Játékcsokor #081

 Játékcsokor #081

  A Játékcsokor #076-ban két remake-et és egy házi készítésű játékot kötöttem egybe. Ezúttal megfordítottam az arányt és most egy csak remake-et, de két házi készítésű játékot fogok a 81-ik csokorba kötni. Lássuk hát őket!

[Kivilágosított GIF, a játék
"intrójáról" és főmenüjéről.]

  Elsőként talán kezdjük is a remake-kel azaz a feldolgozással! Az előző csokorban a Commodore játékok között volt egy kissé hosszúra nyúlt leírású játék, amelyet félig lövöldözős, félig szimulátor műfajúnak adtam meg. Vagy nevezhetnénk árkád szimulátornak is. Ez nem volt más, mint a Rescue on Fractalus (kb. Fractalus-i mentőakció/Kimentés Fractalus-ról). E játéknak olyan nagy hatása volt a nyugat ausztráliai Perth városában élő Luke nevezetű szoftverfejlesztőre, hogy megalkotta a játék modern adaptációját. 2020-ban teljesen elkészült a Fractalus című program, amelyben szinte minden modern operációs rendszer támogatása mellett még a virtuális valóság szemüvegek támogatása is belefért. [Eredetileg a játék fejlesztése 2010-ben kezdődött.] Ezúttal azonban nem fogok a programról annyit írni, mint az eredetiről, lévén az már ki lett vesézve. Szóval, ha valakit bővebben érdekel a háttér, olvassa el a Rescue on Fractalus leírásomat. 

[Dzseggi állás szétlövése,
pilótamentés, majd anyahajóra
visszatérés.]

  Emiatt a történetet át is ugranám, és rögtön az elemzésbe kezdenék! A játék látványáért egyébként a Unity grafikus motor felel, és már hallom is, ahogy a tapasztaltabb játékosok felszisszennek e név hallatán. Én teljesen megértem, mert valóban nagyon ócska program, amely szintén e motort használta, árasztotta el a világot. Azonban mindig akadtak kivételek, így van ez most is. Habár a látvány nem mondható a legkiválóbbnak, mert ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni, akkor a grafika a 2005-ös éveket idézi, de néhány megoldás annál sokkal modernebb. És a megjelenítés sebessége álomszerű. Akárcsak Valkűr Vadásznak a műszerfala, amely szinte teljesen olyan, mint az eredeti játék borítóján látható pilótafülke [amely egyébként pedig, valószínűleg nem véletlenül, nagyon hasonlított egy X-szárnyú (X-wing) belsejére]. Ráadásul a mikroszámítógépes változattal ellentétben itt a műszerfalon már nem csak egy egyszerű LED jelzi mondjuk az anyahajó érkezését, hanem kissé Knight Rideres lámpasor. A hangrészlegre természetesen nem lehet panasz. Játék közben itt sem kapunk zenét, de a küldetések között meg persze a menüben igen. A hanghatások pedig nagyon sokat dobnak a hangulaton. Főleg, akkor mikor a vaksötétben repkedünk, egyedül a célzómonitoron látjuk, hogy milyen a terep, közben pedig halljuk a szelet morogni odakint. Vagy ha ugyanilyen alkalommal leszállunk és kikapcsoljunk a gépünk rendszereit hallhatjuk szintén a pilóta lépteit, az időjárást meg a többit. Az irányítás egyszerű, viszont egeret nem támogat, vagy csak én nem jöttem rá, hogy miként kellene beállítani. De nem baj, mert így is nagyon élvezetes a Fractalus. Mivel VR-szemüveggel nem rendelkezem, így azt nem tudtam letesztelni, de lefogadom, hogy azzal még nagyobb élmény lehet az egész. És ha már élményről szóltam, térjünk át a játékélményre: fantasztikus! Nincs rá jobb szó, hihetetlenül élvezetes az egész. Talán egyszerűségében rejlik nagyszerűsége, nem tudom, de ha valaki nagyon szereti az efféle sci-fi lövöldözős dolgokat, annak kötelező darab. A Fractalus elérhető mind Windows-ra, Linuxra s Mac-re is [a VR-változat viszont csak Windows-zal működik] a szerző, Luke, saját oldaláról: innen.

  Második szoftverszálunkkal pedig beleszagolunk a házi készítésű programok aromájába. Kezdjük is a Darkula című ugráldával, idegenszóval: platformjátékkal, amely 2019-ben készült el. A programot bizonyos Locomalito készítette el, akinek az alkotásairól már korábbi játékcsokrokban is szóltam már pár szót. Az egyikben a L'Abbey des Morts címűnek a C64-es feldolgozásáról írtam. A másikban, egy frissebben pedig a Solar Gladiators című játékáról szóltam pár szót, amely egy másik mikroszámítógép az MSX képességeit próbálta szimulálni/emulálni. A Darkula is megpróbálkozik azzal, hogy letűnt korok szórakozási hangulatát hozza vissza, mert teljesen úgy megalkotva, mintha egy 1983-as játékszekrényre írták volna. Hogy ez egészen pontosan mit takar, arra majd az elemzésben bővebben kitérek. Azonban még hozzá kell tennem, hogy a Darkula elkészítésében még részt vett egy bizonyos Gryzor87 is, aki Locomalito elmaradhatatlan társa, akárcsak Don Quijotének Sancho Panzája, azonban nem a fegyvereit hordozza és belemegy látomásainak játékába, hanem programjainak zenéit meg feltételezem hanghatásait szerzi.

  Mielőtt az elemzésre térnénk, lássuk a Darkula történetét! Ezt a játék oldaláról fordítottam. Évtizedekkel ezelőtt legendás szörnyek gyűltek össze, hogy megalkossák az Ördögföld Parkot (Deviland Park), a valaha volt legcsodálatosabb vidámparkot. Ám az évtizedek folyamán, miközben villogó fények alatt dolgoztak és éltek, teljesen elfelejtették milyen érzés szörnyként élni és a holdfény alatt nyargalni. Ma éjjel azonban Darkula azt döntést hozta meg, hogy eltávolítja az Ördögpark összes mesterséges fényét annak érdekében, hogy megmutassa társainak egy remek fekete égbolt természetes szépségét. Menj hát Darkula! Legyen ez egy kiváló éj! Ennyi lett volna a nem túlságosan bonyolult története a programnak, azonban térjünk végre át az elemzésére!

[Második pálya.]

  A játék grafikája egyébként egyszerű, bár szerintem annyira nem 1983-as, de azért rá lehet fogni. Viszont a megjelenítés nagyon gördülékeny, gyors. Élvezet nézni az egészet. A hangrészlegre sincs panasz, mert kapunk zenét és hanghatásokat egyaránt, méghozzá rengeteget. Az irányítás viszont egészen érdekes. Alapból a kurzornyilakkal és a space-szel (szóköz) mozgunk illetve ugrunk. Azonban, ha a géphez bármilyen gamepad van csatlakoztatva, akkor az felülírja ezt az irányítási módot. És billentyűzetről egyedül az Escape [ESC] gomb funkciónál, amelyet megnyomva a program azonnal zárja magát. A játékélmény pedig már valóban a nevesebb árkádok tapasztalatait idézi, amely a szirénszerű grafikájukkal és mozgásukkal csábították a játékosokat arra, hogy elherdálják érméiket. Ugyanis a program nagyon tetszetős, azonban piszok nehéz is. Ráadásul már az első pályán kapunk ízelítőt ebből. Mindenfelé mozgó ellenfelekkel, egy hőssel, aki lényegében csak elkerülni tudja így vagy úgy az ellenfeleit. Amelyek minden pályán egyre bosszantóbbak s genyóbbak lesznek. Ez vélhetően azért van így, mert összesen hat rendes meg néhány bónusz pályája van csak. A készítő ezt nem is titkolta, de a házi bajnokságok rendezésével "takarózik" a kevés pálya kapcsán. És ebben viszont nagyon jól leutánozta a nyolcvanas évek eleji árkádjátékokat. De ettől függetlenül érdemes kipróbálni, mert jó szórakozás, amíg nem hozza ki az emberből az állatot. A Darkula elérhető a szerző saját oldaláról, legalul a "Download" szekcióban: innen.

[A fiktív Famicom kazetta/cartridge.]

  E csokor utolsó szoftvervirága pedig egy egészen érdekes játék. 2019-ben alkotta meg egy bizonyos Victor Moura alias Crowno nevű programozó, grafikus, játékfejlesztő. [Elméletileg ő a Terraria című játék főgrafikusa/-művésze (lead artist) is.] A címe pedig Demon Burst (kb. Démonkitörés v. Démonfakadás). A program keletkezése egyébként felettébb érdekes és kissé bonyolult, de jöjjön a magyarázat! Létezik egy olyan virtuális rendezvény, lényegében kiállítás, a My Famicase Exhibiton (Az én Famitokom kiállítás) [ez a hivatkozás a 2019-es pályamunkákra mutat], amelynek résztvevői képzeletbeli FamiCom, azaz Nintendo kazetták matricáit hozzák létre. E művészeti kiállítás pályamunkáira épül az a játékfejlesztői verseny, amelyet pedig A Game By Its Cover (Egy játék a borítója alapján) [ez a hivatkozás a 2019-es verseny résztvevőire mutat] néven fut. Tehát a fejlesztőknek a borítókhoz kell programokat alkotni. Crowno Demon Burst-je pedig az egyik ilyen volt, amely Philip Summers  grafikus és designer bal oldalon látható pályaművéből merítette az ihletett. A játék műfaját tekintve egyébként egy afféle ügyességi ugrálda-lövölde, amely különös elegye az olyan [nyáladzó dühöt kiváltó] legendáknak, mint a Ghosts 'n Goblins, Kid Icarus vagy a Castlevania.

  A Demon Burst története is a kiállítás pályaműjéhez kapcsolódik, ez nem túl hosszú, de azért lefordítottam. A föld kérgéből egy torony tört elő, magával ragadva Raster vidékének vízforrását is. Hamarosan a víz méreggé vált és a toronyból démonok sokasága özönlött ki, hogy a falusiakat kínozzák. Csatlakozz Simone Bartley-hoz, ki megkísérli megtisztítani Rastert a gonosztól. [Mint látható/olvasható, a történet elég egyszerű, de hozzá kell tennem, hogy ezt a kazetta tervező Philip Summers írta, lévén a FamiCom kazettákhoz nem csak matricákat/borítókat kell tervezni, hanem néhány sorban ki kell találni valamiféle ízelítőt vagy kedvcsináló játékleírást is. Egyébként némelyik pályamunka egészen látványos, szóval érdemes megnézni a többit is, ha valakit érdekelnek a vizuális művészetek.] Ennyit hát a történetről, lássuk akkor hát az elemzést!

  A Demon Burst grafikája igyekszik a NES-en megszokott látványt idézni. Szerencsére ezt azonban csak a színpalettában teszi és nem a sprite-ok stroboszkopikus és epilepsziát kiváltó villogásaiban. A megjelenítés természetes nagyon folyamatos gördülékeny. A sprite-ok mozgási fázisai is igen kidolgozottak. A hangrészleg szintén nagyon rendben van, mert kapunk 8 bites hangzó zenét és effektusokat is. Az irányítás kissé szokatlan, de igényeinkhez, ízlésünkhöz szabható. [Már amennyiben tudjuk, hogy alapből az fő tűzgomb az "S", a visszalépő gomb pedig az "A" billentyű.] A játékélmény pedig szintén a NES-en meg a fentebb említett programok hangulatát, de főleg nehézségét idézi. Persze némi gyakorlással egyre jobbak lehetünk, de azért még így is elég kegyetlen tud lenni ez a játék. A Demon Burstöt egyébként játszhatjuk böngészéből vagy le is tölthetjük Windows-ra és Mac-re egyaránt innen.

Ennyi lett volna hát a 81. játékcsokor. Legközelebb DOS-os gámákat kötök egybe, de addig is jó játékot mindenkinek!

Komputer Kalandor

Játékcsokor #076

 Játékcsokor #076

  Persze a guglinál megint hegesztenek valamit, mert megint nem működött az automatikus közzététel... Ám ahogy legutóbb ígértem, jöjjön akkor most egy csokornyi házi készítésű és remake program!  Egészen pontosan 2 remake és egy, angolul homebrew-nak is nevezett, házi készítésű játék. Lássuk hát őket!

  Elsőként kezdjük talán a nem remake programmal! Ennek címe: Solar Gladiators (kb. Napgladiátorok vagy Szoláris gladiátorok). A játékot 2 évvel ezelőtt, 2020-ban ugyanaz a Locomalito készítette, aki egykoron a l'Abbaye des Morts című mászkálós-ügyességi kalandot is, amelynek a C64-es változatáról már írtam még a 26. Játékcsokorban. A zenéért meg a hanghatásokért, mint Locomalito sok programjában, úgy ezúttal is Gryzor87 felelt. A Solar Gladiators pedig műfaját tekintve egy ügyességi lövöldeszerűség, amelyben egy hozzánk mindig visszatérő diszkoszt/csakramot kell hajigálnunk az ellenfelekre egy kozmikus űrarénában/űramfiteátrumban. Mert hát ugye a gladiátorok mégiscsak a tömegszórakoztatás részei. A program igyekszik afféle MSX-es grafikát megidézni a játékosnak. [Érdekesség, hogy ennek az ázsiai piacokra szánt mikroszámítógépnek a neve mai napig vitatott. Mármint, hogy mit jelent az MSX rövidítés. Egyébként erre a gépre készültek el először a Metal Gear széria első részei, mielőtt még a NES általános elismertséget szerzett volna.]

[A vonalazás/interlace kikapcsolha-
tó. Illetve ablakban is futtatható a
játék.]

  És akkor most lássuk a Solar Gladiators történetét! Méghozzá a borítón található fordítás(om)nak köszönhetően:

  A Nap Háborúk lezárásának megünneplésére és az eljövendő generációk figyelmeztetésére, hogy miféle szörnyűségekkel járhatnak a bolygóközi konfliktusok, a Helios Űrkolosszeum ismét megnyitja kapuit a napgladiátoroknak! Üdvözöljük a legjobb a csata-show-ban!

  A Solar Gladiators egy felülnézetes, rögzített képernyős harci játék. Használd a pattogó diszkoszod fegyverként és gurulj el a támadások elől. Nézz szembe tizenöt ellenféllel és tanuld ki az egyedi támadási mintázatukat, hogy végül győztesként emelkedj ki közülük ebben az ősi versenyben!

  Az egész játék egy rögtönzési gyakorlatnak indult még a Covid-19-es lezárásokkor. A program az MSX1 számítógépek különös korlátait tartja tiszteletben.

[A holdi hős ellenfele a titáni
Nyálkadék (Slimo).]

  És akkor most térjünk rá a Solar Gladiators elemzésére! A játék grafikája szép a korlátozás ellenére, a megjelenítés pedig természetesen nagyon gyors. Nem is lehet rá panasz. A hangrészlegre szintén nem lehet semmi rosszat mondani, hiszen kapunk hanghatásokat és zenét is. Az utóbbi természetesen nagyon fülbemászó, ahogy egy ilyen játékhoz illik is. Az irányítás egyszerű, de sajnos nem testre szabható. Illetve, ha a géphez valamilyen játékvezérlő, és itt gamepadra gondolok, van csatlakoztatva, akkor a Solar Gladiators azt fogja alapértelmezettként használni. Az F3-mal tudunk billentyűzetre váltani, vagy onnan vissza a gamepadra. Billentyűzeten a kurzornyilakkal illetve két további gombbal vezéreljük gladiátorunkat. Az A-val támadunk, azaz eldobjuk a diszkoszunkat/csakramunkat, míg az S-el vetődünk. P-vel tudjuk szüneteltetni a játék. F1-el kikapcsolhatjuk a kép vonalkázását, interlace-es megjelenítését. F2-vel a teljes képernyős illetve az ablakos megjelenítés között válthatunk. A játékélmény viszont az előre megadott irányítás ellenére is kiváló. Az ellenfelek fokozatosan nehezednek és igen változatosak. A harcok alatt pedig sokat nem fogunk unatkozni, mert a siker érdekében érdemes folyamatosan mozogni. Szóval, aki megáll, az meghal. A fedezékül szolgáló tárgyak/akadályok, amelyeket elpusztíthatunk dobófegyverünkkel pedig pénzt, egészségügyi csomagot, illetve a potencianövelőt rejthetnek. Ezért érdemes szétverni őket. Szóval csak ügyességünkön múlik leginkább, hogy meddig jutunk. Érdemes, kipróbálnia mindenkinek. Innen, az oldal legaljáról, letölthető.

[A remek OBS valami miatt
levágta a kép tetejét.]

  Csokrunk második szála pedig egy itt blogon nem is olyan régen bemutatott játék remake-je lesz. Ez pedig a tolvajoktól tolvajló tolvaj, Fingers Malone 1986-os Commodore Plus/4-es program lesz, amelyet még a Játékcsokor #074-be kötöttem első szoftverszálként. A remake ráadásul hazai alkotás, feltételezem egy Plus/4-es tulaj ujjaiból pattant ki a modern kódsor, amely ezt a felújított Fingers Malone-t lehetővé tette. Mind a grafika, mind maga program HomeGnome keze munkáját dicséri, míg a zenéért Vincenzo/Fresh!Mindworkz tehető felelőssé. Az Exploits of Fingers Malone remake pedig 2009-ben készült el, de modernebb Windows rendszereken is simán fut. Természetesen a gépigénye nem nagy. [Mivel a játék automatikusan naplóz, ráadásul magyarul, megtudtam belőle, hogy másodpercenként átlagosan 824 képkockát jelenít meg a gépem. Ami több, mint elég az élvezetes játékhoz.] Mivel a játék történetét már ismertettem korábban, erre most külön nem térnék ki, hanem lássuk az elemzését!

  A Fingers Malone grafikája értelemszerűen sokat javult az eredetihez képest. Persze ez inkább csak azt jelenti, hogy sokkal több színt alkalmaz, illetve egyáltalán nem pixeles már, mint az eredeti Plus/4-es változat. Viszont a sprite-okat, pályákat HomeGnome másban nem változtatta meg. Főhősünket ugyanúgy egy szemmel-szájjal ellátott koffer jelképezi az ellenfeleink is hasonlóan furcsa teremtmények. Tehát a játékban megmaradt ez a rajzfilmes hangulat. És ahogy fentebb említettem a megjelenítés természetesen vízfolyékonyságú. A hangrészleget pedig szintén dicsérni lehet. A hangszerek megválasztása szerintem nagyon jól sikerült. Az irányítás megmaradt továbbra is nagyon egyszerűnek, kizárólag a kurzornyilakra meg a szóközre (Space) lesz szükségünk; az utóbbival a liftet hívjuk, illetve a széfet nyitjuk, ha nálunk van már a kulcs.. A játékélmény is megmaradt olyan hektikus, de mégis szórakoztatónak, mint amilyen az eredetié volt. Talán a finomabb futás miatt, még élvezhetőbb is, mint az eredeti. Ezért, akiknek Fingers Malone nagy kedvence volt még a Plus/4-en érdemes kipróbálnia ezt is, mert adhat valami plusz élményt is. A programot innen letöltheti a kedves olvasó.

  Végső szoftverszálnak pedig egy igazi stratégiai klasszikus remake-jét hagytam, amelyhez ugyan szükségünk lesz bizonyos eredeti fájlokhoz is, az eredeti játékból. Ez pedig nem más, mint a Dune Legacy. Ez a program az 1991-es DOS-ra készült Dune II: The Building of a Dynasty című valósidejű stratégiai játékot "újítja fel", illetve teszi lehetővé, hogy modern rendszereken is időnket töltsük vele. A Dune Legacy nyílt forrsákódú, míg az eredeti Dune II jogai nem jártak le, így ezért bizonyos fájlokra szüksége van ennek a felújításnak. Azt is érdemes tudni róla, hogy 2016 óta nem készült hozzá semmiféle frissítés, habár még 2022-ben is érkeztek a fejlesztési kívánságok. Azonban úgy tűnik így is működik rendesen, és ami talán egyeseknek fontos lehet: támogat hálózati játékot is, LAN-on is. Ha esetleg valaki nem ismerné a Dune II-t, akkor röviden annyit róla, hogy a modern stratégiai játékok egyik atyjának tartják. Lévén számos, mai napig használatos szabályokat-konvenciókat hozott létre. Történet és világ szempontjából pedig lazán kapcsolódik Frank Herbert által kitalált sci-fi világhoz, a Dűnéhez. Illetve a három választható oldal közül, az Ordos Ház (House Ordos) nem szerepelt Herbert könyveiben. Ezt az egykori fejlesztőcég a Westwood találta ki, hogy változatosságot adjon a programnak, mert úgy vélték, hogy a sivatagos bolygó meg a két választható oldal nem lenne elég sokszínű és csökkentené az újrajátszhatóságot is. A háttértörténetbe most nem mennék bele, mert elég szövevényes, akárcsak a könyvek, de a lényeg, hogy a három ház az Arrakis nevezetű bolygó feletti teljes irányításért küzd.

[Másfélszeresére gyorsított GIF.]

  Inkább áttérnék a remake elemzésére! A program, ahogy fentebb említettem igényli az eredeti fájlokat, mert ezek tartalmazzák a sprite-okat, hangokat, stb. amelyeket használ. A grafika így az eredetihez nagyon hű, ugyanakkor nagyon kicsi is. Ugyan alapból támogat mindenféle skálázó technológiát, de természetesen ez nem egy csoda, így némi kompromisszumra mindenképpen rá kell fanyalodnia az embernek. A megjelenítéssel viszont nem lesz gond, mert sokkal finomabban, sokkal gyorsabban mozog minden, mint az eredetiben bármikor is. A hangrészleg, mivel az eredeti fájlokat használja ez is, éppen olyan, mint volt, de feltételezem a remake alkotói némi interpolációt ráengedtek ezekre, hogy ne legyenek annyira, fémesen élesek vagy ropogósnak a mai fülnek már. Az irányításon nagyon sokat javítottak, illetve némileg átalakították. Ugyanis a hagyományos Westwoodos bal gombos irányításról a jobb gombosra tértek át. Ez annyit jelent, hogy bal egérgombbal inkább a kijelölést végezzük, míg a parancsokat jobbal osztogatjuk. Az eredeti játékkal ellentétben már több egységet is kijelölhetünk, emellett pedig van lehetőségünk számokkal is ellátni a kijelölt csoportjainkat. Változtathatjuk a közelítés mértékét (Zoom) játék közben is, időt és sebességet gyorsíthatunk, stb. A játékélmény pedig változatlanul jó, sőt jobb az újításoknak köszönhetően, mint az eredetié. Akinek tetszett az eredeti, de nincs kedve DOSBoxszal babrálni azoknak ajánlom. Mert telepítés után csak az eredeti fájlokat kell bemásolni a program gyökérkönyvtárába [habár Linuxon lehet máshová is]. A Dune Legacy innen tölthető le, egy eredeti Dune II CD-s változatot már megtalálhat a kedves olvasó akár az Archive.orgon is.

  Ennyi fért ebbe a csokorba. Legközelebb ismét TVC programokkal jelentkezem, addig is jó játékot mindenkinek!

Komputer Kalandor