A sok konzolozgatás után ezúttal térjünk vissza a számítógépekre! Főleg mivel legutóbb kimaradt egy bejegyzés... ezért utólagos elnézést kérek, már azoktól, akik ezt a blogot olvassák rendszeresen. Habár nekem úgy tűnik, hogy ezeknek az embereknek a száma nullával egyenlő. :) A mostani csokorba DOS-os platformjátékokat válogattam Az utolsó progi mondjuk nem hagyományos ugrálós ügyességi, hanem inkább mászkálós, de azért kis jóindulattal befért még ide. Sőt mostani bokrétánk igazán nemzetközire sikerült. Lássuk akkor hát őket!
 |
| [Az introképen feltehetően Leó látható.] |
Csokrunk első virága kivételesen nem ezen a földrészen nyílt ki, de nem is az Atlanti-óceán túloldalán. Ahogy mondani szokták, általában ironikusan: "Keletről jön a fény". Ez a játék is onnan, méghozzá a Távol-Keletről, Dél-Koreából érkezett. A címe pedig: 레올의 모험. Ezt magyarul nagyjából úgy kéne felolvasni, hogy Leori Moham. Lévén a kínai és japán írásjelekkel ellentétben ezek betűk, szóval a jelek hangokat jelölnek. Ezt az ábécét a koreaiak pedig hangülnek nevezik. Egyébként valami érthetetlen módon nálunk
hangulnak írják, noha SZERINTEM egyértelműen "Ü"-nek ejtik azt a betűt, amely lényegében egy vonalból áll a koreai ábécében. De visszatérve a játék címére: Leori Moham annyit tesz magyarul, hogy: Leó kalandja. Azonban, hogy tovább bonyolítsam a címet: a játék angol címe Reon's Adventure (Reon Kalandja). Noha kétféle angol átírása létezik a koreai címnek: Reon-ui Moheom és Leon-ui Moheom. Én megmaradok a Leónál, mivel ez tűnik logikusnak, tekintve, hogy főhősünk egy oroszlán. A félreértésre mellesleg az adhat okot, hogy a "ㄹ"-betű jelölhet "L" és "R" hangot is. Most, hogy immár túl vagyunk a totális nyelvi káoszon, elmondhatom a játékról, hogy a Family Production nevű dél-koreai cég fejlesztette, a kiadását pedig egy bizonyos INCOM gondozta, még 1994-ben. A Leó Kalandjáról még azt sikerült kiderítenem, hogy nem dobozos játék volt, hanem vagy egy BBS-re készült, – ezek kb. az internetes oldalak/fórumok elődei voltak – vagy pedig a Koreai Köztelevízió kettes csatornájának [KBS2] megbízásából írták. Azt még hozzátenném, hogy a "nyugati" oldalak nem igazán vannak képben ezzel a játékkal kapcsolatban, mert tök jól összekeverik, egy hasonló nevű játékkal, az 에올의 모험-mal. Ezt Eorí vagy Eolí Mohamnak kellene ejteni, és annyit tesz, hogy Eor v. Eol Kalandja. Azonban Eol egy madár, és teljesen másféle platformjáték. Nos, ekkora katyvasz után, lássuk a Leó kalandjának történetét! [Illetve mielőtt még belekezdenék, elmondanám, hogy az alábbi fordítás az én szerény koreai tudásomból meg a Google Translate borzalmas leiterjakabjaiból készült, ezért kéretik helyén kezelni a hibáit. Természetesen igyekeztem némileg javítani a szövegen is, szóval nem szó szerinti fordítása az eredetinek.]
