Társas-játék #001
Üdvözlet minden kedves olvasónak! Mivel ez a bejegyzés szám szerint a 100. a blogon, ezért úgy gondoltam indítok egy új rovatot. Bár néha a régieket is folytatni kéne. :) A Társas-játék-rovatban olyan progikról fogok írni, amelyeket legalább ketten, de akár többen is lehet játszani. Persze ez nem azt jelenti, hogy kizárólag többedmagunkkal tudunk majd szórakozni, ha ilyen progit betöltünk. Azonban előfordulhat, hogy lesz ilyen is, ám nagy valószínűséggel nem ez lesz a jellemző. Hozzá kell tennem azt is, hogy ez afféle sportrovat is lesz egyben. Hiszen a sport- és versenyjátékok azok leginkább, amelyeket többen is lehet majd játszani. Ám az interaktivitásuknak köszönhetően sokkal izgalmasabbak, mint mondjuk a valós változatukat bambán bámulni a TV-ben. Szóval, ha az időjárás nem engedné meg, hogy a szabadban fárasszuk le magunkat, akkor üljünk a képernyő elé! Persze ez nem is azt jelenti, hogy csak sportjátékokról fogok itt írni. Lesz itt minden, természetesen. Még talán komputer társasjátékok is, csak hogy valamennyire hű legyek a rovat címéhez...
A legutóbbi bejegyzésben a TVC játékokról írtam, amelyek között ott volt Bertók Zsolt Golf című játéka is. Úgy gondoltam hát, hogy akkor most kezdjük ezt a rovatot is egy golfjátékkal. Méghozzá nem is akármelyikkel, hanem egy igazi legendával, amely a mikroszámítógépeken, de még a korai PC-ken, is nagy sikernek örvendett, mert valóban kellemes szórakozást nyújtott. Sőt, egy későbbi része elkészült SEGA Mega Drive-ra is, mi több a játéknak készült egy szellemi folytatása is, PC-re, illetve a Sony Playstation 2 és 3-ra. Ám most már elég a csigázásból, ez a játék nem más, mint a Leader Board Golf. Ez a cím hivatalos írásmódja, noha előfordult, hogy még a kiadó is Leaderboard Golf néven hivatkozott rá. Sőt, a pontos címét az is bonyolítja, hogy néhol csak simán Leader Boardként hívják, mint a balra látható borítón is, azonban a játék már Leaderboard Golfként jelentkezik be.
[Introkép C64-en.] |
[A játék Amigán.] |
[Introkép Amstrad CPC-n.] |
Mielőtt kitérnék az irányítás magyarázatára, azért ide be teszem én is az ütők távolságát is, az eredeti angolszász mértékegységekben. Ezek a következők:
1 yard
|
3 feet (láb) [egyes számban foot]
|
91,44 cm
|
1 foot (láb)
|
12 inches (hüvelyk) [egyes számban inch]
|
30,48 cm
|
1 inch (hüvelyk) | 2,54 cm |
Bár az inch is felosztható még tíz vonásra (line), de mivel a játék nem használ ilyen apró mértékegységet [1 line = 2,54 mm], ezért azt már nem írtam le. Illetve angolban olykor a hüvelyk, azaz inch kiírása helyett idézőjelet tesznek, pl: 1" - egy inch; és a láb azaz foot/feet helyett pedig aposztrófot, pl: 2' - két láb. De most következzenek az ütők végre:
Ütő típusa
|
Legkisebb távolsága
|
Legnagyobb távolsága
|
1W - 1 Wood (Fa)
|
156 yard
|
271 yard
|
2W - 2 Wood (Fa)
|
135 yard
|
245 yard
|
3W - 3 Wood (Fa)
|
128 yard
|
234 yard
|
1I - 1 Iron (Vas)
|
110 yard
|
220 yard
|
2I - 2 Iron (Vas)
|
100 yard
|
210 yard
|
3I - 3 Iron (Vas)
|
88 yard
|
202 yard
|
4I - 4 Iron (Vas)
|
70 yard
|
189 yard
|
5I - 5 Iron (Vas)
|
67 yard
|
181 yard
|
6I - 6 Iron (Vas)
|
55 yard
|
169 yard
|
7I - 7 Iron (Vas)
|
50 yard
|
153 yard
|
8I - 8 Iron (Vas)
|
36 yard
|
138 yard
|
9I - 9 Iron (Vas)
|
26 yard
|
117 yard
|
PW - Pitching Wedge (Ívelő ütő)
|
11 yard
|
83 yard
|
Putter (Gurító ütő)
|
1 inch
|
64 feet
|
A TVC-s Golfnál nem tettem említést az úgynevezett wedge azaz ívelő ütőkről. Ahogy a neve is mutatja, inkább magasra, ívelten lehet velük ütni, nem pedig messzire. Ezek például a homokmedencékben, vagy golfnyelven: homokbunkerekben, bokrokban jönnek jól, ahol át kell emelnünk a labdát az akadályok fölött. Értelemszerűen a homokon nem át emeljük, hanem ki ütjük belőle, azonban míg az életben létezik valóban homok-ívelő ütő (Sand Wedge), addig e játékban nincs.
És akkor most lássuk a kijelzők magyarázatát, amelyek az oldalsávon láthatóak lesznek:
Ahogy a fenti képen is látható, az első indikátor a szélirány és -erősség jelző. A kék vonal jelöli az irányt, míg a fehér az erősséget. Értelemszerűen minél nagyobb a szél ereje, annál nagyobb a fehér vonal is. A kék vonal, a kézikönyv szerint, úgy viselkedik, mint egy zászlócska, vagy szélzsák.
A következő indikátor pedig az ütésünk erejének-pontosságának jelölője, ahogy az az alábbi ábrán látszik is:
A felső, azaz az erő indikátornak csak a bal fele töltődik fel. Ez teljesen normális, mert a másik oldala az elméletileg arra van, hogy adjon nekünk egy kis időt a pontosság beállításának felkészülésére. Amennyiben pedig egy gyors, de viszonylag alacsony röppályájú ütést szeretnénk végezni, akkor csak tartsuk nyomva a tűzgombot, míg emberünk el nem kezdi magától mozdulatot.
A harmadik indikátor pedig a gurításhoz kell majd. A gurításnál még meg kell jegyezni, hogy ilyen esetben láthatóvá válik a pályán egy alacsony kis pózna, szokatlan árnyékkal. Ez jelöli a pálya lejtését. Tehát amerre, és amilyen mértékben megnyúlik az árnyék, abba az irányba és olyan mértékben lejt a pálya. Ez célzásnál szükséges. Az indikátor fogai pedig különböző távolságoknak felelnek meg, így:
Nagyjából ezzel ki is veséztük mindazt, amit tudni kell a Leaderboardról, hogy játszani lehessen vele. Természetesen érdemes kipróbálni a játék többi részét is, illetve a kiegészítő lemezeit is, mert nagyon jó szórakozást tud nyújtani, még akár egyedül is. Bár lassúnak tűnhet elsőre, de közben lehet beszélgetni, ökörködni is. Ezért bármelyik változatával is játszunk a Leaderboard Golf remek társas-játék, vagy "parti játék".
Komputer Kalandor