Játékcsokor #049

Játékcsokor #049

   Követvén az előző bejegyzés vezérlőelvét, miszerint, hogy olyan progikat mutassak be, amelyeknek az emulátorát már ismertettem, ezért hát következzen most a kertből egy olyan csokor, amely a Playstation 2-re írt játékokat mutatja be! Lássuk hát őket!

 

  E csokor első szála pedig nem más, mint egy 1985 óta futó játéksorozat része. Amely leginkább szórakoztató oktatás, vagy az angol szó analógiájára építve: szórakoktatás (Edutainment) kategóriájába tartozott/-zik. A játéksorozat egyébként földrajzi, néprajzi ismeretterjesztésben volt leginkább jártas, illetve ezeket próbálta népszerűsíteni. [Azt még hozzátenném, hogy eléggé érződik ezen a sorozaton az amerikai eredete, lévén néha, legalábbis szerintem egy európainak, egészen nyilvánvaló dolgokat próbált bemutatni. Ám azért európai fejjel is élvezhető volt.] Mindezt egyébként nem száraz mondanivalóval tette, hanem nagyon is interaktív kalandelemekkel. Sőt, az is elmondható róla, hogy legalább két évtizeden át sikerrel tette mindezt, noha szerintem azért nem ez volt a legnépszerűbb programszéria még a szórakoktatás területén sem. Viszont úgy tűnik arra elég volt, hogy tavaly a Netflix megkezdje a belőle készült rajzfilmsorozat gyártását. Na, de még mindig nem mondtam, hogy miről van szó! A Carmen Sandiego sorozatról, amely PS2-n is képviseltette magát. Carmen Sandiego: The secret of the stolen drums (Az ellopott dobok titka). Viszont a konzol teljesítményéből már sejthetjük, hogy itt bizony nem igazán a korábbi részekben megszokott kaland-nyomozásé lesz a főszerep, hanem sokkal inkább az akcióé. S ha így véli a kedves olvasó is, akkor nem tévedni sem fog. Az ellopott dobok titka 2004-ben jelent meg, és kiadását a BAM! Entertainment gondozta, míg magát a programot az Artificial Mind & Movement fejlesztette. Műfaját tekintve pedig háromdimenziós, lopakodós, platform-ügyességi TPS vagy "nézd-a-hátam", itt-ott logikai fejtörőkkel fűszerezve. De akkor most lássuk a történetét, vagy vmi olyasmit!

[Részlet az intróból.]

  Cole Gannon, az ACME Detektív iroda számítógépes szerverének karbantartása során néhány GPS-koordinátára bukkan. E koordináták pedig egy New Yorkban található múzeumba vezetik az ifjú nyomozót. De miért követi ezt a nyomot Cole? Mert a koordináták a hírhedt és minden hájjal megkent Carmen Sandiegóhoz köthetőek. Cole pedig, aki ugyan még csak egy kezdő nyomozó, sőt még kiképzése nem fejeződött be, mindenképpen el akarja fogni a hírhedt tolvajt. Mert úgy tűnik, hogy Carmen megpróbál összeállítani egy törzsi dobkészletet, amely ki tudja, hogy miféle leírhatatlan erőket szabadít majd el. Cole-nak segítségére Jules [aki a neve ellenére egy, feltételezem ez a Júlia egyfajta becézése az amcsiknál] és Árnyék (Shadow), két tapasztalt nyomozó, akik szintén ezen az ügyön dolgoztak, de Szibériában ragadtak. Viszont készségesen segítenek Cole-nak e-maileken keresztül.

  Ennyi lett volna hát a történetféleség. Akkor most lássuk a játékot! A Carmen Sandiego grafikája elég rajzfilmes, de emiatt gyors is, kipróbálásom során nem jutottam el olyan helyre, ahol lelassult volna a megjelenítés vagy egyéb zavaró dolog lett volna benne. Hangügyileg természetesen egész jó, a zenék szituációérzékenyek és hangulatosak. Az irányítással viszont már kissé meggyűlt a bajom. Nem is Cole irányításával, hanem inkább a kamerakezeléssel. Sajnos az efféle TPS játékoknál ez elég sokszor előfordul. Itt is a kameramozgatás okozza a legtöbb problémát, lévén a kamera elég távol van a főhőstől, viszont a szűk helyeken beakad szinte mindenbe. Nem élvezhetetlenül, csak elég zavaróan. Márpedig egy lopakodós játékban azért jó lenne tudni, hogy most bemenjünk a következő helyiségbe, vagy még ne? Illetve maga lopakodást is megoldhatták volna jobban. Mert a játékban Cole-lal úgy tudunk osonni, hogy az analóg kart csak finoman mozdítjuk előre valamennyit, nem pedig ütközésig toljuk. Csakhogy egy idő után az ujjizmainknak ez nem fog tetszeni. A játékélménnyel nincs probléma szerintem, de nincs is benne semmi kiemelkedő, aki szereti az ilyen játékokat, azoknak ajánlható, de Carmen Sandiego rajongóknak már nem igazán, mert nem teszi próbára a földrajztudásunkat. A játék egyébként alapbeállításokkal elindult, s probléma sem volt vele, de csak a PCSX2 1.6.0-ás verziójától felfelé.

  Csokrunk második szála egy kiegészített-feljavított feldolgozás, egy remake valójában, amely a Baroque címet viseli. Az eredeti játék még Playstationre és SEGA Saturnra jelent meg 1998-ban. Azonban se az amerikai, se az európai piacokat nem érte el soha hivatalosan. Így aztán a játék lefordítatlan maradt és csak japánul volt hozzáférhető. Régebben magam is ráakadtam, és akkoriban kerestem is angol patch-et hozzá, de ilyen nem volt. S tudtommal azóta sem készült el ilyesmi hozzá, habár egy-két fórumon mindig akad valaki, aki bejelenti nagy dérrel-durral, hogy most ő neki fekszik, és bár nem tudom mennyi szöveg van benne, de nem hiszem, hogy évekig tartana a fordítás. De térjünk vissza a felújításra! A játék 2007-ben jelent meg Playstation 2-re és Nintendo Wii-re is. Ezúttal a progi már hozzáférhető volt angolul is. Ugyanaz a cég fejlesztette s gondozta kiadását, mint az eredetit: a Sting Inc. [Egyébként a Stingnek sikeres lehetett a Baroque, mert készítettek hozzá néhány mellékvágányú játékot is, többek között egy lövöldét is.] A Playstation 2-es az eredetitől eltér néhány dologban. Pl a látványban, lévén ezt a 2000-es évek végi technológiákhoz igazították. Szóval teljesen 3D-s lett. Emellett immár nem "emberszimulátor" azaz nem egy FPS, hanem nézd a hátam, TPS-sé vált [mondjuk lehet FPS-nézetből is játszani...]. Ehhez átszabtak még néhány dolgot, hogy a játékmenet akciódúsabb legyen. A Baroque egyébként műfaját tekintve egy útvesztős (akció)szerepjáték. Azt még hozzátenném, hogy a program szándékosan úgy lett megtervezve, hogy a lehető legkevesebb információval lássa el a felhasználót, hogy ő maga jöjjön rá a megoldásokra. Gondolom így akartak összhangban lenni a főszereplővel, aki nem csak névtelen, néma, de amnéziás is. Ám most lássuk a történetét!

[Részlet az intróból.]

  Eljött a világégés. A Lángolás (Blaze) 2032 május 14-én a tűzbe dobta e világot, felperzselve felszínét. Az emberek különös lényekké alakultak, akik különös istenségeket kezdtek el imádni. Véres háborúkba kezdtek, hogy kiirtsák egymást. A pusztaság közepén pedig feltűnt az Idegtorony (Nerve Tower). Senki sem tudja, mi ez a torony: a Gonosz gúnyolódó jelképe, vagy éppen a megváltás utolsó reménye? Eddig senki sem mert belépni. Ám most a főhős úgy dönt, hogy felfedezi, miféle hely is az valójában... [Ez az eredeti PSX-es történet volt, a Playstation 2-s már tartalmaz egyéb dolgokat is, mint az Abszolút Isten meg hasonló szereplőket, de annyira bonyolult volt, hogy nem álltam neki lefordítani, mert a lényegen nem változtatott. Főhősünk ugyanaz, és amint feljebb írtam, ez a homály, amely a történeti hátteret is, meg az egyéb információkat fedi, a játék afféle sajátossága.]

  A Baroque grafikája egészen tűrhető, de a Playstation 2-es játékok azon csoportjába tartozik, amelyeknek "mákos" a képe. Viszont elég sötét is, habár ez elég sok játékról elmondható ezen a platformon. Ellenben elég gyorsan jelenít meg mindent, lassulást nem tapasztaltam, viszont elég sokat ködösít a program, illetve zárt, legtöbbször szűk terekben kell mozogni. Azonban a felvett tárgyak, kiegészítők valóban megjelennek a karakterünkön. A hanghatásokkal, zenével nincs gond, ebben a játék egészen jó. Az irányítást viszont erősen szokni kell, mert igencsak "Japán-alapú", azaz visszalépni a körrel tudunk háromszög helyett. A játékélmény nem rossz. Habár az elején kényszerít bennünket, hogy a pályák rendes bejárása helyett inkább rohanjunk előre. De valóban nem rossz azoknak, akik szeretik az efféle Diablós vagy Rogue-os stílust. Némelyik ilyennel magam is szeretek játszani, de a legtöbbel az a baj, hogy értelmetlen gombnyomogatássá fajul az egész egy idő után, mert a történettel nagyon szabadon bántak a készítők. Mindenesetre, akinek tetszenek az ilyen játékok, nyugodtan próbálja ki ezt is. Még megjegyezném, hogy 1.6.0-os verziónál régebbi PCSX2 nem volt hajlandó futtatni a Baroque-ot, olvasási hibára hivatkozva.

  A harmadik játékvirág e csokorban, egy afféle álkedvencem. Azért csak, ál és nem valódi, mert én a PC-s változatával játszottam még nagyon régen, amely hibás volt, de azzal a fajta hibával, mely miatt a játék befejezhetetlen volt. Abban biztos vagyok amúgy, hogy a Playstation 2-es változat nem szenved ilyesmitől, de a korábbi csalódásom miatt még nem vitt rá a lélek, hogy újból nekiüljek. Pedig egy jó, de nem a legeredetibb kis történettel, változatos játékmenettel és kiváló hangulattal megáldott program a Th3 Plan (A t3rv – Hogy megőrizzem az eredeti cím l33t-ségét). Az Eko Software SARL fejlesztette, míg a kiadását a Monte Cristo Multimedia gondozta. Műfaját tekintve hivatalosan osonós/lopakodós TPS, de olykor egyszerre három embert is irányítanunk kell benne, emiatt úgy gondolom, hogy az "ügyességi" kategória is simán ráhúzható. Miként olykor lövöldöznünk is muszáj benne. De mivel egy háromfős tolvajbandát irányítunk, így lesz benne zártörés is meg hasonlók. Szóval műfajilag igencsak kevert gámáról van szó. Egyébként a Th3 Plan általánosan átlagos vagy rossz jelzőket, illetve értékeléseket kapott a kritikusoktól. De szerintem azért ez nem egy rossz játék [amennyiben valóban végigvihető a PC-s változatával ellentétben :)]. Ám most lássuk a történetét!

[Az intró.]

  Öt évvel ezelőtt egy maffiaszerű szervezet megbízta Stephen Fostert és Robert Taylort, hogy lopjanak el két legendás Rembrandt festményt, az úgynevezett Ikreket. Számukra, a világ legjobb tolvajai számára, ez gyerekjáték lett volna... azonban Foster többet akart. Mindent és csak kizárólag magának. Ezért a döntő pillanatban elárulta partnerét és társait is, hogy önző módon egyedül magának tarthassa meg a zsákmányt. [Ez nem teljesen úgy volt, hanem csak simán cserbenhagyta őket, abban a pillanatban. Persze ez is nagy szemétség, de egyébként csak simán át akarta verni a főszereplőket...] Ám most, öt évvel később, elérkezett Taylor számára az idő, hogy megadja tartozását, hogy törleszthessen. A legnagyszerűbb rabláshoz, azonban társakra lesz szüksége, meg a legfejlettebb eszközökre, amelyek rendelkezésükre állhatnak, és természetesen elengedhetetlen egy jó terv... A t3rv! 

  A játék grafikája, látványvilága nyilvánvalóan nem kelti azt a benyomást senkiben sem, hogy ez olyan vizuális orgia, amelytől az ember érzékei annyira telítődnek, hogy ott helyben elájul. Ellenben egyszerűsége miatt a megjelenítés gyors, ennek köszönhetően pedig egyszerre több eseményt is láthatunk. Hangügyileg a játék lehetne jobb is. Nem a hanghatásokkal van a baj, vagy a zenével, azok jól illenek a Th3 Plan filmes hangulatához. Hanem a szinkronnal. Leginkább csak a főbb átvezető jelenetek vannak szinkronizálva. Ennek gondolom a helyhiány is oka lehet, lévén a játék inkább CD-s, mint DVD-s. [Ez is olykor egy fokmérője volt a Playstation 2-es kínálatnak.] Az irányítást nem mondanám egyszerűnek, de könnyedén elsajátítható, főleg, hogy az első küldetés közben megtanít bennünket erre a játék. Illetve a legtöbb képességről kapunk ikonokat a kezelőfelületen. A játékélmény szerintem kifejezetten jó, az imént említett filmes hangulat miatt. Még az átvezető animációk is igyekeznek a Th3 Plan három részre osztott felületét utánozni. Emellett többen is, legfeljebb hárman is játszhatjuk egyszerre! Szóval, ha valaki egy afféle, elég interaktív, változatos helyszínekben gazdag filmélményre vágyik, mindenképpen próbálja ki!

  Csokrunk utolsó játéka pedig egy háromdimenziós ügyességi ugrálda. A Scaler 2004-ben jelent meg a Sony Playstation 2-jére, a Microsoft Xbox-ára meg a Nintendo GameCube-jára. A játékot az Artificial Mind & Movement fejlesztette. A kiadását pedig Global Star Software Inc. gondozta. [Ez mondjuk olyan távol-keleties hangzású név, mint amilyenekkel a kínai meg a hong-kongi filmstúdiók dolgoznak. Azonban a cég kanadai... akkoriban még nem mindent Kínában gyártottak.] Egyébként a Scaler angolul "mászót" jelent, olykor szokták fordítani hegymászónak is. Habár amint a bal oldalon lévő borítóból látható nem kell hegyet másznunk benne. Főhősünk egy gyík(ember), de erről majd többet megtudunk a történetéből. Egyelőre még csak annyit tennék hozzá e bevezetőhöz, hogy a játék a maga idejében teljesen átlagos értékeléseket kapott. Egyébként sokan dicsérték a minőségi teljesítményt, amelyet a játék nyújt, azonban a cselekményét már azért bírálták, mert hogy szerintük nem túl izgalmas és túlságosan is sablonos. Ennyit akkor a háttér információkról, és lássuk a történetét!

[Részlet az intró végéből...]

  Bobby Jenkins "Kúszómászó", (Scaler) [Gondoltam a mászó kissé hülyén hangzana magyarul.] a gyíkimádó állatvédő aktivista rájön, hogy öt, dimenzión kívüli emberszabású hüllő [nem akartam a könnyebb utat választani, hogy reptiliánnak fordítom, noha akkor ezzel lehetett volna egy "remek" utalást is tenni egy ostoba összeesküvés elméletre is] éppen embernek álcázva magukat próbálják meghódítani a multiverzumot. Azonban ez az öt hüllő, Lúger (Looger), Dzsessz (Jazz), Rombusz (Rhombus), Őrmester (Bootcamp) [Ez annyira hülye név szerintem, hogy ihaj... mármint az eredeti], és Turbina (Turbine), rájött, hogy a Kúszómászó kikémlelte tervüket. Elfogták hát, hogy kihallgassák, Őrmester látott neki a feladatnak, hogy elektrosokkal bírja együttműködésre. Azonban Bobby gúnyolódása annyira felbosszantotta, hogy dühében megnyitott egy dimenziók közti kaput, Bobbyt pedig egy valódi, kék kúszómászóvá változtatta. Azonban ennek hatására, Kúszómászó kiszabadult és egyenesen a dimenziókapuba ugrott. Lúger s talpnyalói pedig siettek utána... [A kihallgatós résztől kezdődik az intró... Már a történet sem egyszerű, meg nem is túl izgalmas.]

[A játék egyik "specialitása":
a liánokon való csúszkálás.]

  A játék grafikailag egy igazán látványos program. Kihasználja a Playstation 2 képességeit, anélkül, hogy lassulást tapasztalhatnánk. Ellenben, a kevesebb néha több, és ez a Scalerre is igaz. Néha annyira telítődik a kép a színekkel, hogy már zavaró. Ez így leírva hatalmas hülyeségnek tűnik, de ha valaki betölti, rájön, mire gondoltam. Hangügyileg nincs vele probléma egyáltalán. A zene megfelelő, akárcsak a hanghatások. A szinkronhangok pedig egész jók. Az irányításról nem szól sokat a program, persze egy veterán játékos azonnal otthon érezheti magát, mert az első pálya segítségei nélkül is hamar rájön az irányításra. Viszont a kezdőknek érdemes végignyomkodni a gombokat és a pályán található súgókat elolvasni. Egyébként nem nyújt rossz élményt a Scaler, de valóban valami hiányzik belőle, illetve olykor eléggé ellaposodik a játékmenet. Viszont, ha egy egyszerűbb, de látványosabb ugráldát keresünk, annak pont megfelel.

  Ennyi lett volna hát a 49. csokor. Legközelebb visszatérünk a mikroszámítógép világába ismét!

Zsebmulatság #003

 Zsebmulatság #003

  Úgy döntöttem, hogy mégsem egy újabb Játékcsokor következik most. Hiszen az előző bejegyzésem előtt ismertettem néhány emulátort. Többségükben hordozható konzolokét, így úgy véltem, hogy végül is szólhatna ez a bejegyzés azokról a játékokról, amelyeket az ismertetett emulátorokkal futtatni lehet. Lássuk hát őket!

  Akkor kezdjük elsőként a Nintendo DS játékokkal! Méghozzá a Második Világháború repülős élményeit felelevenítő B-17: Fortress in the Sky (kb. Erőd a fellegekben) című játékkal. A játék 2007-ben jelent meg és a fejlesztését Skyworks Technologies végezte, a kiadását pedig a Destination Software gondozta. A repüléstörténetben jártasabbak már a címből megállapíthatták, hogy ezúttal nem egy vadászgép kabinjában kell majd a játékosnak ügyködnie, hanem egy bombázó fedélzetén. Méghozzá egykoron a Boeing által gyártott, amerikai nehézbombázó fedélzetén, amelyet még jóval a világháború előtt fejlesztettek ki. A játék alcíme, e repülőgép becenevére, azaz a Flying Fortress-re (Repülő Erőd) utal. Lévén a gépet 11 vagy később, bizonyos változatait már 13 gépfegyverrel szerelték fel. Sőt arra is rájöttek, hogyha bizonyos formációban repülnek ezekkel a bombázókkal, akkor megnehezítik a Luftwaffe pilóták dolgát, mert a bombázók képesek voltak egymást is fedezni, így is növelve a biztonságukat. Egyébként 1990-ben készült egy film is a szövetségesek, vagy hát inkább az amerikaiaknál leghíresebb B-17-esről a Memphis Belle-ről. Mivel a játéknak nincs története, lássuk akkor hát a dobozának a hátulját! 

[Intro nincs...]

  A B-17-es Flying Fortress [már elnézést, de az egy, illetve két másik játék, és inkább szimulátorok] 1944 őszének Németország és a megszállt területei feletti légi háborúba repít. 25 izgalmas küldetést teljesíthetsz Franciaország, Hollandia és Németország felett! [Igen, ezt már az első mondatból is megtudtuk...] Ülj át bármelyik lövészpozícióba, kerüld el a halálos repeszrobbanásokat és bombázz pontosan... ha pedig megvagy repülj haza a már rád váró távírószalag (ticker-tape) parádéra! [Néha már az ilyen "remek" leírásokból megállapíthatjuk, hogy nem feltétlenül éri meg a program a pénzét.] Egyébként van egy olyan "története" is, miszerint a B-17-es, Lucky 25 (Szerencsés huszonötös) már huszonnégy küldetést repült sikerrel, azonban hazatérése nem lesz egyszerű, mert még huszonöt küldetést kell repülnie, mielőtt visszatérhetne az Államokba. [A fentebb említett Memphis Belle repült összesen 25 küldetést...]

[17 megás gifben látható
a játék egy részlete...]

  A játék nagyon ígéretesnek tűnik, de minél többet játszunk vele, annál inkább rájövünk, hogy azért elég sekélyes az egész. Grafikailag nincs vele probléma igazán, mert kapunk 3D-s részeket, illetve 2D-seket is. A hangrészlege sem hagy semmi kivetni valót maga után. Hanghatásokat külön kiemelném, mert egész jó hangulatot ad, hogy miközben lövünk, halljuk, ahogy a gép padlójára potyognak a hüvelyek. Az irányítása egyszerű, a ceruzára vagy hát emulálva az egérre leginkább csak a menükben lesz szükség. A játékélmény viszont nagyon átlagon aluli. Nagyon sok lövészpozíció van a gépen, ezek között váltogathatunk a ceruzával/egérrel, de vállgombokkal is. Egyébként a lövöldözésre nem is lehet panasz, de egy idő után roppant zavaró, hogy ugyan halljuk a "többieket" kiáltani: "Jönnek a vadászok!", csak éppen ritkán mondják, hogy merről. Alkalomadtán benyögik, hogy 11 óránál, stb. A játék sekélységéhez még hozzájárul, hogy mindenből öröklőszer van, illetve, hogy a B-17-es az egyik minijátékban, mikor a légvédelmi repeszfelhőket kell kerülgetnünk, olyan jól mozog, mint egy Bf-109-es. A játék nem lenne rossz, de szerintem nem is túl jó. Azt mondanám, hogy kissé átlagon aluli, főleg, hogy a küldetések zömében nagyjából rendre ugyanazt csináljuk.

  Akkor hát zsebünkből húzzuk elő a második DS-kártyát, hogy lássuk mi az! Ez bizony a B Team: Cartoon Metal Squad című játék, amely 2009-ben jelent meg. A Most Wanted Entertainment Kft. fejlesztette, akik igen, magyarok és itt Budapesten indult pályafutások. A játék kiadását pedig V.2 Play gondozta. B Team címe egyébként egy utalás az A-Team című filmsorozatra, amely idehaza, mint A szupercsapat került a TV-k műsoraira. Ahogy a filmsorozatban, úgy a játékban is egy csapat zsoldosé a főszerep. Természetesen ezek a legkülönfélébb és talán legkülöncebb figurák, hogy még inkább emelkedjék a komikumi hatása a játéknak. Például a csapatban van sombrerót viselő revolveres mexikói pisztolyhős, nyilakkal lövöldöző eszkimó/inuit meg vörös csillagos usankát hordó orosz, stb. Szóval a társaság elég vegyes. A játéknak nincs története – vagy legalábbis én nem találtam róla semmit – ezért rögtön az ismertetésére is térnék.

  Ismertetés előtt még elmondanám, hogy a B Team igen erősen hasonlít egy régi Amigás játékra, a Cannon Fodderre. Ahol szintén egy maroknyi katonát kellett hasonló módon irányítanunk [és amelynek az volt az alcíme vagy mottója, hogy: "War has never been so much fun" (A háború még soha sem volt ilyen jó móka)]. A játék grafikája eléggé rajzfilmes, de egyszerű 2D-s, azaz leginkább sprite-okat használ. Ezt viszont gyorsan teszi. Nekem mondjuk a rajzstílusa nem tetszett, de hát ez egyéni ízlés kérdése. Miként a hanghatásokra, úgy a zenére sem lehet panasz. Az irányítás azonban kissé zavaró. Ugyanis az egészet nem csak a ceruzával/egérrel irányítjuk kizárólag, hanem megosztva a DS játékvezérlő részével. Szóval emulálva szükség lesz legalább két beviteli eszközre is. Ez némileg elvesz az játékélményből ugyan, de nem sokat. Egy egészen tűrhető kis Cannon Fodder-klónt kapunk a B Team "személyében" a Nintendo kézikonzoljára. Ha másért nem is, ezért érdemes kipróbálni. Természetesen nem teljesen azonos a két játék, mert például ebben különlegesebb fegyverek nélkül is elpusztíthatunk házakat, illetve ha társainkat eltalálják, akkor nem halnak meg. Illetve többféle küldetéstípust is kell teljesítenünk. Azonban a B Teamben csak 30 pálya van. Azt még hozzátenném, hogy lehet ketten, együttműködve is játszani, természetesen két külön DS-en vagy emulátorban.

 

  Ezzel pedig most összecsukjuk a Nintendo DS-t, és elővesszük a tokjából a Sony Playstation Portable-t. Lássuk akkor az első PSP játékot, amely szintén magyar vonatkozású és valójában legelőször iPhone-ra jelent meg, nem hagyományos konzolokra. Ez pedig nem más, mint a 4x4 Jam. A játék PSP-re egy évvel a telefonos megjelenés után, 2010-ben készült el. A fejlesztését két cég végezte, az Intuitive Computers és a veterán játékosoknak ismerősen csengő Invictus Games. Amelyet Kozák Tamás és Diviánszky Ákos alapított még 1992-ben. Ezzel meg is van a magyar szál. A 4x4 Jam kiadását szintén az Invictus gondozta. És hogy miféle játékról is beszélünk? Ehhez el kell mondanom, hogy az Invictus egyik leghíresebb/legsikeresebb játéka az 1NSANE volt. És akkor ebből már rögtön kikövetkeztethetjük, hogy bizony a 4x4 Jam is valójában egy hasonló játék. Méghozzá egy szabad pályás, terepverseny, ahol a járműveinket minél ügyesebben irányítva kell elsőként beérnünk a megadott kapukba, hogy minél előbb, minél több kaput összegyűjtsünk. További érdekesség még, hogy a 4x4 Jam még megjelent Dreamcastra is később. A játékot valójában soha nem adták ki UMD-lemezen, hanem a Playstation Store-ból volt letölthető.

  Mivel nincs igazán története 4x4 Jamnek, ezért rá is térnék az ismertetésére. A játék alapvetően egy butított 1NSANE. Akinek kimaradt az a játék, dióhéjban összefoglalva: terepverseny, amelyben mindenen átvágva kell elérnünk a kijelölt kapukat. Többféle verseny van, van ahol köröket kell futnunk, van ahol minél hamarabb kell összegyűjtenünk az összes kaput. A játék grafikája szép, a megjelenítés pedig nagyon gyors. A hangrészlegre szintén nem lehet egy rossz szót sem szólni, mert hangulatos, horzsolós metál szól a versenyek alatt, a kocsink pedig zörög-csörög-nyekereg-nyöszörög attól függően, hogy éppen miként esünk, karambolozunk, stb. Az irányítás roppant egyszerű, ha már Playstationön játszottunk bármiféle autóversenyt hamar ráérzünk a kezelésére. A játékélményre pedig nem lehet panasz, mert hangulatos és remek. Szerintem azért PSP többre is képes volt, mint egy iPhone, viszont ez annyira nem látszik magán a játékon. Gondolom így egyszerűbb volt a portolása. Mindenesetre, ha szeretjük a terepversenyeket, márpedig ilyen játékból nem sok akad, akkor mindenképpen próbáljuk ki! Akkor is, ha még nem játszottunk hasonlóval sem!

 

Zsebünkben lévő utolsó játék következik most, mely az előző PSP-programmal ellentétben megjelent fizikai formában, UMD-lemezen is. És amely nem más, mint az Archer Maclean's Mercury. Ez a játék 2005-ben jelent meg és az Awesome Studios fejlesztette, míg a kiadásáért az Ignition Entertainment Ltd. USA felelt. A tapasztalt retrojátékosoknak pedig a címben található név ismerősen csenghet, ha máshonnan nem is, hát a 1992-ben Amigára megjelent Archer Maclean's Pool című játékról, ahol a "címszereplő" játéktervező már megcsillogtatta tudását. [Mondjuk nekem a játék sehol nem futott normálisan, mert állandóan lefagyott, mind Amigán, mind DOS-on, de még GBA-n is!] Szóval a brit fejlesztő még visszatért a nevével fémjelzett logikai-ügyességi játékkal. Merthogy a Mercury valójában az, méghozzá egy igen szellemes gáma. Többféle cél létezik benne, valamely pályán csak az idő számít majd, máson pedig, hogy minél nagyobb higanygombócot takarítsunk meg a végére, de lesz olyan is, ahol célunk nem lesz más, minthogy megadott színben juttassuk a folyékony fémünket a célba. Szóval ötletekben nem lesz hiány! Ennek a játéknak sincs története, szóval lássuk is rögtön az elemzést inkább! 

[Az egyik bonyolultabb gyakorló
pálya.]

  A játék grafikája szerint remek. Nem csak látványos, de gyors is! Emellett elég sok átvezető videót is kapunk. A hangrészlegre sem lehet panasz, bár igazán nincs benne semmi kiemelkedő sem. Ugyan van némi visszajelzés funkciója a hanghatásoknak, ezek azért nem túl szenvedélyesek, inkább csak szigorúan a funkciójukat látják el, mindenféle cifrázat nélkül. Az irányítás nem egyszerű, de megszokható, hogy melyik gombbal éppen miként mozgathatjuk a kamerát, mert bizony erre igen gyakran szükségünk lesz. A játékélmény viszont pazar. Annak ellenére, hogy logikai-ügyességi műfajú a Mercury, van benne némi árkád hatás is, amely sokat emel rajta. A feladatok természetesen egyre nehezednek, de a játék egy igen kimerítő tanuló szinttel is rendelkezik. Ezt érdemes végigcsinálnunk, mert tényleg megtanít bennünket mindenre, noha nem éppen a legrövidebb oktatószint, amellyel valaha is játszhattunk. Ha PSP-t emulálunk mondjuk telefonunkon, akkor nagy valószínűséggel ez egy remek választás lehet majd oda, mert a pályák elég gyorsan megoldhatóak, néhány megálló között. De ha nem ilyen céllal szeretnénk betölteni, csak valamilyen könnyedebb és vérmentes játék céljából, akkor is érdemes kipróbálni Archer Maclean Higanyát! Azt még hozzátenném, hogy van benne kétjátékos mód is! Habár ezt nem próbáltam.

  Ennyi lett volna hát ez a Zsebmulatság, hogy legközelebb mivel jelentkezem, még magam sem tudom, de addig is jó játékot mindenkinek!

Komputer Kalandor