetoválásaiktól kívánt megszabadulni, ezért tovább ballagtak az utcán észak felé. Így találtak rá Filani, a bölcs házára, amelyen egy cégér hirdette az asszony nevét.
  Beléptükre a nő azonnal előkerült, majd megkérdezte, hogy a különös jelek miatt jöttek-e. Embereim bólogattak, erre a bölcs asszony, vagy sokkal inkább útonálló, felkínálta szolgálatait vagyonuk feléért cserébe. Odo látta, hogy az asszony túl okos ahhoz, hogy átejtsék, ezért inkább ráállt az alkura. Miután a platinaérméket elnyelte az asszony feneketlennek tűnő szütyője, elmondta hát, amit tudott [Naplóbejegyzés (Journal Entry) 38]:
  "Öt különböző társaság pecsétjét viselitek alkarjaitokon. Hármat felismertem, az egyiket még sohse láttam, az utolsó peniglen igen aggasztó engem. A lángok és a tőr a Tűzkések jelképe, orgyilkosok bandája, akiket utoljára a Nyugatkapunál (Westgate) láttak tevékenykedni. Ám azt a bandát már elpusztították, így aztán valószínűleg újraszerveződtek valahol másutt. Attól tartok, sajnos nem tudom megmondani, hogy most merre lehetnek.
  A tenyér közepén lévő száj Moander isten szimbóluma [Az AD&D-ben Moander a rothadás és romlás istene]. Korábban elűzték ezt az istent e világról, de nemrégiben visszatért, mint egy dombnyi szenny. Mielőtt legyőzték Yulash városának egy részét még azért romba döntötte. Kultuszának színe a zöld.
  Az ékes z-betű a triangulumban a Fekete Szövedék, a Zhentrim jele. Ez egy papok, mágusok s tolvajok gonosz szövetsége, akik Zhentil helyőrségből tevékenykednek. Vannak, akik úgy vélik, hogy ők a helyőrség igazi urai.
  A lángoló szimbólumot még sohse láttam, erről tehát nem szólhatok.
  Az utolsó jelkép, a Holdsarlóval, felkavaró hasonlóságot mutat egy igen hatalmas bölcs szimbólumával, ki az Árnyszurdokban (Shadowdale) lakik. Saját érdekemben inkább nem is szólok róla többet."
  Odo legszívesebben erővel vette volna vissza pénzét, de a többiek inkább csitították. A bölcsen útonálló asszonyságtól kijövet puffogott még egy ideig paladinom, majd abbahagyta. Hőseim kissé letörten az utca túloldalára tértek, miközben tanácskoztak, így jutottak el a Gond templomának [Gond a "Minden kovácsok Ura", afféle közepes istenség, azaz nagyobb hatalommal bír, mint az alacsonyabb istenségek, félistenek, az AD&D Forgotten Realms világában.] bejáratához. Papjaim abban reménykedtek, hogy esetleg a templom lelkésze esetleg feloldhatja őket a béklyók hatalma alól. Így hát beléptek.
  Egy fehér csuhás akolitus fogadta a csapatomat, aki felvilágosította őket, hogy amennyiben gyógyulni jöttek, úgy a imádkozzanak az oltárnál, ha pedig a főpapot keresik, ő az épület déli szárnyában található meg. Ezzel köszönésképp bólintott, majd dolgára ment. Hőseim elébb a templomhajóba léptek, hogy körbenézzenek. A hajó nem volt oly tágas, mint Phlan templomaiban, de hát ez csak egy kis városka szenthelye volt. Az oltárnál egy pap gyógyítást kínált embereimnek, de mivel bajuk nem volt, így megköszönték a szolgálatot. Ahogy a padsorok között tévelyegtek, a helyiek beáramlottak, mert kezdődött a mise.
  Vitézeim úgy döntöttek meghallgatják mit mond a pap. Mikor mindenki elhelyezkedett végre a pap beszélni kezdett. Az egész beszéd lényege pedig arról szólt, hogy a világnak mindennek megvan a helye, legfőképp Tilvertonnak, és a Cormyri Védelmi Erőknek. A szóvirágok, erőltetett hasonlatok, művelt embereimet igen untatták, Gorvenál pedig el is bóbiskolt. Ha Acantha nem löki oldalba, hortyogásával talán még a misét is megzavarta volna. A pap közben állandóan visszatért a "Védelmi Erőkhöz", ekkor pedig az Odo mellett üldögélő polgár, ki szemeit forgatta elégedetlenségében, félhangosan így szólt: "Védelmi Erők, bah! Inkább megszállók!" Kisvártatva a műsor, illetve a mise véget ért, az emberek pedig libasorban elhagyták a templomot.
