Játékcsokor #052

Játékcsokor #052

  Ahogy pedig korábban ígértem: jöjjön néhány +4-es játék. Miként a VIC20-as játékok esetében, itt a csokorba kötött szoftverszálak vegyes korúak lesznek. Egy pár a Plus/4 hőskorszakából, egy pár pedig a mai "modern" [20 év múlva már ez sem lesz modern] időkben keletkezett. Azonban most már lássuk őket!

  

 

[A kazettaborító.]

Csokrunk első szoftvervirága egy ügyességi játék, amelyet Chris Robbins alkotott meg és amelynek 1985-ös kiadását a Tynesoft Computer Software nevezetű brit cég gondozta. A címe pedig Raffles. Idehaza ez a név valószínűleg nem jelent sokat, de a ködös Albionban ennek a névnek azért van egy kis történelme, méghozzá irodalmi hátterű. Tekintve, hogy Raffles, egészen pontosan Arthur J. Raffles egy kitalált személyiség, regényhős. Apja, azaz megalkotója a brit író és költő Ernest William Hornung, aki irodalmi munkásságán kívül még arról is nevezetes, hogy Sir Arthur Conan Doyle-nak a sógora volt. Azonban Raffles Sherlock Holmes ellentéte, egy tolvaj vagy inkább betörő volt. Méghozzá egy úriember betörő, vagy ahogy angolul ezt a karaktertípust nevezik: gentleman thief (úriember tolvaj vagy tolvaj úriember vagy úri tolvaj). Raffles egyébként egy tiszteletben állónak tűnő, társasági figura, aki mellesleg betörésekből tartja fenn magát. Ebben segítőtársa is akad, méghozzá Harry Manders személyében, akit Nyuszinak (Bunny) becéznek. A maga korában azonnal sikertörténetek lettek Raffles kalandjai, szorosan Sherlock Holmes nyomában. Egyébként valahol olvastam, hogy Doyle aztán némileg eltérítette a sógorát azzal a demagóg dumával, hogy az embereknek nem kéne egy bűnözőt hősként beállítani. [Én meg rosszmájúan megjegyezném, hogy Doyle szerintem a nyomozójának – akit mellesleg vagy három másik karakterből lopott össze inspirált – a népszerűségét féltette csak.] A játék főszereplőjét egyébként nyilvánvalóan az irodalmi Raffles-ről mintázták, de egy nem sokkal későbbi korba helyezte őt a készítő. Ám lássuk a történetféleségét a Raffles-nek!

  Raffles, a betörőmester, Flancváros (Poshtown) egyik szállójában tartott vérpezsdítő pezsgő partit hagyott ott, hogy a környéken található öt kúriának egyikét kifossza. A rendőrségi járőrkocsit kikerülve, Rolls-ával [az első Raffles történetek a XIX. század utolsó évében jelentek meg, akkor még sokan automobilnak nevezték az autókat és a Rolls Royce még nem is létezett] az első kúriához hajtott, hogy az éjszaka közepén törjön be. Miután bejutott, óvatosan átkutatta a szobákat, míg rá nem lelt az ékszerekkel teli széfre. Azonban vigyáznia kellett! Őrszolgálat dolgozott a házban! Így hát lopva elhelyezte a dinamit rudakat a széfen, majd egy másik szobába hátrált [Igazán finom, halk munka robbanószerrel kinyitni egy páncélszekrényt]. Mikor meghallotta a robbanást, máris a széfnél termett, megkaparintotta zsákmányát, majd visszarohanva a kúria szobáin át, egy nyitott ablakon keresztül az autójához sietett. Azonnal visszatért a Savoy Hotelbe, elrejteni a frissen megszerzett prédáját, nehogy lebukjon vele, mielőtt még a másik négy kúriát is kifosztja. Igen hosszú lesz ez az éjszaka a vakmerő Raffles-nek. Ám lássuk, kitart-e a szerencséje?

  E "történetből" valójában megkaptuk a játék instrukcióit. Azaz majd fel kell robbantanunk egy széfet, miután megtaláltuk, majd egy ablakon keresztül el kell menekülnünk. Azonban most térjünk át a játék elemzésére! A játék grafikája elég egyszerű, ez valószínűleg azért van így, hogy Commodore 16-on is könnyen futtatni lehessen, így nem kellett két külön grafikájú programot megírni. Persze így a Plus/4-esek meg nem örülhettek, hogy egy ZX Spectrum látványszintjén megrekedt játékot kaptak. Ellenben a megjelenítés nagyon gyors. Valószínűleg azért, mert rendesen gépi kódban írták. Habár Raffles sprite-ja folyamatosan villog. Ezzel mondjuk kezdhetett volna valamit a szerző. A játék hangrészlege a TED-chipnek köszönhetően nem a legjobb. Ez persze önmagában még nem lett volna baj, ha Chris Robbins fordít egy kicsivel több időt, hogy a fülsértő zajok helyett valami tompább effektust használjon. Bár valószínűleg a hangkeltés és komponálás nem tartoztak az erősségei közé, mert a játék elején hallhatunk egy rövidebb melódiát, de ez is elég primitíven hangzik. A játék irányítása nem rossz, már amennyiben joystcikről játszunk (kettes port). A billentyűzet kiosztás valami borzalom. A játékélmény mindezek ellenére nem rossz, habár sajnos végtelenített. Lévén öt városban, öt kúriát kéne kirabolnunk, azonban az ötödik város után ismét az első városban találjuk magunkat csak már több ellenféllel, vagy ha az a lila pötty rendőr, akkor rendőrrel az utcán. Egy nagyon kicsi ráfordítással ez a játék lehetett volna sokkal jobb is. De így éppen csak, hogy eléri az átlagos színvonalat. Még valami: a széfeket úgy robbanthatjuk fel, hogy hozzájuk érünk, majd annyira eltávolodunk tőlünk a pályán, hogy kikerüljenek a képből. Ekkor halljuk a robbanást, a páncélszekrény pedig nyitva vár ránk.

  A lengyel Bohdan Rau-ra nagy hatással lehetett az 1984-ben megjelent Impossible Mission. Ugyanis ez a programozó zseni 1987-ben megalkotta a maga változatát, méghozzá a Commodore +4-re! Gondolom annak érdekében, hogy elkerülje a jogi problémákat, vagy pusztán csak azért, hogy saját ötleteivel és megoldásaival tegye egyedibbé a saját programját, új címmel látta el. Ez volt az A-07. 1987-ben jelentette meg, saját "cégének", a Braintronnak gondozásában. Mondjuk azt nem hiszem, hogy ez amolyan rendes, hivatalos megjelenés lett volna, hanem valószínűleg afféle copypartykon meg hasonlókon keresztül terjedhetett. A játék érdekessége, hogy kissé bonyolultabb a fentebb említett klasszikusnál, legalábbis ami a terminálok kezelését illeti. Lévén lemezeket, fájlokat kell majd gyűjtögetnünk, hogy elérjük a célunkat. De lássuk, hogy miről is van szó!

Üzenet az A-07 Inforendszertől:

  

Alanyok:

A-07a – Ember; neve: Mike Yerrow

A-07b – Komputer; típusa Ethanak 500

Kísérlet leírása:

ember-számítógép közötti közvetlen kapcsolat

vezérlés elérhetetlen

kapcsolat megszűnt

visszacsatolás megszűnt

kezelőszemélyzet beavatkozása szükséges

Kezelőszemélyzet utasításai:

Az A-07-es objektum megsemmisítése 45 percen belül

amennyiben ez lehetetlen: használja az önmegsemmisítő rendszert 45 perc után!

Üzenet vége

  Ez lett volna a játék "története", amelyet indulás előtt megkapunk. Ha bővebb háttértörténetre vágyunk, akkor vegyük elő és lapozzuk fel a Commodore Világ 5. számát a 17. oldalra. Ott találunk egy részletesebb leírást is a játékról. Habár azt nem tudom, hogy a mesét honnan vette a szerző, mindenesetre rittyentett belőle egy egész oldalt. Azonban most térjünk át az A-07 elemzésére végre! A játék grafikailag kissé szegényes, de nincs vele gond szerintem, mert egészen jó színeket használ. A megjelenítés pedig viszonylag átlagos. Nagyon kicsike belassulást tapasztaltam csak itt-ott. Hangügyileg a játék egész jó. Sajnos csak a fentebb látható introképernyőn kapunk zenét, amely egyébként a Kraftwerk - Robots című számának egy TED-chipesített feldolgozása. De jó kis recsegős hanghatások ropognak a füleinkbe játék közben. Sőt! Digitalizált szöveget is kapunk, már amennyiben az egyik robot elkapna bennünket, illetve Mike Yerrow-t. Az irányítás roppant egyszerű: vagy billentyűzetről a kurzor gombokkal és a shifttel, vagy joystickkal, a kettes portból, irányítjuk a főhőst. A számítógépes "mozgást" az adott gombok lenyomásával tehetjük meg. A játékélmény szerintem nagyon jó. A lemez és programgyűjtögetés meg kezelés ad az egész A-07-nek egy klasszikus cyberpunk hangulatot. Az egyetlen, amelyet szokni kell, de ezt is csak akkor, ha játszottunk már az Impossible Missionnel, hogy főhősünk nem akrobata. Nem ugrál, de még csak nem is fut. Lassan jár, de mindig ér tovább, így aztán elég sokat fogunk a helyiségekben található liftekkel fel-alá mozogni. Még azt is megemlíteném, hogy a tárgyak átkutatásakor nem a kutatóablak jelzi a találatunkat, hanem a kép alján található státuszrészen olvashatjuk el, hogy mit találtunk. Emellett a kutatás állapotát jelző csík nem fogy el teljesen. A bútorok pedig nem tűnnek el átkutatásuk után. Ezek ellenére úgy gondolom, hogy ez a játék egy Plus/4-es klasszikus. Érdemes mindenképpen kipróbálni, ha tetszett nekünk az Impossible Mission!

 

  Csokrunk harmadik szálával pedig átlépünk a XXI. századi C+4-es játékok kategóriájába. Első példányként pedig lássuk a FloodIt (ÁraszdEl) című progit! 2014-ben készítette az a Csabó, aki elég aktív tagja a Plus/4-es szcénának a mai napig. A nem hivatalos megjelenését pedig a Legion of Doom vagy csak simán LOD gondozta, amelynek Csabó természetesen szintén tagja. A FloodIt műfaját tekintve egy logikai játék, amelynek célja, miként a címe is erre utal, hogy egy bizonyos színnel elárasszuk a képernyőt. Ugyanis a játéktéren a különböző színek, különböző méretű egységekben találhatóak, ez az egyik nehezítés, a másik pedig, hogy csak megadott lépésszám áll rendelkezésünkre. Ez természetesen így leírva nem egészen érthető, ezért érdemes kipróbálni a játékot. Ha valakit esetleg megfog a játék, de túl macerásnak tartja, hogy +4-et emuláljon, játszhat máshol is ezzel a típusú programmal. Például Simon Tatham hordozható logikai játékgyűjteményében is benne van, Flood címmel, a gyűjtemény pedig elérhető Androidra, Windows-ra, Linuxra [a disztrónk csomagkezelőjében keressünk rá, vagy ha nem hát nyomjunk itt a linkre, majd gördítsünk az aljára] meg iOS-re is.

[Egy majdnem sikerült kísérlet.]

  Azonban térjünk vissza a Csabó-féle változatra! A játék grafikája egyszerű, mert nincs benne semmi látvány elem sem. A megjelenítés gyors, nem lehet rá panasz, már csak azért sem, mert PETSCII, azaz karakteres grafikát használ. A hangrészlegéről nincs mit írnom, mert nincs hangja a játéknak egyáltalán. :) Az irányítás szintén nagyon egyszerű, hiszen csak a számokat kell nyomkodnunk majd. A játékélmény viszont sajnos nem a legjobb. Sajnos éppen a zene hiánya miatt, tudom, hogy a TED-chipből nem nagyon lehet hallgatható muzsikát csiholni, de akkor lehetett volna SID-támogatása esetleg. A másik ami még nem tetszett benne, azok az alkalmazott színek. Szerintem lehettek volna némileg eltérőbbek is, de legalábbis világosabbak. Mindenesetre, ha nem ismerjük még a logikai játékok e formáját, érdemes kipróbálni!

 

  Csokrunk végső virága pedig ebben az idei járványkorszakban [reméljük a mi életünkben már több nem is lesz!], 2020-ban, egészen pontosan augusztusban készült. Elméletileg ez "csak" egy preview, afféle demo, de szerintem valójában ez már rendes játék, noha a verziószáma 0.7. Lévén az alkotója szerint a teljes játékban hat tervezett pálya lesz, nem pedig hat véletlenszerűen, előre generált pálya, mint ebben a változatban. A játék címe pedig: Labyrinth 2020 BC (Kr. e. 2020 Labirintus). Alkotója pedig Giuseppe Mignogna alias raze, egy olasz programozó a dél-itáliai Campobasso városából. Aki egyébként az utóbbi években egészen aktív tagja lett a Plus/4-es, C16-os közösségnek. A játék műfaja pedig labirintusos gyűjtögetős ügyességi, amelyben mellesleg falakat is robbanthatunk, a továbbjutásunk érdekében, de nem Bomberman vagy Dyna Blaster módon. Emellett van némi története is, következzék hát ez:

  A játék célja nagyon egyszerű. Te vagy Tony Arizona, egy rettenthetetlen kalandor, aki szereti az életét kockáztatni ősi sírok felfedezése közben. E kalandban Tony ezúttal egy piramis váratlan labirintusába csöppent. Neked kell segíteni neki kijutni hat, egyre nehezedő szinten át. [Az előbb még mi voltunk Tony Arizona... majdnem Tony Montanát írtam. :) Ez a baj, ha az Egyesült Államok államairól nevezik el a karaktereket: Arizona, Indiana, Montana, könnyen összekeveri őket az ember.] Minden szinten, a továbbjutás érdekében, meg kell találni a kulcsot, amely a kijáratot nyitja. Tonynak alkalomadtán bombáit is használnia kell majd, hogy bizonyos helyekre bejuthasson. A bombák azonban nem állnak végtelen mennyiségben szolgálatára. Viszont, itt-ott található több is belőlük. [Ezek egyébként inkább tűnnek gyűrűnek, mint bombának.] Ha Tony elbukik, akkor varázslatos módon kap egy bombát.

[Másfélszeresére gyorsítottam a
GIF-et, hogy fel tudjam tölteni a
harmadik pálya "felvételét".]

  A Labyrinth 2020 BC grafikája szerintem a karaktertábla átrajzolt elemeivel dolgozik, de ettől függetlenül gépi kódban írták valószínűleg. Emiatt persze nem túl látványos, de a megjelenítés sebessége szerintem remek, nem lehet rá panasz. A program hangrészlege sem rossz. Kapunk introzenét, illetve játék közben jó kis horzsolós, ropogós hanghatásokat. Az játék irányítása nagyon egyszerű, csak joystick kell hozzá. Mondhatnánk divatos szóval, hogy intuitív. A játékélmény pedig kiváló! Amilyen egyszerű egy program, annyira szórakoztató ez a virtuális fogócska. Mert ugyan nem a legkönnyebb, de már a legelején is kapunk sikerélményt, illetve az esélyt, hogy a labirintust őrzőjétől megmenekülhetünk. Mert nem csak kincseket kell ám összeszedni, hanem menekülnünk is kell majd, amíg el nem tűnik üldözőnk. De természetesen ez az állapota csak átmeneti. Szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni és elütni vele, mert jó szórakozást nyújt.

  Ennyi lett volna hát az 52. játékcsokor. Legközelebb pedig a legendás Commodore 64-re készült játékokat fogom csokorba kötni. De addig is jó szórakozást!

Komputer Kalandor