Játékcsokor #086
Kissé sokáig tartott ennek a csokornak megkötése, mert az élet közbeszólt, így sok időm nem maradt játékokat összeválogatni meg írni róluk. De persze ez nem jelenti azt, hogy nem fogok, csak a rendszeresség látja ennek kárát. E bokrétába ezúttal DOS-játékokat kötöttem egybe, meglehetősen különböző minőségűeket és műfajúakat. Azonban most már lássuk őket!
 |
[A "főmenü", minden infóval és
egy extra rejtvénnyel!] |
Csokrunk első játéka a DOS-éra derekán, a kilencvenes évek elején, egészen pontosan 1991-ben jelent meg, és egészen 1992-ig fejlesztette a kitalálója, megalkotója és programozója: a kaliforniai Mark Neri. A program műfaját tekintve egy érdekes ügyességi-mászkálós-felfedezős játék. Elsőre talán úgy festhet a klasszikus mikroszámítógépen nevelkedett lelkeknek, mintha kicsit hasonlítana a Boulder Dash-re is. Ugyan vannak benne logikai feladványok, de hősünkre, illetve az ellenfelekre meg a tárgyakra nem hat semmiféle gravitáció. A játékot úgy is ismerik, hogy Drakklor, de a teljes címe valójában: Dungeons of Drakklor (Drakklor kazamatái). Az utolsó vagy mondhatnám "legfrissebb" verziószáma pedig 4.1. Azonban, ha az olvasó lelke inkább klasszikus DOS-os játékokon nevelkedett, akkor talán a Kroz-sorozathoz lehetne hasonlítani. Azonban annál kevésbé ismert, habár azért van valaki a neten, aki nem felejtette el s ráadásul még külön oldalt is szentelt az általam csak "vágtajátszásnak" nevezett, idegenszóval speedrun próbálkozásainak. Ha valakit érdekelne esetleg:
Speedrunning Drakklor. Ennyi bevezető után, térjünk át a Dungeons of Drakklor történetére!
 |
[A játék részletesen beszámol
mindenről, amiről tudnunk kell.] |
Te vagy Binkley, minden idők legbátrabb felfedezője. Hamarosan megkezded életed legveszélyesebb kalandját, hogy megtaláld az Élet Kútját. [Valószínűleg itt a költő nem a keresztény ikonográfiában használatos "
élő vizek forrására", azaz Istenre gondolt, és feltételezem nem is a
Hérodotosz által említett
makribiaiak által használt
Fiatalság Forrására. hanem saját egyedi dologra, ezért fordítottam így.]
A legenda úgy tartja, hogy a kút Arrythrias elveszett tűzvárosában található. Küldetésed nem lesz könnyű. Arrythrias a Drakklor-hegység peremén fekszik, hol kimondhatatlanul gonosz teremtmények állnak lesben, várva az óvatlan felfedezőket. Hírnév, gazdagság és örök élet vár azokra, kik elég bátrak ahhoz, hogy elérjék az elveszett várost. Kik híján vannak e tulajdonságnak, azokra biztos halál vár! Most pedig a történet után lássuk hát a program elemzését!
 |
[A kép jobb alsó sarkában a villogás
nem hiba. Ott a pályaelemek
villannak fel egy pillanatra csak.] |
Grafikailag a program igen egyszerű, de már nem szimpla ASCII karaktereket használ, mint a fentebb említett Kroz sorozat, hanem egyedi(bb) sprite-okat. Ezekből is egy igen változatos mennyiséget kapunk mind a terepet, illetve terep- meg egyéb tárgyakat, mind az ellenségeket illetően. Nagyjából 16 színt használ a Dungeons of Drakklor, de a legtöbbet használt árnyalat a fekete lesz. Ez ad az egész pályának egy földalatti, sötét hangulatot. A hangrészleg a grafikánál is primitívebb és kimerül néhány hanghatásban, amelyet természetesen a PC-speaker tolmácsolásában élvezhetünk. Különösebb probléma amúgy nincs ezekkel. A játék irányítása egyébként egyszerű, de kissé sok billentyűt használ. A
(kurzor)nyilakkal mozgunk magától értetődően. A
szóközzel (Space) tudunk tűzgolyót hajítani vagy sziklát felvenni, illetve letenni. A
bal Shiftet, ha nyomva tartjuk, akkor hősünk csak forog, de így felvehetünk egy tárgyat is, anélkül, hogy rálépnék, de sziklát is arrébb tolhatunk e megoldással.
B-vel az Amőbaégető főzetet tudjuk alkalmazni.
F-fel pedig Binkley szörnymegállító képességét használjuk.
I-vel megisszuk a sérthetetlenség főzetét.
T-vel pedig a Terror főzetet fogyasztjuk el.
M-mel térképet nyomtathatunk, mármint rendesen nyomtatóra. [Elméletileg 24-tűs Epsont támogat a játék, de nyilván ez, feltételezem DOSBox-ban valahogy emulálható szintén.] A
+/- gombokkal pedig a program sebességét állítgathatjuk. Az irányítás után térjünk át a játékélményre, amelyről elmondhatom, hogy egészen szórakoztató. Már amennyiben szeretjük az ügyességi fejtörőket, mert ezekben lesz részünk bőven. Például rögtön az elején szükségünk lesz majd arra, hogy egy nagyobb teremben felvegyünk egy sziklát, majd gyorsan befúrjuk magunkat egy alagútba, aztán rögtön el is zárjuk azt a sziklával, különben a ritmikusan körbejáró zöld kúszók megsebeznek bennünket, lévén, már nem csak körbe tudnak menni. Szóval egészen érdekes dolgokat lehet majd Drakklor kazamatáiban csinálni.
Alap DOSBox-beállításokkal tökéletesen futott, 3600-as ciklusszámon tűnt eredeti sebességűnek. De lehet, hogy ez gépenként változhat.
Csokrunk második szála nem más, mint Manfred Von Krashenbern's Flying Circus (Kb. Manfréd Von Repszerencsétlenber repülő cirkusza; az angol "crash and burn" kifejezésből rakták össze ezt a nevet, amely annyit tesz szó szerint kb; hogy: összetörés és égés, nem szó szerinti s szleng jelentése pedig csak annyi kb: totál bukás). Egyébként a játék címe még ismeretes a Manfréd keresztnév nélkül is. Azonban nem lehetett túlságosan híres, mert a
MobyGames-en például semmiféle információt nem találtam róla. Annyi bizonyos, a Manfred von Krashenbern's Flying Circus-t a COSMI fejlesztette és adta ki 1994-ben. Igen, ez ugyanaz a COSMI, amelynek jó néhány remek szimulátort köszönhetünk, mint például a
Super Huey-t meg a
második részét. Szóval mondhatjuk van némi közük a repüléshez. Csakhogy ebben a játékban a szimulációt felcserélték inkább a szórakoztatásra. Ha a kedves olvasók között akad olyan ember, aki szerette anno a
Wings of Fury című alkotást, annak ez is tetszeni fog. Lényegében ugyanolyan játékkal van dolgunk, csak a második világháború Csendes-óceáni hadszíntere helyett Európában kell harcolnunk az Első Világháború idején. Azaz az Antanttal a Központi Hatalmakkal szemben, egészen pontosan a németek ellen.
 |
| [Így kell egy német gépet lelőni.] |
Mivel a [Manfred Von Krashenbern's] Flying Circus nem rendelkezik történettel, ezért rátérnék inkább az elemzésére. A program kézikönyve szerint a játék ismeri a VGA meg EGA grafikát, illetve a PC-speaker meg Soundblaster hangkártyákat. Kezdjük akkor a grafikával: VGA választása esetén is elég megtévesztő a látvány, mert nagyon sok helyen ugyanazokat a színeket használja, mint EGA módban. Csak onnan jöhetünk rá, hogy nem kizárólag 16 színt használ a Flying Circus, hanem 256-ot, hogy például a fű meg bizonyos pályaelemek színátmenetekkel vannak kifestve. Egyébként mindkét módban a program megőrzi a kissé képregényes-rajzfilmes stílusát, amelyet nem lehet túl komolyan venni. A hangrészleg egyébként erősen PC Speaker-orientált. Lévén a zenét, amely többek között például a brit
It's a long way to Tipperary című első világháborús brit "katonadal" vagy
Rossini klasszikus
Tell Vilmos nyitánya végének egy feldolgozása, mindig az említett hangeszközön játssza le, hiába állítjuk be a Soundblastert. Amelyet egyébként a program leginkább a hanghatások és szövegeknek tart fenn. A játék irányítása roppant egyszerű, vagy joystickkel vezéreljük kétfedelű gépünket, melyet indításkor felajánl a program, vagy a jól bevált billentyűzetről, de még egérrel is repülhetünk! Ha billentyűzetről játszunk, akkor érdemes a Numpadot kikapcsolni és akkor a következő gombokkal különböző dolgokat művelhetünk:
Nyilak - A repülőnket irányíthatjuk,
mint az közismert;
5 - Orsózás, azaz a gépmadarunkat fejjel lefelé fordíthatjuk;
+ - fordulatszám [sebesség] növelése;
- - fordulatszám [sebesség]csökkentése;
Space (Szóköz) - Géppuska elsütése;
Enter - Bombakioldás;
P - A játék szüneteltetése;
S - Hangok ki/be;
M - Zene ki/be;
J - Joystick középre igazítása;
[ vagy
] - Joystick érzékenységének állítása;
F1 - Az információs csík ki/be;
F2 - Háttér grafika ki/be;
ESC - Küldetése elhagyása;
Alt + Q - Kilépés DOS-ba.
