Konverzióküzdelem #001
Ezzel az újabb "rovattal" állok most elő, hogy bizonyos játékok konverzióit hasonlítgassuk össze. Aztán meg szörnyülködjünk együtt a konvertálók rossz döntésein, lustaságán. Annyi újítás lesz ezekben az új bejegyzésekben, hogy a szövegen kívül igyekszem majd valamiféle zenés videóegyveleget készíteni a játékokról.
Ennyi bevezető után pedig jöjjön a videó:
Ahogy látható volt, mai vizsgálódásunk tárgya a Green Beret – vagy ahogy az Atlanti-óceán túloldalán nevezték: Rush 'n Attack – lesz. 1985-ben eredetileg afféle pénzbedobós árkád gépnek készítették. Ott így nézett ki a játék:
Két folytatást is megélt, az egyik négy évvel később, 1989-ben, M.I.A. - Missing in Action címmel jött ki, szintén efféle szekrényként. A másik pedig 2011-ben, Playstation 3-ra érkezett, Rush'n Attack: Ex Patriot (expatrióta, olyan állampolgár, aki külföldön él) címmel. Ez utóbbi már elvesztette árkádszerűségét, és sokkal inkább kaland-platformjáték lett.
De lássuk mely számítógépekre írt változatait vesszük górcső alá: ZX Spectrum, Amstrad CPC, Atari 800XL, Commodore 16 v. +4, Commodore 64. Azoknak, akiknek itthon Enterprise-ja volt, azok valószínűleg a Spectrumos változatban ismerték fel nosztalgikus élményeiket.
A Green Beret egyébként a zöld barettra vagy báréra utal, amelyet számos nemzet különleges katonai egysége visel. A játék készítői feltételezem itt az amerikai zöld sapkásokra gondoltak. Még ha bizonyos konverziókban nem éppen zöld sapkát hord főhősünk, vagy éppen sarló-kalapács jelzi az életei számát.
Akkor kezdjük is az elején, a ZX Spectrum változattal:
Grafikailag nem éppen a legjobb, mondhatnánk, hogy egyenesen szörnyű, de ez nem lenne igaz. A látvány nem szép az tény, de elegendő. A hátterek eléggé kidolgozottak, a sprite-ok nem nyújtanak túl nagy változatosságot, de finom folyású animációval bírnak. Ráadásul a kép is finoman gördül, vagy scrollozódik, ezért úgy vélem a grafika elégséges.
Harmadjára következzék az Atari 800XL konverzió. Kis hazánkban nem sokaknak volt ilyen masinájuk, de akiknek volt, bizonyára kedvelték. A keleti blokkban leginkább Lengyelországban meg talán még Csehországban, akarom mondani Csehszlovákiában futott be nagy karriert a gép. A Megölni egy papot című Lengyelországban játszódó Ed Harris és Christopher Lambert filmben, amely elméletileg valós történetet dolgoz fel, is látható, amint Ed Harris filmbeli fia játszik rajta. Ahogy a CPC-t, úgy ezt is a C64 riválisának szánták, és ugyan nagyobb sikert ért el, mint az Amstrad, de a 64-est nem tudta megingatni trónján. Pedig jó hangja volt s még több színt is megjeleníthetett, mint a C64.
De térjünk rá a konverzióra! Mielőtt a játékról beszélnék, megemlíteném a kazettaborítót. Ugyanis már itt sejteni lehet, hogy amint pénzt adtunk a játékért, át is lettünk verve. Ugyanis a kazetta hátsó borítóján, a C64-es változat képei vannak! A készítők is tudták, hogy senki nem venné meg egyébként, ha a valódi Atari változat képei lettek volna rajta.
Grafikailag szerintem rosszabb minőségű, mint a ZX Spectrum. A különös lilás színezetű alkonyatban kezdődik a játék, ahol is egy zöld múmiával szúrunk le leginkább kékszínű múmiákat. Néha pedig egy-egy Švejk vágtat felénk. A fehérszínű múmiától kapjuk a vállról indítható parasztfuvolát. E hülyeségek ellenére a kép jól gördül, bár mintha kissé akadozna. Az ellenség leszúrásakor sárgás spektrumú halál pedig szerintem jól néz ki a nagy szürkeségben.
A hang részlegre nincs panasz. Van zene meg effektus egyaránt, körülbelül ugyanolyan minőségben, mint C64-en.
A játszhatóság közepes. Ugyan lényegesen jobb, mint CPC-n, de nehéz. Olyannyira, hogy az első pálya végére is egy kihívás eljutni.
Negyediknek álljon itt egy igen elrettentő példa. A Commodore 16 v. +4-es változat. Azt még hozzátenném, hogy ezért akkoriban elméletileg volt merszük pénzt kérni! Természetesen e konverzió kazettaborítóján is a C64-es képeket használták fel.
Grafikailag egy csődtömeg. A babakék szín mindenhatósága rögtön szembetűnik, szinte megvakítja az embert a többi borzalomra, amelyet a C16 v. plusi képernyőre hány. A sprite elégségesen lenne megcsinálva, ha a háttere áttetsző lenne, de nem az! Tehát még ezt is elrontották! Ezen kívül csak ez az egyetlen sprite a játékban, ugyanis hősünk saját maga vagy átszínezett klónjai ellen harcol. De azt is hogy? Alapból légszkanderezik emberünk, de ha elébe kerül alteregója, akkor kitartja öklét, amelyhez hozzáérve az ellenfelek meghalnak. Akarom mondani eltűnnek. Tehát emberünk oly tökélyre fejlesztette a titokzatos dim mak, vagy tien hszue, kung-fu technikát, hogy ellenfelei nem csak meghalnak érintésétől, hanem rögtön atomjaikra is hullanak.
Ahogy látható volt, mai vizsgálódásunk tárgya a Green Beret – vagy ahogy az Atlanti-óceán túloldalán nevezték: Rush 'n Attack – lesz. 1985-ben eredetileg afféle pénzbedobós árkád gépnek készítették. Ott így nézett ki a játék:
Két folytatást is megélt, az egyik négy évvel később, 1989-ben, M.I.A. - Missing in Action címmel jött ki, szintén efféle szekrényként. A másik pedig 2011-ben, Playstation 3-ra érkezett, Rush'n Attack: Ex Patriot (expatrióta, olyan állampolgár, aki külföldön él) címmel. Ez utóbbi már elvesztette árkádszerűségét, és sokkal inkább kaland-platformjáték lett.
De lássuk mely számítógépekre írt változatait vesszük górcső alá: ZX Spectrum, Amstrad CPC, Atari 800XL, Commodore 16 v. +4, Commodore 64. Azoknak, akiknek itthon Enterprise-ja volt, azok valószínűleg a Spectrumos változatban ismerték fel nosztalgikus élményeiket.
A Green Beret egyébként a zöld barettra vagy báréra utal, amelyet számos nemzet különleges katonai egysége visel. A játék készítői feltételezem itt az amerikai zöld sapkásokra gondoltak. Még ha bizonyos konverziókban nem éppen zöld sapkát hord főhősünk, vagy éppen sarló-kalapács jelzi az életei számát.
Akkor kezdjük is az elején, a ZX Spectrum változattal:
Grafikailag nem éppen a legjobb, mondhatnánk, hogy egyenesen szörnyű, de ez nem lenne igaz. A látvány nem szép az tény, de elegendő. A hátterek eléggé kidolgozottak, a sprite-ok nem nyújtanak túl nagy változatosságot, de finom folyású animációval bírnak. Ráadásul a kép is finoman gördül, vagy scrollozódik, ezért úgy vélem a grafika elégséges.
Hangban a játék szintén gyenge: zene nincs, csak effektusok. Szóval nyugodtan lehet bömböltetni mellé az Iron Maiden - The trooper című számát. Amelynek a(z általam szabadon magyarra fordított) dalszövege is azzal kezdődik, hogy: Kioltod életem, de én is megöllek, / Muskétád tüzet okád, de én meg ledöflek. Nyilván e dal tizenkilencedik század előtti csatajelenetet elevenít fel, de nem áll messze a játék lényegétől, amelyben leginkább a késünkkel/tőrünkkel/bajonettünkkel "szurkálódunk". Tehát a hang része is az elégséges kategória alján helyezkedik el.
Játszhatósága azonban a fentiek ellenére nagyon jó. Ha valaki akkoriban bedobált néhány húszast egy ilyen Green Beret gépbe, majd hazament a spekkijéhez, hogy betöltse rajta a PECSÁ-ban vásárolt kazettáról az átiratot, az körülbelül megkapta ugyanazt az élményt. A játék gyors, jól mozog, jól reagál a gombokra. Különösebb gyakorlás meg csalás nélkül is hamar el lehet jutni az első pálya végére. Szóval a játszhatóság kiváló, érdemes kipróbálni.
Következzen akkor az Amstrad CPC változat. Annyit érdemes tudni erről a gépről, hogy eredetileg a C64 riválisának szánták, de soha nem lett az. Ettől függetlenül azért elért némi sikert a vasfüggöny nyugati oldalán, leginkább Nagy Britanniában, Franciaországban meg Spanyolországban. Úgy otthoni, mint vállalati számítógépként. Ezt is, akárcsak a brit Spectrumot és Enterprise-t, a japán MSX-et, a magyar Microkey Primót és Videoton TVC-t, illetve számos egyéb játékgépet (köztük magát a Green Beret-szekrényt is) meg nem játékgépet is a Z80-as processzor hajtotta meg. Ezen kívül néhány játék az Enterprise-ra erről a gépről lett átírva a ZX Spectrum mellett.
Na, de lássuk az átiratot!
Grafikailag közepes a játék. Ugyan szép színekkel rendelkezik, de a sprite-ok nem sok képkockából készültek, ezért akadós érzést keltenek a szemlélőben. A képernyő gördülése azonban egyszerűen kriminális! Az hagyján, hogy szekciókra van osztva, de ezek mozgatása is igen megterhelőnek tűnik a gép számára. A sprite-okhoz még annyira visszatérnék, hogy jómagunk úgy nézünk ki, mint egy erényöves szerb háborús bűnös, aki egy szovjet vasgyári lakótelep népességét irtja ki egy Rambo-késsel. Alkalomadtán pedig egy porszívócsővel fúj rakijaszagú tüzet a rárohanó öntőasszonyokra, vodkától megbátorodott dolgozókra, autószerelőkre.
Hangban jó a játék, mert hozza egy mikroszámítógéptől elvárható minőséget. Ráadásul hangeffektus és zene egyszerre hallható az akadós szovjet vasgyári lakótelep irtás közben.
Játszhatósága azonban csak elégséges. Csak akkor ajánlható, ha már tényleg nincs más. Bár a videón nem látszik, de az irányítás borzalmas, főleg a támadás. Ugyanis a játék nem érzékeli rendesen a parancsainkat. Például nyolcszor megnyomhatjuk a tűzgombot, de abból a játék jó, ha hármat végre is hajt. Így lényegében egyszerűbb átugrálnunk az ellenfeleken, mint ledöfnünk őket. Felettébb pacifista konverzió...
Harmadjára következzék az Atari 800XL konverzió. Kis hazánkban nem sokaknak volt ilyen masinájuk, de akiknek volt, bizonyára kedvelték. A keleti blokkban leginkább Lengyelországban meg talán még Csehországban, akarom mondani Csehszlovákiában futott be nagy karriert a gép. A Megölni egy papot című Lengyelországban játszódó Ed Harris és Christopher Lambert filmben, amely elméletileg valós történetet dolgoz fel, is látható, amint Ed Harris filmbeli fia játszik rajta. Ahogy a CPC-t, úgy ezt is a C64 riválisának szánták, és ugyan nagyobb sikert ért el, mint az Amstrad, de a 64-est nem tudta megingatni trónján. Pedig jó hangja volt s még több színt is megjeleníthetett, mint a C64.
