Rőfösnegyed meg a Cadorna szövöde
A városházán tisztességesen kifizették embereimet, amiért megtudakolták, amit meg kellett. Majd a tisztviselő közölte velük az újabb hirdetményeket, de csapatom egyelőre Cadorna altanácsos küldetését kívánták teljesíteni előbb.
A szokásos bolti bolyongás után melynek során eladták, amire nem volt szükségük, edzeni mentek. Azonban szinte senki sem volt még elég tapasztalt ahhoz, hogy valamilyen magasabb szintet elérjen. Majd betértek egy kocsmába, hol nem tették próbára szerencséjüket, inkább csak a pletykákat hallgatták, amelyek a füstös ivó éterében szálltak, mint fecskerajok az égen. Az egyik igen érdekesnek tűnt:
Podol plázára visszatérve, lévén nem fedte embereimet maskura, azonnal mindenféle szerzet, szörny támadt rájuk. Első találkozásuk néhány ősemberi ogréval volt. [Azt tudta a kedves olvasó, hogy az "ogre" szó EGYIK LEHETSÉGES eredete éppen a magyarok megnevezéséből alakulhatott ki? Mert ugye a közel-keleti utazók úgy nevezték azokat a nomád népeket úgy en bloc, akik ott éltek, ahol az ősmagyarok, hogy onogur. Ebből a szóból lett később az angolban Hungarian, a németben Ungarische, a franciában Hongrois. Ez utóbbi a fontos, merthogy az "ogre" elméletileg francia eredetű szó, amely az Hongrois – ejtsd: ongroá – régi formájából az Oïgours-ból – ejtsd: oigur; a kora középkori francia megnevezése elődeinknek – satnyult valamiképpen ogrévé; emellett Nyugat-Európában azt hitték, hogy a hunok, meg a magyarok is megisszák áldozataik vérét; ezen felül szerintük emberhúst ettünk, főleg a szívet daraboltuk kicsiny katonákká, mert elfogyasztva az jó volt minden betegségre; sőt kedves és szelíd véleményük volt eleink arcáról is, amely állítólag a fájdalmat tükrözte, ezt pedig a magyar anyák úgy érték el, hogy lerágták kisdedeik arcát. :) Ha nekem nem hisz a kedves olvasó, akkor olvasgassa a francia Dictionaire Infernal című művet, amely 1818-ban jelent meg, s szerzője egy bizonyos Jacques Albin Simon Collin de Plancy nevű okkultista, démonológus író. Lesznek még benne ennél cifrább dolgok is... no, de elég mára a kultúrtörténeti kitekintésből! Egyelőre...]
Podol plázát délre hagyták el embereim, így érkeztek meg a rőfös negyedbe. Amint lehetőségük volt rá, rögtön nyugat felé fordultak. Hamarosan egy kútra leltek, amelyen az állt, hogy: "CSAK TOLVAJOKNAK". Embereim belebámultak a fekete mélységbe, és nem láttak semmi módot, hogy leereszkedhessenek belé, kivétel a mókás Phixidorous. Ő értette, hogy itt csak kivételes képességű mászó tud alászállni. Így tolvajom megkísérelte a leereszkedést a kút falán. Mivel víz már nem volt benne, így a kövek, téglák nem csúsztak ujjai, lábai alatt. Társai úgy bámulták, mintha varázslatot láttak volna pedig csak az ügyesség megtestesülésének lehettek szemtanúi. Phixidorous úgy kúszott lefelé, mint valami gyík. Odalent pedig hamarosan egy másik tolvajjal találkozott.
Restal, a mestertolvaj, illendően köszönt – még meg is hajolt! – üdvözölte munkatársát, Phixidorous-t, céhében. Egy kötelet hajítottak fel a többieknek, akik így már könnyeden leereszkedhettek társuk után. Restal, miután elbeszélgettek vele, felkínálta embereimnek, hogy szívesen elviszi őket a Cadorna szövöde közelébe, de cserébe csak annyit kért, hogy szemüket beköthesse, nehogy meglessék titkait. Embereim kissé vonakodva bár, de elfogadták e feltételt. Így hát szembekötve, hamarosan egy másik kútból másztak ki. Ekkor Restal meginvitálta őket egy legközelebbi alkalomra is, majd eltűnt. Sajnos azt nem mondta meg Restal, hogy merre van a szövöde egészen pontosan. Így embereimnek kellett azt felkutatni.
A kúttól közevetlen nyugatra egy ajtó nyílt, ezzel kívánták kezdeni a kutatást, de ekkor egy sikátorból állati üvöltés szakadt fel, majd rohamozó léptek zaja követte. Hobgoblinok próbálták embereim vérét venni, de csak sajátjukat vesztették. Csapatom így végre kinyithatta, vagy inkább betörhette az első ajtót. Odabent azonban igen kellemetlenül kezdték érezni magukat, ahogy körbetekintettek. A helyiségben félhomály uralkodott, s minden jel arra utalt, hogy förtelmes dolgok színhelye. Ősi templomra emlékeztetett e hely, ahol a civilizált fajok számára már elfeledett szertartásokkal lehetett kapcsolatot teremteni leírhatatlan, szörnyű istenségekkel. Egészen bénító volt e templom hőseimre.
A vér is megfagyott ereikben, amikor a csontoltár tetejére tekintve egy hobgoblinszerű lényt, Grishnakot, pillantották meg, amely rájuk rivallt, mert meg merték zavarni szentségtelen rítusait, s így pokoli haragra gerjesztették őt. Rikácsolására emberei úgy bújtak elő, mint pincebogarak a likaikból. Grishnak ugyanúgy bűzlött a boszorkányságtól, mint temploma. Képes volt motyogásával Senephet, a titokzatos papot megbénítani. Móggal is megpróbálkozott, de a varázsló-harcosra nem hatottak ráolvasásai. Úgy mókás tolvajomra, Phixidorous-ra sem, aki ezért gúnyolódott vele, ám Grishnak ördöngös szavai végül megbabonázták az enyveskezű kalandoromat is. Azonban öt-hat próbálkozás után úgy tűnt kifogyott varázslataiból Grishnak, és akárcsak emberei közelharcba ereszkedett a csapatommal. Végül feje úgy vált el nyakától, miként bűbájos szavai hagyták el száját. Fűszoknyájában egy rézkulcsot, varázsnyakláncot, egy fiolányi varázsfőzetet, egy kőszobrocskát meg két tekercset rejtegetett.
Embereim ezeket mind eltették, majd a dél felé vezető ajtóhoz léptek. Kinyitni ugyanis nem tudták, ezért hát bezúzták. Mögötte, egy kisebb szobában, melyet rituális szenny borított, még egy makacskodó ajtóra leltek, ezt is bedöntötték, ami mögött egy újabb ajtó várakozott, meg egy kis csapatnyi hobgoblin. Embereim már kezdtek fáradni, a sok harctól, de azért még elbántak ezekkel a lényekkel is. Újabb ajtó nyílt dél felé, amely be volt zárva. Így ismét a fegyvereik voltak a kulcs, amely kitárta. Sötét kis kamrába, sokkal inkább cellába, hozott némi derengést a csapatom. E gyenge világnál látták, hogy egy ember a falhoz van láncolva. Nem messze tőle a földön egy összegyűrött pergamen hevert. Ez kevésbé tűnt veszélyesebbnek. mint a leláncolt hústömeg. Így aztán a partim előbb a rajta lévő macskakaparást olvasta el:
A leláncolt alak nem volt valami bőbeszédű kezdetben, amíg ki nem szabadították hőseim, azzal a rézkulccsal, amelyet Grishnaknál találtak. Jóindulatuk azonban megolajozta kiszáradt nyelvét, és hálálkodni kezdett. Az izomkolosszus ezt követően elmondta, hogy Cadorna bízta meg éppen ugyanazzal, amivel embereimet is. Ez előtt még be is mutatkozott: Koponyamorzsoló (Skullcrusher). Felajánlotta, hogy csatlakozik csapatomhoz. Bár vonakodva, de kalandoraim befogadták, mégiscsak egyedül lett volna ezen a nem túl barátságos környéken. Ekkor elmondta azt is, hogy nem messze észak-keletre, egy titkos ajtó mögött rejtezik a Cadorna família kincse.
Kilépve cellájából vették észre embereim, hogy nem csak a barbár templomba tudnak visszamenni, hanem kelet felé van egy észak felé vezető ajtó. Megpróbálkoztak vele, ez kinyílt pusztán a kilincs használatával is. Egy kis szobába jutottak, melyet keletre tudtak elhagyni. S ismét kint voltak a sötétedő ég alatt, annak kútnak dél-nyugati csücskénél, amelyből kimásztak Restal segítségével. Embereim alapos munkát akarta végezni, ezért benyitottak a kúttól délre eső ajtón.
Odabent kellemetlen bűz fogadta őket, meg egy falba vésett írás, amelyet alkotója büszkén mutogatott: "Koponyamorzsoló itt járt". Egy kisebb szoba nyílt tovább délre, amelynek ajtaját kinyitva, a bűz ereje, mintha megtízszereződött volna, amitől embereim már-már öklendeztek. Odabent pedig csecsemő [bébi] hobgoblinok riadtan kúsztak, másztak, menekültek embereim látványára. A padlót szúrós szagú húgy és szar borította, másra nem leltek embereim, de egy ilyen kloákában nem is igazán akartak mit keresni. Hamar kisiettek a kúthoz, hogy friss levegőhöz jussanak.
Folytatták útjukat keletre, mert Koponyamorzsoló egy sikátorhoz vezette őket. A sikátorból pedig üvöltöző hobgoblinok támadtak rájuk. Az ostoba szörnyekkel hamar végeztek, de ekkor egy újabb efféle bagázs tűnt fel. Ezekkel sem volt gondjuk. Mikor szűk, romos utca köve vérben ázott kalandoraim végre benyitottak a Cadorna szövödébe. Koponyamorzsoló rögtön szólt, hogy a keleti falon egy titkos ajtó vezet keresztül. Ám odáig még el is kellett érniük, mert újabb hobgoblin őrök állták útjukat. Nagy nehezen azért sikerült átverekedniük magukat rajtuk. A keleti fal pedig átfordult, és egy titkos helyiségbe jutott a fáradt csapatom.
A titkos helyiségben pedig már várt rájuk a fogadóbizottság. Egy regiment hobgoblin, meg vezérük egy óbégató ogre is. Veszett viadal kezdődött embereim s a szörnyek között. Kalandoraim utolsó varázslataikat használták fel, hogy életben maradhassanak. Koponyamorzsoló, aki igen erős meg bátor volt, kész csoda, hogy ilyen sokáig életben maradhatott. Ám ezúttal vakmerősége saját vesztét okozta: akár csak a Hold-tenger habjaiba, úgy vetette bele magát a küzdelem förgetegébe is. Amiképp pedig a tenger képes elnyelni az embert, hogy csak a felpüffedt holttestét köpje ki magából, úgy a csaták is hasonlóképpen köpik vissza az ellenség hullámai által elragadott harcosokat is. Így esett, hogy Koponyamorzsolónak összemorzsolták koponyáját. Tarfejű Gorvenál is majdnem hasonlóképpen járt, mert vértjéből számtalan nyílvessző meredezett, mint sündisznó tüskéi, mert a hobgoblinok alvezérei íjakkal harcoltak. Az irtózatos ütközet ellenére embereim győzedelmeskedtek a túlerő felett. Egy lepecsételt vasládára leltek csapatomból néhányan, míg a többiek az eldobált fegyverekből, illetve azok nyeléből, meg a holtak ruháiból hordágyat készítettek Koponyamorzsoló számára, mert embereimnek szándékukban állt feltámasztatni majd a civilizált negyed egy templomában. A vasláda pecsétjéhez nem nyúltak, hanem csak magukkal vitték, miként a dögnehéz húskolosszust is. De előtte még pihentek. A Grishnaknál talált tekercsekről Móg nem tudta leírni könyvébe a tűzgolyó formuláit, Acantha azonban képes volt lejegyezni a tükörkép varázslatát.
Ám alighogy kiléptek a titkos ajtón, hogy elhagyják a szövödét, újabb rémségekkel találták szembe magukat. Néhány ghúl kívánta színesíteni az étrendjét csapatommal. A ghúlok között feltűnt egy újrakélt. [Én fordítottam így a wightot, sajnos a magyar nyelvkincs igen szűkében van az efféle földöntúli teremtmények elnevezésének. Az angol eredeti szó, a wight, egyébként szinonimája a skandináv draugr szónak, ami szintén egy halálból visszatért, romlott lelkű holtat jelent, szó szerinti fordításban: újra-járó. AD&D-ben a wight egy gonosz élőhalott, amely képes az életet kiszívni az emberekből, meg persze a többi élőlényből is.]
Seneph azonnal elmormolta holttaszító mondatait, ["Turn" opció a csaták során, ilyennel csak a papok-szerzetesek rendelkeznek kizárólag.] de mit sem értek. A ghúlok egyre csak közeledtek, de hőseim várták őket. Hármat közülük sikeresen legyőztek, ekkor Tarfejű Gorvenál próbálkozott ezúttal a holtűzéssel, sikeresen. A ghúlok menekültek, de az újrakélt csak egyre közeledett. Phixidorous, ki új nyílvesszőket kapott Mógtól, mert korábban ellövöldözte a sajátjait, el is találta, de nem tehetett benne kárt, mert összetett hosszúíjja nem volt ördöngös. Ellenben Seneph, Gorvenál meg Acantha fegyvereivel. A papok buzogánya, cséphadarója a rothadt húsba, az aszott csontokba éppúgy haraptak, mint az elevenbe. Acantha pallosa (Broadsword) pedig súlyos, zúgó dallal hasította ketté az újrakélt átkozott koponyáját.
A szövödéből embereim kelet felé indultak a sikátorban. Ahonnan észak felé fordultak, így egy rendetlen konyhába jutottak. Ahogy törtek tovább észak felé a különböző helyiségeken keresztül, egy sötétebb szobába jutottak. A szoba végében valami tömeg feküdt a falnál. Embereim megvizsgálták, és látták, hogy egy halott hobgoblin fekszik ott, zúzott koponyával a falra pedig vérrel felírták: "Koponyamorzsoló itt járt...".
Csapatom végül sikeresen kijutott ebből az épületből is. Még mindig észak felé haladtak, hogy visszajuthassanak a Podol plázához. Egy összeomlott rom épület mellett haladtak el, amikor a düledék alól újabb élőholtak bújtak elő, mint férgek a zsíros földből. Seneph ezúttal megvárta, míg a ghúlok közelebb érnek, s holttaszító szavai ezúttal elűzték a hullaevő lényeket, akiket íjászaim, Móg, Phixidorous meg alkalomadtán Acantha menekülésük közben nyilaztak le. Az újrakéltet nem taszították a varázsszavak, így papjaim, meg harcosom küldték vissza a másvilágra, ahol már minden bizonnyal járt egyszer.
A romház sarkánál már nyugatra fordultak, de ekkor Phixidorous-nak eszébe jutott, hogy Restal meginvitálta őket. Így hát meggyőzte társait, hogy látogassák is meg. A parti elindult hát ismét a tolvajok céhének kútja felé, melyen kizárólag a mókás zsebmetszőm volt elég ügyes lemászni. Azonban útközben egy elhagyatott épületből mérges békák hada ugrált elő. Könnyűszerrel diadalmaskodtak kalandoraim a kétéltűek felett, majd folytatták útjukat.
Meglátogatták hát Restalt, akinek szóltak a kincsről is. A mestertolvaj csak egyetlen pillantást vetett a vasládára, majd megszólalt: "E pecsétet könnyedén újraalkothatom nektek, ha akarjátok, de ennek a zsákmány fele lesz az ára." Hőseim tanakodtak, hogy mitévők legyenek, hiszen Cadorna nem említett mindenféle élőholtakat, ráadásul igen pöffeszkedő tudott lenni. Mivel egyikük sem volt az erény csillogó bajnoka, így hosszas tanakodás után beleegyeztek Restal feltételeibe. A mestertolvaj hangos, jóízű hahotában tört ki, majd megtette, amit ígért. Embereim a Cadorna-kincsből egy boszorkányos vaskesztyűt, ami ogre-erőt kölcsönzött viselőjének, meg rengeteg ékszert dézsmáltak meg. [Meg egyenként 1111 xp-t is kaptak ezért.] Ezt követően vissza indultak a civilizált negyedbe.
Phlan kulturált negyedében az őrség rögtön azzal kezdte, hogy megszabadította a vasládikától s a városházára irányította csapatomat. Embereim előtte azonban betértek az első templomba a hevenyészett hordágyon fekvő Koponyamorzsolóval. A templomszolga elmondta, hogy a feltámasztás ötezer és ötszáz aranypénzbe kerül. Embereim összeadták vagyonkájukat, de úgy ítélték meg, hogy ez túl sok. Így a templomból kijövet koponyamorzsolt Koponyamorzsolót egy árokba hajították hordágyával együtt.
A városházán azonnal kifizették Cadorna által ígért jussukat, meg azt is, hogy csapatom megtisztította Podol plázát. A tisztviselő ugyan "Podal plázának" nevezte a teret, de ez mindegy is volt. Ugyanakkor szokatlan felajánlást is tett csapatomnak. Nem... nem olyat! Megkérdezte, hogy elvállalnák-e a Valhingeni temető megtisztítását is, ugyanis e rossznevű sírkert már nem csak a szörnyek lakta negyedeket fenyegeti a magából fekélyként kivetett élőholtakkal, hanem a már visszahódított városnegyedeket is. Embereim nem vállalták a küldetést még. Persze a hivatalnok ígért fegyvert is e küldetéshez, de csapatom inkább úgy határozott, hogy ezúttal inkább meglátogatják Mendor bezárt könyvtárát, hogy a régi Phlanról szerezzenek híreket, könyveket, térképeket, stb...
Ezt követően embereim boltba mentek szokásosan, ahol kiderült, hogy Grishnak nyaklánca meg volt átkozva, így csak tíz aranyat adtak érte. Phixidorous pedig eladta összetett hosszúíját, mert Acantha neki adta a varázslatos rövidíjját. Majd csapatom elindult Mendor könytárához...
A szokásos bolti bolyongás után melynek során eladták, amire nem volt szükségük, edzeni mentek. Azonban szinte senki sem volt még elég tapasztalt ahhoz, hogy valamilyen magasabb szintet elérjen. Majd betértek egy kocsmába, hol nem tették próbára szerencséjüket, inkább csak a pletykákat hallgatták, amelyek a füstös ivó éterében szálltak, mint fecskerajok az égen. Az egyik igen érdekesnek tűnt:
Szavamra, teljesen meg voltam zavarodva! Olyan volt, mintha a sötétségben vesztem volna el. Nyulak, kalapok meg tekegolyóbisok? Hát miféle helyre jutottam én?
[Ez gondolom afféle utalás akart lenni a készítők részéről Lewis Carroll – aki egyébként Charles Lutwidge Dodgson – Alíz csodaországban című művére, amely felettébb népszerű angol nyelvterületeken, illetve gyakori alanya analógiáknak, ha valami hihetetlen dologról, mi több, őrültségről van szó.]
Podol plázára visszatérve, lévén nem fedte embereimet maskura, azonnal mindenféle szerzet, szörny támadt rájuk. Első találkozásuk néhány ősemberi ogréval volt. [Azt tudta a kedves olvasó, hogy az "ogre" szó EGYIK LEHETSÉGES eredete éppen a magyarok megnevezéséből alakulhatott ki? Mert ugye a közel-keleti utazók úgy nevezték azokat a nomád népeket úgy en bloc, akik ott éltek, ahol az ősmagyarok, hogy onogur. Ebből a szóból lett később az angolban Hungarian, a németben Ungarische, a franciában Hongrois. Ez utóbbi a fontos, merthogy az "ogre" elméletileg francia eredetű szó, amely az Hongrois – ejtsd: ongroá – régi formájából az Oïgours-ból – ejtsd: oigur; a kora középkori francia megnevezése elődeinknek – satnyult valamiképpen ogrévé; emellett Nyugat-Európában azt hitték, hogy a hunok, meg a magyarok is megisszák áldozataik vérét; ezen felül szerintük emberhúst ettünk, főleg a szívet daraboltuk kicsiny katonákká, mert elfogyasztva az jó volt minden betegségre; sőt kedves és szelíd véleményük volt eleink arcáról is, amely állítólag a fájdalmat tükrözte, ezt pedig a magyar anyák úgy érték el, hogy lerágták kisdedeik arcát. :) Ha nekem nem hisz a kedves olvasó, akkor olvasgassa a francia Dictionaire Infernal című művet, amely 1818-ban jelent meg, s szerzője egy bizonyos Jacques Albin Simon Collin de Plancy nevű okkultista, démonológus író. Lesznek még benne ennél cifrább dolgok is... no, de elég mára a kultúrtörténeti kitekintésből! Egyelőre...]
Az ogrék után pedig harmincnégy ork tört embereimre. Bane templomába is bekukkantottak, ahol az ork pap rögtön rájuk uszította ostoba híveit. A húsz goblinnak legalább fele elmenekült, meghátrált az éppen alighogy elkezdődött csete-patétól. A térre újból kilépve pedig csapatom minden egyes lépése vérfürdőbe torkollott, mert annyian rohantak rájuk. Ám embereim már elég tapasztaltak voltak ahhoz, hogy különösebb nehézségek nélkül leszámoljanak efféle szedett-vedett bagázzsal. Egy kisebb hobgoblin csoport volt az utolsó, amely megpróbált végezni a partival.
Podol plázát délre hagyták el embereim, így érkeztek meg a rőfös negyedbe. Amint lehetőségük volt rá, rögtön nyugat felé fordultak. Hamarosan egy kútra leltek, amelyen az állt, hogy: "CSAK TOLVAJOKNAK". Embereim belebámultak a fekete mélységbe, és nem láttak semmi módot, hogy leereszkedhessenek belé, kivétel a mókás Phixidorous. Ő értette, hogy itt csak kivételes képességű mászó tud alászállni. Így tolvajom megkísérelte a leereszkedést a kút falán. Mivel víz már nem volt benne, így a kövek, téglák nem csúsztak ujjai, lábai alatt. Társai úgy bámulták, mintha varázslatot láttak volna pedig csak az ügyesség megtestesülésének lehettek szemtanúi. Phixidorous úgy kúszott lefelé, mint valami gyík. Odalent pedig hamarosan egy másik tolvajjal találkozott.
Restal, a mestertolvaj, illendően köszönt – még meg is hajolt! – üdvözölte munkatársát, Phixidorous-t, céhében. Egy kötelet hajítottak fel a többieknek, akik így már könnyeden leereszkedhettek társuk után. Restal, miután elbeszélgettek vele, felkínálta embereimnek, hogy szívesen elviszi őket a Cadorna szövöde közelébe, de cserébe csak annyit kért, hogy szemüket beköthesse, nehogy meglessék titkait. Embereim kissé vonakodva bár, de elfogadták e feltételt. Így hát szembekötve, hamarosan egy másik kútból másztak ki. Ekkor Restal meginvitálta őket egy legközelebbi alkalomra is, majd eltűnt. Sajnos azt nem mondta meg Restal, hogy merre van a szövöde egészen pontosan. Így embereimnek kellett azt felkutatni.
A kúttól közevetlen nyugatra egy ajtó nyílt, ezzel kívánták kezdeni a kutatást, de ekkor egy sikátorból állati üvöltés szakadt fel, majd rohamozó léptek zaja követte. Hobgoblinok próbálták embereim vérét venni, de csak sajátjukat vesztették. Csapatom így végre kinyithatta, vagy inkább betörhette az első ajtót. Odabent azonban igen kellemetlenül kezdték érezni magukat, ahogy körbetekintettek. A helyiségben félhomály uralkodott, s minden jel arra utalt, hogy förtelmes dolgok színhelye. Ősi templomra emlékeztetett e hely, ahol a civilizált fajok számára már elfeledett szertartásokkal lehetett kapcsolatot teremteni leírhatatlan, szörnyű istenségekkel. Egészen bénító volt e templom hőseimre.
A vér is megfagyott ereikben, amikor a csontoltár tetejére tekintve egy hobgoblinszerű lényt, Grishnakot, pillantották meg, amely rájuk rivallt, mert meg merték zavarni szentségtelen rítusait, s így pokoli haragra gerjesztették őt. Rikácsolására emberei úgy bújtak elő, mint pincebogarak a likaikból. Grishnak ugyanúgy bűzlött a boszorkányságtól, mint temploma. Képes volt motyogásával Senephet, a titokzatos papot megbénítani. Móggal is megpróbálkozott, de a varázsló-harcosra nem hatottak ráolvasásai. Úgy mókás tolvajomra, Phixidorous-ra sem, aki ezért gúnyolódott vele, ám Grishnak ördöngös szavai végül megbabonázták az enyveskezű kalandoromat is. Azonban öt-hat próbálkozás után úgy tűnt kifogyott varázslataiból Grishnak, és akárcsak emberei közelharcba ereszkedett a csapatommal. Végül feje úgy vált el nyakától, miként bűbájos szavai hagyták el száját. Fűszoknyájában egy rézkulcsot, varázsnyakláncot, egy fiolányi varázsfőzetet, egy kőszobrocskát meg két tekercset rejtegetett.
Embereim ezeket mind eltették, majd a dél felé vezető ajtóhoz léptek. Kinyitni ugyanis nem tudták, ezért hát bezúzták. Mögötte, egy kisebb szobában, melyet rituális szenny borított, még egy makacskodó ajtóra leltek, ezt is bedöntötték, ami mögött egy újabb ajtó várakozott, meg egy kis csapatnyi hobgoblin. Embereim már kezdtek fáradni, a sok harctól, de azért még elbántak ezekkel a lényekkel is. Újabb ajtó nyílt dél felé, amely be volt zárva. Így ismét a fegyvereik voltak a kulcs, amely kitárta. Sötét kis kamrába, sokkal inkább cellába, hozott némi derengést a csapatom. E gyenge világnál látták, hogy egy ember a falhoz van láncolva. Nem messze tőle a földön egy összegyűrött pergamen hevert. Ez kevésbé tűnt veszélyesebbnek. mint a leláncolt hústömeg. Így aztán a partim előbb a rajta lévő macskakaparást olvasta el:
A Valjevo kastélyt elhagyták a Hobgoblinok, helyükre pedig óriásokat, trollokat vezényeltek. Így már kemény dió.
A Stojanow Kaput pedig ettinek meg kankusok őrzik. [Az ettin az AD&D-ben kétfejű óriást jelent, ami feltehetőleg a skadináv mitológiából kölcsönzött Jöttun(ok)ból ered. Na most bugbear az angolban kb. olyan mint a magyarban a mumus. Ám ez elég hülyén hangzik, szerintem. Ezért a mumust egy másik szóval, talán a jóval kevésbé ismert, kankussal helyettesítettem be. D&D-ben egyébként ez valamiféle goblinoidszerű lény, szóval valami kis növésű rosszindulatú lény volt eredetileg, de itt már valamiféle nagy s magas (több, mint két méter magasak), bugyuta kinézetű teremtmények, akik ellenben igen ügyesek a harcban, a lopakodásban . Azonban a kedves olvasó nyugodtan helyettesítsen be oda, amit akar: bákász, kankus, mumus, murkus, muma, rézfaszú bagoly, szarabalta, vankuj, stb.] De úgy hallottam az ettinek nem szeretnek harcolni, akkor pedig biztos megbűvölhetőek!
Állítólag néhány csempész ennek ellenére Stojanow Kapun keresztül juttat át készleteket a Főnöknek. Ezt mindenképp ki kell derítenem!
Hallottam, hogy a hobgoblinok azt mesélték, hogy valahol keletre van egy remek kis barlang, amiből egy sárkány ijesztette el őket. Ilyesmi is csak efféle mocskokkal fordulhatott elő!
A leláncolt alak nem volt valami bőbeszédű kezdetben, amíg ki nem szabadították hőseim, azzal a rézkulccsal, amelyet Grishnaknál találtak. Jóindulatuk azonban megolajozta kiszáradt nyelvét, és hálálkodni kezdett. Az izomkolosszus ezt követően elmondta, hogy Cadorna bízta meg éppen ugyanazzal, amivel embereimet is. Ez előtt még be is mutatkozott: Koponyamorzsoló (Skullcrusher). Felajánlotta, hogy csatlakozik csapatomhoz. Bár vonakodva, de kalandoraim befogadták, mégiscsak egyedül lett volna ezen a nem túl barátságos környéken. Ekkor elmondta azt is, hogy nem messze észak-keletre, egy titkos ajtó mögött rejtezik a Cadorna família kincse.Kilépve cellájából vették észre embereim, hogy nem csak a barbár templomba tudnak visszamenni, hanem kelet felé van egy észak felé vezető ajtó. Megpróbálkoztak vele, ez kinyílt pusztán a kilincs használatával is. Egy kis szobába jutottak, melyet keletre tudtak elhagyni. S ismét kint voltak a sötétedő ég alatt, annak kútnak dél-nyugati csücskénél, amelyből kimásztak Restal segítségével. Embereim alapos munkát akarta végezni, ezért benyitottak a kúttól délre eső ajtón.
Odabent kellemetlen bűz fogadta őket, meg egy falba vésett írás, amelyet alkotója büszkén mutogatott: "Koponyamorzsoló itt járt". Egy kisebb szoba nyílt tovább délre, amelynek ajtaját kinyitva, a bűz ereje, mintha megtízszereződött volna, amitől embereim már-már öklendeztek. Odabent pedig csecsemő [bébi] hobgoblinok riadtan kúsztak, másztak, menekültek embereim látványára. A padlót szúrós szagú húgy és szar borította, másra nem leltek embereim, de egy ilyen kloákában nem is igazán akartak mit keresni. Hamar kisiettek a kúthoz, hogy friss levegőhöz jussanak.
Folytatták útjukat keletre, mert Koponyamorzsoló egy sikátorhoz vezette őket. A sikátorból pedig üvöltöző hobgoblinok támadtak rájuk. Az ostoba szörnyekkel hamar végeztek, de ekkor egy újabb efféle bagázs tűnt fel. Ezekkel sem volt gondjuk. Mikor szűk, romos utca köve vérben ázott kalandoraim végre benyitottak a Cadorna szövödébe. Koponyamorzsoló rögtön szólt, hogy a keleti falon egy titkos ajtó vezet keresztül. Ám odáig még el is kellett érniük, mert újabb hobgoblin őrök állták útjukat. Nagy nehezen azért sikerült átverekedniük magukat rajtuk. A keleti fal pedig átfordult, és egy titkos helyiségbe jutott a fáradt csapatom.
A titkos helyiségben pedig már várt rájuk a fogadóbizottság. Egy regiment hobgoblin, meg vezérük egy óbégató ogre is. Veszett viadal kezdődött embereim s a szörnyek között. Kalandoraim utolsó varázslataikat használták fel, hogy életben maradhassanak. Koponyamorzsoló, aki igen erős meg bátor volt, kész csoda, hogy ilyen sokáig életben maradhatott. Ám ezúttal vakmerősége saját vesztét okozta: akár csak a Hold-tenger habjaiba, úgy vetette bele magát a küzdelem förgetegébe is. Amiképp pedig a tenger képes elnyelni az embert, hogy csak a felpüffedt holttestét köpje ki magából, úgy a csaták is hasonlóképpen köpik vissza az ellenség hullámai által elragadott harcosokat is. Így esett, hogy Koponyamorzsolónak összemorzsolták koponyáját. Tarfejű Gorvenál is majdnem hasonlóképpen járt, mert vértjéből számtalan nyílvessző meredezett, mint sündisznó tüskéi, mert a hobgoblinok alvezérei íjakkal harcoltak. Az irtózatos ütközet ellenére embereim győzedelmeskedtek a túlerő felett. Egy lepecsételt vasládára leltek csapatomból néhányan, míg a többiek az eldobált fegyverekből, illetve azok nyeléből, meg a holtak ruháiból hordágyat készítettek Koponyamorzsoló számára, mert embereimnek szándékukban állt feltámasztatni majd a civilizált negyed egy templomában. A vasláda pecsétjéhez nem nyúltak, hanem csak magukkal vitték, miként a dögnehéz húskolosszust is. De előtte még pihentek. A Grishnaknál talált tekercsekről Móg nem tudta leírni könyvébe a tűzgolyó formuláit, Acantha azonban képes volt lejegyezni a tükörkép varázslatát.
Ám alighogy kiléptek a titkos ajtón, hogy elhagyják a szövödét, újabb rémségekkel találták szembe magukat. Néhány ghúl kívánta színesíteni az étrendjét csapatommal. A ghúlok között feltűnt egy újrakélt. [Én fordítottam így a wightot, sajnos a magyar nyelvkincs igen szűkében van az efféle földöntúli teremtmények elnevezésének. Az angol eredeti szó, a wight, egyébként szinonimája a skandináv draugr szónak, ami szintén egy halálból visszatért, romlott lelkű holtat jelent, szó szerinti fordításban: újra-járó. AD&D-ben a wight egy gonosz élőhalott, amely képes az életet kiszívni az emberekből, meg persze a többi élőlényből is.]
A szövödéből embereim kelet felé indultak a sikátorban. Ahonnan észak felé fordultak, így egy rendetlen konyhába jutottak. Ahogy törtek tovább észak felé a különböző helyiségeken keresztül, egy sötétebb szobába jutottak. A szoba végében valami tömeg feküdt a falnál. Embereim megvizsgálták, és látták, hogy egy halott hobgoblin fekszik ott, zúzott koponyával a falra pedig vérrel felírták: "Koponyamorzsoló itt járt...".Csapatom végül sikeresen kijutott ebből az épületből is. Még mindig észak felé haladtak, hogy visszajuthassanak a Podol plázához. Egy összeomlott rom épület mellett haladtak el, amikor a düledék alól újabb élőholtak bújtak elő, mint férgek a zsíros földből. Seneph ezúttal megvárta, míg a ghúlok közelebb érnek, s holttaszító szavai ezúttal elűzték a hullaevő lényeket, akiket íjászaim, Móg, Phixidorous meg alkalomadtán Acantha menekülésük közben nyilaztak le. Az újrakéltet nem taszították a varázsszavak, így papjaim, meg harcosom küldték vissza a másvilágra, ahol már minden bizonnyal járt egyszer.
A romház sarkánál már nyugatra fordultak, de ekkor Phixidorous-nak eszébe jutott, hogy Restal meginvitálta őket. Így hát meggyőzte társait, hogy látogassák is meg. A parti elindult hát ismét a tolvajok céhének kútja felé, melyen kizárólag a mókás zsebmetszőm volt elég ügyes lemászni. Azonban útközben egy elhagyatott épületből mérges békák hada ugrált elő. Könnyűszerrel diadalmaskodtak kalandoraim a kétéltűek felett, majd folytatták útjukat.Meglátogatták hát Restalt, akinek szóltak a kincsről is. A mestertolvaj csak egyetlen pillantást vetett a vasládára, majd megszólalt: "E pecsétet könnyedén újraalkothatom nektek, ha akarjátok, de ennek a zsákmány fele lesz az ára." Hőseim tanakodtak, hogy mitévők legyenek, hiszen Cadorna nem említett mindenféle élőholtakat, ráadásul igen pöffeszkedő tudott lenni. Mivel egyikük sem volt az erény csillogó bajnoka, így hosszas tanakodás után beleegyeztek Restal feltételeibe. A mestertolvaj hangos, jóízű hahotában tört ki, majd megtette, amit ígért. Embereim a Cadorna-kincsből egy boszorkányos vaskesztyűt, ami ogre-erőt kölcsönzött viselőjének, meg rengeteg ékszert dézsmáltak meg. [Meg egyenként 1111 xp-t is kaptak ezért.] Ezt követően vissza indultak a civilizált negyedbe.
Phlan kulturált negyedében az őrség rögtön azzal kezdte, hogy megszabadította a vasládikától s a városházára irányította csapatomat. Embereim előtte azonban betértek az első templomba a hevenyészett hordágyon fekvő Koponyamorzsolóval. A templomszolga elmondta, hogy a feltámasztás ötezer és ötszáz aranypénzbe kerül. Embereim összeadták vagyonkájukat, de úgy ítélték meg, hogy ez túl sok. Így a templomból kijövet koponyamorzsolt Koponyamorzsolót egy árokba hajították hordágyával együtt.
A városházán azonnal kifizették Cadorna által ígért jussukat, meg azt is, hogy csapatom megtisztította Podol plázát. A tisztviselő ugyan "Podal plázának" nevezte a teret, de ez mindegy is volt. Ugyanakkor szokatlan felajánlást is tett csapatomnak. Nem... nem olyat! Megkérdezte, hogy elvállalnák-e a Valhingeni temető megtisztítását is, ugyanis e rossznevű sírkert már nem csak a szörnyek lakta negyedeket fenyegeti a magából fekélyként kivetett élőholtakkal, hanem a már visszahódított városnegyedeket is. Embereim nem vállalták a küldetést még. Persze a hivatalnok ígért fegyvert is e küldetéshez, de csapatom inkább úgy határozott, hogy ezúttal inkább meglátogatják Mendor bezárt könyvtárát, hogy a régi Phlanról szerezzenek híreket, könyveket, térképeket, stb...
Ezt követően embereim boltba mentek szokásosan, ahol kiderült, hogy Grishnak nyaklánca meg volt átkozva, így csak tíz aranyat adtak érte. Phixidorous pedig eladta összetett hosszúíját, mert Acantha neki adta a varázslatos rövidíjját. Majd csapatom elindult Mendor könytárához...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése