Tolvajcéh

Tolvajcéh

  A segítőkész tolvaj hamarosan saját céhmestere elé kísérte embereimet. A sunyi képű céhmester meglepő módon nem valami becstelenségre akarta rávenni hőseimet megmentésükre hivatkozván, hanem menedéket kínált. Igaz kicsit nyugtalannak tűnt eközben. Harcosaim tudták, hogy újabb kalandjaik még csak most kezdődnek, ezért elfogadták a lehetőséget, hogy sebeiket elláthassák. Habár való, hogy ezt nem minden kétség s gyanú nélkül tették, mert hát mégiscsak tolvajok között bujkáltak. De az is tény, hogy egy tolvaj nem gyilkolja le áldozatait, hanem csak meglopja őket.

  Pihenésük után embereim felkereste ismét a céhmester. Aki ezúttal elárulta, hogy a király lányát a Tűzkések az ő céhében rejtették el, abban bízva, hogy ezzel majd tőrbe csalhatják az uralkodót. Ebbe azonban a főtolvaj nem avatkozhatott bele közvetlen, de hírekkel szolgálhatott. Ám ekkor hatalmas robajjal beszakadt a helyiség ajtaja, majd mintegy mennydörögve egy Tűzkés orgyilkos rivallt a céhmesterre: "Áruló söpredék!" Aztán saját embereire kiáltott: "Elfogni mindőjüket!"
  Ám ahogy emberei szétterjedtek a helyiségben, mint valami légnemű anyag miazmái, a céhmester egy mérgezett kést hajított az üvöltöző orgyilkos felé. A penge nyakon találta, mikor a földre rogyott még nem halt meg, mert ott még rángatta tagjait a gyilkos szer, amelybe a tőrt mártották. Vitézeim, miközben fegyvereiket rántották elő, még látták, hogy a főtolvaj keblét egy nyílhegy járja át. Hja, így jár, aki orvgyilkosokkal paktál le... aztán megkezdődött a harc.
  Papjaim áldást s átkot osztottak, varázslóim a megfelelő pillanatban hajították el tűzlabdáikat, vad pusztítást okozva az ellenség sorai között. Az ellenséges tolvajok igen ügyes harcosoknak bizonyultak, mert embereim alig bírták eltalálni őket. Néhányszor még a két Tűzkés is elkerülte Phixidorous lövedékeit. Mókás tolvajom a csata folyamán ki is merítette puzdráját, így kénytelen volt handzsárjához, pajzsához kapnia, mielőtt belevetette volna magát e csata förgetegébe. Végül embereim meg a maréknyi szövetséges tolvaj győzedelmeskedett. A harc végeztével vitézeim a céhmesterhez siettek, de sebe halálos volt. Még vért köpve elmondta óhaját, hogy szívesebben lett volna most Yûlashban [ez egy Holdtengerparti város a Forgotten Realms világában, Lankamesszi s a Zhentil helyőrség között]. Végül kilehelte lelkét. Tetemét átkutatva hőseim egy térképre leltek, amely részelegesen ábrázolta csatornarendszert. Azért részlegesen mert csak utat mutatott a
céh meg valamilyen búvóhely között. Seneph lemásolta a térképet, majd embereim továbbálltak.
  Amint kiléptek embereim a véráztatta teremből, szemük egy vendégkönyvön akadt meg, amelyben az utolsó bejegyzés imígy szólott: "Bömbfazék O. [Ruskettle gondolom a rusty kettle-ből jött ami rozsdás fazekat jelent, de magyarul létezik ugye a repedtfazék kifejezés, de azért mégse legyen ilyen neve egy bárdnak, ezért változtattam Bömbölőfazékra, jobban mondva rövidítettem Bömbfazékra. Egyébként Olive Ruskettle egy hobbit, vagy inkább félszerzet. Clyde Caldwell is megörökítette az alacsony bárdnőt a Sárkánygyík Sarkantyúja (The Wyvern's Spur) című Forgotten Realms könyv borítóján. A mellékelt kép hátterében látható a hölgy.] Birodalmak bárdja - Ki a hárfámat érinti, karját veszíti."

  E fogadóteremből délre fordultak, egy hosszú folyosóra, ahol ismét tűzkésekbe botlottak bele. Újabb harc kezdődött, ám ezúttal az orgyilkosokkal tartott néhány bíborba öltözött mágus is. Embereim sérültek voltak ugyan, de roppant dühödtek is az orvtámadás miatt. Seneph kissé elvesztette fejét, majdnem szó szerint, de aztán megzabolázta indulatait. Acantha elaltatta a mágusokat, miközben papjaim és paladinom az orgyilkosokkal küzdött. Lassan, de biztosan bajnokaim utat vágtak maguknak a gyilkosok gazában. Az alja nép, látván, hogy fordult a kocka menekülni próbált. Ám Seneph megbénította őket, hogy Phixidorous-szal együtt lemészárolják őket. Ahogy így megnyílt előttük az út, úgy döntöttek, hogy pihennek egyet.
  Szerencsére pihenésüket nem zavarta meg senki. Így nem csak kipihente magát a partim, hanem még varázslatokkal is feltöltekeztek. Már épp folytatták volna útjukat, amikor a folyosón rohanó tolvajok közeledtek. Bajnokaim nyugodtan várták a vágtatva érkezőket, akik már messziről kiáltották, hogy a Tűzkések a csatornából törnek fel. "Akár a szennyvíz... no hisz oda is valók!" Jegyezte meg paladinom társai nagy gaudiumára. Csapatomat, azonban nem tántorította efféle figyelmeztetés.
  A folyosón tovább haladva, ahogy elérték az első a folyosó végén lévő kijáratnál látták ám, hogy egy hárfás félszerzet beugrik egy ajtón. Azonban nem törődtek efféle alakokkal most. Hanem, mivelhogy a bölcs, vagy inkább az útonálló, alaposan megmetszette erszényeiket a tolvajok kincsére fájt a foguk. Ezért megpróbálták felkutatni a kincseskamrájukat. E célból nyitottak be a folyosó keleti oldalán lévő első ajtón. Jobban mondva bezúztak azt...
  Odabent pedig egy Tűzkés nyomban rájuk is uszította a tolvajok vérebeit. Miután embereim a harci kutyák átmeneti gazdáját a túlvilágra küldték, az ebek is elvesztették kedvüket az acsarkodáshoz, de akkor már késő volt számukra. A helyiség egyébként a céh kutyaólja lehetett, mert megrágott pórázok s csontok hevertek mindenfelé a padozaton. Embereim elhagyták ezt az ólat, miután megpihentek egy kissé. A következő teremben azonban ismét csaholás ütötte meg fülüket. Újabb Tűzkések, újabb vérebeket uszítottak  a partimra!
  Azonban nem számoltak Acanthával, aki rögtön egy tűzlabdát hajított az ostoba orgyilkosok és még ostobább kutyáik közé. Hamar véget ért ez a harc is.
  Győzelmük után az első ajtót rögtön meg is próbálták kinyitni hőseim, de az úgy tűnt igencsak ellenáll akaratuknak. Azt gyanították, hogy esetleg egy ördöngös zárral van dolguk. Ezért Móg elmondott felette kopogó igét (Knock), s láss csodát, az ajtó kinyílt. Mögötte pedig ott lapult minden, amit eddig a tolvajok felhalmoztak. Pénzen kívül akadt még fegyver, páncél, tekercsek, varázsfőzetek. Egy igen különlegesnek tetsző por, és még egy vereslő Ioun kő is. [Ezek az AD&D-ben olyan varázskövek, amelyek amellett, hogy a használójának valamilyen pluszt adnak, annak feje körül keringenek. Ismeretes még a szerepjátékban Ioun köveként, illetve Congenio kavicsaként is. A most talált kő pedig a használójának az ügyességét növeli meg egyel, hacsak nem maximum (18) áll már.].
  Hamarosan Ioun köve már ott orbitált Seneph titkos tanokkal teli koponyája körül. Embereim, kihasználva az ördöngös zárral bíró ajtó védelmét, megpihentek. Varázslóim tanulmányozták a tekercseket, amelyeket tolvajok kincsei között, de sajnos a rajtuk lévő igéket nem tanulhatták meg, mert számukra még túl bonyolult volt. Ezt követően folytatták útjukat. Kiléptek a kincseskamrából, hogy ezen a folyosón haladjanak tovább. A korridor felénél azonban különös zaj ütötte meg füleiket. Az egymáshoz csapódó fémek csengése s szilaj bestiák morgása visszhangzott végig a folyosón. Félelmetes volt, de embereim szívébe nem plántált rémületet. Hallottak ők már sokkal rettenetesebbet is. Az északra vezető ajtón nem nyitottak be, hanem a délre nyílón távoztak e folyosóról.
  A kutyaólhoz hasonló kis terembe jutottak, amely telis tele volt oly ketrecekkel, amelyekben általában majmokat szoktak tartani. Azonban szerencsére nem akadt most itt egy sem az említett emlősök közül. Így hát embereim folytatták útjukat dél felé. A következő szobából két ajtó vezetett ki, hőseim a baloldalit választották. Közben olyan testeken léptek keresztül, amelyek halálos viadalban fonódtak össze, de immár élettelenül. Ekképpen haladtak egyre csak délre a céhben, mikor is a legutolsó ajtó mögött orgyilkosok rontottak rájuk.
  Ismét két varázsló volt az asszaszinokkal, az egyikük egy varázslövedékkel még meg is dobta Phixidorous-t, de több trükkre már nem volt alkalmuk. Az utolsó Tűzkés azonban alaposan kifogott embereimen, de ő sem kerülhette el sorsát. Mókás erdőkerülőm végzett vele, mivel a többiek csapásait ügyesen elkerülte az átkozottja!
  Embereim egy kicsiny helyiségbe jutottak, a dél felé lévő falakat átvizsgálva, felfedeztek egy rejtekajtót, amely a csatornába nyílt...