  Partim szintén elhagyta a főhajót, de folyosón keresztül a déli szárnyba tért, hogy felkeresse főpapot. Meg is találták az öreg lelkészt, aki leolvasván embereim arcáról a gondterhelt kifejezésüket, bajaik felől érdeklődött. Odo megosztotta a főpappal az Azúrbéklyók történetét, átkát, mire a pontifex jószívűen felkínálta segítségét. Átok eltávolító ige (Remove Curse) mormolásához látott. A mágikus béklyók felizzottak, majd kik lángnyelvek csaptak ki belőlük, vitézeim remegni kezdtek a fájdalomtól, ám a főpap ezt látván inkább abbahagyta az igézést. "E béklyók dacolnak hatalmammal, sajnos eltávolításuk meghaladja erőmet. Csak szerencsét kívánhatok nektek eltávolításukhoz. Gond kísérjen benneteket!" [Naplóbejegyzés (Journal Entry 19)]
  Hőseim elhagyták hát a templomot is letörten. Hogy kedvüket a bú ne törje tovább, úgy gondolták megitatják száraz torkaikat Az Átok kocsmában, amely a templommal szemben volt, pont kéznél...
  Amíg átértek a bejárathoz, a lakók pletykáit ismét meghallották.Ezúttal arról beszélt egy köpcös, kövér kis alak, hogy meggyőződése, hogy a múlt éjjel egy sárkány repült tova házaik felett. Márpedig Gond kísérje útjukat, ha ismét eljött az ideje "Sárkányok szárnyalásának".
  A kocsmába térve a csapos úgy pattant elő valahonnan, mint valami rúgóra járó ördög a skatulyából, ezzel kissé megijesztve embereimet. Móg pedig oly felindult volt önkéntelenül is orrba vágta a csapost, azt pedig nem kellett volna...

  Mert a feldühödött vendégek nekiestek az egész csapatnak. A csapások csak úgy záporoztak jó lovagomra, azonban ő könnyedén ellenállt. Mi több, vissza is vágott a támadóira, akik körül állták. Társai sem voltak eközben restek. Gorvenál kijött a formából, mert cséphadarójának csapásai elkerülték a fickókat, de a többiek segítettek neki. Acantha kifogyott a dobótűkből a csetepaté végére, de tőrét oly ügyesen forgatta, mint macska a karmát. Phixidorous pedig szokásához híven nyílvesszeit lődözte az ellenbe. A vérzőfejű, foghíjas, zúzott csontú elégedetlenkedőket aztán kihajították a kocsmából.
  Győztes vitézeim miután összeszedték a vendégek fegyvereit, hogy eladják, távozni készültek. Az ajtó előtt állva, várva néhány polgárra, hogy elhagyják a kocsmát, hirtelen egy bíbor vállszalagos nő ugrott be, miközben néhány fickó kik az elébb még szintén távoztak volna, most hirtelen lemaradt, mintha találkozni akartak volna vele. Azonban hőseim nem törődtek ezzel, mert hát maguk is elég törődöttek voltak a harctól, főleg Móg, ki majdnem annyi csapást kapott, mint de Ridefort, csak hát az ő irháját nem védte páncél. Azonban botjával így is megkenegette néhány részeg koponyáját.
  Alig lépett ki csapatom az utcára, mikor a közeli sikátorból valami különös hangzavar szűrődött ki. Embereim, bár nem fűlött foguk egy újabb küzdelemhez, követték Odót, aki mint paladin nem hagyhatta annyiban, ha valahol csorba esett törvényen, vagy egy felebarátja testi épségén. Azonban mire odaértek, honnan a zajt hallották, a félhomályos sikátorban már nem volt ott semmi, leszámítva egy, a kocsma oldalába állított igen míves tőrt.
  Partim visszatért a fogadóba, hogy sebeiket ellássák. A szobájukban aztán a papok hozzáláttak a gyógyításhoz. [Jó hír, hogy ebben a részben behozták az új lehetőséget, a FIX parancsot. Ez gyakorlatilag egy makró, ami annyit tesz, hogy egy gyakran használt tevékenységet automatizál. Esetünkben azt, hogy a papok maguktól megtanulnak minél több Enyhe Sebgyógyítás (Cure Light Wounds) varázslatot, jobban mondva imát, majd fentről lefelé haladva a csapattagokon alkalmazzák, már akinek erre szüksége van. Azonban, ahogy a varázslat/ima tanulás időt vesz igénybe, illetve megszakítható támadók által, úgy e FIX parancsra is érvényesek ezek.] Miután mindenkit meggyógyítottak, az ördöngösök igéket tanultak, miközben a papok imádkoztak.
  Mikor ezzel megvoltak, eladták a kocsmában bajvívással szerzett jószágot. A bőrpáncélok darabjáért kettő, míg a rövid kardokért négy aranyat fizettek a fegyverkovácsok. Ezt követően embereim megnézték maguknak az edzőcsarnokot, azonban nem sajátítottak el semmit sem. [A játék azt mondja, hogy a Fényesség Tavából, illetve Lankamessziből áthozott karaktereket itt lehet képezni. Ez persze nem igaz, mert a konvertált karaktereknek 0 tapasztalati pontjuk van, így nem is lehet őket szintet léptetni...].
