Játékcsokor #047

Játékcsokor #047

  Ahogy legutóbb megígértem: e csokorban majd DOS-virágok fognak az olvasó számára virítani. Hozzáteszem még, hogy mivel a Blogger megváltozott, és elérhetőbbé tette a szerkesztési beállításokat, ezért a DOS-játékok igényeit taglaló részeket mostantól nem dőlt betűtípussal, hanem inverz módon fogom "szedni", azaz jelölni. Lássuk hát a játékokat!

  Elsőként vessük tekintetünket az egyik helikopteres játékra, amelyet e bokrétába válogattam. [Lesz majd egy másik is, de azt a negyediknek hagytam.] Az Armor Alley (Páncélos Völgy) 1991-ben jelent meg DOS-ra és Macintosh-ra. A játékot az Information Access Technologies, Inc. fejlesztette, a kiadását pedig a Three-Sixty Pacific, Inc. gondozta. Az Armor Alley a tapasztaltabb játékosokat az árkád klasszikus Choplifterre emlékeztetheti, az oldalról mutatós látványával meg az akció dús játékmenetével. És valóban ezekben hasonlít is rá, azonban az Armor Alley annyiban tér el, hogy az összetettebb akció mellett igazgatnunk, menedzselnünk is kell a saját bázisunkat. Például nekünk kell bizonyos egységeket megrendelnünk a főhadiszállásról, azonban ehhez pénzt kell gyűjtenünk. Abban meg nagyon is különbözik az említett klasszikustól ez a program, hogy hálózati játékra is van lehetőségünk! Méghozzá modemen vagy közvetlen kapcsolaton (Direct Connect) keresztül is. Sőt, akár a DOS-os és Mac-es gépekkel is játszhattunk együtt. Szóval igazán modern lehetőségeket kínált az Armor Alley. Azonban most lássuk a történetféleségét, vagy hát inkább a kézikönyv hangulatos előszóféleségét!

[A borító hátulján is
mutatják, hogy IBM v. Apple
lehet  hálózatban játszani.]

  "Hogy miért is mennék vissza?" Kérdezte vékony hangon mégis keményen. Az öreg harckocsizó közben felém bámult. Vagy nem is felém, hanem valami felé a szobában, amit én nem láthattam. Még elképzelni is csak alig tudtam. Fejét félrefordította, mintha hallaná is ezt a valamit. Orrcimpái kitágultak, mintha csak valamiféle keserű szagot éreztek volna. Úgy tűnt minden érzéke feszülten várt valamire... valamire, valahol máshol... "Mert ez az egyetlen módja az odajutásnak!" félig suttogta, félig sikította. Szemei a tekintetembe parázslottak. Többé soha sem láttam, de megtartottam a leveleit. Mind a tízet. Megtartottam ezeket, hogy emlékeztessem magamat miért is lettem azzá, ami ma vagyok... hogy mit is találtam ott... a Páncélos Völgyben.

A játék grafikája nem túl látványos, de cserébe nagy felbontású! Már persze ezt DOS-os keretek között kell érteni. És igen finom mozgású az egész. A hangrészleg sajnos elég vékonyka, mert csak hanghatásokat kapunk, cserébe viszont ezek egész jók. Az irányítás nem testre szabható, de hamar meg lehet tanulni. Viszont mivel nem éppen szokványos, leszámítva a legördülő menük kezelését, ezért leírom ide: Shift - Helikopter gépágyú; Z - Bomba; X - Rakéta; Space (vagy szóköz) - Emberek kidobása; Enter - Katapultálás. Emellett a képernyőn megjelenő kurzorral irányítjuk a helikopterünket. Minél inkább eltávolítjuk tőle, annál gyorsabban fog repülni. [Az elején kissé zavaró lehet a villogó kurzor, de hamar hozzá lehet szokni.] A játékélmény, ahogy fentebb megjegyeztem már elég összetett. Célunk, hogy a tíz egymást követő küldetésünk során elpusztítsuk az ellenfél bázisát vagy megsemmisítsük az összes helikopterét. Mivel az utóbbi nem szorul különösebb magyarázatra ezt hagyom is, viszont az előbbi célunkat, azaz a bázis elpusztítását, úgy érhetjük el, hogy a sima teherautóinkat (Van) a közelébe juttatjuk. Ennek a magyarázata az, hogy a bázis hagyományos fegyverekkel gyakorlatilag elpusztíthatatlan, viszont a teherautóink a megsemmisítéshez szükséges elektronikai fegyvereket és eszközöket szállítják. Szóval őket kell majd megvédenünk a támadóktól. Ez persze így leírva egyszerűen hangzik, de nem lesz az. Cserébe viszont remek szórakozást nyújt majd a játék! Az Armor Alley-nek létezik amúgy egy webes változata is, amelyet böngészőnkből is játszhatunk, és itt lehet elérni, kicsit módosított játékszabályokkal. És akkor most lássuk az igényeit!

  A játék nálam tökéletesen futott az alapbeállításokkal, dinamikus maggal (dynamic core). Amennyiben úgy tűnik, mintha akadna, akkor a Special (Speciális) legördülő menüben találjuk a Game Speed (Játék sebessége) beállítást, amelyet átállítva tehetjük gyorsabbá és ezáltal folyamatosabbá a játékot.

 

Akárcsak a legutóbbi, azaz a 46. csokorban ismertetett Amigás és Androidos Bridge Strike, úgy a most bemutatásra kerülő DOS-os játék is az 1982-es River Raiden alapszik. Csokrunk második szála, az 1996-os River Run. A játékot a Run Productions fejlesztette és gondozta. Azonban hiába keresnénk ebből a játékból dobozos változatot, nem találnánk. Tekintve, hogy a River Run lemezújságokkal meg Shareware CD-ken terjedhetett eredetileg. Igazán részletes és biztos információt erről nem sikerült megtudnom, ezért feltételezem ezt. A program egyébként elindul Windows alatt is. Na, persze nem modern Windows-ról beszélek, hanem a Win 3.1/95/98 változatokról. Természetesen ezek alatt is gyakorlatilag DOS-ablakból fut a játék. Vérbeli árkádjáték lévén nincs története. Viszont lehet akár egyszerre ketten is játszani! Igazság szerint ezért is került bele a mostani csokorba, mert eszembe jutott, hogy az én Tamás barátommal elég sokat nyomtuk ezt ketten, noha neki csak egy Shareware változat volt meg belőle.

  A  River Run grafikája, az eredeti River Raidhez képest természetesen némileg jobb és megfelelő beállítások mellett gyorsabb is. A látvány először igen jellegtelennek tűnhet az partszakaszok egyszerű színátmenetekkel való jelzésével, azonban akkor válik igazán parádéssá, ha elpusztítjuk az ellenséget. A robbanások tömkelege igazán tetszetős. Nem beszélve az olyan effektusokról, amelyek manapság eléggé alap dolgoknak számítanak, de akkoriban a képernyő bevörösítése egy ilyen játéknál még nem számított annak. A hangrészleg pedig tovább emeli az élményt: nem csak remek zenét kapunk, de nagyon jó, horzsolós-ropogós hanghatásokat is. Sőt, ezen felül kapunk, egy olykor kissé bosszantó, narrátort is, akkor ellát bennünket információval, illetve jó tanácsokkal, akár egy mester. Ez a hasonlat nem véletlen, mert a narrátor Yoda hangját utánozva önti ránk a szavait. Az irányítás roppant egyszerű, mert történhet billentyűzetről, egérről, de még joystickről is, ha a beállító programjában (Setup.exe) ezeket megadjuk. Az élmény pedig igazán remek, roppant szórakoztató főleg két játékosnak! Mindenképpen érdemes kipróbálni!

  A River Run nálam 12 000-es ciklusszámon futott remekül, ekkor ugyanis a robbanásoktól már nem lassult be. Minden egyéb alapbeállításon üzemelt.

 

[Hangulatos borító.]

