Kezdetek
Mielőtt megalkotnám kicsiny csapatom, vagy más néven a partim, először bemutatnám röviden az emulátort:
Ez egy WinVice 2.4-es nightly build -- abból sem a legfrissebb -- a pontos verziószám látható a képen, amely nagy betűkkel hirdeti, hogy nem stabil. Én nem tapasztaltam összeomlást eddig még, szerencsére. Szóval jól működik. A kezelőfelülete megváltozott a hivatalos 2.4-eshez képest, mert itt már csak néhány legördülő menübe van ömlesztve minden. Most már sokkal inkább hasonlít a Linuxos változatra. De erről elég ennyit, ha kérdésed van, tedd fel kommentben!
Akkor hát töltsük is be a játékot!
Egy kérdés után, miszerint akarunk-e gyorstöltőt, kisvártatva megjelenik a címképernyő, s felcsendül egy hősi, indulós, mai divatos szóval élve: epikus dallam. Ezt a zenét egyébként David Warhol szerezte és úgy tűnik az egyetlen muzsika a játékban. Ugyanis kalandozás közben nem szól semmilyen zene! A játék hangulatához egyébként remekül illenek az úgynevezett Wagnerikus rock vagy power metal -- Magyarországon lovag metálként is ismert -- stílusú bandák szerzeményei, mint például az olasz Rhapsody, ami ma már Rhapsody of Fire néven lép fel a világban. Íme egy kis ízelítő belőlük:
Az intro után megkapjuk a készítők nevét, illetve egy választást, hogy most a demót szeretnénk megnézni, vagy inkább kezdenénk játékot. Ha nem csinálunk semmit, akkor automatikusan demózni fog. Lényegében körbevisz bennünket kicsit, megmutatja a harcot, a mászkálós részt, stb. Közben bőszen bizonygatja, hogy ez az élmény olyan, mint egy "igazi" D&D-élmény; buzdít a felfedezésre, hogy járjuk be a várost, a vidéket; végül élteti önmaga grafikáját, illetve egyéb hasonló gazdagságát. Amennyiben a játékot választjuk...
Mint említettem az eredeti változat lemezképeivel (image) fogok játszani, így az kódot kér. Itt balra látható a helyes megfejtés illetve, hogy miként kell a kódkereket használni. Megnézzük, hogy mely Espruar és Dethek rúnákat keresi, ezeket egymás alá "tekerjük", majd közli, hogy mely vonalazás alatti szót írjuk be. Ha valamit elrontunk, akkor nem értelmes angol szó fog kijönni. Itt, mint az látható a "Beware", azaz "óvakodj" volt a kód, és már kéri is a harmadik lemezt.
Ha sikeresen túljutottunk ezen a szoftver-Kerberoszon, akkor egy három pontos menübe dob bennünket. Az első menüpontban megalkothatjuk a karaktereinket, a másodikban hozzá adhatjuk őket a csapathoz, a partihoz. A harmadik menüpont pedig nem más, mint mentett játék visszatöltése. Lévén először játszok, rögtön gyúrok is magamnak embereket a virtuális agyagból.
Először dob nekünk a gép mindenféle tulajdonság értéket (ezeknek magyarázatát lásd a játék szabálykönyvében), amit vagy újradobathatunk vele, vagy elfogadhatjuk. Majd következik emberünk kinézetének megválasztása. Szerencsére ezt a későbbi részekből már kihagyták, ott már csak a hőseink ikonjait lehet változtatni, de itt még lehetőség adódik, hogy kiengedjük magunkból a tizenhárom éves énünket, s szakállas nőként ábrázoljuk a szerzetesünket, vagy bármelyik más emberünket. (Esetleg ha Conchita Wurst rajongó vagy, akkor őt is megalkothatod ;) De ha kedveljük Tim Robbins-t/Val Kilmert, akkor őt is létrehozhatjuk karakterünk avatárjaként. Ahogy az én fél-elf harcos/varázsló (magic-user)/tolvaj emberem is hasonlít az említett színészekre. Ha kiszórakoztuk magunkat, akkor mehetünk is tovább. Szükségünk lesz üres lemezre, amire elmenthetjük hőseinket, illetve adott helyzetüket a világban. Ilyet a WinVice-ban könnyedén fabrikálhatunk!
Egész egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy a Fájl (File) legördülő menüben kiválasztjuk a Lemezképmás csatolása (Attach Disk Image) menüponton belül a #8-as Lemezegységet (Drive #8), majd amikor felugrik az új ablak, akkor beírunk egy fájlnevet, aztán alul, középen rányomunk a Képmás létrehozása (Create Image) gombra, és voilà, kész is az új formázatlan lemezünk. Lépjünk egy könyvtárral feljebb, s vissza, ha nem látnánk az új fájlt. Ezt csatlakoztatva a játék leformázza nekünk, illetve rámenti a karakterünk.
Ha készen vagyunk embereinkkel, akkor hát küldjük őket a kalandok közé!
Így tettem én is. Csapatom, partim a következő hőseimből álltak össze:
Két ember, egy harcos, Odo de Ridefort s egy szerzetes, Tarfejű Gorvenal
Egy elf hölgy, ki egyszerre harcos és varázsló, Acantha Loraran
Három fél-elf, kik szintén több karakterosztályba tartoznak, így van köztük harcos-szerzetes, a titokzatos Seneph, harcos-varázsló, Móg, az Áldás , s a Tim Robbins/Val Kilmer hasonmás harcos-varázsló-tolvaj, Phixidorous.
Hosszú, kényelmetlen s dülöngélő hajóút után, melynek során átkeltek a Hold-tengeren, megérkeztek Phlanba. A városba, amelynek új urai egy új aranykor eljövetelében reménykednek. Éppen ezért mindenféle kalandort hitegetnek azzal, hogy mesés kincseket rejtenek Phlan szörnyektől, rablóktól hemzsegő, elzárt, régi kerületei. Miután a legény körbevezette a csapatom, első útjuk a legközelebbi fegyverkovácshoz vezetett, lévén erszényük teli, de kezük üres, testük pedig gyilok ellen védtelen. Kevert osztályú embereim szerencsére bármely fegyvert forgathatnak, ami nekik (nekem) tetszik.
A boltban a választék fejedelmi volt. Odo, pikkelypáncélt öltött magára, fegyverül pedig egy másfélkezes "fattyúkardot" (bastard sword) választott.
Tarfejű Gorvenal, jó szerzetesem, szintén pikkelypáncélt választott, és cséphadaróval meg pajzzsal fegyverezte fel magát.
Seneph, a titokzatos szerzetes, egy háromágú szigonyt (trident) választott, mint egy római retiarius, testét pedig fémpikkelyekkel fedte ő is.
Móg az Áldás, pikkelybe bújt szintén, de ő jobb szerette a távolságot maga s az ellenség között, így ő egy könnyű számszeríjat vásárolt, harminc lövedékkel (quarrel). Ha pedig ezekből kifogyna, arra az esetre egy remek handzsárt vett.
Phixidorous, a mókás tolvaj, szintén távolról szerette eldönteni a harc kimenetelét, így ő egy rövid íjat vásárolt, ötven nyílvesszővel. Ha az ellenség mégis a közelébe keverednék, erre az esetre maga is egy gyors handzsárt választott.
Acantha Loraran ki egy harcos-varázsló volt, szintén a handzsár könnyedségében meg pajzs mögött látta a megfelelő védelmet, de hogy mielőtt még a veszedelem a közelébe érne, ellátta magát hajító tűkkel (dart). Finom idomait pedig, akárcsak Phixidorous, bőrpáncéllal fedte.
A bevásárlás után embereim felkeresték a városházát, melynek falán a proklamációkat olvasgatták, és igen megtetszett nekik az, amelyben jutalmat kínáltak, siker esetén, azoknak a merész kalandoroknak, kik arra vállalkoztak, hogy megtisztítják a város pórnegyedét (slums). Rögtön útnak is indultak, Új Phlant, így nevezték a városnak ezt a részét, amely még civilizált volt, egy jól őrzött kapun keresztül hagyták el, ahol az őrök gyanakodva figyelték minden léptüket.
A pórnegyedbe lépve, hangosan döngött mögöttük a kapu, amely odacsalt egy fogadóbizottságot is ám: egy kötekedő kobold különítményt. Miközben a távolban riadószó zendült. Embereim alábecsülték ellenfeleiket, így azok, bár jól kezdődött a csetepaté, komoly sérüléseket okoztak nékik. Seneph és Phixidorous úgy tűnt holtan estek össze ott a kapu előtt, mely mögül nem érkezett semmilyen segítség. Embereim feldühödtek társaik vélt elvesztésén, s pokoli dühvel rontottak a koboldokra. Pusztán ketten menekültek el.
Mikor elült a csatazaj, kiderült, hogy Seneph s Phixidorous csak súlyos sebet kaptak. Az eldobált fegyvereket összeszedték embereim, kiválogatva mi nekik kellett (take), a pénzt egyenlően elosztották egymás között (share). A sebesülteket társaik visszavitték Új Phlanba, s a kapu túloldalán ott volt Sune temploma, ahol a papnő felkínálta a csapatnak, hogy meggyógyítja az elesett szerzetest, meg a tolvajt, de olyan arcátlan árat kért érte, 600 aranyat fejenként!, hogy inkább visszatértek a pórnegyedbe.
Inkább ott hajtották álomra fejüket, s őrizték immár eszméletlen társaik álmát, miközben varázslatokat tanultak. S társaik gyógyulását várták, mely legalább tizenöt napot vett igénybe, azonban tizenhetet pihentek, mert elhatározásukat már nem voltak képesek megváltoztatni, amennyi napot kijelöltek maguknak, annyit aludtak, pihentek át. Ennek végével felkerekedtek, s folytatták kalandjukat.
Ám ekkor egy ork őrjárat fordult be a következő sarkon. Embereim nem hagytak időt ezeknek a disznófejűeknek, hogy egyáltalán felfogják, mi történik, azonnal támadtak. Visítva próbáltak menekülni, de igyekezetük hiábavaló volt, mert embereim utolérték őket. Nem volt ez csata, csak mészárlás, csapatom kissé meg is undorodott magától, de tudták, ha most egy is elszökik, akkor csak többed magukkal térnek vissza, mint a koboldok.
Azonban az orkok már több pénzt hordoztak tarsolyukban, mint a koboldok. Fegyvereik is jobb minőségűek voltak, akárcsak páncéljaik. Odo de Ridefort lovag hátán a rövid kardok úgy voltak felnyalábolva, mintha csak efféle fémrőzsét szedett volna. Épp visszatértek volna Új Phlanban, amikor meglepte őket a kapu előtt egy újabb kobold csapat. Nem volt kegyelem. Acantha az ellenség nagy részét elaltatta, kiket így igen könnyű volt leszúrni, íjjal meg számszeríjjal átlőni. Abban a boltban adták el a jószágot, amelyből felszerelkeztek. Nem sok pénzt kaptak a sok lim-lomért, de azért kezdeti fizettségnek nem volt megvetendő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése