Játékcsokor #056

Játékcsokor #056

   Üdvözlök minden kedves olvasót itt a blogon és természetesen 2021-ben! Ez az évtized nem indult túl jól, de reméljük, annál jobban végződik majd! Azonban a blog sem áll meg még. Ezért hát térjünk is vissza oda, ahol abbahagytuk tavaly! Az Amiga után a szokás a DOS-játékokat kívánja, így ezekkel kezdjük, illetve folytatjuk.

 

[Az intró, kicsit gyorsítva.]

 Orrontsunk is bele csokrunk első szoftverszálába! Ez pedig Death by Dark Shadows (Sötét árnyak általi halál) címen ismeretes és 1994-ben jelent meg. E játékot III. William R. Fisher készítette s adta ki WRF Studio néven. Egyébként Fisher úr eddigre már szerzett magának némi hírnevet kalandjátékszerzőként. Mi több, a mai napig aktív, mert például idén megjelentetett egy játékot, igaz már nem DOS-ra, hanem Windows-ra, amely az Unreal Engine 4-et használja. Azonban térjünk vissza csokrunk első szálához! A Death by Dark Shadows is bír néhány kaland elemmel, de ez sokkal inkább ügyességi játék. Méghozzá az egyik leghíresebből merített inspirációt a szerző [vagy lopta el az ötletet] a Prince of Persia-ból! Csakhogy csavart egyet a dolgon, mert hősünk egy halott, aki mégis él. Ez nem a magyar televíziózás egyik pöcegödrének, azaz a TV2-nek híradójából származó megállapítás, hanem a főszereplő kettős állapota. Ugyanis egy macskát, vagy inkább párducot, illetve ennek alakjában megjelenő professzort irányítjuk. De hogy miről is beszélek, azt a játék története magyarázza meg:

[Rejtély, hogy a videoszerkesztő
program, miért mosta be a képet...]

  Dr. Jones a vagyonos tudós, kinek birtoka az esőerdő egy távoli szegletében húzódott, mindig az ősök talányainak megfejtésén dolgozott [nekem valahonnan ismerős ez a Dr. Jones...]. Ám az egyik talány a doktor egész lényét elnyelte, mikor a lányát az árnyak elragadták. A lány, kinek elméjét vuduval és fekete mágiával megrontották, megölte saját apját, miközben megpróbálta megmenteni őt. Habár a doktor teste meghalt, lelkének sikolyát meghallották... Takicca, egy bennszülött nő, akivel a doktor évekkel korábban barátságot kötött, meghallotta Jones lelkének segítségért kiáltó sikolyát. Takicca, a vuduban való tehetségének köszönhetően átformálta a doktor lelkét a házi kedvencének, Jajjának testébe. Vudu végzett Dr. Jones-szal és most a vudu adott neki életet. Mert pontosan erre az életre volt szüksége, hogy még egyszer megpróbálkozzon lányának megmentésével, hogy kiragadja őt a sötétség, a fekete mágia és az ismeretlenség mélyéről.

  A játék grafikailag nagyon hangulatos és szép. Remek sötét tónusú színeket használ. A megjelenítés kicsit furcsa. Néhány animáció, mint például Jajja mozgása elég darabos. Viszont az ugrása folyamatos. Itt megjegyezném, hogy Dr. Jones és az ellenfelek animációja nagyon erős hasonlóságot mutat a Prince of Persiájéval, olyannyira, hogy erős gyanúm, Fisher úr csak átrajzolta a Perzsia hercegének mozgását. A hangrészleg elméletben jó lenne. De nekem olyan változatom volt meg, illetve ahogy elnéztem a neten is ez a változat terjedt el, amelyben ha hanggal játszunk, akkor egy kritikus pillanatban lefagy a játék, miközben a zene szól tovább. Hang nélkül viszont a játék működött. Az irányítása roppant egyszerű, csak egy Numerikus billentyűzettel bíró tasztatúrára lesz szükségünk hozzá, a program egyébként a kiosztást készségesen elmagyarázza nekünk kezdés előtt. A játékélmény amúgy nem rossz, bár a harc számomra elég véletlenszerűen hatott. Aki szeretne kipróbálni egy Prince of Persia-klónt,  vagy kedveli a sötétebb témájú, szokatlan játékokat annak ajánlom. Esetleg valaki, akinek több türelme van ilyesmikkel bajmolódnia talán a Sound Blaster driver kicserélésével még az említett fagyást meg tudja oldani, amely miatt a játék kissé egy béta változat ízét hagyja az ember szájában. Emiatt is, meg néha az ellenfeleket ki tudjuk hátráltatni mondjuk egy falba...

  A Death by Dark Shadows remekül futott alapbeállításokkal, dinamikus maggal (Dynamic core) és legalább 2000-es ciklusszámmal. Ha mégis lassúnak találnánk, az angol kiosztású + és - [magyar billentyűzeten ü és ó] gombokkal növelhetjük csökkenthetjük a játék sebességét, amelynek megállapításához Jajja, a párduc farkának lengedezése segít.

 

[Miután az öreg Shang Tsung v.
Lo Pan hangosan elgondolkodik
azon, hogy az új játékosok milyenek
lesznek, érkezik az intró... meg az új
játékosok.]

Franciaország nyugati partjaitól nem messze, két, szintén a franciák országához tartozó sziget között valaha egy homokpad emelkedett. Már a XVII. században a Napkirály uralkodása alatt azon gondolkodtak Lajos alattvalói, hogy erre a homokpadra egy erődöt emelnek. Csak hát erre nem volt meg igazán a technológiájuk egészen a XIX. századig. Még Napóleon idejében kezdték el, majd felfüggesztették az építését, de a császár elűzése után folytatták, majd befejezték az említett erőd építését. Azonban eddigre nagyjából szükségtelen lett az erőd, így hát nem sokkal később börtönként hasznosították. 1913-ban, aztán végleg elhagyták. 1962-ben árverésre bocsátották, amelyet egy az Alpokban élő francia fogorvos nyert meg. Fogalma sem volt, hogy mit kezdjen vele. Annyi pénze nem volt, vagy nem maradt, hogy fenntartsa vagy hogy egyáltalán felújítsa [nagy üzletember lehetett]. Néhányszor egyébként meglátogatta tulajdonát, sőt kempingezett is a fiaival az épületben. De aztán gyakorlatilag magára hagyta, mert fosztogatók is eljutottak az erődbe ["mi az istent lehet fosztogatni" egy lepukkant erődben, nem tudom], és kárt okoztak benne. 1988-ban aztán egy társaság vette meg, amely 1989-re felújította, 1990-ben pedig egy TV-s játékot kezdtek el forgatni benne, ez volt a Fort Boyard (ejtsd: for boájár). A műsor egyébként hozzánk is eljutott, úgy 2000 környékén a már fentebb említett pöcegödör, [habár akkoriban még nem volt akkora derítő, mint manapság] akarom mondani TV2-nek a jóvoltából. Nálunk Fort Boyard – Az erőd címen futott, és a műsort Vízy András meg Demcsák Zsuzsa vezette. Számomra kissé különös élmény volt nézni ezt a műsort magyarul, amelyet előtte kizárólag németül és franciául láttam csak. Bár igazság szerint nem emlékszem, hogy különösebben tetszett volna sem németül, sem franciául, sem magyarul. Mindenesetre 1995-ben történt még a műsorral egy másik dolog is. Megjátékosították: Fort Boyard: The challenge, vagy eredeti franciául: Fort Boyard: le Défi (Boyard erőd: A kihívás) címen. A játékot egy bizonyos Expand Images fejlesztette, és egy francia cég, a Microïds gondozta kiadását. 

[Beakadós golyó és persze
újabb videó.]

  Mivel a játék története megegyezik a TV-műsor történetével, ezért ezt itt most elintézném néhány szóban azoknak, akik lemaradtak erről. A lényeg, hogy érkezik egy csapat "kalandor" az erődbe, akiknek 75 perc áll rendelkezésére, hogy kulcsokat gyűjtsenek össze, majd ezekkel bejussanak az erőd kincstárába. A játékot többen is játszhatjuk, legfeljebb hatan. De természetesen nem egyszerre, hanem felváltva. Ahogy a TV-műsorban is egyszerre csak egy csapattag küzdött egy kulcsért. A feladatokat különböző emberi képességek szerint osztották ki, mint például leleményesség, gyorsaság, stb. Bár egyszer a csapatkapitány olyan fickót kért, akinek vág az esze, mégis egy ügyességi rész következett, amelyet nem tudom, miként kellett volna megoldani. De ha ilyesmivel találkozunk, nem kell megijedni, van leírása a játéknak, amelyet a főmenüből érünk el. Meg persze angolul is értenünk kell. Illetve, ha a francia változattal játszunk, akkor nyilván franciául kell tudnunk...

[Úgy gondolták a készítők, hogy a
videókból sosem elég.]

  A játék grafikája egyébként egész jó, a megjelenítése már kevésbé. Egyébként videós átvezetők garmadáját fogjuk "élvezni", mert a legtöbbjét nem lehet továbbküldeni. Ezek mind ráadásul eléggé alacsony minőségűek, mert interlace-esek (a képen fekete vonalak láthatóak), noha erre, a tömörítésen kívül semmi szükség sem lett volna. Bár gondolom pont ezért csak egy CD-s a játék, nem pedig 3-4. A hangrészlegére nem lehet panasz, lévén minden digitalizált, és egész jó minőségben szól. Az egyetlen problémám vele, hogy a csapattársaink néha buzdítanak, de olyan hangon, hogy az iszonyatosan zavaró. Az irányítás leginkább egérrel történik, de bizonyos esetekben használhatjuk a billentyűzetet is. A játékélmény számomra elég vegyes. Vannak minijátékok, amelyek egész szórakoztatóak lennének, ha normálisan megcsinálták volna őket. Például van egy golyós játék, ahol a pályát kell döntögetnünk, s így eljuttatni a golyót egy rekeszbe, akárcsak a TV-műsorban. Azonban nem valódi háromdimenziós objektumokat mozgatunk, ezért a valódi pálya, amelyen a golyó gurul, egy kicsit elüt a háttérképtől. Így aztán mi úgy látjuk, hogy még simán átférne a golyó, de egy láthatatlan fal útját állja. S vannak még benne hasonló apróbb, de idegesítőbb dolgok. Ezért inkább ezt a játékot csak azoknak ajánlom, akik egykoron nézték, vagy a fenti YouTube-ra feltöltött kazetta-ripről megjött a kedvük hozzá.

  Több beállítást is kipróbáltam, de leginkább csak a CPU ciklusok változtattak valamit az élményen. S úgy tűnt, hogy olyan 18 000 - 22 000 ciklus környékén futott jól a program. Ha automatára állítottam, akkor a Fort Boyard túl gyorsan futott. A játékot telepíteni kell, ezért még mountolnunk, azaz fájlrendszerbe kell illesztenünk a játék lemezképét [bár ha annyira elvetemültek vagyunk valódi CD-re is kiírhatjuk, és akkor csak a fizikai meghajtót beállítani a DOSBox configjában]. Ezt a következőképpen tudjuk megtenni, íme egy példa: "mount d X:\ -t cdrom". Ez a parancs a DOSBoxon belül D CD-meghajtóként csatlakoztatja majd a fizikai vagy virtuális X CD-meghajtót. Az "X:\" természetesen a saját CD-meghajtónk betűjelével helyettesítendő be. Ha ilyenünk nincs szükségünk lesz egy virtuális CD-meghajtó program, mint mondjuk a Daemon Tools, amelybe a játék lemezképét csatlakoztatjuk. Ha nem akarunk ilyesmit letölteni, akkor a DOSBox-ban használhatjuk még az imgmount parancsot is. Ezt a következő formátum szerint tehetjük meg: imgmount {lemezkép útvonala} -t cdrom -fs iso.

[Ne tévesszen meg senkit a borító!
A játék DOS-os...]

Csokrunk harmadik szála egy kevésbé ismert lövöldözős ugrálda, vagy más néven platformer.  Címe: Dig it! (Áss v. Ásd!). 1996-ban jelent meg a Pixel Painters Corporation gondozásában, és egyben fejlesztésében is. Ez az amerikai székhelyű kis cég, nem nagyon készített fősodratú játékokat, viszont legtöbb programjuk azért elérhető volt CD-n, persze úgynevezett shareware változatban. Ezek a programverziók általában kicsivel több tartalommal bírtak, mint a demók és elsősorban a játékok terjedését és hírük növelését szolgálták. Ha valakinek megtetszett a játék, akkor megrendelhette a készítőktől a további részeket is. Viszont, mikor a Dig It! megjelent, ennek a kornak már leáldozóban volt. Mert megjelent már a Windows 95, illetve olyan játékok, mint például a Quake, amelyről mindenki beszélt s amellyel már mindenki játszott akkoriban. E korhoz hűen CD-n jelent meg, noha a korongnak csak egy igen kis részét foglalta el, összesen 27 megabájtot. Mondjuk ezért cserébe a merevlemezen, vagy még ahogy akkoriban hívták: a vincseszteren/winchesteren csak konfigurációs fájlt hozott létre.

[Részlet az intróból.]

  A Dig It! története egyébként roppant egyszerű és nincs is bő lére eresztve. Mondjuk olyan részletek sem tudunk meg, hogy most ez a Földön v. esetleg valamilyen más bolygón játszódik-e? Mindenesetre azzal indít a történet, hogy a Sárkáparancsnok (Draggo commander) egy nap elüvölti magát, hogy:

- Eljött a nap! Napfelkelte után támadunk, ha már az az ostoba messze jár!

Ezzel a "hadmozdulattal" kezdődik az a terv, amelynek célja a Dupla Dug Tanya elfoglalása. Mert ahogy már sokakat előtte, a tanya tulaját, Dug Kewl-t is sikerült a Legfőbb Sarkaszaurosznak (Supreme Spurkasaur) tőrbe csalnia. Így aztán, mikor Dug elhagyta tanyáját, a hüllők is támadásba lendültek. Mikor a gazda hazaért, tanyáját romokban találta, feleségét pedig elhurcolták. Csak egy üzenetet hagytak Dugnak: "Ostoba ember! Elfogtuk a társad! Ha még látni akarod az életben, akkor meghajolsz a Legfőbb Sarkaszaurosz akarata előtt. A bányáinkban fogsz dolgozni, és őt fogod szolgálni. Azt fogod..." Dug csak eddig jutott az üzenet olvasása közben, mert félelme haragba forrt. Tudta, hogy meg kell mentenie feleségét, Dugette-et, ha valóban élve akarja még látni. Így hát elindult, hogy pontosan ezt is tegye...

[A hüllők kipukkanásakor tök jó
hanghatást hallhatunk.]

A játék grafikája egyébként nagyon szép, bár kissé sötétebb, telítettebb tónusú színeket használ. A maga korában egyébként elavultnak számított, de ennek ellenére nincsenek problémák, folyamatos a megjelenítés, finoman mozog az egész. Beleértve minden sprite-ot. A Dig It! hangrészlegére sem lehet panasz, jól szól Sound Blasteren és remek zenét is kapunk a hanghatások mellé. Az irányítás, ha már játszottunk DOS-on bármiféle platformjátékkal, akkor elég intuitív: Ctrl az ugrás, Alt a lövés, a Space a pályán végét jelző X-nél lesz használatos, ugyanis főhősünk ezzel fúr lefelé, és így hagyja el a pályát. A játékélmény pedig nagyon jó, de nem könnyű. A legmeglepőbb a Dig It!-tel kapcsolatban az, hogy ezt egy amerikai cég készítette noha az egész olyan, mint általában az európai platformjátékok, ezért is nevezik őket europlatformernek a tengerentúlon. Szóval, aki szereti az ugráldákat, annak mindenképpen érdemes kipróbálnia, mert kellemes órákat szerezhet magának vele.

  A Dig It! nálam alapbeállításon tökéletesen futott. Természetesen, mivelhogy CD-s, a fentebb már ismertetett mountolást kell elvégeznünk ezzel a játékkal is.

[Ez a felújított változat borítója,
 amely az eredeti változaton
alapszik. Érdemes megnézni a
földön fekvőket.
Persze a fő lény
Yautja-szerűsége is szembetűnő.]

  Napjainkban ismét felkapott téma lett a Mars, hogy az emberiség következő nagy lépése a világűr, a galaxisunk felé a Vörös Bolygó lenne. A római hadistenről elnevezett planéta lesz csokrunk utolsó szálának is egyik központi eleme. Ugyanis az utolsó szál a Mars 3D című játék. Ha nem hallott még róla a kedves olvasó, az nem a véletlen műve. Ugyanis a program kínai. Műfaját tekintve pedig egy FPS, azaz lefordítva: első személyű lövölde, vagy ahogy régen nevezték az ilyeneket: emberszimulátor. A Mars 3D 1997-ben jelent meg, az Engine Technology Co. Ltd. gondozásában és fejlesztésében a már említett ázsiai, napjainkban pedig éppen nagyhatalommá váló országban. Mivel kínai a program, ezért úgy vélem, hogy a program követi ennek a kultúrának egy bizonyos részét, méghozzá a lopást. A program ugyanis olyan furcsa grafikus motorúnak tűnik, mintha valami módosított Doom, Dark Forces vagy Duke motor lenne. Nehéz eldönteni, mert persze bizonyos elemek, textúrák ezekből lettek átemelve, de persze az némileg megváltoztatva. Most pedig következzen a játék története!

[Részlet az intróból.]

  Ez is kezdődjék a tojástól, ahogy a rómaiak mondták egykoron, azaz legelejéről. A Földet elpusztította egy nukleáris Armageddon [hozzátenném, hogy ez héberül csak annyit jelent, hogy Megiddó hegye, és nem az eseményre utal, hanem a helyszínre, ahol az Antikrisztus meg Isten seregei összecsapnak]. Halálos csapadék hullt az égből, sugárzás ölte az embereket. A túlélők számára sötét korszak kezdődött. Néhányuknak azonban jutott menedék, ivóvízzel, élelemmel, stb. A túlélők egyesültek és kutatni kezdték az Armageddon okát [ezt a játékban végig nagybetűvel írják]. Kiderítették, hogy a káoszt az Észak-Amerikai Védelmi Hálózat okozta, a "Zaker". Miután a rendszer kilőtte a rakétákat, az emberiség elvesztette felette a hatalmát. [Az előbb még csak az amerikaiaké volt a rendszer. Egyébként a szöveget ilyen nehezen érthető fordítás jellemzi végig. Hogy miféle fordításról van szó? Arról majd később.] A többi ország megpróbálta elfogni a nukleáris rakétákat, ám a legtöbb így is becsapódott, nagyvárosokat törölve el a föld színéről, fontos épületeket és létesítményeket pusztítva el. A túlélők csak sötét, mocskos meg nedves menedékekben élhettek, abban reménykedve, hogy eljön majd egy új kor hajnala. Aztán egy nap egy szervezet, az Új Remény lépett színre. Soha nem látott új lakókörnyezetet, élelmet, vizet s munkát nyújtottak annak, aki hajlandó volt fizetni érte. Úgy hírlett sokan csatlakoztak, de soha többé nem látták őket. Senki nem tudja, hogy valójában boldogan élnek még, vagy már halottak-e; teljesen eltűntek föld színéről ugyanis. Az emberek azonban összezavarodtak, egyesek gonosz terveket sejdítettek a háttérben, mások az efféle eltűnéseket csak a szokásos emberi gonoszsággal magyarázták. Azonban mindenkiben egyre csak nőtt a megmagyarázhatatlan félelem. Nehezen felejtenek az emberek ilyesmiket, de az idő repült... [Én pedig rövidítik a történeten, mert ismétli önmagát.] Skynet City-ben, az emberiség új fővárosában élsz és dolgozol, hol a túlélés biztosított, de a személyes szabadság nem. Te vagy Jet Hunter, egy magasan képzett, hű katona, aki kétségek nélkül dolgozik az Új Reménynek. Legalábbis addig, míg szüleid, kik magas beosztású kutatók voltak, a hatóságok meg nem ölnek, minden ok nélkül. Ezt a veszteséget nem tudod elfogadni. Kételkedni kezdesz. Kételkedsz abban, hogy mindaz, amit a szervezetért tettél, igazságos volt-e? Kételkedsz a szervezetben, amelynek életed szentelted.

Ezt a történetet én tettem már úgy-ahogy olvashatóvá, mert nem teljesen érthető. A Mars 3D grafikája egyébként egész jó. A sprite-ok többsége animált, remekül mozog. Az általános megjelenítésre sem lehet panasz, hacsak az nem, hogy itt-ott felfedezhetünk majd a fentebb már említett alapművekből egy-egy módosított elemet, textúrát, stb. A hangrészlege egészen fejlett, főhősünk káromkodik, ha lelő valamilyen kellemetlen ellenfelet, miként az ellenfelek is beszélnek hozzánk támadás közben olykor. Van zene és hanghatás, ahogy az elvárható. Az irányítás egyszerű, főleg, ha már játszottunk DOS-os FPS-ekkel, főleg a Duke-kal. Annyi újítást tettek bele még a készítők, hogy az oldalazás gombot és az előrét megnyomjuk, akkor főhősünk tesz egy 180°-os fordulatot. A játékélmény sem rossz, de valahogy fura. Mondjuk sokat segít rajta, ha nem az eredeti kínaival játszunk, mint ahogy én tettem kezdetben, hanem már az elégséges minőségben lefordított angol változatot próbáljuk ki, amelyet ezen a linken elérhet bárki. Így már érthetjük a párbeszédeket is, amelyet hősünk folytat, mert olykor beszélgetni is kell. Illetve, csak olvasnunk, ahogy ő beszél. Mindenesetre, aki szereti az FPS-eket, annak érdemes kipróbálni, mert tényleg nem tűnik rossznak.

  Az eredeti, kínai Mars 3D-nek elég volt 32 megabájtnyi memória, viszont a fordításnak már 64 mega kell! Ezenkívül természetesen CD-t kell mountolni hozzá. Nálam úgy nagyjából 35-40 000-es ciklusszámon mozgott jól a játék.

  Ez volt hát az ötvenhatodik játékcsokor. Magam sem tudom még legközelebb milyen programok ismertetésével jelentkezem, de addig is jó játékot mindenkinek!

Komputer Kalandor