 |
[Sikeres küldetés esetén látható kis
animáció.] |
Ahogy fentebb már megfogalmaztam, ez a játék azoknak fog tetszeni igazán, akik kedvelték a Wings of Fury-t, vagy Amigán a
Jet Strike-ot. Azonban azoknak is ajánlom, akik nem szerették a Wings of Fury-t, mert hát nem volt egy könnyű játék. Ám a [Manfred Von Krashenbern's] Flying Circus, legalábbis az elején nem kíván olyan precizitást, mint a már említett program. Főleg, hogy a le- és felszállással sem kell bajmolódnunk. Az egyetlen dolog, amely igazán kellemetlen tud lenni benne az a zenéje. Nyilván nem a dalok maguk, hanem a PC Speakeres interpretációjuk. De szerencsére kikapcsolható, ha már kezd az idegeinkre mászni a csipogása. Továbbá több pilótát is indíthatunk, illetve kitüntetéseket is kaphatunk sikeres küldetések után. Szóval mindenkinek érdemes kipróbálni ezt a játékot!
Alap DOSBox-beállításokkal tökéletesen futott a [Manfred Von Krashenbern's] Flying Circus, 6000-es fordulatszámon a küldetés végén lévő animációk kissé gyorsak voltak, de a játék fix képkockaszámmal dolgozik, azon nem tudunk így segíteni.
Csokrunk utolsó játéka pedig egy olyan műfajt képvisel, melyet itt a blogon ritkán szoktam mutogatni. E műfaj pedig a valós idejű stratégia. És most itt tényleg arra gondoljon a kedves olvasó, ami erről a szóról elsőre beugrik neki:
Dune 2,
Command & Conquer,
Z, stb. Lévén a harmadik szoftverszál az A.R.S.E.N.A.L: Taste the Power című játék lesz. Ez az RTS (Real Time Strategy) a DOS-éra alkonyán jelent meg, 1997-ben. A fentebb említett nagy elődök után, talán ezért is merült a feledés homályába, mert addigra már mindenki játszott ilyenekkel. Sőt egyre-másra ontotta magából a játékipar ezeket, lévén ugyanebben az évben jelent meg a
Total Annihilation, a
KKnD, az
Earth 2140 vagy a
Dark Reign. Csakhogy ezek túlnyomó többsége a Windows-t támogatta már, nem a DOS-t. [A fenti felsorolásból is csak a KKnD volt DOS-os.] Így aztán, ha a kiadónak már nem volt kerete a reklámra, akkor esélye sem maradt arra, hogy a fejlettebb rendszereket támogató konkurensek közül kitörjön. Valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy az A.R.S.E.N.A.L. soha nem bukkant fel az akkori stratégiai játékosok radarján. [Volt ott még más is, de arról majd később...] A progit egyébként egy francia, egészen pontosan: egy besançoni cég, a TACTICAL Soft Inc. fejlesztette és adta ki. Mellesleg a
weboldaluk még mindig elérhető. Ott letölthető a játék demója is még, elméletileg, illetve a folytatásának demója is. A mai napig egyébként 15 amcsi, illetve 20 kanadai dollárt kérnek a programért. Habár az oldalon lehet találni régebbi árat is, amely még 150 frankért kínálgatja a progit.
Ennyi bevezető után láthatnánk akár a történetét is a játéknak, csakhogy ilyenje nincsen. Annyi elmondható, hogy második világháborús technikai fejlettségi szinten lévő oldalak állnak egymással szemben, az egyikük [feltételezem] amolyan hagyományos kapitalista, míg másikuk kommunista ideológiát követ. Történeti szempontból tekintve a játékos egy szuper kadét, aki minden vizsgáját dicsérettel teljesítette, illetve még a sportokban is remekelt, majd miután elvégezte az akadémiát, rögtön kap is egy küldetést. Az első két küldetés után pedig valami ezredeshez kerülünk, akiről az a hír járja, hogy régen szeretett visszaélni hatalmával az újoncok rovására. A harmadik küldetésben meg egy igazi zsarnoki patkányként kommunikál velünk, előremenetelünk akadályozását lebegetetve, amennyiben elbuknánk. Ám most térjünk át a játék elemzésére!
 |
[Az első pálya után kapott
"levelünk".] |
Kezdjük is a legeslegelején! Mint ahogy azt fentebb említettem, az A.R.S.E.N.A.L. DOS-os játékként lett kiadva, noha a maga korában már elérhető volt a
Windows 95. Ennek köszönhetően a fejlesztők voltak kegyesek egy Win95-ös telepítőt is feltenni a CD-re, amely feltételezem lényegében ugyanazt csinálta volna/csinálja, mint amit a Readme.txt is javasol:
másold át a CD tartalmát egy tetszőleges könyvtárba (pl. C:\Arsenal) a gépeden. Mert egyébként maga a játék nem támogatja a Microsoft operációs rendszerét, de feltételezem elindult alatta is. Szóval ilyen manuális telepítés után végre elindíthatjuk a A.R.S.E.N.A.L.-t magunk is az arsenal.exével. Intrót nem kapunk, hacsak a fenti bejelentkező-képernyőt nem tekintjük annak. Egyébként videókat sem kapunk, noha a játék kortársai, sőt elődei is, igyekeztek nyújtani valamit ezen a téren. A főmenü előtt még be kell írnunk a nevünket, aztán végre dönthetünk, hogy mit teszünk. Illetve döntenénk, mert kampányt csak akkor enged a játék játszani, ha legalább századosi (captain) rangot szereztünk. Szóval az oktatóküldetésekkel (New Tutorial Game) kell kezdenünk. Itt kapjuk a "történetet" is afféle képernyőre kiírt levelek formájában. S itt már kezdheti sejteni a kedves gamer, hogy miért is nem lett híres az A.R.S.E.N.A.L.
 |
[Dózerunk terepet rendez, míg
elkészül a gyárban egy másik.] |
Akkor térjük is át a játék grafikai elemzésére: a látványra nem lehet panasz. Nagyon szépen kidolgozott sprite-okat használ a program, ráadásul játék közben is válthatunk felbontást [640x480 vagy 800x600 vagy 1024x768], amely a kortársaira annyira nem volt jellemző. Hogy mennyire bírja a grafikus motor a sok egységet, azt nem tudom megmondani, mert addig nem jutottam el, hogy szabályos dandárokat irányítsak egy kattintással. [Egyébként érdekesség még az A.R.S.E.N.A.L.-lal kapcsolatban, hogy nincsenek benne emberek, csak járművek.] Viszont úgy tűnt, hogy a megjelenítésükkel nem lenne különösebb problémája a programnak. A játék hangrészlege nagyon kellemes. Az effektusok megfelelőek, az egységek természetesen hangban is adnak visszacsatolást, ha kiválasztottuk őket vagy éppen nyugtázták a rájuk bízott feladatot. A vezérlőrendszer is tájékoztat bennünket, ha esetleg elesik egy egységünk, kész a fejlesztésünk, stb. A szinkronhangokkal sincs probléma. Habár a főhadiszálláson kutatható gyártásbővítésnek azért elég egyedire sikerült a szinkronhangja. A zene, noha minőségileg szerintem kifogástalan, számomra túlságosan is melankolikusan monoton volt. Habár az RTS-eket nem jellemezték a szituáció-érzékeny zenék, de azért igyekeztek a szerzők dinamikus, olykor lázító műveket alkotni. Itt viszont a legtöbb háttérmuzsika sajnos túlságosan is altató vagy csüggesztő volt. De ez persze személyes preferencia, másnak még tetszhet ez.
