E játékcsokorban az olvasó már tapasztalni fogja a változást, amelyet az újraindítás után ígértem. Ez a változás pedig nem más, mint hogy a csokorba ezúttal nem négy, hanem csak három szoftverszálat fogok kötni. Ez a változás a jövőbeli csokrokat is érinti majd, szóval innentől kezdve már csak három játék ismertetését fogják tartalmazni. A 74. csokorba ezúttal Commodore Plus/4-es szoftverszálakat válogattam. Haladjunk hát időrendi sorrendben!
Elsőként térjünk vissza a hőskorba, a nyolcvanas évekbe! Egészen pontosan 1986-ba. Mi történt ekkor? Elég sok minden, például az angolok és franciák megállapodtak, hogy megépítik a Csalagutat; megkezdődött a Mir űrállomás építése; Gorbacsov Magyarországra látogatott; Kádár hivatalosan is tagadja válsághelyzet lenne hazánkban; a Halley-üstökös a legközelebb járt bolygónkhoz. Emellett számos tragédia is történt: az Egyesült Államokban felrobbant a Challenger indítása után; Európában a Csernobili atomkatasztrófa történt. De voltak jó pillanatai is ennek az évnek: Isaac Asimovnak új könyve jelent meg: Alapítvány és a Föld címmel; a Queen telt házas koncertet adott Budapesten; a mozikba került a Bolygó neve: Halál (Alien), a Top Gun meg a Fantasztikus labirintus. Meghalt talán a világ egyik legnagyobb szellemi kútmérgezője: L. Ron Hubbard. Persze a szektája a mai napig velünk maradt. És még ezen felül Doug Turner, egy személyben a British Software, mely meglepő módon egy angol cég volt és csak két játékot alkotott összesen a C+4-re, elkészítette The Exploits of Fingers Malone (Fingers Malone hőstettei), vagy Fingers Malone című fogócskázós ügyességi játékát. A program kiadását nem más, mint a szintén brit, és zsebpénzbarát [leginkább kazettás] szoftverek értékesítésével foglalkozó Mastertronic gondozta. A játék természetesen elindul Commodore 16-on is, ahol hasonló szórakozást nyújt.
De lássuk mit ír a borító e bizonyos hőstettekről, amelyeket majd a játékos irányíthat s így átélhet: Merő izgalom tizenöt szinten keresztül! Légy résen és légy gyors! Mert rajtad áll, hogy összegyűjtsd az ellopott pénzt, amely nem is oly régi bankrablásokból származik. Azonban nem leszel egyedül, mert a rablók maguk is üldözni fognak téged s megpróbálnak majd bármit, hogy megakadályozzák hogy megtaláld a szajréjukat! Amint ez a rövid leírásból is kiderül, a játék azt a kétes erkölcsi elvet követi, hogy tolvajoktól lopni nem bűn. Nyilván a tolvajok ezt nem fogják annyiban hagyni, így hát túl kell járnunk majd eszükön. És valóban nagy szükségünk lesz majd olyan képességeinkre, mint a helyzetfelismerés, helyzetudatosság. Azonban egyelőre ne szaladjunk ennyire előre, hanem térjünk rá az elemzésre!
[A sárgás oszlopokon/csöveken fel, míg a "ragyásokon" lefelé csúszhatunk.]
Habár a játék színei kissé tompák, mégis a grafikája így is eléggé rajzfilmesre sikeredett. Ez leginkább a főhős, Fingers Malone, meg a rablók ábrázolási formájának köszönhető. Ugyanis egyáltalán nem emberszerűek, ahogy az a GIF-eken is látható. Azonban, ami egy jó árkádjátékhoz elengedhetetlen, az a megjelenítési sebesség. Ez pedig kiváló ebben a programban. A hangrészleg viszont elég karcsú, lévén zenét egyáltalán nem kapunk, csak hanghatásokat, azokból is egyszerűbb zörejeket, de szerencsére ezek sem szaggatják dobhártyáinkat. Az irányítás egyszerű és történhet joystickről meg természetesen billentyűzetről. Az utóbbi esetében az alábbi gombokkal: A - Balra; S - Jobbra; P- Felfelé; L - Lefelé, Szóköz (Space) - Lift aktiválása, a széf kinyitása, kapcsolók használata; H - Szünet. Ahogy az irányításból kiderült, hősünk nem tud ugrani, csak különböző oszlopokon/csöveken közlekedik a platformok között, bizonyos irányokban. A Fingers Malone játékélménye pedig egésze jó. Ugyan nem a legkönnyebb játék, de benne van az a bizonyos "Még!"-faktor. Hogy hiába rontjuk el, érezzük, hogy megoldható a dolog, csak gyorsabbnak, ügyesebbnek kell lennünk legközelebb. Szerencsére a program maga is támogatja ez, mert elég sok élettel rendelkezünk. Szóval érdemes kipróbálnia mindenkinek!
Csokrunk következő szála pedig a kilencvenes évektől illatozik. Lévén 1995-ben készült, a címe pedig Ponk. Alkotója egy magyar programozó és grafikus, Proky. Akiről sokat nem tudtam meg, hogy csakhogy ennek a játéknak a "kiadását" a saját csapata gondozta és ez volt az utolsó játéka. Egyébként a csapatát úgy hívták, hogy Monica Ullmann and her Flying Freecorps, röviden: MUFF. Azaz Ullmann Mónika és Repülő Szabadcsapatai. De visszatérve a programra: műfaját tekintve egy logikai játék, abból a fajtából, amelyben az a célunk, hogy a különböző szimbólummal ellátott köveket/csempéket/kártyákat úgy rakjunk le egymás mellé, hogy azok színben vagy éppen figurában egyezzenek. Ez persze elég könnyűnek hangzik, de a célunk, hogy bizonyos kombinációkkal minél több pontot érjünk el. Megadott idő illetve megadott számú Egyébként a szerző a leírásban maga is bevallja, hogy a Magic Tiles című C64-es programot "lopta". Egyébként, ha így rákeresünk, nem fogunk találni ilyen című programot, de Magic Tile-t már igen.
Mivel logikai játék, természetesen nincs története. Ezért térjünk is rá az elemzésére! A Ponk grafikailag nagyon rendben van amúgy. Nem túl látványos, habár egy ilyen programnak nem is kell annak lennie, lévén a grafika funkcionális. A hangrészleg bizonyára a +4-es rajongók fülének nagyon kedves, de az enyémet inkább hasogatta a TED-chipes muzsika. Amely zene egyébként szerintem a C64-es játék Nibbly '92-nek a zenéjének adaptációja. Mondjuk furcsa mód második betöltésre a program felajánlotta, hogy SID vagy TED zenét szeretnék-e hallani. Természetesen a SID-chipes interpretáció már lényegesen kellemesebb volt. Az irányítás roppant egyszerű joystickkel vagy a kurzornyilakkal és szóközzel (Space) működik. A játékélmény nem rossz, de nem is kiemelkedő. Habár a lopott zene sokat emel rajta, noha az egy sokkal akciódúsabb logikai program. De valahogy hiányzik belőle valami. Ettől függetlenül nem rossz játék, érdemes mindenképpen kipróbálni, ha éppen a Plus/4-re keresünk valamilyen könnyebb logikai játékot.
Csokrunk utolsó szála pedig egy igen friss, idei [2022] szoftver. Méghozzá kivételesen most nem a Commodore 64-ről, hanem a Commodore VIC20-ról lett konvertálva, természetesen azért a kedves alkotó a Commodore 16 és Plus/4 képességeihez igazította a programot. Ez pedig nem más, mint a Flood vagy Flood16 című mászkálós-ügyességi játék némi logikai elemmel fűszerezve. Ugyanis a játékban az a célunk, hogy erődök falát áttörve, illetve berobbantva, a bennük található "díjakat" összeszedjük. Ezek a díjak gyümölcsök. Csakhogy közben eső is esik vagy a talajvíz tör egyre feljebb, amely emberünk életére van káros hatással. És itt van a leheletnyi logikai elem, hogy mely erőddel is kezdünk. A Floodot Javier Gonzalez írta, akinek inkább a VIC20-as az alkotói felülete, de C16-on/+4-en sem vallott szégyent. Persze azért nem ez a legtökéletesebb program, de első próbálkozásnak szerintem egyáltalán nem rossz.
A Floodnak nincs története egyáltalán, így át is térnék az elemzésére. A játék grafikája nem rossz, de nem is igazán jó. Főhősünk sprite-jának háttere egyáltalán nem transzparens, hanem azonos színű a kerettel. Ez talán a szerző VIC20-as előélete miatt ilyen, ahol talán így tudott sporólni a memórián. Viszont ennek ellenére a megjelenítés kiváló. Nagyon gyorsan mozog a főhős, annak ellenére, hogy a képet folyamatosan árasztják a kék pontok, azaz a víz. A hangrészleg nem igazán gazdag, egy-két zörejt kapunk csak, mikor felrobbantjuk a falakat. Amúgy teljesen néma a Flood. Az irányítás ugyanilyen egyszerű: joystick és tűzgomb vagy kurzorgombok és szóköz (Space). A játékélmény szintén egyszerű, de mégis valahogy szórakoztató. Persze, ha egyszer végigvittük, nem valószínű, hogy valaha is újra betöltjük, de néhány percre el tud szórakoztatni bárkit ez az egyszerű program.
Ennyi fért hát a 74. csokorba. Még nem tudom mivel vagy mikkel jelentkezem legközelebb, de addig is jó játékot mindenkinek!
Ezzel az újabb "rovattal" állok most elő, hogy bizonyos játékok konverzióit hasonlítgassuk össze. Aztán meg szörnyülködjünk együtt a konvertálók rossz döntésein, lustaságán. Annyi újítás lesz ezekben az új bejegyzésekben, hogy a szövegen kívül igyekszem majd valamiféle zenés videóegyveleget készíteni a játékokról.
Ennyi bevezető után pedig jöjjön a videó:
Ahogy látható volt, mai vizsgálódásunk tárgya a Green Beret – vagy ahogy az Atlanti-óceán túloldalán nevezték: Rush 'n Attack – lesz. 1985-ben eredetileg afféle pénzbedobós árkád gépnek készítették. Ott így nézett ki a játék:
Két folytatást is megélt, az egyik négy évvel később, 1989-ben, M.I.A. - Missing in Action címmel jött ki, szintén efféle szekrényként. A másik pedig 2011-ben, Playstation 3-ra érkezett, Rush'n Attack: Ex Patriot (expatrióta, olyan állampolgár, aki külföldön él) címmel. Ez utóbbi már elvesztette árkádszerűségét, és sokkal inkább kaland-platformjáték lett.
De lássuk mely számítógépekre írt változatait vesszük górcső alá: ZX Spectrum, Amstrad CPC, Atari 800XL, Commodore 16 v. +4, Commodore 64. Azoknak, akiknek itthon Enterprise-ja volt, azok valószínűleg a Spectrumos változatban ismerték fel nosztalgikus élményeiket.
A Green Beret egyébként a zöld barettra vagy báréra utal, amelyet számos nemzet különleges katonai egysége visel. A játék készítői feltételezem itt az amerikai zöld sapkásokra gondoltak. Még ha bizonyos konverziókban nem éppen zöld sapkát hord főhősünk, vagy éppen sarló-kalapács jelzi az életei számát.
Akkor kezdjük is az elején, a ZX Spectrum változattal:
Grafikailag nem éppen a legjobb, mondhatnánk, hogy egyenesen szörnyű, de ez nem lenne igaz. A látvány nem szép az tény, de elegendő. A hátterek eléggé kidolgozottak, a sprite-ok nem nyújtanak túl nagy változatosságot, de finom folyású animációval bírnak. Ráadásul a kép is finoman gördül, vagy scrollozódik, ezért úgy vélem a grafika elégséges.
Hangban a játék szintén gyenge: zene nincs, csak effektusok. Szóval nyugodtan lehet bömböltetni mellé az Iron Maiden - The trooper című számát. Amelynek a(z általam szabadon magyarra fordított) dalszövege is azzal kezdődik, hogy: Kioltod életem, de én is megöllek, / Muskétád tüzet okád, de én meg ledöflek. Nyilván e dal tizenkilencedik század előtti csatajelenetet elevenít fel, de nem áll messze a játék lényegétől, amelyben leginkább a késünkkel/tőrünkkel/bajonettünkkel "szurkálódunk". Tehát a hang része is az elégséges kategória alján helyezkedik el.
Játszhatósága azonban a fentiek ellenére nagyon jó. Ha valaki akkoriban bedobált néhány húszast egy ilyen Green Beret gépbe, majd hazament a spekkijéhez, hogy betöltse rajta a PECSÁ-ban vásárolt kazettáról az átiratot, az körülbelül megkapta ugyanazt az élményt. A játék gyors, jól mozog, jól reagál a gombokra. Különösebb gyakorlás meg csalás nélkül is hamar el lehet jutni az első pálya végére. Szóval a játszhatóság kiváló, érdemes kipróbálni.
Következzen akkor az Amstrad CPC változat. Annyit érdemes tudni erről a gépről, hogy eredetileg a C64 riválisának szánták, de soha nem lett az. Ettől függetlenül azért elért némi sikert a vasfüggöny nyugati oldalán, leginkább Nagy Britanniában, Franciaországban meg Spanyolországban. Úgy otthoni, mint vállalati számítógépként. Ezt is, akárcsak a brit Spectrumot és Enterprise-t, a japán MSX-et, a magyar Microkey Primót és Videoton TVC-t, illetve számos egyéb játékgépet (köztük magát a Green Beret-szekrényt is) meg nem játékgépet is a Z80-as processzor hajtotta meg. Ezen kívül néhány játék az Enterprise-ra erről a gépről lett átírva a ZX Spectrum mellett.
Na, de lássuk az átiratot!
Grafikailag közepes a játék. Ugyan szép színekkel rendelkezik, de a sprite-ok nem sok képkockából készültek, ezért akadós érzést keltenek a szemlélőben. A képernyő gördülése azonban egyszerűen kriminális! Az hagyján, hogy szekciókra van osztva, de ezek mozgatása is igen megterhelőnek tűnik a gép számára. A sprite-okhoz még annyira visszatérnék, hogy jómagunk úgy nézünk ki, mint egy erényöves szerb háborús bűnös, aki egy szovjet vasgyári lakótelep népességét irtja ki egy Rambo-késsel. Alkalomadtán pedig egy porszívócsővel fúj rakijaszagú tüzet a rárohanó öntőasszonyokra, vodkától megbátorodott dolgozókra, autószerelőkre.
Hangban jó a játék, mert hozza egy mikroszámítógéptől elvárható minőséget. Ráadásul hangeffektus és zene egyszerre hallható az akadós szovjet vasgyári lakótelep irtás közben.
Játszhatósága azonban csak elégséges. Csak akkor ajánlható, ha már tényleg nincs más. Bár a videón nem látszik, de az irányítás borzalmas, főleg a támadás. Ugyanis a játék nem érzékeli rendesen a parancsainkat. Például nyolcszor megnyomhatjuk a tűzgombot, de abból a játék jó, ha hármat végre is hajt. Így lényegében egyszerűbb átugrálnunk az ellenfeleken, mint ledöfnünk őket. Felettébb pacifista konverzió...
Harmadjára következzék az Atari 800XL konverzió. Kis hazánkban nem sokaknak volt ilyen masinájuk, de akiknek volt, bizonyára kedvelték. A keleti blokkban leginkább Lengyelországban meg talán még Csehországban, akarom mondani Csehszlovákiában futott be nagy karriert a gép. A Megölni egy papot című Lengyelországban játszódó Ed Harris és Christopher Lambert filmben, amely elméletileg valós történetet dolgoz fel, is látható, amint Ed Harris filmbeli fia játszik rajta. Ahogy a CPC-t, úgy ezt is a C64 riválisának szánták, és ugyan nagyobb sikert ért el, mint az Amstrad, de a 64-est nem tudta megingatni trónján. Pedig jó hangja volt s még több színt is megjeleníthetett, mint a C64.
De térjünk rá a konverzióra! Mielőtt a játékról beszélnék, megemlíteném a kazettaborítót. Ugyanis már itt sejteni lehet, hogy amint pénzt adtunk a játékért, át is lettünk verve. Ugyanis a kazetta hátsó borítóján, a C64-es változat képei vannak! A készítők is tudták, hogy senki nem venné meg egyébként, ha a valódi Atari változat képei lettek volna rajta. Grafikailag szerintem rosszabb minőségű, mint a ZX Spectrum. A különös lilás színezetű alkonyatban kezdődik a játék, ahol is egy zöld múmiával szúrunk le leginkább kékszínű múmiákat. Néha pedig egy-egy Švejk vágtat felénk. A fehérszínű múmiától kapjuk a vállról indítható parasztfuvolát. E hülyeségek ellenére a kép jól gördül, bár mintha kissé akadozna. Az ellenség leszúrásakor sárgás spektrumú halál pedig szerintem jól néz ki a nagy szürkeségben. A hang részlegre nincs panasz. Van zene meg effektus egyaránt, körülbelül ugyanolyan minőségben, mint C64-en. A játszhatóság közepes. Ugyan lényegesen jobb, mint CPC-n, de nehéz. Olyannyira, hogy az első pálya végére is egy kihívás eljutni.
Negyediknek álljon itt egy igen elrettentő példa. A Commodore 16 v. +4-es változat. Azt még hozzátenném, hogy ezért akkoriban elméletileg volt merszük pénzt kérni! Természetesen e konverzió kazettaborítóján is a C64-es képeket használták fel.
[Élethű rakétahordozók... ;) ]
Grafikailag egy csődtömeg. A babakék szín mindenhatósága rögtön szembetűnik, szinte megvakítja az embert a többi borzalomra, amelyet a C16 v. plusi képernyőre hány. A sprite elégségesen lenne megcsinálva, ha a háttere áttetsző lenne, de nem az! Tehát még ezt is elrontották! Ezen kívül csak ez az egyetlen sprite a játékban, ugyanis hősünk saját maga vagy átszínezett klónjai ellen harcol. De azt is hogy? Alapból légszkanderezik emberünk, de ha elébe kerül alteregója, akkor kitartja öklét, amelyhez hozzáérve az ellenfelek meghalnak. Akarom mondani eltűnnek. Tehát emberünk oly tökélyre fejlesztette a titokzatos dim mak, vagy tien hszue, kung-fu technikát, hogy ellenfelei nem csak meghalnak érintésétől, hanem rögtön atomjaikra is hullanak.
Túl sok hang nem fog minket (meg)zavarni, mert kizárólag öklünk suhogása hallható. Szóval, akárcsak a grafika ez is pocsék.
Játszhatósága, ahogy minden egyéb faktora e Green Beret átiratnak, pocsék. A véletlenszerűen megjelenő villámgyors ellenfelek ellen alig akad esélyünk. Ha lőnek ránk ritkán, akkor egyetlen lehetőségünk a túlélésre, ha feljebb vagy lejjebb megyünk egy szinttel, de ez gyakorta nem megoldható így végünk. A földre hasalva azért nincs esélyünk, mert míg az összes többi konverzióban fekve is tudunk támadni, itt nem. Itt emberünk a tűzgomb hatására felpattan, mint egy rugó, hogy jól odatartsa az öklét. Mindezen kívül ugrani is csak helyben tudunk.
Még annyit hozzátennék, hogy nincs üdvözlő képernyő, hanem felkínálja nekünk a játék négy pályát németül. Amennyiben a kettesre bökünk közli velünk, hogy bizony a kettes pálya még nincs kész. Majd a játék angolul folytatódik! Szóval ez a konverzió egy hatalmas csalódás. Szegény Plus/4 meg C16 tulajok!
Ötödiknek pedig álljon itt a legjobb átirata az eredeti játéknak! Ez pedig a Commodore 64-es változat.
Grafikailag a játék remek. Egyetlen probléma talán, hogy hősünk nem zöldsapkás, hanem szürkesapkás, ahogy egész ruházata is szürke, világosabb foltokkal. Azért itt is látszik, hogy bizonyos sprite-ok egy tőről fakadnak, de szerencsére elég változatosak ahhoz, hogy ez ne legyen zavaró. A kép finoman gördül, ahogy a sprite-ok is jól, finoman mozognak, habár néha szétesnek. (Azt mondjuk nem tudom, hogy ez eredetileg is ilyen volt, vagy csak a tört verziókban fordul elő.)
Hangja szintúgy remek. Zene és hangeffektus egyaránt hallható a játék közben. A "menünek", ahogy a címképernyőnek is, külön témája van. Az akció közben legtöbbször csak a szirénaszót meg az ütemes dobpergést hallhatjuk, vagy a halálunk szignálját. A SID-chip tehát ismét gondoskodik füleink kényeztetéséről.
Játszhatósága már nem remek, csak jó. Ugyanis nehéz. Az első pálya még hagyján, de a második már nagyon nehéz tud lenni. Talán, ha az ember unásig játssza, akkor meglelheti benne az ismétlődési mintát, amelytől esetleg könnyebbé válhat. Habár nekem úgy tűnt, hogy a nehézségi szint dinamikus. Tehát minél több pontot érünk el, annál aljasabb húzásokat mutatnak az ellenfelek is. Ez volt tehát az első konverzió küzdelem, legközelebb majd ismét egy játékcsokorral jelentkezem.
