A bánya I. szintje

A bánya első szintje

  Új Patinába hamar visszatért csapatom, köszönhetően a távkapuknak. A fegyvertárban pedig embereim megszabadultak az értékes, de számukra már szükségtelen csatafiától. Már miután megvizsgáltatták azokat. Ennek köszönhetően Odo egy remek pajzzsal, míg Gorvenál egy láncinggel lett gazdagabb, délcegebb. Mindenki más pedig némi pénzzel, amelyet rögvest átváltottak ékkövekre, hogy erszényeiket ne pengő-csengő érméktől nehezüljön.
  Aztán még meglátogatták a vénembert, mielőtt még visszatértek volna a polgármester házába, hogy az ott található távkaput használják. Azonban az öreg csak ismételte magát, mert újfent csak a régi parlamentről (Government House) beszélt. Amelyet kalandoraim már jól ismertek, hiszen onnan takarították ki a Fekete Kör főhadiszállását is. Miután a vénember ismét álomba szenderült partim elhagyta lakását, hogy visszatérjen hát a bányába. A polgármester távkapuján keresztül a Tudás Kútjához léptek, honnét pedig vissza Tyr templomába. A templomból pedig egyenesen a kerekes felvonóhoz kutyagoltak, hogy végre leereszkedhessenek a bánya első szintjére.
  Ahogy Tyr templomának szintjén, úgy a felvonó aknája itt is egy kereszteződés közepébe volt vezetve. Vitézeim kiszálltak a felvonóból, a nyugati járaton indultak el először. A sötét tárnákban szövétnekek lobogtak, bekormozva a főtét. Hamarosan a járatban némi omladék állta útjukat, de szerencsére nem zárta el útjukat, így ügyesen át tudtak mászni az akadályon. Kisvártatva a járat északnak kanyarodott. Aztán keletnek, de a kanyarulat pislákoló fáklyavilágában különösen hátborzongató árnyakat láttak. Vékonyak voltak, hangtalanok, mintha ízelt lábak lettek volna. Mi több hőseim felé közelegtek.
  Bajnokaimat kirázta a hideg, de nem is akarták megvárni azt a pillanatot, míg sejtésük bizonyságot nyer, így rögvest támadtak (Attack). Pengéik visszaverték a táncoló lángok fényét a sötétben, s mikor csizmáik alatt megcsikordult a kavics, akkor már az ellenségük is hallotta őket. Kissé hátrált is, és ekkor csapatom meglátta, hogy kiknek is rontottak neki. Óriáspókok voltak, négyet számlált Odo, ki elsőként csapódott közéjük, mint valami meteorkő a mennyekből. Kardjával rögvest kardélre is hányta egyiküket. Nyomában pedig szaladt Seneph, ki bárdjával kettéhasított egy másik pókot. Gorvenál is érkezett, de az ő csatacsillagát, mert buzogányát lecserélte, ügyesen elkerülte a harmadik pók. Azonban az meg nem menekedhetett Móg számszeríjának vesszejétől. Amely ugyan nem végzett a nyolclábúval, de megsebezte. Hogy aztán Phixidorous két nyila végezzen vele. A negyediket pedig Odo pengéje járta át.
  Ez jó mulatság, férfi munka volt! - jutott eszébe Odónak, ki egykoron e mondatot messzi világból gyűjtött könyvekből olvasta. Aztán folytatták útjukat embereim a járatban. Immár keletnek tartottak, mígnem egy durván ácsolt ajtóhoz nem jutottak. A kilincs engedett, így hamarosan egy a tárnánál azért valamivel tágasabb, de azért még így is elég szűk helyiségben találták magukat. Három ajtó vezetett ki innét: az első, amelyen beléptek; a második tovább keletre; a harmadik pedig északra. Kalandoraim úgy döntöttek, hogy a keleti ajtóval tesznek próbát legelébb.
  Egy kurtán kígyózó járatba jutottak, amelynek végén egy durván ácsolt ajtó mögött egy kicsiny helyiség várta őket. A félhomályban azt is észrevették, hogy az egyik sarokban majd' emberméretű sötét fürtök lógnak alá a mennyezetről. Mivel nem tudták mi az, hát megbolygatták picit az egyik fürtöt. Két vörös zsarátnok izzott fel a sötétben váratlanul e fürtön. Seneph már tudta, hogy rémvérekre (Mobat) leltek. [Hát ez a lény az igazi fantáziátlanság egyik díszpéldánya amúgy. Legalábbis én ezt feltételezem. Ugyanis a Mobat az AD&D-ben nem más, mint egy óriás denevér. Azonban olyan már volt a szerepjáték bestiáriumában, ezért kitalálhatták, hogy ez legyen akkor szörnyű denevér (Monster Bat), de mivel ezzel semmiféle hatást nem lehetett elérni, gondolom összeolvasztották, mint századokkal ezelőtt a magyar csőr szavunkat. Na, így született meg a Mobat. Persze a szerepjátékban az értékei alig különböznek a sima denevérétől. Sőt, a szabálykönyvben ugyanott kell keresni, mint a denevérét...] Így hát vitézeim kénytelenek voltak támadni (Attack).
  A méretes, visítozó bőregerek egyedül Seneph-ben tettek némi kárt karmaikkal. Mikor pedig partim félrerugdosta tetemeiket a földről, akkor észrevették, hogy akadt ott néhány drágakő, meg egy mágikus vért, illetve egy varázstekercs is. Ezeket sietve magukhoz vették, majd ellátták titokzatos papom sebeit, és továbbálltak.

[Azt hiszem ez egy sárkánykakas akar
lenni.]

  Visszatértek hát a kis helyiségbe, ahonnét három ajtó vezetett ki. Ezúttal az északi ajtóval próbálkoztak. Az egy újabb útkereszteződésbe vezette őket. Itt úgy határoztak, hogy balra, azaz nyugatnak fordulnak először. Alig tettek néhány lépést, mikor észrevették, hogy valami mozog előttük a homályban. Szörnyek voltak. Ám hőseim megőrizték hidegvérüket, nem mozdultak. A lények közelebb jöttek, távolról megszagolgatták őket, de nem mutatták jelét, hogy rájuk akarnának rontani. Aztán a szörnyek egyszerűen továbbálltak.
  Csapatom is folytatta útját a járatban hát. Azonban alig néhány lépés után tompa morajlás futott végig a tárnában. Majd ropogás, recsegés hallatszott, az egyik fal pedig leomlott, mögüle pedig két barna melák (Umber Hulk) tántorgott elő, egyenesen bajnokaimnak rontva!

[Legutóbb nem is így néztek ki!]

  Pengék villantak, a homályban, majd a csatában hallható morgások törték meg a szövétnekek lobogó hangját. [Vicc az egészben, hogy legutóbb, mikor a Fekete Körrel elbántunk,  a barna melákok nem is így néztek ki ezek!] Szerencsére embereim hamar elbántak a két melákkal, akik meg is babonázhatták volna őket tekintetükkel! [Mert ez tud ilyet is, összezavarhatja a karaktereket (Confuse), hogy egymást üssék.] A szörnyeknél volt egy-egy ékkő, meg egy ördöngösségtől csillogó bőrpáncél is. Ezeket magához vette csapatom, majd mentek tovább az alagútban, nyugat felé.
  A járat aztán északnak kanyarodott, majd egy rozoga ajtó mögött két felé ágazott. Először az északi ágát vizsgálták át kalandoraim. Bár zsákutca volt, de egy kisebb helyiségben végződött, hol egy halott kalandor feküdt. Átkutatták holttestét (Search), s találtak nála némi értéket. 15 ékkő meg két ékszer ütötte markukat. Ezeken kívül elvették kardját, pajzsát, puzdrájából mind a húsz vesszőt, meg íját is. Miközben ezzel foglalatoskodtak, felizzott Acantha ujján Tyr gyűrűje. Majd a sötétben, mintegy válaszképp, egy darab fa is felizzott, de nem úgy, mintha zsarátnokként égett volna. Hanem a mágia tüzétől világított. Vitézeim megtalálták hát Oswulf pálcájának első darabját!
  Visszatértek hát a kicsiny helyiségbe, ahol a járat két felé ágazott. Ezúttal benéztek a keletre nyíló ajtón, de nem leltek mögötte semmi érdekeset sem. Így aztán visszatértek a kereszteződéshez. Útközben Odo megbotlott egy kőben (Trip on a rock), de nem esett baja. Útjukat pedig a keleti járaton át folytatták, amely hamarosan egy kisebb kamrába vezette őket. Amely bármi is volt egykoron, mostanra elvesztette eredeti célját, merthogy óriáspókok fészke lett. Harcosaim daliás módon helytálltak ebben a kis csetepatéban. Egyedül Gorvenált harapták meg az átkozott nyolclábúak, de szerencsére mérgük nem volt hatással rá. A pókok fészkét szétdúlva partim talált azért némi vigaszdíjat. Néhány ékkő meg egy csatacsillag, illetve húsz darab mágikus nyílvessző formájában.
  Miután elhagyták e kis helyiséget, visszatértek a kereszteződéshez, ahol még elkalandoztak ugyan észak felé, egy hasonló kis kamrára lelve, de nem volt benne semmi sem. Így hát úgy döntöttek, hogy visszatérnek még egy kicsit ahhoz a keresztúthoz, amelynek közepén a kerekes felvonó aknája húzódott. Útközben az egyik hosszú folyosón aztán patkányok menekültek feléjük, elsietve lábaik között. Majd aztán találkoztak néhány szörnyeteggel is, de ahogy legutóbb, ezeknek sem rontottak neki. A lények közelebb jöttek, jól megnéztek maguknak hőseimet, de aztán továbbálltak, vagy inkább repültek...
  Aztán a kerekes felvonó aknájánál úgy döntöttek, hogy a keleti járatban néznek körül egy kicsit. A keleti út hamarosan elágazott észak felé, meg tovább keletnek. Így aztán előbb megnézték merre viszi majd őket az északi tárna. Aztán mikor e járat is kígyózni kezdett, az egyik hajlatában egy csapat minótauroszba ütköztek. Vártak, remélték, hogy ezek is olyanok, mint a többi vadállat, akikkel idelenn találkoztak. Azonban tévedtek, ezek mindenképpen meg akarták ölni őket. Ám a bikafejűeknek is tévedniük kellett. Lévén csapatom ölte meg őket. Kacatjaikra bajnokaim már ügyet sem vetettek, tudták, hogy mind egyszerű holmi.
  Aztán a tekergő járat végén ismét egy kicsiny kamrában lyukadtak ki, amely teli volt sárkánykakasokkal (Cockatrice). Odo szinte örömmel vetette bele magát e küzdelembe, gyorsan levágva az egyik pikkelyes szárnyast. Társai nyomban követték példáját, így aztán a mészárlásnak hamar vége lett. Mert hát be kell vallani, hogy ez bizony nem volt se csata, se küzdelem valójában.
  Azonban kárpótlásul találtak egy tekercset, rajta papok igéivel, meg egy varázsgyűrűt. Amint ezeket bezsebelték, visszatértek hát az elágazáshoz, hogy folytassák keletre útjukat. Egy kicsiny helyiségbe jutottak, de tovább is álltak belőle, mert nem találtak benne semmi érdekeset.
  Hamarosan a folyosó egy újabb, hosszú helyiségbe vezette őket, amelyről úgy vélték, hogy üres. De alig tették be a lábukat, máris érkezett a fogadóbizottság az üdvözlésükre. E bizottság tagjainak teste feketén csillogott a félhomályban, s igen hosszú is volt, mint valami méretes kígyóé. Azonban nem hasukon csúsztak, mint ez elébb említett hüllő, hanem apró lábak hordozták e kitinbe bújtatott hosszú testeket. Százlábúak voltak ugyanis. Az emberméretű fajtából.

[Itt legalább közelebbről láthatóak...]

  Azonban ezek a soklábúak igazán könnyű ellenfelek voltak. Embereimnek szinte fegyvert sem kellett rántaniuk, csak úgy csizmáik sarkával könnyedén elbántak velük. A méretes ízeltlábúak eltaposása után ismét zsákmányra lelt partim. Számos ékkőre meg egy varázspajzsra, illetve egy varázsló tekercsre. Ezeken megosztozott csapatom, majd visszatért a kerekes felvonóhoz, hogy most az északi járattal próbálkozzanak meg. Alig haladtak egy két ugrásnyit, amikor a szövétnekek pislogó félhomályában felfedezték a feketén csillogó, százlábú formákat, amelyek feléjük közeledtek!
  Ismét könnyedén eltiporták ezeket lényeket, majd továbbálltak. Alighogy a járat keletnek fordult, rögtön több felé ágazott. Egyik ága északnak vezetett, egy másik keletnek, a harmadik pedig délnek. Miután az északi egy zsákutca volt, a keleti pedig egy üres kamrába tekergett, így visszatértükkor a déli folyosón haladtak tovább. Ez is egy idő után keletnek fordult. Majd egy tágas tárnába juttatta el kalandoraimat. Innen három felé mehettek tovább: északnak, délnek, meg keletnek. Előbb a keleti járattal próbálkoztak, de az egy beomlott járatban végződött. Aztán az északi folyosó is egy üres kamrában végződött. Így végül megpróbálkoztak hát a déli folyosóval. Egy zsákutca volt ugyan, de az is látszott rajta, hogy csak nem is oly régen vájhatták. A rögök között is csillogott valami, így hát csapatom az eldobált szerszámokkal ásni kezdett (Yes). Jutalmuk sem maradt el, a sok órányi csákányozás után. Két egész darab drágakő volt jussuk! Így aztán visszatértek a kerekes felvonóhoz, hogy bejárják a dél felé vezető tárnát. Ám útjukat állta egy falka fényferdítő fenevad (Displacer Beast) meg a gazdáik, néhány minótaurosz. Azonban csak kisebb késedelmet jelentettek. Mert vitézeim könnyedén legyőzték őket.
  A déli járatban aztán enyhe fuvallatot éreztek (You feel a gust of wind). Megálltak egy pillanatra, de nem jött semmi, úgy tűnt csak huzat volt. Az a kanyargó járat egy kisebb helyiségbe vitte őket. Azon az ajtón kívül, amelyen beléptek, még volt kettő. Az egyik keletre, a másik nyugatra nyílt. A mögötte lévő hosszú folyosón át aztán egy újabb kisebb helyiségbe jutottak. Dél falán egy ajtó nyílt, északra pedig egy járat vezetett ki belőle. Hőseim elébb benéztek az ajtó mögé.
  Ismét egy frissen ásott járatkezdeményre leltek, előtte pedig az eldobált csákányok hevertek. Úgy döntöttek újfent szerencsét próbálnak a bányászással. A szerencse nem volt túl bőkezű hozzájuk. Csak egyetlen egy ékkövet találtak. [Egyébként többször is lehet ásni, ha "nekimegyünk" az ásatásnak. Még több követ bányászva ki.] Így aztán megnézték, hogy az északra vezető folyosó hová vezeti őket. Egy tágas, de teljes üres kamrába jutottak. Így aztán visszafordultak, hogy visszatérjenek abba a helyiségbe, amelybe a délre vezető járatból jutottak, hogy ezúttal a keletre vezető ajtó mögé nézzenek be. Azonban útjukat állta közben két sárkánykakas, amelyekkel könnyűszerrel végeztek.
  Aztán a keletre vezető ajtó mögött, alig tettek meg egy nyíllövésnyi távolságot, mikor a járat megremegett, majd oldalfalának egy része leomlott. Sűrű por szállt fel a földről. A porfátyol mögött pedig feltűnt ismét két barna melák! A méretes szörnyek gyorsan megrohamozták bajnokaimat. Odo rögvest beledöfte kardját az elsőbe. Phixidorous elugrott előle, hogy rálőhessen, de a barna melák így is megütötte. Aztán Acantha szemeibe bámult, megzavarva őt. Azonban szerencsére nem társait támadta meg, hanem a melákot. Akivel aztán Seneph végzett. A másik melákot pedig Gorvenál foglalta le, akinek szemeibe hiába bámult a szörny, nem volt hatalma felette. Végül ezzel a szörnnyel is leszámoltak.
  Miután ellátták sebeiket továbbálltak. Ám alig követték a folyosó kígyózását, amikor is újabb szörnyekbe botlottak, minótauroszokba. Összesen egy féltucatba. Phixidorous adta át csapatom üdvözletét először. Aztán a többiek is bemutatkoztak. Anélkül, hogy hajuk szála is görbült volna, diadalmaskodtak a bikafejűek felett. Aztán követték tovább a folyosó kígyózását. Egészen addig, míg északra el nem ágazott.
  Északnak fordultak hát, és hamarosan ez a tárna keletnek fordult, majd még további három irány ba ágazott el. Itt először az északi elágazást választották, amely hamarosan a szokásos kis barlanghelyiségbe vitte partimat. Ez pedig úgy tűnik fényferdítő fenevadak odúja volt. A bestiek rögvest embereimnek is ugrottak. Csak papjaimat sikerült megmarniuk, vagy inkább csak megkarcolniuk. Aztán az egész falka búcsút mondhatott az életének. Odo odújukat átkutatva aztán talált egy-két érdekes dolgot. Úgy mint egy varázspáncélt, meg egy varázsló tekercset. Ezeket eltették, majd visszatértek a háromágú elágazáshoz, hogy most a "középső", azaz a keletre nyúlóval próbálkozzanak.
  Ez is szörnyek lakhelye volt. Méghozzá minótauroszoké. Azonban a nyolc bikafejű nem ért fel kalandoraimhoz. Noha egyikük másikuk, azért megsebezte Seneph-et meg Odót. Legtöbb holmi, mi utánuk maradt, szokásosan kacat volt. De akadt sok szemét között egy mágikus pöröly (hammer) meg egy gyűrű. Ezeket csapatom lefoglalta, majd visszatért a háromágú elágazáshoz, hogy az utolsó járattal próbálkozzék. Azonban útközben két sárkánykakassal találkoztak, ezektől rögvest megszabadultak fegyvereik segítségével.
  A déli tárna is egy kis barlanghelyiségbe vezette őket. Azonban ez kivételesen üres volt. Így a háromágú elágazásból visszatértek a kígyózó járatba, hogy felderítsék azt. Útközben persze ismét bikafejűekbe akadtak, de ezek a lények már nem jelentettek akadályt számukra. Azonban visszatérve a kígyózó járatba ismét találkoztak minótauroszokkal, de mögöttük különös sárga tömeg izgett-mozgott. Óriás meztelencsigák voltak! Ezeket a gerinctelen jószágokat már ismerték, tudták, hogy savat köpnek. Ám bármennyire is elővigyázatosak voltak, papjaim meg paladinomra is jutott a savjukból. Szerencsére persze nem volt súlyos a sérülés, így aztán sietve levágták a bikafejűeket, majd utána a csigákat. Semmi értékes holmi nem maradt utánuk.
  A járat pedig egy beomlott zsákutcában végződött. Így hát visszatértek a kerekes felvonóhoz, hogy "hazamenjenek" Új Patinába megszabadulni a szükségtelen, de értékes zabráiktól. Hogy mit csináltak ez után? Az már egy másik történet...

Komputer Kalandor  

Új Patina veszélyes utcái...

Új Patina veszélyes utcái...

  Csapatom visszatért Új Patina városába, hogy megszabaduljanak mindattól, amelyet a Fekete Kör tagjainak holttestéről hoztak el, vagy éppen élettelen kezeikből csavartak ki. Ezért első útjuk a káptalanba (Vault) vezetett, hogy náluk lévő platina érméket ékkövekre váltsák. Sejtették ugyanis, hogy a sok garabonciás dologért, sokat fizetnek majd az amúgy igen pórias fegyvertárban. Annyit, hogy utána egymás közt elosztani is alig tudják majd.
  Miután megkapták a néhány szikrázó, különböző formájú, színű követ, miket egymás között elosztottak, elindultak hát a fegyvertárba. Alig haladtak egy két keresztutcányit, mikor az egyikből feltűnt nekik a feléjük hömpölygő tömeg. A Fekete Kör egy utolsó csatára küldte ostoba híveit. Ám ezúttal embereim nem magunkban, hanem a város népével együtt néztek farkasszemet az ellenséggel. Ezúttal azonban nem a szokásos harcedzett talpasokat küldték, hanem egy varázslóval a hátuk mögött, öt darab rémköpő (Margoyle) érkezett. [Az Azúrbéklyók átkában, a sorozat második részében már találkozhattunk a rémköpőkkel, de hogy ne kelljen azt felkeresni, idemásolom onnan a gondolataimat: A Margoyle a vízköpő (gargoyle) meg a márr szavak összetétele, gondolom én. A márr egy afféle gonosz szellem v. manó volt, aki az alvó emberek mellkasára guggolva, térdelve hozott rájuk rémálmokat. Henry Fuseli, XVIII. századi festő, egyik leghíresebb képén látható amúgy egy ilyen lény, a Rémálom címűn.  Az angol nightmare (rémálom) szóban például a mar az pontosan ezt lényt jelöli, nem pedig kancát, mert hogy e szónak ma már ez az elsődleges jelentése. Ezért előfordul, ha van valamilyen kitalált lény, amelyet rémálomnak neveznek angolul, azt általában egy fekete lóként ábrázolják. De a német Nachtmahr, a francia cauchemar (mindkettő rémálmot jelent), szintén a mahr v. mar, a fentebb említett ülő-térdeplő lényt jelöli. Érdekesség még, hogy Pócs Éva néprajzkutató szerint ez inkább a görög moroszból származik, amely szó "halált" jelent. Szóval fordításomban én inkább az észak-európai néphagyományokra támaszkodva fordítottam e lényt rémköpőnek.]
  A rémköpők nem voltak méltó ellenfelei kalandoraimnak. Ám így is sikerült az egyik városlakót leölniük. Azonban egyedül Seneph-ben tudtak kárt ejteni, mert egyikőjüknek hátát mutatta, miközben a varázsló felé igyekezett bárdjával, hogy megakadályozza igéjének elmondásában. Mikor pedig e szörnyek egy vonalba rendeződtek, Móg, villámgyorsan oldalukba kerülve villámot hajított közéjük. A mennykő végig cikázott mindegyik rémköpőn. Utána úgy elgyengültek, hogy még Acantha is képes leszúrni egyiküket.
  E kis kaland után aztán betértek a fegyvertárba, hogy eladják a sok ördöngös holmit, amire nem volt szükségük. Miután Odó megszabadult a nála lévő kacatoktól, annyi pénzük volt, hogy el kellett menniük a káptalanba felváltani ékkövekre. Aztán a káptalanból visszajövet a Fekete Kör újabb kis bizottságot küldött eléjük. Egy újabb varázsló, öt darab sárkánykakast (Cockatrice) hajtott maga előtt. [A Cockatrice egy mitológiai, két lábú sárkánygyíkszerű lény volt, kakas fejjel. Az érett középkorban úgy tartották, hogy olyan tyúktojásból  kel ki, amelyet egy varangy v. kígyó termékenyít meg. Egy időben a baziliszkusz szinonimájaként is használták magát a szót. Aztán a késő középkori utazók v. éppen önmagukat annak vallók e szót használták a nílusi krokodilra. Magyarul általában simán lefordítják sárkánynak v. sárkánygyíknak. De a lényeg, hogy kakasfejű.]
  Vitézeimnek ezúttal semmi bántódása nem esett, a sárkánykakasok nem voltak ellenfelek számukra. Azonban a bestiák így is megöltek egy városlakót. Miután végzett az ellenséggel, partim sejtette, hogy kinek köszönhetik ezeket a látogatókat. Úgy döntöttek, hogy még ráérnek eladni a kacatokat, hanem előbb meglátogatják Marcus-t, a Fekete Kör helyi varázslóját. Üzletébe nyitva, ismét az őrei fogadtak, akik ócskaságot akartak hőseimre sózni, miután visszautasították, akkor pedig megkérték őket, hogy távozzanak. Természetesen nem távoztak. Erre az egyik helyiségből még több fogdmeg özönlött a folyosóra, és ezúttal igen fenyegetően kérték meg csapatomat, hogy távozzanak. Mert az őrök békeszeretők ugyan, de szeretik a magányt. Nahát erre az arcátlanságra bajnokaim fegyvert rántottak. [Válasszuk a "Nem" (No)-t.]
  Marcus őrei már vérpezsdítő harccal szolgáltak. Ugyanis mindegyikük a Fekete Kör egy-egy ura  (BC Lord) volt, harcedzett, tapasztalt férfiak voltak. Mágikus fegyverekkel. Gorvenált alaposan helybenhagyták, de papom állta a sarat. Egyetlen egy menekedett csak meg az ellenségből, az is megadta magát. Varázslóim minden ártó igéjüket elmondták erre az őrségre, mire embereim végeztek, az egy kivételével, mindegyikkel. Miután ellátták sebeiket, úgy döntöttek, hogy igéket mormolnak még egy picit. Azonban néhány óra elteltével nyugalmukat igen durván megzavarták.

  Vörös köpenybe burkolt, maszk mögé rejtett arcú alakok lepték meg őket váratlanul. Orgyilkosokat küldött rájuk ezúttal a Fekete Kör, talán maga Marcus is. Partim egészénél már kezdett betelni a pohár a Fekete Körrel meg a talpnyalóikkal. Fegyvert rántottak hát most is, hogy szembeszálljanak hát a gyilkosokkal. Mert már ismerték a fajtájukat Tűzkések (Fire Knife) voltak. Ezekkel még akkor ismerkedtek, mikor karjaikra Tyranthraxus és csahosai azúrbéklyókat idéztek, abban reménykedve, hogy hatalmuk lehet majd fölöttük.
  Ám elég a nosztalgiából! Ezek a tűzkések is, akárcsak társaik, gyorsak s veszélyesek voltak. Halálos párosítás. Mivel kalandoraimat meglepték, ezért ők tették meg a kezdőlépeseket, de hiába. Tőreik elcsúsztak harcosaim vértezetein. Igaz, csapatom fegyverei is alig tettek kárt bennük. Egészen addig, míg titokzatos papom, Seneph el nem átkozta őket (Curse). Akkor aztán a pengéink húsukba haraptak, bátran íva vérüket. Egyedül Gorvenál csapásait kerülték el ügyesen, de a többiekét alig-alig. Így hát e lesvetésnek is hamar vége szakadt. Mivel Seneph már elmondta a garabonciát láttató igéjét (Detect Magic), így nem tudták megállapítani, hogy miféle bőrpáncél maradt a Tűzkések után. A csetepaté után, ismét lepihentek, hogy varázslataikat újra tanulják.
  Azonban pihenésüket újfent megzavarták. Ezúttal nem veresbe bújt orgyilkosok, hanem rémköpők, akiket a Fekete Kör egy magányos ura hajtott. De a zajra felfigyeltek a városiak is, így hőseim segítségére siettek. Ketten csak kárát látták e túlbuzgó segítségnek, mert a rémköpők végeztek velük. A Fekete Kör magányos ura aztán rögvest Odónak esett, itt-ott meg is sebezve őt, de Gorvenál elátkozta, míg Acantha a mögötte álló rémköpőt bűvölte meg, aki végzett is gazdájával.
  Végre aztán csapatom lepihenhetett úgy, hogy nyugalmukat már nem zavarta meg senki és semmi. Utána pedig, a folyosó végében, úgy döntöttek, hogy az északi ajtó nyitnak be. Amint beléptek, talpuk alatt különös jel izzott fel, mindegyiküket súlyosan megsebezve! [A legnagyobb sebzést a paladinom kapta 36-tal, míg a legkisebbet a varázslónőm, 20-al. Szóval készüljünk fel rá, hogy szemét harc következhet ez után már csak!]
  Miután káromkodásaik elhaltak, észrevették a szoba közepén egy székben ülő sötét mágust, aki halkan kuncogott, majd így szólt: "Örülök, hogy lábaitokkal a lábtörlőmet illettétek. Ami pedig bányákban meg a gleccserben történő változásokat illeti: ahhoz semmi közötök! Mert tudjátok meg, hogy én vagyok Marcus a Belső Körből. A szánalmas kis életetek pedig a kezemben van. Bujdossatok el valahol e kisvárosban s tán nem tiporlak el benneteket! Azonban addig is fogadjátok el e kis házi kedvenceket a szeretetem jeléül."
  Amint ezt kimondta, mindenféle szörny jelent meg Marcus körül. A mágus felkacagott, majd eltűnt. A "házi kedvencei" pedig rátámadtak kalandoraimra. Két medúza, három sárkánykakas meg három tűz óriás volt Marcus bestiája. Odo nyomban az egyik medúzához ugrott, annak húsába mártva kardját. Gorvenál, kit bekerítettek e szörnyek sietve áttört gyűrűjükön, mielőtt bezárult volna, fájdalmas ütéseket kapva a hátára, amelyekben majd' belepusztult, de azért sikerült társaihoz menekülnie. Közben pedig Acantha egy tűzlabdát hajított a bestiák háta mögé. Az tűzóriásoknak ez nem is árthatott, de a többieknek igen, a medúzák meg a sárkánykakasok elégtek. Az óriások ez után követ hajítottak varázslónőm felé, de el nem találták. Harcosaim az első tűzóriással hadakoztak, míg varázslóim mágikus lövedékekkel (Magic Missile) bombázták a másik kettőt. Aztán Odót elfogta a vérontás vágya, és legalább két óriást legyilkolt. A harmadikkal végül Acantha varázslövedéke végzett.
  Zsákmányul rengeteg platina érme meg varázspajzsok, tekercsek, illetve nyílvesszők maradtak. Ezeket vitézeim magukhoz vették, majd megpihentek, igékkel töltekeztek.

  Kiléptek vissza a folyosóra, de nem hagyták el a boltot még, hanem benéztek a szemközti helyiségbe is. Odabent néhány orgyilkos élezte fegyvereit, illetve a polgármester házának térképét tanulmányozták. Amint partim betette közéjük lábát, a Tűzkések legott megtámadták őket.
  Ám erőfeszítéseik feleslegesnek találtattak. Még csak megsebezni sem sikerült hőseimet. Csapatom minden egyes tagja elkerülte pengéiket, szinte táncoltak a csata tébolyult viharában. Acantha tűzlabdát dobott az orgyilkosok mögé, akik ettől megvadultak, és berszerkerekként rontottak neki bajnokaimnak. Veszett dühüket kihasználva, Móg oldalba kapta őket egy mennykővel. Példáját Acantha is követte. Varázslataikkal így aztán megöltek egy-két Tűzkést. A többiekkel pedig harcosaim számoltak le. Ezek után is bőrpáncél maradt, s mivel titokzatos papom megtanulta a garabonciát láttató imát, így azt is kiderítették, hogy bizony ezek ördöngös vértezetek voltak. [Egyébként Marcus elűzésére és a Tűzkések kiirtására azért volt szükség, mert különben állandóan zaklatták volna a partimat. Az utcán Marcus emberei, pihenés közben pedig az orgyilkosok. Azonban e bajok forrását elzárva, kezeltük is a problémát.]
  Embereim csak annyira pihentek meg, míg újratanulták imájukat, igéiket. Éppen elhagyták volna Marcus boltját, midőn a falusiak eléjük álltak, majd így szólt egyikük: "Megtaláltuk Marcus elrejtett holmijait, és most eladjuk őket. Érdekelnek bennetek?" Odo bólintott. [Ez annyit jelent, hogy a helyiek átvették a szemét kalmártempót Marcus portékáit, így most már ők árulják, valamivel olcsóbban a varázsdolgokat. Sőt a cégért is rögtön kicserélik...] Miután vásároltak két tekercset, egyet a papoknak, egyet a varázslóknak, visszatértek Új Patina utcáira, majd onnan a fegyvertárba. [És ezzel megkezdődött a piszmogás a kacatok eladásával, majd befolyt összeg ékkővé tételével.] Miután eladták mindazt, amire nem volt szükségük, betértek az edzőterembe, hogy új dolgokat tanuljanak.
  [És akkor itt kellett szembesülnöm a játék legocsmányabb húzásával. Ugyanis Phixidorous-t nem tudtam fejleszteni. Merthogy fél-elf, és az ereje csak 17-es. Így aztán 7. szintűnél magasabb erdőőr, erdőjáró (Ranger) nem lehet! Miként Seneph, aki szintén fél-elf, nem lehet 5. szintűnél magasabb pap!  Miként Móg sem lehetett 8. szintűnél magasabb varázsló. Erre a szemétségre már csak ennyit lehet mondani! Erős késztetést éreztem ekkor, hogy fogjam, kiszedjem a karaktereket a lemezképekről, és egy hexadecimális szerkesztőben megkeresve a megfelelő bájtokat átírogassam, hogy elégtételt vegyek e szemét húzás miatt. De nem tettem meg.] Hármójuk tudott újat tanulni, a partim másik fele sajnos nem.
  Miután ezzel is megvoltak, varázslóim, papjaim még átmásoltak (Scribe) néhány igét, imát a saját varázs-, illetve imakönyveikbe. Miután ezzel is megvoltak, ellátogattak ismét az vénemberhez. Az öregúr pedig új történetet osztott meg velük [Naplóbejegyzés 17]:
  "Azt mondják, hogy az óváros mesés egy hely volt egy ideig. A testvérek uralták, akik közül az egyik tiszteletreméltó s egyenes harcos, míg a másikuk szorgalmas, de bizonytalan mágus volt. Egy nap aztán a mágus úgy határozott, hogy márpedig ő örökké fog élni.
  Testvére pedig úgy vélte, hogy ez az istenek káromlása, ezért megpróbálta megállítani. A háború belepte a völgyet, az óváros peniglen elpusztult. Az istenek pedig megátkozták e völgyet, s befagyasztották. Ezek az új szörnyek peniglen a völgy átkának részei. Mi csak várhatunk, s tűrhetünk, míg az istenek úgy nem látják, hogy feloldhatják ezt az átkot."
  Az utolsó szavait már alig lehetett érteni, mert lassan elhalt hangja, ő pedig álomba szenderült. Csapatom elhagyta hajlékát, majd betért a polgármester házába, hogy a távkapun keresztül a kúthoz jusson, újabb útmutatásért.
  A Kút elnyelte ékköveik nagy részét, majd méltóztatott megszólalni. Arról beszélt, hogy Eldamar amulettje, amelyet hőseim az egyik vörös sárkány teteme alól szereztek meg, megmutatja majd, hogy hol rejtőznek a kastély nagykapuinak kulcsai. Azt elmondta azt is, hogy e kulcsok miként festenek [Naplóbejegyzés 71]:
  "Eldamar amulettje felfedi előttetek a három kulcs helyét, melyeket a kazamatákban (Dungeon) rejtettek el. A kulcsok három ajtót nyitnak majd, amelyek az Iszonyatúr Szentélyét őrzik. Figyeljetek majd afféle kísérteties ragyogásra, mert az mutatja majd, hogy a kulcs a közelben leledzik."
  Ezzel a Kút elhallgatott, s mivel több ékkövet nem kívántak beleszórni a vízbe, ezért egy láthatatlan erő kitaszította őket a Kút környékéről. Még emlékeztek rá, hogy a kazamatákba a hevérek fúrták aknáikat véletlenül, így hát itt volt az idő, hogy maguk leereszkedjenek azokba a járatokba. Ezért aztán a Kút környékét a északnyugat-nyugati ajtón keresztül hagyták el.
  Ismét Ópatina kőszagú, romos szűk utcáin jártak. Délnek fordultak a sikátorban, ahová kilyukadtak. Követték a kutyaszorítót, két boltív alatt haladtak el, mígnem egy roggyant romházba jutottak. Onnét a szokásos háromosztatú udvar egyik szűk fertályába léptek, ahol is szörnyek rontottak rájuk!
  Négy minótaurosz meg egy otyugh fogadta őket a szűk fertályban. Ez utóbbit járta át Odo kardja oly erővel, hogy rögtön kettévágta. Lévén paladinom hordta azt az övet, amelyet korábban zsákmányoltak, és viselőjének az óriások erejét kölcsönözte (Girdle of Giant Strength).
  Acanthát pedig, bár elé ugrott egy minótaurosz, a bikafejű szörny nem láthatta, mert varázslónőm ujján ott volt a láthatatlanság gyűrűje (Ring of Invisibility). Így hát ő szépen kitért az ellenfél elől, biztonságba húzódott. Így aztán Phixidorous kénytelen volt kardját elővonni, noha puzdráját száz vesszővel töltötte meg. Mégis leginkább Odo meg Seneph volt az, aki leszámolt a szörnyekkel, már amelyekkel tudtak, mert az egyikük elmenekült. Majd miután partim ellátta enyhébb zúzódásait, ők is továbbálltak.
  Az északnyugati ajtón át távoztak. Onnan délnek fordultak, be egyenesen egy viskóba. Rozoga, omladék falára egy fehér krétanyíl volt rajzolva, amely nyugatra mutatott. Mivel az volt a másik kijárat viskóból, így arra mentek ők is. Azonban csak addig, míg kiléptek egy szűk utcába, mert ott rögtön délnek fordultak, majd a déli ajtón át, a sikátorokat követve haladtak volna tovább, ám újfent szörnyekbe ütköztek.
  A sikátorban négy-öt minótaurosz állta útjukat, kik mögött felbukkant egy fiatalabb vörös sárkány is. E tűzokádó hüllő miatt pedig csapatom rákényszerült, hogy varázsoljon. Móg hajított el egy villámot először, amely megölt két bikafejű szörnyet, a sárkány pedig alaposan megrázta. Azonban Acantha varázslövedéke végzett vele. Az utolsó minótauroszt pedig Odo vágta le, vagy inkább ketté...
  Miután varázslóim újratanulták igéiket, vitézeim továbbálltak ismét. Követték a sikátort, amely aztán elvezette őket a bánya lejáratához, ahol aztán a mélybe ereszkedtek, hogy elérjék a kazamatákat. Azonban ez már egy másik bejegyzés története...

Komputer Kalandor