Mint patkányok a csatornában
Embereim átlépvén a forgófalon, Tilverton fojtóan bűzös miazmájú, sötét csatornájában találták magukat. Ahol a langymeleg iszapos bélsár cuppanva ejtette rabul az ember lábát, az alacsony boltozat pedig görnyedésre kényszerítette még a legbüszkébbeket is. A harc ilyen körülmények között igencsak visszatetsző dolognak tűnt, de hőseim tisztában voltak vele, hogy minden bizonnyal lesz benne részük.
Gorvenál, kinél a térkép volt, rögtön megtekintette az elhunyt főtolvaj térképét e dögletes szagú helyről. Majd egykedvűen elhúzta száját, látván, hogy a kanális nem úgy tekereg, mint ahogyan azt a céhmester megrajzolt. Ettől függetlenül megindult dél felé a csapatom. Egyre mélyebbre hatoltak a kanális intestinumában, de alkalomadtán még elérte fülüket a fegyverek csörgése, amely a céhből jött. Megálltak az első sarkon, hogy pihenjenek, gyógyuljanak, majd rendületlenül haladtak tovább délnek.
Egy ajtó állta útjukat legelőször idelent, amelyet Tarfejű zúzott szét, merthogy be volt zárva. Azonban az öreg szerkezet nem állhatott ellen papom akaratának, cséphadarójának (flail). Vitézeim már-már figyelmen kívül hagytak egy darabka papírt, amely a lábuk alatti fertelem fölé volt a falra szúrva, és amelyen ez állt:
A Kések megbízhatatlanok, a szektatagok szintúgy,
a varázsló tébolyult, T pedig nagyon veszélyesnek tűnik.
Ne bízz az Új Szövetség szavában, főleg ami a béklyós alanyokat illeti!
Ideje megszerveznünk saját megfigyelőcsapatunkat. Mint...
T-betűt elolvasván partimnak egyetlen lény jutott eszembe: Tyranthraxus. Hiszen megígérte, hogy visszatér, s az efféle démonok nem csak úgy harsogják az ilyen fenyegetéseket. Azonban vitézeim folytatták útjukat. Azonban alig halattak előre, midőn egy fejük feletti nyílásban, valami csattogott. Senki nem tudta megmondani, hogy mi lehet az, de csak tolvaj lett volna oly ügyes, hogy felmásszon érte, így inkább otthagyták embereim. Majd az egyetlen délre vezető ajtón benyitottak. Innen az első kelet felé nyíló ajtón folytatták útjukat. Miután elhagyták a szűk járatot dél felé, ahová ekképpen érkeztek, különös zajra figyeltek fel egy kisebb gyűjtő teremben. E zaj olyannak hatott, mintha hatalmas lábak csoszogtak volna a mocskos kövezeten. E kisebb gyűjtő teremben, ahol mindenféle hulladék felgyülemlett, találtak egy zöld köpenyt is, de ezt csak úgy észrevették, mert különleges tulajdonsággal nem bírt a piszkos ruhadarab.
E teremből nyugat felé vitt az utuk. A következő helyiségben azonban bajnokaim érzékeit fertelmesebbnél is fertelmesebb záposság rohanta meg s vette ostrom alá. Egy különösen undok szarhalom alól pedig még undokabb tüskés csápos, elefántlábú szörnyek törtek rá csapatomra. Ezek a mindenevő otyughok voltak, vagy ismerik még őket gulguthra néven is, szemekkel nem rendelkeztek, de szájukban veszélyes agyarsövényen át vezetett az út miazmáktól fertőzött gyomrukba. [Annyit érdemes tudni ezekről a lényekről, hogy háromszor támadnak egy körben. Ez a játékban úgy jelenik meg, hogy három sebzést visznek be.] Ám embereim nem kívántak e mondott helyre kerülni, ezért bármennyire nem akartak harcolni idelent a csatornában, most kénytelenek voltak.
Előkerültek hát a fegyverek. Leggyorsabb, mint mindig Phixidorous volt. A nyílvessző átszelte a bűzhödt ájert, majd az egyik otyughba csapódott. A bestia szinte meg sem érezte. Seneph átkot szórt rájuk, emiatt az egyik csáp el is találta, alapos zúzódást hagyva vértezetén, testén is. A következő csapás Odo de Ridefort-ot érte. Meg is lepődött a támadás hevességén jó paladinom. Azonban válasza sem késett sokáig, mert kardcsapása nyomán felüvöltött az egyik bestia. Varázslóim ekkor tűzlabdákat hajítottak a csatorna rémségeire. A robbanás robaját is túlszárnyalta fájdalmas üvöltésük. A két varázslóm még egy-egy lövedékkel megsebezte a bestiákat, amelyek menekülőre fogták a dolgokat, lévén túlerejük odaveszett már.Hőseim örültek a szörnyek elbizonytalanodásának, mert maguk is igen kemény csapásokat szenvedtek el. Így hát rögtön lepihentek, mert sejtették, hogy a szörnyek e fertelmes óljába nem fog semmiféle orgyilkos vagy más egyéb ellenség keveredni. Így ellátták sebeiket, varázsigéiket memorizálták. Mikor eleget pihentek, dél felé hagyták el az otyugh ólat. A következő ajtó zsanérján pedig egy lila ruhadarabot fedeztek fel. A rongy igen finom kelméből készült, tán erre vitték el a király lányát a Tűzkések?
Gorvenál a térképre nézett egy pislákoló pilács fényénél. A halovány derengésben szája mosolyra húzódott, mert látta, hogy jó helyen járnak, majd elmondta társainak, hogy csak a folyosó tekergését kövessék, ajtón most ne nyissanak be, egyelőre. Így is tettek hát. Mígnem egy hosszú járatban, dél felé egy a Tűzkések által felállított ellenőrző pontot nem vettek észre. Fegyvereiket elővéve haladtak bátran előre. Az orgyilkosok is elővették tőreiket, miközben a főcsahosuk azt követelte hőseimtől, hogy menten adják meg magukat. Vitézeim erre fegyvercsörgéssel válaszoltak. Így hát ismét harcra került a sor!
Azonban ezek a Tűzkések nem voltak igazi ellenfélhez szokva, mert alig győzték le egyiküket embereim, máris menekülni próbált a többi. Kettőnek sikerült is kereket oldania. Ebből az egyik olcsón megúszta, a másik nyílvesszővel a hátában szedte a lábait. Hanem ezt követően fülsértő riadó kélt a odalent. Ezért partim úgy vélte, hogy jobb, ha kissé meghúzzák magukat. A helyiség, amely az egyetlen volt e hosszú egyenes folyosón, különös szobácska volt. Lévén tele volt az orgyilkosok hulláival, de oly erővel voltak összepréselve, hogy ezt pusztán emberi erő nem művelhette.
Varázslóim a pihenésük alatt megtanulták igéiket, s papjaim már-már sebeik ellátásához néztek volna, amikor is a kis helyiségbe bezúdult egy hallom Tűzkés meg a vastag bőrű ölebeik: krokodilusok. [Azt hiszem a készítőkre nagy hatással volt a nyolcvanas évekbeli Aligátor című horrorfilm, hogyha a csatornában krokodilokkal lehet találkozni...] Alighogy legyőzték embereim ezeket a négy illet két lábon járó mocsokban hentergő hüllőket, máris újabb rémségek kerültek elő a kanális átkozottul fekélyes gyomrából.
Otyugh-ok ismét! Azonban harcosaim már fáradtak voltak, igék híján, mi több már nem csak amolyan embernagyságú bestiák suhogtatták csapjaikat, hanem óriások is! [Neo-otyugh]. Szerencsére varázslóim egy-egy bűzfelhő varázslattal (Stinking Cloud), a "kicsiket" harcképtelenné tették. Közben pedig Phixidorous a két óriás szarzabálót lődözte szüntelenül. Azonban egy idő után az egyik "kicsi" bestia is felébredt. Ezt a titkozatos papom tartotta kordában cséphadarójával. Végül legyőzték bajnokaim ezeket az ocsmányságokat is. [Jobban mondva a két utolsó otyugh egy nagy s egy kicsi "megadta" magát (surrender). Továbbá azt is sikerült felfedeznem, hogy a játék hibás, mert Phixidorous kettesével lövi a nyilakat, varázslóim pedig hármasával hajigálták a dobótűket. Gondolom ezért is volt a játékból 1.0; 1.1; 1.2 és 1.3-as verzió is...].
Csapatom sietve elhagyta e hullaházat, majd egy másik menedéket keresett, ahol erőben, igében feltöltekezhettek. Szerencséjükre ezt nyugodtan meg is tehették, majd újult erővel, bátorsággal folytatták volna útjukat, de az ajtóban egy hulla fordult ki a szennyből. Ez még nem is lett volna érdekes, hanem az alkarján épp oly pecséteket díszelegtek, mint saját vitézeim végtagján. Azzal biztatták magukat, hogyha a képesek voltak túlélni olyan nagy túlerőt, mint az otyugh-oké, akkor túlélik ezt a kalandot is, és nem jutnak e szerencsétlen flótás sorsára. Ezzel az elhatározással folytatták útjukat délnek.
Hanem ismét pihenniük kellett vitézeimnek, de szerencséjükre most sem zargatta őket senki. Felgyógyulva folytatták útjukat, s követve a folyosó kígyózását három ajtóhoz jutottak. Gorvenál nem nézett a térképre, de a baloldali ajtót választotta. Amint beléptek három trágyapiramist vettek észre maguk előtt. Az egyiken pedig valami csillogott. Különös módon e gúlák oldalaihoz dörgölődő otyughok nem támadtak rájuk, hanem azzal voltak elfoglalva, hogy ékítsék ürülékpiramisaikat. Hamarosan az egyik ocsmányság közelebb jött, óvatosan. [Válasszuk a Bargain (egyezkedés) menüpontot.] Harcosaim agyában egy telepatikus zümmögő hang szólalt meg: "A csillogó csecsebecséért kincseket kérünk! Innen délre élnek még a fajtánkból, kiknek két halomnyi illatos elemózsiájuk van. Azt hozzátok el nekünk!" [Egyezzünk bele az Agree menüponttal.] A hang ezzel elhalkult. Mivel innen nem vezetett dél felé kijárat, partim visszatért a három ajtóhoz majd belépett a középsőn.
Két rövidke folyosóról pedig egy kisebb igen bűzös termecskébe jutottak. A bűz ismerős volt már embereimnek... jöttek is az otyugh-ok nyomban. Igen vad tusakodás kezdődött e bestiák és vitézeim között, mert nem volt hová elbújniuk embereimnek. Mógot emiatt majdnem meg is ették ezek a förmedvények. Szerencsére Seneph segítségével el tudott menekülni, majd tűzlabdát dobott az otyughokra. Szerencsére csak egy óriás példány volt e helyütt. Acantha öklendően büdös felhőt támasztott a szarevők között, amely még ezeket a bestiákat is megbetegítette, majd ő is egy tűzlabdát (Fireball) dobott rájuk.
A szeméthalmok, amelyeket az otyugh-ok akartak láthatólag különbözött a többi kisebb hanttól. De embereim elébb lepihentek, mielőtt visszatértek volna a "fizetséggel". Miután új erőre kaptak, visszamentek a beszélő fertelmekhez. Amint megérkeztek ezek a szörnyek örömükben ugráltak vaskos, elefántszerű lábaikon. Rögvest hőseimhez hajították a fényes tárgyat, majd elvették szeméttömeget. Zümmögő telepatikus hang szólt ekkor hozzájuk ismét: "Szabadon távozhattok!"Ez a fényes tárgy egy igen finoman mívelt kis ékszer volt, amely a Zhentarim kompánia, azaz a Fekete Hálózat, jelére volt formázva. Az meglátszott rajta, hogy nem is oly rég még valakinek a nyakában függött. [A Zhentarim kompániáról már az előző részben, a Fényesség Tavában is szó esett, ott elolvasható, hogy mi is az. És a játék még mindig nem képes rendesen leírni az AD&D-s neveket úgy látszik, mert ezt is Zhentrimnek nevezi.] Ezen a kis medálián kívül még néhány egyéb encsembencsemet is kaptak hőseim, amelyet elosztottak egymás között.
Tovább indultak délnek abból a kis helyiségből, ahonnan a szeméthalmokat elhozták. Elérték hát a kanális szekcióját. Az újabb teremből nyugatra lehetett kijutni, innen már nyílt ajtó délnek is. Azonban mielőtt ezen beléptek volna embereim, Seneph, a titokzatos papom, baljós sugallatra, egy morgott egy imádságot (prayer), hogy a következő csatában nagyobb eséllyel kerüljék el az ellenfél csapásait. Majd beléptek a következő helyiségbe.
A boltozatról zöld mancsok nyúltak alá, majd egy öblös hang, így szólt: "Várjunk csak! Te nem is a Csontörlő vagy,.. de biztosan ízletesebb is leszel!". Vitézeimnek sikerült egy ilyen ragyaverte, nyűhes trollfészekbe jutniuk. A zöld ocsmányságok nyomban bajnokaimra is vetették magukat. A trollok oly gyors hirtelenséggel támadtak, hogy Gorvenál és Móg, majdnem otthagyta a fogát. Ám szerencsére, varázslóim eldugították a szörnyek nagy orrát bűzös felhőzettel. Phixidorous, kinek tegeze már régóta üres volt, vad szilajsággal rontott rá a trollokra handzsárjával.E rémeknél egyébként megannyi érdekes tárgyat találtak embereim, amelyeket természetesen magukhoz is vettek, mert hasznosnak vagy értékesnek tűntek.
Miután kipihenték e veszedelmes csata fáradalmait, úgy döntöttek, hogy körbenéznek egy kicsit. Ezért nem dél felé, hanem a nyugati ajtón távoztak. A terem, amelybe benyitottak igen semlyés, ingoványos volt, lévén padozat híján bajnokaim mélyre süllyedtek benne. Azonban nem kerülték el azoknak a trolloknak a figyelmét, amelyek egy kis füves dombocskán üldögélve gurítottak nagy hús darabokat az iszapban hentergő krokodilusaiknak. "Újabb húsadag, s milyen hamar!" fordultak e szavakkal embereim felé a szörnyek. [Ez volt a legszemetebb csata, amelyet egy SSI játékban valaha is meg kellett vívnom. Hihetetlenül alattomos, szemét "intelligenciát" írtak bele a játékba. Olyan trükköket húzott elő, hogy azokat csak igen cifra, változatos jelzőkkel lehetne illetni. Szóval csak vigyázat! Ám az is lehet, hogy csak én fogtam ki...] A szörnyek baja után saját sebeiket látták el hőseim ebben az ingoványban.
E mocsári teremből nyugat felé távoztak. A folyosóra kilépvén különös dologra figyeltek fel: az általános, már-már megszokott kanális bűz helyett bomló hús szaga terjeng a levegőben. A falra pedig valakik egy olyan szimbólumot égettek, amely egy tenyért ábrázolt, benne egy tátott szájjal. Seneph a titokzatos pap ismerte e jelet. A már-már elfeledett istenség, a Sötétséghozó, Moander szimbóluma volt ez. Úgy tűnt előkerültek a feledésből követői. Mivel már elegük volt az egész csatornából, embereim ezért elindultak délnek a folyosón.
Ahogy partim együtt szédelgett a járattal, zajt hallottak, amely váratlanul elhallgatott. Nem tudták mire vélni ezt, ezért inkább folytatták útjukat. Azonban váratlanul lágy fuvallat fújta meg Phixidorous hátát. Így megvizsgálták a falat, amely valójában egy forgó ajtó volt. [A képen látható helyen egyet kell lépni előre, majd kelet felé fordulva átlépni a falon, de előtte használjuk a LOOK (itt azt jelenti, hogy megvizsgál) parancsot.] A rejtekajtó mögött pedig a tolvajcéh edzőtermére leltek, ahol gyakoroltak egy kicsit. Odo de Ridefort kivételével mindenki tanult valami újat, majd visszatértek a csatornába. [Lényegében a paladinon kívül mindenki hatos szintű lett.]
Követve a folyosó kígyózását, hamarosan egy ellenőrző ponthoz jutottak vitézeim, hol Tűzkések hullái feküdtek szerteszét. A félhomályból pedig egy lovag lépett elő. Páncélja alatt Myth Drannor városának libériáját viselte. Így szólt a harcos: "Látom, hogy a Tűzkések kék tetoválásait viselitek. Azonban úgy hallottam, hogy az átkozott Lángszülte arra használja az ilyesmiket, hogy embereket irányíthasson vélük. Kinek a pártján álltok?" Odo de Ridefort állva a harcos fürkész pillantását habozás nélkül felelte, hogy senkién (No one). A katona láthatólag megkönnyebbült, ezt követően így folytatta: "Egy kisvárosi folyóka ellenére e kloáka igencsak gazdag cselekményekben. Ha a Tűzkések búvóhelyére tartotok, akkor ne végezzetek a pörölyös pappal. Ő velem van." Ezt követően félre állt az útból, szabad utat engedve csapatomnak.
Embereim követték a járat kígyózását, majd egy elágazásnál nem fordultak délnek, hanem az ottani ajtót törték be. Szerencsére mögött nem lappangott semmi és senki. Dél felé hagyták el ezt a helyiséget, s végre kiértek a csatornából. Megérkeztek a Tűzkések búvóhelyére, amelynek bejárata egykor ellenőrző pont lehetett, de láthatólag azt sietve elhagyták...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése