 |
| [A történet dióhéjban] |
Az Alien Rampage, mint a nevéből is sejteni lehet, sci-fi tematikájú. Főhősünk azonban kivételesen nem ember. Ahogy a borítón is láthatjuk, valahol félúton van egy
yautja [a Predator filmekben szereplő idegenlény] meg a talán a
gyíkkirály között, egy szarvval koponyája közepén. E zöldbőrű, raszta-hajú űrlénnyel kell majd szétcsapnunk ellenségeink meg a egy idegen bolygó flórája és faunája között. Ugyanis főhősünket az ellenségei, bizonyos untháriak (Untharians) [mondjuk lehet ántháriaknak kéne "fordítani" a kiejtés miatt] lelövik, ő pedig bosszút esküszik. És elindul kalandos útján, amelyen mi fogjuk végig vezetni.
 |
[Egy őslakos, egy titkos hely rögtön
az elején!] |
Amely nem lesz veszélyektől mentes. Mivel egy dzsungelben kezdünk, készüljünk fel, hogy ez valóban olyan, mint egy őserdő. Azaz, nagyjából minden meg akar majd ölni bennünket, egy-két dolgot leszámítva. Ez utóbbiak közé tartoznak például a bolygó intelligens őslakói is, fehér szőrű, zöld gorillaszerű lények. Ha segítünk nekik, akkor ők is segítenek nekünk. Márpedig előfordulhat, hogy bizonyos helyekre szó szerint csak az ő hátukra ugorva érhetünk el. De van, hogy csak pénzzel hálálják meg, amiért felszabadítjuk őket a antropomorf gyíkszerű elnyomóiktól, akik feltételezem az untháriak.
 |
| [Egy unthári meg a fauna] |
Rajtuk kívül még vannak a koldusokhoz hasonlatos kereskedők/kufárok, akiknek a ládikájából lőszert vételezhetünk. Az utolsó teremtény, amely nem tört a játék alatt életemre azok bizonyos madarak voltak, hátukon egy falemezzel, amelyek afféle mozgó platformként szolgáltak. A játékban életünk kevés, de ilyen lombikszerű üvegcséket felszedve növelhetjük mindig a maximális életerőnk értékét. Ha megsérülünk, akkor ilyen forgó elsősegély dobozokból gyógyíthatjuk földönkívüli hősünket, amelyeket általában szétlőtt hordókból szedhetünk össze. Vagy csak találunk itt-ott. Továbbá vannak titkos helyek is, ahol a mindenféle felszedhető cuccot elrejti a játék. Minden pálya végén pedig egyébként kapunk egy jelentést is, hogy milyen teljesítményt nyújtottunk. Ott ezeket a titkos helyeket, "különleges helyeknek" (Special places) tünteti fel. De azt is megtudhatjuk, hogy milyen találati pontossággal irtottuk az ellent, stb.
 |
[Az árus, kevesek egyike ki nem akar
végezni velünk.] |
A játék nagyon hangulatos, a zene hiánya egyébként egyáltalán nem zavaró, mert az állandó életveszély úgyis elvonja a figyelmünket. Ennek köszönhetően viszont már a második nehézségi fokozat is komoly kihívást jelent. Menteni pedig csak pályák végén lehet. [Nekem úgy 22 percembe telt, hogy az első pálya végére jussak, igaz nagyon kerestem a titkos helyeket.] A pályákon találhatunk olyan pontokat, ahol újraéledhetünk halálunk esetén, de ezért pénzt kell fizetnünk. Alapfegyverünk egy lézerfegyver v. sugárkarabély [de szépen hangzik]. Ennek ugyan nem végtelen az energiája, de folyamatosan újratöltődik. Minden máshoz viszont lőszer kell. Szóval még ez is bonyolítja a játékmenetet, de a sok nehézségért valamelyest kárpótol a remek grafika, amely gyors és látványos. De leginkább nagyon véres, mert ellenfeleink általában szerveikre hullanak szét, igen szaftos módon.
 |
| [Így köszön el a főhős, ha kilépünk.] |
Végül pedig jöjjön némi DOSBox beállítás! A játék nekem futott már 15 000-es utasítás cikluson is, de néha előfordult így némi lassulás a megjelenítésben, ezért én inkább 16 000 vagy még inkább a 20 000-es ciklusszámot ajánlom. Ha pedig telepíteni szeretnénk a játékot, nem pedig a rip verzióval játszani, akkor a DOSBox-ba "bemountolhatjuk" az a játék lemezképfájlját így [feltételezve, hogy a lemezképfájl ARAMPAGE.ISO nevű és d:\játékisók könyvtárban található. Ezt a parancsot akár a DOSBox konfigfájljának az autoexec szekciójába is beírhatjuk]:
imgmount d D:\JÁTÉKISÓK\ARAMPAGE.ISO -t cdrom
Ez volt hát az Alien Rampage azoknak, akik szeretik a jó grafikájú ugrálást-bugrálást, lövöldözést, némi logikai játékot.
 |
| [A játék borítója.] |
Második DOS-játékunk éppoly kevéssé ismert, mint az első, azonban ez három évvel korábban, 1993-ban jelent meg az olcsó, azaz angolul a budget játékok nagy kiadójától, a Froggmantől, azaz az Expert Software másodvonalától. Azonban a játékot magát egy bizonyos Pie in the Sky Software nevezetű cég készítette, a saját grafikus motorjára. A Lethal Tender (Halálos Ajánlat) láthatólag a Wolfenstein 3D Wehrmachtos köpenyéből bújt elő.
A játék műfaja FPS (First Person Shooter), azaz Első személyű lövölde. Tehát olyan, mint a Doom, Wolfenstein 3D, stb. Azonban a többi Wolfenstein-klóntól nagyon is különbözik a Lethal Tender. Célunk nem csak annyi, hogy minél több ellenséget kiirtva végigrohanjunk a pályán. Hanem küldetésünk van, amelynek teljesítéséhez eszünkre is szükségünk lesz. Mert a szokásos kulcskeresgélésen túl, nem vezet nyílegyenes út a küldetés sikeres teljesítéséhez. Először is magunkkal cipelhető tárgyak mennyisége véges. A küldetés előtt és közben kell eldöntenünk, hogy mivel is szerelkezünk fel, vagy éppen mit dobunk el. Ezenkívül a játék ajánlja, hogy inkább lopakodjunk, de a sajnos erre nincs igazán lehetőségünk, noha az elvi feltételei meglennének. Mert például lehúzhatjuk ellenségeink uniformisát is, hogy magunkra öltve megtévesszük őket messziről. Ám sajnos ez irányú kísérleteink egészen biztosan fegyverugatásba fúlnak a végén. Aztán még titkos ajtókat is meg kell lelnünk, amelyekről csak utalásokat kapunk különböző feljegyzésekben. Szóval a reflexeken túl némi szellemi tartalékkal is rendelkeznünk kell, ha azt szeretnénk, hogy hősünk, Nick Hunter sikerrel járjon.
 |
| [A játék saját introképe.] |
A Lethal Tender nagylemezen érkezett, legalábbis emlékszem, nekünk így volt meg. Telepíteni nem is kellett, csak rögtön indítani a játékot. Mert aztán a saját grafikus menüjében kiválaszthattuk, hogy miként szeretnénk irányítani, joystickkel és/vagy egérrel. Illetve, hogy milyen minőségű hangot adjon ki. Amennyiben pedig számítógépünk 25 MHz-nél lassabb processzorral rendelkezett, akkor be kellett ikszelnünk, hogy a játék csökkentse a részletességet, így némileg gyorsítva a megjelenítésen. Ha pedig ezzel megvoltunk, kezdhettük is a játékot!
 |
| [A menü.] |
A történet, amelyet a játék menüjében is elolvashatunk a Story elemre klikkelve, röviden arról szól, hogy a világ legelvetemültebb gonosztevője, bizonyos Thorne Devereaux [ejtsd: Devró/Deveró] egy új robbanó anyagot talált fel, amelynek a neve P.A.I.D. (RGyGyE), amely mozaikszó egyben afféle szójáték is mert azt jelenti, hogy fizetve v. fizetett. A rövidítés maga viszont a Particle Accelerated Incendiary Device (Részecske Gyorsított Gyújtó Eszköz). Ez a vegyület annyira instabil, hogy már egy ezüstdollár méretű mennyiség is képes egy épületet a földdel egyenlővé tenni. Devereaux-nak meg az a terve, hogy hamis érmékre és bankjegyeket von be saját fejlesztésű robbanóanyagával, majd ezeket a preparált fizetőeszközöket a mindennapi készpénzforgalomba juttatja. Mégpedig úgy, hogy olyan védőréteget von a saját vegyülete fölé, amely idővel lebomlik, így aztán teljesen váratlan helyen és időben, mikor a robbanóanyaga a levegővel érintkezik, véletlenszerűen fog embereket megölni. Ezzel a terrorakcióval pedig az a célja, hogy senki se merjen az Államok fizetőeszközéhez nyúlni, így mérve súlyos csapást s káoszt az amerikai pénzügyi rendszerre. Azonban ez nem történhet meg, Devereaux-t meg kell állítani! S ekkor lép színre LEGENDA, egy terrorizmus ellenes szakértő, gazdagon kitüntetett specialista, Nick Hunter!
Természetesen Nicket mi fogjuk majd irányítani, az előre beállított gombokkal. Ne aggódjunk, az F1-et megnyomva bármikor vethetünk egy pillantást ezekre a gombokra. Nos, miután rányomtunk a New Game menüelemre, láthatjuk főhőst, töltési állapot kijelzői posztjában, fegyverrel a kezében. Amint teljes egészében megjelenik, a játék betöltődött. Azonban láthatjuk, hogy Nick Hunter igen erősen hasonlít a
Bennett nevezetű fő gonoszra – aki a láncingét v. annak tűnő trikóját a pólóján kívül hordta – a
Kommandó című Schwarzenegger-filmből. És, aki egyébként eléggé hasonlít egy elhízott Freddy Mercuryra is, legalábbis a Kommandóban.
 |
| [A főhadiszállás.] |
Amint betöltött a játék, rögtön észrevehető, hogy a képernyő felsőrészét elfoglaló "ablakból" fogjuk látni azt, amit emberünk lát majd. A képernyő legalján pedig a leltárunk látható, egyelőre még üresen, de összesen ennyi dolgot tudunk magunkkal cipelni. E két dolog között pedig a következő dolgok láthatók: egy fekete négyzet, amely felett a Pick Item (Tárgy felszedése) olvasható. Ez jelzi majd a felvehető tárgyat. Mellette egy mozgó, többé-kevésbé interaktív térkép helyezkedik el. Majd ismét egy kis fekete négyzet Open Door (Ajtónyitás) fel- azaz inkább alirattal, amely ezúttal azt jelöli majd, hogy milyen kulcsra, vagy éppen más dologra lesz majd szükségünk, ha zárt ajtóba ütköznénk. Középen láthatjuk az éppen aktuálisan kiválasztott fegyver kijelzőjét, amely a lőszermennyiséget is mutatja. Alatta a sugó elérési infója látható. Azaz, ha nem tudnánk melyik gombbal kell mondjuk mozogni, stb. akkor nyomjuk meg az F1-et ehhez. Ezek mellett egy képkockaszámláló látható, melynek sok értelmét nem látom, de mindegy. Emellett pedig mindenféle számláló látható, amely leginkább a saját egészségi állapotunkra vonatkozik, mint a vérnyomásunk szisztolé, diasztolé értéke; pulzusszámunk. A többire pedig nem tudtam rájönni. Egészen jobboldalon pedig egy emberi test látható, amely majd a kapott sérülések helyét és mértéket mutatja majd. Majd elfelejtettem, hogy közvetlenül a látómező ablak alatt kapunk egy "radart" is. Ez mutatja majd az ellenséget. Ha egy egység barna, akkor csak a jelenlétüket jelzi, viszont ha piros, akkor az ellenség észrevett és támad.
Főhadiszállásunkon egyelőre ne menjünk a helikopter közelébe, különben üres kézzel kell majd küldetésünket megkezdeni. Szóval nézzünk először körbe, és majd láthatjuk, hogy a felvehető fegyvereket, vagy akár a lábunkat is, kipróbálhatjuk majd a céltáblákon. Emellett elolvasgathatjuk a küldetéssel kapcsolatos rövid jelentést is. Igaz ehhez fel kell vennünk, az "Enter" gombbal. Viszont, ha elolvastuk, szabaduljunk is meg tőle, mert csak a helyet foglalja leltárunkban. Ezt az "S" megnyomásával tehetjük meg. Ha kimarhultuk magunkat azzal, hogy a gránátokat szétdobáltuk, mert ripityára lőttünk mindent, akkor vegyünk magunkhoz még néhány elsősegélycsomagot és sétáljunk a helikopter felé. A kép elsötétül és is egy pillanattal később máris egy raktárház találjuk magunkat, hogy küldetésünket megkezdjük, elméletileg ide is kell majd visszatérnünk, ha küldetésünket sikeresen befejeztük. A küldetés teljesítése ránk van bízva. Ha akarunk lopakodhatunk is, vagy Schwarzeneggerként apríthatunk mindenkit. Ez a fajta szabadság egészen meglepő volt a maga korában amúgy. A pálya is viszonylag nagy, ha esetleg szeretünk mászkálni, felfedezni. Azt még hozzátenném, hogy érdemes minden papírt, amelyet találunk, elolvasni, mert a továbbjutás csak így lehetséges. Sőt az egyikre szükségünk is lesz egy titkos ajtó kinyitásához is. Sőt ügyességünkre is szükségünk lesz, mert néha ugrálnunk is kell majd.
Azonban figyeljünk oda, mert akárcsak az életben, csak egy dobásunk van! Igaz, menteni lehet, de nem áll rendelkezésünkre végtelen mennyiségű elsősegélycsomag. És bár a játék nem túl hosszú, de igen nehéz, legalábbis, ha először játszunk vele az életben. Ellenben egészen szórakoztató is, köszönhetően a különböző "újításoknak", amelyeket felvonultat. Azt még el kell árulnom, hogy én nagyon régen ezt végigvittem, és úgy emlékszem, hogy csak ez az egy küldetés volt benne. Most pedig jöjjön ismét a DOSBox beállítás:
- 18 000 - 20 000-es ciklusszámon futott jól a játék nálam. Az auto beállítás nem működött vele.
Utolsó játékunk e csokorban pedig lényegesen egyszerűbb, kisebb meg persze jóval öregebb is, mint az előző kettő. Akárcsak a Lethal Tender ez is "nagylemezen" jelent meg, csak tíz évvel korábban 1983-ban, amelyet a kanadai Windmill Software készített és adott ki. A címe, mint a borítón is látható: Digger. Korábbi bejegyzésekben [A
Banánfalónál, mint amely hasonló színpalettát használ, meg a
Sajtvájónál, amely viszont hasonló játékélményt kínál TVC-n.] már megemlítettem a játékot, mint egyfajta stílusteremtőt.
A játék műfaja ügyességi árkád, hiszen célunk minél több pont elérése. Ahogy a borítón is látszik, mi egy munkagépszerű járművet irányítunk a föld alatt, különböző drágakövekre [, meg pénzeszsákokra] vadászra, miközben bányarémek üldöznek bennünket. A rémek elől elmenekülhetünk, vagy akár le is lőhetjük őket. Ezt az F1 gomb megnyomásával tehetjük meg amúgy. Alkalomadtán bónusz pontokat érő gyümölcsöket is felvehetünk, amelyek egy rövid ideig megjelennek a pályán. És akárcsak a Pac-mant, bennünket is képessé tesznek arra, hogy ellenségeinket "felfaljuk". A pénzeszsákokkal vigyázzunk, ha elhordtuk alóluk a földet vagy hozzájuk érünk és van hová zuhanniuk. Ilyenkor ugyanis gyilkos súllyá válnak. Természetesen a rémek ellen felhasználhatjuk ezt, mint csapdát, aztán az ekképpen kinyitott zsákból felmarkolhatjuk a csengő érméket.
A Digger egyébként remekül ötvözte korábbi játékok[ból lopott] elemeit, amelyeket némileg fel is javított. Ebben rejlik sikeressége is, véleményem szerint, hogy nem csak másolt dolgokat, de azokat jobban is csinálta. Az irányítása roppant egyszerű, hiszen csak a nyilakra meg az F1-re van szükségünk. Illetve a kezdőképernyőn az ESC-pel állíthatjuk kétjátékos módra, de a két játékos nem egyszerre játszik, hanem először az egyik, aztán a másik. Illetve játék közben, ha zavar bennünket Jean Michel Jarre Popcorn című szerzeményének PC speakeres feldolgozása, azt az F7-tel kapcsolhatjuk ki, illetve F8-al vissza.
Ahogy korábban a Sajtvájónál már megjegyeztem, a játékból készült Remaster, amely elméletileg elindul modern Windowsokon is, noha csak XP-ig írja a készítő a kompatibilitást. A Digger Remaster pedig letölthető
innen, a baloldali sávban a Download menüpontra klikkelve. Ott pedig a
Windigre nyomva.
Most pedig jöjjenek a DOSBox beállítások hozzá:
- A [dosbox] szekciónál a következőképp módosítsuk a gépi sort: machine=cga
- 500-as ciklusszámnál ne menjünk feljebb, mert a játék iszonyatosan begyorsul
- Ha Norton Commandert, vagy más fájlkezelőt, használunk, a játék futtatása előtt lépjünk ki belőle, és simán DOS-ból indítsuk a játékot.
Ennyi lett volna hát a 17; de egyben első DOS-os játékcsokor. Hogy legközelebb mivel jelentkezem, még magam sem tudom, de majd meglátjuk. Addig is jó játékot!
Komputer Kalandor
Első DOS-os játékunk pedig egy egészen elfeledett platform lövölde, remek grafikával, választható, de azért még így is olykor kihívást jelentő nehézséggel. Ez pedig az Alien Rampage (Idegen Dühöngés). A játék 1996-ban, azaz a DOS-korszak alkonyának kezdetén jelent meg a Softdisk [Ez a cég egyébként C64-re is jelentetett meg dolgokat] gondozásában, de egy bizonyos Inner Circle Creations készítette. Egyébként állítólag az Apogee jelentette volna meg, de valami miatt aztán a Softdiskhez került. A játék CD-n jelent meg, amelyen 11 megát foglal el, de ha arra számítunk, hogy kapunk muzsikát, akkor sajnos csalódnunk kell.
Főhadiszállásunkon egyelőre ne menjünk a helikopter közelébe, különben üres kézzel kell majd küldetésünket megkezdeni. Szóval nézzünk először körbe, és majd láthatjuk, hogy a felvehető fegyvereket, vagy akár a lábunkat is, kipróbálhatjuk majd a céltáblákon. Emellett elolvasgathatjuk a küldetéssel kapcsolatos rövid jelentést is. Igaz ehhez fel kell vennünk, az "Enter" gombbal. Viszont, ha elolvastuk, szabaduljunk is meg tőle, mert csak a helyet foglalja leltárunkban. Ezt az "S" megnyomásával tehetjük meg. Ha kimarhultuk magunkat azzal, hogy a gránátokat szétdobáltuk, mert ripityára lőttünk mindent, akkor vegyünk magunkhoz még néhány elsősegélycsomagot és sétáljunk a helikopter felé. A kép elsötétül és is egy pillanattal később máris egy raktárház találjuk magunkat, hogy küldetésünket megkezdjük, elméletileg ide is kell majd visszatérnünk, ha küldetésünket sikeresen befejeztük. A küldetés teljesítése ránk van bízva. Ha akarunk lopakodhatunk is, vagy Schwarzeneggerként apríthatunk mindenkit. Ez a fajta szabadság egészen meglepő volt a maga korában amúgy. A pálya is viszonylag nagy, ha esetleg szeretünk mászkálni, felfedezni. Azt még hozzátenném, hogy érdemes minden papírt, amelyet találunk, elolvasni, mert a továbbjutás csak így lehetséges. Sőt az egyikre szükségünk is lesz egy titkos ajtó kinyitásához is. Sőt ügyességünkre is szükségünk lesz, mert néha ugrálnunk is kell majd.
Azonban figyeljünk oda, mert akárcsak az életben, csak egy dobásunk van! Igaz, menteni lehet, de nem áll rendelkezésünkre végtelen mennyiségű elsősegélycsomag. És bár a játék nem túl hosszú, de igen nehéz, legalábbis, ha először játszunk vele az életben. Ellenben egészen szórakoztató is, köszönhetően a különböző "újításoknak", amelyeket felvonultat. Azt még el kell árulnom, hogy én nagyon régen ezt végigvittem, és úgy emlékszem, hogy csak ez az egy küldetés volt benne. Most pedig jöjjön ismét a DOSBox beállítás:
Utolsó játékunk e csokorban pedig lényegesen egyszerűbb, kisebb meg persze jóval öregebb is, mint az előző kettő. Akárcsak a Lethal Tender ez is "nagylemezen" jelent meg, csak tíz évvel korábban 1983-ban, amelyet a kanadai Windmill Software készített és adott ki. A címe, mint a borítón is látható: Digger. Korábbi bejegyzésekben [A Banánfalónál, mint amely hasonló színpalettát használ, meg a Sajtvájónál, amely viszont hasonló játékélményt kínál TVC-n.] már megemlítettem a játékot, mint egyfajta stílusteremtőt.
A Digger egyébként remekül ötvözte korábbi játékok[ból lopott] elemeit, amelyeket némileg fel is javított. Ebben rejlik sikeressége is, véleményem szerint, hogy nem csak másolt dolgokat, de azokat jobban is csinálta. Az irányítása roppant egyszerű, hiszen csak a nyilakra meg az F1-re van szükségünk. Illetve a kezdőképernyőn az ESC-pel állíthatjuk kétjátékos módra, de a két játékos nem egyszerre játszik, hanem először az egyik, aztán a másik. Illetve játék közben, ha zavar bennünket Jean Michel Jarre Popcorn című szerzeményének PC speakeres feldolgozása, azt az F7-tel kapcsolhatjuk ki, illetve F8-al vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése