A bánya II. szintje

A bánya II. szintje

  Miután embereim visszatértek Új Patinába, rögvest a fegyvertárba mentek megszabadulni a felesleges kacatoktól, majd megvizsgáltatni az obskúrus fegyvereket, tárgyakat. Rengeteg platina érme ütötte ezúttal a markukat, mert a tárgyak sokat, még ha maguk nem is vehették hasznukat. Ezt követően meglátogatták a káptalant, hogy az érméket ékkövekre váltsák. Utána pedig a polgármester házán keresztül visszatértek a Tudás Kútjához. Hol egy távkapu segítségével pedig Tyr templomába léptek. Onnan pedig a kerekes felvonóhoz siettek, hogy a bánya második szintjére süllyedjenek vele.

  A felvonó akna ismét egy kereszteződés közepén húzódott. Kalandoraim így aztán először a nyugati járatot választották. Alig tettek azonban néhány lépést, mikor is fürkésző tekintetüknek hála, [be volt kapcsolva a kutatás (Search)] észrevettek egy gyanús csapóajtót a földön. Igen különös dolog egy ilyen csapóajtó egy bányában. Így inkább kikerülték, nem léptek rá (Avoid trapdoor). [Ha nem kapcsoljuk be a kutatást, vagy szándékosan rálépünk (Step on trapdoor), abban az esetben a harmadik szinten találjuk magunkat, kicsit megzúzva.]

  Miután maguk mögött hagyták a csapóajtót, végighaladtak a járaton egészen addig, amíg szét nem ágazott, mint egy háromágú szigony. Ezúttal északnak fordultak. Hamarosan a már jól ismert egyik kis helyiségbe jutottak, ahonnét két másik ajtó nyílt, már azon kívül, amelyen beléptek. Ezúttal tovább folytatták útjukat nyugatnak. Aztán északnak követték a folyosót, amely végül ismét nyugatnak fordult, hogy egy kamrában érjen véget. Amely kamra látszólag egykoron a bányászok kaszárnyája volt. A ládáik még mindig itt hevertek. Vitézeim úgy gondolták, hogy átkutatják azokat a ládákat (Search). Azonban Acantha, ki a tolvajom is volt, észrevette, hogy a ládákat csapdák védik. Ezeket hamar hatástalanította, majd kotorászni kezdtek.

  Találtak is mindenféle dolgot. Például 45 ékkövet, amelyen megosztoztak. Két tekercset, egy a papok igéit, egy pedig a varázslók varázslatait tartalmazta. Illetve hevert az egyik ládában egy varázs pallos meg egy mágikus alabárd. Miután mindezt magukhoz vették, visszatértek a kicsiny, háromajtós kamrába, hogy ez után az északi ajtóval próbálkozzanak.

  Ám alig tettek húsz lépést, mikor a járat felmordult, egyik fala pedig leomlott. A porfelhőből pedig két görnyedt, de igen méretes alak tűnt elő. Barna melákok lepték meg csapatomat, vagy legalábbis a szörnyek biztos azt hitték, hogy meglepték őket. Az első melákot Seneph alabárdja hasította rögtön ketté. A második ugyan adott egy kisebb pofont Gorvenálnak, de végül Odo kardja járta át bensőségeit. Meglepő módon e két szörnynél akadt egy-egy ékkő meg varázspajzs is. Ezeket elvették, majd folytatták útjukat tovább a járatban északnak.

  Már-már elérték a végét, mikor is a lobogó szövétnekek félhomályában különös árnyalakok tekergőzésére lettek figyelmesek. Fegyvereik elővonták hőseim, majd vártak egy fáklya fénykörében. Hamarosan e körbe aztán ízelt lábak százai léptek be, hozva a förtelmes testet is, amelyhez csatlakoztak. Egy maroknyi óriás százlábú tört rájuk. Ám ezek a soklábú förmedvények nem sokáig állták útjukat. Eltaposták őket, ahogy az efféle kártevőket szokás.
  A járat végén aztán egy újabb kaszárnyára leltek. Hol ismét ládák hevertek árván. Látták, hogy ezek is csapdákkal védettek. Így hát Acantha újfent megpróbálkozott a kinyitásukkal. Azonban nem járt sikerrel, így akkorát robbantak a ládák, hogy négy bajnokomat megsebesítették. A ládákból meg a tartalmukból csak égett szilánkok maradtak. Partim tagjai megúszták némi égéssel meg kormos képpel. Már épp elhagyták volna ezt a baljós helyet, mikor Odo ujján felderengett Tyr gyűrűje! Oswulf pálcájának egy darabja a közelben volt hát! Gyorsan megkeresték, és eltették, nehogy elkallódjon a sok törmelék között.
  Miután ellátták sebeiket, elindultak visszafelé, hogy a háromajtós kamrából, a háromágú elágazáshoz térjenek vissza. Azonban útközben Négy minótauroszba meg háziállataikba, úgy öt darab fényferdítő fenevadba botlottak. Természetesen a szörnyek nem bírtak kibújni a bőrükből így hát verekedés lett a vége. Jól olvasod kedves olvasó, verekedés, nem pedig verés. Ugyanis csapatomat éppen a járat fordulójában rohanták meg a lények. Lényegében oldalba kapva őket. Phixidorous és Acantha közelebbről is kénytelen volt hát összeismerkedni a bikafejűek csatabárdjaival, miközben a fenevadak a sokkal inkább a közelharchoz szokott embereimet foglalták le. Azonban különösebb baja senkinek sem esett. Mókás íjászom rögvest eltette felajzott fegyverét, hogy helyette kardot rántson. Varázslónőm pedig tőrével válaszolt a bárdok csapásaira. Aztán a minótauroszokat Móg tette ártalmatlanná azzal a tűzlabdával, amelyet közéjük hajított. A többiek pedig időközben a fényferdítőkkel számoltak le.
  A csata után megpihentek, hogy ellássák sebeiket. Mógnak azonban már csak a háromajtós kis kamrában engedték meg, hogy bemagolja a tűzgolyó igéjét. Aztán végre visszatértek a háromágú elágazáshoz. Itt nyugatit, a középső ágat választották most. A végében aztán egy félbehagyott ásatásra leltek. Mint a legutóbb, a csákányok is ott hevertek még. Így hát felkapták azokat, hogy ismét ékkövekre leljenek. Azonban a fizetség e nehéz munkáért megint csak soványnak bizonyult. Két darab kő volt a jutalmuk. Így hát visszabandukoltak az elágazáshoz ismét, hogy a déli ágában vesszenek el.
  Valójában nem vesztek el, csak alaposan megzavarta őket a járat kígyózása. Aztán egyszer csak hét darab bikafejű termett előttük. Odo rögtön bemutatta az elsőt a halálnak kardja segítségével. Aztán a többieket is átvezették kalandoraim a túlvilágba. Egyedül Senephet tudták csak megütni picit. Miután ellátták sebét, továbbálltak. Hamarosan egy kisebb kamrába értek, melyből egyetlen másik ajtó vezetett ki, mint amelyen beléptek. A kamrából a másik ajtón át távoztak, majd egy kisebb séta meg tekergés után, ismét egy ajtó előtt találták magukat. Bátran benyitottak hát. Odabent ismét egy kaszárnyára leltek ágyakkal, meg persze a ládákkal. Haboztak először ládákhoz nyúlni, de aztán mohóságuk felülkerekedett. Acantha fürge, ügyes ujjainak hála a csapdákat hatástalanították, amelyért 38 ékkő, egy varázskard, egy varázsfőzet, egy tekercs varázsigékkel, meg egy varázsgyűrű volt a jutalmuk.
  Aztán visszatértek a háromágú elágazáshoz, onnan pedig a kerekes felvonóhoz. Ahogy a járatok félhomályában haladtak előre, mintha izzó szemeket véltek volna látni a távolban maguk előtt. Azonban ezeknek a szemeknek a gazdáik nem mutatkoztak meg, míg a felvonóhoz értek. Így hát háborítatlanul fordulhattak a déli járatba a felvonónál.
  Hosszas séta után ez a járat is három felé ágazott. Először a keleti folyosóra fordultak, mert az eset a baljukra. Újabb kaszárnyára leltek. Miután a csapdákat Acantha hatástalanította, némi ékkő meg négy darab varázstárgy ütötte markukat: egy pajzs, egy főzet, egy papi imákkal teli tekercs, meg egy tőr. Ezeket mind Gorvenál tette el, a köveken megosztoztak. Aztán visszatértek az elágazáshoz. Miközben a fülük közelében szúnyogok zizegtek, délnek fordultak. Itt összetalálkoztak egy nagy csapat bikafejűvel meg egy fenevaddal. A csata közben Móg kifogyott számszeríjába való vesszőkből így eldobta fegyverét, majd elővette mágikus botját, amellyel nagyokat sózott az ellenségre. Aztán a járat végében egy újabb frissebb érre leltek. Megint próbára tették szerencséjüket egy hosszadalmas ásással, hogy egyetlen ékkőhöz jussanak.
  Már csak a nyugati elágazás maradt hátra, amelyet még nem néztek meg. Kisebb kígyózás után itt is a bányászat félbemaradt nyomaira leltek. Megint felkapták hát a csákányokat és bányásztak egy picit. Ám a jutalom ezúttal is igen szegényes volt. Így hát visszaindultak a kerekes felvonóhoz. Azonban útközben néhány óriás százlábúval találták magukat szemközt. Miután könnyedén eltaposták őket, folytatták útjukat, hogy a felvonón túl, az északi járatot vizsgálják át.
  Az északi járat kisebb egyenes után egy meglehetősen fura teremben végződött. Egy ajtónyílás vezetett át a másik teremrészbe, amely szintén üres volt, míg egy másik ajtó keletre nyílt. Keletnek mentek hát tovább. Néhány lépés után egy elágazáshoz érkeztek, amely északnak nyúlt. Ráfordultak hát vitézeim erre az útra. Azonban hamarosan ez is elágazott, keletnek. Ám ők folytatták tovább útjukat északnak. Ez a járat is aztán keletnek fordult, hogy egy nagyobb helyiségben érjen végett, ahol semmi nem volt. Visszatértek hát az iménti elágazáshoz, hogy azzal próbálkozzanak. Azonban midőn már-már elérték a végét, a járat megremegett. Egyik fala leomlott, mögüle pedig három barna melák tört elő. Hőseim nem haboztak, rögtön verekedni kezdtek velük. Az egyik szörny tekintete megzavarta Gorvenál fejét, majd kapott néhány ütést tar koponyájára. Seneph, ki a segítségére sietett, szintén zúzódásokkal gazdagodott. Móg a melákok hátát melegítette egy tűzgolyóval, hogy aztán a végén Odo vágja le mindhármat.
  Egy varázspajzzsal meg három ékkővel lettek gazdagabbak bajnokaim a csata után. Pihenéssel, igetanulással "ünnepeltek" hát. Aztán folytatták útjukat keletnek. Egy kisebb helyiségbe jutottak, amely valójában szörnyek fészke volt. Nem is akármilyeneké, hanem sárkánygyíkoké (Wyvern)! Így hát csapatom sietve fegyvert rántott, majd rárontott a szárnyas hüllőkre.
  Odo, mint egy lándzsahegy tört előre kardjával, leszúrva az első sárkánygyíkot. A maradék három ezt látván, nem tétovázott, ők is a csatába vetették magukat. Míg embereim körülálltak egy hüllőt, addig egy másik sikeresen megmarta Phixidorous-t mérges farkával. [Ebben már a wyvernek ilyet is tudnak. A mérgük elég gyorsan öl amúgy.] Ám a mókás íjászomra nem hatott a gyilkos sárkánygyík méreg. Így aztán a szívességet egy nyílvesszővel viszonozta, amely átütötte a hüllő vastag bőrét. Ezt követte Odo kardja, majd a többiek fegyverei, végül Móg terítette le botjával.
  Aztán kalandoraim átkutatták a sárkánygyíkok fészkét. Találtak egy kétkezes kardot meg egy sávozott páncélt (Banded Armour). Mindkettő körül a mágia aurája derengett. Miután kipihenték magukat visszatértek oda, ahol először elágazott a tárna. Már épp keletnek fordultak volna, mikor messziről valaki hangját hallották, amint azt mondta, hogy: "Azt hiszem hallottam valamit." Csapatom minden egyes tagja fegyvereik markolatára helyezte kezét, majd keletnek fordultak. Azonban nem találkoztak senkivel sem.
  Hosszas haladás után e járat ismét elágazott, ismét északnak. Ám vitézeim már kíváncsiak voltak a végére, ezért továbbálltak keletnek. Egy elhagyatott kamrába jutottak, amelyből egy beomlott folyosóra jutottak. Így hát visszafordultak az elégágazáshoz. Ez északnak vezetett kezdetben, aztán keletnek fordult, hogy a végén háromfelé ágazzon. Mindhárom ág egy-egy kamrában végződött, de csak az északi volt érdekes, a többi elhagyatott. Azonban az északi kamrába egy fészekaljnyi sárkánykakas költözött be. Összesen nyolcan voltak. Mivel ezek a jószágok képesek az embert, vagy más szerzetet is kővé változtatni, ezért Móg egy tűzlabdával ropogósra sütötte néhányukat. A maradékkal pedig elbántak a többiek, noha igen ügyes jószágok voltak, többször is kitértek a csapások elől. A fészket átkutatva vitézeim 24 ékkövet találtak, meg egy láncinget, illetve tekercset varázsigékkel.
  Miután pedig megpihentek, hogy igéket tanuljanak, mert senki sem sérült meg, elindultak visszafelé a felvonóhoz. Útjukat nem háborgatta senki és semmi. Még végigjárták a keleti tárnát, de semmi érdekeset nem találtak, így aztán úgy döntöttek, hogy visszatérnek Új Patinába eladni a zsákmányt, mielőtt a harmadik szintre ereszkednének...

Komputer Kalandor

A szemlélő barlangja

A szemlélő barlangja

  Partim a szentély szobájából egy kaverna járatába került. A lilacsuklyás nő pedig elvezette embereimet mesteréhez: Dexamhoz, a szemlélőhöz. Igen Dexam egy efféle zsarnokszem volt, egy sok szemű, lebegő, eleven tekegolyó. A nő vértbe öltözött minotauroszok kusza soraihoz lépett ekkor, akik azonnal vigyázzba vágták magukat.
  Dexam végül megszólalt [Naplóbejegyzés 30]:  "Áh, szóval ők volnának Fzoul apró kis titkai. Mint Bane IGAZ papjainak képviselője el foglak vinni benneteket Mulmasterbe [Nem igazán lehetett rendesen lefordítani.], a nagy Imperceptor [ez egy ilyen kitalált cím, amely jól hangzik, de kb azt jelenti, hogy szemfényvesztő. Illetve azt gondolom, hogy a kitalálója erre próbált utalni, mert egyébként így e szó inkább jelent érzéketlent vagy vakot.] színe elé.
   Ha már Mulmasterben leszünk, megvizsgálom e béklyóitokat a laboratóriumomban. Attól félek nagy kényelmetlenségetekre lesz ez inspekció. De nyújtson vigaszt számotokra a tény, hogy a végső eljárás, amely halálotokkal fog végződni, nem tart tovább két vagy tán három hétnél.
  Ha már megfejtettem a béklyók titkát, az Imperceptor igencsak megdühödik majd kedves kis Fzouljára, és akkor végre megszabadulhatunk ettől az eretnektől meg a drágalátos mágusaitól is."
  Miután befejezte a monológját Dimswart a bölcs, a következőket súgta kalandoraim fülébe: "Nézzetek az oltárra! Az ott Lathander amulettje!" Vitézeim épp támadásba lendültek volna, midőn belépett a terembe Fzoul, saját hadai élén, hogy ő is monologizáljon egy kicsit [Naplóbejegyzés 7]:
  "Én Fzoul Chembryl vagyok, a Sötét Szentély főlordja. Az "drágalátos mágusaim", ahogy te nevezed őket, hála követhettem a talpnyalódat is. Dexam, te túllépsz a hatáskörödön! Az én jelemet viselek ezek az emberek, és az Imperceptor is értesül majd mindenről időben.
  Mert én vagyok az, aki Bane nagyobb dicsőségéért munkálkodik. Mert a Bane-től kapott hatalmunkat a világi mágiahasználokkal ötvözve elhozhatjuk a Bane egyeduralmát a Királyságokba. Ám ehhez e béklyóba vert szerszámok létfontosságúak. Velük nem csak elkerülhetem a csapdákat, amelyeket az ördöngös törvényteli és jó fegyverek rejtenek, hanem általuk használhatom is azokat. A béklyózottak az én irányításom és hatalmam alatt állnak, amíg csak élek."
  Dexam ekkor dörgő hangon ráüvöltött: "Akkor pusztulj, eretnek!" majd egy halom hamuvá rontotta Fzoult. És ebben a minutumban hőseim karján az utolsó előtti Azúrbéklyó megrándult, majd semmivé foszlott:

  Ez után Dexam szólt ismét: "Most, hogy a béklyó lehullt, már haszontalanok számomra. Megölni őket!" Ekkor a szemlélő már távozni készült: az oltár felé fordult, ahonnan az amulett felemelkedett, hogy hozzálebegjen. Ahogy a zsarnokszem távozott, úgy seregei meg Fzoul emberei egymásnak rontottak menten. Bajnokaim pedig az általános káosz közepette próbáltak meglógni e teremből.
  Partim ügyesen manőverezve a harcoló felek között kiosont az északi ajtón át. Amelyet bezúztak, de ez senkinek sem tűnt fel az általános hadakozásban. A termen kívül ismét egy cseppköves grottába jutottak embereim. A járat kelet felé folytatódott, így hát követték. Azonban a járat végében egy bandányi ogre állta útjukat. Ott velük még egy sötét elf lord is.
  Az ogrék szó nélkül támadtak. Szerencsére kalandoraim számítottak efféle fogadtatásra, így nem érte őket váratlanul a helyzet. Szokásához híven Phixidorous küldte első nyilát a bamba szörnyek közé. Aztán Acantha mennykője dárdaként szúrta át az ogréket. Hanem a drauu lord igen tapasztalt, igen ügyes egy ellenfél volt! [Nem hatnak rá a varázslatok, élete viszont 100 felett van. S persze 10 alatt soha nem sebez. Ha eltalál, akkor akár többször is bevisz 14-es támadásokat is.]

  Ám csapatomnak nem állhatott ellen. Ha nem is hamar, de legyűrték végül őt is. Nem maradt e horda után más csak a lord értékei. Ezek néhány ékkőből meg némi aranyból álltak. Fegyvere, vértje drauu kovácsok munkája volt. A korábbi rossz tapasztalatokból okulva, inkább otthagyták azokat, ám a pajzsát elhozták, mert Gorvenál érezte rajta a mágiát.
  Végre elhagyhatták hát a járatot. Északnak fordultak, azt hitték elég távolra értek már, de még mindig hallani vélték a távoli verekedés hangjait. Követték a folyosót, míg egy újabb észak felé nyíló kijáratra nem leltek. Azonban ez is egy újabb kelet-nyugati irányú barlangi vitt. Nyugatra különös mozgást láttak, meg zsákutcát, ezért nem tértek arra. Kelet felé a járat egy T-elágazásba vitt, de még nem fordultak ismét északnak, mert pihenni akartak. Ezért tovább mentek kelet felé, ahol egy üregre leltek, mely alkalmasnak látszott a pihenésre.
  Azonban amint beléptek a föld megremegett lábuk alatt, majd a  barlang maga is reszketni kezdett. Hangos morgássá változott a kezdeti morajlás, amely a jelenséget kísérte, majd lassan minden elhalt. Közben apró kövek hulltak alá a grotta mennyezetéről. Mikor mindez végbement lepihentek. Szerencsére zavartalanul megtehették mindezt, nem tört rájuk senki sem.

[Egy kicsit disznós ez a szarvasmarha]

  Pihenésük végeztével visszatértek a folyosóra, de nem fordultak észak felé, hanem meg akarták nézni mit rejt a folyosó nyugat felé. Ahogy elhaladtak a déli bejárat mellett, furcsa fújtatásra, patazajra lettek figyelmesek vitézeim. A barlang árnyas üregeiből ekkor előlépett egy csapatnyi pap meg minotaurosz, akik azonnal megtámadták hőseimet.
  Azonban a bikafejű szörnyek, meg klerikus támogatóik nem bizonyultak túl erősnek. Varázslóim egy szempillantás alatt megtizedelték a minotauroszokat. A papok jobban állták a tűz perzselését, a mennykövek rázását. Azonban csapatom minden egyes tagja edzettebb volt náluk. Az egyik főpap meg is adta magát, mikor látta, hogy társai a barlang földjére hullnak. A bikafejűek nem féltették ennyire bőrüket, őket, találóan, le is mészárolták.
  A csatafia pedig nem volt más megannyi vért, cséphadaró, csatabárd, mind ördöngös fegyver meg páncél. Csak néhányat vitt magukkal partim. Aztán továbbálltak.
  A járat nem végződött zsákutcában, mint a másik fele, hanem délnek kanyarodott. Embereim követték, de volt hogy fojtott állati morgást, fújtatást hallottak, azonban nem rontott rájuk senki sem.
  A járat tovább tekergett, mint egy kígyó, és sokáig nem is történt semmi sem. Amíg egyszer csak a sasszemű Odo észre nem vette, hogy előttük a félhomályban valami lebeg az éterben.
  Egy szemlélő volt az. Főszeme nem fordult feléjük még. Azonban de Ridefort-nak gyanús volt, így inkább azt javasolta, hogy lopva haladjanak el mellette. Mikor ekképpen túljutottak rajta, akkor vették észre, hogy valójában nem egy zsarnokszem volt az, hanem egy gázspóra. Amely akár halálos is lehetett volna rájuk nézve, ily szűk helyen.
  Aztán követték tovább a üreg kígyózását. Egészen addig, amíg egy Zhentil csapatba nem botlottak. Az átkozottak rögtön megtámadták vitézeimet! Számuk igen fölényes volt, nem csak harcosokban, hanem papokban, s mágusokban egyaránt! Azonban saját varázslóim meg tűzlabdáik igen hatásosnak bizonyultak a támadók ellen. A végén ketten, egy pap meg egy zsoldos, megpróbált elmenekülni, de Odo nem hagyta őket. Mindketten igen gyáván haltak meg.
  Hőseim e csetepaté után letáboroztak, hogy kipihenjék az ijedelmet, meg persze hogy töltekezzenek. Azonban pihenésüket egy kisebb csapat otyugh zavarta meg, amik majd' megölték Mógot. De partim szerencsére győzelmet aratott felettük tagveszteség nélkül is. Újfent letáboroztak, de ezúttal senki sem háborgatta őket, így folytathatták ébredésükkor útjukat délnek.

[Újrahasznosítva
a Fényesség Tavából]

  Egy újabb üreg nyílt nyugatra, azonban embereimet nem érdekelte, hanem haladtak tovább a járatban. Így pedig hamarosan utolérték Dexamot meg a talpnyalóit! A csuklyás nő is felfedte magát: ahogy lerántotta fejéről a kápát, előtűnt eleven, kígyókból álló sziszegő hajzata is.
  Azonban nem volt idő alaposan elmerengeni e bagázs "szépségén", mert amilyen rusnyák voltak oly vadak is. A minotauroszok álló testőrség alaposan körülállta mesterüket, ám ez nem lehetett akadály kalandoraimnak, hogy megszerezzék Lathander talizmánját a Dexamtól.

[A lila varázsló/mikulás a medúza]

  [Ezt persze így könnyű leírni, de szemetségben Dexam viszi a pálmát. Ugyanis a zsarnokszem folyamatosan varázsol, ellenben rá semmiféle ige nem hat. Így vagy közelharcban győzzük le, vagy lenyilazzuk, esetleg dobótűkkel hajigáljuk meg. Csakhogy Dexam egyik varázslata az, hogy maga mellé állítja gyengébb társainkat (ezek általában véletlenül pont azok, akik remekül megsebezhetnék), akikre hiába nyomunk hatástalanítást (Dispel), lényegében semmi hatása. Szóval igyekezzünk talpnyalóit mielőbb likvidálni tűzlabdákkal. De közben gondoskodjunk a társaságáról is azáltal, hogy a közvetlen közelébe álló minotauroszok egyikét (mert többet a csaló játék úgysem enged) magunk oldalára bájolni (Charm monster). Medúzától nem kell tartani, mert szerencsére kitűnően sebzi a tűzlabda. Ha már Dexam pribékjei fejvesztve menekülnek, akkor mi is siessünk azokkal az embereinkkel a zsarnokszem közelébe, akikre nem hat az Ő bűbája, miközben íjászunkkal lődözzük. Így legyőzhető. Azonban, ha nem tudunk elég hamar a közelébe jutni a csata elveszett.]

  Égett hús szaga terjengett a járatban, a perzselt hullák közül vitézeim összeszedték az értékeket, Dexam agyonzúzott maradványából pedig kiszedték Lathander amulettjét. Majd éppen letáboroztak volna, amikor az égett szag egy újabb csapatnyi Zhentil vonzott oda, így hát ismét harcolniuk kellett. Persze ezeknél is addig tartott a harci kedv, amíg hőseim meg nem mutatták nekik, hogy még túlerővel sem olyan könnyű legyőzni őket. Végül bajnokaim megpihenhettek.
  Midőn újra felkerekedtek, követték tovább a járat tekergését, s kisvártatva egy újabb csapat minotauroszba meg papba futottak bele. E csapat létszáma igen kicsiny volt, így különösebb megerőltetés nélkül legyőzték őket embereim. Majd sietve bemagolták varázslataikat, amelyeket elhasználtak, és folytatták útjukat. A járat tekergése hamarosan egy elágazásban végződött.
  Északnak fordulva folytatták volna útjukat, de útjukat állta egy mantikór család, egy drauu lorddal meg egy főpappal. [A sötét elf lord persze megint iszonyat csalásokat nyomat. Varázslatok, a klerikális láng csapáson (Flame Strike) gyakorlatilag nem hatnak rá. S ha meg is sebzik, akkor is elcsalja az értékeket: például kiírja a játék, hogy kapott egy kilences sebzést, de az élete vhogy mégiscsak héttel vagy sokkal inkább hattal csökkent. Már amikor el lehet találni egyáltalán...]
  A mantikórok viszonylag egyszerű ellenfelek voltak, mert még farkukból kilőtt tüskéik sem tudtak igazi kárt tenni embereimben. Hanem a sötét elf lord annál inkább. Egymaga képes volt dacolni partim erejével. Mi több még akkor is állta kalandoraim szüntelen támadásait, mikor egyedül maradt. Mindkét papomat úgy megverte, hogy vissza kellett vonulniuk, helyükbe pedig Phixidorous volt kénytelen állni.
  E hősi csata után vitézeimnek pihenni kellett. [A játék ilyen csaták után tud még igazán csalni, mert meglepő módon rögtön a nyakamba kaptam egy újabb támadást, amúgy nem túl veszélyes lényektől, akiket ismét egy drauu lord vezetett. Ilyenkor általában ki kell lépni a pihenésből, helyben körbefordulni, majd ismét letáborozni. De ne lépjünk el semerre, mert akkor újabb összeütéssel kell számolnunk, persze a saját kárunkra...]
  A pihenő után hőseim folytatták tévelygő, tébolyító útjukat a járatban. Találtak néhány üres üreget, de azok zsákutcák voltak. Midőn pedig a járat délnek fordult, egy Zhentil osztag jött szembe velük megannyi harcossal, mágussal, pappal s egy főpappal. Izzasztó egy küzdelem volt, de bajnokaim ismét győzedelmeskedtek, majd ismét pihenni tértek.
  Mikor folytatták útjukat a járatban dél felé egy kereszteződésbe értek, ahol a földön egy pergamenre leltek. Részben már elszakadt, de azért valamennyire még olvasható volt: ...északnyugaton... a kijárat... üregben és nyugatra...
  Meghányták vetették a dolgot a csapattagok, de úgy döntöttek, hogy ameddig zsákutcába nem futnak, addig nem fordulnak vissza felderíteni, hogy csakugyan az ellenkező irányban van-e a kijárat. Sorsot vetettek hát, hogy merre induljanak tovább. A nyugati irányt választották.
  Egy forduló után a járat ismét délnek tért, de a távolban fény csillant. Nem lobogó fáklyafény, hanem a külvilágé! A kijárat volt az! Tehát a pergamen valami másról is szólt, amely éppen az eltépett részén lehetett.
  Ahogy partim kilépett a kavernából, odakint már Bömbfazék várta őket. "Áh szóval kijutottatok! Meglepő!" E kijelentésre az amúgy mindig józan Seneph szemei ördögi dühvel csillantak fel, miként a feje körül lebegő ioun kövek is felizzottak. Így a félszerzet jobbnak látta nem ingerelni tovább bajnokaimat. "Dimswart te jöjj velem! Egy árnyvölgyi ember néhány kérdést intézne hozzád." Ezzel a duó távozott is. A távolban egy lovas tűnt fel, aki hirtelen megállította paripáját, majd a szél egy távoli kiáltás foszlányát hozta a csapatom közelébe, amely úgy hangzott mint: "Gharriiiii!" Ekkor a lovas irányt váltva egy lila ruhás nőhöz gallopozott, majd felsegítve őt a nyeregbe megölelték egymást, aztán elvágtattak.
  A Zhentil torony közelében aztán már látszódtak a polgárháború első jelei. Úgy tűnt, hogy az embereim által keltett pusztítás nyomán különböző pártok látták elérkezettnek az időt, hogy függőben lévő számláikat kiegyenlítsék. Kalandoraim nem kívántak visszatérni a megtébolyodott toronyba, így inkább Phlannak fordultak, hogy eladják a csatafiát, amelyet zsákmányoltak...