Eredetileg ezt a bejegyzést, még 2024-re terveztem, de annyira kifutottam az időből, hogy átcsúszott 2025. Ahogy a legutóbb ígértem, ezúttal Commodore 64-es játékokat válogattam egy csokorba. Méghozzá olyan programokat, melyekből kettő amolyan régi-új szoftver, a harmadik pedig egészen új. Na, de akkor hát szagoljunk is bele a programsoraikba!
[Az eredeti programkód fejléce a magazinban.]
Úgy vélem, hogy kezdjük a legkevésbé akciódússal, de nem kevésbé izgalmas játékkal, amely az Inspector (Felügyelő) címet viseli és idén, 2024-ben készült el. Alkotója nem más volt, mint hazánkfia Sinko vagy Sinkó Gergely. Azonban nem kívánta elorozni mástól a dicsőséget, lévén az Inspector bejelentkezéskor elmondja, akarom írni: leírja, hogy ez a játék valójában egy 1979-es begépelős program konverziója, az eredeti szerző pedig Ron Carlson. Ez pedig így is van, bár az eredeti alkotó teljes neve: Ronald J. Carlson. Mr. Carlson játéka a Creative Computive magazin 1979-es ötödik kötetének hatodik számában jelent Inspector Clew-So [Ez nyilvánvalóan utalás a Rózsaszín Párduc című film balek nyomozójára, a Peter Sellers, későbbi feldolgozásában Steve Martin által alakított Clouseau felügyelőre.] Érdekesség még, hogy a programot eredetileg BASIC-ben írták, ha valaki szeretné maga begépelni, akkor a mikrofilm és természetesen az Internet Archive csodájának köszönhetően lapozgathatja, ha csak virtuálisan is, az említett magazin számot ezen a hivatkozáson. [Érdekes cikkek vannak még benne, például: Komputerizált agyag (Computerized Clay) vagy Robot Rex – Masina Morzsinak is fordíthattam volna – (Robot Rover; Robot Csavargó - itt: kutya név), a saját pavlovi blökid.] További érdekesség még, hogy az eredeti mellett említésre került Andreas Zilla is, aki a német nyelvű, Inspektor című 1987-es feldolgozásért felelős, és amelyet a Plus/4 Worldről is le lehet tölteni innen. Egyébként van még egy feldolgozása a programnak angolul, az eredeti címmel, melyet 1990-ben írt át egy ismeretlen. [Gondolom, ha regisztrálva lennék a Plus/4 Worldön, megtekinthetném.] Az pedig innen tölthető le. Azonban térjünk rá a játék műfajára immár: afféle deduktív logikára alapozott egyszemélyes nyomozós játék. Ha valaki játszott már Cluedo [ez a név a Clue (nyom) és ludo (latinul: játszom) szavak összeolvadásából jött létre] vagy a tengerentúlon Clue névvel futó társasjátékot, akkor tudja, hogy miként is kell játszani. Azzal a különbséggel, hogy itt nem feltételezésekbe bocsátkozunk, amelyeknek köszönhetően kiszűrjük, hogy ki, mivel meg hol gyilkolt, hanem egyszerűen kérdezgetjük a gyanúsítottakat, hogy mikor és hol voltak. Ha pontosan lejegyzeteljük az információkat, akkor természetesen észrevehetjük az anomáliát s megállapíthatjuk a gyilkos személyazonosságát.
Lássuk akkor a játék hivatalos "történetét" vagy hát inkább leírását:
[A játék maga sem csinál titkot abból, hogy feldolgozás.]
A feladatod e kalandban, hogy leleplezd a gyilkost. A házigazdát George-ot meggyilkolták a buliban. A következő emberek lehetnek a valószínű elkövetők: Henry, Sarah, Lucas, Emily, Peter. Próbáld meg kitalálni, hogy ki lehet a gyilkos, hol lehetett a tett helyszíne és a gyilkosság idejét kérdéseid segítségével. A gyilkosság úgy 1 és 9 óra között történhetett. [Itt megjegyezném, hogy az eredeti programban nem ezek a nevek szerepelnek, hanem mások, de ez persze a lényegen nem változtat. Illetve, amire még felhívnám a figyelmet, hogy az eredeti térképen amúgy hét helyiség látható, igaz már ott is csak hat volt használható. Gondolom "Károlyfi úr" (Mr. Carlson) szintén a Cluedo játékot vette alapul, ahol a központi helyiség – a lépcső alja vagy gardrób – szintén nem használható, igaz a társasjátékban odakerülnek a bábuk és/vagy kártyák változattól függően, de ott van némi jelentősége is ennek.]
[A kalapos ember a nyomozó, azaz mi magunk vagyunk.]
Akkor most lássuk hát az Inspector elemzését! A játék grafikája inkább funkcionális, semmint esztétikai alapelveket követ. Ennek köszönhetően a látvány inkább karakteres avagy a C64 esetében ezt lehet nevezni PETSCII-grafikának is. Mondjuk van benne sprite is, mert például a gyanúsított kikérdezése során a program megmutatja egy kesztyűs, mutató kézzel, hogy mely helyiségről is beszélnek éppen. Mivel a program a logikánkat, elménket dolgoztatja meg nem pedig a kézügyességünk, ezért, a "menükurzoron" kívül mozgó elemek nincsenek is a képernyőn. Cserébe láthatunk a gyanúsítottakról, illetve magunkról a felügyelőről is, egy kisebb portrét, ha kiválasztjuk őket, illetve a ház térképét/alaprajzát is, színesben. A hangrészleg kizárólag hanghatásokkal bír, amelyekhez hozzá kell tennem, hogy egyediek, nem konzervek. Persze ettől még nem lesznek horzsolós-ropogós effektusok, de azért csökkentik a némaságot. Az irányítás roppant egyszerű, mert joystick vezérelt, természetesen a kettes portból, másra nem is lesz szükségünk hozzá. A játékélmény azonban csak azoknak lesz szórakoztató, akik szeretik az efféle agytornát vagy éppen az ezzel járó jegyzetbúvárkodást. Ezért azt mondanám, hogy ez egy rétegjáték, de azok közül is a jobb fajtákból!
Csokrunk második szálának illata pedig egyszerre idéz emlékeket és fedi fel egy kicsit a jövőt. Ezt persze nem valami epileptikus villogásból fakadó hallucinogén hatással éri el, mint ahogy a képen látszik... Ugyanis egy klasszikus játékról van szó, amelyet egy bizonyos Jarkko Lehti alias Grue kissé módosított, hogy a már amúgy is remek program, tovább bővüljön olyan dolgokkal, amelyek más konverzióban megvoltak. De nem csigázom tovább a kedves olvasót, a játék, amiről eddig beszéltem az Impossible Mission Revised. Ha esetleg az olvasó nem tudná miről van szó, egy olyan ügyességi-platform-kalandjátékról, amely eredeti megjelenésekor 1984-ben azonnal legendává lett a játékosok körében. A főgonosz, Professzor Elvin Atombender (Atomhajlító) "köszöntése" ["Another visitor! Stay a while... or stay forever!" (Egy újabb látogató! Maradj egy kicsit... vagy maradj örökre!] pedig szintén afféle szólásmondássá vált egy időben, amely azért mára már alaposan megkopott.
[Szemeinket vessük a térképre egy picit!]
Ha esetleg az Impossible Mission történetét nem ismerné az olvasó, akkor röviden leírom: a világ minden nagyobb hatalmának kulcsfontosságú katonai számítógépes létesítményei hibákat jelentettek. Minden egyes esetben valaki hozzáfért az elsődleges rakétaindító komputerekhez. Ezen a szinten csak egy valaki képes: Professzor Elvin Atombender! A titkosszolgálatok úgy vélik, hogy a professzor megpróbál hozzáférni az indítókódokhoz. Amennyiben sikerrel jár, oly rakétatámadást indíthat, mellyel elpusztíthatja a világot. A 4125-ös ügynöknek pedig be kell jutnia a professzor földalatti erődjébe és meg kell őt állítani. A küldetés sikeréhez az ügynöknek el kell kerülnie a biztonsági robotokat, fel kell törnie a biztonsági kódot és meg kell találnia a professzor irányítóközpontját. A 4125-ös ügynök számára csak két fegyver áll rendelkezésére: éles, gyors elméje meg az MIA9366B zsebszámítógépe. A 4125-ös ügynökön, azaz a játékostól függ a világ sorsa. [Ennek ellenére az ügynökség eléggé bénán szereli fel az emberét.]
[A legalsó szinten láthatjuk a robot "hátát", jobb felső sarokban pedig az órát.]
Ennyi lett volna dióhéjben a történet, és ezúttal most nem igazán a játék elemzésére térnék ki, mert ez egy olyan ősklasszikus, amely felette áll az ilyesminek. Hanem inkább rátérnék néhány olyan újításra, amellyel ezt a remek játékot kiegészítették és amelyek az eredetiben nem, vagy nem ennyire jól voltak megoldva. Például az Impossible Mission eredeti változata a PAL rendszereken valamivel lassabban futott, lévén minden változatnál 1 másodperc 60 képkockából állt. [A PAL esetén pedig 1 másodperc 50 képkocka.] A robotok kaptak néhány sprite-fázist, így láthatjuk a hátukat is akár, az eredeti 6 fázist pedig duplájára növelték, Trurl munkásságának köszönhetően. Emellett immár a térképen láthatjuk, hogy mely helyiséget kutattuk át teljesen [üres téglalap], melyik az, amelyben még van mit kiforgatni [fekete téglalap], illetve, hogy hol helyezkednek el a "fejtörős", azaz a sakktablás számítógéppel rendelkező nagy számítógépek [kockás téglalap]. De emellett láthatjuk már azt is, hogy mely helyiségből nyílik a professzor irányítóterme. A helyiségeken belül immár kapunk órát is, nem csak akkor, ha ránézünk a folyosókon a zsebszámítógépünkre. Ám úgy vélem, hogy ennyi elég is írnom ezekről a kiegészítésekről, javításokról. Érdemes kipróbálnia mindenkinek magának az Impossible Mission Revisedot, mert szerintem kellemes újításokat tartalmaz, és a fejlesztő úgy tűnik még dolgozik rajta picit, hogy tovább "tökéletesítse".
Utolsó szála e csokornak pedig némileg hasonlít az előző szoftvervirágra. De persze csak messziről és félszemmel hunyorítva, mert ugyan szintén akciódús, de azért kevesebb logikára van benne szükség. Ez pedig nem más, mint a Harharagon. Ez az idén, 2024. elején jelent meg [ezt a bejegyzést is akkor kezdtem írni, de az élet közbeszólt] a Psytronik gondozásában, amely kiadónak olyan modern címeket köszönhetünk, mint például a C64-es Knight 'n' Grail vagy a Plus/4-es Alpharay, melyek igazán minőségi játékok. És a minőséggel itt sem lesz gondunk. Egyébként a Harharagont az Icon64 csapat fejlesztette, melynek szintén adott néhány emlékezetes játékot a Commodore 64-es szcénának, de amelyekről itt a blogon még nem írtam. A programozásért egyébként Stuart Collier felelt e játékban, míg a grafikáért Trevor Storey, a zenebonáért pedig Saul Cross. A Harharagon műfaját tekintve egy elég vegyes alkotásról van szó, mert elég sok zsáner elegyedik benne: ügyességi, lövöldözős, gyűjtögetős, mászkálós játékról van szó. Mondanám, hogy van benne némi térképezés is, de azt a gép elvégzi helyettünk, szóval ez nem az a játék, ahol kartográfusnak is kéne állnunk. Ám ennyi leírás után, lássuk a Harharagon "történetét"!
Olyan bűnért, melyet el sem követett, 64-K-nak életének hátralévő részét a Harharagonon, a galaxis legbiztonságosabb börtönhajóján kell eltöltenie. Mindezt azért, mert a Fő Galaktikus Király nem nézte jó szemmel, hogy lánya, Nico, gyengéd érzelmeket táplált a birodalom egy ilyen alantas katonája iránt. Egyetlen reményed most a szökés! Miután megkapod a fegyvered és küldetésed elhangzik, játékosodat a kettes portba csatlakoztatott joystickkel irányíthatod. A létrákon a le-fel irányokkal mozoghatsz, a tűzgombbal pedig 64-K lő.
[Élet és tűzerő felvétele, meg némi kis harc.]
Ennyi lett volna hát a "történet", nem túl lényeges vagy részletes, de egy akciójátéktól nem várhatunk el mélyenszántó kerettörténetet. Akkor most térjünk is át az elemzésére! Grafikailag a Harharagon viszonylag az egyszerűbbek közé tartozik, de azért még nem nevezhető átlagosnak sem. Ez gondolom a HiRes megjelenítési módnak köszönhető. Az ellenfelek sprite-jait hamar felismerjük majd, mert egyszínűek, a hatterek kissé fakók, de így is eléggé részletesek. A megjelenítés viszont kiváló, minden olyan gyors és finoman mozgó, mintha egy mai számítógépre írták volna. A hangrészleg éppen olyan fantasztikus, mint a megjelenítés sebessége. Remek zenét kapunk játék közben, amely kissé emlékeztet bizonyos mozzanataiban Robert Miles - Children című számára, csak sokkal kevésbé hat melankolikusnak szerintem. Ha zene helyett esetleg bonára vágyunk, akkor sem kell teljes csendben élveznünk azokat, mert van egy alap háttérzaj, miközben a hanghatások megszólalnak. A hanghatások azonban igen egyszerűek. Az irányítás pedig, amint fentebb olvasható volt, roppant egyszerű, nem is tennék hozzá többet. A játékélmény pedig nagyon szórakoztató, noha elég egyszerű, azonban van benne valami, ami miatt az ember folytatni akarja, ha már belekezdett. Szóval érdemes kipróbálni mindenképpen!
Ennyi fért most bele ebbe a kivételesen sokáig írt bejegyzésbe. Legközelebb nem tudom mivel jelentkezem, igyekszem mihamarabb újból írni, de addig is jó játékot mindenkinek!
Ahogy a Játékcsokor #002-ben ígértem, most az Amigás, 1990-ben megjelent Spindizzy Worlds-nek az előzményét, a Spindizzyt mutatom be a többi játék mellett.
A Spindizzy, ez az izometrikus ügyességi-logikai játék, 1986-ban jelent meg itt Európában, a cyberpunkos nevű Electric Dreams nevű kiadó gondozásában. Amerikában ugyanebben az évben az Activision adta ki a Paul Shirley által írt játékot. És az PAL meg az NTSC-s változat között van is különbség. Ugyanis az amerikai, tehát NTSC-s, változatban van zene is, illetve ugye az amerikai C64-esek procijai kicsit magasabb órajellel bírtak, így ott a játék egy leheletnyit gyorsabb is. De az NTSC-s változat futtatható elméletileg valós PAL gépen is, csak minden egy leheletnyivel lassabbnak tűnik majd.
Ahogy a folytatásban, itt is még az úgynevezett GERALD-ot [Ez egy mozaikszó, amely GEOGRAPHICAL ENVIROMENTAL RECONNAISSANCE AND LAND MAPPING DEVICE, amely nagyjából annak felel meg, hogy Földrajz Környezeti Felderítő És (fel)Térképező Készülék] irányítjuk.
[A beépített súgó]
Célunk az idegen dimenzióban függeszkedő világ feltérképezése az említett eszközzel, amelynek azonban használata, irányítása és még karbantartása igen költséges. Ezért olyan túl sok időnk nincs küldetésünk teljesítésére, de a különböző kristályok felszedésével növelhetjük, illetve visszanyerhetünk ebből az időből valamennyit. Amennyiben a GERALD-unkat baj éri, úgy az időnk is csökken, ezért kerüljük el a pályáról meg a magas helyekről való lezuhanást, illetve az ellenségesen viselkedő objektumokkal (létformákkal?) való érintkezést.
A játék egyébként meglepően felhasználóbarát a korabeli társaihoz képest. Ugyanis van benne beépített súgó (H - Help), néhány kisebb beállítási lehetőség (O - Options), ponttáblázat (S - Scores), már rögtön a főképernyőn.
[Másik nézőpont]
[Eredeti nézőpont]
De játék közben is sok mindenen változtathatunk. Például, ha valamit nem látunk jól valamit, akkor változtathatunk a nézőponton a funkció, azaz az F1-F3-F5-F7 billentyűkkel. A tájékozódásban pedig segít a képernyő jobb alsó sarkában látható kis mező a nyíllal, amely valójában egy iránytűnek felel meg.
Ezen kívül Shirley úr azokra is gondolt, akik valamilyen monokróm monitoron vagy fekete-fehér TV-n játszanak a Spindizzyvel. Mert a C (Colour) billentyű megnyomásával a játékot "monokrómmá" tehetjük, így az előbb említett képernyőkön is élvezetesebb lesz a játék.
[A golyó forma]
[A "monokróm" színek]
Sőt arra is gondolt a programozó, hogy esetleg GERALD-dal lesz problémánk, ezért csúcsára állított gúlán kívül további két alak közül választhatunk, az I (Eye Strain) billentyű megnyomásával.
A második egy golyó vagy labdaforma, míg a harmadik egy színes pörgettyű alakzat.
Ezen kívül egy beépített térkép, jelmagyarázattal, is a rendelkezésünkre áll, amelynek segítségével nyomon követhetjük felfedezőmunkánk folyamatát. Tehát nem nekünk kell papírra rajzolgatnunk. A térképből a Commodore Escape-billentyűjével léphetünk ki, amely az egyes mellett található balra mutató nyíl (←). Ha emulátorból játszunk, magyar billentyűzeten, akkor szintén az egyes mellett található, de a 0 helyettesíti ezt.
[A térkép]
[A pörgettyű forma]
Amennyiben úgy érezzük, hogy elrontottuk a játékot, a szókoz, space nyomva tartásával nullázhatjuk le időnket.
A most ismertetett gombokon kívül a játék nagyon könnyen irányítható, szinte azonnal rá lehet érezni. Ha mégis elakadnánk, vagy nagyobb lendületre lenne szükségünk, azt a tűzgomb megnyomásával kaphatjuk meg.
A Spindizzy tehát, akárcsak a folytatása, igazán szórakoztató tud lenni, de azért megfelelő kihívást is nyújt.
A második játék a csokorban nem a hőskorból, a 80-as évekből, hanem néhány évvel ezelőttről származik. Méghozzá 2013-ból. Akkoriban egy bizonyos oldal, vagy inkább afféle blog, az rgcd.co.uk még rendezett ilyen éves versenyt, amelynek keretein belül született játékok fizikailag is megjelentek, valódi lemezen, cartridge-on kis könyvecskével, poszterrel, meg a többi hasonló dologgal.
[PC változat]
E játékok közül az alábbi Power Glove volt, amelyet Mathias Bock alias Lazycow írt. A játékból létezik egy Windows-os meg Linuxos verzió is (e két utóbbit innen lehet letölteni akár ingyen is). Ez egy lövöldözős, ügyességi platform játék, amelynek van egy rövid története is.
A története szerint 2230-ban a fosszilis energiaforrások már mind kiapadtak, ezért két sarki hőreaktor szolgáltatja az emberiség számára az energiát. Azonban az "Északi Termálban" egy robbanás következik be, amelynek következtében minden kapcsolat megszakad a helyi szakemberekkel, robotokkal.
[1.2-es verzió]
Márpedig energia nélkül milliárdnyi ember halála várható! A pótrendszerek visszakapcsolásához pedig öt darab vezérlőkristályra van szükség, amelyeket nekünk kell megszereznünk. Ám a karbantartó robotok ellenségként tekintenek ránk, ezért speciális páncélt, na meg persze az energiakesztyűt (Power Glove) kell felhúznunk, hogy megvédhessük magunkat. Mert mi vagyunk az említett milliárdnyi embernek az egyetlen reménysége!
[1.3-as kiegészített verzió]
Ennyi volt tehát a háttértörténet a játékhoz. És már tudjuk is célunk: az öt kristály fellelése. Egyébként a Power Glove-ból két verzióhoz lehet hozzájutni, az egyik az 1.2-es, a másik az 1.3-as, azaz a kiegészített verzió. Az utóbbi arról ismerhető fel már rögtön a legelején, hogy a lövésünknek már van hangja. Illetve a későbbiek során megszerezhetjük az energiacsizmákat is (Powerboots). E lábbeli segítségével magasabbra ugorhatunk, illetve fékezhetjük, késleltethetjük zuhanásunkat. Ezen kívül, már van beépített térképünk is. A PC-változat is az 1.3-as alapján készült. A játékot jobb ha úgy kezdjük, hogy felvesszük az energiakesztyűt, különben nem tudunk támadni. Hősünk mozgása elsőre kissé furának hathat, de hamar meg lehet szokni, hogy ugrásai után csúszik egy picit. Az ellenfelek könnyen kiismerhetők, de ez nem jelenti azt, hogy a játék könnyű lenne. Habár a nehézség szintje észrevétlenül növekszik, egyáltalán nem zavaróan. A sötét színek meg a viszonylag lassú, mélyebb hangokat alkalmazó zene miatt a Power Glove igen melankolikusnak hathat elsőre. Ám mégis visszavágyik az ember, mert a játék siker- és felfedezésélményben igen gazdag. Szóval remek szórakozást tud nyújtani mindenkinek, érdemes kipróbálni!
Harmadiknak pedig álljon itt egy nem túl egyszerű, de nem is túl bonyolult játék 1984-ből. Az R. W. Stevens által írt Star Commando című lövölde. A hangulatos borító miatt azt hiszem e játék viszonylagos sikernek örvendhetett akkoriban. Mert kivételesen olyan nagyon nem is hazudott, mint 80-as évek borítói általában. Valóban belső szemszögből kell különböző ellenfelekre, aknákra, aszteroidákra lövöldöznünk. Sőt még energiánkat, amely nem csak életünk, de egyben üzemanyagunk is, e nézetből kell feltölteni.
Különösebb háttértörténete nincs a játéknak, a cél pedig a Csillag Kommandós szárnyakra (Star Commando wings) szert tenni. Ez gondolom afféle egyenruhára kitűzhető jelvényre való utalás. Ha betöltött a játék, akkor iszonyat lassan, borzasztóan emelkedő hangjelzéssel, mondhatnánk crescendóval, hág a képernyő közepére a cím, villogó rasztercsíkszerű (nem az!) effektussal. Majd rögtön a nevünk után érdeklődik. Nevünk, akárcsak a régi DOS-os fájlnevek, nyolc betűből állhat. Azonban ezt nem a billentyűzeten beírva, hanem a joystickkel vezérelt kurzorral kell megadnunk. A radírral (Rub) törölhetünk, a másik szélsőséggel (End) pedig véglegesíthetjük adatunkat. Amint megvagyunk ezzel rögtön a csillagszeplőzte űrbe kerülünk. A jobb oldalon láthatjuk a játék címét, ha időközben elfelejtettük volna, űrhajónk állapotáról, pontjainkról, meg a rekordról némi információt, illetve a csillagtérképet. Ha nyomva tartjuk a RETURN-t, vagy emulátorban az ENTER-t, akkor a nagy hatótávolságú letapogatónkkal megtudhatjuk a térkép bizonyos szektoraiban, mire számíthatunk. Hajónkkal ugorhatunk tiszta szektorba (Clear Sector) is, de ott nem lesz semmi. Vannak olyan szektorok is, amelyeket nem ér el a letapogatónk, így onnan nem kapunk semmiféle adatot (No data available).
A maradék szektorban pedig különféle ellenfelekre számíthatunk. Mint például a Tie vadászokkal harcoló galaktikus kalózok (Galactic Pirates), vagy a csészealjakat használó Szoszonikus Fosztogatók (Sausonic Raiders) [Ez a nem túl fantáziadús megnevezés az angol csészealj szóból, a saucerből ered.] De lövöldözhetünk aszteroidákra, aknákra is, meg kamikaze idegenekre is. Ha pedig energiánk már vészesen alacsony, akkor keressük fel valamelyik szektorban az anyahajót (Mother Ship). Az energia feltöltése igen egyszerű. A hajó ki fog engedni magából egy csövet, ezt a csövet pedig célkeresztünkben kell tartani, hogy jöjjön a nafta.
[Ez csak itt a GIF-en tűnik ilyen bénának]
Amint megvagyunk ezzel térhetünk is vissza eredeti célunkhoz, a galaxis nem kívánatos elemektől való megtisztításához. A lövöldözés kissé zavaros módon történik, mert mintha űrhajónk túl lomha lenne ellenfeleink megsemmisítésére. Ettől függetlenül azért sok sikerélményben lehet részünk. Még akkor is, ha az ellenséges találatokat nem is tudjuk elkerülni.
Bár a játék nagyon egyszerűnek tűnik, mégsem lesz hamar megunható az olyan dolgok miatt, mint az anyahajós tankolás vagy a letapogatóink használata. Ezek igazán üde színt csempésznek bele, növelik a hangulatot. Ráadásul a Star Commando minden egyes betöltéskor újra generálja az ellenfelek elhelyezkedését, így monotonitásba sem fullad egyhamar.
Nem maradt más hátra, mint hogy jó szórakozást kívánjak e játékhoz is! A következő bejegyzés is egy játékcsokor lesz, de az több címet is fog tartalmazni, mert egy bizonyos stílus képviselőit fogom bemutatni, két különböző platformon.
Ezzel a bejegyzéssel egy új "rovatot" kívánok indítani, amelyben bemutatok néhány, könnyedebb lélegzetvételű játékot. Aztán persze eljön majd az az idő is, amikor bizonyos zsánereket ismeretek majd platformtól függetlenül. Azonban addig is álljon itt ez az ajánló, némi történelemmel, érdekességgel, no meg persze a játék bemutatásával is.
Az első játék fajtája, amit itt most bemutatok, a későbbi számítógépes flipperek (pinball) őse volt, és amely gyakorlatilag külön zsánerré nőtte ki magát. Hivatalosan az első efféle játékokat még pinballnak nevezték, noha igazából sok közük nem volt azokhoz a "szekrényekhez", amelyekkel az ember a játéktermekben, illetve idehaza leginkább a büfékben, kifőzdékben, kocsmákban találkozhatott. Az új zsáner pedig a faltörő lett.
A cartridge
Íme hát a Pinball Spectacular, ami futott csak sima Pinball néven is. A Commodore VIC20-as [Itthon esetleg a német VC20 néven volt ismert inkább, mert a VIC-et "fik"-nek kellene németül ejteni, amely meg "baszás"-t jelent.] mikroszámítógépére jelent meg először, aztán később a 64-esen is elérhető volt. [Az eredetileg a nyolcvanas években VIC20-asra kiadott játékok a TOSEC (The Old School Emulation Center) gyűjteményben elérhetőek, amelyet az archive.org-ról lehet letölteni; innen egészen pontosan.] Azonban a VIC20-on csak is kizárólag cartridge-on volt kapható. Mi több a játékot egyedül forgatógombbal, angolul paddle(s)-el lehetett csak irányítani. Ez a játékvezérlő olyan találmány volt, amit eredetileg a Pong [Kismilliárd másolat, klón készült belőle, egyik magyar másolata például a Videoton TV játék volt.] című ősjáték irányításához használtak, de a nyolcvanas évekre gyakorlatilag már kiöregedett, mert helyét átvette a botkormány avagy a joystick, amivel már nem csak egyféle játékot lehetett vezérelni. Ellenben az akkori joystickok digitálisak voltak, tehát olyan finom mozgatásra, mint egy forgatógomb nem volt képes. Már pedig finom mozgásra szükség volt, ezt később természetesen a programozók már megtudták oldani, így a faltörők, pongok s leszármazottaik játszhatóvá váltak joystickkel is.
Na, de lássuk magát a játékot! Commodore VIC20-at egészen könnyedén tudunk manapság emulálni a WinVice nevezetű emulátorcsomaggal. Mert bizony nem csak a C64-et, hanem nagyjából az összes 8 bites Commodore gépnek megírták az emulátorát. A VIC20 emulálásához indítsuk el az xvic.exe fájlt!
Ha ezt megcselekedtük, akkor a baloldalon látható kép fogad majd bennünket. Megemlíteném, hogy ez az emulátor ugyanaz a verziószámú, mint, amit a Pool of Radiance-hez használtam, tehát egy 2.4.24 rev30448M instabil nightly build. Csak azért említem ezt meg, mert a stabil változat beállítása némileg eltérhet az itt leírtaktól. Legalábbis a menük megtalálása mindenképpen.
A nyelvet a felső menüsorban a Nyelv (Language), majd Magyar (Hungarian) kiválasztásával állíthatjuk át. Ha ezzel megvagyunk, akkor a Beállítások menüpontban lesz egy olyan elem, hogy Control Port Settings... Ha ezt megnyomjuk, akkor felugrik egy másik ablak, amelyen az első mondat az lesz, hogy Control port device. Az e melletti legördülő menüből pedig válasszuk ki a Botkormány helyett a Paddles-t. Ha ezzel megvagyunk, akkor nyomjunk OK-t.
Nos, ezzel most a virtuális VIC20-asunkba bedugtuk a virtuális forgatógombot. Ez a virtuális forgatógombunk pedig gyakorlatilag az egerünk lesz. Ha ezzel megvagyunk, nyomjuk most bele a virtuális cartridge-unkat. Azonban ez már nem olyan egyszerű, ugyanis valami miatt kissé megbonyolították a Vice készítői ezt a folyamatot. Ha kiszedtük a Pinball Spectacular című játékot a TOSEC gyűjteményből, akkor láthatjuk a fájlnevében van egy 6000-es szám. Ez jelöli a memóriaterületet, ahová csatlakoztatni kell. A képen, jobbra, látható a módszer. Ha ezzel megvagyunk, akkor a játék el is indult, feltehetőleg. Azonban, ahogy említettem feljebb az egerünk lett a virtuális forgatógombunk. Hogy "elkapassuk" az emulátorral az egerünk mozgását, nyomjuk meg az ALT+Q billentyű-kombinációt. Ha ezzel megvagyunk a kurzor eltűnik, ha nem kívánjuk végigolvasni az instrukciókat, akkor az F1 megnyomásával átugorhatjuk, hogy a "főmenübe" érkezzünk. Itt kiválaszthatjuk az egy illetve két játékos módot a megfelelő funkció gomb lenyomásával, és kezdődhet is a móka, valahogy így ("szerválni" az egérgomb megnyomásával lehet, azaz ezzel indítjuk a "golyót" a ketrecéből):
Mint látható a videó elején, a szöveg görgetése valami miatt nem egészen tökéletes. Ez valószínűleg nem az emulátor hibája, vagy a rögzítésé, hanem sokkal inkább magáé a programé. Azonban ettől függetlenül élvezhető a játék. A forgatógombos, azaz egeres, irányítás pedig egészen új élményt nyújt(hat). Amennyiben úgy véli a játékos, hogy azért ez nem egészen folyamatos így, megpróbálhatja az emulátort átállítani NTSC videoszabványra is, azonban ekkor az NTSC-s cartridge-ot csatlakoztassuk! A videonormát pedig a Beállítások (Settings) Videoszabvány (Video Standard) almenüben váltsuk NTSC-re. Ezzel minden eladdig futó program elveszik! Ám utána a már leírt módon csatlakoztathatjuk az NTSC-s cartridge-ot. Ahogy itt a baloldali képen is látható, kissé más színek s felbontás jellemzik ezt a leginkább észak-amerikai videorendszert, cserébe viszont gyorsabb a képmegjelenítés is.
Ha pedig legközelebb is szeretnénk a beállítgatások bajlódása nélkül csak simán játszani, akkor a Beállítások (Settings) menüpont legalján klikkeljünk a beállítások mentésére (Save Settings).
A következő játék is a Commodore egyik gépére készült, méghozzá a C= 64-re [Persze megjelent VIC20-ra is, csak ott nem olyan szép]. Anno kapható volt, vagy éppen egyenesen a gép mellé adták, cartridge-on, később pedig kazettán s lemezen is megjelent. Ahogy a jobboldali borító képen is látszik, ez a Star Post című árkád lövöldözős játék. A borító már önmaga is roppant érdekes, lévén, hogy egy olyan űrhajó látható rajta, ami igen erősen hasonlít a Csillagok Háborújából megismert X-szárnyúra, avagy X-wingre. Persze azért a művész gondoskodott arról, hogy ezt ne lehessen perre vinni. Ráadásul a borító e jelenettel akarta eladni azt a játékot, ami szintén látható a háttérben, s persze aminek semmi köze ilyen helyzetekhez.
A C64-es cartridge-ok, másként
néztek ki, mint a VIC20-asok.
Még annyi figyelmeztetést fűznék a játékhoz, hogy mind VIC20-on, mind C64-en nagyon sokszor villogtatja a képet, leginkább sikeres találat esetén, így aki epilepsziában szenved, vagy megvan benne a hajlam rá, az inkább kerülje el ezt a játékot.
Ettől függetlenül egy nagyon élvezetes játék, már ha valaki szereti alkalomadtán próbára tenni a reflexeit. Ugyanis minél magasabb szintre jutunk a Star Postban, annál jobb reakcióidőre, helyzetfelismerésre lesz szükségünk. Ám előbb lássuk a történetet, mert hogy van olyan is, a kézikönyv szerint:
Galaxisunk egyik kietlen szektorában lévő csillaghajó helyőrségének Te vagy az egyetlen védelmezője. Háromdimenziós megszállók buknak alá és zuhannak a helyőrség felé, hogy elpusztítsanak! A Te küldetésed megvédeni a bázist a megszállóktól, akik nyolc csatornából támadnak a Csillag Helyőrség (Star Post) két oldalán. Emellett védekezned kell a Szuperidegen ellen is, amelyik megzavarja a képernyőt örvénylően közeledő mozgásával. Három játék mód áll rendelkezésedre: Kezdő (Beginner), Haladó (Advanced) és Túlzó (Hyper). Lézerágyúdat körkörösen vagy előre-
hátra kell mozgatnod, ahogy az idegen megszállókra lövöldözöl. Emellett a helyőrséged fel van szerelve egy különleges SzuperZizzentő (SuperZap) lézerrel is, amely minden ellenséges létformát megsemmisít a képernyőn. Minden egyes sikeres szintlépés után kapsz egy SzuperZizzentőt; a fel nem használt Zizzentők pedig eltárolódnak későbbi használatra. A Csillag Helyőrséged hét, azaz 7, ellenséges találatnak bír ellenállni. Minden egyes új színt a találatok számát nullára, azaz 0-ra, állítja vissza. De ha nyolc találat ér, a Csillag Helyőrség megsemmisül! Nos, mivel én azelőtt soha nem olvastam a játék kézikönyvét, a SzuperZizzentőről nem tudtam. Ám néhány nappal ezelőtt felfedeztem egy véletlen folytán. Nagyon egyszerűen lehet használni: TŰZ + LE. Ahogy nagyjából egy-két napja jöttem rá arra is, hogy van ám Kezdő nehézségi szint is, de ez a nyolcadik szintnél nem megy feljebb. Valóban könnyebb rajta játszani, mint az alapból beállított Haladó nehézségi szinten. Ahol az eddigi rekordom a baloldali képen látszik, miként az is, ahogy a Helyőrségem éppen megsemmisül, ugyanis a Haladó nehézségi szinten nem csak az ellenfelek gyorsasága, mennyisége van megemelve, hanem az irányítás is nehezebb, mivelhogy kevésbé reagál a parancsunkra. Túlzó nehézségi szinten nem próbáltam még.
Íme a VIC20-as változat. Ami nem
olyan szép, de gyorsabb játékmenetet
ígér
A játékot háromféle módon irányíthatjuk: joystickkel, forgatógombbal és billentyűzettel. A forgatógombot [itt is úgy kell beállítani, mint a VIC20-on] próbáltam, de nem akart jól működni. A billentyűzetet egyáltalán nem próbáltam, de a "K" betűvel órajárásával ellentétes, míg az "L" betűvel órajárásával megegyező irányba mozgatjuk a fegyverünket, a szóközzel lövünk, a returnnel, azaz enterrel pedig a SzuperZizzentőt aktiváljuk. [Hozzá kell tennem, a kézikönyv teljesen hamis információkat közöl a billentyűzet használatáról, mint például bármely gombra használjuk a SzuperZizzentőt, illetve returnnel lövünk.] A Star Post C64-es változata innen letölthető. A VIC20-as pedig benne van TOSEC gyűjteményben, amelyről fentebb, már írtam.
Ha kedves olvasó valaha látta a Jedi visszatér című sci-fi alapművet, akkor még nagyobb élvezettel játszhatja majd e bejegyzés, harmadik és egyben utolsó játékát. Az említett filmben, ugyanis van egy olyan jelenet, ahol a főszereplők az Endor kóbor holdon, a birodalom felderítőit üldözik afféle siklómotorokon (swoop/speeder bike). Nos, ha mi is át szeretnénk élni milyen száguldani a fák között lövöldözve, akkor a baloldalon látható játékkal kipróbálhatjuk.
Ez a játék (vagy inkább maga az ötlet) eredetileg ZX Spectrumra jelent meg először, Deatchchase néven, ahol is a hangot leszámítva, igazán jó élményt tud nyújtani, ami egy Spectrum játéktól azért ritka dolog. ;) A Zagan Warriort pedig a Commodore cég egyik kevésbé sikeres termékére, a Commodore Plus/4-re adták ki 1986-ban. Azonban 2011-ben egy német úriember, bizonyos Jörg Heyltjes átírta a Commdore 64-esre is. Ez utóbbi változat elérhető itt, s Hell Racer néven fut. Ezek mellett a játék megjelent a magyar Videoton TVC-re is, Ördögmotor néven, innen letölthető. Azonban, ha valaki bővíteni szeretné emulációs ismereteit, azoknak ajánlom a Zagan Warriort, mert most megmutatom, hogy miként is kell Commodore Plus/4-et emulálni.
Ha nincs kedvünk újabb emulátort leszedni, akkor a Vice csomagban megtalálhatjuk a Plus/4-es emulátort is, xplus4.exe néven. Ennek a beállítása, lévén a felülete hasonló, mint a C64, illetve VIC20-as emulátoré, már könnyedén mehet. Ám ha valami újat szeretnénk kipróbálni, akkor ott van még számunkra a YAPE emulátor, amely szintén hasonlít a Vice-ra, csak nincsen benne magyar nyelv, de a gyorsbillentyűk használata nagyjából azonos. Először is állítsuk be a joysticket, amit a Settings menü, Input Setup pontján tehetünk meg. Ekkor felugrik egy ablak, amelynek alsó részében, a Joystick Setup nevezetűben, állíthatjuk be a nekünk megfelelő irányítási metódust, amit testre is szabhatunk a Define gombbal. Ekkor felugrik egy újabb ablak, ahol a négy irányt, középen pedig a tűzgombot állíthatjuk be, ahogy az a jobboldali képen is látható. Ha ezzel megvagyunk, akkor a Settings legördülő menü alján mentsük el a beállításunkat a Save Settings-zel.
Ezt követően indíthatjuk is a játékot, a File legördülő menüben található Autostart Image opcióval. Ahogy a Vice-ban itt is felgyorsíthatjuk az emulálást, ezzel csökkentve a töltési időt, az ALT+W billentyűkombináció lenyomásával. Ha pedig a játék betöltött, ugyan e kombinációval visszaállhatunk a normál sebességre, és kezdődhet a játék. Ha esetleg nem a megfelelő portban van a joystick, akkor azt az ALT+J kombinációval cserélhetjük fel. Ha pedig megvagyunk, indulhat is a száguldozás a fák, illetve oszlopok között, valahogy így:
A Commodore Plus/4-re kiadott változatokat a Plus/4 Worldről lehet könnyedén letölteni. Azonban az ott lévő verziók egyike sem rendelkezik úgy nevezett Hi-Score Saving, azaz a pontszám mentés lehetőségével, tehát elért rekordjaink csak addig maradnak meg, amíg ki nem lépünk az emulátorból. Ezért itt az olvasó elérhet egy olyan cracket, törést a játékból, ami már rendelkezik ezzel a hasznos funkcióval. Ha a játék elnyerte az olvasó tetszését, és esetleg kissé több látványra vágyna, mint amire a Commodore Plus/4 volt képes, akkor sincsen semmi baj. Ugyanis 2008-ban egy online versenyre, a RetroRemakes Competitionre, bizonyos James Kett, elkészítette az eredeti ötletnek egy újabb változatát, amely már-már szinte egészen a Jedi visszatért idézi. Legalábbis a siklómotor kinézete egészen biztosan, ahogyan az a baloldali képen is látható. Ez volt a 3D Deathchase, amelyet innen tölthet le a kedves olvasó, természetesen csakis saját felelősségére, mert én ugyan leellenőriztem, hogy nincs-e benne vírus, de senki, meg egy vírusirtó sem lehet tökéletes. E 2008-as változatnál is született egy újabb reinkarnációja az eredeti játéknak, azonban ezt csak Androidon lehet élvezni, és amely a Play Store-ból letölthető ingyenesen. Ez a változat ugyan nem néz ki olyan jól, mint a PC-s, ellenben van benne egy újítás: lehet ugra(t)ni, ugyanis kidőlt fatörzsek felett lehet így az utolsó pillanatban átlibbenni. A jobboldalon látható ez utóbbi változatnak egy képe.
Egyelőre ennyi fért e heti bejegyzésbe, s nem maradt más hátra, mint: jó szórakozást kívánjak!
