Ahogy legutóbb ígértem, e bejegyzésben a kilencvenes évek egyik legjobb konzoljának, a Sony Playstationnek az emulációját fogom ismertetni. A köznyelvben csak PSX-nek nevezett konzolt én az ePSXe nevezetű emulátorral keltem virtuális életre, mert ez az emu mára már egészen kiforrott és ugyan elméletben már befejezték a fejlesztését, úgy vélem a mai napig a legjobb kompatibilitással bír a Playstation-játékok futtatásának területén. Azonban érdemes tudni, hogy a korábbi emulátorokhoz képest az ePSXe inkább csak afféle váz, amely összefogja a különböző plugineket, amelyekkel a játékokat futtathatjuk. Ezért, ha a jövőben PSX-es játékokat ismertetek, akkor nem fogom részletesen közölni minden egyes plugin beállítását sem. Természetesen, ha a játék különleges beállítást igényel, arról mindenképpen beszámolok. Lássuk hát!
Ehhez az emulátorhoz már kénytelenek leszünk beszerezni néhány BIOS-fájlt. Vagy a sajátunkból dumpoljuk, vagy a megfelelő helyeken rákeresünk ezekre. Ha ezek megvannak, akkor az emulátor indítása előtt másoljuk be mindet az emulátor könyvtárán belül található "bios" nevezetű könyvtárba. Habár elméletileg alapból kapunk hozzá egy emulált BIOS-t, de annak a kompatibilitásáról nem tudok nyilatkozni, mert sohasem használtam. Utána indíthatjuk is az ePSXe-t.
Első indításnál majd a konfigurációs varázsló fogad bennünket, amelyen érdemes végigmenni. Ennek a varázslónak a legelső képén megtudhatjuk, hogy az ePSXe nem csak nagy címek futtatására alkalmas, mint a Gran Turismo, Metal Gear Solid, stb. hanem elég sok más játékkal is kompatibilis. Ráadásul nagyon sok dolgot támogat, amelyek a teljesség élményét adják, úgymint: MPEG-videó lejátszást, memóriakártya emulációt, állapotmentést, dual shock kontrollereket, CD és lemezképfájlok futtatását, hang emulálást, illetve feljavított grafikai megjelenítést is, köszönhetően a külső plugineknek. Természetesen a varázslót kihagyhatjuk a "Skip Config" gomb lenyomásával, és utána az emulátorablak menüsorából ugyanúgy kézileg beállítgathatjuk, ahogy nekünk tetszik. Azonban így elsőre érdemes a varázslóra hagyatkozni. Már csak azért is, hogy a főbb dolgokról nehogy az emulálási lázban megfeledkezzünk.
Ha a "Config" feliratú gombra klikkeltünk, akkor máris a jobboldalon látható állapot fogad bennünket. A különbség csak annyi lesz, hogy a HLE BIOS-on kívül az általunk bemásolt BIOS-fájlok is ott lesznek. Itt az ablakon azt írják a készítők, hogy a HLE BIOS kevésbé komptabilis, mint az eredeti fájlok, azonban azok SONY által jogvédett fájlok. Szóval csak a sajátunkat használjuk, mert különben lényegében szoftverkalózok leszünk. Ha vállaljuk ezt a kockázatot, vagy dumpoltuk a saját PSX-ünk vagy PS1-ünk BIOS-át, akkor az emulátor készítői az scph1001-es, azaz észak-amerikai vagy az scph7502, azaz európai BIOS-t ajánlják. Persze ha más a verzió számunk ne csüggedjünk, valószínűleg menni fog azzal is a játékok tetemes része. Klikkeljünk a saját BIOS-unkra, vagy a nekünkt tetszőre, majd "Next" (Következő) felirítú gombra.
Máris átkerültünk a grafikus plugineket, vagy magyarul bővítményeket, választó képernyőre. Itt kiválaszthatjuk, hogy melyiket szeretnénk használni. [
Erről az oldalról beszerezhetünk újabbakat is.] Ezekre azért van szükség, hogy az emulátor feljavíthassa a grafikát [bár alkalomadtán ezzel a kompatibilitást csökkenti]. Erre mondjuk a Software pluginek pont nem alkalmasak, de azokkal a legnagyobb kompatibilitás érhető el cserébe. Vannak az úgynevezett D3D (Direct3D) pluginek, amelyek a Microsoft DirectX grafikus programozási felületét használják. Én, személy szerint nem annyira kedvelem, de vannak játékok, amelyek jobban futnak ezzel. Ezenkívül vannak az OpenGL (Open Graphics Library) pluginek, amelyek a Silicon Graphics programozási felületét használják. Bármelyiket is válasszuk ki, közvetlen a lista alatt található három gomb: "About" (Névjegy), a plugin készítőiről, kiadásáról nyújt némi információt; "Test", ha nem lennénk biztosak, akkor az emulátor leteszteli nekünk a plugint, hogy működik-e; "Config", ezzel természetesen a beállíthatjuk a bővítményt.
Jobbra az Pete's OpenGL2 plugin beállítóablaka látható, amelytől a szoftveres bővítmény kivételével, a többi nem nagyon tér el. Az ablak legtetején, a legfelső szekcióban [Felbontás & színek (Resolution & Colors)] beállíthatjuk a felbontást teljes képernyős (Full Screen) illetve, ablakos (Window) módra, továbbá ezek színmélységét (Color depth). Illetve kipipálhatjuk, hogy az emulátor megtartsa-e a PSX valódi képarányát (Keep PSX aspect ratio). Ezt követően a legördülő menükben az X és Y koordináta menti belső felbontás minőségét állíthatjuk be. Ezek a beállítások lehetnek Low (Alacsony) - a PSX eredeti minősége; High (Magas) - Bővített megjelenítés; Very High (Nagyon magas) - Még tovább bővített megjelenítés, rengeteg videomemóriát igénylő beállítás, ha videokártyánk kevesebb, mint 128 megányi video RAM-mal bír, akkor ezt felejtsük el.
A következő szekcióban [Textúrák (Textures)] a textúrákra alkalmazott szűröket állíthatjuk be, illetve a videomemória (Gfx card vram) méretét állíthatjuk be. A textúraszűrők (Texture filters) a következők lehetnek: 0. Semmilyen (None); 1. Szabványos (Standard) - Hibák előfordulhatnak e beállítással; 2. Bővített (Extended) - Ezzel a beállítással a textúrákat ölelő fekete keretet szüntethetjük meg; 3. Sprite-ok nélküli szabványos (Standard w/o sprites), a 2 dimenziós eleme szűrő nélküli megjelenítése; 4. Sprite-ok nélküli bővített (Extended w/o sprites), a 2 dimenziós elemek szűrő nélküli megjelenítése; 5. Szabványos + simított sprite-ok (Standard + smoothed sprites); 6. Bővített + simított spire-ok (Extended + smoothed sprites). Ezenkívül megadhatjuk, hogy a nagy felbontású textúrákat miként jelenítse meg az emulátor: 0. szűrő nélkül (None standard); 1. 2xSal pixel-átméretezési algoritmus használatával, ehhez rengeteg videomemória szükséges (much vram needed); 2. Kifeszítve, kinyújtva (Stretched); Illetve kipipálhatjuk még, hogy az emulátor pixel shadert [ezek ilyen grafikus árnyalásra és egyéb látványhatásokra használatos programok] használjon a "PSX textúra ablakra" [fogalmam sincs mit jelenthet ez...].
A harmadik szekció a Képkockaszám (Framerate) meghatározására szolgál. Itt kipipálhatjuk, hogy az emuláció kezdetén a képernyő egyik sarkában megjelenítse az éppen aktuális képkockaszámot és egyéb beállításokat (Show FPS display on startup), az úgynevezett gpu-menüt. A mellette lévő gombbal pedig beállíthatjuk a gombokat, amelyekkel ebben a menüben lépkedhetünk és változásokat eszközölhetünk. A következő, felső, rubrika kipipálásával beállíthatjuk, hogy az emulátor használjon képkocka korlátot (FPS limit). Az alsó rubrika kipipálásával pedig engedélyezhetjük a képkocka eldobást. Utána a felső választógombbal engedélyezzük az emulátornak, hogy automatikus felismerje a képkocka korlátot/képkocka eldobás mértékét. Ám az alsó választógombra klikkelve megadhatjuk magunk ezt a számot [Érdemes tudni, hogyha amerikai BIOS-t használunk, akkor az FPS-szám 60 kell legyen, míg ha európait, akkor csak 50].
A beállítóablak negyedik szekció a kompatibilitás (Compatibility) címet viseli. Itt három legördülőmenüt láthatunk. Az első azt határozza meg, hogy mit tegyen az emulátor a képernyőn kívüli részen (Off-screen drawing). 0. Semmit (None), nem képernyőn kívül nem számol poligonokat (No offscreen polygon rendering); 1. Szabványos (Standard), a legtöbb játékkal megfelelően működik (OK for most games); 2. Bővített (Extended), okozhat problémákat (Can cause garbage). A második legördülőmenüben a képkocka-keretpuffer effektusait szabályozhatjuk: 0. Semmit (None), a pufferben nem lesz semmilyen hatás sem emulálva; 1. Minimum, a legtöbb képkocka textúra effektusokat emulálja (Emulates most frame texture effects); 2. Szabványos (Standard), emulálja a képkocka textúra effektusait és a puffer áthelyez/olvas is (Emulates frame textures and buffer moves/reads); 3. Teljess (Full), emulál mindent, de ez általános lassuláshoz vezethet (Emulates everything, causes overall slowdown). A harmadik legördülőmenüben pedig a képkocka-keretpuffer feltöltését szabályozhatjuk: 0. Minimum, a hanyag képfeltöltési érzékelés, előfordulhatnak hiányzó képek; 1. Szabványos (Szabványos), Feltölti az érzékelt képterületeket; 2. Teljes (Full), az egész videomemória területet feltölti, lassú lehet, csak akkor használjuk, ha hiányoznak képek (Uploads full vram area, can be slow - use it only when screens are missing).
Az ablak ötödik szekciója a teljes képernyős szűrők (Full screen filters). Ahogy a neve is jelöli itt bekapcsolhatjuk az egész képernyőre hatással levő szűrőt, amelyek különböző mosások, simítások ezekre most nem térnék ki, mert igazság szerint sok időt nem töltöttem ezek beállításával.
Az ablak hatodik szekciója az egyéb különféle beállításokat tartalmazza. (Misc.). Az első rubrikával interlace vonalakat emulálhatunk, a mögötte lévő szövegmezőbe ezeknek a csíkoknak a fényerejét adhatjuk meg 0-tól 255-ig. Az alatta lévő MDEC szűrő bekapcsolásával a játékok átvezető animációit tehetjük kevésbé pixelessé. A harmadik rubrika bepipálásával a képernyőkímélőt kapcsolhatjuk az emuláció idejére, így esetleg nem a legváratlanabb pillanatban fog megjelenni az. A negyedik rubrika arra szolgál, hogy amennyiben Windows XP alatt vagy Nvidia GeForce 4-es kártyával használva lefagyna az ePSXe, akkor pipáljuk ki ezt a beállítást. Az ötödik rubrikával a különleges játékjavításokat kapcsolhatjuk be, amelyeket külön nekünk kell kiválasztanunk a beállítás mögött gombbal.
Az ablak bal alsó sarkában is van egy szekció, amely két gombot tartalmaz: Fast (Gyors) és Nice (Szép). Ezekre rányomva automatikusan beállítja magát az ablak ezekre a tulajdonságokra. A jobb alsó sarokban lévő gombbal pedig a beállításokat a vágólapra másolhatjuk.
Ha a grafikai dolgokat beállítottuk, majd a varázslóablakra visszalépve ismét "Next"-et nyomunk, akkor hang plugineket választhatjuk ki. Az ePSXe-nek megvan a saját egyéni hangbővítménye [ePSXe SPU Core], amellyel elég jó kompatibilitás érhető el, de maga az emulátor is ajánl hármat, ezek közül az első természetesen a saját beépített pluginje, a másik kettő az Eternal SPU, meg a Peops SPU. Ahogy a grafikai bővítményeknél, úgy itt is megtalálható "Config" gomb, amellyel beállíthatjuk őket. Én általában csak a beépítettet szoktam használni, mert a játékok 90%-ának nincs problémája vele. Így azt nagyon konfigurálni sem kell, mert olyan nagy választást, amúgy sem ad. A külső pluginek már nagyobb testreszabást engedélyeznek, de azért nem olyan részleteset, mint mondjuk a grafikai bővítmények. Természetesen, ha egy adott játék igényel valamilyen különleges beállítást, azt majd ott közlöm.
A varázsló ötödik léptetésénél pedig a CD-ROM plugineket állíthatjuk be. Ezekből kettő beépített, amelyek a régi Win9x/ME, illetve a modernebb W2K/XP, azaz már NT alapú Windows-okat támogatják. Ha az eredeti lemezekről szeretnénk játszani, nem pedig képfájlokból, akkor e bővítménnyel tehetjük meg. Ha a "Config"-gombra nyomunk, akkor természetesen az ezzel kapcsolatos beállításokat végezhetjük el. A beépített plugineknél sok beállítási lehetőség nincs, csak azt adhatjuk meg, hogy mely meghajtót – ha több van, mint egy – használja. A külső bővítményeknél természetesen már sokkal részletesebb konfigurációra van lehetőségünk, mint például a sebesség limitálása, a cache-méret megadása, stb. Én a beépített plugint szoktam választani, ugyanis már nem használom az eredeti lemezeket, nehogy tovább karcolódjanak.
A varázsló hatodik lépésénél beállíthatjuk a kontrollerek v. gamepadok v. játékvezérlők kiosztását. Mivel alapból a Playstationhöz csak két gamepad volt csatlakoztatható, úgy itt is csak ennyit adhatunk meg először.
Nyomjunk is rá az első kontroller gombjára, és lám egy újabb nyílik, megjelenítve az éppen aktuálisan beállított játékvezérlő képét. Azt hiszem alapból az eredeti, úgynevezett digitális gamepad képét láthatjuk. Ezzel jelent meg a Playstation 1995-ben, de 1997-ben már kiadtak hozzá egy úgynevezett DualShock játékvezérlőt, amely nem csak két analóg karral rendelkezett, de még ráadásul rezgőmotoros is volt. Amint a képen látható, én magam is ezt használom, mert a modernebb játékok már teljesen ki tudják használni. A jobb felső sarokban pedig két széles legördülőmenü látható. A legfelsőben megadhatjuk, hogy az emulátor mely beviteli eszközöket figyelje: 0. Billentyűzet (Keyboard); 1. DirectInput [Ezek a még régebbi beviteli technológiát használó gamepadokra vonatkozik, de a jobb modernebb játékvezérlőkön egy kapcsoló is található, amellyel erre a beviteli módra állíthatjuk.]; 2. XInput [Ez pedig a Microsoft legújabb beviteli módja, ha esetleg XBox kontrollert kötöttünk PC-nkre, akkor az ezt használja már]. Az alsó legördülőmenüben pedig kiválaszthatjuk, hogy miféle kontrollert emuláljunk. A Playstationhöz készült egér is, így akár azt is tudjuk emulálni. Ha a diagramhoz tartozó "mélyedésekre" nyomunk, akkor azzal kiválasztjuk, hogy ahhoz a virtuális gombhoz mely billentyűt, vagy valós gamepadunk gombját rendelje. [A PSX-es kontrolleren is volt már úgynevezett L3 meg R3, ha az analóg karokat nyomtuk meg, azonban tudtommal csak egyetlen játék használta ki ezeket. Mindettől függetlenül ezeket is beállíthatjuk.] A kép jobboldalán látható elkerített szekcióban pedig beállíthatjuk a rezgőmotor viselkedését, illetve, hogy mely csatlakoztatott eszközt rezegtesse meg. Az alsó négy gombból a "Clear" a beállítások törlését eredményezi, míg a "Default" az alapbeállítások visszaállítását.
Ha megvagyunk ezzel a beállítással is, és továbbnyomunk a varázslóban, akkor már csak egy felvilágosító rész következik. Itt közli velünk a varázsló, hogy az ePSXe-t bekonfigoltuk, de bármikor átállíthatjuk, ahogy óhajtjuk. Viszont mindig jusson eszünkbe, hogy a beállítások átállítása után indítsuk újra az emulátort. Ez igazság szerint csak akkor kell, ha játék közben állítunk valami lényegeset, mint a grafikai vagy hang plugint.
Ezzel meg is volnánk az emulátor beállításával, ha mégis tovább beállításokat eszközölnénk, akkor az ePSXe menüsorán a Config menün belül választhatjuk ki, hogy mit szeretnénk tovább buherálni. Tovább a Config -> Gamepads-on belül, megadva a megfelelő kontrollert beállíthatjuk, hogy esetleg kontroller helyett multitapot, azaz játékvezérlő-elosztót csatlakoztatunk a virtuális Playstation-ünkhöz, ha esetleg valamivel négyen szeretnénk játszani. Továbbá, ha a memóriakártya tartalmát szeretnénk módosítani, mint régen a valódi PSX-en, akkor azt úgy tehetjük meg, hogy a File -> Run BIOS opcióra kattintunk. A memóriakártyákat pedig a Config -> Memory Cards beállítás alatt állíthatjuk be. Mármint, hogy mely fájlt lássa az emulátor memória kártyának. De itt beállíthatjuk azt is, ha kipipáljuk, hogy minden játékhoz külön memóriakártyát használjon.
Ennyit hát az emulátor beállításairól, most pedig jöjjenek a billentyűparancsok, amelyekre szükségünk lehet a játékok közben:
- F1 - Állapotmentés az adott mentési helyre.
- F2 - Állapotmentési pozíció változtatása, játékonként öt helyünk van.
- F3 - Állapotmentés visszatöltése az adott helyről.
- F4 - Képkocka korlát ki-bekapcsolása, ha esetleg gyorsítani kívánnánk az emulációt, hogy ne kelljen végignézni a továbbküldhetetlen videókat.
- F5 - Az analóg karok be-kikapcsolása az első kontrolleren
- F6 - Váltás a második kontreller analóg karjainak be-kikapcsolására, ha átváltottunk rá, ott is meg kell nyomnunk az F5-öt.
- F7 - Szoftveres video pluginra váltás
- F8 - Képernyőkép mentése, a képeket az ePSXe könyvtárán belül a snap könyvtárban találjuk
- Alt+Enter - Teljes képernyőre/ablakra váltás
Ennyi lett volna hát az ePSXe bemutatása, ismertetése. Még annyit hozzátennék, hogyha egyszerre próbáljuk meg DirectInputos és Xinputos gamepaddal vezérelni, akkor nem fog működni. Jobb esetben csak nem érzékeli a DirectInputos bevitelt, rosszabb esetben játék elindításakor lefagy. Legközelebb egy PSX-es játékcsokorral jelentkezem.
Komputer Kalandor
A most bemutatandó The Unholy War (kb. A szörnyű háború) című Playstation játékot egyszerre csak ketten játszhatják. Szóval a korábbi két társas-játékkal ellentétben nagy partit nem lehet rendezni, viszont, a két játékos egymás ellen küzd majd. A játék alapmechanikája egyébként a veterán játékosoknak már ismerős lehet olyan ősprogramokból, mint az Archon vagy a régi Star Control. Egyébként az Unholy War készítőinek egy része dolgozott az utóbbin is, vélhetőleg ezért is lett hasonló. Mind a két említett játék rendelkezett némi stratégiai elemmel, de általánosságban a győzelem vagy vereség a személyes párbajokon dőlt el. Az Archonban egy sakktáblaszerű helyen kellett vagy elfoglalni az összes varázspontot, vagy egyszerűen kiirtani az ellenfelet a tábláról. A Star Controlban pedig már egyszerűen a hódítás volt a célunk, akármelyik fajt is választottuk. Az Unholy Warban is egyetlen célunk van: az ellenfél teljes megsemmisítése.