  Ezt követően bajnokaim úgy döntöttek, hogy a csarnoktól haránt irányban elhelyezkedő szatócshoz néznek be, meglesni portékáit. A szatócsné igen kedvesen köszöntötte új vevőit, mert tudta, hogy ekképpen sokkal szívesebben vásárolnak nála. Sok érdekeset bakonyás boltjában nem leltek hőseim, de abból a szegényes felhozatalból Acantha egy ezüst tükröt vásárolt, Gorvenál pedig egy flaska olajat. E cikkek is igen portékák voltak ám, mert húsz-huszonöt aranycsikóval könnyítették meg két emberem erszényeit. Eddig még úgy hitték, hogy Phlan volt drága város, de a porfészek Tilverton úgy tűnt túltesz rajta. Miután ezzel megvoltak, harcosaim úgy döntöttek, hogy elhagyják e helységet.
  Északnyugat felé haladtukban újabb híreket hallottak az utca népétől, amely a sötétedés ellenére még nem tért meg otthonaiba. Arról beszéltek, hogy egy bizonyos Gharrit a város határában láttak, illetve, hogy Tűzkések egyre arcátlanabbak, s a helyzetet pattanásig feszítik.
  Hőseim lassan elérték a kapukat, ám útjukat elállta az őrség, mondván, hogy hamarosan megérkezik a király hintaja, ezért távozniuk kell. Embereim eleget tettek a kérésnek, így elindultak a délnyugati kapuhoz, hogy arra felé hagyják el Tilvertont.
  A délnyugati kapuk közelében nagy volt már a sürgés-forgás, mert valami készülődött. Ahogy vitézeim odaértek, a királyi őrség a gyülevész népséget taszigálta hátrább, mondván, hogy megérkezett a király hintaja. A fejedelmi cséza valóban még is érkezett. A hintóból ekkor kiszűrődött a király hangja, ám ekkor hirtelen az Azúrbéklyók felizzottak! Bajnokaim elméje fölé pedig egy ismeretlen hatalom kerekedett, amely arra kényszerítette őket, hogy megrohanják a csézát. Kivont fegyvereikkel futottak a kocsi felé, amely ekkor ügyesen megfordult, lovait pedig a kocsis vágtára pattintotta ostorával. Ekkor a cséza ablakán kibukkant egy ifjú arc, amely így kiáltott hőseim felé: "Ne öljetek meg! Én nem vagyok a király!" Azonban ekkor meglátta embereim karján az izzó varázspecséteket, és mielőtt láttukra elájult volna még felkiáltott: "Jajj, ne! Már megint!"
  Az izzás elhalványodott, csapatom pedig ismét ura lett saját magának. De ekkor vészharang kondult mögöttük, feléjük pedig kivont kardú őrök igyekeztek. Penge villant, csatazaj kélt, küzdelem kezdődött. Acantha egy varázslövedéket hajított az egyik őrnek, Odo de Ridefort hosszú kardja elsüvített a királyi őr sisakja felett, ahogy az lehajolt a támadás elől. Phixidorous nyílvesszeje pedig az Acantha által megtámadott gárdistába harapott igen rútul. Gorvenál fegyvere pedig az előtte lévő ellenség bordáit zúzta meg. Móg elaltatta az egyik őrt, miközben Seneph cséphadarója célt tévesztve, csak a levegőt találta el. Hasonlóképp folytatódott a csetepaté, amelyből mindenki kivette a részét. Ütéseket osztottak s kaptak bajnokaim egészen addig, amíg le nem győzték az őrséget.
  Mikor az első hulláma az őröknek elhullott, partim minden egyes tagja látta, hogy két vörös köpenyes alak ugrott a hintóra, majd a fiatalembert egy sikátorba hurcolták. Közben megérkezett a második hulláma az őröknek, akiknek volt képük azt feltételezni, hogy embereim megadják magukat. Hőseim egy emberként kiáltottak nemet. Varázslóim azonban már fáradtak voltak, így mindketten egy-egy tűzlabdát hajítottak az őrök mögé, amelyek hatalmas robajjal pörkölték meg a gárdistákat. Seneph a még harcképeseket lebénította, majd Gorvenál s de Ridefort lecsapta őket.
  Erősítés trappolása hallatszott a közelből, így csapatom visszavonulót fújt, majd sietve a legközelebbi sikátor sötétjébe bújt [Erre egyébként minden egyes lépésnél figyelmeztet a játék, hogy mégis hová kéne futni, ahol az őrök nem kutatnak.]. A szűk, sötét utcácskában várakozva aztán valahonnan előkerült egy segítőkész tolvaj, aki felajánlotta, hogy egy menedékhelyre vezeti őket. Ezt vitézeim elfogadták, hiszen más lehetőségük már úgysem akadt.
  A segítőkész orzó végül hőseimet titkos járatokon, rejtett folyosókon át vezette el a tolvajok céhéhez...