 |
[Lila kígyók, illetve a vásárolt, suriken-
féle hajítófegyver.] |
Egy távoli naprendszer szokatlanul kéken csillogó bolygóján vette kezdetét e történet. E bolygónak állati formájú lakóit purüneáknak hívták. [Gondolom a latin "pura" azaz tiszta, szeplőtelen szóból ered.] Országukat egy bölcs és bátor oroszlán kormányozta, akit Ligrisnek (Liger) hívtak. [Na most figyeljen a kedves olvasó, hogy miért is említettem meg a "purüneák" lehetséges etimológiáját!] Azonban az oroszlánok uralta állati társadalom kivetette magából e királyt, mert ereiben nem csak az oroszlánok, de tigrisek vére is csörgedezett! Ligris fia, Leó, ki apja kiűzetése után egyedül maradt a birodalomban, megtapasztalta a megvetést és egyéb kínokat is. Azonban mivel apja vérét örökelte, teste erős, elméje pedig éles volt. Ám Leó lelke sokat gyötrődött, nem is kedvelte mások társaságát. Azonban nemsokára eljött az ő ideje is. Történt ugyanis, hogy egy nap, Bürsz Majom, [Meglehet, hogy a költő Bruce Majomra gondolt, de ezt már nem tudjuk meg] ki az állatvilág fővezére volt, kihirdette, hogy egy új királyra van szükség. [Innentől teljesen szétesik a fordítás, szóval fogalmam nincs, hogy mire gondolhatott a költő, ezért én másként oldottam meg.] E királynak pedig ki kell állnia a legfőbb próbát. Így esett, hogy Leó páncéllal, fegyverrel meg némi pénzzel felszerelkezve elindult, hogy beteljesítse sorsát...
 |
[Itt látható a "Sonic-os" támadás a
zöld róka v. farkas ellen.] |
Most pedig lássuk a játékot magát! Külföldi oldalak a játékot a Sonic-hoz hasonlítják. Ez kb. kimerül abban, hogy Leó, egy bizonyos idő után rohanni kezd, magától, nem úgy mint a kék sündisznó mondjuk, akinél erre külön gomb volt, és némileg sérthetetlen is lett ettől. Meg persze ez is egy platformjáték. Ez a fajta összehasonlítás egyébként emlékeztet arra, mikor a Galaktika magazin egyik főszerkesztője bement egy kereskedelmi csatorna [vérnyomás növelő] reggeli műsorába, ahol is elmondta, hogy a Csillagok Háborúja az olyan, mint az Óz, a nagy varázsló. Mert hát Chewbacca az Oroszlán, C3-PO pedig a Bádogember. Ez előtt sem vásároltam a magazint, de egy ilyen után úgy vélem, hogy talán nem vesztettem olyan nagyon sokat vele. De térjünk vissza Leó Kalandjára! A játék grafikája egészen szép, 256 színű[nek tűnik], azonban elég egyszerű. A sprite-ok egészen kidolgozottak, viszont a háttér egyrétű színátmenet, idegenszóval: grádiens, az ellenfelek pedig nem túl változatosak [legalábbis az első pályákon, ameddig játszottam vele]. Habár a zöld, transzvesztita (?) róka vagy farkas felettébb egyedi, főleg az orra, amely a férfiak elsődleges nemi jellegére emlékeztet. De térjünk át a hangrészlegre! Hangeffektusok nincsenek, cserébe viszont van remek zenéje a játéknak, amely egyáltalán nem idegesítő és még passzol is a programhoz. Az irányítása egyszerű, a nyilakon kívül a Ctrl-ra, Alt-ra, Space-re (szóköz) lesz szükségünk. A Ctrl-lal támadunk, ha Leó rohan, és megnyomjuk, akkor vállával öklelni fog. Az Alttal a másodlagos fegyverek között válogathatunk, a Space-szel pedig a másodlagos fegyvert aktiválhatjuk. A másodlagos fegyvereket nekem csak vásárolni sikerült, ezért érdemes összeszedni azokat a lyukas garasokra emlékeztető érmeket, amelyek gondolom a régi koreai pénzre, a munra akarnak hasonlítani. A fegyvereken kívül energiát, de életet is vásárolhatunk az árustól, a pályák végén. Miként mentési lehetőségért is fizetni kell! Amennyiben valamelyik dologra van pénzünk, annak a játék a sok koreai betű után kiírja, az árát számokkal is. A kép alján ilyenkor két gomb található: a bal oldali, 취소 (ejtsd kb.: csüszó - Mégse), míg jobb oldali 화인 (ejtsd kb.: háin - Megerősítés). A játékélmény egyébként akkor lehetne nagyszerű, ha nem időre menne az egész, így emiatt rá vagyunk kényszerítve, hogy végig rohanjunk a pályákon. Az ellenfelek pedig nagyon ritkán dobnak el valami használhatót, általában inkább csak az energiánkat feltöltő ételeket hagynak maguk után. Mindenesetre, aki egy kis különleges DOS-platformjátékra vágyik, annak érdemes kipróbálnia Leó kalandját, a
레올의 모험-t.
A játék nálam alap DOSBox beállításokkal [6000-es ciklusszám] simán elindult.
 |
| [Részlet az intróból.] |
Bokrétánk második szála, miként az első is inkább követi a klasszikus számítógépes platformok elvét, mint a konzolos vagy árkádosokét. Ez azt jelenti, hogy hősünkkel az ellenfelekre nem ugrálunk, hanem lelőjük. Sőt, mindenre lövünk, ami mozog, miközben igyekszünk elkerülni, hogy velünk érintkezzen. Emellett ez a játék is annyira ritka, akárcsak a fenti progi, hogy például még a hatalmas online játékkatalógus/adatbázis, a
MobyGames sem hallott róla. Az Impact című játékot 1995-ben készítette el a Neurotech Software, és úgy tűnik maguk is gondozták a kiadását. Feltehetőleg ezért sem hallott senki sem a játékról... mert a program maga amúgy egyáltalán nem olyan messzi és egzotikus országból származik, mint a Leó Kalandja. Hanem innen Európából, méghozzá a Smaragd Szigetről, azaz Írországból. És azt kell mondjam, hogy remek minőség. Sajnos azonban mindenféle dokumentáció vagy legalább említés nélküli a játék. Így aztán a történetet se igazán tudom leírni. Talán nincs is neki, mert az intróból sem derül ki semmi. Csak főhősünket ismerjük meg. Ezért aztán inkább rá is térnék magára a játékra.
 |
| [Egy későbbi pálya.] |
Az Impact egyik legnagyobb erőssége a látványa. Nagyon szép, lényegében kézzel rajzolt grafikával rendelkezik, és kiváló színeket használ. Mindezt, a DOSBox megfelelő beállítása esetén, nagyszerűen futtatja is. A legtöbb sprite animációja is folyamatosnak tűnik, nem akadoznak. A látvány mellett még a hangrészleg sem elhanyagolható, noha nem mindenre kapunk hanghatást. Viszont kárpától bennünket a remek sztereó tracker, azaz mod-zene. Az irányítás, divatos szólva élve: intuitív. Legalábbis azoknak, akik már játszottak DOS-játékkal. Szóval a nyilakon kívül a Ctrl [ugrás], az Alt [lövés] meg a Space [gránát hajítás] billentyűkre lesz szükségünk. Illetve a fegyvereket a számokra helyezi el a játék, miként az aknát is. És akkor most jöjjön a feketeleves: a játékélmény már csak közepeske sajnos. Ugyanis a képernyő nem mozog együtt pontosan a főhőssel. Csak akkor mozdul, ha emberünk közelít a széléhez, ennek köszönhetően pedig az előttünk lévő ellenfelek csak az utolsó pillanatban vehetjük észre kizárólag. Továbbá a történet hiánya miatt kissé furcsa a világ is, mert ugyan főhősünk futurisztikus fegyverekkel meg kinézettel bír, de az ellenfelek inkább tűnnek fantasybe illő karaktereknek. Legalábbis az első világban. Egyébként a pályák közül szabadon válogathatunk, mert van rá külön menüpont. Mindenesetre érdemes kipróbálni az
Impactet mert megéri elmerülni a vizuális orgiájában, bár néha emiatt nem látjuk bizonyos ellenfelek lövedékeit sem....
E játéknál nekem csak a ciklusszámot kellett átállítanom méghozzá 16-18 000-re.
A harmadik játékszálunk, mely csokrétánkban megbújik, a Nyugati kultúra egy igen híres irodalmi művén alapszik. Illetve pontosabban a műből készített hollywoodi horrorfilmen alapszik az e bejegyzésben bemutatandó Frankenstein. Lévén a főhős Fafejű Igor (Egor Woodenhead), ilyen nevű "asszisztense" pedig csak a könyv amerikai feldolgozásában volt Victor Frankensteinnek. Egyébként, ha valaki nem olvasta Mary Shelley 1818-ban készült művét, véleményem szerint, nem vesztett vele sokat. Számomra roppant szirupos egy történet, amelyben több szó esik az emberek érzelmeiről, mint a teremtményről vagy a cselekményről. De persze ha a kedves olvasó rajongója a szentimentális kora romantikus történeteknek, akkor nyugodtan mélyedjen el az angol írónő művében. A játékra visszatérve: A Frankenstein 1994-ben jelent meg DOS-ra, lemezes és CD-s formában. [Én az utóbbit vettem górcső alá.] A kiadását bizonyos Merit Studios (Europe)-nak köszönhetjük, amely korábban Zeppelin Games néven, aztán pedig Eutechnyx Limited néven folytatta munkásságát, általában a konzol piacra fókuszálva tevékenységét. [Például Playstationre készítettek egy Micro Machines-másolatot.] Viszont a játékot magát a Junkyard (Roncstelep) nevű cég fejlesztette, és hát az ő repertoárjukat elnézve, a nevük is találó.
 |
[A "villogó-VGA mód" ennél gyorsabb
a valóságban.] |
A játéknak nincs igazán története. Sőt intrónak is egy felolvasott versrészletet kapunk. De nem ám Shelley-től, hanem Samuel Taylor Coleridge egyik költeményéből az
Ének a vén tengerészről címűből! [Ha valakit érdekel a magyar változata e költeménynek, Szabó Lőrinc fordításában,
itt elolvashatja.] Egyébként a játékban célunk, hogy Igorként összegyűjtsük a teremtmény darabjait, amely a négy részre osztott játékvilágban van szétszórva. Utunkat természetesen mindenféle élőlény fogja keresztezni, dühödt parasztok, páncélos katonák [szerintem a XVIII. században már nem viseltek teljes vértezeteket], boszorkányok meg különböző furcsa állatok.
 |
[A temetőben is érdekes alakokkal talál-
kozhatunk.] |
A történet helyett elmondott lényeg után pedig lássuk magát a játékot. A grafikája majdnem tökéletes. Azért csak majdnem, mert a kép legfelső részébe kerülve, hősünk elkezd vadul villogni, mint a sprite-ok a sima Nintendón vagy NES-en. Illetve már a cím is villogva jelenik meg a menüben Ez egyébként érthetetlen, mert akkori PC-k már simán bírták ezt a grafikát, főleg VGÁ-n. A játék elején azonban válthatunk egy másik VGA-módra is, ahol ugyan a sprite nem villog, hanem az egész megjelenítés belassul. Nagyszerű grafikus motor! Cserébe mondjuk az ellenfelek roppant változatosak, akárcsak a háttérgrafikák is. A Frankenstein hangrészlegével azonban egyáltalán nincsen gond! Remek MIDI-zene, még remekebb hanghatások gondoskodnak a szórakoztatásáról. Az irányítás azonban ismét egy negatív pontja a játéknak. Alapból olyan "gyakran használt" és "logikus" gombokat kell nyomkodnunk, mint a vessző meg a pont, a balra-jobbra mozgáshoz. Az ajtókon való belépésre pedig az "a" betű szolgál. Ugrani a space-szel (szóköz) tudunk. A játék támogat elméletileg joysticket is. De hogy milyet az már egy jó kérdés, mert nem sikerült DOSBox-szal felismertetni vele egyet sem, akárhogy próbálkoztam. Negatívumai ellenére a játéknak mégis van egy hangulata, amely miatt érdemes betölteni.
A játék nálam alapbeállítással [6000-es ciklusszám] is jól futott. Az említett belassulást nem ez okozta, hanem a szintén említett nem éppen tökéletes grafikus motor. Természetesen a CD-s változat lemezét be kell mountolni, mert a játék onnan fut, nem telepíthető. Tehát még windows-ban használjunk valami ilyen programot [pl. Daemon Tools], amellyel ezt megtehetjük. Aztán tételezzük fel, hogy a bemountolt CD-képfájlt a Windows az E: meghajtó betűjellel látja. Ebben az esetben a következő paranccsal mountoljuk immár a DOSBox-ba: "mount d E:\ -t cdrom". Ezt a parancsot [idézőjelek nélkül] vagy magába az emulátorba írjuk be, vagy a konfigurációs fájljának az [autoexec] szekciójába.
 |
[Az intró alatt cseh narrációt lehet
hallani.] |
Csokrunk utolsó szála egy elég ritka játék, bár annál látványosabb. Viszont maga a játék a Dangerous Dave vagy éppen a Blackthorne című remekművekre emlékeztet, csak még az utóbbinál is jobb grafikával. A Colony 28 1997-ben jelent meg CD-sen, DOS-ra. Az egyetlen probléma vele, hogy nem éppen világnyelven kommunikál a játékossal. Ugyanis csehül beszélnek a narrátorok, miként egyéb dolgokat is így ír ki a játék. Beleértve a telepítést is. Szóval a szláv nyelveket beszélő olvasóknak, már ha akad ilyen köztük, kivételesen könnyebb dolguk lesz. Amúgy a játék minőségére nem lehet panasz. Sőt, 1997-ben elnyerte az Év Cseh Játéka díjat is. Egyébként a Colony 28 fejlesztéséért a 5th Interactive tehető felelőssé. Érdekesség még, hogy a játék kitalálója egy bizonyos Jindřich Rohlík [ejtsd kb.: Jindzsih Rohlík] egy volt újságíró, aki összehozta az egész fejlesztő csapatot. A Colony 28 kiadását pedig egy bizonyos Napoleon Games gondozta, amely cég egyébként leginkább a Cseh Köztársaságban ismert, nemzetközi szinten egyáltalán nem. És akkor most lássuk a játék történetét!
 |
[A játék közben is kapunk az intróval
felérő átvezető animációkat.] |
2013-ban szomorú év köszöntött az emberiségre. Egyetlen nap alatt idegenlények özönlötték el a bolygót, az emberiség seregei pedig nem alig tartottak ki néhány hétnél tovább. És most már mindennek vége. A tehetségesebbekből robotokat szerkesztettek, viselkedést befolyásoló chippel, hogy az idegenek biztosítsák irányukban a feltétlen engedelmességet. Te magad is egy vagy az emberi kolóniákat felügyelők közül. Ám egy szokványos küldetésre való szállítás során a transzportod eltalálta egy a felszínről irányított lézer. A viselkedés-chipped közben pedig megsérült. A szállítóhajó sietve leszállt, de te voltál az egyetlen, aki elhagyta azt.
 |
[Leltárképernyő, amely szintén elég
mutatós.] |
A Colony 28 grafikája nagyon jó és látványos. A sprite-ok finoman mozognak és viszonylag térbelinek tűnnek, köszönhetően, hogy előre renderelt térbeli alakokból készültek. Mindemellett az animációjuk is remek, mert ha nem is állnak sok fázisból, de legalább folyamatosság illúzióját adják. A robbanások pedig nem csak szépek, de bőségesek is. A játék hangrészlegére sem lehet panasz, csak éppen, aki nem beszél csehül, az nem mindent ért meg. A zenéje is remek, sőt a játék által támogatott hangkártyák széles választéka közül válogathatunk a beállítás során. Amennyiben [emulált] hardwerünk engedi, akár 16 bites minőségben is kényeztethetjük a hallószerveinket. A játék irányítása is roppant egyszerű: nyilakkal mozgunk, ugrunk és gugolunk; a Ctrllal lövünk; az Alttal futunk; a Shifttel "elbújunk", akárcsak a fentebb említett Blackthorne-ban, ilyenkor az ellenfelek nem találhatnak el; fegyvert pedig az első három számmal válthatunk. A Tabbal a leltárunkat hozhatjuk elő. Ugyanis a játékban bár sokat kell lőni, de vannak benne kaland elemek is, ezért tárgyakat kell gyűjtögetnünk, hogy azokat máshol felhasználhassuk. Az Enterrel pedig az interaktív dolgokat aktiválhatjuk, például az elején majd látjuk, hogy lelőnek egy embert, ha a teste közelében [elég távol tőle: egy lyuknál a falban] megnyomjuk az Entert, akkor kapunk egy kis videót, ahol elmondja, hogy térjünk vissza a metróba, mert ott rejtőzik az ellenállás. Azonban a metró nem üzemel, mert nincs áram, szóval az elektromos szekrényben át kell hidalnunk a problémát egy drót [kábel valójában], azaz csehül drát segítségével, amelyet egy másik elektromos szekrényből kell kitépnünk. Szóval ahogy írtam: több ez mint lövölde. Sőt még egy térképet is előhívhatunk az "M" billentyű segítségével. A játékélmény pedig nagyon jó, [csak lenne angolul is!] de azért nem is túl könnyű egy játék. Viszont nem elmebeteg nehézséggel bír. Illetve még lehet menteni (uložit hru), meg persze ezt az állást vissza is tölteni (nahrát hru). Ha valaki egy jó kis sci-fi lövöldözésre vágyik, annak mindenképpen érdemes betöltenie, mert valóban megéri.
A játékot érdemes 20 000 - 22 000-es ciklusszámon futtatni. Emellett természetesen mountolni is kell a CD-jét. ahogy fentebb leírtam. Mellesleg a játék teljesen feltelepíthető, amely után nem igényli a lemezt. Még azt hozzátenném, hogy a nyelvi nehézségeket a mobiltelefonomra telepített Google Fordítóval hidaltam át. Méghozzá úgy, hogy az emulációt szüneteltettem (Alt+Pause/Break) majd a képi fordítással vártam, amíg valami értelmeset ki nem adott.
Ennyi lett volna hát a 39. bokrétánk, legközelebbi bejegyzésemben pedig visszatérek a mikroszámítógépekhez. Addig is jó játékot!
Komputer Kalandor
A harmadik játékszálunk, mely csokrétánkban megbújik, a Nyugati kultúra egy igen híres irodalmi művén alapszik. Illetve pontosabban a műből készített hollywoodi horrorfilmen alapszik az e bejegyzésben bemutatandó Frankenstein. Lévén a főhős Fafejű Igor (Egor Woodenhead), ilyen nevű "asszisztense" pedig csak a könyv amerikai feldolgozásában volt Victor Frankensteinnek. Egyébként, ha valaki nem olvasta Mary Shelley 1818-ban készült művét, véleményem szerint, nem vesztett vele sokat. Számomra roppant szirupos egy történet, amelyben több szó esik az emberek érzelmeiről, mint a teremtményről vagy a cselekményről. De persze ha a kedves olvasó rajongója a szentimentális kora romantikus történeteknek, akkor nyugodtan mélyedjen el az angol írónő művében. A játékra visszatérve: A Frankenstein 1994-ben jelent meg DOS-ra, lemezes és CD-s formában. [Én az utóbbit vettem górcső alá.] A kiadását bizonyos Merit Studios (Europe)-nak köszönhetjük, amely korábban Zeppelin Games néven, aztán pedig Eutechnyx Limited néven folytatta munkásságát, általában a konzol piacra fókuszálva tevékenységét. [Például Playstationre készítettek egy Micro Machines-másolatot.] Viszont a játékot magát a Junkyard (Roncstelep) nevű cég fejlesztette, és hát az ő repertoárjukat elnézve, a nevük is találó.
