Tyranthraxus második bukása
A csatorna bűzébe szállt alá csapatom, amidőn különös moraj futott végig a kanális. A moraj követve embereim is futásnak eredtek. Ugyanis a csatorna szörnyű ropogással beomlott mögöttük, mint valami tárna. A kőpor pedig kikergette őket egy sötét konyhába. Vissza már nem fordulhattak, csak előre törhettek maguknak utat.
Ekképpen is cselekedtek hát. A konyhából kilépve egy folyosón találták magukat, megannyi ajtóval. Végigmentek a folyosón, de egyik ajtónál sem hallottak semmit. Így hát benyitottak az utolsó, délnek nyíló ajtón.
Ám alig léptek be a tágas előcsarnokba, amikor egy hang szólította őket: "Végre megérkeztetek hát! Lépjetek közelebb!" Kalandoraim nem voltak urai saját testüknek, így az engedelmeskedett, a csarnok közepére állítva őket. Hamarosan egy hosszú szakállú vénember lépett közelebb hozzájuk, majd így szólt: "A béklyók hatalmánál fogva én vagyok uratok és parancsolótok. Kövessetek!" Partim követte hát a démont, aki Bane kápolnájába lépett, majd egy homíliát mondott [Naplóbejegyzés 48]:
"Jól cselekedtetek kis kedvenceim! A három varázstárgy, amely árthat nekem, immáron az én tulajdonomban van. Ám ennél is lényegesebb, hogy a béklyótok akképpen használható, miként a Fényesség Tava. Általuk bármelyiktők testébe szállhatok, és használhatom azt, ameddig szükségem van rá. Aztán, ha e testet megölnék, a béklyón keresztül átléphetek a Tóba... vagy éppen egy másikotok testébe. Köszönettel tartozom néktek, hogy ily szabadságot biztosítotok számomra. Most pedig jöjjetek velem, hogy megszabaduljunk azoktól a veszélyes tárgyaktól!Adjátok át a játékszereiteket papomnak!" |
| [A tóból madáritató lett...] |
A pap ünnepélyesen, nagy, látványos ívben hajította a varázstárgyakat a Tóba. A varázstárgyak egy ideig örvénylettek a Tóban, majd eltűntek benne. A megszállt test ekkor ismét szólt: "Még nálam van a pergamen is, amely megszabadíthat benneteket béklyóitoktól is, ha valami rosszul végződne." Ezzel ezt is átnyújtotta a papjának. "Ezt is dobd a többi után! Ti pedig jöjjetek velem! Még be kell fejeznünk a végső igét."
Ekkor egészen váratlan dolog történt: a pap lehúzta fejéről a kámzsát. A Névtelen Bárd volt az! Majd így kiáltott a démon után: "Nem lesz az olyan egyszerű!" Ezzel pedig a varázstárgyakat rögvest hőseim kezébe adta."E szánalmas kísérlettel nem értél el mást csak gyors halálodat!" Egyetlen ütéssel földre teremtette Névtelent, aki utolsó lélegzetével felolvasta a pergamenen lévő értelmetlen mondatot. Csapatom ekkor már érezte, hogy béklyó hatása elhervad, de a pecsét maga nem tűnt el alkarjukról. Tyranthraxus elmosolyodott, majd így szólt: "Csak én vehetem le rólatok a béklyót. Hamarosan ismét a hatalmamban álltok majd!" Ám amint tekintete bajnokaimnál lévő varázstárgyakra téved mosolya félelembe fagy. "Megölni őket, kedveseim!" kiáltotta, miközben elrohant.
Ekkor borzasztó zaj támadt odakintről, a démon talpnyalóinak egy része pedig rögvest a templom védelmére sietett. Ám maradt még bőven elég söpredéke a démonnak, hogy csapatom útját állják. Pokolkutyák, rémköpők meg egy pap próbálta feltartani embereimet. A pap a csataközben halálos igét köpött Seneph-re, az Életfosztót (Slay Living), de a titokzatos papomra nem hatott a halál igéje. Ám alig győzedelmeskedtek kalandoraim ezek felett, a démon újabb talpnyalói érkeztek.
Csak egy kisebb csapat rémköpő állta útjukat, akiket könnyedén eltapostak. Így rögvest Tyranthraxus után siettek. A kápolnából az előcsarnokba rohantak, ott északnak fordulván három ajtóra lettek figyelmesek. A jobboldalin át érkeztek ők. Ezért a középsőt választották, hogy a démon nyomába eredjenek. Ám alig tettek néhány lépést, midőn a bőrük alatt a béklyók izegni-mozogni kezdtek. A pecsétek ereje lassan kezdett visszatérni.
