Játékcsokor #030

Játékcsokor #030

  Harmincadik játékcsokrunkkal visszatérünk a konzolok világába. Méghozzá a 90-es évek derekára, a 32-bites játékgéphez, azaz a Playstationhöz. Ezúttal is négy játékot fogok bemutatni erre a nagy sikerű konzolra. Akkor hát lássuk is őket!

[Amerikai borító, sajnos az európaiból
nem volt nagy felbontású pedig
szerintem az jobban néz ki.]

  Csokrunk első szála egy "szimulátor", de nem abból a fajtából, amelyet általában az Emulált szimuláció című rovatban mutatnék be. Szóval a játék inkább afféle ál-tankszimulátor. Bár voltak kísérletek, hogy szimuláljanak a konzolokon, de a rendelkezésre álló gombok mennyisége miatt általában a legtöbb Sony konzolos játék feláldozta a valósághűséget a játszhatóság oltárán. Ez persze nem is baj, mert némelyik ilyen konzolos szimulátor nagyon is élvezhető emiatt. A Steel Reign  (Acél Hatalom) viszont inkább árkád lövölde, mint szimulátor. A játék 1997-ben jelent meg és a Chantemar Creations fejlesztette, kiadója pedig a Sony volt. Járműveink pedig különböző prototípus tankok lehetnek, ezek természetesen igen futurisztikusak, mert van köztük olyan, amelyik lebeg, ezért tud oldalazni, de van olyan is, amely két ágyúcsővel rendelkezik. Azonban most lássuk a történetét!

[Elégedetlen felhasználó az intróból.]

  2030-ban, oly sok évnyi jólétet követően, a világ ismét a pusztulás szélére sodródott. A nemzetek közötti feszültségek, amelyek a világgazdasági válsággal társultak, egymás terelte az országokat az önkény és a katonai hódítások útjára. Gerald Storm és Lewis Reign sorsa dicsőségesnek ígérkezett, mikor mindkettejüket felvették a rangos Katonai Technológiai Intézetbe. Mindketten jeleskedtek a maguk által választott tudomány területén: a Páncélozott Harci Járművek Tervezésén és Alkalmazásán. Tanulmányaik elvégzése után pedig azonnal tiszti feladatokat láttak a Krími küzdelemben (Crimean Conflict) [ezzel némileg beletaláltak a készítők, bár az amcsik nem fegyveres, hanem gazdasági megtorlással válaszoltak a muszkáknak, mint az közismert]. A két tiszt egymással szembeni rivalizálása, már-már ellenséges viselkedése akkor romlott tovább, mikor Storm vezérkari segédtiszt, befolyását felhasználva, áthelyeztette Reign tábornokot egy távoli, atomfegyverektől elpusztított pusztába, mely egykoron az Egyesült Államok délnyugati területei voltak, hogy a tábornok ott felügyelje a következő generációs páncélozott harci járműveket.

[Az egyik átvezető videó részlete.]

  Storm összegyűjtötte parancsnokait és megkezdte a saját forradalmát azzal, hogy statáriumot hirdetett. Ezt követően pedig azt tervezte, hogy lefoglalja a kísérleti szupertankokat, amelyeket Lewis Reign tábornok irányítása alatt fejlesztettek, természetesen Storm szándékában állt az is, hogy elfogatja Reign-t. Ösztönösen megsejtve, hogy Stormnak szüksége lesz a szupertankokra saját kis forradalmához, Reign a kísérleti harci járművek fájljait egy írható CD-re másolta, majd egy 9 milliméteres tölténnyel kikapcsolta a számítógépet, ezzel örökre megfékezve Storm ambícióit. Miközben pedig Storm és Reign a végső összecsapáshoz készülődnek, addig a világ sorsa is egy hajszálon függ csak. Ám ha Stormnak valóban oly nagyon kell az a bizonyos CD, akkor arról előbb Reign halott ujjait kell lefeszegetnie.

[Kezdetben e három tank közül választ-
hatunk.]

  Ez lett volna hát a kissé bő lére eresztett történet, amelyet a játék kézikönyvében olvashatunk angolul. A játék grafikája PSX-es mércével nézve egészen jó, bár néha itt-ott belassul, mert a motor nem bírja olykor. És ugyan a játék törekszik a teljesen három dimenziós megjelenítésre elég sok benne a sprite is azért, de ezek egész jó felbontásúak. A küldetések között pedig élőszereplős kisfilmeket láthatunk, amelyek így vagy úgy kapcsolódnak a történethez. A Steel Reign hangrészlege átlagos. A hanghatások között van néhány jó, de egyik sem kiemelkedő. Zenéje is átlag rock-téma, de hallani, hogy "mesterséges", mármint hogy gép játszik a hangszereken nem ember. Bár lehet, hogy a session-zenész játszott úgy, mint egy gép... :) Ami tetszett még benne, hogy akárcsak PC-n a Command & Conquerben, itt is egy női narrátor olvassa fel nekünk a küldetéseink céljait. Sőt az átvezető videók is a C&C-t idézik, meg egy kicsit a játék világa, a kilencvenes éveket jellemző sci-fi közeljövője.

[Többféle kameranézetből is játszha-
tunk akár.]

  A játék irányítása viszonylag egyszerű, de bonyolíthatjuk is az opciókon belül. Arra ugyan nincs lehetőségünk, hogy saját kiosztást állítsunk be, de a játék már úgy lett fejlesztve, hogy támogassa a Dual Shock, illetve a Dual Analog kontrollereket. Az nagyon tetszett benne, hogy az analóg bekapcsolása után be lehetett olyan irányítást is állítani, hogy mindkét kart használhassuk, akárcsak egy valódi tankban, ahol a lánctalpakat két külön karral vezérlik. A játékélmény a hanggal ellentétben átlagon felüli, ha szeretjük azokat a játékokat, amelyek félig az árkád lövöldékbe, félig a szimulációkba nyúlnak. Ha túl könnyűnek találnánk, akkor a beállításokon belül átállíthatjuk a játékmódot "arcade"-ról "quest"-re, ebben az esetben csak egyetlen tanktípussal vihetjük végig a játékot. Még a tankokhoz megjegyezném, hogy nem mindegyiknek forgathatjuk a tornyát. Például baloldali gifen látható Sidewindernek (itt kb. Oldaltámadó) [tudom a Gunship leírásánál "szárnytépőnek" fordítottam ugyanezt a szót, de az a fordítás oda jobban illett. Itt meg inkább a tank neve azt igyekszik kihangsúlyozni, hogy a jármű milyen speciális mozgásra képes] nem, de cserébe tud oldalazni. Sőt, akár ketten is játszhatjuk egyszerre, ám sajnos nem együttműködve, hanem egymás ellen. Ettől függetlenül egy próbát mindenképpen megér.

[Az amerikai borítón rendes tűzoltó
ruhában látható Rosco, és nem
emlékeztet bennünket Jack Torrence-re.]

  Csokrunk második szála már valamivel békésebb vizeken jár, mint a Steel Reign. Azonban itt is küzdenünk kell majd, csak éppen inkább a tűz, illetve robotok ellen, akik emberi életeket veszélyeztetnek. Ennek köszönhetően a játék minden korosztálynak ajánlott, nem úgy, mint az e csokorban elsőként bemutatott játék. A Rosco McQueen című játékot egy bizonyos Slippery Snake nevezetű cég fejlesztette, és a látványos, szép grafikájú shoot'em upjairól elhíresült Psygnosis adta ki. Ez azért is meglepő, mert ebben a játékban nem kell igazán lövöldözni. A játék egyébként 1998-ban jelent meg a Playstationre, és csak oda, tehát mondhatjuk, hogy ez afféle exkluzív PSX-játék. A címszereplő, az [európai] borító benyomásaival ellentétben, nem egy piromán baltás gyilkos, hanem egy modern tűzoltó. Nem csak tűzoltó fejsze van nála, hanem tömlő is, és segítségére van elektromos társa is, Digit. Természetesen itt is majd tüzet kell oltanunk, mint a Játékcsokor #011-ben bemutatott Super Nintendós Firemenben. Mindezt harmadik személyes nézetből, vagy ahogy régen ezeket idehaza nevezték: nézd-a-hátam-stílus, angolul pedig általában TPS-nek (Third Person Shooter) nevezik az ilyeneket, még ha nem is kell bennük lövöldözni.  Most akkor lássuk az igencsak rövid és nem túl bonyolult történetét:

[Az intró.]

  - Üdvözletem, ön a "Rosco McQueen, az első ember a helyszínen"-t hívta. Itt Rosco beszél.
  - Oh, Mr. McQueen, itt Malvin Marvello beszél. Jöjjön gyorsan, Sylvester T. Square [ez egy szóvicc név, mert T-square-nek a fejes vonalzót hívják] teljesen megőrült! El akarja pusztítani az XS Tornyot (Tower XS)!!!
  - Cseppet se féljen Marvello! Máris úton vagyunk!
  Ezzel Rosco letette a telefont, és hű társához fordult:
  - Gyerünk, Digit! Meló van, s életek forognak kockán!
  SIESS!!!
  Rosco megérkezett az XS Torony előcsarnokába. Használd az iránygombokat, hogy előre, hátra, balra, jobbra mozoghass vele. Van néhány fontos rész az előcsarnokban, amelyet érdemes felkeresni.

[Szakszerű mentés és a szekrények
átkutatása.]

  Ennyi lett volna az egész történet. Most akkor vizsgáljuk meg a játékot magát! A játék grafikája szerintem egész szép, de egyszerű. Mivel inkább gyerekeknek készült, gondolom ez a magyarázat az egyszerűségére, és roppant színes mivoltára. Viszont lassulást nem tapasztaltam benne. Legalábbis ameddig megnéztem, szóval a grafikus motorja jól bírja, bár az is igaz, hogy a játék kis tereket számol. Hangügyileg elég átlagos, van ugyan valamilyen egyszerűbb háttérzene, meg hanghatások is, de egyik sem éppen túlzottan kiemelkedő. Az irányítás egyszerű, illetve ha már játszottunk TPS-t a Playstationön, akkor hamar rájöhetünk a vezérlésre, de ha az alapbeállítás nem tetszik, akkor a játék főmenüjében, azaz az XS Torony előcsarnokának recepcióján átkonfigolhatjuk. A játékélmény pedig egész jó. Ugyanis bármennyire is szupersztár allűrökkel bír főhősünk, egyszerű halandó. Így a tömlőjébe vizet kell szereznünk, amely vagy a pályán elszórt flakonokból juthatunk, vagy a szekrényeket szétverve találhatunk, szintén flakonokban. Mivel pedig Rosco tűzoltó, ezért a fejszéje a fegyvere, ha esetleg Sylvester T. Square valamelyik gyújtogató robotjába botlunk. De fejszéjével kell szétvernünk a szekrényeket is, vagy a zárt ajtókat, esetleg elektromos berendezéseket. A tüzeket minél hamarabb érdemes eloltanunk, mert a hőmérséklet emelkedése nem tesz jót főhősünk egészségének. Sérüléseinket pedig vagy egy doboz tejjel vagy valamiféle édességgel tudjuk gyógyítani. Az emberek megmentéséről pedig hű robottársunk, Digit gondoskodik. Illetve ő az is, aki elmondja, ha még érdemes csinálnunk valamit a pályán. Érdemes kipróbálni, mert szerintem egész jó játék.


  Csokrunk harmadik bemutatandó  szála pedig egy érdekes minijáték gyűjtemény [szám szerint 24 féle minijáték van benne elméletileg], amelynek eredeti hazája a messzi Japán. Ez egy fontos információ, de erről majd később. Az Incredible Crisis (Hihetetlen válság) 1999-ben jelent meg, eredetileg játéktermi árkádszekrényként, majd a Titus-nak köszönhetően Playstationre is. A játékot egyébként a Polygon Magic fejlesztette, akiknek igen különböző progikat köszönhetünk, de leginkább az árkádfajtákban voltak érdekeltek. Így aztán nem is csoda, hogy a Titus-t találták meg kiadónak a konzolra, amely cég szintén igen sok árkád játékot jelentetett meg, illetve fejlesztett maga is. Még annyit hozzátennék e bevezetéshez, hogy a borító is igen találó. Bár az amerikai és japán borító még találóbb a tűzhányóként kitörő vörös fejjel. De most lássuk a játék történetét:

[Részlet az intróból.]

  Hacu (Hatsu) nagyi születésnapja van. A nagyi pedig nagyon szeretné, ha ez a nap különleges lenne, és alig várja már az ajándékokat is. Azonban Taneo apu, Ecukó (Etsuko) anyu, fiúk Cujósi (Tsuyoshi) és lányuk Ririka teljesen megfeledkezett erről a nevezetes napról. Nem csak, hogy ajándékot kell venniük, de még időben haza is kell érniük meglepetésükkel a szülinapi partira. Egyszerűnek hangzik? Pedig nem lesz az. Ugyanis a teljesen átlagos Tanamacuri (Tanamatsuri) család minden tagjának hihetetlen élményben lesz része, köszönhetően a különböző akadályoknak, amelyeket le kell majd küzdeniük. Ezek között az akadályok között lesznek bankrablók, ufók, zsugorodás, és még egy óriás játékmackó is éppen ezen a napon akarja majd elpusztítani Tokiót.

[Az egyik minijáték.]

  A történet lényegében elmondta a lényeget. És akkor most jöjjön a feketeleves! A játék grafikája nem rossz, de általában elég egyszerű, illetve igen sok kétdimenziós elemet használ, így nagyon nem is izzasztja meg a PSX prociját. A hangrészleggel egészen jó, már-már kiváló, főleg, hogy a zenéje viszonylag illik is az őrültségekhez, mert remek Ska, így a rézfúvós hangszerek kedvelőinek nagyon fog tetszeni. Az irányítás általában egyszerű, nem követel meg tőlünk sokat a játék. Azonban a játékélmény csak azoknak lesz kellemes, akik szeretik az idegtépő szemétségű játékokat [mint amilyenek általában a japán árkádjátékok lenni szoktak, hogy elnyeljék az ember minden pénzét], melyek a legpontosabb időzítésű, már-már autofire szintű mennyiségű gombnyomásokat várják el. Mert bizony ez vár a játékosra, az egyik legszemetebb játék, amellyel a Playstationön játszhatunk. Érdekességként megtekinthetjük, de aki félti a monitorát, mert dühében egy repülő körbepörgő rúgással válaszol az efféle progik szívatásaira, az szerintem inkább hanyagolja. Főleg, hogy már a második minijáték alaposan próbára teszi a türelmünket. Persze, ha sokat gyakorolunk vele, kiismervén a szemétségeket, akkor elég messzire eljuthatunk benne.


  Mai bejegyzésem utolsó játéka pedig egy szimulátor. Mondjuk ez már valamivel komolyabb, mint a fentebb említett Steel Reign, de azért ez sem egy Gunship bonyolultságú valami. Főleg, hogy nem is hadigépezetet kell benne üzemeltetnünk, hanem olyan szerkezeteket, amelyekkel a rombolás mellett építeni is lehet. Bár általában inkább utóbbira használják, mint az előbbire. Ez pedig nem más munkagép, mint a kanalas kotró, vagy idegenszóval: exkavátor. A játék amely virtuálisan a fülkéjébe enged ülnünk egy efféle szerkezetnek nem más, mint a Power Diggerz (Kb. Erő ásó) v. Power Shovel (Kb. Erő kotró). A játék 2000-ben v. 2001-ben jelent meg az Acclaim Entertainment gondozásában, s a Taito fejlesztette, amely az árkádjátékok területén elég nagy névnek számít. Például ők készítették a remek és egyben első terület-elkerítősdi játékod a Qixet, ahogy arról már írtam a Játékcsokor #016-ban, a Marokkó kapcsán. Mivel a játéknak nincs története, ezért az elemzésére térnék inkább:

[Ügyetlenkedésem látható.]

  A játék grafikája egyébként nagyszerű. De hozzá kell tennem, hogy akárcsak az Incredible Crisis esetén, különösebben nem használja ki a gép képességeit. Lényegében majdnem mindig ugyanott vagyunk, és feladatainkat időre kell megoldanunk. A hangrészleggel semmiféle probléma sincs, sistereg a homok, a kanalas kotró is jó hangokat ad ki magából. Az irányítás viszont igen bonyolult, a megszokásához pedig a különböző kameranézetek sem segítenek sokat. Persze pont ez a játék lényege, hogy egy ilyen exkavátor vezérlése azért nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. A játékélmény sem rossz, bár kicsit azért Power Diggerz/Shovel is rájátszik arra, hogy éppen csak elég időt ad feladataink teljesítésére. Legalábbis, ha a jogosítványunkat próbáljuk megszerezni, ugyanis van egy jogosítvány játékmód (License king), meg egy árkád (Arcade king). Elméletileg az utóbbiban kocsikat is szét kell vernünk meg ilyesmi. Én odáig soha nem jutottam el, mert a mély gödörásás kifogott rajtam. Érdemes megnézni, de szerintem túl nehéz ahhoz, hogy élvezetes játék legyen.


  Ennyi lett volna hát a 30. játékcsokor, teli Playstation progikkal. Legközelebb folytatjuk vizsgálódásainkat a konzolok világában, de ezúttal már a 16 bites gépek repertoárjából válogatok. Addig is jó játékot!

Komputer Kalandor