Koval Udvarház

Koval udvarház

  A tavernából a városház kopott falára enyvezett hirdetményeket mentek olvasni. Szemük pedig megakadt a CXXXIV. vagy 134. proklamáción:

Közhírré tétetik, hogy azokat az egyéneket, akik a Koval család udvarházában ütöttek tanyát, a városi tanács árulónak nyilvánította. Továbbá ki(k) e törvényen kívüli egyénekkel végez(nek), jutalomban részesül(nek). A városnak e mételytől való megszabadítására a tanácsi hivatalnoknál lehet jelentkezni.

  Hmm... gondolták egy emberként embereim. Elvállalták e küldetést, és rögtön útnak is indultak. Innen-onnan tudták már, hogy a Koval udvarház a Meddő-folyó, amit régen Stojanow-folyónak neveztek, északi oldalán fekszik. Ezért hát hajót kellett bérelniük. Ez ügyben annál a kikötőmesternél érdeklődtek, aki átvitte volt őket a Tövis-szigetre, a Sokal-toronyhoz.

  A kikötőmester rendelkezésükre állt, és elmondta, hogy visszatérhetnek a Tövis-szigetre, vagy keletre, nyugatra is hajózhatnak, de átkelhetnek a folyó torkolatán az öbölhöz, északra. Embereim ez utóbbira váltották meg a viteldíjukat. Majd a móló végéhez sétáltak, ahol várt rájuk a vitorlás. A könnyű kis bárka fürgén fúrta magát át a hullámok taraján, így egykettőre embereim ismét olyan talajra tehették a lábukat, mely nem imbolygott alattuk, felkavarva ezzel Mógnak gyomrát oly nagyon, hogy szinte belezöldült. A parton aztán, mikor Móg magához tért, megtanakodták, hogy miként haladjanak tovább. A város legkeletibb csücskén álltak, a folyó túloldalán, ahonnan három módon lehetett visszajutni Phlanba: északon, délen, meg persze a hajóval. Pusztán ez utóbbinak említésétől Mógnak ismét felfordult a gyomra. De nem törődtek vele igazán, hanem a falakon túl úgy látszott, hogy az északi kapu lesz a helyes választás. Jól is döntöttek.

  [A Search-öt kapcsoljuk be, hogy mindent megtaláljunk!] A Koval udvarház igen tekintélyes hajlék volt. Nyugati oldalában három, immár üres, istálló kapaszkodott egymásba, mint árvák vihar idején. Egyetlen, főúri, széles, dupla szárnyas ajtó volt a bejárata. A kilincs engedett Odónak, az ajtó könnyedén kinyílt. Hatalmas csarnok fogadta a vendéget itt, amelyben egyébként semmi érdekes nem volt. Azonban amilyen könnyen nyílt a bejárat oly nehezen tárultak a szobák ajtajai. Mindent bezárták! Az efféle fogadtatás igen gyanús, de csapatom merész kalandorok társasága volt nem pedig közemberek egylete.

  Így aztán embereimnek már csak azt kellett eldöntenie, merre is indulnak tovább. Mivel a nap már hanyatlóban volt odakint, úgy döntöttek hát, nyugat felé veszik az irányt, illetve törik be az első ajtót. Kicsiny szobába nyitottak, ahonnan egy szintén kicsiny helyiség nyílt, de ez utóbbinak már dél felé is volt egy ajtaja. Meg az is igazán zavarta a partim, hogy a semmiből ugrott elő egy tolvaj, kardjával hadonászva, de tudása felettébb éretlen volt még, így senkit nem talált el.

  Embereim már-már megszánták e tacskó tolvajt, hisz oly zsiványos egy bajusza volt, de aztán eszükbe jutott, hogy a pénzt fizetnek, ha vérét veszik, lévén áruló. Gorvenál egyetlen jól irányzott ütéssel átsuhintotta az ifjú tolvajt egyik másik világra. Nem volt embereim ínyére a dolog az efféle munka, de hát már vállalkoztak rá, nem lehetett mit tenni. A betört arcú tolvajnál egyébként nem volt más, mint hosszú kardja, keményített bőrpáncélja.

  Nem túl jó hangulatban rúgták be a következő, nyugati, ajtót embereim. S olybá tűnt, hogy ez bizony nem Móg napja volt. Ő volt ki, az ajtót lábával nyitotta ki, majd ugrott is be rögtön, de fentről egy kaszáló penge hullt alá – alattomos csapda – vállára zuhanva, hangosan megropogtatva csontját, de szerencsére nem törte el. Szitkozódva tántorgott a szobába, mögötte társai. Mikor mérgét végre kikáromkodta, látta, hogy a többiek a délnyugati sarokban észrevettek egy igen csinos fegyvergyűjteményt.
  Annyi érdekes penge volt ott felhalmozva, hogy válogatni kezdtek... volna. Ám, amikor Móg elhúzott egy kardot bűzhödt gáz töltötte meg a szobát. Embereimet szinte lebénította, köhögésre ingerelte a szag, így nem vették észre, hogy az alkonyati homályból egy csapat tolvaj ugrik elő. Égő szemmel, kaparó torokkal, taknyos orral szálltak harcba a zsiványokkal. Egyetlen olyan volt köztük, aki igazán tapasztalt volt, de az alattomos tőrvetések után embereim már nem bánták, hogy efféle csapdaállítókat kell lemészárolniuk. Odónak kissé azért megesett rajtuk a szíve, mert az ő kardja itta e harcban a legkevesebb vért. Miközben Seneph buzogánya megannyi lágy koponyát betört. Mikor a tolvajok már feküdtek, lelküket visszaadva a teremtőjüknek, csapatom átkutatta a gyűjteményt végre. A mesterien elkészített fegyverek között varázsfegyverekre  is leltek: egy rövid kardra, csatacsillagra (morning star), pörölyre leltek. A csatacsillagot, miután megvizsgáltatták a városban, Odo vette magához. De addig varázs pallosát forgatta.
  A szobát elhagyva visszatértek ahhoz az ajtóhoz, amely délre nyílt. Ezt is be kellett zúzniuk. Odabent, két újabb tolvaj bújt elő a semmiből, mint pincebogarak likaikból. E kakastaréjú ostoba fajankók, megtámadták partim, de hát sokra nem mentek vele, lévén hőseim testét kiváló vértek védték, amin elcsúsztak, megakadtak hitvány, már-már konyhakéseik. Felismervén dőreségük, menekülőre fogták. Embereim nem voltak rest rohantak utánuk, mert "már kezdett a padlásuk megtelni ezzel a népséggel". Szobákon át rohantak csapkodva embereimre az ajtókat, de azoknak efféle akadály nem állhatta útját; hiszen amúgy is igen járatosak voltak már azoknak bezúzásában. Hanem aztán az üldözöttek szétváltak, egyikük balra, kelet felé iszkolt el egy ajtón, a másik futott tovább egyenesen, délnek. Erre Seneph csak annyit mondott, hogy: "Gyanús". Azonban ebben a házban, ahol efféle furmányos népség vert tanyát, mi ne lett volna az? Pillanatig gondolkodtak is, hogy feladják az üldözést, de aztán inkább belevágtak e kalandba. Követték hát azt, amelyik egyenesen, dél felé rohant tovább. Három ajtón keresztül követték, amikor is szépen belefutottak egy szépen megrendezett lesvetésbe.
  Mint már oly sokszor ezúttal is túlerőben volt az ellenfél. Ám most már tapasztaltabb lókötők is akadtak a bagázsban. Odo de Ridefort lovag kissé túl is vállalta magát verekedésben, mert kardok itt-ott felmetszették testét. Miként Tarfejű Gorvenál vértezetén is átütött néhány kardhegy, azonban az irhájukon kívül másban nem tettek kárt. Móg és Phixidorous maguk is meglepődtek, hogy ellenfeleik többségébe elég egyetlen vesszőt ereszteniük, s nem kell afféle süllé változtatniuk senkit, mert elbuktak a támadók. Acantha viszont alábecsülte az ellenséget, amiért könnyedén elaltatta egy részüket, így a többiek meg sebezhették. Ám csakhamar az utolsó zsivány is a földön hevert, élettelenül.
  Ami ezek után jött, az már igazán dühítő volt, lévén a Koval udvarház egy kelepcefészek volt. Szinte minden ajtó mögött rejtezett valami tőr, mely emberei életére tört. A szobából észak felé kifordulva, majd áthaladva egy kicsiny, de széles szobán, egy négy ajtós helyiségbe jutottak. Ezekből kettőt már ismertek. Így először a keleti ajtóval próbálkoztak. Zárva volt. Ám Odo válla megfelelő kulcsnak bizonyult hozzá. Egy folyosóra jutottak, négy ajtóval, ezekből először azt választották, amely éppen velük szemben állt. Gorvenál talpa döngött el egy hagyományos zártáró varázst. A porta kitárult a szemöldökfáról pedig egy üvegcse hullott alá benne valami folyadékkal, amely azonnal szublimált, amint az üveg eltörött. Ám e csapda igen öreg lehetett már, mert a különös gáz se nem mart, se nem csípett, miként se szaga, se bűze sem volt.
  A helyiségben csupán három bútor darab, három szekrény állt az északkeleti sarokban. Mindhárom természetesen zárva volt. Az elsőt Phixidorous ügyesen feltörte. Mindenféle iratot rejtett magában a bútor, ugyanis a tolvajok nem csak földi javakat lopkodtak, hanem hírekkel is kereskedtek, aki azokat hajlandó volt megfizetni. A sok igen jól elrendezett papír között csapatom azért talált két olyan híradást is, amelyeket lejegyeztek maguknak. Az első:

