Emulált szimuláció #004

Emulált szimuláció #004

  És akkor ahogy eddig már két bejegyzésben is ígéretet tettem erre a játékra, jöjjön hát a Prowler leírása! Azonban azt tudni kell, hogy a korábbi szimulátorokkal ellentétben ez a játék nem részben, hanem szinte teljes egészében sci-fi. Olyannyira, hogy nem is Naprendszerünkben és nem is Földön fogunk repkedni.

  A Prowler (Kb. Lopakodó) 1987-ben jelent meg Commodre 64-re, PC-re meg állítólag Amstrad CPC-re is, de erről nem találtam bizonyítékot. Sőt, az egyik legnagyobb CPC-s játékadatbázisban sem találtam Prowler című progit. Nem elképzelhetetlen, hogy ettől még létezhet oda is, mert 1988-ban kiadták ZX Spectrumra is. És onnan elég sok játékot konvertáltak Amstradra. Habár a doboz hátulján szerepel ugyan az Amstrad, mint platform, amelyre átírták, de ez az Amstrad 1512 IBM PC-klón, nem pedig a nyolcbites masina. Lehet, hogy emiatt írják sok helyen, hogy a játék megjelent CPC-re, holott csak egy Amstrad által gyártott PC-másolaton is futtatható volt.
  Mint ahogy korábban, most is a C64-es változat lesz e bejegyzés tárgya. A játékot egyébként William F. Denman Jr. írta, és a Mastertronic gondozásában adták ki lemezen és kazettán. Én most majd a lemezes változatot fogom ismertetni. De lássuk is ennek a dobozát! A baloldalt látható a doboz eleje. Amelynek tetején jól olvashatóan oda van írva, hogy bizony egy ez egy olyan változat, amelyben mind a IBM PC kompatibilis gépeken, mind pedig a C64/128 mikroszámítógépeken is futtatható programmal van dolgunk. Ezt egyébként egy két oldalas floppyval érték el, amelynek A-oldalán a PC-s, míg B-oldalán a Commodore 64-es változat volt. Egyébként afféle elméncségként a Mastertronic-nál Flippy Diskette-nek, azaz fordítgatós lemeznek, nem pedig Floppy Diskette-nek azaz hajlékony lemeznek nevezték el ezt a megoldást.
  Ám fordítsuk is meg a dobozt, és jobb oldalon láthatjuk a hátulját. Amelyre természetesen most is van írva valamiféle vásárlásra buzdító kedvcsináló szöveg. Olvassuk is ezt el most:

HÁBORÚ 2150-BEN

[A játék introképe.]

Pattanj a legfejlettebb légi jármű pilótafülkéjébe, hogy megvédd a gonosz Peradusziánoktól (Peradusians) Ferantu (Ferantoo) helyőrségbolygóját! A Lopakodó – egy Northall Q15-C harci jármű – egy helikopter és egy vadászgép ötvözete. Kizárólag a legkiválóbb katonai eszközökkel, rakétákkal, számítógépekkel és pajzsokkal van felszerelve. Használd fel minden tudásod és a fejlett technológiát, hogy elűzd a földönkívüli tankokat, repülőket, légpárnásokat és anyahajót! A pilótafülkében minden képességedre szükséged lesz, hogy sikerrel járj. Tíz különböző küldetés és hat különböző nehézségi szinten bárkivel megküzdhetsz az egyszerű újonctól a legnagyszerűbb légi ászig ebben a nagyszerű légi harc szimulációban, amely lenyűgöző háromdimenziós grafikával és csodálatos hanghatásokkal bír. A C64-es változathoz botkormány szükséges. Csak egy játékos. További információ a dobozban található. 

[A Lopakodó műszaki
jelentése, amely valójában
a kézikönyvet takarja.]

  Így a doboz hátoldalának elolvasása után, lássuk a játék történetét, amellyel maga a kézikönyv, vagy hát inkább a "kézifüzet" is kezdődik:
  2080 óta a Föld folyamatosan háborúban áll. A peradusziánok fenyegetését nem lehet eltúlozni. A gonosz, ádáz és könyörtelen peradusziánok hódítási vágya, illetve az oxigén-szén életformák által lakható bolygók kis száma, nem vezethetett máshoz, csakis patthelyzethez. A Földi Liga (Terran Federation), hű szövetségeseivel, a Cygnis Föderációval (Cygnis Federation) és a Dzsahar Köztársasággal (Jahar Republic) együtt vitézül harcol, hogy megfékezze az ellenséget. Azonban a szabadság ára a szakadatlan éberség.
  Miután az emberiség sikeresen az űrbe vetette magát – a Talahassi-hajtóműnek köszönhetően, melyet az 1990-es években fejlesztettek ki – megszűnt a nemzetek közötti versengés. A mindenség túl nagy és túl kietlen volt ahhoz, hogy az ideológiák harca számítson bárkinek is [ugye 1987-ben még létezett a Szovjetunió, ezért írnak ideológiákról]. Az űrlényekkel való első kapcsolat azt jelezte, hogy az emberiség végre célba ért. Felelevenedtek a régi mondák Éden kertjéről.

[Ingerszegény küldetés és nehézség
választó főmenü.]

  A Dzsahar Köztársaság öt bolygót is meghódított saját szektorában eddigre már. A dzsaharok kinézetükben hasonlítanak az emberre, azonban bőrük kék-zöld, és úgy csillog, vált árnyalatot, mint a legfinomabb sanzsan (shot silk) [ez egy szőtt selyemfajta, nevét a francia "változó" szóról kapta, mert a szivárvány színeiben játszik, azaz idegenszóval: irizál]. Ugyanakkor magas és karcsú testalkatúak. Az ábrándos lelkületűek a mesék tündéreihez hasonlítják őket, noha nem rendelkeznek szárnyakkal egyáltalán.
  A Hattyú csillagképben az emberek pedig a Geercarnisferawt'nmiv-nal találkoztak. Ám mivel ezt senki sem tudta kiejteni, így ezeket a lényeket elnevezték a fekete-hattyúknak. Feketének színük, hattyúnak pedig a csillagképük miatt. Kinézetükben hátsó lábaikra emelkedett borzoknak tűnnek, de emberszerű hatujjas, úszóhártyás kezeik vannak és úgynevezett fogófarkuk, mint a pókmajmoknak.

[A súgó, vagy inkább pontszámkártya.]

  A fekete-hattyúk a dzsaharoknál jóval nagyobb területet foglaltak el, azonban egyikük sem akkorát, mint az emberiség. S noha mindkét civilizáció idősebb volt az embereknél, ám egyikük sem fejlesztette ki a szuper-fénysebességet, amellyel a földlakók elérhették a távoli csillagokat. És mindkét fajnak voltak űrhajóik, amelyek képesek voltak túlszárnyalni a fénysebesség 99%-át [Az eredetiben az szerepel, hogy "had ships capable of attaining speeds of over 99% of C", így feltételezem itt a c-betű a fizikában is használatos jelölésre utal, habár azt kis c-vel írják]. Erre azonban mindkét faj hajói más és más módon voltak képesek.
  A dzsaharok anyag/antianyag láncreakciókat előidéző robbanásokat használtak, miután kifejlesztették a megfelelő technológiát, amely ezt lehetővé tette. Erről a terrán kutatók csak álmodhattak, de aztán hamar le is másolták a Földön. [Egy bekezdéssel feljebb még az emberek voltak a legfejlettebbek, most meg már nem... ilyen következetlenségekre egyébként olykor Daniel Defoe műveiben is lelhetünk.]
  A hattyúk pedig egy úgynevezett negatív anyagot használtak erre a célra, amely gravitációtaszító képességgel bírt. Hajóik közepén volt elhelyezve ez az anyag, amelyet egy spirálhoz erősítettek, ezt pedig a hajótesthez rögzítették [az eredetiben "spring" szó szerepel, de szerintem rugónak fordítani, hülyén hangzott volna]. Ez az anyag pedig a spirál irányába gyorsította a hajót. A Föld legjobb fizikusainak is sok évbe telt, míg kidolgozták a megfelelő a képleteket, és e működési elvet valósnak tekinthették.
  Ezek a kultúrák, azonban nem jelentettek veszélyt az emberiségre. A hattyúknak olyan bolygókra volt szüksége, amelyeknek gravitációja a földi kétszeresének felelt meg. A dzsaharok pedig 325 Kelvin fok  [kb. 51-52 °C] feletti hőmérsékleten érezték jól magukat. Ezeknek a különbségeknek köszönhetően pedig a három faj békésen megfért egymás mellett.
  Úgy tűnt már nem lesznek megoldandó problémák sem. Az egészségügyi technológiák az ismert betegségek 99%-át eltörölték, a maradékot pedig kordában lehetett tartani. Az űr végtelen erőforrásai miatt pedig egyetlen civilizációnak sem kellett attól tartania, hogy túlnépesedik, vagy hogy éheznie kell. Az élet egy ideig tökéletes volt.
  A bajok a peradusziánokkal jelentkeztek. Ez a faj képes volt bárhol megélni, ahol oxigént lélegezhetett. Ráadásul egy hajónyi belőlük néhány évtized alatt túlnépesíthetett egy egész bolygót, ha nem zavarták meg ebben őket. És a peradusziánok erőszakkal érkeztek.
  A szövetség először üdvözölte az új jövevényeket, de hamar kiderült, hogy a peradusziánok nem akarnak alkalmazkodni. A fegyvergyárak, amelyeket generációk óta nem használtak, most újra beindultak: újabb és még halálosabb fegyvereket kezdtek el ontani magukból.
  A háború kezdetén úgy tűnt, hogy a csatákat majd űrflották fogják megvívni, azonban az űr végtelenségében könnyű volt elkerülni az ellenséget. Ezért hát a valódi háborúkat a bolygók felszínén vívták, míg az űrhajók egyszerű konvojkísérőkké alacsonyodtak. Természetesen azért előfordultak űrcsaták is, ám ezek ritkák és egymástól igen távoliak voltak. A legnagyobb ilyet pedig a Centauri szektorban vívták.
  A peradusziánok összegyűjtötték erőiket, hogy súlyos csapást mérjenek magára a Földre. A csata hosszú és véres volt. Húsz hadihajót, cirkálót és vadászhordozót vesztettek ugyan a földiek, de a támadást visszaverték.
  Ám győzelmeket mindkét fél aratott. Ott volt például Rigel 6 nagyszerű diadala, mikor a peradusziánokat megfutamították és egy egész szektorból sikerült őket kiűzni. Azonban ott volt a Tighali Hadjárat szörnyű katasztrófája, mikor a Terrán Kiküldetési Hadsereg 99%-át [látom ez a 99% nagyon rögzült a szerzőben] kiirtották. Köszönhetően a rossz vezetésnek, betegségeknek és peradusziánok váratlan fölényének.
  A háború folytatódik, s nem látni a végét. A te feladatod, hogy megvédd a Kismedve Delta-V bolygóját, amelyet kicsiny, egérszerű őslakosai, kik nem fejlődtek tovább a bronzkornál, Ferantunak  (Ferantoo) neveznek. A felderítés azt jelentette, hogy a peradusziánok következő célpontja ez a bolygó lesz. Egy Northall Q15-C harci helikopterrel fogsz repülni, amely egy sikeres típus legújabb fejlesztése. Túlerővel kell majd szembenézned, de nem engedheted magadnak, hogy kudarcot vallj!


  Tehát amint olvashattuk a kissé bő lére eresztett történetből, ez a játék még a Super Huey-nál is nagyobb fikció. Mert nem pusztán kitaláltak egy helikoptert, hanem ráadásul még a távoli jövőbe is helyezték az üzemeltetését, egy teljesen másik bolygóra, idegen lények ellen. Erről a fantáziagépről majd' annyi mindent kitaláltak, mintha egy létező helikopterről írtak volna. Legalábbis, ha fellapozzuk a vékonyka kézikönyvét, akkor találunk róla olyan száraz adatokat, amelyek beillenének egy valódi műszaki leírásba is [ezeket most kihagyom, mert lényegében csak hangulatelem, hogy kitöltsenek vele néhány oldalt és a vevő érezze, hogy kapott valamit a pénzéért]. Beleértve a fiktív gyártóvállalatot, hajtóművek, fegyverek típusát, illetve az egész jármű teljesítményét, teherbírását. Sőt még a gépnek afféle teremtésmítosza is benne van a kézikönyvben, illetve egyéb nem túl fontos adatok is. Mint például az üzemeltető haderők listája, és a többi. Mi több e hibrid helikopternek a diagramja is látható, amely szerintem nagyon hasonlít egy létező gépre, a Eurocopter Tigerre. Csak a Northall Q15-C együléses, nem kettő, amint az balra látható is. Bár a sugárhajtómű kissé Airwolfos ötlet. Egyébként a TV-sorozat állandóan hunyorgó főszereplője, Jan-Michael Vincent éppen a napokban hunyt el. Mármint azokban a napokban, amikor ezt a bejegyzést írtam, nem pedig amikor majd megjelenik. De most jöjjenek a fegyverek, azaz a Kiméra Fegyverrendszer (Chimera Weapon Systems) kicsit részletesebb leírása:

• A Lopakodó alapfegyverzete az úgynevezett Fullánk (Stinger). Ez egy nehéz lövedéket használó fegyver, amelyből 999 lövésre elegendő lőszer áll rendelkezésre [Az eredeti szövegben az áll, "közel végtelen". Szerintem azért 999 messze áll a végtelentől. Bár persze kérdés, ki az, aki képes ennyit ellövöldözni].
• A helikopterünk ezenkívül négyféle rakétatípussal van felszerelve, a különböző céloknak megfelelően, ezek a következők:
• Darázsfészek (Hornet's Nest); Közepes hatótávolságú levegő-levegő rakéta, amely képes egyszerre öt célpontot is megsemmisíteni, ha azok tömött csoportban vannak.
• Sárkány (Dragon); Kis hatótávolságú levegő-levegő rakéta, melyet erősen páncélozott légi járművek, mint például Anyahajók, elpusztítására terveztek. Nagyobb távolságokból nem pontos [Persze a fegyverek hatótávját már nem közli a műszaki leírás].
• Farkasfalka (Wolf pack); Levegő-föld rakéta, több rombolófejjel, amely képes egyszerre akár öt egymáshoz közel álló földi célpontot is megsemmisíteni, mint például tankokat [Ergo ez a darázsfészek földi célpontos változata, amelynek hatótávját, még csak annyira sem közli a kézikönyv, hogy rövid, közepes vagy nagy].
• Kalapács (Hammer); Kis hatótávolságú páncéltörő levegő-föld rakéta, amelyet egyetlen nagy célpont, például Lebhajó [Igen, "nyelvújítottam", az eredetiben "Hovership" szó szerepel. Általában az olyan járműveket, amelyek tartalmazzák a "hover" szót, légpárnásnak fordítanak, mert valóban egy légpárnát használva közlekednek. Én magam is ezt használtam, mikor a doboz hátulján lévő szöveget fordítottam. Azonban a sci-fikben, az ilyen járművek már inkább lebegnek, nem pedig egy párnán csúsznak. Viszont ugye a léghajó létező magyar szó, és mást is jelent, ezért inkább a lebegés + hajó szavakat összevontam. Bár a játék ezeket lebegő bázisnak nevezi (Hoverbase)] ellen, terveztek.

  És akkor most lássuk, hogy mi mit jelöl a műszerfalon! Mert a kézikönyvben is ez következik, bár szintén kissé dúsabban, mint az kellene:

1. Radar.
2. Radarfelbontást jelölő csík. Mértékét az F1 és F3 gombokkal változtathatjuk. Legnagyobb felbontásban az egész bolygót lefedi.
3. Rakéta számlálók. A Lopakodó (Prowler) fegyveröblének leltárát jeleníti meg. A rövidítések a következő rakétákat jelentik [Bal fentről lefelé haladva]: HN - Hornet's Nest; DR - DRagon; WP - Wolf Pack; HM - HaMmer. A kiválasztott rakétát zöld indikátor jelzi.
4. Magasságmérő, láb (feet) mértékegységre kalibrálva, 0 és 1000 közötti értékeket tud megjeleníteni. Míg a több ezer láb magasságot az óra közepén lévő számláló jelzi [XXII. század, de még mindig mutatós óralapot használ a hipermodern helikopter, mint egy I. v. II. világháborús gép].
5. Variométer, avagy a függőleges-sebességmérő. Ha a mutató a középvonal felett van, akkor a helikopter emelkedik. Ha a középvonal alatt, akkor süllyed. De ugyan ez a műszer mutatja a függőleges tolóerő mértékét is, amelyet az F5 és F7 billentyűkkel tudunk szabályozni.
6. Műhorizont. Abban az esetben, ha nem lennénk képesek megállapítani, hogy milyen helyzetben is lenne a gépünk. Amennyiben a horizont a középvonal alá süllyed, akkor a Lopakodó orra lefelé mutat, ha pedig fölötte, akkor felfelé [megjegyzendő, hogy a kézikönyvben elírták, mert azt írták, hogyha a középvonal alatt van, akkor felfelé néz az orr].
7. Sebességmérő. [Elméletileg a földi sebességet mutatja nem pedig a légsebességet, amelynek igazándiból nincs sok jelentősége egy repülő jármű esetében, de gondolom nagyon tudományosnak akartak tűnni a készítők].
8. Numerikus kijelzők. Az X és Y értékek a pozíciónk koordinátáit mutatják. A H érték az irányunkat (Heading) jelzi. Míg a P (Power) érték a hátsó sugárhajtóművek tolóerejét jelzi, százalékban.
9. Digitális óra. Óra:perc:másodperc.
10. Fúziós energia. A repülés közben használt energiamennyiség értékét jelzi.
11. Tartalék energia. A pajzsok feltöltéséhez, javításához rendelkezésre álló energia mennyiségét jelzi.
12. Működés biztonsági kijelző.
13. A Fullánk (STinger) lövedékek mennyiségét jelző indikátor.
19. Pajzs állapotát jelző indikátor
20. Célkereszt (TADS) [A leírás itt meglepően szakmai lesz, mert TADS-nek nevezi a célkeresztünket, amely egyébként egy létező rendszer, s egy rövidítést takar: Target Acquisition and Designation Sight(s), amely nagyjából annyit jelent, hogy Cél Befogó és Megjelölő Irányzék].

  Akkor most pedig jöjjön az irányítás, a különböző gombok részletes[ebb] leírása! A rakétákból egyszerre csak egyfélét lehet élesíteni, vagy hát inkább kiválasztani. Ha nincs kiválasztva semmi, akkor a fullánkot használjuk. Amennyibe pedig szeretnénk rakétáról visszaváltani a fullánkra, úgy a rakéta kiválasztó/élesítőgombját nyomjuk meg még egyszer:

• 0-9: Tolóerő teljesítményének megválasztása.
• F7: Függőleges tolóerő csökkentése.
• F5: Függőleges tolóerő növelése.
• F3: Radarfelbontás növelése, tehát nagyobb területet tapogathatunk vele.
• F1: Radarfelbontás csökkentése, tehát kisebb területet tapogathatunk vele.
• Z: Darázsfészek (HN - Hornet's Nest) rakéta élesítése.
• X: Sárkány (DR - DRagon) rakéta élesítése.
• C: Farkasfalka (WP - Wolf Pack) rakéta élesítése.
• V: Kalapács (HM - HaMmer) rakéta élesítése.
• H: Súgó (Help) [Lényegében a célpontokért kapható pontszámokat mutatja, ahogy az feljebb látható e bejegyzésben].
• T: TADS [Lényegében a célkereszt] célbefogó rendszer ki-bekapcsolása.
• C= [Commodore billentyű]: Fedélzeti számítógép képernyőjére lépés. [Itt kaphatunk részletesebb leírást küldetésünkről, emellett elérhetünk ún. szektortérképet. Itt a saját helyzetünk kékkel van jelölve, míg az ellenségé sárgával.  Illetve a fedélzeti számítógép képernyőjéről érhetjük el a távirányítású kilövési rendszert is. Lényegében elindíthatunk egy rakétát egy közelebbi szektorba, hogy automatikusan keressen valamilyen célt magának.]
• Kurzor balra: a célkeresztet legtávolabbi célpontra váltja
• Kurzor felfelé: a célkeresztet a legközelebbi célpontra váltja

[Egyszer sikerült megpillantani a
tankot, de én persze a magasságmérőt
sasoltam, utána pedig a földi jármű
gyorsabban mozgott, mint a
helikopter...]

  Ennyi lett volna hát a Prowler, azaz a Lopakodó leírása. Én abban a [tév]hitben éltem, hogy ez egy egész jó kis szimulátor volt valaha. Ám be kellett látnom, hogy tévedtem. Ez egyáltalán nem jó szimulátor. Valahol az árkád lövölde és egy szimulátor között helyezkedik el félúton, borzalmas irányítással. Ráadásul a műhorizont is pocsékul működik, vagy csak a tört változatban, amelyet teszteltem, volt hibás. :) Mindenesetre a játék nem tudja kielégíteni sem a lövölde-, sem a szimulátorrajongók igényeit. Nem tudom mennyibe kerülhetett a maga idejében, de nagyon érződik rajta a budget-kategória. Azaz ezt a játékot a zsebpénzekre optimalizálták, nem pedig a játszhatóságra. Bár ettől függetlenül még tetszhet egyeseknek, hogy lényegében egy igen instabil vezérlésű fiktív helikoptert kell irányítaniuk, ahol több figyelmet kell fordítani a variométerre, mint minden másra, különben lezuhanunk. Sőt, a radarunk is teljesen érthetetlen dolgokat mutat össze-vissza.


  Ennyi lett volna hát a negyedik Emulált szimuláció. Legközelebb is egy helikopterszimulátorral jelentkezem e rovatban. Méghozzá nem is akármelyik szimulátorral, hanem egy legendával. Addig is jó repkedést!

Komputer Kalandor

Játékcsokor #026

Játékcsokor #026

  És, ahogy legutóbb ígértem, a most következő csokorban néhány idei játékot fogok bemutatni Commodore 64-re. De lesz egy ráadás is, amely ugyan nem idén készült, hanem már egy-két éves, de kapcsolódik csokrunk utolsó szálához. Akkor hát, lássuk a csokrunkat!


Az első játék lényegében egy átirat, noha maga a készítője követte el a konverziót is. A Wolfling először a NES-re jelent meg még 2017-ben. Ez után Lazycow, akinek a Power Glove-ot meg a Tiger Claw-t is köszönhetjük, kezdte konvertálgatni a játékot C64-re is. A kész progira pedig egészen 2019-ig kellett várnunk, de azt kell mondjam, hogy megérte. Nagyon jó kis ügyességi platform lett. Egyébként teljesen ingyenesen letölthető a szerző saját oldaláról, de az itch.io-ról is. Ott van belőle Windows-os, Linuxos és Mac-es változat is. Lássuk akkor most a történetét!
  Ling egy nyirkos helyen ébred ájultságából. Azonnal felismeri a helyet, ez Baranov báró kazamatája! Az is egyértelmű, hogy a lány mi végből került ide: a báró retteg minden éjjeli teremtménytől. Márpedig Ling sötét öröksége éppen jó okot szolgáltatott Baranovnak, hogy bebörtönözze. Ám képes lesz-e Ling kijutni a báró sötét, nyirkos és igen veszélyes kazamatáiból? És sikerül-e vajon a lánynak megtörni a családját sújtó átkot?
  Ez volt hát a dióhéjnyi történet, amely egyszerű fordításban még ennél is rövidebb lett volna. A játék grafikája egyébként pazar. Remekül épít a hangulatra, és mint a többi Lazycow-játéknál, pompásan mozog az egész. A játék hangrészlegére sem lehet panasz. Kiváló a zenéje, bár az állandó ismétlődése kissé zavaró lehet egy idő után. Azonban a SID-chip harmadik csatornáját fenntartották a hanghatásoknak, így a zene mellett élvezhetjük az egyszerűbb effektusokat is. Az irányítás is egyszerű, ahogy azt már a többi Lazycow-játékban megszokhattuk. A játékélmény pedig igen magas színvonalú. Bár akiket zavarnak az ilyen "csúszós" játékok, azok nem fognak egyet érteni velem. Ugyanis Lingnek van egy bizonyos lendülete, amely azt az érzést kelti, hogy mindenhol csúszik. Bár, a többi Lazycow-játék is ilyen volt. Emellett ne feledjük azt sem, hogy Ling lényegében egy farkasember, akire ha holdfény hull, azonnal farkassá változik. Ez természetesen része a játékmechanikának is. Így aztán a progi némi gondolkodásra késztet majd bennünket. Érdemes tehát kipróbálni a Wolflinget!


  Csokrunk második szála és játéka pedig szintén egy átirat. A l'Abbaye des Morts (Holtak apátsága) [ejtsd: lábéj dé mor] még 2010-ben jelent meg PC-re, amelyet egy remek retrojáték készítő, bizonyos Locomalito írt. A PC-s változat – amely ingyenesen letölthető innen, de Linuxra, Mac-re és Spectrumra is elérhető a linkről – a ZX Spectrum színvilágát és grafikáját idézte meg. Műfaját tekintve egy mászkálós-ügyességi-platform játék volt. 9 hosszú évvel később pedig elkészült a C64-es konverziója egy bizonyos Antonio Savonának köszönhetően. Ez sajnos nem ingyenes, a Double Sided Games oldaláról lehet megvásárolni minimum nyolc kanadai dollárért. Most akkor pedig lássuk a történetét!
  A XIII. században, a frankhoni Languedoc [ejtsd: langdok] provinciából, a katharoknak menekülniük kellett. Mert III. Ince pápa keresztes hadjáratot hirdetett a ellenük, miután kiközösítette és kiátkozta őket. Ezek az eretnekek Jézus szegénységéről prédikáltak és arról, hogy nem létezik se pokol, se purgatórium, mert a világot tartották a Sátán birodalmának, hogy a szellemet az anyag börtönébe zárja. Efféle eretnekséget a katolikus egyház nem tűrhetett. S míg tűzzel vassal irtotta a kortársaik által hibátlan erényűnek tartott "tisztultakat", hisz ezt jelentette görögül a nevük, azalatt egyikük, bizonyos Jean Raymond üldözői elől menekült. A keresztesek elől végül egy vén templomban, apátságban lelt menedékre, ám nem sejthette, hogy annak mélyén ősi gonosz lappang.
  Ennyi volt hát a történet, amelyet én egészítettem ki, mert különben két-három mondat lett volna csak, amely sok hangulatot nem árasztott volna. A játék grafikája szerintem egész jó, bár némi Spektrumos múltat megőrzött, mert bizonyos sprite-ok egyszínűek, míg főhősünk rendesen kidolgozott, akárcsak a hátterek. A sprite-ok szépen, folyamatosan mozognak. A hangrészlegre sem lehet panasz, mert hanghatások mellett sejtelmes zenét is élvezhetünk játék közben. A l'Abbaye des Morts irányítása pedig roppant egyszerű, tűzgombunkkal ugrálni tudunk, egyébként másra nem is lesz szükségünk, lévén a katharok békés emberek voltak. A játékélmény pedig nem marad el semmivel a klasszikus mászkálós-ügyességi-platformoktól. Aki pedig szereti az efféléket, annak érdemes kipróbálnia, mert remek szórakozást nyújt a Holtak apátsága.


  E csokor harmadik szála pedig egy újabb ugrálda-bugrálda, azonban egy egész érdekes csavarral. A Tenebra Macabre (Lidérces sötétség) ugyanis a nevéhez hűen valóban a sötétben játszódik. Lényegében nekünk kell majd főhősnőnkkel fényt hozni az árnyas helyiségekbe, gyertyák meggyújtásával. A játékot egyébként a Hokuto Force és a Digital Monastery nevű crackercsapatok tagjai konvertálták az idei, tehát a 2019-es RGCD 16 Kilobyte-os cartridge fejlesztői versenyre. Jelenleg egyébként erre a versenyre három progit neveztek ezen kívül. Azonban a Tenebra Macabre nem csak C64-re, hanem +4-re és VIC20-ra is elkészült! Tehát ezeken a gépeken is élvezhetjük a játékot. A játékot eredetileg még ZX Spectrumra írták a Mojon ikrek, akik igen aktív újkori játékkészítők. De lássuk a történetét!
  Kedvenc időúrnőnk, Mega Meghan újabb kalandba keveredett. Bezárták Jurufranto Morante kriptájába, kit egykoron Alicante rémeként ismertek. A sírhelyből való menekülésnek pedig egyetlen módja, ha Meghan meggyújtja az összes varázsgyertyát. Ámde a gyertyalángok csiholása előtt majdnem csak annyit lát, mint egy denevér. [Az eredeti szövegben Pepe Leches – ejtds: pépe lécsész – szerepel, mint a hasonlat alanya. Pepe Leches egy spanyol "legenda", akihez általában rossz látású egyéneket, állatokat, stb. hasonlítják. Azonban kétlem, hogy a spanyolul nem beszélők tudnák kiről van szó.] Szerencsére azonban, odakinn, a kriptán kívül vihar tombol, az eget pedig villámokkal korbácsolja. Ezeknek pillanatvilága pedig segíthet főhősnőnknek, hogy tájékozódjon az éjsötétben. Minden negyedik gyertya meggyújtása után pedig újabb próbálkozással gazdagodhat [magyarul kap egy plusz életet].
  A játék grafikája szerintem lehetett volna jobb, mert néhol, ugyanaz a színátfolyás jellemzi, mint az eredeti Spectrumos változatot. Azonban a C64 ennél jobb megjelenítésre volt képes. S bár a sprite-ok finoman mozognak, ezek is megőrizték eredeti ZX-es tulajdonságukat: egyszínűek. Ez alól főhősnőnk az egyetlen kivétel. A hangrészlegre nem lehet nagyon panasz, nekem mondjuk a kissé disszonáns, torzult hangszerek nem tetszettek a zenében, illetve a muzsika mellett egyszerű hanghatásokat is kapunk. Az irányítással nincs gond, mert szintén egyszerű. A játékélmény viszont már hagy kívánni valót maga után. Márpedig azért mert nagyban épít arra, hogy mire emlékszünk korábbi próbálkozásainkból. Ugyanis a vihar néhol, mintha szándékosan nem villámlana. És állhatunk a sötétben, várva, araszolva, hogy mikor csap le ránk egy halálfejes denevér. Ezenkívül bizonyos elemek sprite-érzékelése is idegesítő benne, mint például a tövises vagy karós pályaelemeké, amelyeknek elég a közelébe mennünk, hogy sebződjünk, ezáltal pedig életet vesszünk. Illetve vannak olyan pályarészek, amelyek kifejezetten szemetek. Már az első három képernyőn belül megismerkedhetünk ilyennel, ahol pixelpontos ugrásra van szükségünk, ha gyertyát akarunk gyújtani. Mint újdonságot, érdemes megnézni, de ha nem szeretjük magunkat kínozni, akkor kerüljük el.

[Az introkép remek lett.]

  Feltételezem, ha az olvasónak azt írnám Li Csen-fan, nem tudná kiről van szó, azonkívül, hogy az illető kínai. Ellenben, ha ugyanezt az úriembert Bruce Lee-nek nevezném, akkor már rögtön tudná, hogy a XX. század egyik legnagyobb harcművészéről, mondhatnánk ikonjáról van szó. Akinek ugyan csak egy maréknyi filmet köszönhetünk, mielőtt tragikusan elhunyt. Mégis stílusteremtő tudott lenni. C64-en pedig a Bruce Lee című 1984-es játék éppen ilyen legendává vált, amelynek főszereplője természetesen a hongkongi bokszoló-sportoló-táncos-színész-harcművész volt. Roppant egyszerű, de nagyszerű játékmenet jellemezte, és története szerint, Bruce Lee egy titokzatos, de veszélyes kastélyba merészkedett, hogy végtelen gazdagságra és örök életre tegyen szert. A játék ugyan nehéz volt itt-ott, de kihívást jelentett, nem pedig idegbajt. 2019-ben pedig a Megastyle democsapat elkészítette a játék második folytatását. [Az első folytatás az ötödik szál ebben a csokorban.] Ráadásul úgy, hogy elméletileg az eredeti 84-es játék motorját fejtették vissza, és írták át, hogy kiadják a Bruce Lee - Return of the Fury  (Bruce Lee - A tomboló ököl visszatér; jó tudom nincs benne a fist, azaz ököl szó, de a "tombolás visszatér" szerintem elég nevetségesen hangzik...) című játékot. Most lássuk a történetét!

[A második képen rögtön több élettel
rövidülhetünk meg.]

  35 év telt el, és a Császár újjáépítette a Tiltott Világot. Az ellenfelek új erőre kaptak, és egyesültek. Nincs visszaút, el kell fogadni ezt a kihívást! Légy hát olyan, mint a víz, barátom, és győzedelmeskedni fogsz. A Legenda visszatért, a Kaland pedig folytatódik! [Milyen Császárról szól a történet azt nem tudom, mert az eredetiben egy varázslóról volt szó, meg a kastélyáról, ahogy azt fentebb írtam. Ez a "légy olyan, mint a víz" Bruce Lee és mesterének, Jíp Mannak a filozófiája volt, mely metafora szerint a víz ugyan lágy és békés is lehet, de ugyanakkor zúzni is képes. Erről egyébként ő maga egy interjúban beszélt, amelyből lényegében bizonyos körökben szállóige is lett.]

[A Game Over képet gyakran fogjuk
látni...]

  A játék grafikáján csak nagyon kicsit változtattak a készítők. Így a legtöbb dolog ugyanaz maradt benne, mint az eredetiben. De például Bruce már nem sárga, mint az eredetiben, noha a menüben a joystick felfelé tolásával sárgává tehetjük. Gondolom a régi megoldást rasszistának vélték az alkotók, de azért a játékosokat sem akarták magukra haragítani. A hangrészleg is megegyezik az eredeti játékéval. Zenét csak a főmenüben hallhatunk. Így az irányítás is ugyanolyan maradt. A játékélmény viszont... sokkalta szemetebb lett. Ezzel rögtön a második képernyőn szembesülünk, amikor pengéket kell átugornunk. Az eredeti grafikus motor ugyanis olyan kérlelhetetlenül kegyetlen volt, hogy gyakorta volt nagyon pontos mozgásra szükségünk, amelyet e rész készítői alaposan kihasználtak. Szinte mindenhol valami patkányságra számíthatunk az első képernyő után! Pixelpontos ugrásokat kell végeznünk, zenészeket megszégyenítő ritmusérzékre lesz szükségünk, hogy a csapdákat elkerüljük, és mindenhol csak szemétségek várnak majd ránk. Szóval sikerült a készítőknek egy olyan Bruce Lee folytatást alkotniuk, amely valójában nem szól másról, minthogy megszívassák a játékost. Ugyan van folytatásra lehetőség halál után, de csak egyetlen élettel. A Megastyle emellett arra hivatkozik, hogy a játék olyan lett, mintha az eredeti készítők folytatták volna. Szerintem ők egy nehéz, de nagyon is játszható játékot akartak. Egy játékot, nem pedig beutalót a tébolydába...

[Ingerszegény intró.]

  Jöjjön végül a csokor ráadás játéka, szála. Ez pedig a Bruce Lee II, amelyet eredetileg 2013-ban egy bizonyos Bruno R. Marco készített PC-re. Azonban volt benne egy C64-es meg egy Amstrad CPC mód is, a gépeknek megfelelő grafikával. Aztán egy évvel később egy bizonyos Jonas Hultén nekiállt átkonvertálni C64-re is, hogy 2015-ben végül elkészüljön vele. A játékot akkoriban mindenki kitörő lelkesedéssel fogadta, sőt a Bruce Lee - Return of the Fury-val ellentétben volt egy könnyű fokozata is a játéknak, hogyha esetleg nagyon nehéznek vagy éppen dühítőnek találnánk a normál nehézséget, mert azért egy valamit megőriztek ebben is: pixelpontos ugrások szükségességét! Viszont erre a játékra még a készítője is nem hivatalos folytatásként tekintett. Azonban lássuk a történetét!

[A Sárkány már úszni is tud.]

  Bruce Lee nővérét [tényleg volt két nővére] elrabolta a gonosz varázsló Tao Bao, hogy leszámolhasson a harcművésszel. A lányt pedig kastélyának mélyére hurcolta, ám e kastélyt válogatott harcosok hadserege őrzi, akik csak a Sárkány érkezésére várnak, hogy elpusztítsák őt.

[Az új ellenfelek.]

  A játék grafikája természetesen az eredeti Bruce Lee-n alapszik, azonban új elemekkel is bővült, nem sokkal, de érezhető némi változás emiatt. Mindezt ráadásul nagyon finoman jeleneti meg. Az eredeti Bruce Lee grafikus motorjához képest sokkal folyamatosabb élményt nyújt. A hangzásvilágot azonban ebben a játékban sem fejlesztették tovább. Egyszerű hanghatásokat kapunk, míg zene itt is csak a főmenüben szól. Ez természetesen az eredeti zenei téma. Az irányítás megmaradt egyszerűnek, nagyszerűnek. A játékélmény viszont remek lett. Ugyanis az alkotók mertek újítani, például Bruce Lee már tud úszni is, amelyre szükségünk is lesz, mert szerves részét képezi a játékmechanikának. Ráadásul új ellenfél-sprite-okkal is találkozunk már, akik bár alapvetően ugyanazt tudják, mint Yamo meg a nindzsa az eredetiben, mégis hozzájárulnak az újítás érzéséhez.


  Ennyi lett volna hát a 26. játékcsokor, legközelebb pedig visszatérünk a szimulátorokhoz. És ahogyan a legutóbbi Emulált szimulációban ígértem, a Prowler című játékról fogok írni bővebben. Addig is jó játékot!

Komputer Kalandor