Üdvözlet ismét kedves olvasók! Tudom, kissé kimaradt némi idő a legutóbbi bejegyzés óta, de hát az élet már csak ilyen... nem hagyja az embert azzal foglalkozni, amivel szeretne. Azonban most akadt némi időm, szóval temessük szaglószerveinket a 90. szoftverbokrétába! Méghozzá a magyar mikroszámítógép, a Videoton TVC repertoárjából válogatott játékok közé. Lássuk hát az elsőt!
[Ingerszegény főképernyő.]
Elsőként kezdjük is egy frissebb program illatozásával! Nem mással, mint az Aréna 2024-el! Alkotója tavaly, – mily meglepő! – 2024-ben hozta napvilágra, mely feltehetőleg nem járt olyan nehézségekkel számára, mint egy valódi szülés, de gondolom, nem is csak úgy kipattant fejéből, mint Pallasz Athéné teljes fegyverzetben Zeusz koponyájából. "Szülőatyja" egyébként nem más, mint Orosz Olivér, alias Oli76. Róla korábban, úgy nyolc évvel ezelőtt tettem említést a SEUCK Szemle II-ben, JANi, aki most nagyon szembenéz a gonosszal című játéka kapcsán. [Úgy tűnik akkoriban még nem használtam névvel ellátott horgonycímkéket (a name=), így elnézést, hogy végig kell görgetni a bejegyzést. De mint most megtudtam, már nem is névvel, hanem azonosítóval (id=) kell ellátni a horgonycímkét, hogy jövőálló legyen az ember blogja vagy oldala...] Akkor megemlítettem weboldalát is, szóval megteszem eúzttal is. Ám most térjünk vissza a játékára! Műfaját tekintve egy ügyességi gyűjtögetős játék. Hopp, a böngészőm aláhúzta a "gyűjtegetős" szót, és javaslata szerint "gyújtogatós"-t akartam volt írni. Annyira azért nem téved, mert ebben az Aréna 2024-ben bombákat is meg kell gyújtanunk, – azaz inkább működésbe kell hoznunk – hogy legyőzzük az ellent és természetesen összeszedjük a... nevezzük őket mondjuk smaragdgyöngyöknek. Amint megérintjük ezeket a bombákat, azok rögtön robbannak, de nem ránk, hanem körénk, akár falakon át is, így akármilyen gaz cenk is kerüljön a hatósugarába az rögtön elenyészik benne.
[Ígéretesnek tűnő látvány.]
Az Aréna 2024-nek különösebben mély története nincs, mert inkább afféle ponthajhászós játék. Azonban Orosz úr mégsem hagy minket némi minimalista szöveges intró nélkül sem. Amolyan úri kiképzőtisztként vagy művelt gladiátortulaj-szerűen szólítja meg a játékost: Harcos! Eljött a napja, hogy bizonyítson! Ez nem leánytábor, itt az élete a tét! Legyen kemény, győzze le az ellenfeleit, és váljon az aréna legkiválóbb harcosává! Majd következik a szerző neve. Aztán a TRSE betűszó, amely feltételezem nem a Tatabányai Röplabda Sport Egyesületet jelöli, hanem a TVC-re használt programozási csomag, a Turbo Rascal Syntax Error-nak a rövidítése, amellyel különböző mikroszámítógépekre lehet játékokat meg demókat készíteni. Végül pedig, ha esetleg nem lennénk biztosak benne, hogy milyen gépen is játszunk: Videoton TVC. De ennyit a "történetről" meg a címképernyőről.
[Pálya végén zölden zárul össze a kép.]
Ahogy szoktuk, lássuk a program elemzését! Úgy hiszem az Aréna 2024 átrajzolt karaktereket használ, nem pedig külön sprite-okat. Főhősünk a zöld pálcikaember, míg az ellenség a piros testű, zöld hajú – e különös színösszeállítás miatt engem pedig lemmingekre emlékeztető – figurák. A bombák pedig a klasszikus fekete gömbök, kanóccal, amelyek a piros körvonal miatt is, talán kissé olyanok, mint a Mars vagy a férfi nem szimbóluma (♂). A kincsek pedig a zöld teli körök vagy gömbök. Ezeknek az egyszerű dolgoknak a megjelenítése pedig gyors, szóval nem fogunk akadást tapasztalni, amely szerintem nagyban növeli a játékélményt. A hangrészleget nevezhetjük diétásnak is, mert csak néhány zörejt kapunk, így erről nincs is mit írnom. Az irányítás is egyszerű – bár eléggé érzékeny – mert a nyilakkal mozgunk, másra nincs is szükségünk. Az Aréna 2024 minden egyszerűsége és puritánsága ellenére azonban remek játékélménnyel bír, kiváló árkád ügyességi. Talán legnagyobb hibája, éppen erősségében rejlik: mivel némileg generálja a pályákat, ezért végtelenségig nyomhatjuk, lévén nincs életünk. Ha elkap az ellenség, csak kezdődik elölről a pálya. Ám ennek ellenére úgy vélem, ha Oli76 ezt még a XX. században írja meg, szerintem sokak kedvence lehetett volna. Érdemes kipróbálni.
[Ritka, mozgó címképernyő.]
És ha már úgy érezzük, hogy túlságosan bezár minket egy útvesztő, ideje kitörni belőle, hogy szabad levegőt szívhassunk. Erre ad lehetőséget számunkra a 2023-as Prison Break (elég elcsépelt fordítás, de igazából jobb nincs: Szökés). [És szerencsére semmi köze ahhoz az azonos nevű amerikai sorozathoz, mely igen olcsó módon minden egyes epizódjának a végén függőben hagyta a cselekményt.] AnyStone, azaz Kis(s) Károly hozta létre ezt a játékot, melyben segítségére voltak Kiss Károly, aki a zenei konverzióért felelt [Nem vagyok benne biztos, hogy a két személy ugyanaz-e, ezért gondoltam így megkülönböztetem őket, ha különbözőek. És már érkezett is a helyreigazítás, ezek szerint két különböző emberről van szó!], Norbicsek, akiben a játék grafikusát tisztelhetjük, illetve három másik úr, akik a pályákat tervezték: Kimmel Martin, Székely Ferenc és Vida István. Mellesleg, a játék idéntől már elérhető Enterprise-ra is, és a Z80 Múzeumban megtalálható. A Prison Break pedig műfaját tekintve egy logikai mászkálós játék. Ha nagyon hasonlítanom kellene egy másik TVC-s játékhoz, akkor talán Takács Béla Törpéje mellé tenném, melyet négy évvel ezelőtt a Játékcsokor #068-ban elemeztem. Ha viszont valami még ismertebbhez kellene hasonlítani, akkor talán a Chip's Challenge-et tudnám említeni. Bár ez a párhuzam is kissé sántít mert ebben a játékban nem találkoztam Soko-Banszerű ládatologatós fejtörővel, de a kulcsgyűjtögetés meg egyszer használatos tárgyak alkalmazása [ez inkább a Törpére volt jellemző] megvan benne.
[A pályákat elválasztó folyosó.]
A Prison Breaknek nincs története, vagy legalábbis a program nem árulja el. Külön dokumentációt pedig nem találtam hozzá. Így hát a játékos kénytelen maga kitalálni valamit, ha tudni szeretné, hogy főhősünk miként került egy nyirkos falú, félhomályos áristomba, melynek szövevényes folyosóin és termein kell átjutnia, hol a szoborszerű porkolábok nem bántják, de útját állják. És ahol leleményességét próbára teszik majd. A termeket, de még a termeken belüli helyiségeket is ajtók zárják el, de mindegyikbe akad egy kulcs is, mellyel kitárható. Ha talál egy rozoga, vén létrát átmászhat bizonyos falakon vele, de csak egyszer, mert a fokok oly vének, hogy többször nem használhatóak. A mordállyal pedig az őröket tisztíthatja el az útjából. Ha pedig elszólítja a kötelesség a játékost, visszatérhet emberéhez később, amennyiben megjegyzi az ajtókra írt jelszavakat. Vajon sikerül kijutniuk?
[Az Erdő nevezetű pálya.]
Ennyi saját magam írta történetszerűség után lássuk hát az elemzést! A játék grafikája sprite-okat használ és ezek megjelenítése a kép görgetésével együtt is gyors és kellemes. A program hangrészlege pedig TVC-hez képest is átlagon felüli: kapunk zenét, amelyet én ugyan sokáig nem bírtam, illetve zörejeket is, ám ezek is olykor olyan frekvenciákat ütnek meg, melyekkel dobhártyát lehet pukkasztani, vagy akár üveget is törhetünk, ha úri kedvünk úgy tartja. Az irányítás egyszerű: nyilakkal mozgunk, a space-szel (szóköz) pedig aktiváljuk az éppen szükséges tárgyat: a pisztolyt vagy a létrát. Az előbbit az őrökön használhatjuk, az utóbbit pedig az egy egységnyi falnál-fánál. M-mel a zene meg a zörej között válaszhatunk. Illetve a főképernyőn beállíthatjuk a képernyő gördülését is a számokkal 1-től 4-ig. [Sok különbséget nem fedeztem fel...] Q-val pedig feladjuk a pályát, de természetesen visszatérhetünk rögtön, lévén nincs külön életünk. A játékélmény a hangzás ellenére azonban nagyszerű! Ugyan van néhány fejtörő, mely szinte megköveteli, hogy többszöri próbálkozással fejtsük meg, de ezekre könnyedén ráérezhetünk és a későbbiekben már tudhatjuk, hogy mi vár ránk, de ennek ellenére sem unalmas. Ezért tudom javasolni mindazok számára, akik szerették azokat a játékokat, melyekhez fentebb hasonlítottam a Prison Breaket, mert egy nagyon minőségi kis játék.
[Szerencsére nem egy Novotrade minőségű borító. Mondjuk engem ez az állatka inkább emlékeztet hermelinre, mint vakondra...]
Végül, de nem utolsó sorban, következzen egy mondhatnánk bővített vagy fejlesztett átirat a TVC-re: a Monty on the run (kb. Monty szökésben). Az eredeti játék 1985-ös, ám tavaly év végén a szerzők, a Doberdo Brothers, már elkészített egy fejlesztői változatot a játékból, melyből aztán 2025 elejére lett egy nagy közönség számára szánt verzió is. Ez utóbbit veszem most górcső alá. Ha valaki nem ismerné az eredeti programot, akkor neki leírom, hogy ez egy váltóképernyős ügyességi gyűjtögetős ugrálda, avagy platformjáték volt, mely igen nagy sikerre tett szert a maga korában, részben zenéjének is köszönhetően, a korabeli mikroszámítógépeken. És amúgy egy négy részes játéksorozat második része. Mindegyik hasonló vagy egyező műfajú játék, és persze mindegyikben Monty a vakond a főszereplő. De hogy ezúttal most miről is van szó, azt megtudhatjuk a Monty on the run magyar kézikönyvéből:
[A készítők még be is digizték a borítót!]
Monty vakond, barátja, Sam Stoat (a zártörő cickány) [Mondjuk a stoat az inkább hermelin, nem cickány...] segítségével megszökött a Scudmore [Én Mélymocsár névnek fordítottam volna.] börtönből, ahová ártatlanul zárták. Célja, hogy eljusson a görögországi Montos szigetére, amit szeretne megvásárolni. Az ehhez szükséges pénz összegyűjtéséhez egész Európát bejárva dolgoznia kell majd, de ezt csak akkor tudja megtenni, ha időben eléri a Gibraltárra tartó hajót.
A kikötőhöz vezető úton be kell járnia a házát, az alatta húzódó csatornarendszert, a környező erdőt (futva, autóval, hátirakétával), de még egy másik hajót is, összeszedve a szétszórt aprópénzt és egyéb tárgyakat. Útját nehezítik a mindenfelé felbukkanó, oda-vissza portyázó ellenségek, érintésre robbanó bombák, mechanikus prések és egyebek, de ha ezeken a veszélyeken túljut, fel tud szállni a hajóra és el tud indulni dolgozni. A Monty on the Run a Gibraltárra tartó hajóhoz való eljutásról szól.
Most, hogy már tudjuk mi a teendőnk, rátérnék a játék elemzésére. A Monty on the Run TVC-s grafikája szerintem a C64-es verzión alapul, de attól némileg, általában színekben eltér. Viszont a megjelenítése majdnem olyan gyors, mint a Commodore-os változaté, így teljesen élvezhető, és nem is olyan ingerszegény, mint a Spectrumosé. A hangrészleg szintén inkább a C64 és Amstrad CPC-s változathoz közelít, mert kapunk zenét és hanghatásokat, melyek kiemelkedőek TVC-s viszonylatban, úgy vélem. Az irányítás egyszerű, emulátorban a nyilakkal mozgunk és tűzgombbal vagy szóközzel ugrunk. De játszhatunk tisztán billentyűzetről is a következő gombokkal: Q - fel; A - le; O - balra; P - jobbra; Space (szóköz) - ugrás. A játékélmény pedig kiváló, majdnem olyan, mint az eredetié, de annál jobb. Ugyanis az eredeti változatokban magunknak kellett kiválasztani, hogy Monty milyen felszereléssel vág neki a kalandjának, ezzel pedig elbukhattuk a játékot később. Azonban a Doberdo Brothers levette vállunkról e terhet, és máris a megfelelő kittel indulhatunk neki az ugrálós kalandnak. Sőt, lehetőségünk van nevünket is bevésni a legjobbak közé, ha megfelelő mennyiségű pontszámot érünk el, akárcsak az eredetiben. Aki nem próbálta még ki, tegye azért; aki meg kipróbálta valamelyik eredetit, az éppen a nosztalgia faktor miatt tegye meg! Jó kis konverzió lett.
Ennyi fért hát ebbe az évközbeni játékcsokorba. Legközelebb talán CPC-s vagy Spectrumos csokorral jelentkezem, de addig is jó játékot mindenkinek!