Tény: Porphyrys Cadorna az utolsó a Cadorna-klánból.

Megalapozott szóbeszéd: Miként a városi tanács, úgy a közélet egén is egy emelkedő csillag.

Szóbeszéd: Elbűvölő egyéniség, sok imádóval, de szeretője eleddig még nem ismert.

Szóbeszéd: Bosszúszomjas alak, aki az ügyeit a maga módján szereti intézni; megjegyzi, ha (azt képzeli, hogy) átejtik.

Tény: Felvette a kapcsolatot a tolvajokkal, hogy a Fényesség Taváról hírekhez jusson.

Tény: A tolvajok közvetítésével fogadott fel zsoldosokat (a szokásos részt kaptuk az üzletből).

Homályos szóbeszéd: Zsoldosokkal keresteti a Fényesség Tavát.

  Cadorna altanácsos nem volt sohasem rokonszenves, de így, hogy neve tolvajok pajtásaként merült fel újra, még kevésbé tűnik annak. Ám itt a második irat:

Tény: Ulrich Eberhard öreg, keményfejű, a szó minden értelmében, Phlan visszahódításának egyik vezéralakja.

Megalapozott szóbeszéd: Feleségéhez hűtlen, az asszony ezt tudja, habár ő nem tudja, hogy az asszony tudja.

Szóbeszéd: Szívből gyűlöl mindenféle szörnyet, legszívesebben mindet kiirtaná, még azelőtt, hogy azoknak eszükbe jutni megadni magukat.

Homályos szóbeszéd: Dühödt viselkedése valójában álca, mert ő is a Főnöktől kapja jussát.

Szóbeszéd: Porphyrys Cadorna iránt ellenséges, mert az altanácsos egy "uborkafára felkapaszkodott ifjú, aki nem tiszteli az idősebbeket!"

  Dióhéjnyi, lényegre törő írások a városi tanácsról. Úgy tűnik, ha valaki a közügyekbe ártja magát rögtön piszkos ingoványba is lép. Mindenesetre ezek a sötétben bujkáló tolvajok igen jó megfigyelők is, mintha csak ezeknek az alakoknak az árnyékai lennének. [Egyébként ezek a jelentések nagyon hasonlítanak az észak-amerikai kultúrára egykoron nagy hatással bíró, talán mára már kissé kikopott, a XX. század egyik leghíresebb hősére a tengerentúl, egy kitalált bűnüldözőre, mellesleg Batman egyik archetípusára, az Árnyékra. Az Árnyék írt, illetve kapott efféle jelentéseket besúgó hálózatától, amelyekből aztán vaslogikával jött rá a bűnözők, összeesküvők szövevényes terveire. És akárcsak Batmantől, tőle is rettegtek a gonosztevők, mondjuk tőle azért, mert nem volt lelkifurdalása, ha le kellett lőnie valakit, ha nem tudta börtönbe küldeni. Annyira népszerű volt egyébként a figura, hogy volt magazinja, rádióműsorral is rendelkezett, amelyben hosszabb ideig Orson Welles adta a hangját, hagyományos s társasjátékok is készültek belőle, illetve kalandjaiból, na meg persze képregények. Ez utóbbiak mind a mai napig futnak a Batmant is kiadó DC Comics gondozásában. Illetve néhány film is készült róla, a legutolsó 1994-ben, Alec Baldwinnal a címszerepben.]

  A következő, a második szekrényt, Phixidorous már nem tudta kinyitni. Azonban a makacs ajtók egyik legjobb tolvajkulcsa a buzogány; éppen olyan, mint amilyen Seneph-nél is volt. Az egész házon végigdörgött ahogy fegyver beszakította a szekrényt, amiben tizenöt zsák ezüstpénzre leltek embereim. A harmadik szekrényt Phixidorous ügyesen kinyitotta, majd el is ugrott az útjából, mert egy kelepcét hozott működésbe, amely egy igen veszélyes tűt hajított a tolvaj felé, de ő elállt az útjából, így pedig a mögötte kíváncsiskodó Gorvenálba állt bele.

  Az e helyiségből nyíló kis alkóvba is benéztek hőseim, de nem találtak ott semmi érdekeset. Így hát visszatértek a folyosóra. Itt most azt az ajtó választották, amelyik a folyosó elején volt, és délre nyílt.

  E szobát, mely ki tudja mi lehetett korábban, börtönné alakították át, amelynek falain láncok lógtak alá, meg néhány kínzó eszköz is helyet kapott benne. Ám az érdekessége mégsem ez volt, hanem, ahogy néhány ifjú éppen agyba-főbe püfölt egy öreg zsiványt. Embereim azonnal az öreg segítségére siettek. A semmirekellők előrántották ócska spádéikat, mert kardnak már nem lehetett nevezni ezeket a gyíklesőket, majd partimra rontottak. Úgy tűnik fejükbe szállt a kétes dicsőség, hogy öten támadtak egy fegyvertelenre. Azonban az én embereim még fegyvereik nélkül is eltiporták volna ezeket férgeket. Ám így, hogy hadiszerszám is akadt kezükbe, hát a tolvajok nem élhettek már sokáig.

  A hullákon átlépve Gorvenál az öreghez lépett, ám túl volt már azon, hogy segíteni lehessen rajta. Csak annyi ereje maradt, hogy halálba fúló hangon elrebegje: "Főnöknek mindenhol vannak emberei! Tessék, e papírok talán segíthetnek..." Ezzel kilehelte lelkét. Vitézeim ismét fontos iratra leltek. Azonnal le is másolták. Íme az írás:

Megalapozott szóbeszéd: A Főnök egy sárkány, vagy olyan ember, aki képes egy sárkány alakját ölteni.

Homályos szóbeszéd: A Főnök egy ércsárkány (metallic dragon), de valószínűleg nem tekinthető "jóságosnak". 

Tény: A Főnök audienciákat tart a Valjevo kastélyban, amelyet nagy, ostoba lények őriznek, akiket alkalmanként értelmes emberek vezetnek.

Szóbeszéd: A Főnök nem tartózkodik állandóan a kastélyban.

Tény: A kastély falain belül egy útvesztő tekereg, ám a kastély kapuin túl csak jelszóval lehet átjutni.

Szóbeszéd: A Főnök követeket küld különböző szörnyek törzseihez, hogy új seregeket toborozzon.

Homályos szóbeszéd: A Főnök egy ármádiát toboroz, hogy Phlan civilizált negyedét visszahódítsa.

  Már megint ez a "Főnök"...

  Embereim folytatták a házkutatást. A börtönszobából visszatértek a folyosóra, ahonnan a másik délre néző ajtóhoz mentek. Gorvenál rohant neki az ajtónak, ami keretestől kidőlt, de így is működésbe hozta a csapdát. Ismét egy penge zuhant alá, de csak kisebb zúzódást okozott a papomon. Itt a délkeleti sarkot megannyi faliszőnyeg díszítette. A legtöbb tisztes iparosmunka portéka volt, azonban volt két, igen ügyes mestermunka. Mikor visszatért csapatom a városba, ötezer aranyat kínáltak e két kárpitért.

  A folyosóról már csak egyetlen szoba volt, hová nem nyitottak be. E szoba egyik sarkában nagy halom zsákmány terpeszkedett el. Volt itt minden, pénz, varázsfegyverek. Ezeket magukhoz véve embereim visszatértek abba a szobába, ahová menekülő tolvaj csalta őket. A hullák szerencsére nem változtatták meg a helyüket, így még mindig ott feküdtek, ahol a halálos csapás érte őket. Ellenben kissé beljebb, a földön újabb papírokra leltek embereim, amit korábban nem vettek észre. Az egyiken ez állt:

Tény: Werner von Urslingen visszavonult zsoldoskapitány, aki tisztes kereskedőnek állt.

Homályos szóbeszéd: Phlan visszafoglalásával kapcsolatban, annak hadi vonatkozásaiban érdekelt leginkább.

Szóbeszéd: Úgy hírlik, hogy korábban egy olyan zsoldosseregben szolgált, amelyet a Főnök toborzott.

Szóbeszéd: Állítólag utálja a Zhentarim kompániát [AD&D-ben ez egy kétszáz éves zsoldosszázad, ismeretes még a Fekete Háló néven (Dark Network) is,  amit egy bizonyos Manshoon hozott létre, hogy hódítás iránti szenvedélyét kielégítsék, később a sötét istenség Bane érdekeit képviselték.], mert sokszor kellett ellenük küzdenie.

Szóbeszéd: Jó kapcsolatot ápol megannyi zsoldossal, illetve útonállókkal is a városban. Besúgóink ezt nem erősítették meg.

Homályos szóbeszéd: Von Urslingen kompániáját, amelyben szolgált, úgy hírlik varázslók irtották ki, ő volt az egyetlen túlélő, ezért gyűlöli a varázslókat.

  A másik iraton pedig a következő állt:

Tény: Braccio püspök Phlan legmagasabb rangú vallási vezetője. A város civilizált negyedében egy kis templomot igazgat.

Homályos szóbeszéd: Braccio valójában csak egy hatalmasabb főpap, ki sohasem hagyja el a Braccio igazgatta templomot, kirakatembere.

Megalapozott szóbeszéd: Bracciót sokan támadják, hogy "tegyen már valamit" az élőholtakkal. Olybá tűnik, hogy amíg a holtak csak a szörnyeknek okoztak gondot, addig akadt más fontosabb ügye is.

Szóbeszéd: Braccio ellenzi azt az irányt, amelyet a templom vett azzal, hogy "csodákat" árul, de ugyanakkor megérti, hogy a templomot valamiből el is kell tartani. Braccio szívesebben tenne "csodákat" az egyháznak végzett jó cselekedetekért cserébe semmint pénzért, vagy befolyásért.

  A szobából kalandoraim a nyugati ajtón át távoztak, ahol is egy palatáblára leltek. E táblára egy térképet rajzoltak, alá pedig azt írták, hogy: "Kastély ÉNY". Átmásolták e térképrészletet a naplójukba, majd mentek tovább. Az ajtó mögött egy újabb kelepce várta csapatomat. Phixidorous-on kívül mindannyian félreugrottak, de a mókás tolvajnak hamar lelohadt a kedve mellbevágó élménytől. Olyannyira, hogy alig kapott levegőt, de azért túlélte. E szobából nyugatra haladtak tovább, a következő helyiségből pedig a délre nyíló ajtón keresztül mentek benne.

  Odabent egyetlen szekrény várakozott rájuk. Odo kardja kettéhasította a bútort, de egy üveg csapdát is, amiből sárga gáz áradt elő, az ártó lég Mógot s Acanthát viselte meg leginkább, a többieknek nem lett tőle bajuk. A szekrény két részében tekercstartók lapultak, bennük ördöngös irományokkal: két tekercs a szerzeteseknek íródott, a maradék négynek varázslóim örültek.

  E szobát elhagyván északnak fordultak embereim, amíg csak tudtak. Az alkóvban, földön egy térkép volt rajzolva, azzal a megjegyzéssel, hogy: "Kastély ÉK".

  Miután elhagyták a legészakibb alkóvot, keletre fordultak. Az ajtó könnyedén nyílt, ám nyekergése nem tudta elnyomni azt a surrogó hangot, ami egy újabb kelepcét keltett életre. Embereim szöcskeként pattantak szét az ajtóból amelyen keresztül egy pengékkel ékített háló repült keresztül.

  A szoba teljesen üres volt, leszámítva azt a négy ládikát, amelyet igen jól láthatóan helyeztek el benne. Tudták hőseim, hogy csapdákkal van dolguk, de tudták azt is, hogy a ládikák egészen biztosan rejtenek valami értékeset.

  Így hát sorra próbálgatták azokat. Az elsőben egy szütyőnyi drágakőre leltek, meg egy mérgezett csapdára, ami Acanthát megsebezte ugyan, de szerencsére a mérget még idejében kiszívta. A második ládikával ezúttal Odo próbálkozott, amely egy kisebb, kelepce okozta sérülést, meg aranyékszereket rejtett. A harmadik ládikát Móg nyitotta ki, így az ő arcába gyomorforgató, dögletes gáz lövellt, de hogy ne a ládikában lévő ékszereket hányja le sarkán megpördülve adta ki gyomrának tartalmát. Szerencsére senki nem állt mögötte. A többieknek e látványtól rosszul lettek, néhányuk már azt a jellegzetes ízt is érezte a szájában, amely a hányást előzi meg. Azonban remekül uralkodtak magukon. Végül a negyedik ládika nem magában rejtette a csapdát, hanem a falban, amelynek borítása félrebillent, mögülle pedig kicsiny pengék repültek ki, mint gyilkos méhek. Seneph igazán szerencsés volt, mert pont olyan helyzetben állt, hogy semmi sem találta el. Azonban mindenki mást igen. Acantha szinte már alig állt a lábán, mert megannyi sebből vérzett. Embereim kivonszolták magukat a szobából, hogy egy biztonságos zugra leljenek, mert úgy sejtették, hogy a tolvajokkal már mind végeztek, vagy akivel nem, az biztos elmenekült. Mikor e zugot megtalálták, pihenni tértek. A papok varázslatokat tanultak, miként a varázslóim is. Ezt követően a tekercsekről másolták az igéket, majd néhány napig az udvarház háborítatlan csendjét élvezték, amíg fel nem gyógyultak teljesen. Ezt követően visszatértek Phlan civilizált negyedébe.

  A városházán elmondták nekik, hogy a Valhingen temetőből kiáramló holtak jelentik immár a város legnagyobb problémáját. Hőseim ezt nem hitték, így ismét csak elutasították e megbízást. Helyette csak felmarkolták a jutalmat a tolvajokért, majd a szokásos boltlátogatásba kezdtek. Itt kiderült, hogy az egyik ördöngös kard, amelyet a Koval udvarházban leltek, átkozott volt. A boltos persze alig adott érte egy-két petákot. Acantha eladta pallosát, hogy egy boszorkányos rövid kardra cserélje, amelyet az udvarházban talált. A kincsek többségét is eladták, majd edzeni mentek. Embereim közül Móg s Acantha új dolgokat tanultak ekkor.

  A sok alattomos csapda után embereimnek napot lopni támadt kedve, így a negyed utcáit járták. Tyr temploma mellett véletlenül Braccio püspök dolgozójára találtak. Nyomban beljebb taszigálták őket, mert a püspök beszélni akart velük. [Elméletileg a játék valahol korábban említést tesz arról, hogy a püspök beszélni szeretne velünk, de nekem ilyet nem tett sohasem...]
  Elmondja, hogy a Il-mater templomát megszentségtelenítették Bane követői, vissza kell hát állítani a Megtört isten templomát. Elvállaltuk a küldetést, a talált kincsekért fejében, de mellénk adta Dirten szerzetest is, ki Il-mater követője volt, hogy küldetésünket segítse, siker esetén pedig intézze a helyreállítási munkálatokat. Magabiztos egy ember...
  Így esett, hogy embereim elindultak Dirten pappal ismét a Meddő-folyó északi partjára. Dirten egyébként le sem tagadhatta volna klérusi voltát. A révészt nem akarta megfizetni, így hát Tarfejű Gorvenál erszénye vékonyodott a viteldíj összegével...

  [Még annyit hozzáfűznék, hogy a játék tele van elírásokkal, már ami a neveket illeti. Például Il-materből Ilmar lesz néha, meg össze-vissza írkál mindenfélét a játék, szóval résen kell lenni néha, hogy miről, kiről beszélnek a karakterek.]