De térjünk rá a konverzióra! Mielőtt a játékról beszélnék, megemlíteném a kazettaborítót. Ugyanis már itt sejteni lehet, hogy amint pénzt adtunk a játékért, át is lettünk verve. Ugyanis a kazetta hátsó borítóján, a C64-es változat képei vannak! A készítők is tudták, hogy senki nem venné meg egyébként, ha a valódi Atari változat képei lettek volna rajta.Grafikailag szerintem rosszabb minőségű, mint a ZX Spectrum. A különös lilás színezetű alkonyatban kezdődik a játék, ahol is egy zöld múmiával szúrunk le leginkább kékszínű múmiákat. Néha pedig egy-egy Švejk vágtat felénk. A fehérszínű múmiától kapjuk a vállról indítható parasztfuvolát. E hülyeségek ellenére a kép jól gördül, bár mintha kissé akadozna. Az ellenség leszúrásakor sárgás spektrumú halál pedig szerintem jól néz ki a nagy szürkeségben.
A hang részlegre nincs panasz. Van zene meg effektus egyaránt, körülbelül ugyanolyan minőségben, mint C64-en.
A játszhatóság közepes. Ugyan lényegesen jobb, mint CPC-n, de nehéz. Olyannyira, hogy az első pálya végére is egy kihívás eljutni.
 |
| [Élethű rakétahordozók... ;) ] |
Túl sok hang nem fog minket (meg)zavarni, mert kizárólag öklünk suhogása hallható. Szóval, akárcsak a grafika ez is pocsék.
Játszhatósága, ahogy minden egyéb faktora e Green Beret átiratnak, pocsék. A véletlenszerűen megjelenő villámgyors ellenfelek ellen alig akad esélyünk. Ha lőnek ránk ritkán, akkor egyetlen lehetőségünk a túlélésre, ha feljebb vagy lejjebb megyünk egy szinttel, de ez gyakorta nem megoldható így végünk. A földre hasalva azért nincs esélyünk, mert míg az összes többi konverzióban fekve is tudunk támadni, itt nem. Itt emberünk a tűzgomb hatására felpattan, mint egy rugó, hogy jól odatartsa az öklét. Mindezen kívül ugrani is csak helyben tudunk.
Még annyit hozzátennék, hogy nincs üdvözlő képernyő, hanem felkínálja nekünk a játék négy pályát németül. Amennyiben a kettesre bökünk közli velünk, hogy bizony a kettes pálya még nincs kész. Majd a játék angolul folytatódik! Szóval ez a konverzió egy hatalmas csalódás. Szegény Plus/4 meg C16 tulajok!
Ötödiknek pedig álljon itt a legjobb átirata az eredeti játéknak! Ez pedig a Commodore 64-es változat.
Grafikailag a játék remek. Egyetlen probléma talán, hogy hősünk nem zöldsapkás, hanem szürkesapkás, ahogy egész ruházata is szürke, világosabb foltokkal. Azért itt is látszik, hogy bizonyos sprite-ok egy tőről fakadnak, de szerencsére elég változatosak ahhoz, hogy ez ne legyen zavaró. A kép finoman gördül, ahogy a sprite-ok is jól, finoman mozognak, habár néha szétesnek. (Azt mondjuk nem tudom, hogy ez eredetileg is ilyen volt, vagy csak a tört verziókban fordul elő.)
Hangja szintúgy remek. Zene és hangeffektus egyaránt hallható a játék közben. A "menünek", ahogy a címképernyőnek is, külön témája van. Az akció közben legtöbbször csak a szirénaszót meg az ütemes dobpergést hallhatjuk, vagy a halálunk szignálját. A SID-chip tehát ismét gondoskodik füleink kényeztetéséről.
Játszhatósága már nem remek, csak jó. Ugyanis nehéz. Az első pálya még hagyján, de a második már nagyon nehéz tud lenni. Talán, ha az ember unásig játssza, akkor meglelheti benne az ismétlődési mintát, amelytől esetleg könnyebbé válhat. Habár nekem úgy tűnt, hogy a nehézségi szint dinamikus. Tehát minél több pontot érünk el, annál aljasabb húzásokat mutatnak az ellenfelek is.
Ez volt tehát az első konverzió küzdelem, legközelebb majd ismét egy játékcsokorral jelentkezem.
Ez volt tehát az első konverzió küzdelem, legközelebb majd ismét egy játékcsokorral jelentkezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése