Új Patina veszélyes utcái...
Csapatom visszatért Új Patina városába, hogy megszabaduljanak mindattól, amelyet a Fekete Kör tagjainak holttestéről hoztak el, vagy éppen élettelen kezeikből csavartak ki. Ezért első útjuk a káptalanba (Vault) vezetett, hogy náluk lévő platina érméket ékkövekre váltsák. Sejtették ugyanis, hogy a sok garabonciás dologért, sokat fizetnek majd az amúgy igen pórias fegyvertárban. Annyit, hogy utána egymás közt elosztani is alig tudják majd.
Miután megkapták a néhány szikrázó, különböző formájú, színű követ, miket egymás között elosztottak, elindultak hát a fegyvertárba. Alig haladtak egy két keresztutcányit, mikor az egyikből feltűnt nekik a feléjük hömpölygő tömeg. A Fekete Kör egy utolsó csatára küldte ostoba híveit. Ám ezúttal embereim nem magunkban, hanem a város népével együtt néztek farkasszemet az ellenséggel. Ezúttal azonban nem a szokásos harcedzett talpasokat küldték, hanem egy varázslóval a hátuk mögött, öt darab rémköpő (Margoyle) érkezett. [Az Azúrbéklyók átkában, a sorozat második részében már találkozhattunk a rémköpőkkel, de hogy ne kelljen azt felkeresni, idemásolom onnan a gondolataimat: A Margoyle a vízköpő (gargoyle) meg a márr szavak összetétele, gondolom én. A márr egy afféle gonosz szellem v. manó volt, aki az alvó emberek mellkasára guggolva, térdelve hozott rájuk rémálmokat. Henry Fuseli, XVIII. századi festő, egyik leghíresebb képén látható amúgy egy ilyen lény, a Rémálom címűn. Az angol nightmare (rémálom) szóban például a mar az pontosan ezt lényt jelöli, nem pedig kancát, mert hogy e szónak ma már ez az elsődleges jelentése. Ezért előfordul, ha van valamilyen kitalált lény, amelyet rémálomnak neveznek angolul, azt általában egy fekete lóként ábrázolják. De a német Nachtmahr, a francia cauchemar (mindkettő rémálmot jelent), szintén a mahr v. mar, a fentebb említett ülő-térdeplő lényt jelöli. Érdekesség még, hogy Pócs Éva néprajzkutató szerint ez inkább a görög moroszból származik, amely szó "halált" jelent. Szóval fordításomban én inkább az észak-európai néphagyományokra támaszkodva fordítottam e lényt rémköpőnek.]
A rémköpők nem voltak méltó ellenfelei kalandoraimnak. Ám így is sikerült az egyik városlakót leölniük. Azonban egyedül Seneph-ben tudtak kárt ejteni, mert egyikőjüknek hátát mutatta, miközben a varázsló felé igyekezett bárdjával, hogy megakadályozza igéjének elmondásában. Mikor pedig e szörnyek egy vonalba rendeződtek, Móg, villámgyorsan oldalukba kerülve villámot hajított közéjük. A mennykő végig cikázott mindegyik rémköpőn. Utána úgy elgyengültek, hogy még Acantha is képes leszúrni egyiküket.
E kis kaland után aztán betértek a fegyvertárba, hogy eladják a sok ördöngös holmit, amire nem volt szükségük. Miután Odó megszabadult a nála lévő kacatoktól, annyi pénzük volt, hogy el kellett menniük a káptalanba felváltani ékkövekre. Aztán a káptalanból visszajövet a Fekete Kör újabb kis bizottságot küldött eléjük. Egy újabb varázsló, öt darab sárkánykakast (Cockatrice) hajtott maga előtt. [A Cockatrice egy mitológiai, két lábú sárkánygyíkszerű lény volt, kakas fejjel. Az érett középkorban úgy tartották, hogy olyan tyúktojásból kel ki, amelyet egy varangy v. kígyó termékenyít meg. Egy időben a baziliszkusz szinonimájaként is használták magát a szót. Aztán a késő középkori utazók v. éppen önmagukat annak vallók e szót használták a nílusi krokodilra. Magyarul általában simán lefordítják sárkánynak v. sárkánygyíknak. De a lényeg, hogy kakasfejű.]
Vitézeimnek ezúttal semmi bántódása nem esett, a sárkánykakasok nem voltak ellenfelek számukra. Azonban a bestiák így is megöltek egy városlakót. Miután végzett az ellenséggel, partim sejtette, hogy kinek köszönhetik ezeket a látogatókat. Úgy döntöttek, hogy még ráérnek eladni a kacatokat, hanem előbb meglátogatják Marcus-t, a Fekete Kör helyi varázslóját. Üzletébe nyitva, ismét az őrei fogadtak, akik ócskaságot akartak hőseimre sózni, miután visszautasították, akkor pedig megkérték őket, hogy távozzanak. Természetesen nem távoztak. Erre az egyik helyiségből még több fogdmeg özönlött a folyosóra, és ezúttal igen fenyegetően kérték meg csapatomat, hogy távozzanak. Mert az őrök békeszeretők ugyan, de szeretik a magányt. Nahát erre az arcátlanságra bajnokaim fegyvert rántottak. [Válasszuk a "Nem" (No)-t.]Marcus őrei már vérpezsdítő harccal szolgáltak. Ugyanis mindegyikük a Fekete Kör egy-egy ura (BC Lord) volt, harcedzett, tapasztalt férfiak voltak. Mágikus fegyverekkel. Gorvenált alaposan helybenhagyták, de papom állta a sarat. Egyetlen egy menekedett csak meg az ellenségből, az is megadta magát. Varázslóim minden ártó igéjüket elmondták erre az őrségre, mire embereim végeztek, az egy kivételével, mindegyikkel. Miután ellátták sebeiket, úgy döntöttek, hogy igéket mormolnak még egy picit. Azonban néhány óra elteltével nyugalmukat igen durván megzavarták.
Ám elég a nosztalgiából! Ezek a tűzkések is, akárcsak társaik, gyorsak s veszélyesek voltak. Halálos párosítás. Mivel kalandoraimat meglepték, ezért ők tették meg a kezdőlépeseket, de hiába. Tőreik elcsúsztak harcosaim vértezetein. Igaz, csapatom fegyverei is alig tettek kárt bennük. Egészen addig, míg titokzatos papom, Seneph el nem átkozta őket (Curse). Akkor aztán a pengéink húsukba haraptak, bátran íva vérüket. Egyedül Gorvenál csapásait kerülték el ügyesen, de a többiekét alig-alig. Így hát e lesvetésnek is hamar vége szakadt. Mivel Seneph már elmondta a garabonciát láttató igéjét (Detect Magic), így nem tudták megállapítani, hogy miféle bőrpáncél maradt a Tűzkések után. A csetepaté után, ismét lepihentek, hogy varázslataikat újra tanulják.
Azonban pihenésüket újfent megzavarták. Ezúttal nem veresbe bújt orgyilkosok, hanem rémköpők, akiket a Fekete Kör egy magányos ura hajtott. De a zajra felfigyeltek a városiak is, így hőseim segítségére siettek. Ketten csak kárát látták e túlbuzgó segítségnek, mert a rémköpők végeztek velük. A Fekete Kör magányos ura aztán rögvest Odónak esett, itt-ott meg is sebezve őt, de Gorvenál elátkozta, míg Acantha a mögötte álló rémköpőt bűvölte meg, aki végzett is gazdájával.
Végre aztán csapatom lepihenhetett úgy, hogy nyugalmukat már nem zavarta meg senki és semmi. Utána pedig, a folyosó végében, úgy döntöttek, hogy az északi ajtó nyitnak be. Amint beléptek, talpuk alatt különös jel izzott fel, mindegyiküket súlyosan megsebezve! [A legnagyobb sebzést a paladinom kapta 36-tal, míg a legkisebbet a varázslónőm, 20-al. Szóval készüljünk fel rá, hogy szemét harc következhet ez után már csak!]
Miután káromkodásaik elhaltak, észrevették a szoba közepén egy székben ülő sötét mágust, aki halkan kuncogott, majd így szólt: "Örülök, hogy lábaitokkal a lábtörlőmet illettétek. Ami pedig bányákban meg a gleccserben történő változásokat illeti: ahhoz semmi közötök! Mert tudjátok meg, hogy én vagyok Marcus a Belső Körből. A szánalmas kis életetek pedig a kezemben van. Bujdossatok el valahol e kisvárosban s tán nem tiporlak el benneteket! Azonban addig is fogadjátok el e kis házi kedvenceket a szeretetem jeléül."
Amint ezt kimondta, mindenféle szörny jelent meg Marcus körül. A mágus felkacagott, majd eltűnt. A "házi kedvencei" pedig rátámadtak kalandoraimra. Két medúza, három sárkánykakas meg három tűz óriás volt Marcus bestiája. Odo nyomban az egyik medúzához ugrott, annak húsába mártva kardját. Gorvenál, kit bekerítettek e szörnyek sietve áttört gyűrűjükön, mielőtt bezárult volna, fájdalmas ütéseket kapva a hátára, amelyekben majd' belepusztult, de azért sikerült társaihoz menekülnie. Közben pedig Acantha egy tűzlabdát hajított a bestiák háta mögé. Az tűzóriásoknak ez nem is árthatott, de a többieknek igen, a medúzák meg a sárkánykakasok elégtek. Az óriások ez után követ hajítottak varázslónőm felé, de el nem találták. Harcosaim az első tűzóriással hadakoztak, míg varázslóim mágikus lövedékekkel (Magic Missile) bombázták a másik kettőt. Aztán Odót elfogta a vérontás vágya, és legalább két óriást legyilkolt. A harmadikkal végül Acantha varázslövedéke végzett.Zsákmányul rengeteg platina érme meg varázspajzsok, tekercsek, illetve nyílvesszők maradtak. Ezeket vitézeim magukhoz vették, majd megpihentek, igékkel töltekeztek.
Ám erőfeszítéseik feleslegesnek találtattak. Még csak megsebezni sem sikerült hőseimet. Csapatom minden egyes tagja elkerülte pengéiket, szinte táncoltak a csata tébolyult viharában. Acantha tűzlabdát dobott az orgyilkosok mögé, akik ettől megvadultak, és berszerkerekként rontottak neki bajnokaimnak. Veszett dühüket kihasználva, Móg oldalba kapta őket egy mennykővel. Példáját Acantha is követte. Varázslataikkal így aztán megöltek egy-két Tűzkést. A többiekkel pedig harcosaim számoltak le. Ezek után is bőrpáncél maradt, s mivel titokzatos papom megtanulta a garabonciát láttató imát, így azt is kiderítették, hogy bizony ezek ördöngös vértezetek voltak. [Egyébként Marcus elűzésére és a Tűzkések kiirtására azért volt szükség, mert különben állandóan zaklatták volna a partimat. Az utcán Marcus emberei, pihenés közben pedig az orgyilkosok. Azonban e bajok forrását elzárva, kezeltük is a problémát.]
Embereim csak annyira pihentek meg, míg újratanulták imájukat, igéiket. Éppen elhagyták volna Marcus boltját, midőn a falusiak eléjük álltak, majd így szólt egyikük: "Megtaláltuk Marcus elrejtett holmijait, és most eladjuk őket. Érdekelnek bennetek?" Odo bólintott. [Ez annyit jelent, hogy a helyiek átvették a 
[És akkor itt kellett szembesülnöm a játék legocsmányabb húzásával. Ugyanis Phixidorous-t nem tudtam fejleszteni. Merthogy fél-elf, és az ereje csak 17-es. Így aztán 7. szintűnél magasabb erdőőr, erdőjáró (Ranger) nem lehet! Miként Seneph, aki szintén fél-elf, nem lehet 5. szintűnél magasabb pap! Miként Móg sem lehetett 8. szintűnél magasabb varázsló. Erre a szemétségre már csak ennyit lehet mondani! Erős késztetést éreztem ekkor, hogy fogjam, kiszedjem a karaktereket a lemezképekről, és egy hexadecimális szerkesztőben megkeresve a megfelelő bájtokat átírogassam, hogy elégtételt vegyek e szemét húzás miatt. De nem tettem meg.] Hármójuk tudott újat tanulni, a partim másik fele sajnos nem.
Miután ezzel is megvoltak, varázslóim, papjaim még átmásoltak (Scribe) néhány igét, imát a saját varázs-, illetve imakönyveikbe. Miután ezzel is megvoltak, ellátogattak ismét az vénemberhez. Az öregúr pedig új történetet osztott meg velük [Naplóbejegyzés 17]:"Azt mondják, hogy az óváros mesés egy hely volt egy ideig. A testvérek uralták, akik közül az egyik tiszteletreméltó s egyenes harcos, míg a másikuk szorgalmas, de bizonytalan mágus volt. Egy nap aztán a mágus úgy határozott, hogy márpedig ő örökké fog élni.
Testvére pedig úgy vélte, hogy ez az istenek káromlása, ezért megpróbálta megállítani. A háború belepte a völgyet, az óváros peniglen elpusztult. Az istenek pedig megátkozták e völgyet, s befagyasztották. Ezek az új szörnyek peniglen a völgy átkának részei. Mi csak várhatunk, s tűrhetünk, míg az istenek úgy nem látják, hogy feloldhatják ezt az átkot."
Az utolsó szavait már alig lehetett érteni, mert lassan elhalt hangja, ő pedig álomba szenderült. Csapatom elhagyta hajlékát, majd betért a polgármester házába, hogy a távkapun keresztül a kúthoz jusson, újabb útmutatásért.
A Kút elnyelte ékköveik nagy részét, majd méltóztatott megszólalni. Arról beszélt, hogy Eldamar amulettje, amelyet hőseim az egyik vörös sárkány teteme alól szereztek meg, megmutatja majd, hogy hol rejtőznek a kastély nagykapuinak kulcsai. Azt elmondta azt is, hogy e kulcsok miként festenek [Naplóbejegyzés 71]:"Eldamar amulettje felfedi előttetek a három kulcs helyét, melyeket a kazamatákban (Dungeon) rejtettek el. A kulcsok három ajtót nyitnak majd, amelyek az Iszonyatúr Szentélyét őrzik. Figyeljetek majd afféle kísérteties ragyogásra, mert az mutatja majd, hogy a kulcs a közelben leledzik."
Ezzel a Kút elhallgatott, s mivel több ékkövet nem kívántak beleszórni a vízbe, ezért egy láthatatlan erő kitaszította őket a Kút környékéről. Még emlékeztek rá, hogy a kazamatákba a hevérek fúrták aknáikat véletlenül, így hát itt volt az idő, hogy maguk leereszkedjenek azokba a járatokba. Ezért aztán a Kút környékét a északnyugat-nyugati ajtón keresztül hagyták el.
Ismét Ópatina kőszagú, romos szűk utcáin jártak. Délnek fordultak a sikátorban, ahová kilyukadtak. Követték a kutyaszorítót, két boltív alatt haladtak el, mígnem egy roggyant romházba jutottak. Onnét a szokásos háromosztatú udvar egyik szűk fertályába léptek, ahol is szörnyek rontottak rájuk!Négy minótaurosz meg egy otyugh fogadta őket a szűk fertályban. Ez utóbbit járta át Odo kardja oly erővel, hogy rögtön kettévágta. Lévén paladinom hordta azt az övet, amelyet korábban zsákmányoltak, és viselőjének az óriások erejét kölcsönözte (Girdle of Giant Strength).
Acanthát pedig, bár elé ugrott egy minótaurosz, a bikafejű szörny nem láthatta, mert varázslónőm ujján ott volt a láthatatlanság gyűrűje (Ring of Invisibility). Így hát ő szépen kitért az ellenfél elől, biztonságba húzódott. Így aztán Phixidorous kénytelen volt kardját elővonni, noha puzdráját száz vesszővel töltötte meg. Mégis leginkább Odo meg Seneph volt az, aki leszámolt a szörnyekkel, már amelyekkel tudtak, mert az egyikük elmenekült. Majd miután partim ellátta enyhébb zúzódásait, ők is továbbálltak.
Az északnyugati ajtón át távoztak. Onnan délnek fordultak, be egyenesen egy viskóba. Rozoga, omladék falára egy fehér krétanyíl volt rajzolva, amely nyugatra mutatott. Mivel az volt a másik kijárat viskóból, így arra mentek ők is. Azonban csak addig, míg kiléptek egy szűk utcába, mert ott rögtön délnek fordultak, majd a déli ajtón át, a sikátorokat követve haladtak volna tovább, ám újfent szörnyekbe ütköztek.A sikátorban négy-öt minótaurosz állta útjukat, kik mögött felbukkant egy fiatalabb vörös sárkány is. E tűzokádó hüllő miatt pedig csapatom rákényszerült, hogy varázsoljon. Móg hajított el egy villámot először, amely megölt két bikafejű szörnyet, a sárkány pedig alaposan megrázta. Azonban Acantha varázslövedéke végzett vele. Az utolsó minótauroszt pedig Odo vágta le, vagy inkább ketté...
Miután varázslóim újratanulták igéiket, vitézeim továbbálltak ismét. Követték a sikátort, amely aztán elvezette őket a bánya lejáratához, ahol aztán a mélybe ereszkedtek, hogy elérjék a kazamatákat. Azonban ez már egy másik bejegyzés története...
Komputer Kalandor