Csokrunk harmadik szála lényegében egy szimulátor. Majdnem olyan kiterjedt vezérléssel, mint amit egy szimulátortól megszokhattunk. Azonban ezúttal nem járművet, de még csak nem is élettelen valamit irányítunk. Hanem magát az egyik, közmondásosan legvadabb életformát: egy farkast! A Wolf című játék 1994-ben jelent meg, CD-n! A Manley & Associates, Inc. fejlesztette, a kiadását pedig a hosszú nevű Sanctuary Woods Multimedia Corporation gondozta. Az előbbiből később Electronic Arts Seattle lett, az utóbbi nem változott át, de általánosságban elmondható róla, hogy legtöbb általuk gondozott szoftver valamilyen interaktív multimédiás termék volt. Mivel a játéknak nincs igazán története, ezért inkább lefordítottam a kézikönyv úgynevezett záró megjegyzését. Íme:

[Részlet az intróból.]

  Ez a játék a Wolf Haven International (Nemzetközi Farkasmenedék) önkénteseinek kutatásai alapján készült. Wolf Havent 1982-ben alapították, mint non-profit, tudományos és oktató szervezet, amely teljes egészében magánadományokból támogatnak. Wolf Haven célja, hogy megvédje a még vadon élő farkasokat és élőhelyüket. Emellett menedéket nyújt a befogott s sérült farkasoknak egyaránt. Azt reméljük, hogy ezzel a játékkal majd jobban megérted a farkasok helyzetét. Az emberek fenyegetését; a sérülések következményeit. És a túlélésért folytatott harcot, ahogy az élőhelyek egyre zsugorodnak s egymástól egyre távolabb kerülnek. A Wolf Haven International egyaránt elfogad adományokat pénz, idő meg felszerelés formájában is. Akár egy farkast is örökbe lehet fogadni [szimbolikusan] (a játékban szereplő farkasokat valódi állatokról mintáztuk, amelyek a Wolf Havennél élnek: HAMBONE, WINDSONG, LUCAN, NIMROD). Én még annyit hozzátennék, hogy a szervezet mai napig él, és nevére kattintva elérhetjük a weboldalukat. Már, ha valaki egy az Egyesült Államokban lévő szervezetet kívánna támogatni.

  A játék grafikája remek. Nem csak szép, de gyors is. Emellett a töltési időket digitalizált képek nézegetésével tölthetjük. A hangrészleg pedig szintén fantasztikus. MIDI-zene mellé kapunk nagyon jó hanghatásokat, noha, amennyiben városban lakunk, nem feltétlenül fogjuk felismerni először, hogy mely állat melyik pusztán a hangja alapján. Hallgatóznunk és szaglászgatunk bizony sokat kell majd, és valóban megismertet bennünket a játék egy farkas életének viszontagságaival. A közvetlen irányítás történhet egérrel és billentyűzettel is. A legtöbb képességünket természetesen csak a billentyűzetről érjük el. És akárcsak a fentebb ismertetett Armor Alley esetében, itt is úgy működik, hogy a kurzorunkat minél távolabb visszük a farkasunktól, annál nagyobb sebességre ösztökéljük. Most pedig jöjjön egy "rövid" ismertetése gomboknak:

Billentyű	Funkció
F1	Súgó
F2	Kurzor
Space (szóköz)	Parancsok
S	Nézés
L	Alvás
E	Evés
G	Kiásás
I	Ülés
J	Farkashoz ugrás
B	Ugatás
H	Hallás
C	Szagmintával megjelölés
N	Szag(o)lás
P	Hús eldobása
U	Elásás
M	Térkép helyzet
W	Vonítás
T	Evés és hordozás
D	Ivás
A	Automata játék

  

  A játékélmény az elején nem kecsegtet sok sikerrel, de kárpótol majd bennünket érte a virtuális vadon felfedezése meg a farkasunk irányítása. Érdemes kipróbálni mindenképpen, ha másért nem, akkor csak azért, hogy jobban megismerjük ezeknek a ragadozóknak az életét.

  A játék nálam az alapbeállításokon jól elfutott, 20 000-es ciklusszámon. Azonban mivel a játék CD-s, természetesen használnunk kell a mount parancsot, hogy fel tudjuk telepíteni. Tehát még windows-ban használjunk valami ilyen programot [pl. Daemon Tools], amellyel ezt megtehetjük. Aztán tételezzük fel, hogy a bemountolt CD-képfájlt a Windows az E: meghajtó betűjellel látja. Ebben az esetben a következő paranccsal mountoljuk immár a DOSBox-ba: "mount d E:\ -t cdrom". Ezt a parancsot [idézőjelek nélkül] vagy magába az emulátorba írjuk be, vagy a konfigurációs fájljának az [autoexec] szekciójába.

 

Csokrunk utolsó szála, miként a bevezetőben már említettem, egy második helikopteres játék. Méghozzá az 1995-ben megjelent Hellfire Zone. A Panoramic Software fejlesztette és a mindenféle, de nem feltétlenül rossz, ám fura játék kiadását gondozó GameTek, Inc jelentette meg. Műfaját tekintve egy árkád lövölde, amelyben lelőtt vadászgépek pilótáit kell megmentenünk Apache helikopterünkkel [amelyben egyébként nincs is utastér]. Még hozzá kell tennem, hogy a játék hivatalosan egy CD-n jelent meg. Azonban én még életemben nem találkoztam vele ilyen formájában. Legtöbb helyen a játékot a "full rip" kategóriába sorolják, amely azt jelenti, hogy ami a korongján volt, mindent leszedtek róla s így a CD nélkül is futtatható. Egyébként a Hellfire Zone-hoz gyerekkori emlékek kapcsolódnak, mikor egy úgynevezett Games Machine nevű CD-n ráleltem. A Games Machine egyébként rengeteg teljes verziójú játékot tartalmazott, de szerintem csak látszólagosan volt jogtiszta kiadás az egész korong. Egyébként ennek a játéknak nincs igazán története, ezért inkább rátérek az elemzésére.

  A Hellfire Zone grafikája nagyon jó. A megjelenítés gyors és igen látványos. A hangrészlegre sem lehet panasz, habár zenét nem kapunk. Az irányítás kissé furcsa, de meg lehet szokni. A balra-jobbra nyilakkal fordulunk, a föl-le nyilakkal pedig a kollektív kart, azaz a magasságunkat állítjuk! A plusz-mínusz gombokkal, amelyek magyar billentyűzeten az ü-ó gomboknak felelnek meg pedig a sebességünket állítjuk. Lebegni is tudunk, de ugyanakkor hátrafelé is repülhetünk, ha "mínuszba csökkentjük" sebességünket. A TAB-bal váltunk fegyvert, lőni pedig az Enterrel vagy a Space-szel (Szóköz) tudunk. A játékélmény nagyon árkád! S a nehézségi szint sem a legkönnyebb [gondolom, mert alig van benne pálya/tartalom]. De akinek tetszett anno a Desert/Jungle/Stb. Strike sorozat azok bátran próbálják ki, mert hasonló élményt nyújt.

  A játék nálam az alapbeállításokon tökéletesen futott, 10 000-es ciklusszámon. Azonban érdemesebb ennél kicsit többet adni neki.

  Ennyi lett volna hát ez a DOS-os játékcsokor kedves olvasók. Hogy legközelebb mivel jelentkezem, még nem tudom, de addig is jó játékot!

Komputer Kalandor

Játékcsokor #046

Játékcsokor #046

  Ahogy a mostani játékcsokroktól a kedves olvasók már megszokhatták, e bokrétát is úgy állítottam össze, hogy a szálak különböző korokat, vagy hát csak évtizedeket érintsenek. Ezúttal ezt, miként korábban ígértem, Amiga-illatú programvirágokkal tettem. A kedves olvasóktól előre is elnézést kérek, ha vmi nagyon nem úgy jelenik meg, ahogy kéne, de a Google Blogger felületét éppen átszabják, és természetesen ez nem megy nekik zökkenőmentesen. Akkor hát, hogy a bevezető analógiájánál maradjak: szagoljuk meg őket!

   Ezúttal visszafelé haladunk az időrendben, így csokrunk első szála egy idei, 2020-as program, habár már korábban is létezett belőle egy demo vagy béta változat. C64-en, meg persze a kor egyéb mikroszámítógépein is, egyszerre hírhedt és legendás játék átirata ez, ami pedig nem más, mint a Raid Over Moscow! Magyarországon a népi fordítók úgy is nevezték, hogy: Bombázd le Moszkvát! Az eredeti tulajdonos, az Access Software, a maga korában megpróbálkozott a játék Amigás változatának elkészítésével, de ez nem sikerült nekik. Helyettük a munkát a Pixelglass Games fejezte be, amely társaságnak az utóbbi években már köszönhettünk néhány egyéb Amigás felújítást/átiratot.

[A "rettegett" hangár rész.
Amúgy a SzU miért lő ki
atomot egy kanadai városra?]

  A Raid Over Moscow-nak már a maga korában sem volt igazán története, de dióhéjban annyit, hogy az oroszok atomtámadást indítanak az amerikaiak ellen. Nekünk pedig, mint egy lopakodó vadászgép pilótának, aki a Stratégiai Légi Parancsnokság Főhadiszállásán tartózkodik, amely lényegében egy űrbázis, meg kell akadályoznunk az interkontinentális atomrakéták becsapódását. Méghozzá úgy, hogy elpusztítjuk azt a bázist, ahonnan kilőtték. Azonban az első pálya már kihívások elé állította az embereket. Gyakorlatlan játékosoknak ugyanis az említett űrbázis elhagyása igen nehezen sikerült, mert valóban szokni kellett a jármű irányítását, illetve leírás nélkül – ha a PECSÁ-ból vagy egyéb "nem hivatalos forrásból" érkezett a játszani való – végig kellett zongorázni az összes billentyűt, hogy az ember rájöjjön miként nyílik a bázis légzsilipe/kijárata.

[Irány Moszkva!]

  A játék grafikája, szerintem kissé egyszínű, habár pont ez ad neki némi egyediséget, ezek a hetvenes évek thrillereit idéző tompa meg ezüstös-kékes színek. A megjelenítésre nincs panasz, bár néhol akadnak úgynevezett "clipping"-hibák, ilyenkor gyakorlatilag a sprite átvillan más sprite-okon. A hangrészlegre viszont egyáltalán nem lehet panasz. Remek zene kíséri ugyanis cselekedeteinket és az effektusok is nagyszerűek! Az irányítás egyszerű, két gombos joystick esetén a másodikkal nyitjuk a légzsilipet, egy gombos esetén a C64-en megszokott F7-el. Habár a gép irányítása a hangárban még így is nehézkes, nem úgy reagál, mint 64-en. Ráadásul a szovjet bázisok elpusztításakor, nehezebb is a célpontok szintjére süllyedni-emelkedni. Ezek miatt pedig szerintem annyira nem jó, mint az eredeti mikroszámítógépes változatai. Bár az is igaz, hogy így nagyobb kihívást is nyújt, mint az eredeti. Azonban ennek ellenére is érdemes kipróbálni legalább, mert azért nem rossz játék. S könnyedén letölthető innen. Természetesen egy mezei Amiga 500-ason is elfut a program, csak sokat tölt, ha nem a CD32-es változattal játszunk.

  Egy átirat után pedig jöjjön egy feldolgozás a tavalyi évből, 2019-ből. Ez pedig nem más, mint a Bridge Strike (Hídromboló; szó szerint: Hídcsapás,  az utóbbi kifejezés eredetileg arra a balesetfajtára utal, mikor egy túl magas jármű a hídba csapódik). Természetesen itt nem egy kamionnal kell majd elkerülnünk a hidakat, hanem egy vadászrepülőgéppel kell elpusztítani azokat, feldolgozva és felidézve az árkád és remek mikroszámítógépes lövölde a River Raid, élményeit. Számos változata készült ennek a klasszikusnak, csokrunk második szála is pont egy ilyen, amelyet a lengyel Project R3D csapatnak köszönhetünk. A játékot magát Pawel Nowak programozta, a grafikáját pedig Krzysztof Matys alkotta meg, míg a zenéjéért Simone Bernacchia "JMD", a hangeffektusokért pedig Marcin Świech tehető felelőssé. A Bridge Strike egyébként gdański RetroKomp rendezvényen a második helyet érte el, nem véletlenül, mert nagyon jó móka. A Bridge Strike-nak egyébként 68000-es processzorú 14 MHz-es Amiga, OCS chipset, 1 Mb Chip, 1 Mb gyors (Fast) RAM szükséges. Szóval emulátorban válasszunk egy Amiga 500+-t legalább 2 Mb-os gyors RAM konfiggal. Ha valakit érdekel a valódi, fizikai kiadás, a dobozos változata is kapható még itt. De ha nem ragaszkodunk a fizikai formátumhoz, akkor erről az oldalról letölthető a gáma ingyenesen, a járványra való tekintettel.

[Részlet az intróból.]

  A játéknak van egy minimális története is. Amely szerint valahol egy távoli ország szomszédságában az ellenséges haderő támadásra készül. A parancsnokság gyorsan mozgó ellenséges földi egységeket észlelt. Az ország lerohanását neked kell megakadályoznod! Meg kell semmisítened a hidakat! Ebben segítségedre lesz hazád legkorszerűbb többcélű vadászrepülőgépe is. Sok sikert!

  A Bridge Strike grafikája nagyszerű, bár a megjelenítés még fejlettebb Amigákon is kissé lassú, az animációknak nincs elég fázisa. A hangzásra viszont nem lehet panasz, mert nagyszerű hanghatások és még nagyszerűbb háttérzene biztosítja a kiválóan szórakoztató hangulatot! Az irányítás nagyon egyszerű, a joystickkel mozgunk, illetve hátrahúzva lassulunk, előretolva gyorsulunk, a tűzgombjával lövünk. A játékélmény pedig remek. Bár kissé lassan indul be, de nem rossz lövöldözős játék, amely bárki számára pozitív élménnyel tud szolgálni, legyen az gyakorlott veterán vagy gyakorlatlan kezdő. Sőt a játéknak van Androidos meg iOS-es változata is, "ingyenes" azaz reklámos. Viszont ott pontok mellett érméket gyűjtögethetünk, amelyekből vehetünk különböző repülő járműveket is. Emellett a grafikán is változtattak egy picit, előnyére, sőt a megjelenítés is értelemszerűen gyorsabb. Habár szerintem ezt Amigán is feljavíthatták volna...

  Csokrunk harmadik szála pedig szintén a múltból merít inspirációt. De ez nem a hagyományos értelemben vett feldolgozás, mert nem egy másik játék ihlette, hanem egy történet, egy monda. Méghozzá igen régi történetről vagy mondáról van szó, mely a Mesés Keletről származik. S tán először írásban az Ezeregy éjszaka meséi között hallhattunk a főhős, Ali Baba történetéről. Az új évezred hajnalán, 2000-ben [noha technikailag ez még valójában az 1999. év volt, mert ugye az időszámításban nem létezik nulladik év] jelent meg az Ali Baba Amigára. Egyszemélyes alkotója Nabil Gonem, aki egyébként kezdetben maga terjesztette a játékot három lemezen, elméletileg mindenféle csomagolás nélkül, 35 német márkáért [az eurót csak 2002-ben vezették be először]. Az Ali Baba történetéről semmit sem tudtam meg, de még csak egy dokumentációt sem találtam. Habár arra rájöttem, hogy lámpákat kell gyűjtögetni.

[Mikor először betöltöttem,
nem voltak grafikai hibák...]

  A játék grafikája nem olyan, amelytől leesne az állunk. De azért nem is rossz, sőt egyedinek mondható. A megjelenítésével pedig egyáltalán nincs gond. Nagyon finoman mozog mindig, s a sprite-ok animációi igen folyamatosak. A hangrészleg az már egy másik kérdés. Ha lemezről játszunk, akkor nincs zene, de effektusok azért vannak. Viszont, ha feltelepítjük, akkor meg kb. nincs játék. Legalábbis az én 40.42-es Workbench-emen, Picassóval, egyáltalán nem indult. Ez persze nem zárja ki, hogy másnál menne, ha jobb rendszere van, vagy egyáltalán, velem ellentétben, tudja is kezelni azt a rendszert. :) De visszatérve az Ali Babára: a játék irányítása egyszerű, nekem úgy tűnt, hogy nagyjából a joysticken kívül nincs is másra szükségünk, habár dokumentáció híján ebben sem lehetünk biztosak. A játékélmény pedig jó. Bár ezzel nem mindenki fog egyet érteni, főleg azok nem, akik nem szeretnek egy pályán körbejárni, hogy megtalálják a lámpákat. Mindenesetre, aki szereti a mászkálós kalandokkal vegyített platformjátékokat, azoknak érdemes egy pillantást vetni erre a játékra is.

[A CD32-es változat
borítója, amelynek
sok köze nincs a
játékhoz.]

  Az utolsó Amiga illatú szál erejéig pedig térjünk vissza a kilencvenes évek derekára! 1995 igen mozgalmas, zsizsegő, izgalmas egy év volt. A Délszláv háború még javában dúlt, viszont az Európai Unió újabb három taggal bővült. A Java népszerű programnyelvvé avanzsált. Az év vége felé pedig megérkezett a Playstation, az Amigának pedig egy éve volt még, mielőtt a gyártása megszűnt, hiszen a PC-k lassan minden területet elfoglaltak már. De 1993 óta egy dolog nem változott: mindenki egy jobb, pöpecebb Doom-klónt akart létrehozni. Az Amiga sem volt különb, miként a PC-n kívül az összes egyéb számítógép fajta és videojátékkonzol sem. Születtek is rá a különböző minőségű klónok. Az egyik ilyen próbálkozás pedig a Fears (Félelmek) című játék volt. Mindössze két lemezen, vagy egy CD32-es korongon terpeszkedett el a Bomb Software játéka, amelyet Frederic Heintz írt. A grafikájáért pedig Stephane Elbatz, Laurent Sebire, Corentin Jaffre és Carlos Pardo voltak felelősek. A zenéjét pedig Mathieu Berthaud szerezte. A kiadásért pedig a Manyk LTD. felelt. A gépigényről pedig annyit, hogyha nem a CD32-es változattal játszunk, akkor érdemes legalább egy Amiga 1200-ast 4 MB memóriával emulálni hozzá. Az adatok után pedig következzék a története!

[Akárcsak a Doomban, itt is
van pályák közötti "térkép".]

  A régi idők Frankensteinjéhez hasonlóan, Bloodheart (Vérszív) professzor is abban hisz, [ilyesmiben Victor Frankenstein soha nem hitt] hogy génmanipulációval az élőlényekből olyan szövetségeseket formálhat, akik hozzásegíthetik a világuralomhoz. Elzárkózott sötét és bonyolult tornyába, amelynek titkos helyiségeit s járatait kísérleteinek szerencsétlen mutációi őrzik. Azonban neked sikerült a professzor gonosz karmai közül kiszabadulnod! Küldetésed, ha úgy döntesz, elvállalod, hogy átverekedd magad a gonosz mutánsokon, hogy végül leszámolj magával az őrült professzorral. Tornya telis tele van trükkökkel, csapdákkal, lépcsőkkel, folyosókkal, titkos járatokkal. Az egész építményben elszórva pedig találsz majd fegyvereket, főzeteket, (potion) [ez a történet még a fejlesztés korai fázisában íródhatott, mert a játékban inkább elsősegély csomagokkal gyógyulunk] amelyek majd küldetésed során segítségedre lesznek. De fellelhetsz majd kincseket is, amelyek pedig a pontszámaidat növelik majd!

[Ez egy 68040-es procival 
emulált A1200-assal fut
ilyen szépen.]

  A játék grafikája szerintem egy Amigától kiváló! A korai 2.5D elmés használatát láthatjuk a monitorunkon kibontakozni, ha betöltjük. A megjelenítés néhol kissé belassul, de nem azért nem az élvezhetetlenségig. Bár az opciókban ezen segíthetünk, ahol a grafika is beállítható. A hangrészleg ugyan nem fergeteges, de kiveszi a maga részét a hangulatból, amelyet a grafika elénk tár. Az irányítás történhet joystick-billentyűzetről vagy csak az utóbbiról. A játékélmény pedig egyáltalán nem rossz. Az ellenfelek kissé hülyén néznek ki, de más Amigás FPS-ekhez képest szerintem lényegesen jobb. Főleg, hogy beépített pályaszerkesztő is rendelkezésünkre áll, illetve minden egyéb, amelyet például a nagy DOS-os elődtől a Doomtól megszokhattunk. Mindenképpen érdemes betölteni és kipróbálni, ha a szeretjük a régi FPS-eket!

  Ennyi lett volna hát a 46. csokor. Legközelebb ismét DOS-játékokat fogok ismertetni. Addig is jó játékot!

Komputer Kalandor