Játékcsokor #057

 Játékcsokor #057

  A kör a DOS-játékokkal bezárult. Azonban a köröknek már csak az végzetük, hogy kezdődjenek elölről. Így aztán mostani csokromba, 8 bites konzolvirágokat válogattam. Természetesen a két egykori nagy rivális a SEGA és a Nintendo gépeire írt programokat választottam kezdésnek. Lássuk hát őket!

 

  Kezdjük e csokor szagolgatását a SEGA virágaival! Méghozzá Steven Spielberg egy ismertebb alkotásából kinövő világ/[lassan] eposz egyik tagjával, a Jurassic Parkkal [amely eredetileg egy Michael Chricton {ejtsd: krájton} könyv feldolgozása, és amely, mint a szerző egyéb könyvei, remek olvasmány]. Akárcsak a dinoszaurusz-parkos film, úgy a SEGA Master Systemre és Game Gearre kiadott játéka is 1993-ban jelent meg. És ahogy azt a Master Systemre írt játékok többségének esetében már megszokhattuk, a SEGA maga fejlesztette és természetesen maga is gondozta kiadását. A Jurassic Park műfaja részben ügyességi és ugrálda, idegenszóval: platformjáték, részben lövölde. A maga korában a program nem aratott osztatlan sikert, de azért többen szerették, mint utálták. Ám mielőtt megtekintenénk, hogy erre rászolgált-e a Jurassic Park vagy sem. Azonban túl nagy titkot nem árulok el, hogy a játék története nem egyezik a film történetével száz százalékban. Lévén nem kell hősünkkel menekülnünk, sőt éppen hogy dolgunk van Isla Nubla szigetén. 

[Az intró, gyorsítva.]

  Elszabadult a rémület! Az egész Costa Rica partjaitól nem messze kezdődött. A Föld egy technológiailag fejlett és roppant egyedi vidámparkjának ideális színhelyéül választottak egy szigetet. Ahol főattrakció pedig a bolygó egykori, vitathatatlan urai lettek: lények, amelyek egykoron kihaltak, de genetikai beavatkozás révén, a dinoszauruszok most újra életre keltek! A Jura Park valósággá változtatta a fantáziát [A Jura egy földtörténeti korszak volt, amelyet Hüllők korának is neveznek. Egyébként a hegységről kapta nevét. A filmek és játékok természetesen a korra utalnak, merthogy a földtörténeti  középidő e korszakában éltek bolygónkon az őshüllők]. A látogatóknak lehetősége lett valódi dinoszauruszokat teljes biztonságban megtekinteni, köszönhetően a számítógép-vezérelt biztonsági rendszernek, amely szintén a szigeten található. Vagy legalábbis mindenki ezt hitte... Azonban akadt egy probléma: a számítógép programjában számos hiba akadt, ezért működésképtelenné vált [pedig akkor még senki nem is álmodott a Cyberpunk 2077-ről...] Az elektromos kerítések, melyek a hüllőket elzárták, teljesen leálltak. A parknak pedig néhány napon belül nyitna kell. Készen állsz a kihívásra, amelynek során elkábítod majd újra elfogod ezeket a kolosszális lényeket?

[A kétféle játékmenet, gyorsítva.]

  A játék grafikája szerintem nem rossz, szép színeket használ és a megjelenítés is viszonylag gyors, de persze azért a játék nem mentes a villodzó sprite-októl, akár az autóból lövöldözünk, akár gyalog kábítjuk a hüllőket a Grant professzora hajazó főhősünkkel. Hangügyileg szerintem szintén rendben van a játék, kapunk remek zenéket és néhány hanghatást is. Az irányítás egyszerű, de akinek gondjai vannak vele, és beszél angolul/franciául/hollandul/olaszul/németül,/spanyolul vagy akár svédül az utánanézhet a Jurassic Park kézikönyvében. A játékélmény pedig átlagon felüli, egészen jó. Amely miatt nekem tetszett igazán, az a hangulat volt. A Jurassic Park színei számomra hihetetlen nosztalgiával bírtak a kilencvenes évek elejéről, amikor már szinte érezni lehetett, hogy elmúlt a nyolcvanas évek és következik egy új, egy másik évtized. Talán emiatt is, de úgy vélem, hogy ezt a játékot mindenképpen érdemes betölteni. Ha másért nem is, de a nosztalgiafaktora miatt.

  E csokorba másodikként egy egyszerű lövöldét, idegenszóval: shoot'em upot, idegenszavas rövidítéssel SMUP-ot választottam. Azonban a témája nem annyira megszokott, mert kivételesen nem űrhajóval vagy repülővel kell gyakorlatilag egy bolygó vagy ország ellenséges járművekbe ültetett teljes lakosságát kiirtanunk, hanem egy tengeralattjáróval. Természetesen akad még jó néhány tengeralattjárós lövölde, azonban nem ez a szokványos jármű, amelyből a halált kell osztanunk. A címmel egyébként nagyon nem erőltette meg magát a SEGA, amelynek fejlesztésében és kiadásában jelent meg a Submarine Attack (Tengeralattjáró támadás) című Master System játék. Viszont a minden egyébben igen. A kézikönyve tele van illusztrációkkal, és minden pályához, amelyből összesen hat darab van, írtak egy kis rövid történetet is. Ebből már egy tapasztalt játékos kitalálhatta, hogy nem ez lesz a legkönnyebb lövölde a világon. Persze akadnak olyanok, akik szeretik az embertelen nehézséget és általában a játékosok ezen halmaza valamennyire átfedésben a lövöldék szerelmeseivel is. De ha már szóba kerültel a pályák történetei, lássuk a Submarine Attack főtörténetét! Amelyet kivételesen franciából kellett fordítanom, mert angol kézikönyv nem állt rendelkezésre.

  Már négy év telt el azóta, hogy a kis szigetállam, Baldéria elszenvedte egy elképzelhetetlen erejű lény meglepetésszerű támadását. A Meta-teremtmény (Meta-creature), melyet mindenki ismer, de még senki sem látott, képes átváltozni bármivé, kivétel emberré. Ez a lény már súlyos károkat és katasztrófákat okozott Baldéria lakóinak. Mikan kapitány, a Baldériai Haditengerészet legfiatalabb, ám legbátrabb s legokosabb tisztje egy olyan tervet szőtt, amellyel a Meta-teremtmény vesztét okozhatják. Mindenesetre ezt hitte mindenki... A béke visszatért, és négy év alatt Baldéria lakosai azzal foglalatoskodtak, hogy ismét talpra álljanak. Mindeközben egy nap, egy halászhajó, huszonhárom fős legénységével, viharba került és elsodródott. A hajót többé nem látták viszont! Az egész régióra kiterjedő kutatás sem járt sikerrel. Az újonnan kinevezett admirális, Mikan pedig, aki soha sem hitte, hogy végleg leszámolt a Meta-teremtménnyel, rájött, hogy a szörny visszatért! [Ez egy olyan hülye megfogalmazású mondat volt az eredeti kézikönyvben, hogy arra nincsenek szavak...] Minden déli halászexpedíciót felfüggesztettek további utasításig, s a Baldériai Haditengerészet pedig hozzálátott, hogy egy erős tengeralattjáróját átalakítsa a végső ütközetre. [Miért csak egyet?] A Nautilus-ra volt a tengeralattjáró [egészen érdekes volt ez franciául olvasni], kapitánya pedig Mikan admirális. A Te tanácsaidra van szüksége a baldériaiaknak az ellenséges területen, mert a Meta-teremtmény néhány gazembert is a maga oldalára állított. Ezek pedig a lényt egy hatalmas vízalatti komplexumba zárták, amely azonban bárhol, bármely pillanatban és bármely alakban felbukkanhat! Azonban előbb még meg kell küzdened a gazemberek helikoptereivel s csatahajóival [érdekes, hogy franciául ezeket nevezik "páncélosnak", vagy "vértesnek" cuirassé]. Aztán a tengeri mutánsok megszámlálhatatlan tömegével és minden egyes pálya végén található tekintélyes védművevekkel kell majd szembenézned. Ha sikerül átjutnod ezeken az akadályokon, akkor eljutsz a szupervédett terembe, ahol a Meta-teremtmény vár majd rád, valódi alakjában. Végezz vele egyszer s mindenkorra, mindenkinek az érdekében! [Annyi megjegyzést még hozzáfűznék, hogy az eredeti szöveg magázódik.]

[A játék maga, másfélszeresére
gyorsítva; az első pálya vége,
a második pálya eleje.]

  A játék grafikája lehetne jobb is, az átlagot alulról súrolja, de nem tudja áttörni, mint egy tengeralattjáró a vékonyabb jégtáblákat. Semmi különösebben látványos dolgot nem tapasztaltam benne. De bizonyos hátterek azért elég szépek. A megjelenítés megfelelő, de természetesen bizonyos számú ellenfél, torpedó, illetve mélységbomba esetén a sprite-ok villódzni kezdenek. Hangügyileg egészen átlagos, kapunk zenét meg hanghatásokat, de ezek sem igazán nagyszerűek. Az irányítás egyszerű, mindkét gombbal támadunk, az egyikkel hagyományos torpedót lövünk, a másikkal elméletileg rakétát, de inkább afféle ívelt pályájú torpedónak tűnik. Egyébként ez utóbbival tudjuk a felszínről vagy az égből támadó ellenséges egységeket elpusztítani. Már amennyiben elég sokszor tudjuk eltalálni őket. Ugyanis a szuper tengeralattjárónk nem túl jól teljesít alapból, ezért rákényszerülünk arra, hogy potencianövelőket szedjünk össze. Ezeket a pirosas motorcsónakok elpusztításával nyerhetjük, de legyünk a közelben, különben a potencianövelő elsüllyed, mint egy darab kő. A játékélmény sem a legjobb, talán a lövölde rajongók találnak majd benne valamit, azonban másoknak nem ajánlanám.

  A harmadik játékszállal pedig áttérünk a Nintendo "kazettákra", programokra. Kezdjük is egy elsőre a NES-en szokványosnak tűnő, de azért annál sokkal egyedibb játékkal. Ez pedig nem más, mint a Dr. Chaos. 1988-ben jelent meg és a Marionette Co. Ltd. fejlesztette, és a kiadását a hosszú nevű Fujisankei Communications Internation, Inc. gondozta. Ha senki nem hallott sokat ezekről a cégekről, akkor az nem a véletlen műve. Talán a Fujisankei lehet ismerős egyeseknek még FCI néven, mert elég nagy nevű játékok NES-es, SNES-es  meg GameBoyos átiratának a kiadását gondozta egy időben. Mint például az AD&D-s Pool of Radiance, amelynek eredeti C64-es változatával indítottam e blogot, de akadt a repertoárjukban olyan is, hogy: Bard's Tale, Heroes of the Lance, Hillsfar, stb. De nem AD&D-s szerepjátékok átírásával is foglalkoztak, mint amilyen például az Ultima sorozat bizonyos tagjai is. Azonban térjünk vissza a Dr. Chaos-ra! A játék műfaját tekintve igen kevert, elég sok benne az ügyességi ugrálás, idegenszóval platform rész, de ugyanakkor van benne egy kaland rész, mikor első személyben kell a szobákat átkutatnunk. Azonban most lássuk a játék történetét!

  Már hónapja is megvan, hogy Michael utoljára hallott valamit a bátyja felől. Egyre türelmetlenebbé vált, ahogy levelét várta. Még egy hónapot várt, azonban hiába. Michael némi aggodalommal arra kezdett gyanakodni, hogy valami baj érhette a bátyját. Michael testvére, doktor Ginn Chaos ugyanis a fizika tudományának, de főleg kutatási területének: a térhajlító övezetek egy lángelméje [lehet én nem vagyok elég képzett, de a fizikának e területéről még nem hallottam; habár az elméleti fizikában létezik olyasmi, hogy Alcubierre-meghajtás, ám ez is igencsak spekulatív dolog]. Aki tudta, hogy a térhajlító övezetekkel való kísérletezés akár veszélyes eredményeket is hozhat. Éppen ezért egyedül kísérletezgetett laboratóriumában, egy távoli faluban. Minden hónapban pedig egy jelentést küldött Michaelnek. Az utolsó jelentés alapján pedig Dr. Chaos sikeresen létrehozott egy térhajlító övezeteket. Úgy tűnt, hogy kísérleteit az e különlegesek terek által az élő szervezetekre gyakorolt hatásával folytatta. Michael elhatározta, hogy elmegy a bátyja laboratóriumába. A labor igen nyugodt környezetben helyezkedett el, de nem úgy tűnt, mintha lenne benne bármi is. Végül bátorságát összegyűjtvén, belépett a házba. A néma hallban csak patkányokat és denevéreket látott. A bejárati ajtóhoz közeli íróasztalon pedig megtalálta bátyja naplóját. Az utolsó oldalon pedig a következő állt:

        ___hónap ___nap

          Hatalmas hibát követtem el. Elnéztem a térhajlító övezetek élő szervezetekre gyakorolt hatását. Már túl késő volt, mire erre rájöttem. Az övezeteken belüli élőlények olyannyira megnőttek, hogy elkezdték elfoglalni a házamat. Egy ilyen térhajlító övezet bármikor beszippanthat bárkit. Elég csak kinyitni az egyik ajtót a térhajlító zónára és máris ezek szörnyeteget rontanak rá az emberre. Megpróbáltam feltalálni valami gépet, amellyel megállíthattam volna ezeket a szörnyeket, de már nem hiszem, hogy maradt még erre időm. Michael öcsém, ha olvasod ezt a naplót, akkor te vagy az egyetlen, aki megállíthatja a helyzet további romlását!

  Michael kutakodni kezdett a gépek után, de nem talált semmit. Bizonyára a térhajlító övezetek szörnyei vitték el őket. Tenni kellett valamit, mielőtt valaki ártatlan esik a szörnyek áldozatául. Késével kezében, Michael berúgta az ajtót... [milyen ajtót?]

[Az úszósapkás, kilátszó bordájú
gorillaféleség.]

  Ennyit lett volna hát a történet, akkor most lássuk a játékot! A játék grafikája egészen jó színeket használ ahhoz, hogy afféle nyolcvanas évek horror hangulatát megidézze. A megjelenítés viszonylag gyors, de persze ez is szenved a sprite-villogtatástól. A hangok is jók, megfelelőek. Kapunk hanghatásokat és zenét is. Az irányítás gyorsan megtanulható, még a kézikönyv nélkül is. Selecttel fegyvert váltunk, A-val ugrunk, B-vel támadunk. A kaland részeknél a B-t nyomva tartva a fel-le irányokkal tudunk utasítást váltani, amelyet az A-val alkalmazhatunk. A játékélmény egyébként nem lenne rossz, de az a baj vele, hogy az ügyességi ugrálda része nem csak nagyon nehéz a folyamatosan újrateremtődő lények miatt, de nagyon gyenge is. A kaland része pedig egy idő után nem áll másból, mint szekrény, gardrób, ablak meg ajtónyitogatásból. Amelyet olykor megszakít, ha ránk tör egy kék gorillaszerű lény, amelynek a bordái kilátszanak. Ha ez megtörténik, akkor visszakerülünk a folyosóra, ezáltal az ugrálda részre, ahol ha volt szerencsénk lőszert találni, lenyomhatjuk a gorillát. Ám közben a folyamatosan újratermelődő patkányokra/egerekre meg denevérekre is figyelnünk kell. Lőfegyver nélkül sajnos nincs sok esélyünk. Menekülni is alig lehet előle, mert főhősünk a kék-élőhalott-majom társaságában belassul. A játékot leginkább csak azoknak ajánlanám, akik szeretik magukat kínozni, akár olyan játékokkal is, mint a Souls-széria.

  A végső szál e csokorban pedig egy logikai játék. Egészen pontosan gyorsasági vagy akció logikai játék. Címe pedig Krazy Kreatures. 1990-ben jelent meg és a Bitmasters nevű csapat készítette, amely Franz Lanzingerből és David O'Rivából állt. Akik viszonylag tapasztalt programozók voltak már eddigre, mert olyan játékok átiratán edződtek eddigre már, mint a Ms. Pac-man  vagy Toobin'. A program kiadását pedig az American Video Entertainment, Inc. gondozta. Ez az információ pedig azt hiszem elárulta már, hogy a játék Amerikában jelent meg csak, akárcsak feljebb a Dr. Chaos. Legalábbis az én tudomásom szerint. Egyébként a cég valójában a Macronix nevezetű félvezető gyártó cég afféle oldalhajtása volt. Olyan kiadóként hozták létre, mely a Nintendo megkerülésével próbált meg NES-játékokat publikálni. Azonban ez nem tetszett a Nintendónak, szóval nem kaptak bizonyos memória chipeket, amelyek a NES-hez programok kiadásához kellettek. Így aztán a Macronix kifejlesztett egy saját chipet, amely kiiktatta a Nintendo ellenőrző elektronikáját, s így megnyílt a szoftver kiadás felé az út. De visszatérve a játékra: a maga korában az akkori játékmagazinok átlagon felüli értékeléseket adtak neki. A játéknak nincs története, ezért ezt ki is hagynám, és rögtön az elemzésére térnék.

[A játékmenet gyorsítva.]

  A játék grafikája egészen jó, habár nem a szokványos Nintendós grafika, gondolom ezért sem engedélyezte a japán cég. A megjelenítésre sem lehet panasz, mert nincs sprite-villogtatás se, noha elég sok dolog mozog általában egyszerre a képen. A hangrészlege kissé hiányos, mert zenét nem kapunk. Inkább csak afféle a valamit jelző melódiákat, például amelyek a játék kezdetét vagy végét hirdetik. Az irányítása természetesen nagyon könnyű, azonnal megtanulható. Lényegében egygombos irányítású. A játékélmény pedig nagyon jó. Már, ha valaki szereti az ehhez hasonlatos árkád-jellegű logikai játékokat. Kétféle "játékmódot" kapunk, amelyet rögtön az elején választhatunk ki, a Selecttel. A szabályok nem változnak, csak az elemek, a főjátékban leginkább állatokat, illetve később egyéb mozgó dolgokat kell egymás mellé vagy átlósan pakolnunk, míg az aljátékban színes négyzeteket. Érdemes kipróbálnia mindenkinek, mert tényleg nem rossz játék. Sőt még akár egyszerre ketten is játszhatjunk, egymás ellen, de együttműködve is akár!

  Ennyi lett volna hát az 57. játékcsokor. Legközelebb már a kora kilencvenes évek konzoljaival jelentkezem. Addig is jó játékot mindenkinek!

Komputer Kalandor.