 |
[Harc a kommunista ellenség
bázisánál az első küldetés során.] |
Az irányításnak külön bekezdést kell szentelnem, mert szerintem ez volt az, amely gyakorlatilag nem csak rászögezte az A.R.S.E.N.A.L. koporsójára a fedelet, de el is ásta, majd imát mondatott felette a kis létszámú érintett és a még kisebb számú érdeklődő számára. Ugyanis az irányítás kriminális. Ha kiadunk egy egységnek egy parancsot, legyen az akár egy szimpla mozgás is, a kijelölés "leesik" róla. Szóval újabb parancsokhoz ismét ki kell őt jelölnünk. Emellett, ha már kijelöltünk egy egységet és véletlenül rányomunk egy másik egységünkre, vagy épületre, akkor a kijelölt egység valamilyen módon rögtön interakcióba kezd azzal, amelyikre/amire rányomtunk véletlenül. Ez általában csak annyit tesz, hogy védeni vagy követni fogja. A nagyobb csapatok csoportosítása sem megszokott. Mert a hagyományos, sőt már a saját korában is hagyományosnak számító Ctrl+Szám billentyű-kombináció, helyett saját megoldást alkalmaz erre: a kijelölt csapatokat a kezelőfelület jobb oldali sávjának közepén látható tíz apró négyzetre klikkelve kell megadni. A négyzetkék ekkor kapnak egy számot, az első egyest, az utolsó nullát. Ez után a számot megnyomva ismét kijelölődik a csoport, erre pedig szükségünk is lesz a fentebbi, "kijelölés dobás" okából kifolyólag. A számokat pedig úgy tudjuk elvetni, hogy jobb egérgombbal nyomunk a kis négyzetre. Egyébként ezek a négyzetek a gyárra kattintva már fel vannak számozva, amellyel a legyártandó egységek számát tudjuk megadni előre.
 |
["Végelszámolás" meg "Toplista"
a küldetés végén.] |
Az A.R.S.E.N.A.L. nyújtotta játékélmény lehetett volna sokkal jobb is. Mert az irányításon kívül minden adott volt hozzá. Mert voltak benne ötletek: például a járműveink olajat használnak, amelyet tengeri kutakból kell elhoznunk hajókkal a finomítóinkba, illetve minden egyes gyár építésekor kapunk tankerkamiont is, de gyárthatunk is, hogy seregeink ne maradjanak üzemanyag nélkül. Utoljára ilyesmit csak körökre osztott stratégiai/taktikai játékokban láttam (pl.
Panzer General). Sőt ezek az utántöltő teherautók, ha közelben vannak, maguktól teszik a dolgukat. Akárcsak a kitermelő egységeink, maguktól mennek a finomítóhoz, hogy feltöltődjenek. De mellettük van passzív bevételünk is, mert a civilek (a lakóházak) hozzák a pénzt, azaz adót. Ebből az is kiderült, hogy több erőforráson alapszik a seregünk (olaj, pénz meg érc), nem csak egyen, mint ahogy ez a korabeli RTS-ekre általában jellemző volt. Máshol viszont, mint például az irányítás esetében, mintha a legalapvetőbb dolgokkal nem lettek volna tisztában. A pályák egyébként eléggé monotonok szintén, noha ebben is látszott valami egyediség, hogy az építőegységünkkel, a bulldózerrel átalakíthatjuk a pályát, legalábbis, ahol nincsenek sziklák, igaz, ez sokáig tart, viszont ezen kívül nagy változatosságot nem mutattak a térképek. Sokáig ugyan nem jutottam el a játékban, de addig igen, hogy tüzérségi ágyukat is építhessek, viszont ezek inkább afféle nagy csövű lassabb tankok voltak csak. Sajnos a maréknyi ötlet nem tudta, nem tudja ellensúlyozni a sok fejlesztési baklövést meg igénytelenséget. Ezért csak azoknak ajánlom ezt a játékot, akik tényleg vágynak valami olyasféle nosztalgiára, amelyet már hasonló játék nem tud megadni, viszont hajlandóak ezért elnézőbbek is lenni.
Alap DOSBox-beállításokkal 25-35000-es ciklusszámon remekül futott az A.R.S.E.N.A.L. 1024x768-as felbontásban is. Én csak azért használtam 800x600-ban, mert számomra úgy jobban tetszett a játék.
E játékcsokorba most ennyi fért bele, majd igyekszem gyakrabban jelentkezni, ha tudok. Addig is jó játékot mindenkinek!
Komputer Kalandor
