A bánya II. szintje

A bánya II. szintje

  Miután embereim visszatértek Új Patinába, rögvest a fegyvertárba mentek megszabadulni a felesleges kacatoktól, majd megvizsgáltatni az obskúrus fegyvereket, tárgyakat. Rengeteg platina érme ütötte ezúttal a markukat, mert a tárgyak sokat, még ha maguk nem is vehették hasznukat. Ezt követően meglátogatták a káptalant, hogy az érméket ékkövekre váltsák. Utána pedig a polgármester házán keresztül visszatértek a Tudás Kútjához. Hol egy távkapu segítségével pedig Tyr templomába léptek. Onnan pedig a kerekes felvonóhoz siettek, hogy a bánya második szintjére süllyedjenek vele.

  A felvonó akna ismét egy kereszteződés közepén húzódott. Kalandoraim így aztán először a nyugati járatot választották. Alig tettek azonban néhány lépést, mikor is fürkésző tekintetüknek hála, [be volt kapcsolva a kutatás (Search)] észrevettek egy gyanús csapóajtót a földön. Igen különös dolog egy ilyen csapóajtó egy bányában. Így inkább kikerülték, nem léptek rá (Avoid trapdoor). [Ha nem kapcsoljuk be a kutatást, vagy szándékosan rálépünk (Step on trapdoor), abban az esetben a harmadik szinten találjuk magunkat, kicsit megzúzva.]

  Miután maguk mögött hagyták a csapóajtót, végighaladtak a járaton egészen addig, amíg szét nem ágazott, mint egy háromágú szigony. Ezúttal északnak fordultak. Hamarosan a már jól ismert egyik kis helyiségbe jutottak, ahonnét két másik ajtó nyílt, már azon kívül, amelyen beléptek. Ezúttal tovább folytatták útjukat nyugatnak. Aztán északnak követték a folyosót, amely végül ismét nyugatnak fordult, hogy egy kamrában érjen véget. Amely kamra látszólag egykoron a bányászok kaszárnyája volt. A ládáik még mindig itt hevertek. Vitézeim úgy gondolták, hogy átkutatják azokat a ládákat (Search). Azonban Acantha, ki a tolvajom is volt, észrevette, hogy a ládákat csapdák védik. Ezeket hamar hatástalanította, majd kotorászni kezdtek.

  Találtak is mindenféle dolgot. Például 45 ékkövet, amelyen megosztoztak. Két tekercset, egy a papok igéit, egy pedig a varázslók varázslatait tartalmazta. Illetve hevert az egyik ládában egy varázs pallos meg egy mágikus alabárd. Miután mindezt magukhoz vették, visszatértek a kicsiny, háromajtós kamrába, hogy ez után az északi ajtóval próbálkozzanak.

  Ám alig tettek húsz lépést, mikor a járat felmordult, egyik fala pedig leomlott. A porfelhőből pedig két görnyedt, de igen méretes alak tűnt elő. Barna melákok lepték meg csapatomat, vagy legalábbis a szörnyek biztos azt hitték, hogy meglepték őket. Az első melákot Seneph alabárdja hasította rögtön ketté. A második ugyan adott egy kisebb pofont Gorvenálnak, de végül Odo kardja járta át bensőségeit. Meglepő módon e két szörnynél akadt egy-egy ékkő meg varázspajzs is. Ezeket elvették, majd folytatták útjukat tovább a járatban északnak.

  Már-már elérték a végét, mikor is a lobogó szövétnekek félhomályában különös árnyalakok tekergőzésére lettek figyelmesek. Fegyvereik elővonták hőseim, majd vártak egy fáklya fénykörében. Hamarosan e körbe aztán ízelt lábak százai léptek be, hozva a förtelmes testet is, amelyhez csatlakoztak. Egy maroknyi óriás százlábú tört rájuk. Ám ezek a soklábú förmedvények nem sokáig állták útjukat. Eltaposták őket, ahogy az efféle kártevőket szokás.
  A járat végén aztán egy újabb kaszárnyára leltek. Hol ismét ládák hevertek árván. Látták, hogy ezek is csapdákkal védettek. Így hát Acantha újfent megpróbálkozott a kinyitásukkal. Azonban nem járt sikerrel, így akkorát robbantak a ládák, hogy négy bajnokomat megsebesítették. A ládákból meg a tartalmukból csak égett szilánkok maradtak. Partim tagjai megúszták némi égéssel meg kormos képpel. Már épp elhagyták volna ezt a baljós helyet, mikor Odo ujján felderengett Tyr gyűrűje! Oswulf pálcájának egy darabja a közelben volt hát! Gyorsan megkeresték, és eltették, nehogy elkallódjon a sok törmelék között.
  Miután ellátták sebeiket, elindultak visszafelé, hogy a háromajtós kamrából, a háromágú elágazáshoz térjenek vissza. Azonban útközben Négy minótauroszba meg háziállataikba, úgy öt darab fényferdítő fenevadba botlottak. Természetesen a szörnyek nem bírtak kibújni a bőrükből így hát verekedés lett a vége. Jól olvasod kedves olvasó, verekedés, nem pedig verés. Ugyanis csapatomat éppen a járat fordulójában rohanták meg a lények. Lényegében oldalba kapva őket. Phixidorous és Acantha közelebbről is kénytelen volt hát összeismerkedni a bikafejűek csatabárdjaival, miközben a fenevadak a sokkal inkább a közelharchoz szokott embereimet foglalták le. Azonban különösebb baja senkinek sem esett. Mókás íjászom rögvest eltette felajzott fegyverét, hogy helyette kardot rántson. Varázslónőm pedig tőrével válaszolt a bárdok csapásaira. Aztán a minótauroszokat Móg tette ártalmatlanná azzal a tűzlabdával, amelyet közéjük hajított. A többiek pedig időközben a fényferdítőkkel számoltak le.
  A csata után megpihentek, hogy ellássák sebeiket. Mógnak azonban már csak a háromajtós kis kamrában engedték meg, hogy bemagolja a tűzgolyó igéjét. Aztán végre visszatértek a háromágú elágazáshoz. Itt nyugatit, a középső ágat választották most. A végében aztán egy félbehagyott ásatásra leltek. Mint a legutóbb, a csákányok is ott hevertek még. Így hát felkapták azokat, hogy ismét ékkövekre leljenek. Azonban a fizetség e nehéz munkáért megint csak soványnak bizonyult. Két darab kő volt a jutalmuk. Így hát visszabandukoltak az elágazáshoz ismét, hogy a déli ágában vesszenek el.
  Valójában nem vesztek el, csak alaposan megzavarta őket a járat kígyózása. Aztán egyszer csak hét darab bikafejű termett előttük. Odo rögtön bemutatta az elsőt a halálnak kardja segítségével. Aztán a többieket is átvezették kalandoraim a túlvilágba. Egyedül Senephet tudták csak megütni picit. Miután ellátták sebét, továbbálltak. Hamarosan egy kisebb kamrába értek, melyből egyetlen másik ajtó vezetett ki, mint amelyen beléptek. A kamrából a másik ajtón át távoztak, majd egy kisebb séta meg tekergés után, ismét egy ajtó előtt találták magukat. Bátran benyitottak hát. Odabent ismét egy kaszárnyára leltek ágyakkal, meg persze a ládákkal. Haboztak először ládákhoz nyúlni, de aztán mohóságuk felülkerekedett. Acantha fürge, ügyes ujjainak hála a csapdákat hatástalanították, amelyért 38 ékkő, egy varázskard, egy varázsfőzet, egy tekercs varázsigékkel, meg egy varázsgyűrű volt a jutalmuk.
  Aztán visszatértek a háromágú elágazáshoz, onnan pedig a kerekes felvonóhoz. Ahogy a járatok félhomályában haladtak előre, mintha izzó szemeket véltek volna látni a távolban maguk előtt. Azonban ezeknek a szemeknek a gazdáik nem mutatkoztak meg, míg a felvonóhoz értek. Így hát háborítatlanul fordulhattak a déli járatba a felvonónál.
  Hosszas séta után ez a járat is három felé ágazott. Először a keleti folyosóra fordultak, mert az eset a baljukra. Újabb kaszárnyára leltek. Miután a csapdákat Acantha hatástalanította, némi ékkő meg négy darab varázstárgy ütötte markukat: egy pajzs, egy főzet, egy papi imákkal teli tekercs, meg egy tőr. Ezeket mind Gorvenál tette el, a köveken megosztoztak. Aztán visszatértek az elágazáshoz. Miközben a fülük közelében szúnyogok zizegtek, délnek fordultak. Itt összetalálkoztak egy nagy csapat bikafejűvel meg egy fenevaddal. A csata közben Móg kifogyott számszeríjába való vesszőkből így eldobta fegyverét, majd elővette mágikus botját, amellyel nagyokat sózott az ellenségre. Aztán a járat végében egy újabb frissebb érre leltek. Megint próbára tették szerencséjüket egy hosszadalmas ásással, hogy egyetlen ékkőhöz jussanak.
  Már csak a nyugati elágazás maradt hátra, amelyet még nem néztek meg. Kisebb kígyózás után itt is a bányászat félbemaradt nyomaira leltek. Megint felkapták hát a csákányokat és bányásztak egy picit. Ám a jutalom ezúttal is igen szegényes volt. Így hát visszaindultak a kerekes felvonóhoz. Azonban útközben néhány óriás százlábúval találták magukat szemközt. Miután könnyedén eltaposták őket, folytatták útjukat, hogy a felvonón túl, az északi járatot vizsgálják át.
  Az északi járat kisebb egyenes után egy meglehetősen fura teremben végződött. Egy ajtónyílás vezetett át a másik teremrészbe, amely szintén üres volt, míg egy másik ajtó keletre nyílt. Keletnek mentek hát tovább. Néhány lépés után egy elágazáshoz érkeztek, amely északnak nyúlt. Ráfordultak hát vitézeim erre az útra. Azonban hamarosan ez is elágazott, keletnek. Ám ők folytatták tovább útjukat északnak. Ez a járat is aztán keletnek fordult, hogy egy nagyobb helyiségben érjen végett, ahol semmi nem volt. Visszatértek hát az iménti elágazáshoz, hogy azzal próbálkozzanak. Azonban midőn már-már elérték a végét, a járat megremegett. Egyik fala leomlott, mögüle pedig három barna melák tört elő. Hőseim nem haboztak, rögtön verekedni kezdtek velük. Az egyik szörny tekintete megzavarta Gorvenál fejét, majd kapott néhány ütést tar koponyájára. Seneph, ki a segítségére sietett, szintén zúzódásokkal gazdagodott. Móg a melákok hátát melegítette egy tűzgolyóval, hogy aztán a végén Odo vágja le mindhármat.
  Egy varázspajzzsal meg három ékkővel lettek gazdagabbak bajnokaim a csata után. Pihenéssel, igetanulással "ünnepeltek" hát. Aztán folytatták útjukat keletnek. Egy kisebb helyiségbe jutottak, amely valójában szörnyek fészke volt. Nem is akármilyeneké, hanem sárkánygyíkoké (Wyvern)! Így hát csapatom sietve fegyvert rántott, majd rárontott a szárnyas hüllőkre.
  Odo, mint egy lándzsahegy tört előre kardjával, leszúrva az első sárkánygyíkot. A maradék három ezt látván, nem tétovázott, ők is a csatába vetették magukat. Míg embereim körülálltak egy hüllőt, addig egy másik sikeresen megmarta Phixidorous-t mérges farkával. [Ebben már a wyvernek ilyet is tudnak. A mérgük elég gyorsan öl amúgy.] Ám a mókás íjászomra nem hatott a gyilkos sárkánygyík méreg. Így aztán a szívességet egy nyílvesszővel viszonozta, amely átütötte a hüllő vastag bőrét. Ezt követte Odo kardja, majd a többiek fegyverei, végül Móg terítette le botjával.
  Aztán kalandoraim átkutatták a sárkánygyíkok fészkét. Találtak egy kétkezes kardot meg egy sávozott páncélt (Banded Armour). Mindkettő körül a mágia aurája derengett. Miután kipihenték magukat visszatértek oda, ahol először elágazott a tárna. Már épp keletnek fordultak volna, mikor messziről valaki hangját hallották, amint azt mondta, hogy: "Azt hiszem hallottam valamit." Csapatom minden egyes tagja fegyvereik markolatára helyezte kezét, majd keletnek fordultak. Azonban nem találkoztak senkivel sem.
  Hosszas haladás után e járat ismét elágazott, ismét északnak. Ám vitézeim már kíváncsiak voltak a végére, ezért továbbálltak keletnek. Egy elhagyatott kamrába jutottak, amelyből egy beomlott folyosóra jutottak. Így hát visszafordultak az elégágazáshoz. Ez északnak vezetett kezdetben, aztán keletnek fordult, hogy a végén háromfelé ágazzon. Mindhárom ág egy-egy kamrában végződött, de csak az északi volt érdekes, a többi elhagyatott. Azonban az északi kamrába egy fészekaljnyi sárkánykakas költözött be. Összesen nyolcan voltak. Mivel ezek a jószágok képesek az embert, vagy más szerzetet is kővé változtatni, ezért Móg egy tűzlabdával ropogósra sütötte néhányukat. A maradékkal pedig elbántak a többiek, noha igen ügyes jószágok voltak, többször is kitértek a csapások elől. A fészket átkutatva vitézeim 24 ékkövet találtak, meg egy láncinget, illetve tekercset varázsigékkel.
  Miután pedig megpihentek, hogy igéket tanuljanak, mert senki sem sérült meg, elindultak visszafelé a felvonóhoz. Útjukat nem háborgatta senki és semmi. Még végigjárták a keleti tárnát, de semmi érdekeset nem találtak, így aztán úgy döntöttek, hogy visszatérnek Új Patinába eladni a zsákmányt, mielőtt a harmadik szintre ereszkednének...

Komputer Kalandor

A bánya I. szintje

A bánya első szintje

  Új Patinába hamar visszatért csapatom, köszönhetően a távkapuknak. A fegyvertárban pedig embereim megszabadultak az értékes, de számukra már szükségtelen csatafiától. Már miután megvizsgáltatták azokat. Ennek köszönhetően Odo egy remek pajzzsal, míg Gorvenál egy láncinggel lett gazdagabb, délcegebb. Mindenki más pedig némi pénzzel, amelyet rögvest átváltottak ékkövekre, hogy erszényeiket ne pengő-csengő érméktől nehezüljön.
  Aztán még meglátogatták a vénembert, mielőtt még visszatértek volna a polgármester házába, hogy az ott található távkaput használják. Azonban az öreg csak ismételte magát, mert újfent csak a régi parlamentről (Government House) beszélt. Amelyet kalandoraim már jól ismertek, hiszen onnan takarították ki a Fekete Kör főhadiszállását is. Miután a vénember ismét álomba szenderült partim elhagyta lakását, hogy visszatérjen hát a bányába. A polgármester távkapuján keresztül a Tudás Kútjához léptek, honnét pedig vissza Tyr templomába. A templomból pedig egyenesen a kerekes felvonóhoz kutyagoltak, hogy végre leereszkedhessenek a bánya első szintjére.
  Ahogy Tyr templomának szintjén, úgy a felvonó aknája itt is egy kereszteződés közepébe volt vezetve. Vitézeim kiszálltak a felvonóból, a nyugati járaton indultak el először. A sötét tárnákban szövétnekek lobogtak, bekormozva a főtét. Hamarosan a járatban némi omladék állta útjukat, de szerencsére nem zárta el útjukat, így ügyesen át tudtak mászni az akadályon. Kisvártatva a járat északnak kanyarodott. Aztán keletnek, de a kanyarulat pislákoló fáklyavilágában különösen hátborzongató árnyakat láttak. Vékonyak voltak, hangtalanok, mintha ízelt lábak lettek volna. Mi több hőseim felé közelegtek.
  Bajnokaimat kirázta a hideg, de nem is akarták megvárni azt a pillanatot, míg sejtésük bizonyságot nyer, így rögvest támadtak (Attack). Pengéik visszaverték a táncoló lángok fényét a sötétben, s mikor csizmáik alatt megcsikordult a kavics, akkor már az ellenségük is hallotta őket. Kissé hátrált is, és ekkor csapatom meglátta, hogy kiknek is rontottak neki. Óriáspókok voltak, négyet számlált Odo, ki elsőként csapódott közéjük, mint valami meteorkő a mennyekből. Kardjával rögvest kardélre is hányta egyiküket. Nyomában pedig szaladt Seneph, ki bárdjával kettéhasított egy másik pókot. Gorvenál is érkezett, de az ő csatacsillagát, mert buzogányát lecserélte, ügyesen elkerülte a harmadik pók. Azonban az meg nem menekedhetett Móg számszeríjának vesszejétől. Amely ugyan nem végzett a nyolclábúval, de megsebezte. Hogy aztán Phixidorous két nyila végezzen vele. A negyediket pedig Odo pengéje járta át.
  Ez jó mulatság, férfi munka volt! - jutott eszébe Odónak, ki egykoron e mondatot messzi világból gyűjtött könyvekből olvasta. Aztán folytatták útjukat embereim a járatban. Immár keletnek tartottak, mígnem egy durván ácsolt ajtóhoz nem jutottak. A kilincs engedett, így hamarosan egy a tárnánál azért valamivel tágasabb, de azért még így is elég szűk helyiségben találták magukat. Három ajtó vezetett ki innét: az első, amelyen beléptek; a második tovább keletre; a harmadik pedig északra. Kalandoraim úgy döntöttek, hogy a keleti ajtóval tesznek próbát legelébb.
  Egy kurtán kígyózó járatba jutottak, amelynek végén egy durván ácsolt ajtó mögött egy kicsiny helyiség várta őket. A félhomályban azt is észrevették, hogy az egyik sarokban majd' emberméretű sötét fürtök lógnak alá a mennyezetről. Mivel nem tudták mi az, hát megbolygatták picit az egyik fürtöt. Két vörös zsarátnok izzott fel a sötétben váratlanul e fürtön. Seneph már tudta, hogy rémvérekre (Mobat) leltek. [Hát ez a lény az igazi fantáziátlanság egyik díszpéldánya amúgy. Legalábbis én ezt feltételezem. Ugyanis a Mobat az AD&D-ben nem más, mint egy óriás denevér. Azonban olyan már volt a szerepjáték bestiáriumában, ezért kitalálhatták, hogy ez legyen akkor szörnyű denevér (Monster Bat), de mivel ezzel semmiféle hatást nem lehetett elérni, gondolom összeolvasztották, mint századokkal ezelőtt a magyar csőr szavunkat. Na, így született meg a Mobat. Persze a szerepjátékban az értékei alig különböznek a sima denevérétől. Sőt, a szabálykönyvben ugyanott kell keresni, mint a denevérét...] Így hát vitézeim kénytelenek voltak támadni (Attack).
  A méretes, visítozó bőregerek egyedül Seneph-ben tettek némi kárt karmaikkal. Mikor pedig partim félrerugdosta tetemeiket a földről, akkor észrevették, hogy akadt ott néhány drágakő, meg egy mágikus vért, illetve egy varázstekercs is. Ezeket sietve magukhoz vették, majd ellátták titokzatos papom sebeit, és továbbálltak.

[Azt hiszem ez egy sárkánykakas akar
lenni.]

  Visszatértek hát a kis helyiségbe, ahonnét három ajtó vezetett ki. Ezúttal az északi ajtóval próbálkoztak. Az egy újabb útkereszteződésbe vezette őket. Itt úgy határoztak, hogy balra, azaz nyugatnak fordulnak először. Alig tettek néhány lépést, mikor észrevették, hogy valami mozog előttük a homályban. Szörnyek voltak. Ám hőseim megőrizték hidegvérüket, nem mozdultak. A lények közelebb jöttek, távolról megszagolgatták őket, de nem mutatták jelét, hogy rájuk akarnának rontani. Aztán a szörnyek egyszerűen továbbálltak.
  Csapatom is folytatta útját a járatban hát. Azonban alig néhány lépés után tompa morajlás futott végig a tárnában. Majd ropogás, recsegés hallatszott, az egyik fal pedig leomlott, mögüle pedig két barna melák (Umber Hulk) tántorgott elő, egyenesen bajnokaimnak rontva!

[Legutóbb nem is így néztek ki!]

  Pengék villantak, a homályban, majd a csatában hallható morgások törték meg a szövétnekek lobogó hangját. [Vicc az egészben, hogy legutóbb, mikor a Fekete Körrel elbántunk,  a barna melákok nem is így néztek ki ezek!] Szerencsére embereim hamar elbántak a két melákkal, akik meg is babonázhatták volna őket tekintetükkel! [Mert ez tud ilyet is, összezavarhatja a karaktereket (Confuse), hogy egymást üssék.] A szörnyeknél volt egy-egy ékkő, meg egy ördöngösségtől csillogó bőrpáncél is. Ezeket magához vette csapatom, majd mentek tovább az alagútban, nyugat felé.
  A járat aztán északnak kanyarodott, majd egy rozoga ajtó mögött két felé ágazott. Először az északi ágát vizsgálták át kalandoraim. Bár zsákutca volt, de egy kisebb helyiségben végződött, hol egy halott kalandor feküdt. Átkutatták holttestét (Search), s találtak nála némi értéket. 15 ékkő meg két ékszer ütötte markukat. Ezeken kívül elvették kardját, pajzsát, puzdrájából mind a húsz vesszőt, meg íját is. Miközben ezzel foglalatoskodtak, felizzott Acantha ujján Tyr gyűrűje. Majd a sötétben, mintegy válaszképp, egy darab fa is felizzott, de nem úgy, mintha zsarátnokként égett volna. Hanem a mágia tüzétől világított. Vitézeim megtalálták hát Oswulf pálcájának első darabját!
  Visszatértek hát a kicsiny helyiségbe, ahol a járat két felé ágazott. Ezúttal benéztek a keletre nyíló ajtón, de nem leltek mögötte semmi érdekeset sem. Így aztán visszatértek a kereszteződéshez. Útközben Odo megbotlott egy kőben (Trip on a rock), de nem esett baja. Útjukat pedig a keleti járaton át folytatták, amely hamarosan egy kisebb kamrába vezette őket. Amely bármi is volt egykoron, mostanra elvesztette eredeti célját, merthogy óriáspókok fészke lett. Harcosaim daliás módon helytálltak ebben a kis csetepatéban. Egyedül Gorvenált harapták meg az átkozott nyolclábúak, de szerencsére mérgük nem volt hatással rá. A pókok fészkét szétdúlva partim talált azért némi vigaszdíjat. Néhány ékkő meg egy csatacsillag, illetve húsz darab mágikus nyílvessző formájában.
  Miután elhagyták e kis helyiséget, visszatértek a kereszteződéshez, ahol még elkalandoztak ugyan észak felé, egy hasonló kis kamrára lelve, de nem volt benne semmi sem. Így hát úgy döntöttek, hogy visszatérnek még egy kicsit ahhoz a keresztúthoz, amelynek közepén a kerekes felvonó aknája húzódott. Útközben az egyik hosszú folyosón aztán patkányok menekültek feléjük, elsietve lábaik között. Majd aztán találkoztak néhány szörnyeteggel is, de ahogy legutóbb, ezeknek sem rontottak neki. A lények közelebb jöttek, jól megnéztek maguknak hőseimet, de aztán továbbálltak, vagy inkább repültek...
  Aztán a kerekes felvonó aknájánál úgy döntöttek, hogy a keleti járatban néznek körül egy kicsit. A keleti út hamarosan elágazott észak felé, meg tovább keletnek. Így aztán előbb megnézték merre viszi majd őket az északi tárna. Aztán mikor e járat is kígyózni kezdett, az egyik hajlatában egy csapat minótauroszba ütköztek. Vártak, remélték, hogy ezek is olyanok, mint a többi vadállat, akikkel idelenn találkoztak. Azonban tévedtek, ezek mindenképpen meg akarták ölni őket. Ám a bikafejűeknek is tévedniük kellett. Lévén csapatom ölte meg őket. Kacatjaikra bajnokaim már ügyet sem vetettek, tudták, hogy mind egyszerű holmi.
  Aztán a tekergő járat végén ismét egy kicsiny kamrában lyukadtak ki, amely teli volt sárkánykakasokkal (Cockatrice). Odo szinte örömmel vetette bele magát e küzdelembe, gyorsan levágva az egyik pikkelyes szárnyast. Társai nyomban követték példáját, így aztán a mészárlásnak hamar vége lett. Mert hát be kell vallani, hogy ez bizony nem volt se csata, se küzdelem valójában.
  Azonban kárpótlásul találtak egy tekercset, rajta papok igéivel, meg egy varázsgyűrűt. Amint ezeket bezsebelték, visszatértek hát az elágazáshoz, hogy folytassák keletre útjukat. Egy kicsiny helyiségbe jutottak, de tovább is álltak belőle, mert nem találtak benne semmi érdekeset.
  Hamarosan a folyosó egy újabb, hosszú helyiségbe vezette őket, amelyről úgy vélték, hogy üres. De alig tették be a lábukat, máris érkezett a fogadóbizottság az üdvözlésükre. E bizottság tagjainak teste feketén csillogott a félhomályban, s igen hosszú is volt, mint valami méretes kígyóé. Azonban nem hasukon csúsztak, mint ez elébb említett hüllő, hanem apró lábak hordozták e kitinbe bújtatott hosszú testeket. Százlábúak voltak ugyanis. Az emberméretű fajtából.

[Itt legalább közelebbről láthatóak...]

  Azonban ezek a soklábúak igazán könnyű ellenfelek voltak. Embereimnek szinte fegyvert sem kellett rántaniuk, csak úgy csizmáik sarkával könnyedén elbántak velük. A méretes ízeltlábúak eltaposása után ismét zsákmányra lelt partim. Számos ékkőre meg egy varázspajzsra, illetve egy varázsló tekercsre. Ezeken megosztozott csapatom, majd visszatért a kerekes felvonóhoz, hogy most az északi járattal próbálkozzanak meg. Alig haladtak egy két ugrásnyit, amikor a szövétnekek pislogó félhomályában felfedezték a feketén csillogó, százlábú formákat, amelyek feléjük közeledtek!
  Ismét könnyedén eltiporták ezeket lényeket, majd továbbálltak. Alighogy a járat keletnek fordult, rögtön több felé ágazott. Egyik ága északnak vezetett, egy másik keletnek, a harmadik pedig délnek. Miután az északi egy zsákutca volt, a keleti pedig egy üres kamrába tekergett, így visszatértükkor a déli folyosón haladtak tovább. Ez is egy idő után keletnek fordult. Majd egy tágas tárnába juttatta el kalandoraimat. Innen három felé mehettek tovább: északnak, délnek, meg keletnek. Előbb a keleti járattal próbálkoztak, de az egy beomlott járatban végződött. Aztán az északi folyosó is egy üres kamrában végződött. Így végül megpróbálkoztak hát a déli folyosóval. Egy zsákutca volt ugyan, de az is látszott rajta, hogy csak nem is oly régen vájhatták. A rögök között is csillogott valami, így hát csapatom az eldobált szerszámokkal ásni kezdett (Yes). Jutalmuk sem maradt el, a sok órányi csákányozás után. Két egész darab drágakő volt jussuk! Így aztán visszatértek a kerekes felvonóhoz, hogy bejárják a dél felé vezető tárnát. Ám útjukat állta egy falka fényferdítő fenevad (Displacer Beast) meg a gazdáik, néhány minótaurosz. Azonban csak kisebb késedelmet jelentettek. Mert vitézeim könnyedén legyőzték őket.
  A déli járatban aztán enyhe fuvallatot éreztek (You feel a gust of wind). Megálltak egy pillanatra, de nem jött semmi, úgy tűnt csak huzat volt. Az a kanyargó járat egy kisebb helyiségbe vitte őket. Azon az ajtón kívül, amelyen beléptek, még volt kettő. Az egyik keletre, a másik nyugatra nyílt. A mögötte lévő hosszú folyosón át aztán egy újabb kisebb helyiségbe jutottak. Dél falán egy ajtó nyílt, északra pedig egy járat vezetett ki belőle. Hőseim elébb benéztek az ajtó mögé.
  Ismét egy frissen ásott járatkezdeményre leltek, előtte pedig az eldobált csákányok hevertek. Úgy döntöttek újfent szerencsét próbálnak a bányászással. A szerencse nem volt túl bőkezű hozzájuk. Csak egyetlen egy ékkövet találtak. [Egyébként többször is lehet ásni, ha "nekimegyünk" az ásatásnak. Még több követ bányászva ki.] Így aztán megnézték, hogy az északra vezető folyosó hová vezeti őket. Egy tágas, de teljes üres kamrába jutottak. Így aztán visszafordultak, hogy visszatérjenek abba a helyiségbe, amelybe a délre vezető járatból jutottak, hogy ezúttal a keletre vezető ajtó mögé nézzenek be. Azonban útjukat állta közben két sárkánykakas, amelyekkel könnyűszerrel végeztek.
  Aztán a keletre vezető ajtó mögött, alig tettek meg egy nyíllövésnyi távolságot, mikor a járat megremegett, majd oldalfalának egy része leomlott. Sűrű por szállt fel a földről. A porfátyol mögött pedig feltűnt ismét két barna melák! A méretes szörnyek gyorsan megrohamozták bajnokaimat. Odo rögvest beledöfte kardját az elsőbe. Phixidorous elugrott előle, hogy rálőhessen, de a barna melák így is megütötte. Aztán Acantha szemeibe bámult, megzavarva őt. Azonban szerencsére nem társait támadta meg, hanem a melákot. Akivel aztán Seneph végzett. A másik melákot pedig Gorvenál foglalta le, akinek szemeibe hiába bámult a szörny, nem volt hatalma felette. Végül ezzel a szörnnyel is leszámoltak.
  Miután ellátták sebeiket továbbálltak. Ám alig követték a folyosó kígyózását, amikor is újabb szörnyekbe botlottak, minótauroszokba. Összesen egy féltucatba. Phixidorous adta át csapatom üdvözletét először. Aztán a többiek is bemutatkoztak. Anélkül, hogy hajuk szála is görbült volna, diadalmaskodtak a bikafejűek felett. Aztán követték tovább a folyosó kígyózását. Egészen addig, míg északra el nem ágazott.
  Északnak fordultak hát, és hamarosan ez a tárna keletnek fordult, majd még további három irány ba ágazott el. Itt először az északi elágazást választották, amely hamarosan a szokásos kis barlanghelyiségbe vitte partimat. Ez pedig úgy tűnik fényferdítő fenevadak odúja volt. A bestiek rögvest embereimnek is ugrottak. Csak papjaimat sikerült megmarniuk, vagy inkább csak megkarcolniuk. Aztán az egész falka búcsút mondhatott az életének. Odo odújukat átkutatva aztán talált egy-két érdekes dolgot. Úgy mint egy varázspáncélt, meg egy varázsló tekercset. Ezeket eltették, majd visszatértek a háromágú elágazáshoz, hogy most a "középső", azaz a keletre nyúlóval próbálkozzanak.
  Ez is szörnyek lakhelye volt. Méghozzá minótauroszoké. Azonban a nyolc bikafejű nem ért fel kalandoraimhoz. Noha egyikük másikuk, azért megsebezte Seneph-et meg Odót. Legtöbb holmi, mi utánuk maradt, szokásosan kacat volt. De akadt sok szemét között egy mágikus pöröly (hammer) meg egy gyűrű. Ezeket csapatom lefoglalta, majd visszatért a háromágú elágazáshoz, hogy az utolsó járattal próbálkozzék. Azonban útközben két sárkánykakassal találkoztak, ezektől rögvest megszabadultak fegyvereik segítségével.
  A déli tárna is egy kis barlanghelyiségbe vezette őket. Azonban ez kivételesen üres volt. Így a háromágú elágazásból visszatértek a kígyózó járatba, hogy felderítsék azt. Útközben persze ismét bikafejűekbe akadtak, de ezek a lények már nem jelentettek akadályt számukra. Azonban visszatérve a kígyózó járatba ismét találkoztak minótauroszokkal, de mögöttük különös sárga tömeg izgett-mozgott. Óriás meztelencsigák voltak! Ezeket a gerinctelen jószágokat már ismerték, tudták, hogy savat köpnek. Ám bármennyire is elővigyázatosak voltak, papjaim meg paladinomra is jutott a savjukból. Szerencsére persze nem volt súlyos a sérülés, így aztán sietve levágták a bikafejűeket, majd utána a csigákat. Semmi értékes holmi nem maradt utánuk.
  A járat pedig egy beomlott zsákutcában végződött. Így hát visszatértek a kerekes felvonóhoz, hogy "hazamenjenek" Új Patinába megszabadulni a szükségtelen, de értékes zabráiktól. Hogy mit csináltak ez után? Az már egy másik történet...

Komputer Kalandor  

Tárna helyett Tyr temploma

Tárna helyett Tyr temploma

  Embereim a kerekes felvonóval a mélybe ereszkedtek hát. Az első szintre érkezvén érdekes helyre jutottak ám. [A játék ezt a templomszintnek nevezi, szóval elméletileg ez nem a bánya első szintje még...] Az akna amelyben a felvonó közlekedett éppen egy kereszteződés közepében volt. A négy járat ugyanúgy nézett ki, mintha csak egy labirintus részei lettek volna. Csapatom éppen a keletre nyúló járatba tekintett. Így hát kiszálltak a felvonóból, majd elindultak erre. Azonban zsákutcába jutottak. Így hát megpróbálkoztak a maradék három járattal is. Egyedül a déli járattal volt szerencséjük.

  Hamarosan rájöttek, hogy még nem jutottak le a bányába, hanem valamilyen templomi szintre ereszkedtek csak. Ám mielőtt még ezt felismerhették volna, útjukat egy csapat szörnyeteg állta, akik úgy tűntek, mintha a Fekete Kört szolgálták volna. Kalandoraimnak a pedig teli volt már a csizmája a Fekete Körrel meg a követőikkel. Még Tyranthraxus talpnyalói sem volt számukra ennyire dühítőek! Ezért hát rögvest megtámadták őket (Attack).
  Az őrség nyolc minótauroszból és nyolc fényferdítő fenevadból (Displacer Beast) állt. De partim ezúttal a fehér bábukkal játszott, azaz náluk volt a kezdeményezés. Fegyverforgatóim rögvest az élre álltak, falanxot alkotva. Mögöttük pedig ott voltak a varázslóim meg az íjászom. Phixidorous mérte az első csapást, mert amint Gorvenál mögé állt a szörnyek közé eresztett egy vesszőt. Ám a fényferdítők ügyesen elugrottak előle. Aztán rájuk rontottak. Papjaim ügyesen védekeztek, sőt Odónak még az egyik vakmerő minótauroszt is sikerült rögvest leszúrnia. Erre a szörnyek megdühödtek olyannyira, hogy egyetlen áradattal próbálták elsöpörni vitézeimet. Ám ahogy a habok is csak hosszú évszázadok sora alatt tudják a sziklákat lerontani, amelyeknek csapódnak, úgy a bestiák rohama is megtört csapatom falanxán. Aztán Acantha, majd Móg hajított mögéjük egy-egy tűzlabdát, amellyel elapasztották az ellenség számait. A maradékkal pedig könnyedén leszámoltak.
  Egyedül a minótauroszok után maradt rengeteg kacat, de ezekre senki még csak rá sem nézett, oly hitványak voltak.
  Az őrségen túl terebélyessé tárult a tért, a déli falon pedig egy kétszárnyú kapu terpeszkedett. Beléptek hát rajta (Enter). Egy templom pitvarába jutottak, hol a mennyezet kísérteties fényt árasztott. Azonban bajnokaimra mégis különösen hatott. Jóérzéssel, jósággal töltötte el őket a hely szelleme.
  Így aztán úgy döntöttek, hogy a pitvarból a templom hajójába lépnek. A hajó végében lévő kápolna igen takaros kis kápolna emelkedett. Előtte két oszlopban, padok sorakoztak egymás mögött. Aztán embereim átsétáltak a hajón, és elérték az oltárt. Hatalmas volt, rajta pedig ott feküdt egy kiegyensúlyozott serpenyőjű mérleg, amely egy pöröly fején állt.
  Már tudták Tyr templomába érkeztek, mert ez volt az igazság istenének szimbóluma [Tyr, a "megcsonkított isten", egy főbb istenség Faerûn, azaz Elfeledett Királyságok (Forgotten Realms) földjén. Azért nevezik megcsonkított istennek is, mert jobb kézfejét leharapta Kezef, egy ősi masztiff kinézetű istenség, szemeit pedig Lord Ao {ejtsd: éjó} nyomta ki.  – Lord Ao amolyan istenek istene. – Azért vakította meg Tyrt, mert az kétségbe vonta azt a döntését, hogy minden isten büntetést érdemel, amiért nem sikerült megakadályozniuk Bane-t, hogy ellopja a Sors Kőtábláit.]. Kalandoraim körbejárták az oltárt, sasszemeiket nyitva tartva [kapcsoljuk be a kutatást (Search), ha még nem tettük volna]. Ekkor vették észre, hogy az egyik ólomüveg, mely az oltár mögött magasodott, valójában nemcsak egy ékítő ablak, hanem ajtó is.
  Ám hiába feszültek neki, nyílni nem akart. Vonakodtak Tyr templomában fegyvert rántani, ezért inkább Acantha egy zárnyitó igét (Knock) mormolt el. S lám a titkos ajtó kinyílt. Szűk, rejtett folyosóra érkeztek, amelynek nyugati meg keleti végében egy-egy ajtó állt. Először benéztek hát a nyugati mögé. Lévén az esett közelebb hozzájuk. Azonban csak kegytárgyak szertárául szolgált a kamra, amelyet az ajtó mögött leltek. Így hát odahagyták, hogy a keleti ajtóval próbálkozzanak.
  Az már érdekesebb egy helyiség volt. Mert a templom kincstára volt. Mivel eleddig senkivel sem találkoztak, úgy gondolták, hogy a templom elhagyatott. Éppen emiatt úgy találták, hogy az 50 ékkőre meg 200 csecsebecse ékszerre nekik nagyobb szükségük van, mint egy elhagyatott templomnak. Ezért hát elosztották maguk között a talált jószágot.
  Miután erszényeiket megtömték, visszatértek a titkos folyosóra, onnan pedig a templomhajóba. Ekkor vették észre, hogy a hajónak a dél részén is nyílik egy-egy ajtó, keletre meg nyugatra. Vitézeim a nyugati ajtót választották először újfent, hiszen ismét az esett a közelükbe. Ahogy megközelítették, hallották amint zárja hangosan kattant. Habár másra számítottak, a kilincs mégis engedett.
  Egy folyosóra léptek, amelynek nyugati falán számos ajtó sorakozott. Rájöttek, hogy a templom paplakába jutottak. Azonban az is feltűnt nekik, hogy túlságosan is jó állapotban volt minden ahhoz, hogy elhagyatott legyen. Kezeiket hát fegyvereik markolatára helyezték majd úgy indultak el felfedező útjukra, északnak a folyosón.
  Az első ajtó mögött, amely legközelebb volt hozzájuk, egy kicsiny előtérbe jutottak, honnét további öt ajtó nyílt. Mind zárva volt. Azonban Odo mindegyiket berúgta (Bash). Annyira már nem feszélyezte, hogy templomban van. Négy mögött kicsiny cella helyezkedett el, olyasféle, amelyben az akolitusok avagy az oltárszolgák szoktak lakni. Az egyikben egy ládára is leltek, amelyben egy ékszer volt, meg húsz drágakő. Ezeket elosztották maguk között, majd tovább kutakodtak. Az ötödik ajtó mögött egy paplak volt. Lényegesen nagyobb, mint az oltárszolgák cellái.

  Így hát a hosszú folyosón tovább mentek északra. Benéztek a második ajtón, ahol szintén egy előtérbe jutottak, szintén négy cellával meg egy paplakkal, de semmi érdekeset nem leltek. Hanem az utolsó, legészakibb ajtó mögött, az északnyugati cellába lépve különös dologra figyeltek fel. Mintha az a szobácska teljesen új lett volna, mintha soha senki nem használta volna. Körbenéztek hát alaposan, majd véletlenül egyikük nekidőlt az északi falnak és felfedezett egy rejtett átjárót, amelyen át aztán egy titkos gyűlésteremre meg fegyverraktárra leltek. Azonban csak üres falikarok árulkodtak arról, hogy egykor vérteket, fegyvereket fogtak. Mindegyik üres volt, úgy tűnt ezeket elvitték.

  A helyiség északkeleti végében azonban egy kémlelőnyílásos ajtóra leltek. Belenéztek hát a nyílásba (Use). Azt látták, hogy úgy tíz minótaurosz kutakodik egy teremben. Majd az egyikük megszólalt: "Láttam őket bejőni ide." Erre vezére körbenézett, majd válaszolt: "No, én nem látom őket... szóval megpihenek inkább." Ezzel rögtönzött tábort vertek, majd egyiküket kinevezték őrnek, hogy figyelje az ajtót, amely a helyiségből kivezetett.
  Hőseim csak erre vártak. Benyitottak az ajtón, amelyen a kémlelőnyílás is volt. E tettükkel aztán alaposan meglepték a minótauroszokat, akik nem győztek csodálkozni, hogy csapatom miként került elő a fal mögül.
  A tíz bikafejű bestiának Phixidorous nyila sziszegte el bajnokaim üdvözletét. Rögtön bele egyikük fülébe, átütve azt. Aztán Odo ugrott oda egyikükhöz, és egyetlen kardcsapással megfelezte a minótauroszt. Acantha egy tűzgolyót hajított közéjük. Az izzó lánglabda aztán halálra perzselt vagy hat szörnyeteget. Papjaim levágtak még kettőt, az utolsó szívét Phixidorous nyila járta át.

