A bánya II. szintje

A bánya II. szintje

  Miután embereim visszatértek Új Patinába, rögvest a fegyvertárba mentek megszabadulni a felesleges kacatoktól, majd megvizsgáltatni az obskúrus fegyvereket, tárgyakat. Rengeteg platina érme ütötte ezúttal a markukat, mert a tárgyak sokat, még ha maguk nem is vehették hasznukat. Ezt követően meglátogatták a káptalant, hogy az érméket ékkövekre váltsák. Utána pedig a polgármester házán keresztül visszatértek a Tudás Kútjához. Hol egy távkapu segítségével pedig Tyr templomába léptek. Onnan pedig a kerekes felvonóhoz siettek, hogy a bánya második szintjére süllyedjenek vele.

  A felvonó akna ismét egy kereszteződés közepén húzódott. Kalandoraim így aztán először a nyugati járatot választották. Alig tettek azonban néhány lépést, mikor is fürkésző tekintetüknek hála, [be volt kapcsolva a kutatás (Search)] észrevettek egy gyanús csapóajtót a földön. Igen különös dolog egy ilyen csapóajtó egy bányában. Így inkább kikerülték, nem léptek rá (Avoid trapdoor). [Ha nem kapcsoljuk be a kutatást, vagy szándékosan rálépünk (Step on trapdoor), abban az esetben a harmadik szinten találjuk magunkat, kicsit megzúzva.]

  Miután maguk mögött hagyták a csapóajtót, végighaladtak a járaton egészen addig, amíg szét nem ágazott, mint egy háromágú szigony. Ezúttal északnak fordultak. Hamarosan a már jól ismert egyik kis helyiségbe jutottak, ahonnét két másik ajtó nyílt, már azon kívül, amelyen beléptek. Ezúttal tovább folytatták útjukat nyugatnak. Aztán északnak követték a folyosót, amely végül ismét nyugatnak fordult, hogy egy kamrában érjen véget. Amely kamra látszólag egykoron a bányászok kaszárnyája volt. A ládáik még mindig itt hevertek. Vitézeim úgy gondolták, hogy átkutatják azokat a ládákat (Search). Azonban Acantha, ki a tolvajom is volt, észrevette, hogy a ládákat csapdák védik. Ezeket hamar hatástalanította, majd kotorászni kezdtek.

  Találtak is mindenféle dolgot. Például 45 ékkövet, amelyen megosztoztak. Két tekercset, egy a papok igéit, egy pedig a varázslók varázslatait tartalmazta. Illetve hevert az egyik ládában egy varázs pallos meg egy mágikus alabárd. Miután mindezt magukhoz vették, visszatértek a kicsiny, háromajtós kamrába, hogy ez után az északi ajtóval próbálkozzanak.

  Ám alig tettek húsz lépést, mikor a járat felmordult, egyik fala pedig leomlott. A porfelhőből pedig két görnyedt, de igen méretes alak tűnt elő. Barna melákok lepték meg csapatomat, vagy legalábbis a szörnyek biztos azt hitték, hogy meglepték őket. Az első melákot Seneph alabárdja hasította rögtön ketté. A második ugyan adott egy kisebb pofont Gorvenálnak, de végül Odo kardja járta át bensőségeit. Meglepő módon e két szörnynél akadt egy-egy ékkő meg varázspajzs is. Ezeket elvették, majd folytatták útjukat tovább a járatban északnak.

  Már-már elérték a végét, mikor is a lobogó szövétnekek félhomályában különös árnyalakok tekergőzésére lettek figyelmesek. Fegyvereik elővonták hőseim, majd vártak egy fáklya fénykörében. Hamarosan e körbe aztán ízelt lábak százai léptek be, hozva a förtelmes testet is, amelyhez csatlakoztak. Egy maroknyi óriás százlábú tört rájuk. Ám ezek a soklábú förmedvények nem sokáig állták útjukat. Eltaposták őket, ahogy az efféle kártevőket szokás.
  A járat végén aztán egy újabb kaszárnyára leltek. Hol ismét ládák hevertek árván. Látták, hogy ezek is csapdákkal védettek. Így hát Acantha újfent megpróbálkozott a kinyitásukkal. Azonban nem járt sikerrel, így akkorát robbantak a ládák, hogy négy bajnokomat megsebesítették. A ládákból meg a tartalmukból csak égett szilánkok maradtak. Partim tagjai megúszták némi égéssel meg kormos képpel. Már épp elhagyták volna ezt a baljós helyet, mikor Odo ujján felderengett Tyr gyűrűje! Oswulf pálcájának egy darabja a közelben volt hát! Gyorsan megkeresték, és eltették, nehogy elkallódjon a sok törmelék között.
  Miután ellátták sebeiket, elindultak visszafelé, hogy a háromajtós kamrából, a háromágú elágazáshoz térjenek vissza. Azonban útközben Négy minótauroszba meg háziállataikba, úgy öt darab fényferdítő fenevadba botlottak. Természetesen a szörnyek nem bírtak kibújni a bőrükből így hát verekedés lett a vége. Jól olvasod kedves olvasó, verekedés, nem pedig verés. Ugyanis csapatomat éppen a járat fordulójában rohanták meg a lények. Lényegében oldalba kapva őket. Phixidorous és Acantha közelebbről is kénytelen volt hát összeismerkedni a bikafejűek csatabárdjaival, miközben a fenevadak a sokkal inkább a közelharchoz szokott embereimet foglalták le. Azonban különösebb baja senkinek sem esett. Mókás íjászom rögvest eltette felajzott fegyverét, hogy helyette kardot rántson. Varázslónőm pedig tőrével válaszolt a bárdok csapásaira. Aztán a minótauroszokat Móg tette ártalmatlanná azzal a tűzlabdával, amelyet közéjük hajított. A többiek pedig időközben a fényferdítőkkel számoltak le.
  A csata után megpihentek, hogy ellássák sebeiket. Mógnak azonban már csak a háromajtós kis kamrában engedték meg, hogy bemagolja a tűzgolyó igéjét. Aztán végre visszatértek a háromágú elágazáshoz. Itt nyugatit, a középső ágat választották most. A végében aztán egy félbehagyott ásatásra leltek. Mint a legutóbb, a csákányok is ott hevertek még. Így hát felkapták azokat, hogy ismét ékkövekre leljenek. Azonban a fizetség e nehéz munkáért megint csak soványnak bizonyult. Két darab kő volt a jutalmuk. Így hát visszabandukoltak az elágazáshoz ismét, hogy a déli ágában vesszenek el.
  Valójában nem vesztek el, csak alaposan megzavarta őket a járat kígyózása. Aztán egyszer csak hét darab bikafejű termett előttük. Odo rögtön bemutatta az elsőt a halálnak kardja segítségével. Aztán a többieket is átvezették kalandoraim a túlvilágba. Egyedül Senephet tudták csak megütni picit. Miután ellátták sebét, továbbálltak. Hamarosan egy kisebb kamrába értek, melyből egyetlen másik ajtó vezetett ki, mint amelyen beléptek. A kamrából a másik ajtón át távoztak, majd egy kisebb séta meg tekergés után, ismét egy ajtó előtt találták magukat. Bátran benyitottak hát. Odabent ismét egy kaszárnyára leltek ágyakkal, meg persze a ládákkal. Haboztak először ládákhoz nyúlni, de aztán mohóságuk felülkerekedett. Acantha fürge, ügyes ujjainak hála a csapdákat hatástalanították, amelyért 38 ékkő, egy varázskard, egy varázsfőzet, egy tekercs varázsigékkel, meg egy varázsgyűrű volt a jutalmuk.
  Aztán visszatértek a háromágú elágazáshoz, onnan pedig a kerekes felvonóhoz. Ahogy a járatok félhomályában haladtak előre, mintha izzó szemeket véltek volna látni a távolban maguk előtt. Azonban ezeknek a szemeknek a gazdáik nem mutatkoztak meg, míg a felvonóhoz értek. Így hát háborítatlanul fordulhattak a déli járatba a felvonónál.
  Hosszas séta után ez a járat is három felé ágazott. Először a keleti folyosóra fordultak, mert az eset a baljukra. Újabb kaszárnyára leltek. Miután a csapdákat Acantha hatástalanította, némi ékkő meg négy darab varázstárgy ütötte markukat: egy pajzs, egy főzet, egy papi imákkal teli tekercs, meg egy tőr. Ezeket mind Gorvenál tette el, a köveken megosztoztak. Aztán visszatértek az elágazáshoz. Miközben a fülük közelében szúnyogok zizegtek, délnek fordultak. Itt összetalálkoztak egy nagy csapat bikafejűvel meg egy fenevaddal. A csata közben Móg kifogyott számszeríjába való vesszőkből így eldobta fegyverét, majd elővette mágikus botját, amellyel nagyokat sózott az ellenségre. Aztán a járat végében egy újabb frissebb érre leltek. Megint próbára tették szerencséjüket egy hosszadalmas ásással, hogy egyetlen ékkőhöz jussanak.
  Már csak a nyugati elágazás maradt hátra, amelyet még nem néztek meg. Kisebb kígyózás után itt is a bányászat félbemaradt nyomaira leltek. Megint felkapták hát a csákányokat és bányásztak egy picit. Ám a jutalom ezúttal is igen szegényes volt. Így hát visszaindultak a kerekes felvonóhoz. Azonban útközben néhány óriás százlábúval találták magukat szemközt. Miután könnyedén eltaposták őket, folytatták útjukat, hogy a felvonón túl, az északi járatot vizsgálják át.
  Az északi járat kisebb egyenes után egy meglehetősen fura teremben végződött. Egy ajtónyílás vezetett át a másik teremrészbe, amely szintén üres volt, míg egy másik ajtó keletre nyílt. Keletnek mentek hát tovább. Néhány lépés után egy elágazáshoz érkeztek, amely északnak nyúlt. Ráfordultak hát vitézeim erre az útra. Azonban hamarosan ez is elágazott, keletnek. Ám ők folytatták tovább útjukat északnak. Ez a járat is aztán keletnek fordult, hogy egy nagyobb helyiségben érjen végett, ahol semmi nem volt. Visszatértek hát az iménti elágazáshoz, hogy azzal próbálkozzanak. Azonban midőn már-már elérték a végét, a járat megremegett. Egyik fala leomlott, mögüle pedig három barna melák tört elő. Hőseim nem haboztak, rögtön verekedni kezdtek velük. Az egyik szörny tekintete megzavarta Gorvenál fejét, majd kapott néhány ütést tar koponyájára. Seneph, ki a segítségére sietett, szintén zúzódásokkal gazdagodott. Móg a melákok hátát melegítette egy tűzgolyóval, hogy aztán a végén Odo vágja le mindhármat.
  Egy varázspajzzsal meg három ékkővel lettek gazdagabbak bajnokaim a csata után. Pihenéssel, igetanulással "ünnepeltek" hát. Aztán folytatták útjukat keletnek. Egy kisebb helyiségbe jutottak, amely valójában szörnyek fészke volt. Nem is akármilyeneké, hanem sárkánygyíkoké (Wyvern)! Így hát csapatom sietve fegyvert rántott, majd rárontott a szárnyas hüllőkre.
  Odo, mint egy lándzsahegy tört előre kardjával, leszúrva az első sárkánygyíkot. A maradék három ezt látván, nem tétovázott, ők is a csatába vetették magukat. Míg embereim körülálltak egy hüllőt, addig egy másik sikeresen megmarta Phixidorous-t mérges farkával. [Ebben már a wyvernek ilyet is tudnak. A mérgük elég gyorsan öl amúgy.] Ám a mókás íjászomra nem hatott a gyilkos sárkánygyík méreg. Így aztán a szívességet egy nyílvesszővel viszonozta, amely átütötte a hüllő vastag bőrét. Ezt követte Odo kardja, majd a többiek fegyverei, végül Móg terítette le botjával.
  Aztán kalandoraim átkutatták a sárkánygyíkok fészkét. Találtak egy kétkezes kardot meg egy sávozott páncélt (Banded Armour). Mindkettő körül a mágia aurája derengett. Miután kipihenték magukat visszatértek oda, ahol először elágazott a tárna. Már épp keletnek fordultak volna, mikor messziről valaki hangját hallották, amint azt mondta, hogy: "Azt hiszem hallottam valamit." Csapatom minden egyes tagja fegyvereik markolatára helyezte kezét, majd keletnek fordultak. Azonban nem találkoztak senkivel sem.
  Hosszas haladás után e járat ismét elágazott, ismét északnak. Ám vitézeim már kíváncsiak voltak a végére, ezért továbbálltak keletnek. Egy elhagyatott kamrába jutottak, amelyből egy beomlott folyosóra jutottak. Így hát visszafordultak az elégágazáshoz. Ez északnak vezetett kezdetben, aztán keletnek fordult, hogy a végén háromfelé ágazzon. Mindhárom ág egy-egy kamrában végződött, de csak az északi volt érdekes, a többi elhagyatott. Azonban az északi kamrába egy fészekaljnyi sárkánykakas költözött be. Összesen nyolcan voltak. Mivel ezek a jószágok képesek az embert, vagy más szerzetet is kővé változtatni, ezért Móg egy tűzlabdával ropogósra sütötte néhányukat. A maradékkal pedig elbántak a többiek, noha igen ügyes jószágok voltak, többször is kitértek a csapások elől. A fészket átkutatva vitézeim 24 ékkövet találtak, meg egy láncinget, illetve tekercset varázsigékkel.
  Miután pedig megpihentek, hogy igéket tanuljanak, mert senki sem sérült meg, elindultak visszafelé a felvonóhoz. Útjukat nem háborgatta senki és semmi. Még végigjárták a keleti tárnát, de semmi érdekeset nem találtak, így aztán úgy döntöttek, hogy visszatérnek Új Patinába eladni a zsákmányt, mielőtt a harmadik szintre ereszkednének...

Komputer Kalandor

A bánya I. szintje

A bánya első szintje

  Új Patinába hamar visszatért csapatom, köszönhetően a távkapuknak. A fegyvertárban pedig embereim megszabadultak az értékes, de számukra már szükségtelen csatafiától. Már miután megvizsgáltatták azokat. Ennek köszönhetően Odo egy remek pajzzsal, míg Gorvenál egy láncinggel lett gazdagabb, délcegebb. Mindenki más pedig némi pénzzel, amelyet rögvest átváltottak ékkövekre, hogy erszényeiket ne pengő-csengő érméktől nehezüljön.
  Aztán még meglátogatták a vénembert, mielőtt még visszatértek volna a polgármester házába, hogy az ott található távkaput használják. Azonban az öreg csak ismételte magát, mert újfent csak a régi parlamentről (Government House) beszélt. Amelyet kalandoraim már jól ismertek, hiszen onnan takarították ki a Fekete Kör főhadiszállását is. Miután a vénember ismét álomba szenderült partim elhagyta lakását, hogy visszatérjen hát a bányába. A polgármester távkapuján keresztül a Tudás Kútjához léptek, honnét pedig vissza Tyr templomába. A templomból pedig egyenesen a kerekes felvonóhoz kutyagoltak, hogy végre leereszkedhessenek a bánya első szintjére.
  Ahogy Tyr templomának szintjén, úgy a felvonó aknája itt is egy kereszteződés közepébe volt vezetve. Vitézeim kiszálltak a felvonóból, a nyugati járaton indultak el először. A sötét tárnákban szövétnekek lobogtak, bekormozva a főtét. Hamarosan a járatban némi omladék állta útjukat, de szerencsére nem zárta el útjukat, így ügyesen át tudtak mászni az akadályon. Kisvártatva a járat északnak kanyarodott. Aztán keletnek, de a kanyarulat pislákoló fáklyavilágában különösen hátborzongató árnyakat láttak. Vékonyak voltak, hangtalanok, mintha ízelt lábak lettek volna. Mi több hőseim felé közelegtek.
  Bajnokaimat kirázta a hideg, de nem is akarták megvárni azt a pillanatot, míg sejtésük bizonyságot nyer, így rögvest támadtak (Attack). Pengéik visszaverték a táncoló lángok fényét a sötétben, s mikor csizmáik alatt megcsikordult a kavics, akkor már az ellenségük is hallotta őket. Kissé hátrált is, és ekkor csapatom meglátta, hogy kiknek is rontottak neki. Óriáspókok voltak, négyet számlált Odo, ki elsőként csapódott közéjük, mint valami meteorkő a mennyekből. Kardjával rögvest kardélre is hányta egyiküket. Nyomában pedig szaladt Seneph, ki bárdjával kettéhasított egy másik pókot. Gorvenál is érkezett, de az ő csatacsillagát, mert buzogányát lecserélte, ügyesen elkerülte a harmadik pók. Azonban az meg nem menekedhetett Móg számszeríjának vesszejétől. Amely ugyan nem végzett a nyolclábúval, de megsebezte. Hogy aztán Phixidorous két nyila végezzen vele. A negyediket pedig Odo pengéje járta át.
  Ez jó mulatság, férfi munka volt! - jutott eszébe Odónak, ki egykoron e mondatot messzi világból gyűjtött könyvekből olvasta. Aztán folytatták útjukat embereim a járatban. Immár keletnek tartottak, mígnem egy durván ácsolt ajtóhoz nem jutottak. A kilincs engedett, így hamarosan egy a tárnánál azért valamivel tágasabb, de azért még így is elég szűk helyiségben találták magukat. Három ajtó vezetett ki innét: az első, amelyen beléptek; a második tovább keletre; a harmadik pedig északra. Kalandoraim úgy döntöttek, hogy a keleti ajtóval tesznek próbát legelébb.
  Egy kurtán kígyózó járatba jutottak, amelynek végén egy durván ácsolt ajtó mögött egy kicsiny helyiség várta őket. A félhomályban azt is észrevették, hogy az egyik sarokban majd' emberméretű sötét fürtök lógnak alá a mennyezetről. Mivel nem tudták mi az, hát megbolygatták picit az egyik fürtöt. Két vörös zsarátnok izzott fel a sötétben váratlanul e fürtön. Seneph már tudta, hogy rémvérekre (Mobat) leltek. [Hát ez a lény az igazi fantáziátlanság egyik díszpéldánya amúgy. Legalábbis én ezt feltételezem. Ugyanis a Mobat az AD&D-ben nem más, mint egy óriás denevér. Azonban olyan már volt a szerepjáték bestiáriumában, ezért kitalálhatták, hogy ez legyen akkor szörnyű denevér (Monster Bat), de mivel ezzel semmiféle hatást nem lehetett elérni, gondolom összeolvasztották, mint századokkal ezelőtt a magyar csőr szavunkat. Na, így született meg a Mobat. Persze a szerepjátékban az értékei alig különböznek a sima denevérétől. Sőt, a szabálykönyvben ugyanott kell keresni, mint a denevérét...] Így hát vitézeim kénytelenek voltak támadni (Attack).
  A méretes, visítozó bőregerek egyedül Seneph-ben tettek némi kárt karmaikkal. Mikor pedig partim félrerugdosta tetemeiket a földről, akkor észrevették, hogy akadt ott néhány drágakő, meg egy mágikus vért, illetve egy varázstekercs is. Ezeket sietve magukhoz vették, majd ellátták titokzatos papom sebeit, és továbbálltak.

[Azt hiszem ez egy sárkánykakas akar
lenni.]

  Visszatértek hát a kis helyiségbe, ahonnét három ajtó vezetett ki. Ezúttal az északi ajtóval próbálkoztak. Az egy újabb útkereszteződésbe vezette őket. Itt úgy határoztak, hogy balra, azaz nyugatnak fordulnak először. Alig tettek néhány lépést, mikor észrevették, hogy valami mozog előttük a homályban. Szörnyek voltak. Ám hőseim megőrizték hidegvérüket, nem mozdultak. A lények közelebb jöttek, távolról megszagolgatták őket, de nem mutatták jelét, hogy rájuk akarnának rontani. Aztán a szörnyek egyszerűen továbbálltak.
  Csapatom is folytatta útját a járatban hát. Azonban alig néhány lépés után tompa morajlás futott végig a tárnában. Majd ropogás, recsegés hallatszott, az egyik fal pedig leomlott, mögüle pedig két barna melák (Umber Hulk) tántorgott elő, egyenesen bajnokaimnak rontva!

[Legutóbb nem is így néztek ki!]

  Pengék villantak, a homályban, majd a csatában hallható morgások törték meg a szövétnekek lobogó hangját. [Vicc az egészben, hogy legutóbb, mikor a Fekete Körrel elbántunk,  a barna melákok nem is így néztek ki ezek!] Szerencsére embereim hamar elbántak a két melákkal, akik meg is babonázhatták volna őket tekintetükkel! [Mert ez tud ilyet is, összezavarhatja a karaktereket (Confuse), hogy egymást üssék.] A szörnyeknél volt egy-egy ékkő, meg egy ördöngösségtől csillogó bőrpáncél is. Ezeket magához vette csapatom, majd mentek tovább az alagútban, nyugat felé.
  A járat aztán északnak kanyarodott, majd egy rozoga ajtó mögött két felé ágazott. Először az északi ágát vizsgálták át kalandoraim. Bár zsákutca volt, de egy kisebb helyiségben végződött, hol egy halott kalandor feküdt. Átkutatták holttestét (Search), s találtak nála némi értéket. 15 ékkő meg két ékszer ütötte markukat. Ezeken kívül elvették kardját, pajzsát, puzdrájából mind a húsz vesszőt, meg íját is. Miközben ezzel foglalatoskodtak, felizzott Acantha ujján Tyr gyűrűje. Majd a sötétben, mintegy válaszképp, egy darab fa is felizzott, de nem úgy, mintha zsarátnokként égett volna. Hanem a mágia tüzétől világított. Vitézeim megtalálták hát Oswulf pálcájának első darabját!
  Visszatértek hát a kicsiny helyiségbe, ahol a járat két felé ágazott. Ezúttal benéztek a keletre nyíló ajtón, de nem leltek mögötte semmi érdekeset sem. Így aztán visszatértek a kereszteződéshez. Útközben Odo megbotlott egy kőben (Trip on a rock), de nem esett baja. Útjukat pedig a keleti járaton át folytatták, amely hamarosan egy kisebb kamrába vezette őket. Amely bármi is volt egykoron, mostanra elvesztette eredeti célját, merthogy óriáspókok fészke lett. Harcosaim daliás módon helytálltak ebben a kis csetepatéban. Egyedül Gorvenált harapták meg az átkozott nyolclábúak, de szerencsére mérgük nem volt hatással rá. A pókok fészkét szétdúlva partim talált azért némi vigaszdíjat. Néhány ékkő meg egy csatacsillag, illetve húsz darab mágikus nyílvessző formájában.
  Miután elhagyták e kis helyiséget, visszatértek a kereszteződéshez, ahol még elkalandoztak ugyan észak felé, egy hasonló kis kamrára lelve, de nem volt benne semmi sem. Így hát úgy döntöttek, hogy visszatérnek még egy kicsit ahhoz a keresztúthoz, amelynek közepén a kerekes felvonó aknája húzódott. Útközben az egyik hosszú folyosón aztán patkányok menekültek feléjük, elsietve lábaik között. Majd aztán találkoztak néhány szörnyeteggel is, de ahogy legutóbb, ezeknek sem rontottak neki. A lények közelebb jöttek, jól megnéztek maguknak hőseimet, de aztán továbbálltak, vagy inkább repültek...
  Aztán a kerekes felvonó aknájánál úgy döntöttek, hogy a keleti járatban néznek körül egy kicsit. A keleti út hamarosan elágazott észak felé, meg tovább keletnek. Így aztán előbb megnézték merre viszi majd őket az északi tárna. Aztán mikor e járat is kígyózni kezdett, az egyik hajlatában egy csapat minótauroszba ütköztek. Vártak, remélték, hogy ezek is olyanok, mint a többi vadállat, akikkel idelenn találkoztak. Azonban tévedtek, ezek mindenképpen meg akarták ölni őket. Ám a bikafejűeknek is tévedniük kellett. Lévén csapatom ölte meg őket. Kacatjaikra bajnokaim már ügyet sem vetettek, tudták, hogy mind egyszerű holmi.
  Aztán a tekergő járat végén ismét egy kicsiny kamrában lyukadtak ki, amely teli volt sárkánykakasokkal (Cockatrice). Odo szinte örömmel vetette bele magát e küzdelembe, gyorsan levágva az egyik pikkelyes szárnyast. Társai nyomban követték példáját, így aztán a mészárlásnak hamar vége lett. Mert hát be kell vallani, hogy ez bizony nem volt se csata, se küzdelem valójában.
  Azonban kárpótlásul találtak egy tekercset, rajta papok igéivel, meg egy varázsgyűrűt. Amint ezeket bezsebelték, visszatértek hát az elágazáshoz, hogy folytassák keletre útjukat. Egy kicsiny helyiségbe jutottak, de tovább is álltak belőle, mert nem találtak benne semmi érdekeset.
  Hamarosan a folyosó egy újabb, hosszú helyiségbe vezette őket, amelyről úgy vélték, hogy üres. De alig tették be a lábukat, máris érkezett a fogadóbizottság az üdvözlésükre. E bizottság tagjainak teste feketén csillogott a félhomályban, s igen hosszú is volt, mint valami méretes kígyóé. Azonban nem hasukon csúsztak, mint ez elébb említett hüllő, hanem apró lábak hordozták e kitinbe bújtatott hosszú testeket. Százlábúak voltak ugyanis. Az emberméretű fajtából.

[Itt legalább közelebbről láthatóak...]

  Azonban ezek a soklábúak igazán könnyű ellenfelek voltak. Embereimnek szinte fegyvert sem kellett rántaniuk, csak úgy csizmáik sarkával könnyedén elbántak velük. A méretes ízeltlábúak eltaposása után ismét zsákmányra lelt partim. Számos ékkőre meg egy varázspajzsra, illetve egy varázsló tekercsre. Ezeken megosztozott csapatom, majd visszatért a kerekes felvonóhoz, hogy most az északi járattal próbálkozzanak meg. Alig haladtak egy két ugrásnyit, amikor a szövétnekek pislogó félhomályában felfedezték a feketén csillogó, százlábú formákat, amelyek feléjük közeledtek!
  Ismét könnyedén eltiporták ezeket lényeket, majd továbbálltak. Alighogy a járat keletnek fordult, rögtön több felé ágazott. Egyik ága északnak vezetett, egy másik keletnek, a harmadik pedig délnek. Miután az északi egy zsákutca volt, a keleti pedig egy üres kamrába tekergett, így visszatértükkor a déli folyosón haladtak tovább. Ez is egy idő után keletnek fordult. Majd egy tágas tárnába juttatta el kalandoraimat. Innen három felé mehettek tovább: északnak, délnek, meg keletnek. Előbb a keleti járattal próbálkoztak, de az egy beomlott járatban végződött. Aztán az északi folyosó is egy üres kamrában végződött. Így végül megpróbálkoztak hát a déli folyosóval. Egy zsákutca volt ugyan, de az is látszott rajta, hogy csak nem is oly régen vájhatták. A rögök között is csillogott valami, így hát csapatom az eldobált szerszámokkal ásni kezdett (Yes). Jutalmuk sem maradt el, a sok órányi csákányozás után. Két egész darab drágakő volt jussuk! Így aztán visszatértek a kerekes felvonóhoz, hogy bejárják a dél felé vezető tárnát. Ám útjukat állta egy falka fényferdítő fenevad (Displacer Beast) meg a gazdáik, néhány minótaurosz. Azonban csak kisebb késedelmet jelentettek. Mert vitézeim könnyedén legyőzték őket.
  A déli járatban aztán enyhe fuvallatot éreztek (You feel a gust of wind). Megálltak egy pillanatra, de nem jött semmi, úgy tűnt csak huzat volt. Az a kanyargó járat egy kisebb helyiségbe vitte őket. Azon az ajtón kívül, amelyen beléptek, még volt kettő. Az egyik keletre, a másik nyugatra nyílt. A mögötte lévő hosszú folyosón át aztán egy újabb kisebb helyiségbe jutottak. Dél falán egy ajtó nyílt, északra pedig egy járat vezetett ki belőle. Hőseim elébb benéztek az ajtó mögé.
  Ismét egy frissen ásott járatkezdeményre leltek, előtte pedig az eldobált csákányok hevertek. Úgy döntöttek újfent szerencsét próbálnak a bányászással. A szerencse nem volt túl bőkezű hozzájuk. Csak egyetlen egy ékkövet találtak. [Egyébként többször is lehet ásni, ha "nekimegyünk" az ásatásnak. Még több követ bányászva ki.] Így aztán megnézték, hogy az északra vezető folyosó hová vezeti őket. Egy tágas, de teljes üres kamrába jutottak. Így aztán visszafordultak, hogy visszatérjenek abba a helyiségbe, amelybe a délre vezető járatból jutottak, hogy ezúttal a keletre vezető ajtó mögé nézzenek be. Azonban útjukat állta közben két sárkánykakas, amelyekkel könnyűszerrel végeztek.
  Aztán a keletre vezető ajtó mögött, alig tettek meg egy nyíllövésnyi távolságot, mikor a járat megremegett, majd oldalfalának egy része leomlott. Sűrű por szállt fel a földről. A porfátyol mögött pedig feltűnt ismét két barna melák! A méretes szörnyek gyorsan megrohamozták bajnokaimat. Odo rögvest beledöfte kardját az elsőbe. Phixidorous elugrott előle, hogy rálőhessen, de a barna melák így is megütötte. Aztán Acantha szemeibe bámult, megzavarva őt. Azonban szerencsére nem társait támadta meg, hanem a melákot. Akivel aztán Seneph végzett. A másik melákot pedig Gorvenál foglalta le, akinek szemeibe hiába bámult a szörny, nem volt hatalma felette. Végül ezzel a szörnnyel is leszámoltak.
  Miután ellátták sebeiket továbbálltak. Ám alig követték a folyosó kígyózását, amikor is újabb szörnyekbe botlottak, minótauroszokba. Összesen egy féltucatba. Phixidorous adta át csapatom üdvözletét először. Aztán a többiek is bemutatkoztak. Anélkül, hogy hajuk szála is görbült volna, diadalmaskodtak a bikafejűek felett. Aztán követték tovább a folyosó kígyózását. Egészen addig, míg északra el nem ágazott.
  Északnak fordultak hát, és hamarosan ez a tárna keletnek fordult, majd még további három irány ba ágazott el. Itt először az északi elágazást választották, amely hamarosan a szokásos kis barlanghelyiségbe vitte partimat. Ez pedig úgy tűnik fényferdítő fenevadak odúja volt. A bestiek rögvest embereimnek is ugrottak. Csak papjaimat sikerült megmarniuk, vagy inkább csak megkarcolniuk. Aztán az egész falka búcsút mondhatott az életének. Odo odújukat átkutatva aztán talált egy-két érdekes dolgot. Úgy mint egy varázspáncélt, meg egy varázsló tekercset. Ezeket eltették, majd visszatértek a háromágú elágazáshoz, hogy most a "középső", azaz a keletre nyúlóval próbálkozzanak.
  Ez is szörnyek lakhelye volt. Méghozzá minótauroszoké. Azonban a nyolc bikafejű nem ért fel kalandoraimhoz. Noha egyikük másikuk, azért megsebezte Seneph-et meg Odót. Legtöbb holmi, mi utánuk maradt, szokásosan kacat volt. De akadt sok szemét között egy mágikus pöröly (hammer) meg egy gyűrű. Ezeket csapatom lefoglalta, majd visszatért a háromágú elágazáshoz, hogy az utolsó járattal próbálkozzék. Azonban útközben két sárkánykakassal találkoztak, ezektől rögvest megszabadultak fegyvereik segítségével.
  A déli tárna is egy kis barlanghelyiségbe vezette őket. Azonban ez kivételesen üres volt. Így a háromágú elágazásból visszatértek a kígyózó járatba, hogy felderítsék azt. Útközben persze ismét bikafejűekbe akadtak, de ezek a lények már nem jelentettek akadályt számukra. Azonban visszatérve a kígyózó járatba ismét találkoztak minótauroszokkal, de mögöttük különös sárga tömeg izgett-mozgott. Óriás meztelencsigák voltak! Ezeket a gerinctelen jószágokat már ismerték, tudták, hogy savat köpnek. Ám bármennyire is elővigyázatosak voltak, papjaim meg paladinomra is jutott a savjukból. Szerencsére persze nem volt súlyos a sérülés, így aztán sietve levágták a bikafejűeket, majd utána a csigákat. Semmi értékes holmi nem maradt utánuk.
  A járat pedig egy beomlott zsákutcában végződött. Így hát visszatértek a kerekes felvonóhoz, hogy "hazamenjenek" Új Patinába megszabadulni a szükségtelen, de értékes zabráiktól. Hogy mit csináltak ez után? Az már egy másik történet...

Komputer Kalandor  

A Fekete Kör négyszögesítése... II.

A Fekete Kör négyszögesítése... II.

  A hivatalnoknőt követve embereim egy újabb kanyargó folyosóra jutottak. Melynek végében egy az előzőhöz hasonló helyiségbe jutottak. Csak hogy itt, az egyik falról, egy hatalmas száj dörgött rájuk: "Forduljatok vissza! Meg adjuk nektek az esélyt a menekülésre, ha most rögtön távoztok!" Mivel csapatom már jól ismerte az ilyen nagylelkű fenyegetéseket, amelyek általában a fenyegető gyengeségét próbálták elkendőzni, – igen rosszul – ezért nem is igazán figyeltek rá, hanem folytatták volna útjukat (Continue). Ám ekkor a száj felsikoltott: "Akkor pusztuljatok!"
  A sikítás rezdülő hangfoszlányainak nyomában pedig megjelent egy újabb, majdnem szokásos összetételű őrjárat. Az egyetlen kivétel az volt, hogy ezúttal egy valódi varázsló (Wizard) is a halottidézőkkel (Necromancer) tartott. Mivel az őrjárat a helyiség másik végében volt, ezért tapasztalt kalandoraim, ahelyett, hogy nekik rontottak volna, mint hullámok a part menti szikláknak, a nyitányt inkább a varázslóikra bízták. Acantha s Móg tűzlabdákat hajított az ellenfélre, alaposan meggyengítve őket. Majd Gorvenál átkozta el (Curse) őket, hogy tovább lankadjon harci kedvük. Az ellenségnek esélye sem volt igéket rebegni, mert addigra már a halál fogta be csontos ujjával a szájukat. Akadt egy-két tapasztaltabb hadfi ugyan az ellen soraiban, de ezek sem árthattak sokat, noha sikerült megsebezniük egy-két harcosomat. Eddigre az ellenség katonái is rájöttek, hogy ha együtt tartanak, nagyobb az esélyük. Így aztán számszeríjaikkal lövöldéztek partimat. Acanthát zavarta a sok lövedék, amely ugyan egyiküket sem találta el soha, de bosszantóak voltak. Ezért hát megbűvölte (Charm Person) az egyik őrt, aki így saját társaira. A csata vége felé a legtöbben inkább megadták magukat. A zabra pedig a szokásos dolgokból állt.
  Miután vitézeim felkerekedtek, a déli ajtón át távoztak. Üres, romos helyiségbe jutottak, ahonnét rögtön tovább álltak egy újabb folyosóra. Itt, mielőtt elkanyarodott volna, két kamrára leltek, de poron, omladékon kívül mást nem leltek bennük. Így hát követték inkább a folyosót.
  A végében, egy ajtó mögött pedig beléptek egy tágas terembe, hol a mágia ördöngös szférája ülte meg a teret. [A játék, amint a jobb oldali képen is látható, a Dweomer {ejtsd kb.: duimör v. dwimör; itt a "w" az angol w-ként ejtendő, amely hang a magyar nyelvben nem létezik.} szót használja. Ez egy középkori angol szó, a "dwimmer"-nek egy változata, amely illúziót, csalódást, (bűvész)trükköt meg varázslatot jelentett. Azonban az AD&D-ben úgy használják e szót, mint a varázstárgyakat körbeölelő aurát. Amely szerintem kissé hülyén egy helyiség levegőjének esetében, ezért én inkább a szférát használtam rá.] Mert ez volt a varázslók gyakorlóterme. Katonák meg varázslók várták hőseimet, lesték minden mozdulatokat, hogy vajon távoznak (Leave), vagy rájuk támadnak-e (Attack)? Csapatom természetesen támadott, közben pedig Phixidorous meg Acantha helyet cserélt, lévén, hogy a mókás íjászomnak üres volt a puzdrája, így többet segíthetett, ha kardjával előrébb állt.
  A négy hullaidéző kemény ellenfélnek bizonyulhatott volna, de Tarfejű Gorvenál rögtön a távolabbi kettőhöz ugrott, hogy ne tudjanak varázsolgatni. Igaz ezzel a csapások nagy részét is magára hárította. Acantha meg Móg tűzlabdákkal segítette, de azér így is alaposan elpáholták papomat. Végül a Fekete Kör két utolsó lordja maradt már csak a teremben, de ezek is inkább megadták magukat, mikor látták, hogy a nem győzhetnek. A gyakorlótermet aztán kipihenve hagyták el.
  Egy kisebb, rozogább könyvtárba jutottak, ahol ellenben találtak néhány tekercset, amelyet természetesen magukkal is vittek. Ezek közül az egyik papi igéket tartalmazott. A könyvtárat elhagyva egy üres szobába jutottak, honnét egy újabb folyosóra értek.
  Amint kiléptek, figyelmüket valamiféle zaj ütötte, rögvest irányába fordultak, és látták amint egy varázsló befejezte mágiáját, melynek köszönhetően egy vakító villanást követve különböző szörnyek serege vágtatott feléjük. A szorongó tömegben mindenféle fertelem volt: voltak köztük drókok (Drider) [ezek valójában drauuk, azaz sötét elfek, akik elbukták Lolth próbáit vagy felmérgesítették ezt az istennőt, aki a sötét elfek egyik legbefolyásosabb istensége. Emiatt büntetésük az volt, hogy félig pókká torzította őket. Azaz deréktól lefelé alakjuk megfelel egy pók potrohának, vagy utótestének s torának az ízelt lábaival együtt. Az eredeti angolban a Drider nevet kapták, amely a Drow meg a Spider szavak összevonásából képeztek; így ezt az elvet használtam én is.], barna melákok (Umber Hulk) [ezeket a lényeket úgy kell elképzelni, mint egy gorilla meg egy bogár kereszteződését, négy szemmel és hatalmas rágókkal, görnyedt testtartással, majomszerű, de kitinnel borított testtel], meg vörös sárkányok.