Amint beléptek a középső ajtón, egy újabb csarnokba jutottak. Néhány teremtmény észrevette őket, de zavarodottan eloldalogtak. A csarnokban épp egy kapaszkodó grádicsot vettek észre, mikoron a Sárkánysisak jelezte vitézeimnek, hogy Tyranthraxus odafent bujkál, valahol az emelet északkeleti fertályán. Így hát partim rögvest felszaladt a lépcsőn. Egy folyosó kereszteződésének közepére jutottak.Úgy határoztak, hogy északnak törnek. Egy ajtón át egy újabb folyosóra jutottak, amely azonban kelet felé kanyarodott. Követték a folyosót, amelyen hamarosan három pap állta útjukat. Phixidorous azonnal meglőtte az egyiküket. Ez a nyílvesszőtől veszetten a felé rohanó Odóra vetette magát, de lovagom félre állt, így nem érte ütés. Közben egy másik pap ige által próbálta megállítani Gorvenált, de varázslata csütörtököt mondott. Móg ekkor egy tűzgolyót dobott közéjük. Ekkor mindannyian egyre közelebb jöttek, miként partim is. Közelharcba torkollott, a papok pedig álltak a sarat, de nem sokáig.
Miután vértől iszamós holttesteken átléptek, az utolsó ajtóhoz siettek. Seneph megáldott (Bless) mindenkit s imádkozott is értük (Prayer). Ez után berontottak az utolsó terembe.
Rögtön Tyranthraxus lépett eléjük: "Béklyóitok hatalma visszatért! Csússzatok hát előttem a porban, de nyomban!" Hőseim pedig már-már meghajoltak, de akaratuk legyőzte a kényszert. "Legyen hát! Halljátok sorsotok: ízzé-porrá zúzattok talpaim alatt!"Miközben a dühtől összefutottak szemöldökei így folytatta: "Azzal az amulettel sebet ejthettek rajtam, de közel sem elég ahhoz, hogy újra legyőzzetek! Az én nagyobb dicsőségemre, vesszetek hát!"
Ezzel pedig a démon, söpredéke mögött támadásba lendült. [Igyekezzünk szétszóródni, a falaktól távol. Ugyanis villámokat szór Tyranthraxus, amelyek a falakról visszapattanak, tehát duplán sebezhetnek. Ahogy mindig most se hagyjuk, hogy a papok szóhoz jussanak, mert akkor mindenféle kellemetlen dologgal dobálóznak majd. Ha van elég életünk, akkor hátráljunk vissza a folyosóra, ahol alakzatba fejlődve, jobban visszaverhetjük a támadást.] Szilaj csata kezdődött, ahol a kímélet nem kaphatott helyt már. A démon ördögi papjai elől, bajnokaim a folyosóra menekültek, rémköpőkkel a nyomukban. Azonban csapatom falanxba fejlődött, amely így már képes volt visszaverni a szörnyek áradatát.Mikor talpnyalói megfogyatkoztak Tyranthraxus maga is kilépett a folyosóra. Azonban paladinom nem hagyta, hogy varázsigéket idézzen, mert úgy mérte rá kardjával a csapásokat miként a kovács veri az üllőt. Papjaim varázslóim meg támogatták, elűzve tőle a rémköpőket. Végül lesújtott rá a gyilkos csapás is.
A viharóriás teste felett aztán a démoni lélek összeállt. "Legyőztetek! Ha nem lett volna nálatok Lathander [A játékban ismét elírták a nevet, mert a démon Lythandernek hívja] amulettje, akkor megfoszthattalak volna benneteket győzelmetektől! Ám mindig elmenekülhetek a Fényesség Taván keresztül!" Ekkor Seneph, karján Moander páncélkesztűjével a Tó felé nyúlt. "Moander kesztyűjét vigyétek onnan! Veszélyes erőket szabadítotok fel, különben! Hátra!" Ám ahogy a kesztyű vízhez ért, beszívta azt, medencéjét pedig összetörte.
"Menthetetlenül itt ragadtam! Ti diadalmaskodtatok, hol sereg buktak el... Örvendjetek, míg tehetitek, Tyranthraxus-t elpusztítottátok e napon!" Utolsó mondatával semmivé foszlott a démon. Mikor pedig az utolsó azúrbéklyó is semmivé olvadt embereim karjairól, már biztosan tudták, hogy Tyranthraxus-nak vége. Az átok alól feloldattak, végre szabadok voltak!
Alighogy, hogy mindez megtörtént Myth drannori lovagok rontottak be a terembe. "Gratulálunk, legyőztétek a Lángolót! Elminster [Ő az egyik leghíresebb, legerősebb varázsló Faerunban.] hatalmánál fogva, engedjétek meg, hogy e borzalmas helyről egy kiváló lakomához vigyünk benneteket!"
Ezzel csapatomat Árnyvölgybe teleportálták, ahol már az ünnepségek meg is kezdődtek. Érkezésükkor hatalmas üdvrivalgás fogadta őket. Gharri és Nacacia pedig egy közeli állványzatról, ahol az ünnepséghez ültek, egymás kezét fogva, egyszerre kiáltották oda kalandoraimnak: "Győzedelmeskedtetek!" Majd a lakoma megkezdődött...
Ezzel véget is ért az Azúrbéklyók átka. A következő rész végigvitelére szerintem várni kell majd egy darabig, amíg kiheverem ennek a játéknak a hibáit, a rovásomra elkövetett csalásait. Persze közben azért majd lesznek más bejegyzések is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése