Nem, nem a gyerekkorukról lesz szó... Mielőtt olvasmányosan folytatnám a kalandok rögzítését, előtte még tájékoztatom az olvasót, hogy a szövegbe, szögletes zárójelek közé, íme: [ ], a szöveg környezetbe nem illő megjegyzéseket fogok szúrni, amelyek további információval szolgálhatnak. Akkor ezzel megvolnánk, térjünk hát vissza a kalandorokhoz.
 |
| [A goblinok képe nem animált] |
Hőseim visszatértek a pórnegyedbe, miután csekély áron eladták a csaták után maradt limlomokat, amellyel a pórnegyed mocskában és mocskából élő lények harcoltak. Egy kisebb csetepaté után az út immár kissé könnyebbnek bizonyult, hogy néhány előőrstől megtisztították az utcákat. Azonban nem sokáig, ugyanis egy szűk sikátorban, eddig nem látott, de alattomosabb ellenfél támadta meg őket. Goblinok!
Ezek az alacsony lények sokadmagukkal róják az utcákat áldozatokra lesve, de ezúttal emberükre akadtak. Keményített bőrpáncéllal védték testüket, s sokuknál néhány rézgarast érő rozsdás rövid kard volt csak. Ám a vezéreiknél már nem rozsdás kard volt csak, hanem rövid íj is, mellyel kiválóan céloztak. Phixidorous álmot hozott rájuk, így könnyedén legyőzték őket.
Azonban minél mélyebbre hatoltam a pórnegyed sikátoraiban, ezek a goblinok, mintha csak föld alól előbújó férgek lettek volna, csak jöttek újra és újra. Tarfejű Gorvenált alaposan megsebezték egy ilyen harc alkalmával, de csodával határos módon megmenekedett. Azonban varázslatok híján voltak, biztonságban nem tudtak volna a papok újabbakért imádkozni, vagy varázsló-harcosaim újabbakat memorizálni. Ezért vissza indultam Új Phlan civilizált negyedébe. Hadi jószággal súlyosan leterhelve ismét goblinokba botlottak. Embereim ezúttal nem bocsátkoztak velük harcba, hanem inkább elbújtak egy sikátor sarkában, majd visszaindultak a civilizált negyedbe.
Alig érte meg visszavinni ezt a sok ócskavasat a boltosnak, hiszen volt, amiért nem is fizetett aranyat az átkozott kufárja! De ez nem szegte kedvünket, mert jó pénzt hagytak ott. Acantha megunta a dobótűket, ezért most gerelyeket vásárolt, párosával. A goblinok miatt nem kockáztatták meg, hogy ismét a pórnegyedben gyógyuljanak fel. Ezért inkább egy közeli fogadóba tértek, ahol Acantha egy platina érme fejében szállást bérelt. Ugyanis az utcán hamar elkapta őket egy őrjárat, akikkel nem tanácsos bajuszt akasztani, lévén igen tapasztalt s nagyszámú egy ilyen őrjárat. Azonban ilyen árért, amelyet a varázslónő fizetett embereim addig maradhattak, ameddig kedvük tartotta. Így felépülhettek, felkészülhettek az újabb kalandokra.
Visszatérve a pórnegyedbe embereim folytatták a sikátorok fertelmektől való megtisztítását. Ám egy helyen az orkok lest vetettek, embereimet meglepve. De szerencsére hamar legyőzték embereim az álnok szörnyeket. Ekkor több dologra is fény derült: az első, hogy Acantha épp oly jól hajította gerelyeit, mint Hektór Trója falainal. A második, hogy Tarfejű Gorvenál szinte állandó, kitüntetett célpontja az ellenségnek. Talán hajtalan koponyáján megcsillanó fény okozza ezt, amely vonzza a szarkalelkű brigantikat, kik megpróbálják meglékelni ezt a koponyát, abban a reményben, hogy nemesfémet rejt azt. Kincs ugyan van abban a fejben, de efféle durva módszerekkel nem lehet azt onnan kifejteni. Na, de hamarosan embereim egy olyan észak, észak-keleti helyiségbe nyitottak be, ahol orkok veszekedtek néhány tépett papír felett. Legyőzvén ezeket a semmirekellőket kiderült, hogy szakadt papír két varázslat írásjeleit viselte magán. Azonban különösebben ennek nem vehették hasznát, mert a két varázslatot ismerte a két papom, hiszen ezek a könnyebb sebek begyógyításának (cure light wounds) igéje volt. Kissé csalódottan folytatták hát útjukat.
Egy szűk utcácskába jutván, ahonnan négy ajtó is kivezetett, ezek egyikén keresztül jöttek embereim, tanakodni kezdtek, hogy merre menjenek tovább. Végül az északi ajtót választották, ám az zárva volt. Phixidorous nevetve próbálta a zárat feltörni, de a vége az lett, hogy inkább az egész ajtót betörték embereim türelmetlenségükben. A benti szűk helyiségben, azonnal felismerték az ellenséget, amely e robajra rögtön odafutott.
Ekkor egy igen egészségesnek tűnő goblin, ki a többiek okítójának tűnt, rám küldte tanítványait, amiért megzavartuk a tanóráját. Azonban biztos vagyok benne, hogy ezt a leckét nem fogják elfelejteni, mert ezzel küldték át embereim őket a túlvilágra! Tapasztalaton kívül sokat nem nyertek itt embereim, talán, ha néhány petákot találtak.
Ez után délnek vették az irányt, amíg egy újabb zárt ajtóra nem leltek. Úgy tűnt, hogy Phixidorous képességeit meghaladja e zárak szerkezetének bonyolultsága. Ezúttal nem hadi tudásokat éppen elsajátító lényekbe botlottak, hanem egy igen szép szobába. Odabent egy művelt emberrel találkoztak, ki csak úgy foghegyről érdeklődött jövetelük felől. Látván, hogy értelmesek ez az ember, becses nevén: Ohlo, megbízta őket, hogy hozzanak el neki egy varázsfőzetet az egykori Kötél Céhtől. Habár fogalmuk sem volt, hol lehet ez a hely, azért a ráálltak az üzletre fizetség fejében.
Visszatértek a szűk sikátorba, s ahogy eddig mindig, alaposan körülnézve, kutakodva tették ezt (search). Ezt pedig igen jól tették, mert egy dögletes levegőjű helyiségből egy fokkal tűrhetőbb helyre jutottak: egy istállóba. Azonban sasszemüket nem kerülhette el egy zsák, amelyből nem csak tapasztalatokkal, de egy varázsíjjal (short bow +1) és hozzávaló húsz darab nyílvesszővel (arrow +1) gazdagodtak. Ezeket a kincseket Acanthára bíztak, mert Phixidorous jobban bízott hosszú íjában, míg Móg az Áldás könnyű számszeríját részesítette előnyben inkább.
Aztán homokszem jutott a gépezetbe. [Ugyanis az emulátor egy CPU-Jam hibára hivatkozva megállt, de szerencsére ez egy ilyen kivételes eset volt, mert a játékot folytatni tudtam, miután az emulátor állapotát (save state) visszatöltöttem.]
Az istállót elhagyva folytatták embereim útjak észak-nyugat felé. Épp neki dőltek volna az észak-nyugati sarokban lévő falnak, ám átestek rajta. Az illúziófal mögött egy kincses szoba lapult. Rögtön ki is fosztották. Megannyi pénzzel meg újabb varázsíjjal (short bow +1) lettek gazdagabbak. Ezt az íjat azonban már Móg vette magához, mert látta, hogy kevés a lövedéke a számszeríjába.
Az északnyugati sarokból dél felé indultak, amikor is egy hosszúkás helyiségbe lépve, valakik feltűntek a végében: Hobgoblinok voltak ezek! Szót nem pazarolva, azonnal támadásba is lendültek, s bár kissé nehéznek bizonyultak az elején, embereim szerencsére legyőzték őket. Összeszedvén értékeiket, embereim visszaindultak az istálló felé. Ekkor azonban egy újabb ajtóra figyeltek fel az istállótól nem messze.
Azt ajtó könnyedén nyílt, de nem vártak vendégeket... Patkányképű koboldok rontottak elő valahonnét, hogy védjék kincseiket. Kardok csörömpöltek, nyílvessző süvített, ember s szörny üvöltött. Izzadság keveredett a vérrel, végül pedig koboldok hullái borították a vértől iszamós padlót.
Embereim kissé fáradtan kutatták át a helyiséget, s az egyik laza padlódeszka alatt rejtekhelyet találtak. Odalent pedig kisebb csecsebecsék mellé egy ördögi karperecpárt is tettek, mely igen kiváló (AC6), de viselőjét nem lassítja le egyáltalán, mint egy hagyományos páncél! Sőt akadt egy tekercs is, mely által Móg, ki harcos-varázsló volt, megtanult varázslövedéket lőni. Persze csak az után, hogy elmormolt egy delejolvasó (read magic) igét. Ez után pedig saját kis könyvébe másolta (scribe) a tekercs tartalmát.
Embereim ismét visszatértek Új Phlan civilizált negyedébe, hogy a sok fegyvert eladják, és új dolgokat vásároljanak az árukból. [Itt megjegyzendő, hogy a játék kézikönyve (manual) azt javasolja, hogy ha sok pénzünk van, akkor azzal ne erszényünk terheljük, merthogy súlya van, hanem vegyünk ékköveket. Na most ezek igen drágák, nekem is csak aranyláncra futotta kezdetben, de ha elakarjuk adni, akkor a felét éri már csak az egész, szóval ismét egy
csalás kihívás.] Ténferegtek picit a negyedben, így jutottak el egy füstös kikötői kocsmába, ahol szerencsejátékot is űztek. Odo de Ridefort próbára tette szerencséjét, nem nyert, de nem is veszített. Közben embereim különböző pletykákat hallottak az ivóban: az egyik ilyen szerint, amiről éppen két sötétarcú alak beszélgetett egy sarokban, a városban, valahol a sok szörny orra előtt, de azért a föld alatt, egy mester tolvaj ütött tanyát. Vagy egy másik asztalnál két szesztestvér éppen arról beszélt meg-megakadó nyelvvel, hogy valahol kelet Phlanban ogrék egy hercegnőt tartanak fogva, akinek kiszabadításáért busás jutalommal jár a dalinak, ki ezt megcselekszi. Zsoldosok pedig azon tanakodtak a söntésnél, hogy kinek a szolgálatába állítsák kardjuk, mert úgy hírlik, hogy gazdag kalmárok egy csoportja valami kereskedőállomást kíván létrehozni messzi Phlantól, nyugatra, ehhez pedig karavánőröket keresnek.
Embereim ez után meglátogatták az edzőtermet, mert úgy érezték, hogy elég tapasztaltak már ahhoz, hogy új fogásokat tanuljanak a mesterektől. Azonban ezek a mesterek igencsak megkérték az árát fortélyaik tanításáért: kereken ezer aranyat! Fogcsikorgatva bár, hogy ebben az omladozó porfészekben még a bőrt is lenyúznák róluk, ha tehetnék, de kifizették az árat. Igaz csak Odo de Ridefort harcosom, Tarfejű Gorvenál papom, s a titokzatos Seneph voltak annyira tapasztaltak, hogy tudásokat újabb szintre emeljék (train). Ehhez persze Acantha elengedhetetlen anyagi segítsége is kellet persze... Ugyanis ő becsültette fel az egyik ékkövét egy városbeli ékszerésszel, majd adta el neki azt, hogy fizetni tudjanak a képzésért.
 |
| [Állítólag ez a nő öreg és rongyos...] |
Embereim ezt követően a pórnegyedbe tértek vissza, már megint. Az istállótól délnyugatra egy jövendőmondóra leltek, aki csekély fizetség ellenében elmondott egy homályos jóslatot sorsukról.
A jövendőmondó ajtajával szemben egy másik ajtó volt, de zárva volt. Phixidorous fejét rázva húzta elő handzsárját, hogy a többiekkel együtt neki essenek. Azonban ennek az elzárt szemétdombnak volt ám több kakasa is, akik rossz néven vették, hogy megbolygatták nyugalmukat. Az orkokat hamar legyőzték, de Tarfejű Gorvenál szokásához híven fürkész igét mormolt el (detect magic), és lám a sok szemét között kincsekre is leltek.
Az ork szemétdomb-menedéktől délre embereim egy piactérre jutottak. Ez volt valamikor Phlan régi kenderpiaca azonban most mindenféle piszkos lelkű szerzet piacozott itt. Embereimet meglátva rögtön máshol lett dolguk, de csapatom még hallani vélte, amint ezek a fickók is arról a banditáról, tolvajról beszélnek, aki egész kis bandát működtetett a föld alatt. Talán később érdemes lesz ezt is felderíteni... A piacról nyugat felé távoztak embereim. Újabb ajtót zúztak be, nem tudták mi van mögötte, s egy szűk sikátorba jutottak ismét, azonban a sikátor végében mindenféle szörny őrködött, akik azonnal megrohanták őket. Vesztükre embereim jobbnak bizonyultak, a sikátorból pedig hiába próbáltak menekülni.
A sikátorból egy putri nyílt, ahol éppen a helyiséghez méltó alakok voltak: a környék vezérei! Két hobgoblin, két hiénafejű gnoll, az egyik sarokban pedig egy ostoba ogre gubbasztott. Hamar leszámoltak velük embereim szerencsére. A zsákmányt pedig eltették, bár olyan nagyon nem volt mit. Elhagyták a putrit meg a sikátort is, és a kenderpiac déli részéhez mentek. Itt egy ajtó goblin őrökbe ütköztek. Köztük sok goblin vezérrel, akik íjjal voltak felszerelkezve, de ezeknek már nem vehették hasznát, mert most Acantha altatta el őket. Talpnyalóikat kardélre hányták embereim, majd a főkolomposokkal is végeztek. Úgy vélték embereim, hogy ezek a goblinok biztos őriztek valamit, ezért a következő termet átkutatták, és valóban, ismét kincsekre leltek. Újabb varázsíj került elő, ezt már Acantha tette el. S átvette Mógtól a varázsnyilakat is hozzá, mert eldobálta összes gerelyét s nem maradt más, mint handzsárja meg egy pajzsa. A pajzsát mikor legközelebb visszatértek a városba eladta, mert a koboldok kincsei között volt egy varázs pajzs (shield +1) is. Ezzel védte magát ez után.
A kenderpiacot ezúttal keletre hagyták el, ahonnan délre fordultak. Itt bukkantak rá a Kötél Céh egykori épületére. Az épületbe lépve elhagyatott folyosókra jutottak, melyek úgy tekergőztek, mint egy fészekaljnyi kígyó. E különös útvesztőben egyre keletebbre hatoltak a bejárattól, már-már eltévelyedve. Ellenségre számítottak minden egyes sarkon, de nem akadt senki, aki életükre tört volna...
Ám lassacskán eljutottak egy helyiségbe, ahol egy ember tüsténkedett, jövetelük célja felől érdeklődve. Lévén nem voltak embereim barátkozós hangulatban, csak annyit mondtak, hogy OHLO. Az ember eltűnt egy hátsó helyiségben majd hamarosan visszatért a főzettel. Ezt elhozták, majd nagy nehezen visszatértek Ohlóhoz a jutalomért. Kissé fenyegetően azt át Ohlo, de átadta. Így most már gazdagabban arra az elhatározásra jutott a csapatom, hogy átkutatják a Kötél Céh épületét.
Előtte azonban még visszatértek a civilizált negyedbe feltölteni készleteiket. Majd mikor visszaértek ezúttal nyugat felé hatoltak a céh folyosólabirintusában. A legnyugatabb terembe lépés előtt, azonban Seneph, a titokzatos pap, rosszat sejtvén megáldott (bless) mindenkit. Majd beléptek a kicsiny terembe...
Odabent embereimnél nagyobb monstrumok játszadoztak együgyűen valami zsákkal, amikor az elszakadt, s felfigyeltek a hívatlan vendégeikre. Úgy gondolták, hogy embereim fejével folytatják a játékot, de rosszul gondolták. Odabent négy igen erős troll, s két ogre volt. Ez a kettő ugyan elállta a három, zöld förtelem, azaz troll útját, de a negyedik épp mellettük állt. Elkezdődött hát a harc! [Az egyik legszemetebb harc a játékban! Ugyanis karaktereink itt még elég gyengék talán alig van köztük kettes szintet elért ember, a Trollok viszont hatos szintű szörnyek, emellett patkány módon még gyógyulnak is! Szóval ha elsőt legyőztük, akkor a helyére azonnal álljunk oda valakivel különben olyan négy-öt körrel a halála után lábra áll. Ha viszont rajta állunk nem tud. Éppen ez okból az ogrék mögött legközelebb álló trollt nyírjuk ki először, hogy a helyére beállva jöjjön a következő, így egymáson állva nem tudnak visszatérni a harcba. Amint végeztünk az utolsóval sietve nyírjuk ki az ogréket is mert különben a Troll felgyógyul, s ha a közelünkbe kerül nekünk lőttek!] Embereim az egyik ogrét képesek voltak elaltatni, de a másikat Odo de Ridefort foglalta le, ügyesen elkerülve csapásait. Közben az íjakkal rendelkező embereim a mellettük álló trollra támadtak, Seneph és Tarfejű Gorvenal is nekirontott. Volt, hogy alig hasította fel ráncos bőrét Seneph szigonya, a vágás szinte azonnal begyógyult. Ám ennek ellenére legyőzték embereim ezt az átokfajzatot. Gorvernal azonnal a földre zuhant testre ugrott, hogy megakadályozza ébredését. Ezt követően íjászaim nem kímélték a többi troll az ogrék mögött. Odót, néha azért sikeresen eltalálta az ügyetlen ogre, de volt benne elég erő, ahogy folytassa ezt a halálos táncot. Mikor az utolsó troll is elesett embereim azonnal megrohanták a két maradék ogrét. Egyiküket könnyedén legyőzték, hiszen azóta ismét elaltatták. A másikkal meggyűlt egy kissé a bajuk, de végül győztek! Nem maradt utánuk más csak két tekercs, egyiken egy varázslövedék igéjével, a másikon pedig bűbájjal (charm person), meg egy igen különleges fattyúkard (bastard sword +1).
Sebekkel borítva, ám diadalittasan tértek vissza Phlan kulturált kerületébe. Először is kipihenték kalandjaikat egy közeli fogadóban, majd a fegyvereket, melyekre nem volt szükségük, eladták. Ezt követően pedig a városházára mentek, hogy bejelentsék, a pórnegyedet, úgy vélik, megpurgálták a visszataszító egyedektől. A tanács hivatalnoka elismerően bólintott, majd átadta a fizetségüket, illetve felhívta figyelmüket az újabb proklamációkra. Ezek közül a százegyedik, vagy római számokkal: CI. hirdetmény tűnt ígéretesnek számukra. E szerint a Tövis-szigeti Sokal [Néha a játék Sokolnak hívja, mint a ruszki rádiómárkát...] Toronyban törvénytelen elemek költöztek, akiktől a tornyot megtisztítók jutalomban részesülhetnek.
Embereim, miután megpihentek és visszanyerték erejüket, a kikötőbe mentek. A legészakibb mólón, melyen keresztül érkeztek, s ahonnan még indult hajó, értesültek arról, hogy hajók jelenleg csak Tövis-szigetre mennek. Felszálltak hát, hogy megtisztítsák a Sokal Tornyot a "törvénytelen elemektől".
A sziget romos védművek fogadták őket. Falaik repedéseiből már mindenféle giz-gaz burjánzott és oly némaság uralkodott körös-körül, mely csak az elhagyatott helyekre jellemző. A hajósok nem mertek a partra lépni. Embereim lassan a tornyot övező erődítés kapuja, amely csendben rothadozott, felé vették az útjukat. A kapu mögül halkan visszhangzó csoszogás hallatszódott. Azonban embereim inkább arra a kis hantra figyeltek fel, melyből nádak meredeztek. Ugyanis valami fehérlett
közöttük. Óvatosan, pengéikkel hajtották félre a szálakat, attól tartva, hogy valamilyen fegyveres veszély rejtezik mögöttük. Szerencséjükre, a sajátjaikon kívül, csak a nadbuzogányok voltak ott, mint "fegyverek". Nem is veszély lapult a nádasban, hanem egy régen halott elf, kinek fegyverzetét már megette a rozsda, húsát-bőrét pedig a férgek.
Csapatom tartott attól, hogy esetleg megzavarják az álmát e szunnyadónak, de mikor látták, hogy ilyesmi nem fordulhat elő, bátran átkutatták, kiforgatták szétfoszlott ruháit, sós levegő-rágta táskáját. És igen jól tették, mert egy öreg tekercset találtak rajta elf betűkkel. [Újabb másolás védelem, amit a kódkerékkel lehetett megfejteni.] Hamar lefordították, hiszen többségük írástudó fél-elf volt, így rájöttek, hogy három szó nem más, mint: LUX, SHESTNI, SAMOSUD. Ez után, beléptek az erődítménybe.
Alig fordultak nyugat felé máris furcsa, igen kellemetlen járású alakra figyeltek fel mindannyian. Ahogy közelebb jött, kezük megremegett. Egy csapat élőholt, kit idegen szóval zombinak neveztek, meg csontvázak tartottak feléjük. Nem túl messze megálltak, mintha valamire vártak volna. Seneph, a titokzatos papom, rájött, hogy talán a jelszóra várnak. Embereim tanakodtak, hogy melyik lehetne az, de aztán Odo de Ridefort lovag, emlékeztette őket, hogy még több harci tapasztalatra van szükségük, főleg efféle ellenfelekkel szemben.
 |
| [Azok ott nem a hupikék törpikék] |
Ezért inkább felhagytak azzal, hogy kiókumlálják a helyes választ, hanem rögtön támadtak. Tarfejű Gorvenal, ki szokásához híven elöl állt, megpróbálta a holtakat visszafordítani, hiszen a papoknak, még a titokzatos Senephnek is hatalmában állt ilyesmi. Azonban csúnyán kudarcot vallott, mert csak egyetlen csontváz iszkolt el. Meglepően ügyetlen ellenfélnek bizonyultak a holtak. Igen könnyedén leszámoltak velük az embereim. Tapasztalaton kívül azonban semmit sem nyertek e harcok által. Hiszen ezek a bábként mozgatott porhüvelyek már nem is fémfegyverekkel küzdöttek, hanem merő rozsdával. Még három ilyen őrjárattal találkoztak embereim a torony udvarán, aztán többé nem jöttek fel a föld alól, legalábbis egyelőre.
A nyugati szárnyba hatolva azonban csapatom újabb ellenállásba ütközött. A falakról kicsiny s óriás skorpiók egyaránt lemásztak, hogy megtámadják őket! "Holtak majd épp oly iszonyatos ízeltlábúak! Mi jöhet még? Szellemek?" méltatlankodtak hű harcosaim, és nem is tévedtek... A skorpiók igen veszélyesek voltak, lévén partimban senki sem ismerte mérgük ellenszerét, de papjaim sem tudták volna imáikkal lassítani a halálos szubsztanciát, melyet ez az állat csípése által az ember, no meg elf, fél-elf, testébe juttathatott. De nem csüggedtek, ha már belegázoltak ebbe a csapdába, úgy kilábalnak majd belőle! Harcba is bocsátkoztak az óriás skorpiókkal, miközben a kicsiket taposták!
Miután diadalmaskodtak ezek felett a mérgező férgek felett tovább kutakodtak. Találtak egy helyiséget, amelyet teljesen beborított a gomba. Ám hiába kutakodtak, egyebet nem leltek itt. Így hát az erőd nyugati szárnyából a keletibe mentek át. Lépteik alatt a por kísértetiesen csikorgott, a helyet ismét csönd szállta meg. De hamarosan ez is szertefoszlott, ahogy betették lábukat a keleti szárnyba. Egy kovács halott műhelyébe jutottak, ahol furcsán hangos brekegés ekhója pattogott összevissza.
Hamarosan feltűntek a békák is, de nem azok, amik a folyóparton színesítik az élővilágot! Hanem óriás, mérges békák! Szerencsére igen esetlen jószágok voltak ezek, mint a varangyok. Embereim így könnyűszerrel a másvilágra küldték őket, anélkül nyelvükkel egyszer is megsebezhettek volna bárkit. Embereim kutakodtak még egy picit, majd tovább álltak. Északra nyílt az ajtó, amerre még nem jártak. Belépve egy ősi fegyvertárra leltek, ahol még mindig ott voltak a gyilkolás szerszámai. Ám hasznos közöttük egy sem akadt. Csapatom keresett, kutatott. Már-már úgy tűnt nem találnak semmit, de ekkor ismét egy álfalra leltek. Belépve titkos raktárra leltek. Hol az északnyugati sarokban egy állványon pajzsot (shield +1), s két fegyvert leltek. Egy különleges buzogány (mace +2), illetve egy egyedi kalapácsot (hammer +1). Seneph eltette a buzogányt, meg pajzsot. A kalapácsot később a városban eladták, mikor visszatértek. Ugyanis vissza kellett hajózniuk Phlanba, hogy ellövöldözött nyílvessző készleteiket feltöltsék. Illetve már volt elég pénzük, hogy folytassák képzésüket. Hiszen harcos-papjaim például csak vallásos gyakorlataikat fejlesztették, harci képességeiket meg egyáltalán nem. [Szóval minden emberem, Phixidorous kivételével második szintű harcos lett. Phixidorous csak tolvajként tudott lépni, merthogy három osztályú, így a tapasztalati pontjait három felé kell.]
Így megedződve hajóztak vissza a Sokal Toronyhoz, ám ismét hallották a falak mögül visszhangzó csoszogást! Tehát a holtak, itt mindig újraélednek, ha legyőzőik eltávoznak. Valóban, ismét belebotlottak a csontváz s élőholt őrjáratokba, de ezúttal sem mormogták el a jelszavakat. Ellenben papjaim már sokkal sikeresebben fordították a holtak vissza. Persze így is akadt olyan elhagyott, de bábként feltámasztott porhüvely, melyet csak fegyvereik tudtak csak végleges nyugalomra bírni.
Embereim ezúttal a torony főépületébe léptek a nyugati oldalról. Alighogy betették a lábukat, irgalmatlan zűrzavar támadt. A szemközti bejáratot betörte az ellenség! Orkok, hobgoblinok özönlötték el a csarnokot, szinte végeláthatatlan hullámokban! Egy egész hadsereg érkezett embereim ellen! [Ez az a harc, ami miatt egykoron az Amiga verziót abbahagytam. Ugyanis szó szerint egy hadsereg támad itt rá a partira. Amigán annyi a különbség, hogy ott az épület falát döntik be.] Oly hirtelen történt, hogy embereim alig bírtak kihátrálni a csarnokból, hogy legalább hadászatilag jó helyzetbe kerüljenek. Tarfejű Gorvenal és Odo de Ridefort tartotta vissza valamennyire az ellenség, végül ők is elfoglalták helyüket a kijáratnál, így az ellenséggel könnyebben, de még így is nehezen végezhettek csak. Az orkok vezérei íjjakkal voltak felfegyverkezve, de tegezükben alig volt vessző. [Gyakorlatilag ha négy kört túlélsz, akkor kifogynak a nyilakból, de addigra kb. magad is végzel velük.] E férfias küzdelmet az sem segítette, hogy Seneph, a titokzatos pap, igazán nem volt formában. Remek varázsbuzogánya leginkább a levegőt csapkodta nem pedig ork vagy hobgoblin koponyákat. Maga is látván ügyetlenségét, mérgében megátkozta (curse) ezt az ellenséges hadat. Habár ez az átok alig ért valamit.
Segítségére Acantha sietett, ki elaltatta a közelében lévő orkokat. Phixidorous és Móg az Áldás pedig nyílvesszeikkel az ork főkolomposokat célozta. Odo de Ridefort, Tarfejű Gorvenal pedig a közelébe lépőkkel szálltak szembe. Harci hangulatok már-már alábbhagyott, amikor is elég ellenséget elpusztítottak ahhoz, hogy a még élők átgondolják a tettüket, és látván embereim hajthatatlanságát, inkább megadták magukat. Jól tették, különben, csapatommal még végezhettek is volna, de hát efféle szedett-vedett népség nem való hadi vállalkozásokra...
Kik megadták magukat, hamar eliszkoltak, hátrahagyva mindazt a rakás pléh spádét, amit ezek fegyvernek neveztek. A sok hullát átkutatva embereim az egyik hobgoblinnál, ki valószínűleg a vezér lehetett egy macskakaparással firkantott, patkányrágta üzenetet találtak [Itt most a újabb másolás védelem egy újabb elemének a fordítása következik, az 57. naplóbejegyzés (Journak Entry 57), amelynek eredeti angol változatát a megtalálod a már korábban mellékelt kalandnaplóban]:
Kémeink a városból jelentették, hogy egy csapat megszálló érkezik majd a Sokal Torony visszavételére. Legalább három rajnyi sereget vigyél magaddal, hogy visszaverd támadásukat. Csónakokkal keljetek át a kis kikötőből, mely Tövis Szigettől nyugatra fekszik. Észrevétlenül érkezzetek a Sokol Toronyhoz, ahol kutassátok fel a kalandorokat, és még azelőtt öljétek meg őket, hogy visszatérhetnének a városi tanácshoz jelenteni a torony helyzetéről! Bizonyítékként, hogy teljesítettétek feladatotokat, hozzátok el a fejeiket.
Teljesítéskor étel, kincs s megannyi rabszolga fizettetik.
Aláírás:
A Főnök
Embereim a kacatokat maguk mögött hagyva egyelőre észak felé indultak a torony csarnokában, ahol a hosszú csata lezajlott. A keleti ajtó a régi fegyvertárba vezetett, ahol már jártak, így benéztek a nyugati ajtó mögé. A különös, porlepte teremben kellemetlen érzés tört rájuk. Ezen pedig az sem segítette, hogy valami szenvedő sírásba kezdett, de rajtuk kívül látszólag senki sem volt a helyiségben. Hamarosan azonban valami kibontakozott előttük valahol a terem túlsó végében.
Szellemek! Embereimet elfogta a félelem, mert nem volt náluk nemes ezüstből készült fegyver, hogy ártani tudjanak ezeknek a túlvilági lényeknek. Senephet, a titokzatos papot, nem hagyta cserben józan esze. Így rögtön a szellemekre kiáltott: LUX. Fény ugyan nem lőn, de a szellemek barátságosan szertefoszlottak. Egyikük egy laza padlódeszkára mutatott, mielőtt eltűnt volna. Úgy tűnik itt mindenki a padlódeszkák alá dugja a kincseit. Ékköveket, meg bőrkötéses naplót találtak, aminek végén a következő bejegyzés volt olvasható (Journal entry 3):
A hordák ismét eljöttek az éjjel. Összehangoltságuk ijesztő volt. Az éj leple alatt goblinok és koboldok nyilaink lőtávolán belülre vesszőnyalábokat állítottak. Ezek a nyalábok szabályos falat alkottak, amely megvédte a kisebbeket nyilainktól. Mikor a fal teljes elkészült, ork íjászok helyezkedtek mögéjük, ahonnan falainkra záporoztatták nyílvesszeiket.
Megpróbáltunk tüzes nyilakkal lángra lobbantani a vesszőfalat, mert a szörnyek általában félnek a tűztől. De ezek a szörnyek egyáltalán nem mutattak ilyen érzelmeket. Egyszerűen csak földet hánytak a lángokra, hogy eloltsák azokat. Mielőtt még az összes tüzet eloltották volna, ismét nyílzáport zúdítottak ránk. Egészen bizonyos, hogy valamely természetellenes erő munkálkodik itt, amely ezeket a máskülönben civódó bestiákat ilyen jól szervezett hadba olvasztotta össze.
Nem tudom miként tarthatunk ki még tovább ilyen vad ostrom ellenében. Csak a múlt éjjel tizenkét embert vesztettünk. Olybá tűnik, hogy a szörnyek kimeríthetetlen utánpótlással bírnak. Tyr utolsó papja, Ferran Martinez azt mondja, hogy van egy mód, mellyel a Tornyot megvédhetjük, de az oly rettenetes, hogy arra csak a legvégső esetben folyamodhatunk. Hacsak nem érkezik egy felmentő sereg hamarosan, Ferran Martinez lesz az utolsó reményünk.
E nyugtalanító naplóbejegyzés elolvasása után embereim a torony csarnokába mentek, dél felé fordulva. A déli végén a helyiségnek egy kápolna volt. Kevésbé vallásos, mintsem inkább fosztogató célzattal léptek be ide. [Még ebben a korlátolt grafikában is jól nézett ki a kápolna amúgy.] Igazán remek mesterek díszítették a belsejét, az ólomüveg ablakok pedig nagyon szépek voltak.
Csapatom az apszisbe lépve ismét megrökönyödött, mert hirtelen újabb áttetsző lény jelent meg előttük, kissé fenyegetően. Seneph, a titokzatos pap, ismét elkiáltotta magát: LUX. Erre a szellem megszólal, ő Ferran Martinez, ki szellemmé vált, hogy a betolakodó szörnyektől megvédhesse a tornyot. Ezen kívül még elárulta azt is, hogy merre találhatja csapatom azt a rejtett szobát, mit ők már felfedeztek. Sőt megosztotta velük a főkapukat őrző varászszavak oldását is. [Amigán valóban csak ezzel lehetett elhagyni az erődöt, de itt ki-be lehetett járni.]
Embereim örömmel hagyták maguk mögött ezt a kísértetjárta szigetet. Első útjuk nyomban a városházára vezetett felmarkolni a fizetséget ezért a titáni tettért. A hivatalnok ismét készségesen fizetett, de tudtunkra adta, hogy Cadorna altanácsos látni szeretne őket. Csapatom így átlépett a hivatalnok dolgozójából Cadorna altanácsos szobájába. A tanácsos egy különleges megbízást adott embereimnek, amelynek során a régi rőfösnegyedből kellett valami kincset elhozniuk. Elvállalták az ügyet, de előtte még a banditáról szóló híreszteléseknek akartak utána nézni...
Kalandoraim megérkeztek hát Kuto kútjának közelébe. Északnak fordultak az első sikátoron, amelynek végén elhagyatott kis házra találtak, odabent gnollokra, e hiénafejű [ráadásul ebben a játékban még zöldek is mellé...] lényekre bukkantak. Úgy bolydultak fel e förtelmes hajlékukban, mintha csak hangyabolyba léptek volna embereim. A vérszomjas lények azonnal rájuk rontottak, de csapatom hamar elbánt velük, noha az ellenség túlerőben volt. A házat átkutatva nem leltek semmire, így tovább álltak... volna. Azonban odakint, a sikátorban újabb gnollokba botlottak. Ezek meghallhatták társaik jajveszékelését, mert igyekeztek kereket oldani, de mivel erre nem maradt idejük, ezért megtámadták embereimet, akárcsak egy falka sarokba szorított patkány.
Már a sikátor sarát is a vér bíbora sötétítette, amikor kilépvén belőle, hogy végre a kút felé induljanak egy harmadik csapat gnollba ütköztek. Odo de Ridefort teljesen elvesztve fejét ezen a lehetetlen sorson, egész egyszerűen dühödt szitkozódással (abusive), de nem fölényeskedve (haughty) vonta kérdőre ezt az őrjáratot, hogy mégis mi az ördögöt keresnek erre. A gnollok meglepődve a harcos dühén, csak annyit tudtak kinyögni, hogy most még elengednek bennünket, de legközelebb meg ne lássák erre embereimet. Ezt követően elsomfordáltak.
Azonban a kúttól nem messze egy csapatnyi gyíkemberbe futottak, kik azonnal megtámadták őket. Amint végeztek velük a kúttól délre egy rokonszenvesnek tűnő épületre leltek, ahol úgy vélték pihenhetnek egy keveset, míg a papok, az ördöngösök varázslatokért imádkoznak, illetve az utóbbiak ezeket megjegyzik.
Az első helyiségben nem érezték biztonságban magukat, így tovább haladtak dél felé, ahol is kijutottak egy kicsiny udvarra. Az udvarról egy ajtó vezetett volna tovább, de azt valakik bedeszkázták. Embereim kíváncsiságuktól hajtva már-már neki kezdtek a bontásnak, de ekkor egy újabb csapat gyíkemberbe botlottak. Ám ezek óriáshüllőket vezettek láncon, mint valami kutyát. A láncot elengedve uszították csapatomra a bestiákat. Szerencsére ezek az oktalan állatok nem voltak olyan nehéz ellenfelek, mint amilyen visszataszítóan festettek.
Legyőzésük után embereim lefeszegették, vagy inkább letördelték a korhadt deszkákat, majd beléptek az áporodott levegőjű helyiségbe. Odabent egy guvadt szemű banyára leltek, aki egy ócska szőnyegen ülve magyarázott valami új kor eljöveteléről, majd megköszönte, hogy kiszabadították. Szerencsére csókot nem lehelt embereim arcára... Csapatom ezt követően átkutatta ezt a tetűfészket, ahol a banya akarata ellenére múlatta az időt, és a molyrágta szőnyege alatt egy rejtett fachból egy varázslatos bot (quarterstaff), meg egy karperec került elő. Embereim, kipihenték magukat e helyütt, majd visszatértek a kúthoz.
Körbejárták, akárcsak egy óvatos macska egy bödön tejszínt, a környék egyetlen vízforrását, ami nagyon is illet ehhez a negyedhez, lévén épp oly düledékes, mint minden errefelé. Ehhez képest a pórnegyed valóságos főúri palotákkal bírt.
Ezt követően csapatom bele kandikált Kuto kútjába, és a falán valamilyen fémből készült fokokat fedeztek fel, amelyek még mindig csillogtak, tehát nem is oly régen verték a kút omladékos falába ezeket. Alászálltak hát a nyirkos, hideg levegőjű mélységbe.
Élükön egy rossz arcú alak állt, mint acsargó ugatásából kiderült, ő volt Fakó Norris. Na már most, hogy hulló haja volt-e fakó, vagy szelleme, esetleg "szépsége", habár ezzel a legkisebb mértékben sem rendelkezett, amiről a nevét kapta, az nem derült ki. Ellenben az bebizonyosodott, hogy piaci, meg ivóbeli pletykák igazat szóltak, hogy egy briganti bandita rejtezik e nedves helyt. Az útonálló igen türelmetlen volt, és megadásra szólította fel csapatomat. Ám azok nem ijedtek meg a fenyegetéseitől, amelyek olyan trágárak voltak, mint amilyen ocsmány ő maga.
A nyirkos félhomályban hát pengék, meg vad pillantások villantak. Norris bandája koboldvezérekből meg gyíkemberekből állt. A gyíkok vadul védték urukat, de Tarfejű Gorvenál megbénította (hold person) őket, urukkal együtt. Így könnyedén leszurkálták őket embereim, miközben a hátul álló Acantha s Phixidorous nyilak raját zúdította a koboldokra. Miután az utolsó gyík, meg Norris is elesett, a koboldok megadták magukat. Norris-nál, azaz inkább holtesténél, egy igen jó minőségű, ördöngös kétkezes kardra leltünk; meg egy papírra, amin egészen hivatalosnak tűnő írással a következő állt:
Embereim, kissé csalódottan, így inkább a kúttól nyugatra fekvő Podol Pláza nevű köztér felé vették az irányt...