  Móg azonban átlátott ezen az ócska trükkön. Így hát azt javasolta, hogy állják a helyüket (Hold ground), ne fussanak el. Valóban, a seregnyi fertelem aztán hamar szertefoszlott, és nem maradt mögöttük más csak a mágus néhány őr. Bajnokaim rögtön rájuk rontottak! Nem is ütköztek különösebb ellenállásba. Ráadásul az utolsó őr megadta magát. Nem maradt utánuk csak kacat meg véres cafat.
  Tovább haladtak hát a folyosókon, boltívek alatt sétálva el. Aztán az egyik kanyarulatban újabb őrökbe ütköztek. Elsőre a szokásos összetételű őrjáratnak tűnt az ellen, de a szokásos két boszorkánymester mellett ott volt még egy halott idéző is a harcosokkal. A varázslattal élőkkel gyorsan végzett a csapatom. Majd jöttek a harcosok, akiknek nagyon nem tetszhetett Gorvenál tar feje, mert csak őt ütötték. Talán attól tartottak, hogy a fején megcsillanó fény elvakíthatja őket. Azonban nem sokáig kellett ettől tartaniuk, mert embereim hamar végeztek velük. Csak a két tapasztalt hadfi maradt meg belőlük. Az egyiket ugyanis Acantha csábította el, hogy társaira támadjon, a másik megadta magát. Utánuk is csak vacak kacat maradt. Miután kipihenték magukat újfent, ismét követték a folyosó kígyószerű tekergését.
  Aztán egy újabb kanyarulatban, újabb őrjáratba ütköztek. Acantha és Móg könnyedén a sarokba szorított őrök oldalába került, onnét szórták őket mennykővel, varázslövedékkel. Harcosaim pedig közelebbről ismerkedtek velük. Fegyvereik zúgását általában csontropogás, fájdalom gyújtotta kiáltás követte. Végül ismét a két tapasztaltabb hadfi maradt életben, mert ezek megadták magukat. Ismét csak kevésbé értékes holmi maradt az őrök után.
  Szokásos verekedést követő pihenőjük után ismét felkerekedtek, roppantmód bosszankodva a túl hosszú folyosó kanyargása miatt.
  Egy utolsó bolthajtás alatt aztán megpillantottak egy ajtót. Hosszúkás, de üres helyiségbe vezetett, amelynek végében további két ajtó volt. Beléptek hát azon, amely közvetlen velük szemben volt.
  Egy széles medencébe léptek kalandoraim. A medence túlfelén, délen, ott nyílt a Fekete Kör belső szentélye. Ám ebben a pillanatban medencében lévő víz, vagy akármi folyadék, színét bíbor villanások fodrozták. A medence tele volt vörös sárkányfiókákkal (Red Dragon Hatchling). Partim előtt két lehetőség kínálkozott: megfutamodnak (Retreat), vagy előre törnek (Go Forward). Ez utóbbit választották. Le akartak számolni most már végre a Fekete Körrel! [Ajánlatos előtte a tűztől védő (Resist Fire) imákat elmondani a papjainkkal. Itt a medencében, minden egyes lépésünk után sárkányfiókákba botlunk. Így igyekezzünk ne sokat időzni itt. Ellenben nekem a harcok után sikerült felgyógyítani az harcosaimat a táborozás (Encamp) meggyógyít (Fix) parancsával. Tehát a gyógyító varázslatokat inkább a medence túloldalán lévő végső összecsapásra tartogassuk! Ám ha megfelelő védelemmel rendelkezünk, a fiókák nem tudnak sokat sebezni.]
  A nyolc sárkányfióka, amely a medence levéből előtört, szabályos falanxban rontott neki hőseimnek. A sárkányivadékok egyedül Gorvenálnak meg Odónak okoztak gondot, mert az ő csapásaikat könnyedén elkerülték. A fiókák lángoló lehelete ugyan nem kímélte egyetlen vitézemet sem, de különösebb kárt nem is okoztak bennük, hála papjaim imáinak. A túlerőt egyébként Acantha fordította meg, mikor a fiókák oldalába kerülve, mennykövet hajított rájuk, amely végigcikázott a hüllőivadékok legtöbbjén, megölve őket.
  Mielőtt a belső szentélybe léphettek volna, azonban ismét fiókák támadtak rájuk, de ezek már csak maroknyian és sokkal félénkebbek voltak. Így hát csapatom könnyedén elbánt velük.
  Aztán a medence túlpartján megpihentek, mielőtt benyitottak volna a belső szentélybe. Odabent pedig egy öt-hat varázsló meg a kíséretükül szolgáló harcosok készülődtek. Ám bajnokaim, ha nem is lepték meg őket, de valamennyire készületlenül érték őket. Harcosaim nem rontottak nekik, hanem az én varázslóimra hagyták a kezdeményezést. Ezt az egyik nekromanta megakadályozta volna, de Móg egy varázslövedékkel lehűtötte lelkesedését.
  Egy varázsló kivált társai sorából, ekkor Odó meg Phixidorous nekirontott. Közben varázslóim tűzlabdákat kezdtek dobálni az ellenfél tapasztalt hadfiaira meg a Fekete Kör egyéb uraira (BC Lord). Miután a varázsmormolókkal végzett a partim a harcosoknak, már akik még éltek, menten inába a szállt a bátorsága. Sietve adták meg magukat, de nem mindegyikük részesülhetett e kegyben.
  A zsákmány, amely a Fekete Kör vezérei után maradt, egészen tűrhető volt: 1500 platinum érme, 100 ékkő, hat ékszer egy ördöngös öv meg mágikus alkarvédők, pajzsok, fegyverek, vértek sokasága. Miután a zabrát összeszedték embereim, még találtak a szentélyben egy iratot, amely a Fekete Kör terveit vázolta [Naplóbejegyzés 53]:

[A belső szentély]

  Az Ikrek Kastélyához vezető út felfedtetett, mikor Oswulf vallomását is felfedezték. Oswulf a végső vallomását saját papjának tette, még azelőtt, hogy a jég beborította volna a völgyet. A Mágia Rettegett Légiója pedig rávette a papot, hogy írja le a vallomást. A légió vezetői aztán pedig kibővítették, magyarázatokkal látták ezt az iratot. A gleccser gyors átfúrásának reménye azonban megsemmisült, mikor a légiót majdnem elpusztították Hamvasgázlónál (Ashbenford). A vallomást elveszettnek hitték.
  Mi a Fekete Kör vagyunk a Mágia Rettegett Légiójának utódai, és most hogy a vallomást ismét megkaparintottuk, terveink folytatódhatnak. Megtörtük a gleccsert, a jég pedig lassan visszahúzódik. Az Ezüst Pengéknek végük, így hát nincs ki meggátolhatna bennünket, hogy az Iszonyaturat felszabadítsuk. Ez már csak idő kérdése.
  Mégis szükségtelen késedelmek ingerelnek bennünket. Ravaszan rászedtük a hevéreket, hogy utat nyissanak a kazamatákba. És most olyan teremtményeket toborzunk, kik tüzek használói, hogy segítségükkel felfelé olvasszunk új utakat magunknak. A szörnyek kiket kiengedtünk azt a célt szolgálják, hogy elriasszák a betolakodókat.
  Ám sok alacsonyabb rangú mágusunk életébe került a rébuszok megfejtése, melyekkel az Iszonyatúr kazamatái telve vannak. Az illúziók már számos felderítőt az akaratlan halálba küldtek. Haladunk, de talán gyorsabbak is lehetnénk, ha uralhatnánk a Tudás Kútját. Bölcsessége és a távkapuk feletti uralma igazán nagy segítségünkre lehetne. Ezen kívül még Eldamar amulettjét is keressük, amely segíthet átjutni a Szentély három nagy kapuján. Jövendöléseink azt mutatják, hogy egy harmadik tárgyra is szükségünk lesz, hogy elérjük az Iszonyaturat. A jelek azt mutatják, hogy Tyr valamiképpen kapcsolatba hozható ezzel a tárggyal, de semmi sem biztos még. A bányában lévő templomban semmi értéket nem leltünk.

  A belső szentélyből, aztán egy újabb távkapu nyílt. Csapatom átlépett rajta, csakhogy összekössék a Tudás Kútjával. Majd visszatértek a Fekete Kör belső szentélyébe, hogy átkutassák a keltető medencét.
  Amint visszaléptek a keltető medencébe, észrevették az északi fal sarkában a harmadik ajtót. Legutóbb háttal álltak neki, így nem láthatták. Most azonban beléptek rajta. Egy folyosóra nyílt, melynek végében egy átjáró tátongott.
  Átléptek hát ezen is, a túloldalán pedig a csillagos ég tekintett alá rájuk, ismét Ópatina düledék utcáin voltak. Úgy döntöttek, hogy gyalog mennek vissza a Tudás Kútjához. A Fekete Kör odújából egyenesen keletnek vágtak át az udvaron, majd a sikátor végében beléptek az nyíló ajtón. A kis fülkéből a délre nyíló kijáraton át távoztak egy újabb kutyaszorítóba. Ezt követve egy ház oldalában találták magukat hamarosan. Itt a szokásos krétával rajzolt nyilat fedezték fel, amely észak felé mutatott. Elindulta hát északnak, azonban a boltív alatt nem léptek át, hanem betértek a viskó keletre nyíló ajtaján. Addig haladtnak keletnek, mígnem ismét az éj palástja terült el felettük, idő- meg patkányrágta gerendák által tartott tető helyett. Egy szűk sikátorban találták magukat, nyomorult épületek között. Északnak tartottak ezúttal míg az út el nem kanyarodott keletnek, mert utána választaniuk kellett: északkeletnek vagy délkeletnek mennek tovább. Északkeletnek fordultak, és követték a sikátor tekergőzését, mígnem egy T-elágazáshoz értek. Itt újfent keletnek fordultak.
  Egy ajtóhoz közelítettek, ahol különös látványosságban volt részük: a Fekete Kör egy megmaradt csapatnyi pribékje egy nőt készült elvonszolni. Jobban megnézve, kalandoraim látták, hogy az a nő bizony a phlani hivatalnoknő volt. Fegyvert rántottak hát, és a megmentésére siettek (Rescue Her).
  Azonban nem a szokásos őrjárattal volt dolguk ezúttal: két boszorkánymester meg két halottidéző volt a harcosok mellett. Azonban Acantha tűzlabdája rögtön az elején meg is felezte a létszámát ezeknek a varázsmormolóknak. Aztán Gorvenál meg Phixidorous végzett a maradékukkal. A kardforgatók egy részét pedig partim maradéka vágta le, üldözte el, mert voltak kik megadták magukat.
  A hölgy pedig amint kiszabadult fogságából, így kiáltott fel: "Na most aztán már elég! Elég a hősökből meg a kalandozásokból! Megyek is vissza Phlanba!" Ezzel elviharzott, még csak meg sem köszönte vitézeim segítségét. Csapatom, a szokásos harcot követő pihenője után indult tovább.
  Átléptek az ajtón, elhaladtak egy boltív alatt, majd újabb ajtó következett. Mögötte pedig egy újabb hosszú sikátor húzódott, amely elkanyarodott, de embereim odáig már nem érhettek, mert útjukat állta egy igen kellemetlen, szörnyű társaság. Négy-öt darab minótaurosz mögött három vörös sárkány üdvözölte őket, nem éppen barátian. Papjaim ilyemsitől tartva, még a csata előtt elmormoltak a tűztől óvó imáikat. Aztán Acantha megbűvölte (Charm Monsters) az egyik sárkányt, így már csak a másik kettő jelentett igazi veszélyt... mindenkire. Mert nem törődtek azok a bikafejűekkel, azokra is lángokat fújtak, csakhogy hőseimet elpusztítsák. De varázslóim kitartótan dobálták rájuk az ártó varázslatokat, és végül partim győzött. Csak a minótauroszok után maradt némi kacat.
  Alig mentek tovább, hogy lepihenjenek a sikátor végén, amikor újabb ellenfelekbe botlottak. Méghozzá a Fekete Kör híveibe. Egyetlen varázsló tartott a Fekete Kör uraival (BC Lord). Az urak igen kemény harcot vívtak, végül az utolsó kettő megadta magát. A többi pedig ott maradt a saját vérében. Bajnokaim már nem vettek magukhoz semmit, mert zsákjaik már új teli voltak a korábbi zabrával, hogy nem fért el bennük több.
  A folyosóról aztán egy ajtó vezetett egy kis alkóvba. Az alkóvból pedig egy újabb sikátorba jutottak. Ennek elmentek az északi végébe, ahol egy boltív alatt keletnek fordultak. Ott szintén végig mentek, majd egy ajtón át egy szűk kis helyiségbe léptek. Innen pedig északnak távoztak egy újabb sikátorba. Már kezdett elegük lenni a Ópatina romvárosából. Ezért hát beléptek az első és egyetlen ajtón, amely nyugatra nyílt. Egy terebélyes csarnokba érkeztek.
  Innen az északnyugatibb ajtón át távoztak, hogy egy újabb sikátorban bukkanjanak ki, amelynek végében egy hosszabb folyosó nyílt. Áthaladtak mindkettőn, majd mikor a kis L-alakú utcácskában voltak, már tudták hová jutottak. Beléptek az északi ajtón a Tudás Kútjának területére, hogy onnan térjenek majd vissza Új Patina városába...

Komputer Kalandor