  Embereim ügyet sem vetettek a kacatokra, amelyek a bikafejűek után maradtak, mentek is volna vissza paplakba, ám ekkor a semmiből két éterszolgáló (Aerial Servant) [Ezek valójában ilyen félig intelligens levegő elementálok, akiket papok szoktak megidézni] tűnt fel a semmiből, majd miután eltakarították a hullákat, ugyanúgy el is tűntek.
  Partim megpróbált visszatérni oda, ahonnan jöttek, azonban úgy tűnt a rejtekajtót csak a másik oldaláról lehetett kinyitni. Így hát visszatértek a hajóba, majd onnan a paplak folyosójára ismét. Mivel északnak már végignézték az összes termet, ezúttal délre fordultak. A paplak nyugati falán már csak egy ajtó maradt, amely mögé még nem néztek be.
  E mögött is a szokásos elrendezés előszoba fogadta őket. Az első cellában, amely a délkeleti volt nem találtak semmit. A másodikban a főakolitus tágasabb cellájára leltek. Más egyéb említésre méltó felfedezést azonban nem tettek. Így visszatértek a folyosóra. Amely, csak most vették észre, körül ölelte a templom hajóját. Déli falán is sorban ajtók álltak. Ezért aztán rögtön benyitottak az elsőn.
  A főpap szobájába léptek be. Minden rendezett és kifogástalan állapotban volt. A szoba délnyugati sarkából egy újabb ajtó nyílt. E mögé is benéztek. Egy távkapu ásított odabent. Átléptek rajta, mert sejtették, hogy a Tudás Kútjához vezeti majd őket, így helyreállíthattak egy újabb járatot a Kút megannyi teleportja között. Ám utána rögvest vissza is tértek a templomba.
  A folyosóra visszatérve, a következő ajtóhoz mentek. Ez egy kétszárnyú ajtó volt. Beléptek hát rajta. A templom refektóriumába léptek. Széles padok, hosszú asztalok helyezkedtek el benne, azonban mindezt leszámítva üres volt. Kaladoraim nem haboztak, visszaléptek hát a folyosóra, majd sétáltak tovább keletnek. A következő helyiség a konyha volt. Ezt is elhagyták, majd követték a folyosót. De legnagyobb meglepetésükre nem találtak több ajtót.
  A folyosó kanyarulatában viszont észrevették, hogy mintha a keleti fal furán izzott volna. Megtapogatták, s egy titkos ajtóra leltek. Átléptek hát rajta. Újabb folyosóra jutottak. Jobbjukon, délnek, rögtön egy ajtó állt. Először ezen léptek át. Tágas edzőterembe léptek be. Amelynek északkeleti sarkában, az északi fal különösen festett. Legalábbis Acantha számára, így ezt is megtapogatták. Egy újabb titkos rejtekhelyre leltek. Gorvenál meg is jegyezte, hogy ez a templom egy kész talány, amelynek titkos magvát rejtély palástolja [Ezt így Churchill után szabadon...]. A kis kamra valójában egy rejtett fegyvertár volt. Miután magukhoz vették az ördöngös fegyvereket, vérteket meg főzeteket, visszatértek a rejtett folyosóra.
  A folyosó északnak kanyarodott, két oldalán öt-öt ajtóval. Az ajtók mögött tágas szobák nyíltak, de ezek mind üresen kongtak. Ahogy a benyitottak minden ajtón, és mindenhol ugyanezt lelték, félúton a folyosón, fojtott zajok ütötték meg füleiket. A folyosó végéből jöttek. Azonban nem rohantak rögtön oda, elébb még végignézték a szobákat, de semmi említésre méltót nem találtak egyikben sem. Mikor elég közel jártak már a folyosó északi végéhez, úgy erősödött a zaj is. Hamarosan vitézeim rájöttek, hogy az folyosó végében lévő ajtó mögött valaki beszél, azt hallják, hallották. Még közelebb mentek, és feltűnt nekik, hogy a szavak róluk szólnak. Mikor pedig az ajtóhoz léptek, a hang így szólt: "Na végre, épp időben..." Ez meglepte őket. De aztán a hang folytatta: "Mire vártok még? Talán írott meghívóra? Lépjetek be!"
  A felszólításnak eleget téve hőseim benyitottak az ajtón. Mögötte pedig egy "vén" [nem értem, hogy az eredeti szövegben miért van idézőjelek között] törp fogadta őket, papok öltözetében. Bajnokaim szóba álltak vele (Talk), mert a törpe sem fegyverrel rontott rájuk. Alighogy csapatom üdvözölte őt, nyelvén feloldotta a kötőféket: "Végre, hogy ide értetek! Azóta várok rátok mióta megérkeztetek Patinába. Talán ólomból van a lábatok, hogy ilyen sokáig tartott? Ráadásul elég siralmas egy bagázs vagytok. Eh, de mindegy, be kell érnünk veletek..." Ekkor egy pillanatra elapadtak szavai, mert még a legnagyobb folyamok is olykor kénytelenek lelassulni medrükben. Odo szólni akart, de Gorvenál vállára tette a kezét, hogy ne szakítsa félbe a törpöt (No). Az pedig folytatta: "Markos Derf a nevem, én vagyok a templom gondnoka. Sok dolog van itt, melyről tudnotok kell." [Naplóbejegyzés 18]: Derf hátradőlt székében, majd folytatta: "Háromszáz évvel ezelőtt élt két fivér errefelé: Oswulf a paladin és Eldamar a mágus. Mindketten igen hatalmasak volt és Tyrt, az igazság istenét imádták. Ahogy Eldamar öregedett, egyre jobban megszállottja lett a halhatatlanságnak, mert Tyr szolgálata már nem elégítette ki igényeit. Megtébolyodott, majd elbarikádozta magát az Ikrek Kastélyának felsőbb szintjein. Ott pedig aztán lassan kikísérletezte a titkos varázslatot, amely ahhoz kellett, hogy liccsé válhasson. Oswulf ugyan rájött erre, de már nem tudta testvérét eltántorítani tébolyától.
  Előrelátván, hogy a lics mire lesz majd képes, Oswulf elhagyta a várat és tizenkét hős felkutatására indult. Ezeket aztán egy kompániába kovácsolta, s az Ezüst Pengéknek nevezte el őket. Mire Oswulf visszatérhetett e völgybe, Eldamar is befejezte a varázslatot, és újjászületett, mint lics, kit az Iszonyatúrnak neveztek. Az Ezüst Pengék számára ádáz küzdelem vette kezdetét Patina házai között. A város elpusztult s sok hős is elesett. Akik megmaradtunk, visszaszorítottuk gonosz hordát a kastély kapujáig.
  Oswulf nem akart tovább nyomulni, hogy saját testévérét lemészárolja. Helyette mágusaink és varázslóink oly igét mondtak, amely véglegesen befagyasztotta a völgyet egy gleccserrel. Az Iszonyatúr hadai azonban ellentámadtak, miközben az igét elmondták s Oswulf bennünket óvva esett el. Teste a fölöttünk lévő szinten nyugszik, de lelke még mindig a kastélyt őrzi, hogy meggátolja az Iszonyatúr ébredését. Mint az utolsó Ezüst Penge, úgy döntöttem, hogy itt maradok, óvni a templomot meg őrt állni.
  Most azonban az Iszonyatúr hívei visszatértek. A Fekete Kör sikeresen szétfoszlatja a varázslatunkat. Sajnos már a templomhoz vagyok kötve, így nem szállhatok szembe velük. Gyűljetek hát az Ezüst Pengék lobogója alá és vessetek véget az Iszonyatúr fenyegetésének egyszer s mindenkorra!
  Az Iszonyaturat meg kell állítani, de előtte még bizonyítanotok kell, méltóak vagytok, hogy Ezüst Pengévé emelkedjetek. Mielőtt Oswulf meghalt, pálcáját nyolc darabra törte, és elrejtette e darabokat e bánya első nyolc szintjén. Hozzátok el nekem e darabokat, ezzel bizonyítva, hogy méltóak vagytok."
  Ez után a törp kötekedően partimra tekintetét, majd megszólalt: "Na, mi az? Talán írásba is adjam?" Majd pálcájával embereimet az ajtó felé lökdöste. Majd miközben kinyitotta az ajtót, ismét megszólalt: "Az első szinten haladjatok nyugatnak! S itt van ez is." Mondta, miközben Senpeh kezébe nyomott egy gyűrűt, amelyen Tyr szimbóluma volt látható. "Ez majd világít, ha az egyik darabnak a közelébe kerültök." Ezzel a vén törpe kizavarta kalandoraimat a folyosóra.
  Azonban mielőtt vitézeim a bánya első szintjére ereszkedtek volna, visszatértek Új Patinába megvizsgáltatni a fegyvereket, s eladni azt amelyre nem volt szükségük. Azonban ez már egy másik bejegyzés története...

Komputer Kalandor