Ahogy e rovat első bejegyzésében ígértem, ez félig-meddig afféle sportrovat is lesz. A most bemutatandó progi sportjátéknak hívja magát, de valójában nem éppen a megszokott sportokat kell benne űzni, hanem néha egészen egyedieket. De lássuk, miről beszélek, illetve írok!
1988-ban a Gremlin Graphics Software Limited megírt, majd kiadott egy játékot, Supersports v. olykor Supersport: The alternative olympics (Szuper sportok: Az alternatív olimpia), de ismert Supersports - The olympic challenge (Szuper sportok - Az olimpiai kihívás) címmel is. Több mikroszámítógépre is megjelent egyszerre, kazettán és lemezen, így elérhető Amstrad CPC-n, Commdore 64-en, ZX Spectrumon is. A játék egyébként nem lett túl híres. A tengerentúlra szerintem el sem jutott, noha például bizonyos versenyszámok elméletileg pont az Államokban "játszódnak", viszont a tengeren innen sem vívott ki magának különösebb tetszést a játékosok széles köreiben. Ennek mi volt az oka azt nem tudom pedig egészen szórakoztató kis sportvetélkedőről van szó. Habár a "sport" szó ebben az esetben elég tág és szabadon értelmezendő kifejezés. Szóval ne számítsunk valódi olimpiai programra, inkább afféle marhulásra, amelynek segítségével többedmagunkkal üthetjük el az időt. Ezúttal, mint a legtöbb esetben is, a C64-es változatot fogom bemutatni.
 |
| [Az introkép Amstrad CPC-n.] |
De lássuk a játékot végre! A Supersports-ot egyszerre, akár négyen is játszhatjuk. Persze nem egy időben küzd mindenki a többiek ellen, hanem felváltva, pusztán az elért pontszámokkal mérve össze ügyességüket. A Supersports meglepő módon nem rendelkezik semmiféle intróval, legalábbis C64-en, de a többi változatban már van legalább egy kép az elején. Egyszerűen betölti a kezelőfelület, majd üdvözöl bennünket a virtuális Knézy Jenőnk/Palik Lászlónk, [Vitray hangjától csak aludni lehetett mindig is, ezért nincs is itt... mondjuk Palik meg elég tenyérbemászó lett.] akit mellesleg Arnie Schneidernek hívnak [Amstrad CPC-n simán Gilbertnek a neve]. Az üdvözlés után, Arnie még megkérdi, hogy mivel szeretnénk irányítani, "Joy stick"-kel vagy billentyűzettel. Ha rányomunk a hatalmas "GO" gombra, akkor következik a játékosok beállítása.
 |
| ["Sportolónk" kiválasztása.] |
Először a résztvevők számát kell megadnunk, megnyomva a megfelelő számot a billentyűzeten, majd ezt követően mindenki választhat magának egy fejet, modern kifejezéssel élve egy avatárt [ez egy szanszkrit eredetű szó, amely – leggyakrabban – a hindu Visnu istenség megtestesülését jelentette eredetileg emberi v. állati formában. Később aztán bármely istenség megtestesülésére is használták e kifejezést, manapság pedig már a felhasználókat képviselő képet, grafikát vagy akár ikont értik alatta az informatikában]. A választható játékosok szinte mindegyikének elég könnyedén felismerhető a nációja, ez alól egyedül a fekete férfi kivétel, mert ő az, akinek nincsenek különösebb népi ismertetőjelei. Míg mondjuk az amerikai a cowboy-kalapjában, a francia a barett-féleségében, az angol az arisztokratikus kinézetével és monoklijával, a német pedig az első világháborús rohamsisakjában eléggé könnyen felismerhető. Sajnos gépi játékossal nem játszhatunk, ha tehát az egyest nyomjuk meg, a játékosok számának megadásakor, akkor lényegében egyedül, az idő, az óra ellen küzdünk csak.
 |
| [Versenyszámok kiválasztása.] |
Összesen öt darab versenyszám áll a rendelkezésünkre, amelyekben mind kipróbálhatjuk magunkat, vagy akár kiválogathatjuk csak azokat, melyeket leginkább kedvelünk. Ezek a következők: Crack shot (Mesterlövészet) [céllövészet helyett], Dare devil diving (Vagányugrás) [műugrás helyett], Slate smash (Palazúzás) [ilyen versenyszám általában normális sportokban nincsen], Crossbow shoot (Számszeríjászat) [íjászat helyett természetesen], Water assault (Vízi roham) [lényegében nyílt vízi "akadályúszás", habár utóbbi szerintem nem létezik). Amint látható-olvasható ezek nem éppen a megszokott versenyszámok. Erre mondhatnánk, hogy ezek bizony szupersportok, csak így a játék címének stílusát követve, de akkor bizony exorbitánsan nagyot hazudnánk. Innen egyébként a "Continue" (folytatás) gombbal léphetünk tovább s kezdhetjük meg a kis virtuális olimpiánkat. Az alatta lévő gombbal, "Play all", pedig kiválasztjuk az összes versenyszámot. Természetesen utána még mindig meg kell nyomni a "Continue"-t. Ha csak néhányat vagy akárcsak egyetlen egyet szeretnénk gyakorolni v. játszani a versenyszámokból, akkor elég rányomni arra. Ekkor egy vörös fedlap ereszkedik rá, amelyre az van írva, hogy: "Event taken" (kb. Versenyszám kiválasztva). Majd a már említett "Continue"-ra nyomva máris kezdhetjük a játékot.
Akkor most pedig lássuk a versenyszámokat egyenként:
Kezdjük hát azzal, amellyel a játék is, a Crack Shottal, azaz Mesterlövészettel! Kommentátorunk szerint megérkeztünk Miamiba [miért pont oda?]. A városból sokat nem, csak egy sikátorszerű lőteret fogunk látni, amely fel van szerelve mindenféle céltáblával, beleértve a hagyományos fajtát, meg ilyen katonai-rendőrségi kiképző céltáblákat, [ezeket azt hiszem lőlapnak hívják hivatalosan] amelyeken általában egy olyan egyén látható, aki fegyvert fog ránk. A céltáblákon kívül majd el kell találnunk néhány olyan tárgyat is amelyet elénk hajítanak, ezek általában különböző színű konzervdobozok és üvegpalackok. Az utóbbiakat nagyjából csak akkor tudjuk majd lelőni, ha jó időben, jó helyen áll a célkeresztünk.
Egy perc áll amúgy rendelkezésünkre, hogy lövöldözzünk. A céltáblákat nem csak eltalálni lehet, hanem szétlőni is. Mert egy találattól ugyan megsérülnek, de nem esnek szét. Ezt csak azért írom le, mert így több pontot is ki tudunk "sajtolni" egyetlen céltáblából. Ugyanis, ha szétlőjük a táblát az két pontot ér, míg a találat csak egyet. Ezenkívül fegyverünkbe hat töltény fér, ha ezeket ellövöldöztük, akkor emberünk automatikusan újratölt, de ezzel persze értékes tizedmásodperceket veszítünk. Teljesítményünket pedig Arnie olykor elég bugris módon kommentálja.
E versenyszám irányítása kissé érzékeny, de nem rossz, élvezhető. Kis haranghang jelzi ugyan a félidőt, azonban sajnos zene nincs.
 |
[Ennyi ideig tart feljutni a torony
tetejére.] |
Következzen akkor a második versenyszám, a Dare Devil Dive, azaz a Vagányugrás! Arnie a kommentátorunk ezúttal azonban nem említi meg, hogy versenyzőink mely országban v. helyszínen is mérkőznek meg. Azt viszont nem titkolja el, hogy a Vagányugrás eléggé hírhedt (infamous). Hogy ugyan hol meg kiknek körében, arról nem lebbenti fel a tudatlanságunk fátylát. Ellenben elárulja, hogy a Vagányugrás során háromszor ugorhatunk. Mélybe vetődésünket pedig egy [szőrösszívű] zsűri pontozza majd. A pontokat három különböző kategória alapján kapjuk: pontosság; vagányság vagy merészség inkább; és végül a stílus. Ez után pedig az ugrótoronyhoz szólít bennünket Arnie. Ekkor besétál a képernyőre Burt Reynolds-szerű, de jóval kevesebb testszőrrel bíró emberünk egy fecskében. [A feketével nem próbáltam ki, de a többi játékos mind ugyanúgy néz ki.] Ha megnyomjuk a "joy stick"-unkon a felfelét, akkor emberünk mászni kezd. Jobb fenti sarokban pedig láthatjuk a magasságot, angol láb (foot; többesszámban: feet) mértékegységben megadva. A torony legalsó foka 40 lábon azaz nagyjából 12 méteren, míg legmagasabb foka 400 lábon, azaz 120 méteren van. Kis hazánkban ilyen magasságú az a meteorológiai mérőtorony, amely a Paksi Atomerőmű területén található. Viszonyításképpen: egy tízemeletes panelház úgy kb. 30 méter magas. Szóval ez utóbbiból legalább négy kéne egymáson, hogy megközelítse ezt a magasságot. Értelemszerűen ilyen magasságból ember nem élné túl a zuhanást, de ez a játék nem éppen az élethűségre törekedett.
 |
[Ennyi ideig tart leugrani róla,
pontozással együtt.] |
Egyébként mászáskor nem kell folyamatosan felfelé nyomnunk a joystickünket, elég ha a különböző szintek elérésekor megnyomjuk felfelé. A szintre kilépni pedig a balrával tudunk. Utána pedig tűzgombbal vethetjük magunkat a mélybe. Repülés közben nyomva tartva tűzgombot, és különböző irányokba húzva a kart tudunk különböző figurákat csinálni. Persze ne feltételezzünk különösebben bonyolult figurákat. Ha tűzgomb nélkül mozgatjuk a kart, akkor "célzunk". A kis ablakban található medencénél irányíthatjuk vele az árnyékunk. Érdemes a víz közepére irányítanunk emberünk érkezését, amely egészen pontosan 6 lábnál, azaz 1,8 méternél történik meg.
Egyébként a Vagányugrás nem véletlenül hírhedt, mert a bírók alig adnak pontokat. Bár tény, hogyha minél magasabbra mászunk, azért vagányságunkat/merészségünket jutalmazzák. Zene itt sincs, viszont minél magasabbra mászunk, annál magasabb haranghang jelzi ezt. Meg persze Arnie is "hangot" ad bámulatának, illetve megosztja velünk, hogy bizonyos magasságokban miként viselkedik a torony, mit lehet már érezni, stb.
 |
[Az alsó rúgások kissé lustának
tűnnek...] |
A harmadik versenyszám, a Slate smash, azaz magyarul a Palazúzás a küzdősportokat kívánja helyettesíteni. Mivel a játék a nyolcvanas években íródott, ezért természetesen ennek igen erősen távol-keleti hangulatot kellett kölcsönözni. Azonban nem emberrel küzdünk meg, hanem ahogy a versenyszám címe is mutatja, palacserepeket fogunk pusztakézzel, illetve -lábbal összetörni. Egyébként a palacserépnek például Koreában van egy egész egyedi funkciója is, már azon kívül, hogy nem engedi a csapadékot az épületbe jutni. Méghozzá az, hogy bizonyos templomoknál, ezekre írni lehet üzeneteket, amilyeneket csak akarunk. Ezeket aztán persze nem teszik a tetőre, hanem lényegében itt-ott felhalmozzák, hogy az üzenetek megmaradjanak rajtuk az utókornak.
A kis etnográfiai/folklór kitekintés után térjünk vissza a versenyszámunkra! A Palazúzás roppant egyszerű: célunk a megadott idő, egy perc alatt minél több palacserepet szétzúzni. A cserepeket versenyzőnk oldalain álló, egy-egy szumóbirkózószerű kövéres figurák tartják. Ezek a birkózók három különböző magasságban tarthatják a cserepeket: a földön, hasmagasságban, fejük fölé emelve. Amennyiben mindkét palacserép ugyanazon magasságban van, úgy lehetőségünk szétverni mindkettőt, ha tűzgombot nyomva megnyomjuk az irányt, amerre a cserepek elhelyezkednek. Egyébként meg elég csak simán az irányt nyomni, mert emberünk [munkás ököl, vas ököl, oda csap ahova] "köll". Mindeközben természetesen Arnie is mondja a magáét, főleg, ha kihagyjuk az esélyét annak, hogy spárga rúgást (split kick) bemutathassunk.
Röviden megfogalmazva, a Palazúzás nem egy bonyolult versenyszám, könnyedén érhetünk el benne sikereket, akárcsak a Mesterlövészetben.
 |
[Nekem nem sikerült még ellőnöm
mind a hat tövist.] |
Negyedik versenyszám pedig a Crossbow shoot, magyarul: Számszeríjászat [szó szerint: számszeríj lövészet]. Célunk, hogy hat darab nyilat vagy számszeríjba való lövedéket, azaz "tövist" a céltáblába juttassunk. A céltáblából nem kettő van valójában, hanem csak egy. A baloldali, nagyobb, táblán láthatjuk majd a célkeresztünket, illetve a becsapódó lövedékeinket. A kisebb tábla afféle illusztrációként szolgál, illetve arra, hogy jelezze, mennyire messzebb kerül a tábla, minden egyes lövésünkkel. Tehát eszerint kell a célunkat is igazítani. Ám ezenkívül van még egy befolyásoló tényező is, mégpedig a jó öreg szél. Ennek mértékét, irányát a kép közepén látható, mozgó, kanalas szélmérő mutatja meg. Végül jobb oldalon látható íjszerszámunk, ahol azt is látjuk, hogy mennyire feszítjük majd meg az idegét. A hat tövis ellövésére összesen egy perc tíz másodperc, azaz hetven másodperc áll rendelkezésünkre. Ennek a legtöbbje azonban a felajzással fog telni.
Szóval ismét a céllövő képességünket kell bizonyítani, ám ezúttal egy kissé archaikus fegyverrel, mert az illusztráció alapján úgy tűnik, hogy bizony egy egyszerűbb, kengyeles, fa számszeríj lesz sporteszközünk. Egyébként az efféle fegyvereket már időszámításuk előtt is ismerték, leginkább Ázsiában. Ott mellesleg már számos változatát kifejlesztették az ókorban is, például a kínaiak már készítettek ismétlő számszeríjakat is. Aztán Keletről érkezett Európába úgy időszámításunk előtti ötödik század környékén. Azonban ennyit a történelemről, most lássuk a versenyszám kezelését!
Egyelőre a Számszeríjászat az egyetlen versenyszám, ahol a klasszikus C64-es sportjátékokra jellemző, joystickölő technikát kell majd alkalmaznunk. Ugyanis az számszeríj idegét a joystick őrült jobbra-balra húzogatásával tudjuk egyre inkább megfeszíteni. Mikor pedig elértük a megfelelő feszességet, akkor tűzgombbal helyezzük a fegyver vezetősínébe a lövedéket. Aztán természetesen ismét a botkormánnyal célzunk, majd a tűzgomb ismételt megnyomásával lövünk. Ez így leírva egyszerűnek hangzik, de olykor a játék lényegében tájfun erősségű szélviharral örvendeztet meg bennünket, főleg ha a céltábla már távolabb van, ezzel is megnehezítve dolgunkat. Közben pedig Arnie bugris beszólásai boldogítanak bennünket, ha 20 pontos lövés alá tévedünk.
 |
[Egyébként miként kerültek azok a
görög oszlopok a Bahamákra?] |
Utolsó versenyszámunk pedig a Water assault, azaz: Vízi roham, és ahogy a legelején már említettem, ez afféle nyílt vízi "akadályúszás". Itt kivételesen Arnie megosztja velünk, hogy ezúttal a Bahamákon vagyunk, és ő a versenyszámot egyébként Vízalatti kihívásnak nevezi, gondolom ez volt az eredeti neve, mielőtt a készítők átírták volna. Célunk pedig, hogy minél hamarabb teljesítsük a távot, miközben a vízi flóra, a fauna is akadályoz bennünket. Lesz mindenféle dolog akadály: polip, medúza, óriáskagyló, víziakna (!), őrült jetskis vagy vízi robogós. Az akadályokkal való ütközés megállít vagy lelassít bennünket, ugyanakkor bónuszpontokat szedhetünk össze, amennyiben a mélyben található spanyol aranypénzeket, azaz dublonokat, amelyek különböző színekben játszanak, összeszedjük. Emberünk szerencsére afféle gyöngy- v. szivacshalász, de az is lehet, hogy olyan ausztronéz ősökkel bír, mint mondjuk a sama-bajauk – akiket egyébként szoktak "tengeri cigányoknak" v. "tengeri nomádoknak" is hívni – szóval emberünk tüdőkapacitása igen látványos.
Borotvált testű Burt Reynolds-unkat pedig a joystick karjával irányítjuk, míg a tűzgombbal a kezét kezeljük [micsoda szójáték! :) ]. A kezeinkre a dublonok megszerzéséhez lesz szükség, és a játék komolyan veszi, hogy csak a kezünkkel vehetjük magunkhoz az aranypénzt! Ha nem a megfelelő pillanatban nyomjuk, akkor emberünk simán otthagyja a kincset. Természetesen Arnie ezúttal is kommentálja teljesítményünket, mint mindig, de eddigre talán megszoktuk a bosszantó stílusát.
Ezek lettek volna hát a "szupersportok", amelyekkel tényleg el lehet szórakozni egy darabig, ha akadnak hozzá versenytársaink. Még nem tudom mivel jelentkezem legközelebb, de addig is jó játékot!
Komputer Kalandor
Csokrunk harmadik bemutatandó szála pedig egy érdekes minijáték gyűjtemény [szám szerint 24 féle minijáték van benne elméletileg], amelynek eredeti hazája a messzi Japán. Ez egy fontos információ, de erről majd később. Az Incredible Crisis (Hihetetlen válság) 1999-ben jelent meg, eredetileg játéktermi árkádszekrényként, majd a Titus-nak köszönhetően Playstationre is. A játékot egyébként a Polygon Magic fejlesztette, akiknek igen különböző progikat köszönhetünk, de leginkább az árkádfajtákban voltak érdekeltek. Így aztán nem is csoda, hogy a Titus-t találták meg kiadónak a konzolra, amely cég szintén igen sok árkád játékot jelentetett meg, illetve fejlesztett maga is. Még annyit hozzátennék e bevezetéshez, hogy a borító is igen találó. Bár az amerikai és japán borító még találóbb a tűzhányóként kitörő vörös fejjel. De most lássuk a játék történetét:
Mai bejegyzésem utolsó játéka pedig egy szimulátor. Mondjuk ez már valamivel komolyabb, mint a fentebb említett Steel Reign, de azért ez sem egy Gunship bonyolultságú valami. Főleg, hogy nem is hadigépezetet kell benne üzemeltetnünk, hanem olyan szerkezeteket, amelyekkel a rombolás mellett építeni is lehet. Bár általában inkább utóbbira használják, mint az előbbire. Ez pedig nem más munkagép, mint a kanalas kotró, vagy idegenszóval: exkavátor. A játék amely virtuálisan a fülkéjébe enged ülnünk egy efféle szerkezetnek nem más, mint a Power Diggerz (Kb. Erő ásó) v. Power Shovel (Kb. Erő kotró). A játék 2000-ben v. 2001-ben jelent meg az Acclaim Entertainment gondozásában, s a Taito fejlesztette, amely az árkádjátékok területén elég nagy névnek számít. Például ők készítették a remek és egyben első terület-elkerítősdi játékod a Qixet, ahogy arról már írtam a Játékcsokor #016-ban, a Marokkó kapcsán. Mivel a játéknak nincs története, ezért az elemzésére térnék inkább:
