Játékcsokor #024

Játékcsokor #024

  Legutóbb a SEGA, azelőtt meg a Sony konzoljátékairól értekeztem, így hát úgy döntöttem, hogy a harmadik nagy rivális a Nintendo is megérdemel egy csokrot. Ez következik majd most, két NES és két SNES játékkal. Lássuk is őket!

  "Sokat" gondolkodtam [kb. egy félpercet] azon, hogy ez a játék benne legyen-e ebben a csokorban. Mert hát valójában egy igen egyszerű lövölde, de végül úgy döntöttem, hogy ez lesz, már pusztán azért is mert az egész alaptörténete igen fura, és ritka nagy baromság. Talán éppen emiatt is illik a Játékcsokrok közé. Két cég, a japán KAZe Co., Ltd és az elméletileg amerikai Live Planning cég fejlesztette a Zombie Nation című [de akár egy zenekar neve is lehetne] lövöldözős játékot, a Meldac of America Inc. gondozásában, amelyet 1991-ben adott ki elméletileg. Azért csak elméletileg, mert máshol 1990-et írnak megjelenésként. Egyébként létezett egy olyan pletyka, miszerint a japán és az amerikai cég nem egészen értette meg egymást, ezért lett a főszereplő az ami. Azonban ez csak pletyka, valójában mindig is egy óriási emberi fejet akartak főszereplőként, mert a japán folklórban szerepelnek ilyen szellemek. A részletesség kedvéért, akkor most lássuk a történetet is!

[Namakubi feje útra kél... A VirtuaNES
pedig számlálót tesz a videóira, azt
takartam ki a kép jobb alsó sarkában.]

  1999-ben egy ártalmatlan meteoritnek tűnő objektum zuhan a nevadai sivatagba. Azonban ez a valami valójában Darc Seed (Sötét Mag), egy félelmetes földönkívüli lény, iszonyatos hatalommal. Érkezése után rejtélyes mágneses sugarakat lövellt mindenfelé, amellyel az egész nemzetet zombivá változtatta. Mi több, a Szabadságszobrot is életre keltette, hogy helyette végezze el a piszkos munkát. Ám ezek a mágneses sugarak további hatalommal ruházták fel, mert halálos fegyverekhez is hozzáférhetett, de egyik sem volt oly erős, mint a legendás szamurájkard, a Sura (Shura). Mikor pedig Namakubi, egy szamuráj nagy feje, neszét vette, hogy a kard rossz kezekbe került, rögvest útnak indult az Egyesült Államokba. Mert ő volt az egyetlen, aki elég erővel és tudással rendelkezett, hogy a mágikus kardot visszaszerezze és felszabadítsa az Államokat Darc Seed gonosz hatalma alól.
  Azt hiszem ebből rögtön leszűrhettük, hogy a készítők nem gondolhatták komolyan az egészet. Mert ahogy rányomunk a START-ra, és kiválasztottuk a legrokonszenvesebb pályát, valóban azzal kell szembesülnünk, hogy főhősünk egy óriási emberi fej, mellyel köpködve lövöldözhetünk. És amely valamennyire hasonlít Vigóra, a Kárpátok rémére [Kis pop-kultúrtörténeti mellékszál: Állítólag a színész, aki eljátszotta a Szellemirtók második részében e halálból visszatérő zsarnokot, megerőszakolta a saját apjának barátnőjét...]

[Első fő ellenség a gorgó fejűvé
változtatott Szabadságszobor.]

  Az első benyomások után viszont az is feltűnhet a játékosnak, hogy mennyire jól, folyamatosan mozog az egész grafika, amely a Nintendo gépéhez képest egészen jó. A háttér animált, az előtérben lévő épületek elpusztíthatóak, és a képet sem borítja el annyi sprite, hogy villogtatni kelljen ezeket. A hangrészleg ugyan közepes a kissé rejtélyes muzsikával, meg az egyszerű hanghatásokkal. Az irányítás, NES-játékról lévén szó, igen egyszerű. A játékélmény viszont már nem annyira jó, inkább közepes vagy az alatti. Mivel egy kevés pályás lövöldéről van szó, ezért még könnyű fokozaton is nagyon könnyen "elveszthetjük fejünket". Azonban, ha valaki kedveli a lövöldéket, annak érdemes kipróbálnia, mert a Zombie Nation nagyon jól mozog, és emiatt egészen tűrhető. Ha pedig valaki kételkedik benne, hogy ez hivatalos, nem pedig csak garázs fejlesztett, annak figyelmébe ajánlanám a borítón látható Nintendo-pecsétet. Márpedig valóban így adták ki és el a Zombie Nationt, amelyet maga a Nintendo is ellenőrzött.

  Csokrunk második játékszála a VICE: Project Doom (VICE: Végzet terv) [A VICE itt egy osztag neve...]. Ezt a gámát az Alcom fejlesztette az American Sammy Corporation gondozásában, és 1991-ben jelent meg. A játék a nyolcvanas évek végi, kora kilencvenes évek akciófilmjeinek a hangulatát ragadja meg némi sci-fivel meg misztikummal. [Gondolom ezért is hasonlít a borítón a főhős Martin Kove-ra vagy elbaltázott Mel Gibsonra, illetve a nője is emlékeztet valamelyik korabeli B v. C listás színésznőre...]  Ám nem emiatt érdekes, hanem azért, mert a játék több stílusú. Először egy felülnézetes autós ügyességi résszel kezd, amely egészen Spy Hunter-szerű, majd egy oldalról mutatós, Castlevania-szerű platform ügyességibe tér át, hogy aztán egy célkeresztes, Operation Wolf-szerű lövöldözésben végződjön. Ámde most jöjjön a története!

[Intró részlet.]

  Egy kisebb csoport földönkívüli lény érkezett a Földre számos évszázaddal ezelőtt, akik egy katasztrófa túlélői voltak. Hogy új környezetüket is túlélhessék egy különleges neon zöld gélt állítottak elő, amely eledelükként szolgált. Annak érdekében pedig, hogy beolvadhassanak az emberi társadalomban klónokat fejlesztettek ki. Ahogy a századok teltek-múltak, létrejött a BEDA Vállalat (BEDA Corporation), amely egy technológiai cég volt, de valójában az idegen faj fenntartásáért küzdött. A neon zöld gélnek, amelyet a földönkívüliek előállítottak pedig különböző hatásai voltak az emberekre. Így aztán a leggazdagabb szerhasználók által keresett termék lett, amelyet BEDA Vállalat állított elő kizárólag a nyereség érdekében. Azonban a gél halálos mellékhatásaira csak sokkal később derült fény. VICE ügynök Quinn Hart, társával együtt Reese nyomozóval kapta a megbízást, hogy felderítsék a titokzatos gél gyártásának helyét. Azonban a nyomozás során Reese eltűnt, mivel pedig teste sem került elő halottnak hitték. Most pedig Hartnak kell egyedül megtalálnia a gél forrását és a gyártóit. Képességei, idegei és végül sorsa kerül megmérettetésre ebben a túlélésért folytatott halálos összeesküvésben.

[Első, a Spy Hunteres rész.]

  Ez volt hát az eléggé megkavart történet, amelyet egyébként a pályák között látható átvezető jelenetek is tarkítani fognak még. Ezek végül is más Nintendo játékokban is látott, megszokott minőségű egyszerű sprite-mozgást végző, de azért így is hatásos animációk. Ezek során ismerkedünk meg a főbb szereplőkkel is, mint a kissé cinikus Harttal és két segítőjével, Christyvel és Sofiával meg a kegyetlen, törtető, hihetetlenül intelligens fő gonosszal is, a BEDA Vállalat elnökével, Damian Hawke-kal is.

[Második, a Castlevania-s rész.]

  A játék grafikája egyébként a NES-játékokhoz képest remek. Mindegyik játékstílusa szép és kidolgozott. Ráadásul remekül mozognak, és itt is figyeltek már arra, hogy minél kevesebbet villogjanak a sprite-ok a képernyőn. A hangok, a zenék mind magas színvonalat képviselnek. És ahogy a legtöbb sikerjátéknál, itt is sikerült a muzsikát fülbemászó nyolcbites slágerekké tenni. Az irányítás egyszerű, nagyszerű hamar elsajátítható. A játékélmény pedig pazar, köszönhetően az átvezető jeleneteknek. Ha valaha Nintendót emulálunk, vagy látjuk ezt a kazit és van valódi gépünk, érdemes letölteni, megszerezni, hozzá.


  És akkor most térjünk át a SNES, azaz a Super Nintendós játékokra! E csokor harmadik szála a Claymates (Gyurmapajtik vagy Gyurmatársak; gondolom afféle szójáték a playmate-re, amelyet nemcsak az igen vonzó külsejű szeretőkre értenek angol nyelvterületen, hanem a valódi játszótársakra is természetesen) címet viseli és 1993-ban jelent meg. A Visual Concepts Entertainment fejlesztette a játékot az egykoron nagy hírnevű, jó játékokat megjelentető Interplay Productions gondozásában. [Egyébként az Interplay-t az a Brian Fargo alapította 1983-ban, akinek a nagyszerű Falloutot is köszönhettük.] A Claymates egy érdekesebb csavarral megbolondított platform ügyességi játék, minimális logikai elemekkel. Ugyanis főhősünk a felszedett potencianövelőknek (power up) [fantasztikusan lefordítottam a power upokat, mi? :D mert hát növeli a potenciált... és poénosabb is, mint a korábbi "módosító" fordításom a Trip World kapcsán...] köszönhetően képes különböző állatkák alakját felvenni. Most pedig lássuk a történetét!

[Főképernyő és zanzásított intró.]

  Sárhely (Mudville), amely Gitt professzor (Professor Putty) és fiának Gyurinak (Clayton) is otthont adott, többnyire békés kisváros volt. Azonban ezen a délutánon megváltozott minden. Noha minden úgy indult ahogy szokott: Gyuri iskolába ment, magára hagyva édesapját kísérleteivel. Ám a professzor egy fantasztikus áttörés közelében járt, ezért Gyuri alig tudott figyelni az órákon. És amint az utolsó órájáról is kicsengettek, Gyuri máris száguldott haza, abban reménykedve, hogy még segíthet az édesapjának. Egy féltekével odébb valaki más is buzgón várta Gitt professzor tudományos áttörését. Varázsüstjének füstjén át Dzsobó kuruzsló gonosz tekintete meredt Sárhelyre. Lehetséges volna, hogy ez a senkiházi professzor képes volna arra, amire egyedül ő, a hatalmas Dzsobó volt képes eddig csupán? A professzor valóban képes állatokat gyurmává változtatni? Erről csak személyesen lehetett meggyőződni. Néhány varázsszó meg egy puffanásnyi kénkő füst után el is indult. Gyuri éppen felrohant a verandára, onnan pedig a házba, amikor egy, a pincéből feldörgő robbanás ledöntötte a lábáról. Ijedten, kissé talán rettegve, nyitotta ki szemeit, de csak apját látta, amint sikerült ittasan vigyorgott, mint a vadalma. Sikerült! A gyurmorf szérum működik! Váratlanul azonban egy második robbanás is történt. Majd egy füstfelhőből előlépett Dzsobó a kuruzsló is. Rögtön azzal kezdte, hogy a gyurma feletti hatalom őt illeti egyedül, ezért pedig követelte a szérum, no meg az előállításához szükséges képlet átadását is. Gitt professzort azonban nem olyan agyagból gyúrták, hogy csak feladja tudományos áttörését. Azonban Dzsobó ellen tehetetlen volt. Így hát a Kuruzsló megragadta a Professzort, majd mielőtt egy újabb kénkőfelhőben eltűnt volna, még gyurmagolyóvá változtatta a tiltakozó Gyurit. Így most aztán Gyurinak jutott a feladat, hogy megmentse édesapját és visszaszerezze a szérumot, amellyel ismét visszaváltozhat kisfiúvá. Rengeteg veszéllyel kell majd szembenéznie, ahogy eljut majd a világ végére, és tovább is, ha sikerrel akar majd járni! Küldetése során Gyuri öt különböző állat alakját veheti majd fel, azoknak a gyurmadaraboknak köszönhetően, amelyeket majd útja során talál. Mind az öt állat különböző képességekkel és jártasságokkal bír, és Gyurinak szüksége is lesz mindnyájukra, hogy átfusson, ugorjon, repüljön, ússzon minden akadályon, amely majd útjába kerül.

[Első pálya egérként...]

  Ahogy a kissé bő lére eresztett történetből is kiderült, ötféle állat alakját vehetjük fel: macskáét [ő karmol], egérét [ő fut, gyorsabban, mint Sonic], halét [úszni lehet vele], madárét [bár Doh-Doh a neve, mégis repül], és pocokét [vele ásni lehet]. Természetesen ezeket a formákat csakis akkor ölthetjük magunkra, ha a megfelelő színű gyurmát vesszük fel. Illetve, ha sokszor megsérülünk, akkor visszanyerjük eredeti, gyurmagolyó formánkat, amelyben a legsérülékenyebb vagyunk, azaz elég, ha egyszer eltalálnak, mert rögtön vesztünk is egy életet. Ilyenkor egyébként egy pukkanást láthatunk és hallhatunk.

[...és macskaként meg elbukó
főhősként.]

  A játék grafikája egész jó, bár nekem annyira nem tetszett, amikor a SNES-en megpróbáltak efféle digitalizált alakokat megjeleníteni [ld. Donkey Kong]. Azonban ennél a játéknál elmegy. A hangeffektusokból bár nincs sok, de azok megfelelőek, viszont a zene egy idő után az ember agyára mehet, mert mintha a rajzfilmeket akarná parodizálni, de nagyon eltúlozva azokat. Az irányítás egyszerű, a SNES gamepad sok gombjából csak hármat kell majd használnunk, az Y-al támadunk, B-vel ugrunk, míg az A-val áshatunk, már amennyiben a pocokkal vagyunk éppen. A játékélmény egyébként egész kellemes, főleg azoknak fog tetszeni, akik szeretnek az ilyen játékokban felfedezni, titkos részek, bónuszok után kutatni a pályán, mert ezekből akad bőven már az első pályán is.


  Második SNES-játékunk, egyben a csokor utolsó szála pedig a Tin Star (Bádogcsillag) címet viseli. Ezt a gámát a Software Creations fejlesztette, a tengerentúli Nintendo of America gondozásában, és 1994-ben adták ki. A játék különlegessége az volna, hogy ugyan lehet a hagyományos gamepaddal is játszani, de érdemesebb inkább egérrel, vagy valódi gép esetén a Super Scope nevezetű, lényegében  [Vállról indítható] fénypuskával játszani. Mondjuk mindkét eszközt könnyedén emulálhatjuk a ZSNES-ben is, ha azt használjuk emulátorként. Méghozzá a Config -> Devices menüben állíthatjuk át mindezt. Akár egeret, akár a fentebb említett puskakiegészítőt szeretnénk használni a Tin Starhoz. Mert a játék egy lövölde valahol a már említett Operation Wolf nyomdokain, csak éppen western környezetben. Most pedig lássuk a történetet!
  Senki sem tudja honnan érkezett Tin Star a robotseriff. Egyszerűen csak feltűnt, ha egy városkának a törvény emberére volt szüksége. Egyesek azt mondják, hogy az első mosógépek egyike nevelte, mások pedig úgy vélik, hogy egy karabélygyár terméke, mert hát ki más tudna így lőni? Mindegy is, mert a törvénynek ez az embere másként látta a dolgokat, mint azok a huligánok, kik nyugatra jöttek. Hűséges paripája, Alumínium hátán érkezett, fegyverzete pedig csak a Béketeremtőből (Peacemaker) [Tudom, ez egy Colt típus neve is...] állt. A jófiúk törvénykönyvével rendelkezett, amelyet gyakran lapozgatott, ha elbizonytalanodott miként is szolgáltassa igazságát. Ezenkívül volt egy fura szokása is, miszerint csak vasárnaponként vette széles karimájú kalapját. Gyakran mondták is, hogy alacsony a gőznyomás bojlerében, már ha értitek mire gondolok. Mindegy, egy pisztolyhősnél nem éppen az agy a legfőbb alkatrész. Tin Start reflexei óvták meg a bajtól, nem pedig az esze. Tin Star aztán sok banditát elűzött a vén Vadnyugatról. Ám életének legnagyobb kihívásába East Driftwood városában futott bele. Ide egy postakocsin érkezett, a városkának pedig éppen meggyűlt a baja egy csürhével, amely a Fáradt Olaj Bagázsnak nevezte magát. E bandát egy igen csökönyös gazfickó vezette, bizonyos Fekete Bart. Azonban az egész dolog ott kezdődött, mikor Tin Star megérkezett a postakocsival, és kiszállván eltört egy virágcserepet...

[Mi csak a célkeresztet irányítjuk,
főhősünk magától mozog.]

  A Tin Star egyébként igen erősen épít humorra, meg a rajzfilmes látványra. Ez utóbbival azonban néha meggyűlik majd a bajunk. Mert bár látványos, színes meg szagos, ám néha túlságosan is az, így nehéz érzékelni, hogy éppen mikor próbál lelőni bennünket egy lókötő, a vagy állandóan mozgó hát- vagy előtérből. Viszont minden finoman mozog, ezért a grafikája jó. A hangok és zenék mind a western hangulatot erősítik, így ezekkel nincs is baj. Az irányítás pedig egyszerű, mert csak lőni kell. A játékélmény viszont a túl színes látvány miatt, már nem annyira jó, és igen megterhelő a szemnek. Mindenesetre, ha valaki híve az efféle játékoknak azok tehetnek vele egy próbát, de az a sejtésem, hogy nekik sem fog annyira tetszeni, éppen a szemfacsaró színek meg mozgások miatt.




Nos, ismét elérkeztünk játékcsokrunk végére, nem maradt más hátra, mint hogy jó játékot kívánjak. S még nem tudom, hogy legközelebb mivel jelentkezem. De addig is jó szórakozást!

Komputer Kalandor